Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-12 / 110. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. május 12.

SORBAN ÁLLOK ES FIZETÉSKÉPTELENEK

_____________________-______ia_._______________ - t LN - * ■ ■ •

J

önnek a csődök?

Bács-Kiskun megyében is egyre riasztóbb méreteket ölt az úgynevezett banki sorban állás. A vállalatok egymásnak tartoznak, tulajdonképpen egymásnak kényszerhiteleznek, s ebben az ördögi körben szinte lehetetlen megállapítani, melyik gazdálkodó szervezet valóban fizetésképtelen, s melyik csupán ártatlan áldozat — ha egyáltalán van ily en. Május elsején hatályba lépett az a jogszabály-módosítás, amely szerint a fizetésképtelen vállalatok kötelesek csődöt jelenteni maguk ellen.

A törvényerejű rendelet szerint az a gazdálkodó bizonyul fizetés- képtelennek, amelynek tartozásai meghaladják a vagy onát, vagy eredménytelen volt a vele szemben támasztott követelések végrehajtása, avagy mint adós a fizetést megszüntette. A tvr. semmiféle szankciót nem helyez kilátásba, ha egy-egy vállalatvezető megfeledkezik az ön felszámolás bejelentéséről, egy másik jogszabály szerint azonban polgárjogilag felel (saját vagy onával is) a vállalat működéséért. így előfordulhat, hogy a vállalatvezetők sietve jelentenek majd öncsődöt. Persze, az sem lenne igazán jó, ha önfelszámolási járványnyal kellene váratlanul szembenéznünk, mert ugrásszerűen növekedne a munkanélküliség, sőt, legrosszabb esetben megbénulhatna a gazdaság.

A megyei vállalatok helyzetéről és kilátásairól beszélgettünk dr. Bányai Endrével, a Magyar Nemzeti Bank Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának vezetőjével.

— Mekkora a sorban állás mértéke a megyében?

— Négymilliárd forint. Országosán és hivatalosan 127 milliárd, de hozzá kell tennem, hogy a jegybank csak a 25 millió forint feletti összegeket figyelte. Mértéktartó közgazdászok becslése szerint a 200 milliár- don is túl van. A gazdaságban kint lévő rövid lejáratú hiteleket meg kell duplázni, hogy ez a tartozás felszámolható legyen. Ez nyilvánvalóan nem járható út.

— Rács-Kiskunban mely vállalatok vannak a legsúlyosabb helyzetben?

— Főképpen az állami gazdaságok és az élelmiszer-ipari vállalatok. Az ő esetükben azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a forgóeszközellátottság alapvető problémáját. Annak idején, amikor a nagy állami vállalatokat létrehozták, a mi térségünkben is, a saját forrást 30-40 százalékban állapították meg, a folyó termelés nagy részét tehát hitelből kellene fedezniük. Világos: ha a hitellel kivonulunk, abból egyenesen következik a fizetésképtelenség és a csőd. Az egyik megoldás lenne, hogy ne termeljenek annyit, mint eddig, de ezt előre meg kellene mondani. Ha viszont nem mondjuk meg, a termelő termel, a felvásárló megveszi az árut, hitelből fizet, de eladni nem tud, előbb-utóbb fizetésképtelenné válik. Egy vállalat, ha belekényszerítik a fizetésképtelenségbe, maga is úgy érzi, hogy ez szentesített helyzet. Nyugodtan dolgozik, ahogy eddig. így végül oda jutunk, ahol most tulajdonképpen vagyunk: nem lehet tudni, ki is a fizetésképtelen.

— Számíthatunk-e a megyében tömeges öncsődökre?

— Ezt nehéz megjósolni. Nézze, ha egy cég az APEH- hel, a társadalombiztosítással és a bankszférával szembeni kötelezettségeit rendezi — ezek tudnák elsősorban bizonyítani a fizetésképtelenséget —, nehezen tudom elképzelni, hogy egy másik vállalat kéri ellene a csődöt. Mert az is tartozik, az sem tud fizetni, az is fél, hogy „felgöngyölik". A bankrendszer eleve nem érdekelt a fizetésképtelenek felszámolásában.

— Ráadásul ezek a vállalatok nemcsak egyszerűen adósai a kereskedelmi bankoknak, hanem részvényesei, vagyis tulajdonosai is.

így van. A kereskedelmi bankok attól tartanak, hogy túl sokat veszítenek, vagy a vállalati csődök esetleg őket is magukkal sodorják. Az említett rendeletben nincsenek külön szankciók arra az esetre, ha a fizetésképtelen cég nem jelent be öncsődöt. Az illető vállalat tehát változatlanul el tudja rejteni a fizetésképtelenséget. A rendelettel, úgy vélem, nem is az volt a kormányzat célja, hogy tömegesen számolják fel a magyar vállalatokat, hanem az, hogy a legrosszabbak akadjanak fenn a szűrőn. A legnagyobb baj, véleményem szerint, hogy gazdaságunkban még mindig hiányzik a belső teljesítménykényszer, nálunk a lehetségesre is rögtön azt mondják, hogy lehetetlen. Ezért kívülről kellene kemény korlátokat állítani. Meghirdetni: milyen feltételekkel juthat egy cég hitelhez, a feltételeket korrektül betartani, és betartatni. Amíg egy vállalat tartósan rövid lejáratú hitelekből működik és termel, ne növelhesse a termelésben lekötött eszközöket, a befektetett erőforrásait! Hiszen nincs meg

a fedezete. Vállalataink nagy része, sajnos, nem termeli meg azt a jövedelmet, ami a vásárlásait fedezné. Kérdés, hogy miért nem érvényes ugyanaz a szabály az egyik jövedelemtulajdonosra, mint a másikra? Vagyis: miért van a vállalatnak több ‘joga, mint a lakosságnak? Maga, én, meg a többi állampolgár nem vásárolhatunk árut pénz vagy fedezet nélkül, a vállalatok viszont igen. Ezzel azt az illúziót keltik, hogy reális, fizetőképes kereslet van a gazdálkodói szférában, holott nincs. Ez vezet a katasztrofális fizetés- képtelenséghez.

— De úgy látszik, még mindig nem a felszámoláshoz. Mi segíthetne a megyei élelmiszer-ipari vállalatokon? Hiszen annak nagyon súlyos következményei lesznek, ha sorra csődbe jutnak.

— Véleményem szerint két megoldás van. Az egyik, hogy a vállalat leépül, egészen addig, amíg önfinanszírozó nem lesz. A másik megoldás a forrásátcsoportosítás lehetne. A leépülés már megindult, de még messze nem az elegendő mértékben. Ehhez, természetesen, szükség lenne a reális vagyonértékelésre: érnek-e a készletek annyit, amennyit a könyvek mutatnak? Jó néhány megyei cég tol maga előtt olyan tevékenységet, aminek a végeredménye nem forgalomképes, de a könyvekben mint vagyon szerepel. Emiatt is növekedtek drasztikusan a készletek. Normális gazdaságban a pénz- mennyiség jegybanki szabályozása erős szerkezetátalakító tényező. Ha valamely jövedelemtulajdonos nem kap pénzt, ott a struktúra meghal. Ha viszont pénz nélkül is létezhet, akkor konzerválódik, és azt a képzetet kelti, mintha nem lenne semmi baj. A szerkezetváltás a szólam szintjén marad. Meg kellene nézni, mi a reális fizetés- képtelenség, s ily módon az adottságokat nettósítani. Ha, mondjuk, hárman tartoznak egymásnak, azt ki lehet „nullázni”. A teljesen életképtelen cégeket, amelyeknek több a tartozása, mint a vagyona, fel kell számolni. S mint mondtam, szükség lenne a világos, külső teljesítménykényszerre. Persze, ha nem vesszük komolyan mert negyven éven át nem volt olyan rendelet, jogszabály, előírás, ami alól ne lett volna kibúvó —-, akkor mindez vajmi keveset segít.

Magyar Ágnes

SZAKKÖNYVTÁR

Konzerv és hűtőipari biztonságtechnikai ismeretek

KONZERV- ÉS HŰTŐIPARI BIZTONSÁGTECHNIKAI ISMERETEK címmel Bohdány Nándor és Herényi János gyűjtötte össze a téma legfőbb tudnivalóit a Gyakorlati biztonságtechnikai ismeretek sorozatban. A konzerv- és hűtőipari munkához különböző nyersanyagokat, egyszerű és bonyolult gépeket, berendezéseket, energiahordozókat kell használni. A munkálatok alapvető feladata a biztonságos munkafeltételek megteremtése, a dolgozóknak pedig az előírások, technológiák, szabályok feltétlen betartása, a védőeszközök és -felszerelések rendeltetés- szerű használata. A szerzők megismertetik az olvasót a konzerv- és hűtőipari feldolgozási folyamatokkal, a hőkezelés, a hűtő- és fagyasztóberendezések főbb ismérveivel,

ezek általános és speciális biztonságtechnikai követelményeivel, munkavédelmi minősítésével. (Népszava K.)

Munkavédelmi kézikönyv. A munkavédelemnek mint alkalmazott munkatudománynak elméleti és gyakorlati ismeretei az elmúlt évtizedekben viharos gyorsasággal gyarapodtak, változtak. A kézikönyv az üzemi szakemberek gyakorlati munkájához nélkülözhetetlenül szükséges tudnivalókat adja közre, lényegében tartalmazza a vállalati (üzemi, szövetkezeti, intézményi stb.) munkavédelmi vezetők és előadók mindennapi feladatait. A Borsányi Miklós szerkesztésében megjelent kötet e téma első, összefoglaló igénnyel megírt gyakorlati szakkönyve ha zánkban. (Népszava K.)

A Munkavédelmi műszaki zsebkönyv második kötete került a közelmúltben a könyvesboltokba. Megismertet a munkavédelmi alapfogalmak nemzetközi és magyar szabványaival, sorra véve a munkavédelmi fejlesztés tervezését, a tervdokumentációk munkavédelmi tervfejezetét, a gépek, termelőeszközök minőségtanúsítását és minősítését, a biztonságtechnikai normákat, méréseket, a munkabiztonság egészségügyi tényezőit, az egyéni védőfelszereléseket, a szociálhigiénét, a munkakörnyezet kialakítását. A sok képpel, rajzzal illusztrált kötetet jól szerkesztett tárgymutató egészíti ki. (Népszava K.)

k. m.

. A fejlődés motorja: a kisvállalkozás

AZ ELMÚLT NEGYVEN év gazdasági gyakorlata,

sajnos, abban a tekintetben is tovább él, hogy most is indokolatlanul túlértékeljük a nagyvállalatok szerepét. A diktatúrák gazdasági bukását többek között az is okozza, hogy természetüknél fogva csak nagy egységekre figyelnek, csak a nagy létesítmények létrehozását tekintik fontosnak. A diktatúrák és a gigantománia az ősi Egyiptomra és Kínára éppen úgy jellemző, mint a fasizmus és a sztálinizmus nagy alkotásaira. Ennek nemcsak a diktátorok szükségszerű rövidlátása az oka, hanem az is, hogy tudják, a sok, gazdaságilag autonóm egység felett szinte lehetetlen a közvetlen ellenőrzés; azok újra és újra szülik a demokráciát. Marx még attól félt, hogy a kisvállalkozások a kapitalizmust szülik, a diktatúrák már azt ismerték fel, hogy a demokráciát szülik.

Mindezek után jogosnak érzem a félelmemet, hogy a demokratikus átalakulás mindaddig homokra épül, amíg nem a sok százezer kisvállalkozásra támaszkodik. Sajnos, ezt mindmáig nem mérték fel a politikai mozgalmak. Ma is a pártok gazdasági szakértői makroszinten, illetve nagyvállalatokban gondolkodnak. Az ötven legnagyobb vállalatnál sokkal nagyobb másodgazdaságról alig esik szó. A turistaforgalomban csak a nemzetközi fizetési mérleg kiadásait látják, a lakosság gyarapodását, világlátását említésre sem méltatják.

NEMCSAK AZ IGAZ, hogy a magyar másodgazdaság már ma is nagyobb értéket termel, mint az ötven legnagyobb vállalat, hanem az is, hogy egyre inkább a kisvállalkozásoké a jövő. Az elmúlt két évtized során a világ minden fejlett tőkés országában a kisvállalkozásoknak és a másodgazdaságoknak a megtermelt nemzeti jövedelemben való részesedése növekedett. Az Egyesült Államokban az elmúlt tizenöt év során létesült mintegy 30 millió új munkahely szinte kizárólag kisvállalkozásokban van. Tehát a kisvállalkozások jelentik a fejlődés motorját, a foglalkoztatási gondok megoldását, még ott is, ahol a politika soha nem nyomta el, sőt, mindig támogatta azokat.

MINDEZ AZONBAN nem jelenik meg a mi köztudatunkban. A politikusok, a hírközlő szervek a nagy- vállalatokat érintő problémával részletesen foglalkoznak, de alig ejtenek szót arról a szektorról, amelyik valójában fejlődik annak ellenére, hogy nem élvez megkülönböztetett támogatást a kormányzattól’. Ki mondta el, hogy amíg az elmúlt év során a nagyvállalati szektorban nem nőtt, sőt, csökkent a termelés, a kisvállalkozásokban kétszámjegyű a kimutatott növekedés, a tényleges pedig annál is nagyobb lett. A másodgazdaságban még adatok sem készülnek arról, mi történik, pedig az új lakások döntő hányada abból épül, pedig a gépkocsik többségét Nyugatról annak jövedelméből hozzák be, pedig az onnan származó be nem vallott devizabevétel százmillió dollárokban mérhető.

A SZTÁLINIZMUS a másodgazdaságnak és a kisvállalkozásoknak még a létét sem tűrte el. Az utóbbi években, válságának mélyülése során, hallgatólagosan megengedte, de elvtelen kompromisszumnak tartotta. Most, a reformok korában egyszerűen nem részesítjük megfelelő figyelemben, pedig a kisvállalkozások támogatása a demokrácia tartósságának fontos feltétele, s ezek jelentik a gyors gazdasági siker egyetlen biztosítékát. K. S.

A VOLÁNNÁL: KEREK BARNA

Túl az 1,7 millió kilométeren

Egymillió-hétszázötvenezer kilométer. Még kimondani is sok, nem pedig megtenni autóbusszal, baleset nélkül, s olyan „rövid” szakaszon, mint Kecskemét—Tisza- kécske. Ez még akkor is igaz, ha ezt az utat naponta háromszor járja végig. Ezt az eredményt Kerek Barna, a Kunság Volán 50 éves gépkocsi- vezetője tudhatja magáénak, aki 30 éve ül az autóbusz volánja mellett, s rója fáradhatatlanul a kilométereket, szállítja az utasokat mindig derűsen, nyugodtan.

— A tanulóidő után egyenesen gépkocsivezetőnek mentem, a 7-es számú AKÖV-höz (akkor így hívták a szolnoki Volánt). Tiszakécs- kei vagyok, onnan jártam kerékpárral Szolnokra, s a Tiszán ladikon keltein át, igaz, akkor még fiatalabb voltam. Egy év múlva Ikarus 30-ason kezdtem, s azóta a csuklóson kívül minden típust vezettem. Az országban menetrendszerűen a leghosszabb utam Kecskemét Baja volt, de különjáratban végigmentem egész Európán, s a környező országok fővárosaiban is jártam. A Kunság Volánhoz 1969-ben jöttem át —- jobbak voltak a munkafeltételek —, s Tisza-1 kecske Kecskemét a napi útvonalam, összesen 277 kilométer. Ez azért van, mert hatszor teszem meg a távolságot a két város között, ahol 38, illetve 42 megálló van, attól függően, melyik úton megyek.

■Külső telephelyes, ami annyit jelent. hogy Tiszakécskén „alszik” az autóbusz, a Solohov Tsz udvarán, s Kerek Barna otthonról áll ki.

Általában reggel ötkor kelek, mert télen és nyáron egyformán hat órakor indul az első járat, s este 7 órakor végzek. Napközben két járat közötti szünetben — elkiildhetnek máshová is, de nem

túlságosan messzire. Keresetem? Havi 12 ezer forint nettóban, de nem minden a pénz. Szeretem ezt a munkát, azért csinálom, meg azért is, mert közelebb vagyok a családomhoz. Már nemcsak az utasokat ismerem név szerint, hanem az út minden zökkenőjét, a burkolat kifoltozódását is, tudom, hol van, sőt, még arra is jól emlékszem, hogy nem mindig ilyen jó volt a megyeszékhely és Tiszakécs- ke között az út.

Jelenleg egy Ikarus—266-ossal jár. Ez a kocsi sem fiatal, úgymond, megette a kenyere javát, hét év alatt majdnem hatszázezer kilométert futott. Kerek Barna a vállalatnál a költségtérítésesek közé tartozik. Ez nem rossz „találmány”, ugyanis minden javítást ő maga végez el, az üzemanyagot a vállalat fizeti, sőt, pénzt kap azért is, ha az utóbbiból megtakarít.

— Megtalálom ezzel a számításomat, jól érzem itt magam, szeretném teljesíteni balesetmentesen a kétmillió kilométert, s innen menni nyugdíjba. Van még tiz évem a 250 ezer kilométerhez, szerintem — ha egészségem engedi — ez könnyen meglesz.

Nem semmi, amit Kerek Barna véghezvitt. Van ennek valami titka?

— Nyugodt, kiegyensúlyozott családi háttér kell, és sok esetben le kell mondani az elsőbbségről. Az országút nem versenypálya, nem is harctér. Fontos, hogy a másik közlekedőt is annak tekintsem, aki én vagyok: embernek. A közlekedésrendészeti szabályokat is ezért alkották. Csakis így lehet elkerülni a baleseteket, megőrizni az utasokat, önmagunkat a család, a társadalom számára.

Gémes Gábor

Kik járnak a gyémántklubba?

A világ szinte valamennyi drágakő-kereskedelmi központjában működik gyémánttőzsde vagy gyémántklub. A legpatinásabbak az antwerpeni meg az amszterdami, a gyémántkereskedelem e két ősi központjának sajátos intézményei. Mellettük ma, a legfontosabbak New Yorkban. Johannesburgban, Rámát Ganban (Tel-Aviv), Bombay-ben működnek.

A szokványos árutőzsdén éppen az áru nem jelenik meg a maga fizikai valóságában, hanem az árut megtestesítő értékpapírok cserélnek gazdát. Nem így a drágakőtőzsdén.

Itt jelennek meg a csiszolók, illetve rendszerint megbizotta- ik, az alkuszok meg a vásárlók. Pillanatok alatt előkerülnek a kabátok (gyakorta kaftánok) alól az árut rejtő kis borítékok, s tartalmuk máris ott csillog a hófehér papírmappán (különleges, árnyalat nélküli fehér papírból készül), majd megindul a válogatás, meg az elmaradhatatlan alku. A stílus sajátos, a társalgás általában tegezödve folyik, kifejezései pedig az alku tekintetében meglehetősen kemények.

A mérlegelés a tőzsde hivatalos mérlegén történik. A vitás ügyeket pedig nem a bíróság, hanem a tőzsde választott bírósága előtt rendezik. ’Egyszerű, kendőzetlen, kíméletlen a stílus, de aki nem tisztességes, elve- szett.

Idar-Obersteinben (NSZK), Mainz és Saarbrücken között úgy félúton, évszázadokon át az Idar patak meg a Nahe folyócska hajtotta a nagy malomkövekre emlékeztető achátcsi- szoló korongokat. A nyersanyagot a környékbeli — azóta kimerült — bányák szolgáltatták. Ma ez a városka az NSZK drágakő-kereskedelmének központja. Itt áll az új, modern drágakőtőzsde, a világ egyetlen színeskő- (nem gyémánt) tőzsdéje. (Az épületben található még Európa legszebb drágakőmúzeuma, meg egy kitűnő szálloda.) A tőzsde működése alkalmazkodik a különféle árukhoz (például a kövek valódiságát vizsgáló laboratóriuma is van), egyébként azonban nem tér el a többitől: koncentrált piac, szigorú játékszabályok, in- temacionáiis légkör (indusok, thaiföldiek, japánok és európai nációk mind jelen vannak). Jól szervezett információs rendszer, amúgy németesen. De a völgyben hosszan elhúzódó, a Hunsrück környező dombjaira egyre följebb kapaszkodó kisvárosból a drágakövek ódon levegője árad.