Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-26 / 148. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. június 26. ISMERJÜK-E BÁCS-KISKUNT? Hol van és mit ábrázol? r r ,NEVESITES” — FELPENZERT? IflfjSiáriláíi MEGFEJTÉS: A MEGFEJTŐ NEVE: LAKCÍME: ^4 halasi máskéntgondolkodók az egész vagyont akarják Miután a jogszabályok lehetővé tették, a közelmúltban jó néhány ipari szövetkezetben csakugyan szétosztották a közös vagyon felét. Pontosabban: nevesítették, azaz, az erre jogosultak nevére írtak a tulajdonból egy-egy részt. Hogy kinek mennyit és milyen formában, azt maguk az érdekeltek döntötték el. Igaz, hogy általában heves viták, helyenként szinte vérre menő veszekedések eredményeként, de volt, ahol — legalábbis látszatra — megnyugtatóan rendeződtek a dolgok. A legtöbb helyen viszont sérelem, feszültség, sőt, egy-két kiadós botrány is keletkezett az osztozkodásból. Egyre inkább bebizonyosodott, hogy ez az elosztási elv a gyakorlatban nem állja meg a helyét. így igazságos és célravezető ÍJJ KÖNYVEK: Kosztolányi De/.ső: Nyelv és lélek. (Szépirodalmi K., 150 Ft) Magyar Orpheusz. (Szépirodalmi K... 121 Ft) — Gróf Klebels- berg Kuno válogatott beszédei és írásai. (Európa 150 Ft) Sándor Iván: Vízkereszttől karácsonyig. (Gondolat. 120 Ft) Vándor Györgyi: A rémület éjszakája. (Dovin, 98 Ft) Cseres Tibor: Őseink kertje, Erdély. (Magvető. 130 Ft) Spiró György: A jövevény. (Európa—Árkádia, 250 Ft) Rendületlenül. Hazafias versek. Vál.: Benedek István. (Officina— Nova, 498 Ft) C. Arthur Clarke: 2061. Harmadik ürodisszeia. (Galaktika fantasztikus könyvek) (Móra, 85 Ft) Claire Kenneth: Május Man- haltanben. (Európa Árkádia. 130 Ft) Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meglehet simogatni. (Móra, 120 Ft) Georges Blond: Pauline Bonaparte, a hűséges szívű nimfomániás. (Rege. 160 Ft) Mondd és rajzolj velünk. Weöres Sándor versei (Rege, 37 Ft) Dorothy Uhnak: Hamis tanú. (Rege. 99 Ft) Cristine Arnolhy: Afrikai szél. (Szabad Tér. 150 Ft)— Angol amerikai idiomatikus szólások és kifejezések tára. (KHB, 250 Ft) Csürgö Anikó Füzesi Zsuzsa: Csodaország. (Officina Nova. 296 Ft) Grimm: Az aranylúd. (Táltos. 58 Ft) Öpening Strategies I—II tankönyv. 5. kiad. (Téka- Kultúra Tankönyvk., 360 Ft) — Tardos Tibor: Kacagj a vaskorok alatt! (Magyar Világ Kft, 98 Ft) •— Úri Geller: A siker titka. Hogyan szabadítsuk fel Pszi-erőinket? (Háttér, 98 Ft) - Varga Imre: L.égy önmagad! (Széphalom, 120 Ft) FŐSZERKESZTŐ ERDÉLYBŐL Nem osztották szét a közöst a Kiskunhalasi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben sem: egyszerűen azért, mert nem értenek egyet a feltételekkel, a jogszabályok adta lehetőségekkel. Mi nem tetszik? Ha egy szóban kellene megfogalmazni Mrazek Tibor elnök véleményét, így hangzana: semmi. — Mi már eleve azt nem értettük, hogy a közös vagyonnak miért csak az ötven százalékát lehet felosztani? Annak idején az ipari szövetkezetek alapító tagjai adták össze az induló tőkét, amit az idők során a mindenkori tagok részben a kis pénzükkel, de főleg a munkájukkal gyarapítottak. Mindehhez, nagyon ritka kivételtől eltekintve, az állam semmit hozzá nem tett — annál inkább elvett! Akkor most miért csak a fele vagyon illeti meg a tagokat? Mi úgy gondoltuk, nem létezik, hogy ez az elv megmaradjon, s az idő bennünket igazolt. Az állami, a földtulajdon kérdésében döntött az Országgyűlés! "Az"5’ ipari szövetkezetek közös, vagyonának sorsába nem szólt DeleUSzé-"‘ rintünk ez azt jelenti: nem is kérdés, kié az ipari szövetkezetek vagyona. Egyértelmű, hogy a tagoké! — Tehát arra számítanak, hogy a teljes vagyont nevesíthetik? — Pontosan, s szerintem ennek hamarosan, talán még ebben az évben eljön az ideje. Túl azon, hogy így igazságos, egyes-egyedül így lesz a célravezető is. Gondoljon csak bele: közös vagyonunk értéke 10 millió forint volt tavaly. Ennek fele ötmillió, amit 300 felé kellett volna osztanunk. Egy-egy tagiak minimális tőkerész jutott volna, aminek az osztaléka is nevetségesen kicsi. Annál inkább, mivel a háziipari szövetkezetek tevékenységének jövedelmezősége az átlagosnál alacsonyabb. Senki sem várhatta el komolyan, hogy az ily módon kiosztott kevés pénz majd tulajdonosi tudatot szül. Nem a tudat, nem a piac, hanem a kettő együtt! — Amitől mit várnak tulajdonképpen?-— Jog szerint a tagok eddig is beleszólhattak a szövetkezeti döntésekbe, de nemigen éltek a lehetőséggel. Jószerint csak a munkaviszonyuk kötötte őket a szövetkezethez, hiszen a tagi részjegy aránya minimális volt. De akinek már több tízezer vagy százezer forint értékű tőkerésze van a közösben, az bizony odafigyel,- hogy a pénzé el hé vesszen, hanem inkább, gyara- ^tajÖtí! Ezért fog beleszólni a döntésekbe. Tehát nem önmagában a tulajdonosi tudat hozza majd meg a kívánatos változásokat, hanem az, hogy a tag mint tulajdonos találja szemben magát a piaccal. — A munkapadnál dolgozónak minderről kevés az információja. — Majd megköveteli a tájékoztatást. De főleg: az eredményeken lemérhetik a vezetők munkáját, s Az „amatőr”profi: Szilágyi István Éveim múlásával okoltam, hogy nagy darab időkig olvasmány nem csiholt bennem olyan örömtüze- ket, mint hajdanán Sánta Ferenc Téli virágzás-a. Juhász Ferenc A tenyészet országa eposza, Wcö- rős Sándor Valse Triste című csodája, vagy Moldova Mandarinja. Jó könyvek kerültek a kezembe, de hiába vágytam az. új nagy író felfedezésének élményére. Másfél évtizede emlékeztetett Szilágyi István regénye a hajdani lelkesedésre. Új nagy írót küldött Erdély, éreztem azonnal. Szerzőjéről alig-alig tudtam valamit. Ifjú ember kért helyet magának az egyetemes irodalomban a nagysodrású írással? Egy élet emberi és írói tapasztalatait gereblyézte ösz- sze, formálta remekművé az a bizonyos Szilágyi István? Legszívesebben ismeretlenül fölhívtam volna telefonon: köszönöm az élményt. Azóta is ritkán találkoztam nevével. Az Új írásban Baránszky Jób László egyik tanulmánya erősítette véleményemet. „Vannak művek, amelyek olyan meghökkentő, hasonlíthatatlanul új élményben részesítenek, hogy a kritikus úgy érzi, nem őket kell mérlegelni, hanem rajtuk lehet lemérni a maga elvi megfontolásait, teoretikus elveit.” A határainkon túli értékeket felelősen felmutató Forrás 1973-ban egy Szilágyi-elbeszéléssel, majd a kötetre gyorsan reagálva Tóth Piroska értő, ráérző kritikájával hívta föl a figyelmet a zilahi származású íróra, a Kő hull apadó kútba című regény szerzőjére. A térben és időben Szilágyit pontosan elhelyező ismertetések ellenére jelentőségét érdeménél kevésbé értékelte az irodalmi köztudat. A tudtommal első kecskeméti írói látogatásakor maga sem titkolta, hogy olykor ma is céhen kívülinek érzi magát. Rosszul ismeri, ki sértődést, netán az elmaradt babérozások miatti keserűséget, csalódottságot vélne helyzetmegítélésében. Nyilvánvalóan a maga állította mércével gyürkőzve riad meg újra és újra a tökéletes és lehetséges eltéréseitől. Az a képzete, hogy a profi, a mester különösebb gyötrődés nélkül jelentkezik időnként produktumaival, de őt még A kő hull apadó kútba átütő sikere sem győzte meg elhivatottságáról. Öt évig csiszolta, formálta, kerekítette, díszítgette, terelgette a szereplők sorsát' a regénybéli Jajdonból (Zilahból) hozott históriát. Ennyit dolgozott hamarosan megjelenő új regényén. Most nincs készülő mű fiókjában. Mert — ilyesfélét mond amatőr. Én teszem hozzá, hogy a szó nemes értelmében mondott amatőr csak akkor nyúl ecsethez, tollért, szobrászvésőért, ha vissza- fojthatatlan mondandó parancsolja. Figyelem, hallgatom a Forrásnál az íróvendégek fogadásán, a képtárban szervezett irodalmi esten. Lelke legmélyén sem berzenkedik amiatt, hogy bemutatására kevesebb idő maradt, mint írótársa méltatására. Se ideje, se kedve, hogy íróságával foglalkozzék, szavait, viselkedését, öltözködését, gesztusait, reagálásait a szerephez igazítsa. Visszafogott büszkeséggel említi, hogy az Utunk folytatásaként a forradalom (?) óta megjelent, általa irányított Helikon talán az egész magyar nyelvterületen a leghagyományosabban szépirodalmi lap. Többre becsüli az értékek tiszteletét néhány ezer új előfizetőnél, olvasónál, dadogó bugyellárisnál. Csodálkozik, hogy ezen csodálkoznak. Amiatt sem dühöng, hogy Magyarországra alig-alig jut el tízezer példányszámos kiadványukból. (Talán a posta a ludas? Monbármikor leválthatják őket. Hiszen tulajdonosok! Maguk közül is ki fogják vetni a rosszul dolgozókat, hiszen a másik lazsálása a zsebükre megy. De folytatva a sort: a szövetkezeti privatizációra lehetőséget adó jogszabályok közül az sem tetszik nekünk, hogy csak azok részesedhetnek a közösből, akik ’88 végén tagsági viszonyban álltak a szövetkezettel. Akik később jöttek vagy ezután jönnek, talán nem a közös vagyont gyarapítják a munkájukkal?! Nem tetszik nekünk az sem, hogy a felosztásban olyan óriási differenciálásokat tesznek lehetővé a jogszabályok. Ennek alapján néhány helyen nemcsak a tagsági viszony idejének, hanem a fizetés arányában számították ki az egy-egy személyre jutó vagyonrészt. így fordulhatott elő, hogy a tagok többsége csupán néhány ezer, a vezetők néhány százezer, az elnök pedig néhány millió forint értékben részesedett a közösből. Tudom, e szemlélet hívei a munka és munka közötti különbségekre hivatkoznak. Persze, az éjjeliőr például kevesebbet dolgozik, vállal a szövetkezét eredményeiért, mint például az elnök. De ennek a különbségnek a munkabérben kell kifejeződnie! S mint tudjuk, a valóságban az sem kicsi. A nagyfokú differenciálást a vagyonrésszel — s vele együtt annak osztalékával — tovább fokozni nem szabályellenes ugyan, de véleményem szerint: erkölcstelen. Az aránytalanul nagy vagyoni különbségek egyébként is egyre erősödő feszültségek forrásaivá válnak. Nem kérünk belőle. — Tehát ha a halasi szövetkezet közös vagyonát egy kerek tortának képzelem, akkor szándékuk szerint mindenki ugyanakkora szeletet kap belőle? — Ez éppolyan káros lenne, mint az általunk elutasított megoldás. Természetesen differenciálni fogunk, de csak a tisztségviselés, illetve annak ténye szerint, hogy ki-ki mekkora részt vállal a vagyongyarapítást eredményező döntésekből, munkából. (S persze az első szempont a tagsági viszony ideje). De a differenciálásban mértéket tartunk: a minimum és a maximum között nem lesz nagy a távolság. — S ha a jogszabályok mégsem az önök által vélt irányban változnak meg? — Akkor önálló kft.-kkel és vagyonkezelő központtal valósitjuk meg terveinket. Ehhez is megvannak az elképzeléseink. Gyújtsd a tőkét — és mobilizáld! A halasi szövetkezet sem divatból akar átalakulni, szerveződni, hanem mert a jövővel nekik is szembe kell nézniök. Múltjuk is, jelenük is szép. eredményes: de hosszú távon — az is — mert gazdasági folyamatok miatt — nem boldogulhatnak idegen tőke nélkül. Ennek egyetlen útja pedig a nyitás, a privatizálás, a közös vagyon mobilizálása. Legelébb egy olyan kis közösséget — részvény- társaságot, kft.-t vagy „akármit” — hoznak létre, amelynek révén teljes mértékben kicserélhetik a szövetkezet gépeit. Méghozzá úgy, hogy ezen az ügyleten nem veszítenek, hanem nyernek. Pedig régi gépeket adnak el és vadonatújakat vesznek. Nos, erre a zseniális manőverre az ad lehetőséget, hogy a használt gépek könyv szerinti értéke jóval kisebb, mint a forgalmi értéke. Régebbi gépeik árusítását máris elkezdték, s jönnek helyettük az újak: a szövetkezet most éppen egy felbolydult méhkasra hasonlít. A munka mégsem áll, szállítási kötelezettségeiket rendre teljesítik. Tőkés exportmegrendeléseiket alig győzik kielégíteni, lehetőleg nem utasítanak vissza semmilyen megrendelést, inkább megosztják más szövetkezetekkel. Halasi és vidéki üzemeikbe egyaránt munkavállalókat keresnek. Almási Márta dóm; a kecskeméti könyvtárban sem találtam.) Olykor erdélyi városokban is hiába keresik. Más lapokkal is előfordul, hogy elfelejtik leadni a megfelelő állomáson, vagy az árusító a pakk alján hagyja. (Hangsúlyaiból érzem: még Kelet- Európában élünk. A tény tudomásulvétele nem jelent belenyugvást, cinizmust, nemtörődömséget, bűnbak-keresést: csak a fölösleges és kártékony indulatoktól ódzkodik.) Egyébként a romániai (erdélyi) helyzetről tőle hallottam a leglé- nyegláttatóbb, legízesebb ismertetést. Gondolom, így érzik, akik a könyvheti irodalmi esten oly lelkesen tapsolták. Jó hír: a Katona József Társaság meghívására ősszel újra a hírős városba látogat Szilágyi István. H. N. MENEDZSERMENU Mit esznek a menedzserek? Egy feltörekvő szakácskönyvíró előbb-utóbb vaskos kötetben is megválaszolja a kérdést. Azt azonban már tudjuk, hogy egy élelmes spanyol üzletember a recept helyett a hedonista gyönyör valóságát kínálja. Bilbaóban megnyílt a menedzserek vacsorázóhelye, közli a jó hírt az ANSA ügynökség. Az a tény, hogy a város kevésbé forgalmas, mondhatni kieső szögletében találták meg az alkalmas helyet, ráadásul reklámra sem költenek, némiképpen magyarázza, hogy miért tanácsolja el a maga a tulaj a véletlenül betévedő szerclmespá- rokat és a kiéhezett kóbor lovagokat. A „bár, konyha, étterem” itt kissé mást is jelent. Aki Spanyolország „első erotikus éttermét" keresi, az tudja, hogy a hátsó bejárón kell jelezni a mágneskártyával, és nincsenek kételyei sem a menüt, sem a kiszolgálást illetően. Először is diszkrét gyertyafény, illatár és lengén öltözött lányok fogadják. Az étlapot kínáló hölgy sem visel pincérfrakkot. Es ha a kedves vendég már a levezető tejszínes eperhez jut, azt heverőn is fogyaszthatja. Mindezért nem fizet többet, mint egy átlagetteremben. Csakhogy még nincs vége a menünek. Következik a hangulatos táncterem; a hamar fáradó menedzserek fekve is rendelhetnek pezsgőt. A még pilledtebbeket elegáns szobák várják, családi méretű fürdővel. Áz ejtőzés tehát fondorlatos módon történik, a szolgáltatás ára négyszerese a vacsoráénak. A tafifa óránkint kétszereződik. Aki még mindig nem érzi a kikapcsolódás erjesztő vagy éppen ernyesztő hatását, az a játéktermekben folytathatja. „Egy lánnyal kezdtem, mondja a tulaj. Az üzlet jól ment. Es amikor ezt megnyitottam, már tudtam, hogy nem kell reklám. A menedzserek körében ugyanis az a legjobb propaganda, ha egymás között, és adott esetben hangtompítóval verik a tamtamot.” VALUTAVIZSGÁLÓ CERUZÁK 0 I ahttavizsgáló ceruzák árusításúi kezdtek met; egy hatvani Keravill-szaküzletben. A kis készülék hanggal, fénnyel jelzi a bankók .jóságát". A konvertibilis valuták azonosítására alkalmas eszköz a KGST-pénzekre még nincs hitelesítve.
