Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-12 / 136. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. június 12. BIRKÁK ŐRZIK A TELEPET— NÉGY ÓRA AZ ÉJSZAKÁBAN — VAGONDÉZSMÁLÁS Félegyháza alulnézetben (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A kiskunfélegyházi utca sötétjé­ben messziről csupán a cigaretta­parazsak jelzik az ácsorgókat. Csupán külső .megjelenésükben különböznek a kisvárosi esték mindennapos beszélgetőitől: rend­őri egyenruhát viselnek. Az eligazítás kevéssel tizenegy előtt kezdődik. Veres Zoltán törzs- zászlós, váltásparancsnok nem bo­csátkozik a részletekbe, hiszen a jelenlevők valamennyien jól isme­rik feladatukat. Azonban felhívja a figyelmet azoknak az objektu­moknak a fokozott ellenőrzésére, ahová már betörtek. Ezt követően az akció résztvevői — kilenc hiva­tásos és három önkéntes rendőr, három bűnügyi nyomozó, két ka­tona és egy újságíró — elhagyják a parancsnok szobáját... Erőszakos biciklis Még csak az ügyeleti szolgálat­nál járunk, amikor cseng a telefon. Az átélt izgalmaktól még mindig reszkető hangú nő kér segítséget. Néhány perccel korábban megtá­madta egy férfi. A gázcseretelep éjjeliőre engedte meg neki, hogy telefonálhasson. — Ha érdekli a dolog, jöjjön velünk! — invitált a váltásparancs­nok. Útban a telep felé, a legnagyobb megdöbbenésünkre, két tizenéves lány kocog melegítőben a búzatáb­lák által szegélyezett, elhagyott úton, ahol nemrég nagymamakorú -hölggyel erőszakoskodtak. Az óra ekkor negyed tizenkettőt mutatott. Amikor a lányok megtudják, mi is történt itt fél órával ezelőtt, azon­nal visszafordulnak. — Nagyon szégyellem magam — mondja el-elcsukló hangon az asszony. A munkából jöttem haza kerékpáron, amikor egy férfi mel­lém biciklizett és kerek perec meg­mondta, hogy mi kell neki. Meglö­kött és én az árokba estem. A fű­ben hemperegtünk, s ekkor szeren­csére jött egy autó, amitől a táma­dó megijedt és elfutott. Kopaszo­dó, 165-170 cm magas, feltűnően büdös ember volt, alkoholszagot árasztott. A rendőrök megnyugtatják a károsultat, hogy neki egyáltalán nincs szégyenkeznivalója, majd a riadóautó reflektorával világítva az utat, hazakísérjük. Visszafelé ismét megállunk a te­lepnél. Az éjjeliőr elmondja, hogy az elmúlt napokban semmi külö­nöset nem tapasztaltak, a birkák is jól vannak . . . Mivel ez utóbbi ki­jelentést nem egészen értjük, kész­séggel elmagyarázza a dolgot: — A telep nagy, az éjszaka sötét, a palack pedig nagyon kelendő „árucikk”, ezért hosszú ideig ne­künk is volt kutyánk. Nemrég azonban állítólag elszökött. A fő­nökség ekkor úgy döntött, hogyha nincs kutya, akkor nyugodtan ide­hozhatok öt birkát. Amikor pedig jeleztük, hogy mégis inkább kutyá­ra lenne szükségünk, azt mondták, nem lehet, mert bántaná a birká­kat . . . Csak arra leszek kíváncsi, hogy hány tolvajt fognak ezek megharapni? A Kossuth utca végén hala­dunk, amikor jobbról feltűnik egy járőrautó. —- Itt a csatlakozás — mondja a parancsnok és már nyúl is a rádió­ért. A gépkocsit, amelybe átszállók, Zana János zászlós vezeti, társa Kovács József főtörzsőrmester. A főutca felé vesszük az irányt. Amint rákanyarodunk az E75-ÖS útra, egy Lada jön velünk szembe -1- „spórol az árammal”, csak az egyik lámpája világít. Fiatalok ül­nek benne, mennek haza a diszkó­ból. Az okmányokkal minden / rendben, de addig nem mehetnek tovább, míg a hibát ki nem javít­ják. — Hétvégén rengetegen jönnek gépkocsival a városba szórakozni — mondja a járőrparancsnok. — Nagy részük fiatal. Örvendetes azonban, hogy a járművezetőknek csak elenyészően kis része nem tud ellenállni az alkohol csábításának. Beérünk a „ligetös” Kossuth ut­ca „tiltott zónájába”, ahová csak külön engedéllyel lehet behajtani. Tökéletesen tudja ezt egy fehér La­da vezetője is. Nem vitatkozik, a háromszáz forint bírságot szó nél­kül fizeti. A következő „kuncsaft” szinte azonnal érkezik. A kocsi négy utasának csak három szemé­lyi igazolványa Van, s az autó mű­szaki állapota is rossz. Hiányzik a bal oldali sárcsapó gumi, nincs rendszámvilágítás, a kormány mé­rete „sportos”, eltér a szabványtól. — Nem ismerem kellően ezt az utcát, ritkán járok ebbe a városba — mentegetőzik a tulajdonos. Amikor utoljára voltam erre, ak­kor még keresztül lehetett itt hajta­ni. Ami pedig a kocsit illeti, ma vettem. Tessék, az adásvételi szer­ződés. Zana zászlós rövid tájékoztatást tart arról, hogy a táblák hatálya legkevésbé a kihelyezésük idő­pontjától függ, és eltekintve a mű­szaki hiányosságoktól, csupán a szokásos bírságot szabja ki. Meg­szólal a rádió, minket hívnak. Ön­kéntelenül is az órámra nézek. Nyolc perc múlva éjfél. — Menjenek a Petőfi-lakótelep- re! A járőr valószínűleg elfogta a keresett támadót. Állítsák elő a ka­pitányságra! Vékony kis emberke áll a rend­őrök előtt és sűrűn pislog. A sze- mélyleírás a magasság kivételével tökéletesen ráillik. Nadrágja ola­jos, pulóverén fűnyomok. Szoro­san ülünk a hátsó ülésen, mivel a hely nagy részét a baleseti helyszí­neléshez szükséges anyagok foglal­ják el. A kapitányság földszinti fo­lyosóján várakozik a gyanúsított, akinek természetesen halvány fo­galma sincs arról, hogy miért is van itt. Az ügyeletes intézkedik, hogy a károsultat szembesítés vé­gett be kell hozni. Éjfél után pár perccel csenget­nek a bejárati kapun. Ketten civa­kodnak az épület előtt. — Segítsenek már rajtam, nem hagy békén! — panaszkodik az asszony. Az élettársam, és állandó­an erőszakoskodik. Nézzék meg a ruhámat, ezt is elszakította! Csak rá kell nézni, tisztára betörőképe van! (Kinézetre szerencsére senkit Sem szoktak lecsukni, különben is az ilyen jellegű családi perpatvarok nem a rendőrségre tartoznak. Rá­adásul a panaszos „hölgy” is meg­éri a pénzét — ismert személy a fél­egyházi éjszakában.) — Ha így van, akkor miért nem hagyta már ott? — kérdezi Kovács főtörzsőrmester. — Mert sajnálom. Háromnegyed egy után érünk a tanyára. Mivel nem tudjuk, hogy a kutyák mennyire szeretik az egyenruhát, először dudálunk, majd a szirénát is bekapcsoljuk egy pillanatra. Éberen alhatnak a ben­tiek. mert szinte azonnal megjele­nik a gazda. Először el sem akarja hinni, hogy valószínűleg elfogták az erőszakoskodót. A szembesítés eredményes. Két és fél órával az eset után a sértett felismerte táma­dóját. Újra kocsiban ülünk és indu­lunk a külterület egy részének át­vizsgálására. Nyugodt, békés a környék, de a távolban, a búzatáb­la szélén, mintha valami „nem odavaló” sötétedne. Közelebbről már látjuk, hogy Lada parkol ott, ketten ülnek benne. Az udvarias köszönés és egy gyors okmányel­lenőrzés után magukra hagyjuk a fiatalokat. . . Olcsóbb lesz a zöldség? Elmúlt két óra, már csak elvétve találkozunk egy-egy késői járóke­lővel. Csendes a város — nyugodt a szolgálat. A Kossuth utca végére érve — mielőtt rákanyarodnánk az E75-ÖS útra — megállunk és vá­runk egy keveset. Ekkor Szeged felől egy Lada az út közepén ha­ladba elszáguld előttünk. Azonnal a nyomába eredünk és Zana zász­lós már sorolja is a szabályiak» Sá­gokat: nem vette figyelembe a sáv­besorolást, a záróvonalat, a bal hátsó lámpa nem világít. Mindez kétszáz forintjába került a tulajdo­nosnak, aki a Bosnyák térre siet a friss zöldséggel, aminek az árába, gondolom, már előre belekalkulál­ta a büntetést is. Amikor fizetésre kerül sor, kiderül, hogy a pilótánál nincs aprópénz, ezért egy köteg ez­resből nyújt felénk egy „zöldha­sút”. Most azonban mi jövünk za­varba, mivel hármunknál összesen nincs annyi pénz, hogy a visszajá- rót összedobjuk. Végül elmarad a büntetés — talán olcsóbb lesz ma a zöldség a Bosnyákon ... Rövidesen három óra — köze­leg a jelentéstétel ideje, a kapitány­ság felé vesszük az utunkat. Köz­ben Zana zászlós még mindig az előbbi eset hatása alatt magyaráz­za. — Nekem mint helyszínelőnek huszonnégy óra szolgálat után két nap pihenő jár, de a bírságból be­folyt pénzzel 48 órán belül el kell számolnom. Nyilvánvaló tehát, hogy amikor ismét szolgálatba lé­pek, „üres a zsebem”. Sajnos, nem állunk úgy anyagilag, hogy ott­honról hozzak minden egyes alka­lommal több ezer forint váltó­pénzt. A postai csekket egyrészt nem biztos, hogy befizetik, más­részt volt már olyan ésetem,’ ami­kor a vétkes reklamált, hogy ha ő a helyszínen akar fizetni, akkor mi­ért terhelem őt a postai költséggel. Még egy „fogás” Ismét összegyűlik a „kis csa­pat”. Az emberek fáradtak, szótla­nul ácsorognak, gondolataikat rendezgetik. A beszámolóból kiderül, hogy volt még egy „fogás” az éjszaka folyamán. Az egyik gépkocsizó járőr ugyanis egy alaposan megter­helt Ladát ellenőrizve, a csomagte­rében mintegy három zsák árpára és tizenhét üveg palackozott szov­jet borra „lelt”. A szokatlan áru- kapcsolat és az éjszakai szállítás gyanússá tette a dolgot. Később a sejtés beigazolódott és kiderült, hogy a MÁV egyik dolgozója pró­bálta ezzel a sajátos módszerrel csökkenteni a vagonok majdani kirakási költségeit. A parancsnok jegyzetel, néha feltesz egy-egy kér­dést. A jelentések végeztével meg­köszöni a résztvevők munkáját és elköszön a kollégáktól. Van, aki hazamehet, míg mások reggelig folytatják a járőrözést. Az akció tapasztalatait Visko- vics István alezredes, a közrendvé­delmi osztály vezetője foglalja ösz- sze: — Az utóbbi hónapokban saj­nos a városunkban is jelentősen nőtt a bűncselekmények száma. A társadalomban érezhető feszült­ségek és a rendőrök esetenkénti elbizonytalanodása kedvez ennek a folyamatnak. A mostani kombi­nált akciónkkal elsősorban a bűn- megelőzést kívántuk szolgálni. Lassacskán pirkad, ébred a vá­ros. Az utcákon itt-ott már megje­lennek — álmosan és sietősen — ez első emberek, a hajnalban munká­ba igyekvők. Ők hozzák a reggelt és a napfényt, azoknak pedig, akik éjszaka dolgoztak, a pihenést. .. Galambos Sándor KÖNYVESPOLC Új útikönyvek jnzr könnyebben elérhető, ieggyakrab- ban látogatott városa. S mert első­sorban a bevásárlóidra vállalko­zók keresik fel a csodaszép fővá­rost, a Panoráma Kiadó e kötet megjelentetésével az ő igényeikhez kíván elsősorban alkalmazkodni. A várostérképre támaszkodó het- venoldalas útikönyv egészen rövid történeti bevezető után már bécsi sétára hív, végigvezet a legfőbb út­vonalak mentén. (Az eligazodást betű-szám kombinációval készült mutatók segítik.) Az 1-2-3 napot Bécsben tartózkodók programja­vaslatokat kapnak, valamint rész­letes gyakorlati tudnivalókkal szolgál számukra Somorjai Ferenc. Ausztria legkedveltebb, a ma­gyar pénztárcák számára még elér­hető turisztikai célpontja Burgen- land. Egykor Magyarország része volt e terület nagyobb része épp úgy, mint Erdély és a Felvidék. Története, régészeti, építészeti, művészettörténeti, népművészeti emlékei szoros egységet alkotnak BURGENLAND nyugat-dunántúli területeink emlé­keivel. Németh Adél könyve most 2., javított kiadásban jelent meg; az olvasmányos szöveges informá­ciók mellett kitünően szerkesztett térképek sora segíti a kelet-auszt­riai barangolást. Fehér Géza Istambul című kötete is második, javított kiadásban je­lent meg. A mesés Kelet egyik ék­szere, a bizánci, a görög-római és a török kultúra alapjaira épült kü­lönös hangulatú, szépségű Istam­bul műemlékeinek, városrészei­nek, természeti szépségeinek felfe­dezésében, megismerésében kitűnő útitárs e kötet; sok-sok praktikus tanáccsal, információval szolgálva olvasóit. SOPRON Sopron neve hazánkban különö­sen szépen cseng. Csodáljuk szép­ségéért, hűségéért, ódon hangula­táért, a történelmi idők különös varázsáért. Czellár Katalin jól si­került soproni útikönyvét most né­met nyelven — átdolgozott kiadás­ban — jelentette meg a Panoráma Kiadó. Az összeállítás figyelembe vette a nyugati turisták igényeit, szokásait, érdeklődési körét; prak­tikus kézikönyv született. Szép, színes fotói jóvoltából a kötet em­lékként ajándékozható a külföldi­eknek. k. m. VETÉLKEDÉS AZ ÓRAGYÁRTÁSBAN é A svájci Le Lode városka piacterén ma is áll egy kovácskötényes fiú szobra. Az emlékmű Dá­niel Jean-Richardot ábrázolja. A legenda szerint a 18. század végén egy angol utazónak Le Lode táján romlott el az órája. A helybeli kovácsmes­terhez, Daniel apjához fordult segítségért. Dani­el akkor látott életében először órát. Az ismeret­len szerkezet úgy megigézte, hogy nemcsak meg­javította, hanem hamarosan maga is nekiállt időmérőt építeni. Másfél évig keményen dolgo­zott — a munka sikerült. Dániel öt fia már az óráknak szentelte életét. így született meg a vi­lághírű svájci óraipar — a legenda szerint. Jean- Richard idején a világban a pontosságot, a már­kát az angol eredet jelentette. London, Liver­pool és Coventry műhelyeiben gondos kézi mun­kával készültek a szerkezetek, az órások óráju­kat „bedolgozók” által szállított alkatrészekből • Képünkön: a Baselban gyártott „fiatal házasok órája". (MTI Külföldi Képszerkesztőség) lényegében csak összeszerelték. A szigetország­ban csaknem kizárólag zsebórákat készítettek. Az akkori világpiacon Anglia lényegében mono­polhelyzetben volt. Az ügyes svájciak gyorsan felismerték az óra­gyártásban lévő lehetőségeket. A paraszti közös­ségekben az alkatrészgyártás hasznos téli fogla­latossággá vált, az egyes családok különféle ré­szekre „szakosodtak”, és azután a mesterek ösz- szerakták a szerkezetet. 1850 körül a svájci kéz­műveseknél megjelentek az első gépek. Nőtt a termelékenység, csökkentek a költségek. A szá­zadforduló tájékán a vevők egyre gyakrabban keresték a karórákat. Az angol ipar nem vette komolyan ezt az igényt, így azután előretörtek a svájci márkák. Századunk húszas éveire már egyértelmű volt, hogy a karóráé a jövő: Anglia elveszítette vezető helyét, és a svájci óra foga­lommá vált. A hetvenes években azonban az óraiparba is betört az elektronika, megjelentek a digitális szerkezetek. Svájc elkövette ugyanazt a hibát, amint száz évvel korábban az angolok: az ipar ragaszkodott a megszokott termékekhez, és emi­att vevőkört vesztett. Nem volt kész a szerkezet- váltásra — ahogy ma mondjuk. 1980-ban a sváj­ci ipar részesedése a világtermelésben már alig haladta meg a 30 százalékot. A legnagyobb fej­lődés Japánban következett be, ez az ország vált a világ legjelentősebb digitálisóra-gyártójává. A bajt észlelve — nem tudni, milyen áron — a svájci óraipar elintézte, hogy Földünk első órja, amelyet más égitesten is viseltek, Omega gyártmányú volt. Az emlékezetes Apolló-üruta- zás során Neil Armstrong „Omega Speedmaster Professional Chronograph” márkájú órával a kezén lépett a Hold felszínére. A hetvenes évek közepén ez még óriási fellendülést hozott, a ha­szon azonban a nyolcvanas évekre elolvadt. Most új reklámfogással jött ki a svájci óra­ipar: olyan szerkezetet hozott ki, amely jelzi a termékeny napokat, ha mutatóját a menstruáció kezdetének napjára állítják. A csodaóra állítólag azt is mutatja a hiszékenyeknek, hogy a termé­keny napok közül melyiken fogan inkább fiú, és melyiken lány.

Next

/
Thumbnails
Contents