Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-29 / 202. szám

1990. augusztus 29. • PETŐFI NÉPE • 7 • SPORT • HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK KAJAK-KENU Csillognak-e a világbajnoki aranyak ...? A világ élvonalába tartozó magyar kajak-kenu vá­logatott ugyanúgy tizenegy érmet nyert a vasárnap lezárult poznani világbajnokságon, mint egy éve Plov- divban. A különbség csupán annyi, hogy a tavalyi három győzelemmel szemben most csak két arany­érem született. A kér arany, hat ezüst és három bronz így is elegendő lett ahhoz, hogy csapatunk megőrizze előkelő pozícióját a szovjet és a keletnémet válogatott mögött. A lányok — elsősorban Mészáros Erika és Dónusz Éva jó szereplésének köszönhetően, akik három­három ezüsttel gazdagították medálgyűjteményüket — megerősítették helyüket a legjobbak között. A férfi kajakosoknál — akik tavaly még három világbajnoki címet szereztek — a címvédés csak a K—4 1000 méte­res számban sikerült. Ám ez nagy fegyvertény, mert az átalakított Csípés, Gyulay, Ábrahám, Fidel össze­tételű csapat 1986 óta nem talált legyőzőre. A kétsze­res olimpiai bajnok Gyulay Zsolt ezúttal a szokottnál gyengébb formát mutatott, hiszen a két rövid távú szám közül egyikben sem került a dobogóra. Nagy örömet okoztak viszont a fiatalok, közülük Petrovics, Szabó II. és Kajner éremmel jött haza. Kenusaink az összesítésben a szovjetek mögött a második helyen végeztek. Bohács Zsolt tízezren elért aranya mellé három ezüst- és egy bronzérem is került. A felkészülés elején Vajda Vilmos szövetségi kapi­tány titokban négy első helyezést remélt, de aztán fokozatosan csökkentett az elvárásokon, s végül úgy indult útnak, hogy már három arany megszerzése is bravúr lenne. Hogy csak kettő lett belőle? Azért, azt hiszem, így sem lehet ok panaszra, mert a tervet, pontokban kifejezve, mégis teljesítették versenyzőink. Kelet-európai boksziroda Moszkvában Jose Sulaiman, a Boksz Világtanács (WBC) elnöke jóváhagyásával a szov­jet fővárosban életre hívták a WBC kelet-európai regionális irodáját. Az egyik legrangosabb nemzetközi profi- bokszszervezet moszkvai kirendeltsé­gét Edmund Lipinszkij, a nemrég ala­kult szovjet hivatásos ökölvívó-szövet­ség elnöke vezeti. A kelet-európai centrum létrehozása kétségtelenül jelentős lépés, s a döntés súlyát mutatja, hogy a felavatáson sze­mélyesen volt jelen a WBC nagyhatal­mú mexikói ura is. Jose Sulaiman a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkoz­va hangsúlyozta, hogy az iroda felállí­tásával újabb minőségi ugráshoz érke­zett a profiboksz. Hangsúlyozta, hogy mindehhez kel­lett a peresztrojka áldásos hatása, vagyis az, hogy a Szovjetunióban is zöld utat adtak a hivatásos ökölvívásnak. A kelet-európai iroda alakuló ülésén Jose Sulaimanon kívül ott voltak a ro­mán proíibokszszövetség képviselői. Helyet kapott a regionális központ ve­zetésében olyan korábbi híresség, mint például az 1956-os melboume-i olim­pia aranyérmese, a háromszoros Euró- pa-bajnok Vlagyimir Engibarjan Ör­ményországból, a korábban kontinen­tális aranyérmes Zurab Kvacsadze Grúziából, és a többszörös szovjet baj­nok Vjacseszlav Bodnya Lettország­ból. Lipinszkij az iroda legfontosabb fel­adataként azt jelölte meg, hogy mielőbb bekapcsolják a profiboksz vérkeringé­sébe a kelet-európai térség országait, Bulgáriát, Magyarországot, Lengyel- országot és a Cseh és Szlovák SZK-t, s valamennyi szovjet köztársaságban megalakítsák profiszervezetüket. LABDARÚGÁS Magyar Kupa-mérkő­zések a legjobb 64 közé jutásért: Mélykút—Sikló­si Tenkes SE, Miske— Kecskeméti TE, Szegedi Dózsa—Bajai SK, Hajós —BMTE-Törley, Pere- martoni SC—Kecskemé­ti SC, Tiszaalpár—Cse­pel. Valamennyi találko­zó 16.30-kor kezdődik. Előkészületi mérkőzés: Helvécia—Tiszakécske, Helvécia 17-órakor. Kiskőrös—Soltvad- kert, Kiskőrös, 17 óra. ASZTALITENISZ A hét végén a BVSC csarnoká­ban I. osztályú férfi idénynyitó ranglistaversenyt rendeztek, ahol jól szerepeltek a kiskunfélegyházi asztaliteniszezők. A párosban Ká­posztás Tihanyival (Medosz Ér­dért) a harmadik helyen végzett. Az ifjúságiak egyéni versenyében Laczkó Tamás ugyancsak bronz­érmes lett. (3 KÉZILABDA _________ NB I. B-s férfimérkőzések: Tö- rökszentmiklós—Kiskunmajsa 24 —21 (10-—12). Törökszentmiklós, 600 néző. Vezette: Taizs, Zavaczki. Kiskunmajsa: Molnár — Sza­kács (2), Borbás (3), Kiss (3), Ga­zsó (6), Noel (5), Czirkó (2). Csere: Rokolya, Piszmán, Vas, Farkas, Tapodi. Kitűnt: Gazsó, Kiss, .Bor­bás. Honvéd Szondi SE—Soltvad­kert 25—20 (12—9) Székesfehérvár. Vezette: Bara­bás, Heiter. Soltvadkert: Grandjeán — Mi­hók (3), Font, Barta, Forgács L. (5), Gusztos, Forgács F. (6), Csere: Horváth (3), Majsai (2), Rohoska (1), Barcsik, Nédó (k). Edző: Ba­jusz Péter. Sérülések miatt a kulcsjátéko­sok a cserepadra kényszerültek. NB Il-es férfimérkőzések: Lajos- mizse—Szegedi Pincegazdaság SE 25—21 (10—6). Szeged, 100 néző. Vezette: Ha­rangozó, Medovárszki. Lajosmizse: Herczeg — Kun (4), Korsós (7), Dudás (1), Strupka (7), Móra (1), Szórád (5). Csere: Ru- bos (k), Faragó, Homoki, Sikari, Bujdosó. Edző: Sápi Zsombor. Ki­tűnt: Herczeg (a mezőny legjobb­ja), Strupka. Békéscsabai Mirelit SK—KAC 23—23 (16—14) Békéscsaba. Vezette: Ladányi, Mikházi. KAC: Vízkeleti — Gazdag (2), Zseni (3), Balázs (10), Pintér (2), Lajkó (2), Flaisz (4). Csere: Kiss, Hős, Nagy. Edző: Lajkó Róbert. Kitűnt: Zseni, Balázs. t Jól kezdte az idényt Káposztás Zoltán, a K. Lenin asztaliteniszezője. A BVSC versenyén párosban a harmadik helyen végzett. (Farkas Tibor felv.) NB II -es női mérkőzések: Kecskeméti TE—Karcag 19— 10 (8—3). Kecskemét. Vezette: Nagy, Szűcs. KTE: Kókai — Szőke (4), Fe­dor (1), Farkas, Gergely (2), Ágócs (7), Patyi (2). Csere: Bujdosó (k), Szigetvári (3), .Kovács, Verdung, Matajsz. Edző: Czagány Károly. Az újonc ellen sok kapufát lőtt a KTE, de így is biztosan győzött. Soltvadkert—Túrke ve 20—20 (10—10). Soltvadkert, 100 néző. Vezette: Horváth, Kiss. Soltvadkert: Meskó — Szénási (4), Lenzsér, Hirsch (5), Ledniczki (3) , Sörös (2), Tóth. Csere: Rácz (4) , Kévés (2), Vén. Edző: Forgó Erzsébet. Kiskunhalasi AC—Kamut­Murony 29—18 (11—7). Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Berente, Garamvölgyi. KAC: Pintér — Romsits (7), Rikk (2), Nagy É. (9), Bállá (3), Rózsa, Felhő (2). Csere: Vörös (k), Ács, Nagy B. (3), Győrik (2), Komlós (1). Edző: Derűs Gábor. Jánoshalma—Kiskundorozsma 26—26 (13—14) Jánoshalma. Vezette: Keszi, Petrovácz. Jánoshalma: Farkas — Fenyve­si, Besir, Horváth (12), Faragó (3), Bátoriné ( 6), Simity (3). Csere: Ka- zinczi (2), Kondra. Edző: Rátái Róbertné. Kitűnt: Horváth, Báto­riné. Bjg LABDARÜGÄS A megyei II. osztályú bajnokság Déli csoportjának hét végi eredmé­nyei (zárójelben az ifjúságiak): Bá­tyai-Kunbaja 1—0, Tompa— Bácsborsód 4—1 (4—1), Homok­mégy—Katymár 1—0 (4—-1), Ne­mesnádudvar—Kelebia 0—1 (3— 1), Vaskút—Császártöltés 1—0 (1 —6), Jánoshalma—Hajós 1—2 (4 —0), Dusnok—Gara 1—0 (3—1). Az Északi csoport mérkőzései­nek eredményeit nem kaptuk meg. NB Il-es serdülőbajnokság: Ba­ja—Salgótarján 1—3, Hatvan— KSC 0—9, KTE—Eger 0—14. NB Il-es ifjúsági bajnokság: Ba­ja—Salgótarján 3—1, Hatvan— KSC 0—0, KTE—Eger 2—5. A napfényes Szocsi téli olimpiát szeretne A Fekete-tenger partjának egyik leghíresebb és legkedveltebb szovjetunióbeli üdülőhelye, jSzocsi — mint mindig — ezen a nyáron is az idegenforgalom lázában él. A 350 ezer lakosú város sportvezetői azonban már előre terveznek, s álmaik a téllel kapcsolatosak: az 1998-as téli olimpia házigazdái szeretnének lenni. Vlagyimir Koval, az orosz szövetség sporthivatalának elnökhelyettese — aki az 1980-as moszkvai olimpia szervezőbizottságának elnökhelyettese volt — úgy véli, az ötkarikás játékok megrendezésére költött pénz megtérülne, hiszen a létesítmé­nyeket a későbbiekben más célokra is felhasználhatnák. A Krasznaja Poljanában létesült sportcentrumot például, ahova a síversenyeket tervezik, szabadidőköz­ponttá alakítanák át. Külön tervezőcsoport gondoskodik arról, hogy az olimpiai épületek egyediek legyenek, ugyanakkor beilleszkedjenek a városképbe. A bob- és szánkópálya „befutóját” egy fedett jégcsamokban alakítják ki — a világon egyedülállóként —, így a nézők is közvetlen közelről figyelhetik a hajrát. A szervezők már komolyan készülnek az eseményre, ezt jelzi; hogy megalapítot­ták az „Olimpiai Szocsi” egyesülést, amelynek tagjai többek között a szovjet olimpiai bizottság, az orosz és az össz-szövetségi sporthivatal, valamint több támogató intézmény vezetői. A sikeres megrendezés érdekében máris több alapít­ványt hoztak létre, mert mint Vlagyimir Koval elmondta: „Az államvezetéstől nem kérünk pénzt, mindent saját erőből oldunk meg. Az 1980-as moszkvai nyári olimpia tapasztalatai alapján mi is sportlottót hozunk forgalomba, kibocsátunk a játékok emblémájával ellátott bélyeg- és éremsorozatot. Számítunk a televíziós közvetítésekből származó bevételekre és külföldi szponzorokra is”. Az 1998-as téli olimpiára pályázó hat város — Szocsi, Nagano (japán), öster- sund (svéd), Aosta (olasz), Haka (spanyol) és Salt Lake City (amerikai) — két hónapja, a nemzeti olimpiai bizottságok barcelonai ülésén már bemutatkozott, akkor minden kandidáló öt percig beszélhetett a tervekről. Az újabb „forduló” szeptember 16—17-én lesz. A tokiói NOB-ülésen — ekkor ítélik oda az 1996-os nyári játékokat — már hosszabb időt, tíz-,tíz percet kapnak a havas versenyek jelentkezői. A szovjetek kész „csomaggal” utaznak a japán fővárosba: a reklámfilmen kívül olimpiai emblématerveket, jelvényeket és népművészeti ajándéktárgyakat visznek magukkal. RÖVIDEN • RÖVIDEN • Az NSZK-beli Haagen meghívására augusztus 30-án, csütörtökön az NSZK-ba utazik a Kecskeméti TE női kézilabdacsapata. A KTE egy hetet tölt az NSZK-ban és közben nemzetközi tornán vesz részt. • NEW YORK: A főtábla első for­dulójának mérkőzéseivel Flushing Mea- dow-ban megkezdődött az amerikai nyílt teniszbajnokság. Hétfőn pályára léptek a férfi és női egyes címvédői, a nyugatnémet Boris Becker és Stefii Gráf. Mindketten biztosan vették az el­ső akadályt, ráadásul a női viadal első kiemeltje mindössze két játékot engedé­lyezett kanadai ellenfelének. Gráfnak az időjárással jobban meggyűlt a baja, mi­vel 41 perces találkozójukat másfél órás esőszünet szakította meg. A pályára lé­pett kiemeltek közül senki sem búcsú­zott, és már az sem jelentett különösebb meglepetést, hogy az egykor szebb na­pokat megélt svéd Mats Wilander simán alulmaradt az amerikai Brad Gilberttel szemben. • MILÁNÓ: Frank Rijkaard, az AC Milan és a holland válogatott lab­darúgója egy vasárnapi tv-interjúban bejelentette, hogy többet nem kíván a nemzeti tizenegy narancssárga mezében szerepelni. A 27 éves játékos döntésér azzal indokolta, hogy már semmiféle motivációt nem érez a legjobbak közötti szereplésre. Mint mondta, elhatározá­sát nem befolyásolta a balsikerü olasz- országi vb-szereplés, illetve az a tény, hogy a nyolcaddöntőben az NSZK elle­ni találkozón kiállították. A 44-szeres válogatott Rijkaard 1988-ban tagja volt az Európa-bajnokságot nyert holland együttesnek. (DPA, APA) • FRANKFURT: A világbajnok NSZK labdarúgó-válogatott szerdán Portugáliával játszik barátságos mérkő­zést. A nyugatnémeteknek vb-győzel- mük óta ez lesz első, nemzetek közötti találkozójuk, egyben az új kapitány, Berti Vogts bemutatkozása. Az össze­csapáson nem vehet részt Pierre Litt- barski, az aranyérmes csapat tagja, mert klubja, az 1. FC Köln bajnoki mér­kőzésén a Werder Bremen ellen térdsé­rülést szenvedett. (APA, DPA) • A jugoszláviai Splitben zajló atlé­tikai Európa-bajnokság első döntőjé­ben, a női maratonfutásban a portugál Rosa Mota harmadik EB-aranyérmét nyerte meg, mig a magyar Földingné az ötödik helyen ért a célba. Kedden a tízpróbázók is elkezdték a versenyt, a két magyar közül Szabó Dezső 100 mé­teren 847, távolugrásban pedig 932 pontot gyűjtött. Munkácsi Sándor 823 és 774 ponttal kezdett az első két szám­ban. A rúdugrók selejtezőjében Bagyu- la István csak harmadszorra birkózott meg a döntőbe kerülést jelentő 530 cen­timéteres magassággal. 91990. augusztus 28., kedd. Életének 81. évében hosszú, súlyos betegség után Athénban elhunyt a ma­gyar származású dr. Otto Szymiczek, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia rekto­ra. A sokoldalú sportember 1931-ben Budapesten, a Testnevelési Főiskolán szerzett diplomát, s görög meghívásra vállalt munkát az ottani sportéletben. A Testnevelési Főiskola 1981-ben dísz­doktorává avatta. Dr. Otto Szymiczek halálával a nemzetközi olimpiai mozgal­mat is érzékeny veszteség érte. A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 35. heti, szeptember 1-jei szelvényén változatlanul magyar NB I-es és NSZK, Bundesliga I. és II. mérkőzések találhatók. 1. Debrecen—Ferencváros. NB I. Vereséggel folytatták, a Debrecen Békéscsabán, míg a Fradi — megle­petésre — az Üllői úton kapott ki. Tippünk: X, 2. 2. Pécs—Bp. Volán. NB I. A 2. fordulóban mindketten vereséget szenvedtek. Tippünk: 1. 3. Tatabánya—Ű. Dózsa. NB I. A két együttes idegenben győzött a 2. fordulóban. Tippünk: X, 1, 2. 4. Bremen—Hamburg. NSZK, Bundesliga 1. A két nagy múltú együttes gyengén kezdte az új baj­nokságot. Eddigi mérlegük egy győzelem és két vereség. Tippünk: X, 1. 5. Bochum—Frankfurt. NSZK, Bundesliga I. A Frankfurt jobb gól- különbségével az élen áll. Tippünk: X, 2. 6. Karlsruhe—Bayern München. NSZK, Bundesliga I. A Bayern megszerezte első győzelmét, amely- lyel a hazaiak még nem dicseked­hetnek. Tippünk: 2, X. 7. Mönchengladbach—1. FC Köln. NSZK, Bundesliga I. A ha­zaiaknak továbbra sem megy a já­ték, három forduló után is csak egy pontjuk van. A kölniek megszerez­ték első győzelmüket. Tippünk: X. 8. St. Pauli—Uerdingen. NSZK, Bundesliga I. A két csapat teljesít­ményén még akad javítanivaló. A vendégek nyeretlenek. Tippünk: 1. 9. VIB Stuttgart—Nürnberg. NSZK, Bundesliga I. A Stuttgart Münchenben elvesztette veretlensé­gét és vezető helyét. A Nürnberg győzött, és beérte pontszámban (4) vendéglátóját. Tippünk: 1, X. 10. FC Homburg—Havelse.' NSZK, Bundesliga II. Az újonc vendégek kezdik megszokni a má­sodosztály légkörét, és „hozzák " a jó eredményeket. A hazaiak célja változatlanul a visszakerülés. Tippünk: 1. 11. Fortuna Köln—Essen. NSZK, Bundesliga II. Az Essen győzött és tagja a tömör élbolynak. A kölniek a mezőny alsó felében tartózkodnak. Tippünk: X, 1. 12. Freiburg—Saarbrücken. NSZK, Bundesliga II. A Freiburg darmstadü vereségével az első he­lyét is elvesztette. A vendégek győz­tek, és megkezdték a felzárkózást. Tippünk: X, 1. 13. Schalke 04—Duisburg. NSZK, Bundesliga II. Ha továbbra is ilyen jól szerepelnek, esélyesek a feljutásra. Tippünk: X, 1. +1 mérkőzés: MTK-VM—Videoton. NB I. Meglepetésre még mindketten pont nélkül állnak. Tippünk: X, 1. D. I. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.40: Képújság 8.45: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.50: Magyar évszázadok (ism.) 9.10—10.05: Szünidei matiné 9.15: Hatmillió másodperc — Filmsoro­zat, 18. rész 9.40: Férfi a háznál — Filmsorozat, 4. rész 10.16: ZOOM. Your English Magazine 10.45: U.K. Today — Angol nyelvlecke 11.00: Stúdió '90 (ism.) 12.00: Képújság 13.55: PARLAMENTI NAPLÓ 17.05: Déli videoújság 17.15: Správy i 17.20: Képújság 17.25: Alpok—Adria Magazin 17.55: Kórház a város szelén — Csehszlo­vák filmsorozat, 7. rész (ism.) 19.05: Reklám . 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Egy kicsit én ... egy kicsit te... — Magyar film Kb. 21.35: Reklám 21.40: A hét műtárgya 21.45: Enyém, tied, kié? — Dok.film 22.25: Atlétikai Európa-bajnokság 23.25: Szám-adás 23.40: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Radványi Dorottyával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene 17.45: Mozaik 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknekl 18.51: TV 2 19.00: Leonie szökése — NDK-tévéfilm 20.03: TV 2 Benne: Polip — Popsaláta 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Napzárta Kb. 22.15: Kígyó, szív és párducfej — NSZK-film Kb. 23.50: TV 2 KECSKEMÉTI VÁROSI fELEVÍZIÓ: 19.30-kor: SZAFFI. Sz., magyar rajzfilm. I. Kb. 20.10: órakor: TE RONGYOS ÉLET... Sz., magyar film. ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15:Tv-napló. 16.25: Dokumentummű­sor. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tv- napló. 17.20: Gyermekműsor. 17.45: Ze­nés műsor. 18,15: Objektlv-tv — román nyelven. 18.45: Dokumentumműsor — ro­mánul. 19.15: Gyermekműsor. 19.25: Rek­lám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Atlétikai Európa Kupa — Közvetítés magyar nyelvű kommentárral. 22.00: Tv-napló. 22.20: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Eco-mix 9.05—11.00: Napközben — Blokkműsor 11.10: Népdalkörök és citerazenekarok 11.35: A 22-es csapdája, 21. rész 12.45: Törvénykönyv — A holnap jogászai 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Csillag 14.40: Szeretném meghallgatni 15.05: Metronóm 16.15: Magatartásformák 17.05: Védtelenül? 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 20.35: Operaslágerek 21.05: Az Ady Társaság megalakulása 22.30: Vallások világhlradója PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Kölyökrádió 8.40: Kataposta 9.00—13.45: Nyári zene-szó — Blokk­műsor 14.00: Floridából jöttem — Hegedűs Tibor sorozata 15.05: Fiataloknak) — Kívánságműsor 16.00: idősebbek hullámhosszán 17.00—21.00: RádióMa — Blokkműsor 17.30: Telis-telefondorlat 18.00: Helycsere 19.03: Daráló— Folytatásos ifjúsági történet 19.33: A Rock Gyermekei 20.20: Gordiusz — Magazin 21.03: Közkívánatra! 22.02: A Nemzetközi Finnugor Kongresz- szus tiszteletére BARTÓK RÁDIÓ: ______ 9 .10: Az ezred lánya — Részletek Doni­zetti operájából 10.05: Magyar írás 12.05: XIX. századi kamarazene 13.00: A lowoodi árva — 2. rész 14.02: Gluck: Herkules és Hébé menyegzője 14.59: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban 15.30: Romantikus zongoramuzsika 16.05: A Holland Rádió kamarazenekará­nak hangversenye 17.23: Erkel operáiból 19.05: Zenekari muzsika 20.30: Fúvósműhelyek 21.00: Klasszikus kamarazene 21.58: Zenetörténeti értéktár 22.41: Napjaink zenéje SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó — Zenés hírműsor — Szerkesztő: Zanati Zsófia. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások— Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások — Átírt tankönyvek) .16.00—18.00: A 94.9 MHz-es szegedi URH-adón: szolgáltató­adás. t

Next

/
Thumbnails
Contents