Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-27 / 200. szám

4 • PETŐFI NÉPE 9 1990. augusztus 27.

HATVANÉVES LENNE

Galgóczi

Erzsébet

Az ezerkilencszázhatvanas évek végén a kaposvári belvárosban az egyik utcasarkon megláttam Galgóczi Erzsébetet. Talán éppen 1970-ben, amikor a Nádtetős szocializmus című riportkönyve megjelent. Az az utca éppen szemben volt a megyeházával.

Nagyon megsértődtem. A megyei könyvtár munkatársa vagyok, ma úgy mondanám, hogy könyvtár- szolga, s egy író, egy nagyon népszerű író úgy megy el előttem, hogy én nem is tudom, most éppen ebben a városban van — micsoda dolog inkognitóban erre járni. Persze nem ezért sértődtem meg, hanem azért, mert nem mehetek oda hozzá, pedig szinte már személyesen ismerem, de nem léphetek mellé, hisz milyen ostoba dolog lenne, ha most megszólítanám. Az író nem arra való, hogy megszólítsák, arra, hogy olvassák.

És nagyon sokan olvasták. Most látom, hogy a nyolcvanas években milyen sokra vitte: egymás után kínálta olvasnivalóit, filmjeit, regényeit, drámáit, Kossuth-díjjal tüntették ki, az írók szakszervezetének lett az elnöke. S alig néhány éve, már halottaink között tartjuk számon.

A Nádtetős szocializmus című 1970-es riport- könyve elé egy vele készült interjút tettek; Hogy mi szükség volt erre az „Előszó helyett”-re, sejthető: Galgóczi Erzsébet 1970-ben túl kényes látleleteket rögzít, amit a világból lát, azt meg kell szelídítem, úgymond a helyére kell tenni.

Mekkora izgalom volt ezeket a tsz-riportokat olvasni! Hogy egy ember megirja az ötvenes-hatvanas esztendőket úgy, ahogy megestek! S most, hogy ismét belelapozok az előszó helyetti interjúba, kis csalódás azt betűzöm, hogy Galgóczi Erzsébet egyre- másra a szocializmus iránti lojalitását igyekszik kifejezni. Mert mást nem tehet. „Tóth elvtárs azt mondja” — írja riportjában, Tóth elvtárs, a tsz- elnök, dehát e riportoknak meg is kellett jelenniük, az a legkisebb, hogy a tsz-elnök hideg-rideg elvtárs.

Rettenetesen sajnálom Galgóczi Erzsébetet, hogy író létére hajdan képviselőnek kellett lennie - akkor, amikor képviselőnek lenni legföljebb mikszáthi anekdota volt, s hogy azt kellett nyilatkoznia az Élet és Irodalomban kegyes csalással, kissé üres patetizmussal, hogy „az író mindig az ember képviselője”.

Rettenetesen irigyelhetjük, hogy majdnem hatvanéves korában volt mersze abba belevágni, hogy egy szakszervezetnek legyen az elnöke, amelynek se

Iw/

7 W

• Galgóczi Erzsébet portréja.

hatalma, se szépsége, se renoméja nincs. Ám őt ilyen fából faragták — s mélységes tisztelet vette körül. Az írók irigy, gonosz emberek — őt azonban mindegyik őszintén becsülte.

Első elbeszéléskötete 1953-ban, huszonhárom éves korában jelent meg, az Egy kosár hazai. Apja kulák volt, mert valamennyivel többet szerzett a kelleténél, és paraszt volt, mert kevesebbje volt, sokkal kevesebbje annál, hogy ne csak paraszt legyen. Ézt a parasztot, az ilyeneket szelídítették aztán ezer- kilencszázötvenhat után engedelmes termelőszövetkezeti tagokká, akik a végén odáig jutottak, hogy azt mondták: „ilyen jó dolgunk még sohasem volt”.

Ezt a világot ismerte a legjobban, élete végéig a falut, a paraszti sorból értelmiségivé válókat festette. S mert a Színművészeti Főiskola dramaturgiai szakára járt, mindig drámaian, a drámához értőn. A konfliktusokra járt rá a tolla riportjaiban, novelláiban, hangjátékaiban egyaránt, s természetesen színműveiben is (noha igazi drámaíró sohasem vált belőle, igazi műfaja a feszült levegőjű novella).

Pályája mindvégig emelkedett; legutolsó, emlékezetes könyve a Vidra vas volt,—még olyan frissen él bennünk, mintha most jelent volna meg, s írója már halott.

Hatvanéves lenne. Győri László

GALGÓCZI ERZSEBET.1

A küszöbön

( Részlet)

1952 karácsonyára, mint máskor, hazautaztam a szüléimhez. Jómódú parasztok voltunk mindig, abba a kategóriába tartoztunk, amit negyvenöt óta „középparasztnak” neveznek. A tejet, a húst, a tojást és a gyümölcsöt soha nem kellett nélkülöznünk. 1952 karácsonyán a három ünnepen olajban pirított krumplit ettünk reggelire, krumplilevest és olajban pirított krumplit ettünk ebédre, és olajban pirított krumplit ettünk vacsorára. Nem volt semmink, mindent be kellett szolgáltatni. Elvitték a kenyerünket, a kukoricánkat, a disznónkat, be kellett szolgáltatnunk a tejet, a tojást. Ezer forint adót fizettünk havonta és rengeteg büntetést minden miatt, amit a rafinált eszű közigazgatási emberek csak ki tudtak találni. Ha a kutyánk kinézett az utcaajtón—száz forint büntetés. Ha a csordából egy tehén lepiszkította a járdánkat, s nem vettük észre, nem takarítottuk le idejében — kétszáz forint büntetés ... Minek részletezzem? Nem lehetett tovább azt hazudni, hogy emelkedik az életszínvonal. Nem lehetett tovább hazudni, hogy nálunk legfőbb érték az ember.

Nem tudtam tovább hazudni magamnak.

1952 karácsonyától 1958 márciusáig aligJrtam novellát, amit írtam, az nem volt jó, s ha esetleg akadt köztük jó is, azt nem közölték. Máig sem értem, hogyan nem döglöttem bele azokba az évekbe. Miféle makacsság, szívósság dolgozott bennem, miféle —. nem is az eszemben, mert hiszen ott nem, hiszen milliószor elparentáltam magamat —, de a testemben, az ösztöneimben lakozó hivatástudat? Es ha még értettem volna, mi történik körülöttem, és mi történik bennem! De nem értettem semmit. Néhány részletet értettem, de nem láttam az összefüggéseket. Ezért aztán ráfogtam írói és emberi válságomat a fiatalságomra. Fiatal, műveletlen, éretlen a prózára, a prózához élettapasztalat kell, úgyis ezt hallottam mindenkitől. Alig vártam, hogy harmincéves legyek. Elmondhatatlan, mennyire gyűlöltem a fiatalságomat — és biztos vagyok abban, hogy nem lesz olyan pillanatom az életben, amikor nosztalgiám támadna az 52—58 közötti évek akár egyetlen pillanatára.

1954-ben ideg-összeroppanást kaptam, a főiskoláról elküldték idegorvoshoz. Négy hétig feküdtem kórházban, egyre betegebb lettem, erre otthagytam a „saját felelősségemre". Rettenetes hónapok következtek. Bejártam a főiskolára, részt vettem az órákon, de csak mint egy automata, mert nem érdekelt semmi, nem volt közöm semmihez. Közben egyszer, körülbelül három hétig, koncentrálni sem tudtam, nem tudtam elolvasni egy újságcikknek a címét, mert mire a harmadik szóhoz értem, elfelejtettem, mi volt az első szó. Egyetlen cérnaszál nem kötött senkihez és ■ semmihez, saját magamhoz sem, nem volt közöm sem a múltamhoz, sem a jövőmhöz, sem a jelenemhez. „ ... Mint ki az ég padlásszobáit lakja hónapokig, s a csöndtől megfe- ketül egészen..."

Egy szombati napon az egyik osztálytársam felajánlotta, hogy másnap találkozik velem, ne legyek egész vasárnap egyedül. Este nyolc órára beszéltünk meg randevút egy körúti cukrászdában, mert ott laktam a környéken.

A vasárnapom ráment arra, hogy összeszedtem maga- ■ - mat, megmosakodtam, felöltöztem. Eppencsak elkészüld!, tem este nyolcra. Elvánszorogtam a cukrászdába, az osztálytársam nem volt ott, és nem volt hely sem. Megálltam a cukrászda előtt egy hirdetőoszlopnál, azzal a szándékkal, hogy húsz percet várok a barátomra — mert régi megállapodásunk szerint húsz perc volt nálunk a „tűrési százalék”.

A barátom nem jött, elfelejtette. Álltam a hirdetőoszlop mellett. Eltelt egy óra, kettő, három, bár akkor nem érzékeltem az időt. Tudtam, hogy egy hirdetőoszlop mellett állok, és semmi értelme annak, hogy itt állok, el kellene mennem haza vagy valahová, valakihez, de nem tudtam megtenni az első lépést. A reménytelenség és a céltalanság kiszivattyúzott belőlem minden erőt. Ekkora reménytelenségben az ember arra is képtelen, hogy a kisujját megmozdítsa. Álltam a hirdetőoszlop mellett.

Ejfél körül odalépett hozzám egy rendőr.

— Órák óta figyelem magát — mondta. — Először azt hittem, hogy strichelni akar. Mi baja van?

— Semmi.

— Mért áll itt?

— Nem tudom.

— Mért nem megy haza?

— Minek. /1

— Hol lakik?

— Mi köze hozzá.

— Adja ide az igazolványát.

Megnézte a lakcímemet, s visszaadta az igazolványt.

— No jöjjön, hazakísérem.

— Nem kell. Haza tudok menni egyedül is,

— Na jöjjön csak szépen — belém karolt, s szelíd erőszakkal vezetni kezdett. — Nem szeretném, ha reggel a Dunából fognák ki.

— Nem mindegy? — mondtam neki. — Otthon meg kinyitom a gázcsapot.

Ez az ötlet valósággal felvillanyozott. Hiszen van kiút ebből a rettenetes állapotból! Hát persze! Kinyitom a gázcsapot. A cselédszoba, amiben laktam, úgyis a konyhából nyílt, nem is volt más bejárata, a konyhában pedig ott a gáz. Mire a rendőrrel a kapuba értünk, teljesen megszilárdult bennem az öngyilkosság gondolata.

Éjfél után volt már, a háziak aludtak, nem szűrődött ki tőlük fény. Amint kinyitottam az ajtót, egy levelezőlapot pillantottam meg a padlón. Nekem szólt, anyukám írta. Néhány sor volt az egész: „Édes leányom, Bözsi, az éjjel olyan rosszat álmodtam rólad, nagyon aggódom érted, vigyázz magadra, írjál. Csókol Anyuka." Mire a konyhán át beértem a szobámba, el is olvastam a lapot, leroskadtam az ágyra, és zokogni kezdtem.

Ismétlem, vasárnap este volt. A lapot expressz adta fel anyuka, ezért hozták ki még vasárnap este. Soha addig — azóta se — küldött expressz semmit; vagy sima levelet, vagy táviratot küldött, én azt hittem, azt sem tudja, hogy expressz küldemény is van. Megnéztem a bélyegzőt: aznap reggel nyolc órakor adta fel, tehát azonnal, mihelyt kinyitott a posta. Ehhez tudni kell, hogy a mi házunktól körülbelül három kilométerre van a postahivatal. Vasárnap volt, tehát anyuka nem mehetett végig a falun abban a ruhájában, amiben otthon a háztartást meg az állatokat látta el, ünneplősen fel kellett öltöznie. Ennyi kényelmetlenséget vállalt, hogy még aznap megkapjam a levelét. Miféle ösztön működik az anyákban, hogy százharminc kilométerről is megérzik, ha a gyerekük bajban van?

Máig sem tudja, hogy az életemet mentette meg.

£>3 SAJTOPOSTA E

Hol az embertársi segítőkészség?

Az alábbi történet egyik sajnálatos példája a sértően közönyös emberi magatartásnak, amelynek mostanában nemigen vagyunk híján. Közreadjuk a kecskeméti Juhász István által elmondottakat annak reményében, hogy hasonlókra minél kevesebbszer, vagy egyáltalán nem kerül sor ezentúl, íme az elgondolkodtató részletek, ahogyan olvasónk felidézte:

— Hétköznapi délelőtt fél 10 óra lehetett, amikor a megyeszékhely Bethlen körút és a Vacsi köz közötti területén kerékpároztam. Hirtelen elfordult a kormány, s elestem. Megütöttem a fejem, erősen vérzett a kezem, s az egyik járókelő közreműködésével tápászkodtam fel. Mondta, menjek a közeli iskola portájára, amely nyitva van, s ahol kapok elsősegélyt. Be is kopogtam a 623-as számú Szakmunkásképző ezen helyiségébe, s elmondtam, hogyan sérültem meg, mire az egyik hölgy máris nyúlt a mentőládahoz és kötszereket vett elő.

Már éppen ellátott volna, amikor megjelent egy férfi, aki gondnokként mutatkozott be, majd határozottan felszólított: távozzak, mert ez nem kórház. Mit tehettem mást, szót fogadva, elsántikáltam a nem messze lévő trafikba, ahonnan telefonon értesítették a mentőt, amely hamarosan beszállított az egészségügyi intézménybe. Ott

azonnal gyógykezelték a fájó sebemet, s azt is lelkemre kötötték, pár nap után jelenjek meg a kontrolion.

Megtudtam azt is, ha később kerülök a doktor elé, nagyobb baj lehetett volna.

Nos, hogy idejében orvoshoz érhettem, az önzetlenül, azonnal segítőkész dohányárusnak köszönhetem. Valami effélét mulasztott el az a bizonyos gondnok úr. Kiebru- dalása váratlanul ért, s e kínos helyzetben egyetlen szerencse, hogy rideg, lélektelen megnyilvánulásának nem volt diák tanúja. Jelen lévő munkatársai pedig legfeljebb titokban minősítették minősíthetetlen viselkedését.

HOPPON MARADT UTASOK

A bosszantó eset augusztus 16-án, 20 óra körül történt a helyi járatú 20-as busz Széchenyi téren lévő megállójában. Legalább hatan várakoztunk, amikor jött a BZ 46-05 forgalmi rendszámú csuklós kocsi, ám a legnagyobb megdöbbenésünkre megállás nélkül továbbrobogott. A napi munkától, no meg a kánikulában is elfáradtan, meggyötörtén ott álltunk, hoppon maradva, s jobb híján kérdőn néztünk egymásra.

Én persze nem hagytam a dolgot, s rögtön panaszt tettem a forgalomirányítónál. A Kiss- né néven bemutatkozó hölgy eléggé közönyösen válaszolta: ha a járatával visszatér a sofőr, megkérdezi, miért nem vette fel az utasokat?

E tudakolózást én már nem vártam meg, mert a Volán-dolgozó hozzáállása is kezdett idegesíteni. Legfőképpen pedig az, hogy jól emlékeztem a két héttel korábbi hasonló szituációra, amikor szintén a 20-as busz gépkocsivezetője nem méltatott arra, hogy az Irinyi utcai megállóból elvigyen.

Arról tudok, hogy a Volán szigorúan büntet — és ezt helyesen teszi — a jármű érvényes menetjegy nélküli igénybevételéért. Fogalmam sincs azonban, mi a szankciója, ha a buszvezető egyszerűen nem hajlandó megállni a megállóban, ahol utasok várakoznak, s közöttük bizonyára többen olyanok, akik bérlettel rendelkeznek. Az ilyetén megelőlegezett szállítási díjért cserében joggal várja mindenki, hogy a.Volán mindig tartsa be a szolgáltatási kötelezettségét!

Tisztán Ferencné Kecskemét, Lóverseny u. 15.

Büntetik a hozzátartozót is?

Idős, beteg asszony a Mélykút, Deák Ferenc u. 38. szám alatt lakó özvegy Vörös Károlyné. Egyedüli hozzátartozója a Jánoshalmán élő fia, aki gondozója is. Csaknem fél éve azonban már alig látogatja a nénit a gyermeke, aki gyakorlatilag meg van fosztva az oda-visszautazás lehetőségétől. A furcsa részletekről így számolt be olvasónk:

— Gyermekem traktoros a lakóhelyén lévő Jókai Tsz-ben, ahol elégedettek vele a munkatársai és főnökei. Ez év februárjában motorral közlekedett, amikor találkozott bele a rendőrjárőr, aki az igazoltatáskor ittasnak minősítette. Nyomban el is vette a jogosítványát.

Az ilyenkor szokásos és rendszeresített felelősségre vonást megértem én, ám azt is kénytelen vagyok bevallani, hogy a rendőrség a büntetésével nemcsak a fiamat, de engem is sújtott. Miért? Amikor ö este hat óra körül hazatér a fárasztó munkájából, már semmiféle jármű nincs, hogy elhozza az én lakóhelyemre, amely 20 kilométernyi távolságot jelent oda-vissza. Arra nincs pénze, hogy mindig másokkalfuvaroztassa magát, s azt sem kívánhatom, hogy gyalogszerrel tegye meg ezt ai utal.

Pedig nagyon nélkülözöm a látogatását, hiszen korábban heti két-három alkalommal is jött, kenyeret, tejet, főtt ételt hozott, s most ilyesmire nem számíthatok. A szomszédok segítségét sem kérhetem, hiszen nekem is kevés a nyugdíjam ahhoz, hogy ilyen célból fizessek.

Hallottam, hogy az új kormányzat a közelmúltban amnesztiát hirdetett, melynek során a szabadságvesztésre ítéltek közül is sokan kiszabadultak. Fiam ezeknél jóval kisebb vétséget követhetett el, így nem egészen értem a túlzott szigorúságot vele szemben. De ha már van is erre hivatalosan lehetőség, rám való tekintettel mégiscsak kellene valamiféle humánus megoldást találniuk az illetékeseknek ...

□ □ □

Az ügy részleteit nem ismeijük, csupán a sajnálatos tényt: nagyon magas az ittaság miatt bekövetkezett balesetek aránya. E tendencia megakadályozását célozza az italos járművezetők elleni eljárás, amelynek része a jogosítvány elvétele is. Vitathatatlan, hogy megérdemelt szankcióról van itt szó, de a konkrét gondot- kérelmet tekintve, nem vagyunk róla meggyőződve, hogy kizárható lenne az ügy újbóli felülvizsgálata, s bizonyos méltánylás gyakorlása.

/, írásunkat annak reményében bocsátjuk közre, hogy a rendőri és ügyészi szervek foglalkoznak az esettel, s talán kedvező döntést is hoznak. Erről szívesen adnánk hírt e hasábokon.

ÜZENJÜK

Almási Lászlónak, Bajára: Igaza van abban, hogy a kerékpár könnyen kezelhető, olcsó üzemeltetésű, nagyon praktikus jármű, amit egyre többen használnak a városi forgalomban is. Ha a kiépített kerékpárutat veszi igénybe a biciklis, biztonságosan érhet célba, egyéb területen azonban már veszély leselkedik rá. Bizonyíték erre a tény, miszerint az évi csaknem húszezer közlekedési baleset körülbelül egytizedé- nek részese a kerékpáros. Közülük sokan a figyelmetlen vezetésüknek, illetve kanyarodásuknak köszönhetik sérülésüket, melyek előidézésében mindazon autósok is ludasak, akik nem adnak elsőbbséget a bicajosoknak, vagy oly nagy sebességgel közelítik meg, hogy ők a szívóhatás következtében az úttest közepe felé sodródnak. Végezetül egyetértőén tolmácsoljuk az Ön javaslatát: a KRESZ-t anfolyamon a jövőben foglalkozzanak bővebben a kerékpározás útforgal mi, tudni valóival.

„Behívót várok” jeligére, Kiskunmaj- sára: A kormány már döntött róla, s feltehetően az országgyűlés is elfogadja a törvénymódosítást, miszerint ezentúl csupán 12 hónapig tart majd a sorkatonai szolgálat. Ezzel kapcsolatosan újdonság, hogy a fiataloknak az egy esztendőt a lakóhelyükhöz közeli honvédségnél kell letölteniük. Végezetül megjegyezzük: a soron lévő behívás szelektált lesz, ami annyit jelent, hogy az egykét gyermekes ifjú családapát, vagy például az általános iskolát be nem fejezett sorkötelest egyelőre felmentik a katonáskodás alól. Áz ilyen intézkedés egyszeri mentesítésnek felel meg, s az ügybeni végleges rendezéshez is jogszabályváltoztatás szükséges.

'„Élni akarunk a jogunkkal” jeligére, Tassra: Az önkormányzati választásokról szóló törvény értelmében a 10 ezer lakosnál kisebb településen az állampolgárok közvetlenül választják meg a polgármestert. E rangos munkakör betöltésére is a választók tehetnek ajánlatot, mégpedig háromféle módon: ha augusztus 27-e és szeptember 12-e között munkaidőben a tanácsnál aláírják valamelyik szimpatikus személy ottani ajánlóívét, ha levélben — ez esetben az aláírásuk mellett fel kell tüntetni pontos lakcímüket és a személyi számukat — ajánlják a jelöltet, vagy ha a kopogtatócédulával együtt megkapott ajánlási szelvényt használják fel ilyen

célra. Polgármesteijelöltnek az tekinthető, akit a helyi szavazópolgárok három százaléka ajánl. Ez ügyben további részleteket a vonatkozó jogszabályból lehet megtudni, amely megtalálható nemcsak a községi szakigazgatási szervnél, hanem a könyvtárban is.

Kocsisnénak, Kalocsára: Hazánk néhány vidékén ma is készül — a régi szokásra emlékezve — az úgynevezett szerelemkenyér. Ennek tésztájába izzadtságot is beledagasztanak, majd a kisült veknit a nászágy alá helyezik, amely állítólag garantálja a hosszú ideig tartó és nagyon boldog házasságot.

Lakatoséknak, Kiskunfélegyházára: A hír, amelyről a szűkebb környezetükben hallottak, megfelel a valóságnak, ugyanis a kereskedelemben mindinkább elterjed a csomagküldő szolgálat. Ennek során a vásárlónak nem kell otthonából kimozdulnia, a teendője mindössze annyi, hogy telefonon vagy levélben megrendeli az árut, közölve a teljes nevét és pontos lakcímét, s utána azt az otthonába szállítják. Legújabban bútor — például karosszék —- is igényelhető ily módon a Budapesti Kereskedelmi Részvénytársaság jóvoltából, amely szeptembertől indítja a Margaréta elnevezésű csomagküldő szolgálatát. Tervezik, hogy a megvehető mintegy 1500-féle cikkről katalógus jelenik meg. Értesülésünk szerint e szolgálat vidéki megbízásokat is teljesít.

„Mire számíthatok?” jeligére, Lajos- mizsére: Hogy az Ön karja nyiroködémás betegség miatt dagadt-e vagy sem, azt orvosnak kell megállapítania. Ha ilyen bajban szenved, akkor jó hírként közöljük: a magyar gyógytornászok idén július óta tanfolyamon sajátítják el azt a gyógymódot — kézi masszírozás és speciális fogás —, amelynek fel- használásával gyógyítható az ödémás megbetegedés. A kezelés azonban még kissé komplikált, ugyanis a hozzá való úgynevezett kompressziós harisnya egyelőre külföldön szerezhető be, több száz márkáért. Ezzel kapcsolatosan máris folynak tárgyalások magyar cégekkel, s így remélhető, hogy nemsokára forintért is kapható ez a hazai gyártású eszköz.

„Piros szegfű” jeligére, Kecskemétre: Mint arról már többször szóltunk e rovatunkban, a személyes szabadságot korlátozó korábbi intézkedések hatálya alatt állt személyek (internáltak, kitelepítettek, szovjet hadifogolytáborba

hurcoltak és az 1956-os forradalommal kapcsolatosan őrizetbe vettek) a társadalombiztosítási rehabilitációs eljárás során maximum havi 500 forintos nyugdíjemelésben részesülnek. Akik az ebbéli igényüket idén június 30-áig eljuttatták az illetékes szervhez — feltételezzük, hogy Ön is ezen igénylők között van nyilvántartva —, azok visszamenőleg, tavaly augusztustól részesülnek nyugdíjemelésben. Mivel azonban több tízezer kérelmező ügyével foglalkoznak az illetékesek, kissé lassúbb az intézkedésük, amely miatt ezúton is türelmet kémek minden érintett állampolgártól.

Révész Ferencnek, Kiskunhalasra: A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő idei 10. számában jelent meg a kisajátított föld utáni kártalanításról szóló közlemény, amely többi között kimondja: a nem teleknek minősülő föld értékét annak fekvése, megközelíthetősége, minősége, művelési alkalmassága, művelési módja alapján kell megállapítani. Belterületi birtok esetén az említetteken kívül a forgalmi érték is figyelembe veendő.

S. L-nek, Hartára: Mint azt Önt bizonyára tudja, az érési állapotban lévő szőlőt már nem szabad rovarölő szerrel permetezni. E környezetben pedig ilyenkor található a sok darázs, mely ellen csakis mechanikai módon lehet védekezni. Ha a cukros-ecetes vizet tartalmazó befőttes üveget réssel ellátott zsírpapírral vagy műanyag fóliával köt le a gazda, a nyíláson át bemásznak a darazsak, ám a cukros-szirupos léből már képtelenek kijönni, s így a vízben elpusztulnak.

„Üzletben dolgozunk” jeligére, Kun- szentmiklósra: A kezelésre átadott áru természetes mennyiségi csökkenése, vagy a kezelés során bekövetkezett egyéb óhatatlan veszteség miatt az érintett kereskedelmi dolgozók nem tartoznak anyagi felelősséggel. Ha azonban az általános megőrzési előírásokat nem tartják be a boltosok, joggal számíthatnak a felelősségre vonásra.

Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefonszám: 27-611