Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-17 / 166. szám

1990. július 17. • PETŐIT NÉPE • 3 Erdélyi sorskérdés: menni vagy maradni? (2.) És folytatódik Németh Géza lelkipásztor levele: „3. Minden­honnan érkező valamennyi látoga­tónkat szeretettel és figyelmesen hallgattuk meg, ezért átfogó ké­pünk van az erdélyi helyzetről... A sok panaszt is összegezve azt mondom: a világgászaladás nem indokolt. Csíkszereda, Gyergyó, Sepsiszentgyörgy népének nyugal­ma közismert, mégis a „menekü­lők” fele onnan jelentkezett. A „menekültek” csak kis része tud valós fenyegetettségről beszámol­ni, nagyobb részüknél a vásárhelyi események csak ürügyül szolgál­nak a hűtlenkedésre. Nem kevesen a tömegkivándorlás hisztériájának az áldozatai, egyfajta bolond pá­nik hatására cselekszenek ... 4. ... sokan ürügyül használják fel ezt a pánikot. Fiatalok jó része a politikára hivatkozva csupán szerencsét próbálni akar, vagy be­leszédült a Nagykörút kirakataiba. Hej, de sok szép, tiszta arcú erdélyi leányka került itt szemétdombra „menekültként”! Hány család ösz- szeomlását látjuk tehetetlen szo­morúsággal! ... 5. Megváltjuk őszintén, hogy né­pünk egy részénél ezek az együtt- maradásra vonatkozó nemzeti esz­mék már nem sokat nyomnak a latban. Annál inkább az anyagi szempontok. S éppen itt van a nagy csalás! Tanúsítani tudom, hogy az el­múlt években eljöttek nagyobb ré­sze rosszabb körülmények között él, mint az otthonmaradók ... A hivatalosan áttelepülők nagy ré­sze látszatbefogadóval jön. Jó, ha egy-két hétig lakhat a rokonnál, ismerősnél. Aztán? Aztán nincs hova menni... Nagymértékben felelős ezért a sok családi tragédiá­ért a magyarországi sajtó és rádió, amelyik nem tájékoztatja az erdé­lyieket a nyers valóságról. De fele­lős a Menekültügyi Hivatal is, ame­lyik kiadja a tartózkodási engedé­lyeket a képzelt vagy valós rémtör­ténetek alapján ám lakást, azt nem tud adni. Ez a Hivatal a Nyu­gatról kapott pénzt önmaga mű­ködtetésére költi, s ezért érdeke, hogy legyen minél több „mene­kült”. így indokolt a létük, s hoz­zájárulnak a magyarság elvérzésé­hez és sok-sok család tragédiájá­hoz. Ideje lenne, hogy a romániai magyar szervezetek tiltakozzanak ez ellen a nemzetietlen és káros li­beralizmus ellen. Jól tudom, nem illő ily hossza­san idéznem, mégis — az olvasó szíves elnézését kérve — bemáso­lom a körlevél záró passzusát is, azt indokolandó, hogy ez a vita bizony nem mentes az érzelmi rá­hatás fegyverétől. Tehát: „Nem­csak a Menekültügyi Hivatal fele­lőtlen eljárásai ellen kell tiltakozni otthonról (mármint Romániából), hanem az ellen is, hogy Magyaror­szágon szabadon halásznak „mun­kaközvetítés” címén lelkiismeret­len ... emberkereskedők. Ezek az urak a nálunk kilatastalan helyzet­be került magyarnak biztosítják a repülőjegyet — Afrikába... Jaj annak a székely lánynak, akit „ki­közvetítenek” valamely nyugati lo­kálba — még az édesanyja sem találja meg soha. Ezért kérem lel­kipásztori felelősséggel az erdélyi szülőket, hogy ne engedjék el gyer­mekeiket. Kérjük az egyházakat és magyar szervezeteket, hogy olyan közerkölcsöt teremtsenek, szégyen legyen a szülőföldet elhagyni...” Álljon most ezzel a hosszan idé­zett, szenvedélyes véleménnyel szemben Kányádi Sándor higgadt szava: „Senkit se siratok, aki el­ment. El se ítélem. Tudomásul vet­tem: úgy látta jobbnak, ha megy. Mások velem együtt úgy — hogy maradnak”. A vita tehát még folyik. És a „kitántorgás” is. Az minden — né­pe sorsáért aggódó — elme számá­ra világos, hogy nem egészséges jelenség a tömeges kivándorlás. És az is, hogy nem lehet csak az érzel­mekre apellálni. Itt az okokat kell feltárni és mielőbb megszüntetni. Ezért érdemes harcolni. Újból idé­zem a már egyszer megszólaltatott Ördögh Imre csíkmadarasi tanár­embert: „Végre tisztázni kellene a román nép előtt a nemzetiségek helyét Romániában. Őszintén, el­fogultság nélkül... Vagy sze­münkbe mondják, hogy útban va­gyunk, az ország bajainak eredez- tetője vagyunk, vagy elismerik, hogy ezer éve élünk ott, ahol ma is vagyunk, s ez elégséges ahhoz, hogy otthon,legyünk, és senkinek sincs jogában minket innen kiuta­sítani, más honba küldeni.” És végezetül ejtsünk néhány szót a PRO ; TRANSSYLVANIA ALAPÍTVÁNY célkitűzéseiről, melynek létrehozását nemzetünk féltése indokolja. Elnöke Sütő András, az öttagú elnökség továb­bi négy tagja pedig Csoóri Sándor, Németh Miklós, Szőcs Géza és Tő­kés László. Az alapítvány tehát cé­lul tűzi ki az erdélyi magyarság helybenmaradásának és a kiván­doroltak hazatérésének szolgála­tát. „Alapítványunk erkölcsi és anyagi támogatást kíván nyújtani az erdélyi magyarságnak szülő­földjén maradásához, abban a meggyőződésben, hogy a menekü­lés és a kitelepedés megállítása csu­pán azok kiváltó okainak a felszá­molásával érhető el.” És még egy igazi transzszilván eszme zárógondolatként: „Támo­gatjuk nemcsak a magyarok, ha­nem románok, németek, szerbek, zsidók és minden erdélyi hazatele­pülését, remélve, hogy a sorsüldö­zöttek együtt segíthetik elő az igazi megbékélést.” Demeter Zoltán Csíkszereda RÁDIÓJEGYZET Magyarázzák Nincs könnyű dolga mostanában a „politikacsinálóknak”. Folyton ma­gyarázkodásra kényszerülnek. Az or­szág kritikus gazdasági körülményei, a rendszerváltás zökkenői, a demokrácia játékszabályai szerint mind-mind nyil­vánosságot követelnek. A rádió ügyes, szemfüles riporterei, szerkesztői nem hagyják kihasználatlanul a legmozgé­konyabb közvetítő szerv — médium — lehetőségeit. Kérdeznek és kérdez­nek — a hallgató, az ország lakossága nevében is —•, s időnként bizony alapo­san sarokba szorítják a válaszadásra vállalkozó (kényszerült?) beszélgető- partnereiket. Az elmúlt héten főleg a Reggeli kró­nika műsorában jeleskedtek a kérde­zők, s itt hangzott el a legtöbb magya­rázat is. Forró Tamás a Pénzügy­minisztérium államtitkárát szólaltatta meg, aki az áremelést igyekezett indo­kolni. Ismerős volt a szituáció, a hálát­lan szerepek mintha ismétlődnének ... Havas Henrik a környezetvédelmi ál­lamtitkár helyettesét bírta szóra, töb­bek közt Bős és Nagymaros, valamint a távozó szovjet csapatok által hátra­hagyott környezetrongálás ügyében. Mint köztudott, a Kiskunsági Nemzeti Park területén tapasztaltak révén me­gyénk is érdekelt a dologban. Érdekes volt a csütörtöki Ráadás cí­mű műsorban elhangzott faggatódzás is, amikor Tárnái Gizella a parlamenti üres széksorok okáról kérdezgette a képviselőket. Magyarázat bőven akadt, ha nem hangzott eléggé meg­győzően. Mindenesetre hasznosak ezek a szembesítések, színvallásra, s talán önvizsgálatra is késztetik az érintette­ket. Budártüzek Nagy Czirok László munkásságáról ritkán hallunk mostanában, pedig nemcsak kutatta, feljegyezte, de igen élvezetesen, olvasmányosan meg is írta az alföldi, Halas környéki pásztorvilág és népélet legszebb, legérdekesebb ha­gyományait, még a század elején is fel­lelhető emlékeit. Szerencsére ezek az írások, tanulmányok javarészt még éle­tében megjelentek, így — ha másutt nem, a könyvtárakban — ma is fellel­hetőek. ( Budártüzek mellett; Pásztor­élet a Kiskunságon; Száraz- és szélmol­nárok élete a Kiskunságon —, hogy csak a legfontosabbakat említsem.). Tudósok, zsurnaliszták egyaránt ha­szonnal forgatták hajdanán ezeket. A rádió Derűre is derű című soroza­tából a Nagy Czirok László által össze­gyűjtött anekdotákból válogatott a szerkesztő, Dénes István, s adta közre a múlt héten két alkalommal. Elmond­ható, hogy a derűs történetek a magyar múlt egy-egy sajátos hangulatát, jel­lemző vonását őrzik. íme, egy aprócs­ka párbeszéd a sok közül, a cím: Vám­vétel a malomban. — Kivötted a vámot, Pista fiam? — Kivöttem, ki én, mestör uram. — Látta a paraszt? — Nem látta. — No hát, vödd ki mégéccő, hogy hadd lássa! Ugye, időtálló kis jellemrajz, s a gyűjtemény sok száz ilyet és hasonlót tartalmaz. Csuda, hogy még nem „ha­raptak rá” a mai, üzleti szellemmel is megáldott kiadók... 'Mellesleg a hangfelvétel még 1976-ban készült, ami semmit sem von le az értékéből. Versben bujdosó „A szó meggyalázása nem új lele­mény, de látványosabb és fájóbb, mint valaha. Tanúi vagyunk, ho­gyan használják a nyelvet maszla­golásra, hazugságra.” Nagy Lász­ló, a költő írta ezeket a sorokat 1973-ban megjelent, Versben buj­dosó című kötetének széljegyzeté­ben. Nem tudhatta, hogy ez a „meggyalázás” még az ő verseit, emlékét is eléri. Nem enyhít ezen, mégis örömteli, hogy A hét költője sorozatban több alkalommal is hallhatjuk — szombaton este a sa­ját hangján is1— a korán eltávozott poéta legszebb lírai üzeneteit. Fo­gadjuk meg „prózai” tanácsát is: „Ha van pártatlan ítélet a költőről: az a verse." Figyeljünk tehát — a versre. F. Tóth Pál Szegény világ Egymilliárd ember él napi egy dollárnál kevesebből WASHINGTON — Több mint egymilliárd ember, vagyis a Föld össznépességének negye­de kénytelen a harmadik világ­ban napi egy dollárnál keveseb­ből megélni — állapítja meg a Világbanknak a világ gazdasági Fejlődéséről és a szegénységről szóló idei jelentése. A harmadik világ szigorú gazdaságpolitikával, a magán­vállalkozás pártfogolásával és társadalmi reformok révén a mostani 1,1 milliárdról 0,8 mil- liárdra csökkenthetné a szegé­nyek számát a jövő évtizedben — véli a vasárnap nyilvános­ságra hozott jelentés. Szigorú gazdaságpolitikán az infláció megzabolázását, a fölösleges közkiadások elkerülését és a külgazdasági egyensúly megőr­zését érti.- Másfelől a fejlett orszá­goknak nagyobb mértékben kell segélyezniük a szegény or­szágokat fH áll a Világbank je­lentésében. A jelentés szorgal­mazza, hogy az ipari országok kettőzzék meg erőfeszítéseiket a szegénység elleni globális harcban. A Világbank elnöke, Barber Conable, a jelentés bemutatásá­ra összehívott washingtoni saj­tótájékoztatón kifejtette, hogy erre nagy lehetőség nyílik most, amikor a hidegháború móló­ban van és nincs szükség óriási hadigépezetek fenntartására. Ha a fejlett országok csupán 10 százalékkal csökkentenék kato­nai kiadásaikat, már akkor is könnyűszerrel megkettőzhet­nék segélyeiket — állapította meg Conable. Ä 151 ország részvételével működő Világbank a harmadik világ fő segélyezési forrása: évente mintegy 20 milliárd dol­lárt folyósít e célra. MAJDNEM SZÁZEZER TONNA MŰTRÁGYÁVAL KEVESEBB Lemondták megrendeléseiket a mezőgazdasági nagyüzemek A kemikália — mondta egy alkalommal dr. Mormer Miklós, az Agroker igazgatója — termelé­si tényező, olyan, mint a vetőmag. A napokban e gondolatot kiegészítette azzal, hogy a műtrágya­felhasználás jelzőrendszere a gazdálkodásnak. A forgalmazás visszaesését, sajnos, már tapasztal­ják, ugyanis az ez évi, őszi, műtrágya-megrendelés­ből a közös gazdaságok 30-40 százaléknyit le­mondtak. Ez annyit jelent, hogy a korábban meg­rendelt 101 ezer tonna foszforból csupán 53 ezer tonnát, az 56 ezer tonna káliumból csak 33 ezer tonnát, a 94 ezer tonna nitrogénből pedig 70 ezer tonnát tudnak értékesíteni. — Megdöbbentő — mondta az igazgató —, hogy jó néhány, azelőtt vásárló termelőszövetkezet teljes egészében lemondta műtrágya-megrendelé­sét, azaz az őszi vetések alá egyetlen grammnyi műtrágyát sem kívánnak felhasználni. Én ezt első­sorban a pénztelenségnek tulajdonítom, de beleját­szik ebbe a földtörvény, a tulajdonlás problemati­kája is. Érezni a bizonytalanságot az állami támo­gatások esetleges megvonása, csökkenése miatt is, azaz kisebb a kereslet. E jelentős mennyiségű mű­trágya hiánya kihat majd a jövő évi terméseredmé­nyekre is. Érdekes, inkább logikus, hogy az éves növény­védő szer elfogyott, amelynek mennyisége a múlt évivel azonos. Nyilvánvaló, hogy minden gazdaság szeretné a termést betakarítani, s nem mindegy számára, hogy milyen mennyiségben és minőség­ben. — A legnagyobb gondunk a jövő év előkészíté­se. A műtrágyagyárak és a külföldi partnerek jogo­san szeretnék legalább 5 hónappal a gyártás előtt tudni, mennyi a kereskedelem, a termelők igénye. Mai ismereteink szerint, augusztusban nem lesz lehetőségünk arra, hogy reális igényfelmérést állít­sunk össze. Két dolgot tehetünk: kérjük a gyárak megértését, s engedményt kérünk, hogy közös koc-„ kázatvállalással bizonyos tapasztalati mennyiséget állítsanak elő. Több üzemmel folytattunk tárgya­lást, ahol megértették a jelenlegi helyzetet, s vállal­tak bizonyos kockázatot. A gondok közül is ki­emelkedik: a tavaszi nitrogénmennyiséget minden­képpen biztosítanunk kell. A megrendeléseket ok­tóber végéig elodázzuk, s a TVK-val közösen vál­laljuk a veszélyt, ha nem jön be az üzlet. Más gondok is foglalkoztatják az Agrokert. Ha a földtörvényt elfogadják, s kialakulnak a kisebb gazdaságok, a nagyüzemek száma 20-30 százalék­kal csökken. Ez arra a kényszerpályára állítja az Agrokert, hogy kis kiszerelésű műtrágyát és nö­vényvédő szert hozzon forgalomba. Ehhez azon­ban meg kell teremteni az elárusítóbelyekef. — Mi már léptünk ebben az ügyben, felvettük a kapcsolatot az Univer ÁFÉSZ-szel, és szeret­nénk ráépülni a közös gazdaságokra is. Ezek a következő időszak lépései. A növényvédő szerek 80 százalékát nagy mennyiségben, ömlesztve hoz­tuk forgalomba. Ugyanakkor a gyümölcs- és sző­lőterületek 50 százalékát kistermelők művelik. En­nek arányán kívánunk változtatni. Ezt kértük a gyáraktól is. s jövőre már ilyenekkel keressük fel a vásárlókat. Gémes Gábor értelmetlen a hősi tározó léte..." Beszélgetés Vargha János környezetvédővel Ez ev apnhsaban a világ egyik legnagyobb környezetvedelmi dijával, a The Goldman Evironmental Prize-szal tüntették ki Vargha János bioló­gus újságírót, a bős—nagymarosi vízerőmű felépítése ellen küzdő Duna Kör alapítóját. A 41 éves környezetvédő, mint a díj kiosztásakor elhang­zott, úttörő szerepet játszott abban, hogy a bős—nagymarosi vízerőmű elleni tiltakozás nemzetközi mozgalommá terebélyesedett, amelyben már nemcsak a környezeti rombolás, hanem a „klasszikus szocialista nagybe­ruházás” érvrendszere is lelepleződött. — Ez voltaképpen egy ökológiai Nobel-díj? — San Franciscóban az egyik beszédben úgy emlegették, de én ezt nem mondanám. Bár van egy olyan szándék, hogy az legyen. — Ezt azért is kérdeztem, mert hiszen önnek van már egy úgyneve­zett alternatív Nobel-díja ... — Igen, azt a Duna Kör mint csoport 1985-ben vehette át. — Pontosabban — tudomásom szerint — nem vehették át szemé­lyesen, mivel nem utazhattak ki Stockholmba. Engem az utolsó pillanatban, alighanem a svéd nagykövetség közbejárására, mégis csak kien­gedtek, de társam, Vásárhelyi Ju­dit valóban nem kapta meg a ki­utazási engedélyt. — Úgy tudom, hogy a politikai kérdések túlzott előtérbe kerülése miatt vitába keveredett egykori tár­saival, és elhagyta a Duna Kört, majd kilencedmagával létrehozta az Ister nevű környezetvédelmi alapít­ványt. — A Duna-ügy történetileg úgy alakult, hogy először a szakértők kezdték el bírálni a terveket, ők rendelkeztek információkkal, és átlátták a problémát. A Duna Kör talán legfontosabb tevékenysége az volt, hogy ezeket a problémákat közvetítse a lakossághoz, másrészt pedig az, hogy alternatív elképzelé­seket dolgozzon ki. Néhányan úgy gondoltuk, hogy a mozgalmi akti­visták és a szakértők együtt tud­nak majd működni. Ez azonban kevésbé ment, amiben szerepet ját­szott az a politikai vihar, amely végigsöpört az országon, s nagyon sok aktivistát magával vitt. Rá kel­lett jönnünk, hogy szűkebb kör­ben, összefogottabban, külső tá­mogatókat szerezve, a szakértői munkát magasabb színvonalon le­het végezni. Erre alakult az Ister. — Mivel foglalkozik az Ister?- Az Isterben magyarok dol- goznak, de úgy hívjuk, hogy Kelet­európai Környezetvédelmi Kuta­tások Alapítványa. Úgy gondol­juk, a régióban nagyon sok a pár- / huzamosság, ezért összehasonlító tanulmányokat szeretnénk készíte­ni más országok szervezeteivel kar­öltve. Az első és legfontosabb ku­tatási terv az osztrákokkal és a szlovákokkal közösen indított, há­romoldalú Duna Nemzetközi Ter­mészetvédelmi Park elképzelés. — A hatalmat erősen befolyásol­ják az ipari lobbyk, nyilatkozta. Hozzátéve, hogy a rendszerváltás után is égető Szükség lesz az alulról szerveződő környezetvédelmi moz­galmakra. Eszerint nem bízik sem­miféle politikai hatalomban? — Az előző, totális hatalom há­borúban állt a lakossággal. Remé­lem, hogy most majd egy társadal­mi kompromisszumot kereső fo­lyamat fogja jellemezni ezt a vi­szonyt. Ez persze nem jelenti azt, hogy az érdekek azonosak lesznek. A politikai struktúrák egyik fontos eszköze a hatalom, amelynek fő forrása éppen az az erőszakos technológia, ami a környezetvédel­mi problémákat. okozza. Ezért aligha várható el a politikai struk­túrától, hogy kezdeményező szere­pet játsszon ennek az agresszív technológiának a visszaszorításá­ban, ellenőrzésében. Erre, vélemé­nyem szerint, csak a civil társada­lom független csoportjai képesek. — Mindez világos, mégis, mintha egyfajta szakértői apolitikusság sütne belőle. Holott annak idején a Duna Kör meglehetős elszántsággal politizált. — Egy szóval sem mondtam azt, hogy a politika bűnös dolog. Ám arra törekedni kell, hogy ne lehes­sen elkülönült struktúra a társa1 dalmon belül. Az elmúlt években, amikor egy rendkívül kiegyensú­lyozatlan társadalomban éltünk, a környezetvédőknek nagyon nagy szükségük volt jogokra. Ezek kiví­vása érdekében szoros együttmű­ködés jött létre köztünk és a politi­kai ellenzék között. De én akkor is azon az állásponton voltam, hogy ez a szövetség csak időleges lehet, és egy normálisabb helyzetben az utak szétválnak. — Miként vélekedik a hazai Zöld Pártról? — A Zöld Pártot — kivált a legutóbb alakultat — olyan kezde­ményezésnek tartom, amit elsősor­1 ban volt kommunisták hoztak lét­re, bizonyos mértékben hatalom- és pozícióátmentés, illetve a kör­nyezetvédelem ellenőrzési kísérlete gyanánt. Erre az adott lehetőséget, hogy a súllyal és befolyással ren­delkező környezetvédők nem ezt az utat választották. ■ — A közvélemény joggal várná el, hogy egy világszerte ismert kör­nyezetvédőnk hatalmi, döntési pozí­cióba'kerüljön; hogy végre próféta legyen saját hazájában. Abból az elvi megfontolás­ból, amit elmondtam, úgy hiszem, ha ma, itt, Magyarországon a kör­nyezetvédelmet szeretnénk jobbá 'tenni, akkor a civil társadalmat kell ezen a téren erősítenünk. Ezért, bár lett volna rá lehetősé­gem, nem indultam a választáso­kon, és nem áll szándékomban kormányzati tisztséget elvállalni. • — Nálunk eredménnyel járt a til­takozás, de Bősnél, ha kisebb ütem­ben is, tovább folyik az építke­zés ... — Ha pusztán technikailag néz­zük a kérdést, akkor Nagymaros elhagyása értelmetlenné teszi a tá­rozó létét. Ez még akkor is a bősi elképzelések újragondolását kí­vánná meg, ha az netalántán gaz­daságos is volna, és nem lenne ká­ros a környezetre. Gondoljon csak vissza, hogy nálunk is milyen nehe­zen ment... Mindenesetre én bí­zom benne, hogy most, a választá­sok után odaát is elindul egy, a politikai struktúra átalakítására is kiterjedő folyamat, ami a vízlépcső kérdésében ugyanolyan eredmény­re vezet, mint nálunk. Műszaki okok miatt egy-két évnél előbb a Dunát úgysem lehet elterelni. Poli­tikai okokból pedig, remélhetőleg, sohasem. Tódor János Magyar dugóhúzó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents