Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-12 / 110. szám
3 • PETŐFI NÉPE • 1990. május 12. • Izraeli gyártmányú és rendszerű öntözőberendezés, amelynek központja programvezérléssel adja ki a vizet a különböző kultúrákra. • Önjáró vegyszerkijuttató gép, amit a veszprémi gyárban készítenek. VEGYÉK! DE MENNYIÉRT? ÉS MIBŐL? Gépek a kisgazdaságoknak • A magángazdák jól használhatják a kézzel működtethető palaekcímkézőt. • Nagy kínálatot vonultattak fel fűkaszákból egyes forgalmazók, sőt, 8 százalékkal olcsóbban is kínálták. (Straszer András felvételei) Nagyszerű a gép- cs eszközkiállítás (ugyanakkor vásár is) Jánoshalmán, amelyet a Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet udvarán, illetve szerelőcsarnokaiban (összesen hétezer négyzetméter területen) ma estig nézhetnek meg az érdeklődők. Ezek valóban a kisgazdaságoknak alkalmas gépek, eszközök, berendezések. A nagyven kiállító gyártó és forgalmazó — között osztrák, olasz, NSZK-beli és izraeli cég is bemutatta gépeit, illetve azok a magyar vállalatok hozták el ezeket, amelyek licenc alapján gyártják. Szimpatikus vonása ennek a bemutatónak az is, hogy nincsenek lezárva a traktorok ajtajai, a szakember érdeklődők mellett, természetesen a gyerekek örömére, rá lehet ülni, meg lehet fogni, s nem tiltják a rendezők. A kiállított traktorok között látni a szovjet „T” jelűeket, sorakoznak egymás mellett, mint az orgonasípok, méret szerint. A baj csak az, hogy venni belőlük nem lehet, szinte ennyi a hazai készlet, mint amennyi a bemutatón látható. A szóbeszéd szerint a szovjetek várhatóan az ősszel szállítanak ezekből, de nem ám az eddigi áron, hanem jóval drágábban. Azok az "gépek, amelyeknek feltüntették az árát meg lehet venni, vagy éppen megrendelhetők nem lelkesítették fel a vállalkozókat. Az olasz Lombardi-motorral, jugoszláv összeszerelésben készült, s a kaposvári Ag- roker által forgalmazott kistraktor például félmillió forintba kerül. Jó, gépnek tartják, de ilyen áron? ... Érdemes tudni, hogy a fővárosi Ská- la-üzletházban ennél többért kínálják, viszont a Magyar Kertészek Egyesük-. tének keceli telepén ugyanez a traktor 330 ezer forintba kerül. Miért olcsóbb 170 ezer forinttal, s az állami szövetkezeti vállalati forgalmazásban mért ily drága? Kibogozhatatlan, de sejthető: a „többlépcsős forgalmazásban részt vevők gazdagodnak meg a fölsrófolt kereskedelmi áron. Úgy tűnik, igaz a mondás: a kereskedelem összetéveszti a szabad árat a mindent szabad nyerészkedő árképzéssel. De ne higgye senki, hogy az egyesületnek a 330 ezer forinton nincs egy fillér haszna sem, és azt se, hogy csupán ez az egyetlen cikkük, amelyet lényegesen olcsóbban adnak a „hivatásosok”-nál. Például az ámyékolófólia tekercsét kilencszáz, a műanyag fólia tekercsét tizenötezer forinttal vehetik itt még olcsóbban, mint például a fővárosi értékesítőhelyeken. Látni lehet a kiállításon még két, különböző méretű és teljesítményű kistraktort. Ezeket a Robix Mezőgazdasági (iépgyártó Vállalat készítette. A Robix 55-ös csehszlovák, a 56-os amerikai motorral szerelt, sorozatgyártása az év második felében kezdődik. A nagyobbik Robix kistraktor. • A kaposvári rendszer forgalmazza az ültetvényekben jól használható középméretű traktort. Áráról még tájékoztató jelleggel sem közöltek semmit. Alkalmasnak látszik mind a két gép a farmergazdaságokban, csak hát az a kérdés, meg tudják-e majd venni? Különben azok (a fiatalok), akik most vágnak bele a mezőgazdasági vállalkozásba, mert, ugye, a négyszázezer forintos újrakezdési kölcsön nem sokra elég ha az elszabadult árakra gondolunk —, arról nem is beszélve, hogy a hitelért folyamodás útjához képest a kálváriajárás könnyű esti séta . .. Csabai István MEGBÉNULT A KÖZLEKEDÉS, WC LETT A TRAFÓHÁZ ÉS KÖRNYÉKE (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A nyelvek bábeli zavara, a földre vagy az autók motorházára terített pokrócokon zsúfolódó portékákat kínáló árusok, tömeg és lökdösődés — elfogadott velejárói a „nemzetközi kereskedelem” ezen formáinak. Figyelemre méltó azonban, hogy bár az eladni kívánók zöme feltehetően semmilyen felsőfokú külkereskedelmi végzettséggel nem rendelkezik, mégis pontosan tudja, hogy egy-egy országból milyen árut kell hozni, és melyik az az ár, amelyen az még elkel. Félegyházát hosszú ideig elkerülték Mercurius istenség késői hívei és inkább Szegedet vagy Kecskemétet választották úti célul, a helybéliek pedig bosszankodva vették tudomásul, hogy a megyeszékhely közelsége ismét megfosztotta őket valamitől. . Néhány hónapja aztán a Kossuth utcában megjelent az első „fecske”,, egy lengyel árus személyében. A hír futótűzként terjedt el, sokan akarták látni, volt, aki hosszasan „elbeszélgetett” vele. A lokálpatrióták szívét pedig melegség töltötte el — van már a városnak lengyel piaca. Másnapra-harmadnapra aztán jöttek a többiek, és innentől kezdve az események felgyorsultak. Otthagyva a „ligetös” főutcát, birtokba vették a Béke tér padjait. Befellegzett a vasárnapi gondtalan sétálásnak és a tömött szatyrokat cipelő néniknek sem jutott hely a néhány perces megszokott pihenőre. Az illetékesek dilemma elé kerültek. Az egyik oldalról nyilvánvaló volt, hogy a lakosság—sajnos — egyre nagyobb rétegének szociális igénye ez a fajta olcsó vásárlási lehetőség, viszont az is tény, hogy mindez nem a főtérre való. Így került át a piac immáron a harmadik helyére, a Centrum Áruház mögötti parkolóba, amely az akkori felhozatalhoz képest óriásinak tűnt, kényelmesen elfértek rajta a vevők, az eladók és a kíváncsi bámészkodók. Néhány hét alatt azonban a külföldiek száma elképesztő méreteket öltött. A minden infrastruktúrát nélkülöző területen gépkocsik tömege parkolt, a tulajdonosaik pedig napokat, heteket töltöttek itt WC és tisztálkodási lehetőség nélkül. A környező utcák forgalma sok esetben szinte megbénult, az éjszakai „események” következményeként pedig nappal igencsak ajánlatossá vált elkerülni a trafóház környékét. Május 2-án ismét költözött a piac. A kérdésben érintettek véleménye egybecseng: a piacra szükség van, de nem itt és főleg nem ilyen körülmények között. Tokaji Pál, a Centrum Áruház fiókigazgatója: — Széles körben elterjedt az a nézet, hogy mi a konkurenciát kívánjuk lehetetlenné tenni, amikor tiltakozunk a környéken történő szabadkereskedelem ellen. Ez így nem igaz. Ezek az árusok ugyanis velünk sohasem konkuráltak, mert akinek csak hetven foÚj helyen a félegyházi „KGST”-piac rintja van egy törülközőre, az nem fog bejönni hozzánk. Viszont statisztikai adatokkal tudom bizonyítani, hogy például az elmúlt hónapban is jelentősen növekedett a forgalmunk. Ebben pedig valószínűleg szerepe van annak, hogy a külföldiek a pénzük egy részét nálunk költötték el. A mi gondunk elsősorban az, hogy a tömeg esetenként teljesen megbénította az áruellátást. Legutóbb például a kenyeresek és a tejesek, elunva a várakozást, egyszerűen el akartak menni. A rendőrségtől és a közterület-felügyelőségtől kellett segítséget kérni a rakodási terület „megtisztításához”. Volt olyan pillanat, amikor már majdnem bezárattam az áruházat. Emellett, persze, előfordul- tak'kisebb bosszúságok is, mint például az, hogy az áruház dolgozói nem tudtak hol parkolni, a WC-nek használt trafóház közelében a bűz már-már elviselhetetlen volt, a szemetes konténerünket pedig szinte naponta üríteni kellett. . . stb. A hatóság képviselői közül a külföldiekkel közvetlen érintkezők véleményét Gáspár Tibor közterület-főfelügyelő így foglalta össze: — Ebben a szituációban a mi szerepünk a mai napig tisztázatlan; nincsenek szabályzók és hivatalos utasítások. A „rendet kell tartani” szóbeli eligazítás alapján dolgozunk már lassan két hónapja, de mi nem vagyunk piacfelügyelők. Jogosítványainkkal egyszerűen nem tudunk élni, a pénzbírságok pedig behajthatatlanok. Legfőbb eszközünk a szép szó — ha egyáltalán megértik. A fűről elküldtük őket, a szemetet pedig megpróbáltuk összeszedetni velük. Úgy gondoljuk, hogy elsősorban a rend és a tisztaság fenntartását várják el tőlünk, ennek pedig az utóbbi időben egyre nehezebb volt eleget tenni. Az új hely a város szempontjából biztosan nagyon kedvező, de eléggé kiesik a forgalomból, így várható, hogy az eladók vissza fognak „szivárogni”, elzavarni őket pedig nem a mi feladatunk. Szerintünk az illetékesek „későn ébredtek”, a szomszéd városok példáin okulva, már jóval korábban napirendre. kellett volna tűzni ezt a kérdést, akkor talán még kezelhető lett volna. Viskovics István rendőr alezredes, a városi kapitányság osztályvezetője „hivatalból” más oldalról közelíti meg a témát: — Az ilyen helyeken uralkodó állapotok — amikor is a tömeg és a lökdösődés a vásárlás természetes velejárója — kiváló közeget jelentenek a zsebtolvajoknak. Itt senkinek sem tűnik fel, ha erősebben meglökik, vagy ha hozzáérnek a zsebéhez, esetleg megrántják a táskáját. A piac régi helyén a nyitottság szintén a bűnözőket segítette, mivel egyáltalán nem korlátozta a menekülés esetleges irányát. Megjelentek „természetesen” a szerencsejátékosok is, két alkalommal kaptunk bejelentést például az „itt a piros — hol a piros?” játékról. A külföldiekkel különben jelentősebb gondok nincsenek, elsősorban főleg a közlekedésrendészeti kollégákkal „gyűlik meg a bajuk”. Ugyanis közülük többen úgy közlekednek, mintha a hazájukban a Behajtani tilos! tábla csupán dísz lenne . . . A fenti tények birtokában kerestük fel Sípos Róbertét, a tanács városgazdálkodási osztályának megbízott vezetőjét: —- A problémákat a lehető leghumá- nusabban, az eladók és a vevők számára a legkedvezőbben kell megoldani, úgy, hogy közben figyelembe vesszük a lakosság érdekeit is. Tiltással — ismerve más városok korábbi tapasztalatait — nem is próbálkoztunk, hiszen ez csak tüneti kezelés lett volna. Ugyanis .elsősorban nem a „gyékény” két oldalán állók tehetnek arról, hogy ez a helyzet kialakult. Remélhetően az Izsáki úti új hely megfelel az elvárásoknak. A területet egy magánszemély bérli, aki az árusoktól szedett helypénz ellenében biztosítja majd a legalapvetőbb működési feltételeket. Többnyelvű szórólapok és plakátok segítségével tájékoztatjuk a külföldieket arról, hogy ezentúl hol árusíthatnak. Megoldódni látszik tehát a félegyházi KGST-piac kérdése, amelyen ma már a lengyelek fekete rendszámát csak elvétve lehet megpillantani a szovjet és román kocsik közt. Kérdés azonban, hogy a centrum forgalmas „Paradicsomából” kiűzött árusok mennyire tartják majd elfogadhatónak az új helyüket. Abban pedig csak bízni lehet, hogy a város kispénzű polgárai — a fáradt lábú nyugdíjasok és a babáikat kocsiban toló kismamák — szó nélkül tudomásul veszik, hogy ezentúl már nem lehet összekötni a napi szükséges bevásárlást egy kis nézelődéssel vagy alkudozással egy-egy olcsóbb holmira. Galambos Sándor A VEGYES VÁLLALATOK MŰKÖDÉSÉNEK TAPASZTALATAI Nem a termelést választják A Kereskedelmi Minisztériumban áttekintő értékelés készült a vegyes vállalatok működéséről. A jelentés megállapítja: 1972 és 1985 között mindössze 33 vegyes vállalat alakult, 1988 végéig számuk 250-re, mostanra 1100-ra gyarapodott. A külföldi tőkerészesedés jelenleg 420-450 millió dollárra tehető. A tapasztalatok alapján nyilvánvaló, hogy a külföldi tőke elsősorban a kereskedelem, az idegenforgalom, a vendéglátás és a szolgáltatások területén mutat érdeklődést a hazai befektetési lehetőségek iránt. Ahhoz, hogy a termelőszférába is áramolják a külföldi működő tőke, a Kereskedelmi Minisztérium véleménye szerint arra lenne szükség, hogy e területen köny- nyítsék az engedélyezési eljárást. A szakemberek nem egyértelműen ítélik meg az adókedvezmények szabályozását sem. Ennek lényeges eleme, hogy amennyiben a külföldi fél befektetése meghaladja a 20 százalékot, vagy az 5 millió forintot, akkor az adóból 20 százalék tartható vissza; a gyakorlat azt mutatja, hogy valószínűleg éppen ezért a nagyobb vállalkozások nem gazdálkodásuk javításával, tényleges mükö- dőtőke-bevonással, hanem viszonylag csekély külföl- ditőke-bevonással próbálják elérni az adókedvezményt. Az idegenforgalommal kapcsolatosan a KÉM megállapítja: növelni kellene az állam koordináló szerepét, és egy olyan szisztémát kidolgozni, amelyben az idegenforgalmi bevételek kevésbé aprózódnának szét. Ehhez azonban, elsősorban az idegenforgalmi vegyes vállalatok alapításával összefüggésben, a tulajdonviszonyok rendezése, tisztítása szükséges. Sok feszültséget okoz az is, hogy a nemzetközi utazgatási tevékenység ma egyszerű bejelentéssel végezhető, nem kötik engedélyezéshez. Jelenleg nem kötelező a versenyeztetés a szálloda- építés és más nagyszabású idegenforgalmi beruházások területén. Emiatt a piacon való megmérettetés nélkül nyerik el a lehetőségeket a vegyes vállalati építési beruházók, s az esetek többségében monopolárat érnek el. Az építési beruházás többnyire fokozatos alaptőkeemeléssel valósul meg, valójában azonban bújtatotthitelfelvételről van szó, amit a magyar fél a szállodaüzemeltetés nyereségéből törleszt, miközben fokozatosan visszavásárolja a külföldi partner részesedését. E problémák megítélésében az egyes tárcák nézetei eltérőek. Egyes vélemények szerint versenyeztetésre lenne szükség, illetve arra, hogy a részvények visszavásárlására csak a szálloda üzemeltetésének kezdetétől számított öt év elteltével kerüljön sor. Más vélemények szerint azonban a probléma úgy is megoldható, hogy az ilyenfajta bújtatott hitelkonstrukciók adó- kedvezményét megvonják. Az elmúlt évben nagy számban jöttek létre olyan vegyes vállalatok, amelyeknél a külföldi fél nem liberalizált termékek, főleg fogyasztási cikkek exportjával járult hozzá az alapító tőkéhez. Ez azért jelent gondot, mert az ilyen vegyes vállalat a fogyasztási cikkeket itthon forintért értékesíti, a meglehetősen magas nyereségrészt viszont külföldre utalja. Végső soron a fogyasztási cikk importkorlátjának a megkerülésével, és számunkra kedvezőtlenül alakuló devizális feltételekkel működik az ilyen vállalat. Ezért a szakértők szerint a nem liberalizált fogyasztási cikkek vegyes vállalati hozzájárulásakénti behozatalát jogszabályban kellene korlátozni, ám mivel ez lényegében a tőkebeáramlás korlátozását is jelentené, a megoldást a szakemberek egy része nem tartja megfelelőnek.