Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-28 / 201. szám

4 • PETŐFI NÉPE # 1990. augusztus 28. HATÉKONY A BCNFELDéRITÉS Kalocsán tömve a rendőrségi fogda A rendőrség munkájáról tar­tott tájékoztatót a minap Hargi­tai László kalocsai rendőrkapi­tány. A városban működő pár­tok valamennyien képviseltet­ték magukat, s részt vett a tájé­koztatón a szakmai vezetés is. Kalocsán az idei első fél év­ben tizenöt százalékkal növeke­dett a bűncselekmények száma. Ezenbelül a betöréses lopások harmincnégy százalékkal emel­kedtek, míg a személyek elleni erőszak húsz, a közlekedési bűncselekmények pedig hét százalékkal csökkentek. Hu­szonegy esetben okoztak száz­ezer forintnál nagyobb értékű kárt az év első hat hónapjában. Az itteni rendőröknek is uni­kumnak számít, hogy hamis pénz forgalomba hozataláért a közelmúltban vettek őrizetbe dunapataji és budapesti illető­ségű személyeket. Figyelemre méltó az ismeret­len tettesek által elkövetett bűncselekmények felderítési aránya. Országosan csupán 28, a megyében 49,7, Kalocsán 59,3 százalékban csípik nyakon az ismeretlen elkövetőket. Ez­zel az eredménnyel a kalocsai rendőrkapitányság az első he­lyen van a megyében és orszá­gosan is előkelő helyet foglal el. Kalocsa és környéke a bűnö­zés szempontjából a közepesen erős fertőzött területek közé tartozik. Az eddig elkövetett 806, ismertté vált bűncselek­ményből 680 esetben ismeretlen az elkövető. De hogy mennyire eredményes a rendőri munka, a statisztikán túl szemlélteti: ed­dig kereken ötven személyt vet­tek őrizetbe, jelenleg is telt ház van a rendőrségi fogdán. Arról is hallottunk a tájékoz­tatón, hogy a kalocsai közvéle­mény szerint a rendőrök több­ségében humánusan intézked­nek, felhagytak a megtorló jel­legű büntetésekkel, erről tanús­kodnak a Kalocsai Néplaphoz írott olvasói levelek is. Mindezt igazolni látszik, hogy a helyszí­ni bírságok harmadára, a sza- bálysértési eljárásojk felére es­tek vissza. A lakossággal való állandó kapcsolattartás céljá­ból bővült az ügyfélfogadó he­lyek száma. Legutóbb Hajóson és Solton nyitottak ilyet. Nagyszámú razziát tartot­tak Kalocsán és környékén az utóbbi hónapokban. Az ötvenegy éjszakai akció al­kalmanként igen eredménye­sen zárnit. A városban több, önkéntes alapon létrehozott, önvédelmi csoport jött létre. Főleg a mezei lopások csök­kentésében volt nagy szere­pük. Szó van a vagyonvédel­mi alapítvány létrehozásáról is, melynek költségeit magán- személyek, vállalatok, intéz­mények fedeznék. A városi tanács pedig kilencvenezer forinttal segítette a kapitány­ság üzemanyag-vásárlását. Hargitai László kitért arra is, hogy politikamentes rendőrsé­get szeretnének, ugyanakkor fe­gyelmezett gárdát. A belső fe­gyelem megszilárdult, ezt meg­előzően volt, akit elbocsátottak állásából, míg másokat szolgá­lati vétségek miatt (italozás, ha­nyag munkavégzés) komolyan megbüntettek, három esetben pedig egy év haladékot adtak az alkalmasság bizonyítására. A kalocsai rendőrség igényli a társadalmi kontrollt, de a jog­szerűen eljáró rendőr támogatá­sát elváljak. Eddig kiegyensú­lyozott, nyugodt, összehangolt munka folyt a kapitányságon, ám utóbb különféle híresztelé­sek kaptak lábra, melyek elbi- zonytalanították az állomány jó részét. Egyesek politikailag pró­bálnak kívülről nyomást gya­korolni a rendőrségre, emiatt most nagy a zűrzavar. A helyi független rendőrszakszervezet és valamennyi Kalocsán műkö­dő párt elismerte és pozitívan értékelte a rendőrkapitányság munkáját, támogatásáról bizto­sította a jelenlegi vezetést. ZS. K. I. TOLVAJOK ELLEN KECSKEMÉTEN Megalakult a Védelem Négy alapító tag — a Szigma Kereskedelmi Vállalat, Kecske­mét Megyei Város Tanácsának Építési és Költségvetési Üzeme és két magánszemély — Véde­lem Kft.-t hozott létre a közel­múltban, a kecskeméti Széche- nyivárosban. A társaság a megingott köz- biztohság körülményei közt többféle szolgáltatást kínál. Mint Marozsi Imre ügyvezető elmondta: eddig 25 betörésjelző készüléket telepítettek, egyötöd részben magánlakásokban. Foglalkoznak olyan védelem kidolgozásával is, amely a je­lenlegi 32 ezer forintosnál lé­nyegesen olcsóbb biztonság- technikai eljárással segítséget nyújthat például a betörések el­len, a bűnözésnek egyre na­gyobb mértékben kitett Széche- nyivárosban. Ebben a kecske­méti városrészben naponként 5-6 lakásba hatolnak be tolva­jok. A Védelem vállalkozik üzem­rendészeti feladatokra, pénz- szállításra vagy -kísérésre, test- őrségre (gépkocsival utazók számára is), továbbá kiképzett kutyák eladására és bérbe adá­sára is. k—1 MENEDZSERTRÉNING BAJÁN Mesterfogások a vezetésben Baleseti rehabilitáció A jótékony hatású víz alatti torna (MTI-Press). Gazdasági fejlődésünk jelen ‘ szakaszában gyors, bevált, tö- 1 meges és gazdaságiig véZétőkép- , .^é^!^szténv^it’;3(gn .szüjgség. Ezért szervez niénedzsmenttre- ninget az Omegagen Brit—Ma­gyar Vezetőképző és Tanácsadó Kft. is a Tótli Kálmán Szakkö­zépiskolában. A Mesterfogá­sok, a vezetésben című középfo­kú vezetésfejlesztési tanfolyam dr. George Igler, az European- Busines School akadémiai igaz­gatója összeállításában és útmu­tatása szerint történik. A tré­ning öt egynapos foglalkozás- , ból áll, melynek mindegyike egy lépés a fejlett menedzsment irá­nyába. Az intenzív, foglalkozások két-három hetes ciklusban kö­vetik égymást. Az így kialakuló . 8-12 hetes időszakban a résztve- vők folyamatosan végzik mun­kájukat. A foglalkozásokon el­sajátított módszereket fokoza­tosan beépítik a mindennapos munkájukban, s ennek tapasz­talatairól foglalkozásonként be­számolnak. Az új ismeretek közvetlen, gyors gyakorlati hasznosulása' jelenti a tréning egyik megkü­lönböztető jegyét. A foglalko­zással az emberek vezetésének a világ számos országában alkal­mazott hatékony technikáiba vezetik bea résztvevőket. A tré- tűng’a/vezetői SzáTuná'elhanya­golt oldalát, a humán tényező­ket vészi célba. A maga tartás tudományok legújabb eredményeit ülteti át a gyakorlatba; felkészítve így a menedzsereket, hogy könnyeb­ben, gyorsabban és hateko-. nyabban érjék el a vezetői célki­tűzéseket. A tréning biztonsága éppen ez a radikális gyakorlati­asság, amit a hallgatok az inten­zív foglalkozásokon megtanul­nak, azt alkalmuk van a munka­helyükön begyakorolni. A kurzus végére a résztvevők megtanulják és begyakorolják a vezetési eszközök és módszerek egymással összefüggő használa­tát. Képesek lesznek önállóan felismerni a humán tudomá­nyok alkalmazási lehetőségeit és. beépíteni azokat mindennapi munkájukba. Döntéseiknél fi­gyelembe tudják venni a problé­mahelyzettől függő környezeti, pénzügyi, technikai és emberi té­nyezőket. * :js sjs A tanfolyamokat folyamato­san szervezik a bajai Tóth Kál­mán Szakközépiskolában, rész­letes felvilágosítást is ott kap­hatnak az érdeklődők. A „baleset” szó elsősorban egyé­ni tragédiát idéz fel az emberek­ben, és csak ritkán vetődik fel an­nak társadalmi hatása is. Pedig minden baleseti sérülés nemcsak az áldozat és családja, hanem végső soron az egész társadalom problé­mája. A heidelbergi Antropológiai Intézet statisztikája szerint a vilá­gon évről évre a legtöbb kiesett munkanap a közúti, üzemi és egyéb balesetek miatt van (átlago­san mintegy 40 millió munkanap). Ez azt jelenti, hogy korunk egyik legfenyegetőbb „betegsége” a bal­eset. A balesetek szaporodásával, saj­nos, a jövőben is számolni kell, különösen a közlekedésben. Egy franciaországi felmérés azt mutat­ja, hogy a közúti forgalom fél év alatt 6 százalékos növekedése mel­lett a közúti balesetek száma 9 szá­zalékkal emelkedett. Ezenkívül az állandó mennyiségi növekedés mellett a balesetek az utóbbi idő­ben minőségileg is megváltoztak: eltolódtak a súlyos balesetek, a po- litraumák irányába, s így a rok­kantsági arány emelkedett. Ez ön­magában felhívja a figyelmet a bal­eseti rehabilitáció egyre fokozódó társadalmi jelentőségére. Amikor elismerjük a társadalom minden egyes tagjának a munká­hoz való jogát, valamint a munkát mint sajátosan emberi szükségle­tet, akkor elfogadjuk azt is, hogy a munkában a fenti okok miatt akadályozottak munkaképességé­nek újraértékelésére és az illetők­nek a társadalomba való visszahe­lyezése sajátos alakító teendőket, különös irányítást és megfelelő vé­delmet igényel. E teendőknek a legszorosabb egységben kell lenni­ük. Ezt az egységet nevezzük reha­bilitációnak. A balesetet szenvedetteknél első lépés a morfológiai helyreállítás, ami nem más, mint a sérülések el­látása: operációk, törések fixálása, amputálás stb. A második szakasz a funkcionális helyreállítás, bár már a morfológiai helyreállítás is ezt tartja szem előtt. Ezt követi az utókezelés,'amelyben a fizikoterá­pián kívül döntő szerepet kap a gyógytorna és a víz alatti torna, amelyek elsősorban a tudatos, akaratlagos mozgások kialakítását segítik elő. Rendkívüli jelentőségét tekintve első helyen áll a kézsérültek reha­bilitációja. A kéz a test felületének csak 2 százalékát teszi ki, mégis a leggyakrabban sérül. Nem kevésbé jelentős a láb amputációja sem, hi­szen a helyváltoztatás „eszközé­ről” van szó. Részleges vagy teljes elvesztésük esetén egyre korsze­rűbb protézisekkel pótolják az alsó végtagot. Amíg azonban odáig el­jut a sémit, hogy könnyedén hasz­nálja műlábát, addig számtalan problémát kell megoldania. Ilyen például a protézis helyes megvá­lasztása. Mielőtt a művégtag elké­szül — már a műtét után pár nap­pal — elkezdődik a mozgáskezelés, a gyógytorna, majd a víz alatti tor­nafoglalkozás. A szubakvális tor­na rendkívül jótékony hatású bár­milyen mozgásfogyatékosság esetén. Kirakat a pult mögött Bolt, ahol a dekoráció az áru Régi üzleti, kereskedői fogás a kirakat. Ám rendezőik bármennyi­re is ötletesek, ha a megvalósításhoz nincsenek megfelelő kellékek. Mi tagadás, az eddig kínáltakról így utólag kiállíthatjuk a sze­génységi bizonyítványt. Ennek igazáról pedig bárki meggyőződhet, ha megnézi azt az új, még üzletnek sem nevezhető kis helyiséget, amelyet a Róza Dekor és a Kecskeméti Lapol^Kft. nyitott a megye- székhelyen. A kínálat nem más, mint Ausztria legnagyobb dekorációs üzlet­házának, a Zaruba cégnek az áruskálája: dekorációs anyagok, önta­padó fóliák, selyemvirágok, intellációs rendszerek, kirakatbabák, fénycsövek, lakásban felhasználható szintezett rácsok, polcok. Itt örökkön napsárga a napraforgóvirág, érett a szőlőfürt, a dinnyesze­let éppúgy harapnivaló kinézetű, mint a hamburgerreklám. De még hosszasan sorolhatnám, amit meg is tesznek abban a fényképpel il­lusztrált színes katalógusban, amelyből bárki kiválaszthatja a neki szükséges árut. Igaz, nem olcsók ezek a2 anyagok, de az biztos: prak­tikusságuk mellett szépek, hatásuk időtálló, s nem utolsósorban szá­mos vásárlási kedvezmény is tartozik hozzájuk. A kft.-be máris új cég, a dunakeszi Dukát Kisszövetkezet jelentkezett, elhozva önta­padós szám- és betüválasztékát. A Róza Dekornak egyébként ez az első Vidéki „házassága”, a legközelebbi ,',frigy” Sopronban lesz, majd Szegeden és Debrecenben keresnek partnert. p. s. Irányjelző Sport, szórakozás vagy munka? Többen úgy gondolják, hogy a gépjár­művel való közlekedés „milyenségét” az dönti el, hogy azt munka, kikapcsoló­dás, sport, szórakozás stb. „besorolás” szerinti minőségükben végezzük. Pedig nem. Vegyük például a „munkát”. Az égyik ember számára a munka — jelen esetben a sofőrködés — teher, nyűg, fá­rasztó kötelesség, a másik embernek pe­dig önmegvalósítás, öröm, természetes kötelesség. Azt, hogy ki hogyan vezeti a gépkocsi­ját, hogyan közlekedik, alapvetően az dönti el, hogy tud-e autót vezetni, közle­kedni, milyen a viszonya az emberekhez, közlekedő partnereihez. A gépkocsi ve­zetésével kapcsolatos ismereteket az em­berek 90 százaléka képes megtanulni, a közlekedési ismeretet — a forgalomban való biztonságos részvételt — a gyakor­lottság biztosíthatja. Igen sokan jól vezetik a gépkocsijukat, gyakorlottak is, mégsem mondhatjuk, hogy jól közlekednek. Ez azért .van, mert az individualizmusukat, az egyéni érde­küket mások — a többi közlekedő part­nerük — terhére is érvényesítik. A közle­kedőknek ez a kategóriája azért „veszé­lyes”, mert például egy olyan forgalmi szituációban, amikor 5-10 személygép­kocsi gyűlik össze egy lassú jármű mö­gött és a szembejövő sűrű forgalom mi­att csak egy — a lassú jármű mögötti — gépkocsi tud előzni, akkor az „önző” a 10. helyről is — ha arra a legkisebb lehetősége megvan,— elhúz az előzésre „várakozók” és a lassú jármű mellett is. Ez a magatartás azért veszélyes; mert a lassú jármű mögött közvetlenül lévő gépkocsi vezetője lehet, hogy nem néz a visszapillantó tükörbe és ő is előz. A KRESZ előírása szerint ilyenkor ő lesz a felelős az esetleges balesetért és nem az, aki több ember erkölcsi érzékét megsértve, durván önző volt. Veszély Nem ijesztgetni akarjuk a kedves olvasót a címmel: Veszély az utakon. Nem ijesztgetni akarunk, sokkal inkább figyelmeztetni, jelez­ni: Magyarország útjain rendszeresen szállí­tanak olyan veszélyes, szennyező, mérgező robbanóanyagokat, amelyek szállítása ugyan elkerülhetetlen, de amelyekről, ha tudunk, akkor talán óvatosabban és ebből adódóan biztonságosabban közlekedhetünk. . Talán néhányan emlékeznek még a húsz év előtti szörnyű híradásokra, amikor 1970- ben egy spanyol üdülőhelyen felrobbant egy etilént szállító kamion, szörnyű pusztítást végzett, s a tragédiának száznál több halálos áldozata volt. A baleset akkor a véleüenek s az emberi mulasztások szerencsétlen össze- eséséből következett be. De aki veszélyes anyagot szállít, annak az elképzelhetetlen ve­szélyekre is fel kell készülnie. Hogy néz ki nálunk, Magyarországon a veszélyes áruk szállítása? A közelmúltban e témában tartott sajtótájékoztatót a Közleke- désik és Hírközlési Minisztérium. A tájékoz­tatóról akkor a lapok részletesen beszámol­tak. így hát most talán felesleges szólni azok­ról a nemzetközi szervezetekről, amelyek alapszabályához kapcsolódva Magyaror­szág is kötelezettséget vállalt a közösen meg­állapított szabályok betartására. Szólnunk kell viszont arról, hogy minden nemzetközi csatlakozás ellenére meglehetősen elmaradt az ilyen jellegű haváriák-balesetek elleni vé­dekezés. Az elmaradásnak elsősorban anya­gi okai vannak,,hiszem egy.kQ(npl?!t baleset- megelőző és kárelhárító szolgálat felállításá­ra a szándék adott, csupán a szükséges milli­ók hiányoznak. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy nem az ijesztés a szándék, hanem sokkal inkább a figyelemfelhívás. A hazai és nemzetközi elő­írások megfelelő biztosítékot jelentenek — ha azokat betartják. Vagyis: szállítás közben olyan szükséges segédberendezések vannak a veszélyes szállítmányokat szállító járműve­ken, amelyek a szállítmányból és a különle­ges szállítójárműből adódó esetleges baleset- veszélyeket az esetek túlnyomó többségében kivédik. De tudomásul kell vennünk azt is, hogy ezek a speciális járművek különleges szállítmányaikkal a mindennapi közlekedés részei. Vannak Európában országok, ahol — mert az anyagi feltételek adottak — külön kísérőkocsik vigyázzák a veszélyes szállítmá- nyokat. Magyarországon nem minden eset­ben kapnak különleges kíséretet ezek a szál­lítmányok. Mit tehetnek a hazai hatóságok? Egyrészt, kijelölik azokat a legkevésbé lakott és a legkevésbé forgalmas útvonalakat, ame­lyeken a veszélyes árut szállító járművek' közlekedhetnek, sőt, -egyes esetekben még meghatározzák azt az időszakot is, amikor ezek a járművek a közutakra hajthatnak. A közlekedést, a mindennapi közlekedést azonban nem. lehet kitiltani az utakról, fgy hát gyakorlatilag soha nem lezárt, soha nem üres úton közlekednek ezek a járművek. Ne­künk is vigyázni kell rájuk. A veszélyes szál­lítmányokat hordozó járműveken ott a jel­zés: a sarkára állított négyzet, a narancssárga szín feketével keretezve jelzi: veszély. Ez a tábla alkalmanként számokat is tartalmaz, de ez elsősorban a tűzoltóknak és a mentők­nek ad tájékoztatást: milyen jellegű, milyen veszélyességű a.szállítmány, s ezekhez a szá­mokhoz természetesen hozzá tartoznak azok is, hogy milyen azonnali technikai, műszaki, vegyi feladatokat kell ellátni az esetleges bal­esetnél. De ne fessük a falra az ördögöt, ne legyen baleset. S ehhez ön is hozzájárulhat, kedves autóstárs. Az ilyen táblával felszerelt — fo­galmazhatnánk így is: — védett járművet a forgalomban csak fokozott elővigyázatos­sággal, óvatosan szabad megközelíteni, előz­ői', 'S mindén esetben segíteni kell szabályos és folyamatos haladását. Tulajdonképpen csak ennyiről van szó: a veszélyes árut szállí­tó járműveket ne csak a rendeletek, ne csak a KRESZ, hanem mi, gyakorló autósok is részesítsük fokozott védettségben. S. B. A. Kerékpárosok, gyalogosok, vezetők figyelmébe! A kerékpárosok éjszakai közlekedésének biztonsága csak abban az esetben nevezhető megoldottnak, ha — túl a kötelező világító- eszközök használatán — e járműveket felsze­relik a hazai boltokban is kapható, jó minő­ségű első (fehér) és hátsó (vörös), továbbá a küllők közé helyezhető (Sárga) fényvisszave­rő prizmákkal, valamint oldalt kihajtható tárcsával. 4c Tiszta időben, nappali fénynél a jó szemű ember a járműtől akár két-három kilométer­re lévő akadályt is képes észrevenni. Éjszaka más a helyzet. Jó közvilágítás mellett is leg­feljebb 400-500 méterre, lakott területen kí­vül az országúti fényszóró fénye mellett 100- 300 méterre képes előre látni. Tompított fényszóró fényénél az akadály már csak leg­feljebb 40-80 méterről vehető észre. Ez a távolság egyéb zavaró tényezők hatására — például a szemből érkező jármű lámpái­nak vakítása, nedves, tükröző útfelület — 20-25 méterre csökkenhet. 4c A különböző színű ruhát viselő gyalogo­sok felismerési távolsága — a fényviszonyok függvényében — nagyon eltérő. A fekete ru­hát viselő gyalogos nappal 1400, szürkület­ben 970, éjjel a távolsági fényszóró fényénél legfeljebb 110, tompított fényszóró haszná­latakor, legjobb esetben 50 méterről ismerhe­tő fel. A szürke ruhás gyalogos felismerési távolságai 1300, 840, 150, illetve 80 méter. A fehér ruhásé 780, 490, 250, illetve 165 méter. A piros köpenyt viselők 1560, 725, 500, illetve 410 méter, ha a ruhán fényvissza­verő fóliacsík is van A citromsárga ruhás, fóliacsíkosé 1180, 1030, 500 és 410 méter. 4= Az életkor előrehaladtával a vakításérzé- kenység növekszik, a szürkületi látásélesség csökken. Előfordulhat, hogy az idősebb sze­mély a szürkületi-éjszakai időszakra vezetés­képtelenné válik. Egy kutatás során kiderült, hogy — szembe vakítás esetén — a huszon­évesekhez viszonyítva az ötvenévesek köré­ben 4,6-szer, a hetvenévesek között 13,5-szer annyian voltak azok, akik adott fénysűrű- ség-különbséget már nem észleltek. 4c Éjszakai forgalomban már akkor fel lehet újra kapcsolni a távolsági fényszórót, ami­kor az egymással szemben közlekedő, jármű­vek még csak mintegy 10 méterre közelítet­ték meg egymást. Ilyen közelségből a vakítás már kizárt. Ez — különösen alacsony sebes­ség esetén —jelentős időnyereség. Például 36 kilométer/óra mellett egy másodperccel előbb vagyunk képesek bevilágítani az előt­tünk levő útszakaszt. * Hazai éjszakai sebességmérések kedvezőt­len képet mutatnak. A járművezetők átlago­san mintegy 10 kilométer/óra sebességgel gyorsabban haladnak, mint nappal. Ez azt mutatja, hogy a gépjárművezetők sebességü­ket nem a látási viszonyoknak, hanem a for­galmi lehetőségeknek megfelelően választják meg. A gépjárművezetők sebességüket csak körülbelül 150 méter látótávolság alatt csök­kentik jelentősen. 4c Hazánkban évek óta éjszaka több halálos kimenetelű baleset következiLbe, mint nap­pal, noha éjjel a járműforgalom töredéke a nappalinak. Mind éjszaka, mind nappal a legtöbb halálos baleset 80 kilométer/óra üt­közési (elütési)' értékek mellett történik, Az éjszakai balesetek sebességi átlagértékei. 70 —90 kilométer/óra, a nappaliaké 60—80 ki­lométer/óra között ingadozik. 4c Sokan úgy vélik, hogy nagy melegben a fokozott verejtékezéssel az alkohol is „elpá­rolog”, ezért ilyenkor nyugodtan meg lehet inni egy-két korsó sört vezetés előtt. Ezzel a tévhittel szemben viszont tény, hogy az elfo­gyasztott alkohol 90 százaléka a májban bomlik le, 10 százaléka változatlan formá­ban a vizelettel, a kilélegzett levegővel és verejtékezés útján távozik a szervezetből. Ezért nyilvánvaló, hogy még a fokozott ve­rejtékezés Sem csökkentheti lényegesen a ki­ürüléshez sziikséges időt. 4< A sebesség helyes megválasztásához jó tudni, hogy azonos intenzitású fékezést felté­telezve azon a helyen, ahol a 30 kilométer/ óra sebességű gépkocsi teljes fékezés után már áll, ott a 40 kilométer/óra sebességű még 36 kilométer/óra sebességgel halad. A ma­gyarázat a reakcióidő és a fékkésedelmi idő alatt megtett út különbségében rejlik. 10 ki­lométer/óra sebességkülönbség tehát koránt­sem 10 kilométer/óra ütközési sebesség- különbséget jelent.

Next

/
Thumbnails
Contents