Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-11 / 109. szám
1990. május 11. • PETŐFI NEPE • 5 A megfejtő neve: Lakcíme: Keddi lapszámunkból a rejtvény technikai okok miatt kimaradt, amiért elnézést kérünk. ' ?asäs8ssa ISMERJÜK-E BÁCS-KISKUNT? Hol van, és mit ábrázol? Szemináriumi téma „Egyedülálló és hihetetlen dokumentum van a birtokomban, és ennek ismeretében üvölteni szeretnék, amikor a pártfunkcionáriusok szövegét hallom arról, hogy a marxizmus—leninizmus a szovjet nép velejében van. Hónapokon keresztül végeztünk közvéleménykutatást a fiatalok körében, és ennek ismeretében azt mondhatom, hogy a szocialista eszme drámaian súlyos helyzetben van.” — A szenvedélyes hangú véleményt Igor II- jinszkij ismertette a Komszomol, az ifjúsági szervezet kongreszusá- val egyidejűleg. Iljinszkij nem vádolható elfogultsággal, hiszen a kutatásokat a Komszomol számlájára végezte. A tíz köztársaság 42 különböző településén élő, 7730 fiatal véleménye csakugyan szokatlan. A 9—14 évesek 14 százaléka például úgy vélte: „biztos benne, hogy a szocializmus építése irreális, egyszerűen csak álom”; 42 százalék nem tartotta fontosnak a választ. A megkérdezettek 60 százaléka helyesnek tartja a szocialista rendszer hibáinak ostorozását. Sztálin szerepét „súlyosan károsnak” minősítette 30 százalék, és csupán 8 százalék mondta, hogy „jó vezető volt, akit nem szabad bírálni”. A kutatók véleménye szerint a szovjet fiatalokban megingott a szocializmusban való hit. Arra a kérdésre például, hogy milyen rendszerben él majd a jövő embere, mindössze 8 százalék említette a kommunizmust, 13 százalék a kapitalizmus mellett voksolt, 48 százalék szerint valamiféle harmadik út következik a kapitalizmus és a szocializmus között. A nagy többség — 74 százalék — szerint egyébként a kapitalizmus már legyőzte a szocializmust, legalábbis a tudományos-technikai versenyben. A szemináriumi anyagokat akár át is lehetne írni. A MEGYESZÉKHELY VESZÉLYES ORSZÁGÚTJA Nem szabad késleltetni a döntést Már unalmasnak tűnő ismétlésekbe bocsátkozunk, amikor azt mondjuk, hogy az E75-ÖS (korábban E5-ös) főútvonal a megyeszékhelyen halad át. Azt is mindenki tudja — főleg az út két oldalán lakók pedig érzik —, hogy a levegő szennyezettsége felhős időben többszöröse a megengedett értéknek. Arról már kevesen tudnak, hogy Kecskemét a megye legbalesetveszélyesebb városa, ahol havonta átlagosan több mint egy halálos, tíznél több sérüléssel járó, majdnem 38 sérülés nélküli, sok tízezer forintnyi anyagi kárt okozó baleset történik. Statisztika, amelyből aligha lehetne messzemenő következtetéseket levonni, legyinthetne rá bárki, ám a közlekedési szakemberek — szakmérnökök, környezetvédők, rendőrök — jól tudják, a statisztika emberéletekben, rokkantakban, munkaképtelenségben vagy hónapokig tartó kórházi kezelésen lévő emberekben, illetve milliós anyagi károkban mérhető, s a számok egyre növekszenek, sőt, az ez évi adatok már egyszerűen elborzasztanak. A megyeszékhelyen átvezető E75-ÖS úton három és fél hónap alatt egy halálos, tíz súlyos, egy könnyű s több mint száz sérülés nélküli közlekedési baleset történt. Mindez azon a nemzetközi főútvonalon, amelynek „kitelepítéséről” évtizedek óta beszélünk, cikkezünk. A városi tanácson már mintegy másfél évtizede „élnek” azok a térképek, előterjesztések, amelyek az M5-ös autópálya elkerülő szakaszát — több változatban — rögzítették. Ezek minden alkalommal bekerültek a város rendezési tervébe is. Törvénysértő módon — ez azonban nem a jelenlegi tanács bűne — az elkerülő szakasz nyomvonalát nem vezették át a telekkönyvön, csupán építési tilalmat rendeltek el. (A telekkönyvön való átvezetés ugyanis a tulajdonos számára bizonyos idő eltelte után anyagi megváltást jelentett volna.) Azok, akiknek telke a már említett nyomvonalba esett, évről évre próbálták hasznosítani, sőt, né- hányan engedély nélkül is építkeztek, de voltak olyanok is, akik éppen a törvénytelen tiltás miatt, erre nem mertek vállalkozni. Egy nemrégiben megrendezett lakossági fórumon, ahol az autópálya elkerülő szakaszának pontos helyét kívánták meghatározni, elemi erővel tört fel a tiltakozás a megállapított nyomvonal ellen. (Mellesleg szólva — eltekintve az engedély nélkül épitkezők kártalanításától — az is igaz, hogy a beépült hetényegyházi telkek miatt, amelyek már a város részét képezik, az újonnan épült autópálya korábban kijelölt nyomvonala kettészelné a megyeszékhelyet.) Néhány javaslat hangzott el, s ezt is megfontolják, sőt, javaslatokat is kérnek, az autópálya északkeleti elvezetéséről. Az M5-ÖS autópálya Kecskemétet elkerülő szakaszának építését komplex módon, de sürgősségi alapon kell kezelni! Vajon miért? Ennek több oka van. Vegyük elsőként a közlekedési baleseteket, amelyek már túlhaladták az elviselhetőség határát. A környezetvédelem, a légszennyezettség csak úgy viselhető el, ha az átmenő szakasz mentén az ablakokat ki sem nyitják, ám a zaj ellen — fékcsikorgás, motordübörgés — védekezni sem lehet. Több városban — Szegeden, Kiskunfélegyházán — már döntöttek az M5-ös autópálya elkerülő szakaszának nyomvonaláról. Ezeken a helyeken már zöld utat kaptak a tervezők, nemcsak az elkerülő szakasz tanulmánytervének kialakítására, de a kiviteli tervek megvalósítására is. Kecskemét még nem jutott el a döntésig, mert újabb lakossági fórumok megszervezésével kívánja kialakítani az elkerülő szakasz végleges nyomvonalát. Nincs és nem is lehet olyan lakossági fórum, ahol a telektulajdonosok, az érdekeltek nem emelnének szót a vonalvezetés ellen, hiszen az egyéni mindig dominánsabb a közösségi érdeknél. A döntés sürgős! A város, a megyeszékhely lakosságának nem lehet mindegy, hogy az M5-ös autópálya elkerülő szakasza akár délnyugatról, akár északkeletről a jövő évben vagy — a demokráciára való hivatkozással, a döntés késleltetésével más városokat Kecskemét elé sorolva — csak az évtized közepe után kezdődjék meg! A döntést, bármilyen fájdalmas, sürgősen meg kell hozni! Gémes Gábor NÉPZENEI KORONGOK Szabad madár! Nem mondhatnám, hogy elkényezteti a lemezgyár a népzenekedvelőket. Egy évben jó, ha tíz album kikerül a műhelyekből. Persze, töredelmesen be kell vallani, a múlt emlékeit, kincseit, értékeit megőrző, továbbadó szólisták, együttesek és művészetük csak egy szűk réteget érdekel. Sajnos. Jó lenne pedig, ha sokan megismernék és megszeretnék a magyar népzenészeket, az általuk képviselt stílusokat. Az utóbbi hetekben egymást követően három nagylemez került forgalomba, melyek segítségével akár most elkezdhető a műfaj helyzetének feltérképezése, a jelen művészeinek és képességeinek megismerése. Meglehet, ezt a célt szolgálja a Magyarországi táncháztalálkozó elnevezésű sorozat, melyet a fővárosban tartanak meg, az Országos Közművelődési Központ szervezésében. Az idén tavasszal kilencedszer kerítettek alkalmat a népművészek, a népzenészek seregszemléjére. Az egész napos ka- valkád válogatott műsorszámai fekete korongra is felkerülnek, így történt ez most is. A népzene sem ismer határokat. Ezt jelzi a legújabb összeállítás, melyet Eredics Gábor szerkesztett.. Hallható mezőségi muzsika az Ökrös együttestől, a Varsányi zenekartól, moldvai dallamok kobozkísérettel, Juhász Katalin, Sebestyén Márta szép énekével. Kalotaszegi hangulatot elevenít fel a Tükrös együttes, a Békés banda pedig köröspataki dallamokkal szerepel a lemezen. A Zobor vidéki népdalokat Écsi Gyöngyi, valamint Lovász Irén ismerteti meg velünk. Szabolcs- Szatmár értékes zenéjéből a Méta együttes és Hollókői Lajos dudás köt csokrot. A táncháztalálkozó lemezére felkerült még Kanalas Éva (ének), Fábri Géza (koboz), a Pendely együttes, Kume és barátai, a Kalamajka zenekar is. A méta ókori eredetű szó, játékot, mozgást jelent. És egy magyarországi népzenei csapatot is. A Méta együttes valaha Pécsett kezdte a pályát. Több mint hét éve muzsikál együtt négy fiatal: Salamon Beáta, Konkoly Elemér, Nagy Zsolt és Berán István. Táncházuk van a fővárosban. A Budafoki Művészeti Iskola tanárainak (a Métának) lemezén az évek során formálódó hazai és külföldi koncertek legkedvesebb dalai kaptak helyet. Csárdás és verbunk Mado- csáról, forgatós és cigány csárdás Székelyföldről, ormánsági dalok, kalotaszegi legényesek mellett találhatók értékes feldolgozások Gyimesből, a Mezőségből, Szat- márból, Somogyból és Csongrád- ból. A tájegységek dalait eredeti, stílhű dallamban adják elő. A Szabad madár címet viselő Métaalbum méltán arathat sikert a népzene barátai között, és remélhetőleg a szélesebb közönség körében is. Ugyancsak értékes lemezt készített az Egy szólam együttes (Fábián Éva, Juhász Zoltán, Berecz András és Sáringer Kálmán). Az 1986 óta muzsikáló csapat elsősorban korábbi tapasztalatait kivánta ötvözni. Ezt szerencsésen véghez is viszik, hiszen olyasmit nyújtanak, amire nemigen volt korábbi példa. A magyar népzene egyszólamú, ellenszólamokat és harmóniákat helyettesítő, dallamimprovizált megformálását választották kifejező eszköznek. Ez egyben az előadás szabadságát is jelenti, valamint tömörségre int. Az Egyszólam együttes mai zűrzavaros (diszharmonikus) világunkban tehát a szabályossághoz, a szabadsághoz fordul. És ez sikerül is nekik, hiszen nagylemezük igen színvonalas. Gyimesi, moldvai, kalotaszegi, széki, magyarszováti, felsősófalvi, bukovinai, somogyi és hajdúsági muzsika szólal meg — egy szólamban. Fábián Éva és Berecz András különösen szép énekhangja, Sáringer Kálmán furulyajátéka teszi értékessé a lemezre rögzített szerzeményeket. Külön kiemelném Juhász Zoltán tehetségét, aki tilin- kón, furulyán, kávaion, hosszú furulyán játszik csodálatosan. (Megérdemelne egy önálló albumot!) Az Egyszólam lemezének borítóját a kecskeméti Horváth Mária tervezte. Borzák Tibor A szoba ajtaján 93-as szám • volt. Az őrök suttogva beszéltek egymás között. Az egyik bekopogtatott az ajtón, majd belépett, bezárva maga mögött az ajtót. Majd kijött, kezével intve, hogy lépjek be. Az őr kiment. A szobában egyenruhában lévő hölgy volt. Kitüntetések voltak a mellén, magas rangú,' vörös rombuszokkal gallérján. Ültéből felállt, az asztal túlsó végéről, ahogyan láttam, a fiók kissé ki volt húzva. Odajött egészen közel mellém és körüljárt. Megmondta a nevét: Jevgenyija Pavlovna! Nagyon sovány vagy — mondta. Nem tápláltak minket olyan nagyon, csak éppen fent tudtuk magunkat tartani. Megtapogatta karjaim, derékig levetkőztetett, és csak annyit mondott: „Uzsosz!” Szörnyű! Mikor felöltöztem, ennivalót vett elő az asztalfiókból és megkérdezte, akarok-e enni? Nem szóltam semmit, nagyot nyeltem. Elmosolyodott, egy gombot nyomott meg, és az ajtót belülről kulccsal kinyitotta, és egy tiszt jött be, akinek megparancsolta, hogy hozzon egy szamovárt forró csajkával és két bögrét. Nemsokára meg is hozták. Megvendégelt teával, fekete kenyérrel, és szálka nélküli hallal. Nagyon sokat ettem, de ő biztatott, egyek tovább. Úgy éreztem, nem vagyok éhes, nem bírok tovább enni. Ő valamit írni kezdett. Sokáig nem szólt hozzám, nem is kérdezett semmit. Hosszan elnéztem az arcát. Pisze orra volt, égszínkék szemekkel, világos gesztenyeszínű haja, kissé elgondolkodó tekintet, és, ami csodálatra késztetett, teljesen nyugodt, csak néha látszott rajta, hogy valami bántja. Még fiatal lehetett, hajadon, férjezett? Nem tudtam lenézni róla. Nem sok idő telt el. Csengettek, az ajtó felett lévő piros lámpa is jelezte, hogy valaki bebocsátást kér. Vendéglátóm kinyitotta az ajtót. Arca színe megváltozott, ideges lett, majd mérgesen fordult felé: „Csto hóesés?" Egy magas rangú tiszt mosolyogva belépett és egészen nyugodtan mondta: „Semmit, csak veled akarok beszélni." A protokoll vezetőnő be akarta csukni az ajtót, de a tiszt lába oda volt az ajtóhoz téve, és becsuknia többszöri próbálkozás után sem sikerült. Amiből én keveset értettem meg, de arra következtettem, hogy kettejük között szoros kapcsolat lehet. Ujjúval mutatva kiküldte a nálánál magasabb rangú tisztet. Mérgesen csukta be utána az ajtót. Az asztal mellé ült, és kezeit homlokához téve sírni kezdett. Felálltam, mintha éreztem volna, hogy magára kell hagynom. „Ni- csovo Andrusa.” Odajött hozzám és oroszul kérdezte: nálatok is előfordul ilyesmi? Nem bírta visz- szafojtani érzéseit, és akarva, nem akarva, a mellemre borulva elsírta magát, de ez csak pillanatokig tartott... Mikor a cellába értem, már hajnalodon, csend volt. Itt-ott horkoltak is. Én lábujjhegyen a helyemre mentem, és lefeküdtem, sokáig nem tudtam elaludni. Nem tudtam mire vélni a jegyzőkönyvemet készítő NKVD-ista magas rangú nő viselkedését. Másnap este 10 óra után megint jöttek értem, nevemen szólítva: „Kihallgatásra." Az épületben ismét tegnapi „vendéglátómhoz" kísértek. Mosolyogva fogadott, s belülről bezárta az ajtót. Odajött hozzám, kezében könyvvel. Megmagyarázta, hogy meg kell tanulnom oroszul, ha túl akarom élni, amibe beleestem . . . Tizenhárom napig tanultam tőle az orosz nyelvet, melyet annyira elsajátítottam, hogy ha nem is mindent, de a legfontosabbakat megértettem, és válaszolni is tudtam. A tizenharmadik napon kikérdezett. Aztán megölelt, az arcomon megcsókolt, és a hajából, ott előttem, egy ujjnyi vastagságút levágott, és átadta nekem. Papírvágó késsel vágta le. Látszott rajta, hogy sírni akar, de visszatartotta. Azon az éjszakán nem bírtam aludni. Nehezen vártam az estét. Egész nap nem ettem. Már éjfél is elmúlt, mikor jöttek értem. Mielőtt kiszállítottak a rabszállítóból, a fejemre húzták azt a valamit és így vezettek a 62-es szobába. Mindjárt gondoltam, hogy valami történt Jevgenyija Pavlovnával! Mikor bent voltam, egy magas rangú, majd két méter magas tiszt előtt álltam. Nem is igen tudtam odafigyelni az új kihallgatómra, aki azt mondogatta állandóan, hogy „spi- on". Nem értettem, mit jelenthet. Csak később, a zárkában tudtam meg, hogy kémet jelent. En kém ? Ez megőrült, vagy most kezd megőrülni? De biztosan nem normális. Hogy lehetek én kém ? Akkor még azt sem tudtam, mi lehet egy kém feladata. Teljesen kimerített. Izzadni kezdtem, majd a hideg futott végig a hátamon. De többször elmondta a „spion” szót. Kiabálni kezdett ve- lem, és én féltem tőle. Hirtelen felugrott, odajött hozzám és arcul ütött. Először vettem hasznát a szakállamnak. Kissé felfogta az ütést, de az a pofon gyűlöletet szított bennem. Aztán a kezével mutogatott a saját nyaka körül, mintha azt akarná mondani) hogy felakasztanak. Te Atya Úristen! Felállt, és közeledett felém, mondogatta: „spion?". Félni kezdtem, és azt mondtam: „daspion". Elnevette magát, odajött mellém, azt hittem meg akar ütni megint, de csak a váltamra tette a kezét és kissé megrázott. Nevetett, én is nevetni kezdtem. De hogy min nevettünk, azt nem tudnám megmondani. Ismét irt valamit, és a jegyzőkönyvet elém tette, hogy írjam alá. Az jutott eszembe, ha most ez azt írta, hogy spion vagyok, ha nem is tudom mi az, és én azt aláírom? Fejemmel, kezemmel mutogattam, hogy nem vagyok spion, és nem tudok írni. A kezével mutatta, tegyek keresztet. Azt tettem. A kihallgatás egy óráig tartott, és visszavittek a cellába. Fogalmam sem volt, hová lett Jevgenyija Pavlovna. Még sokan nem aludtak, és kérdezgették .hogy mi van ? Mondogattam nekik, hogy spion vagyok, és egészen biztos kivégeznek. Nyugtattak, és megtudtam, mit jelent ez a szó: kémet. Másnap könyveket hoztak a könyvtárból, cserélni. Közöttük volt egy orosz ábécéskönyv, alatta pedig Osztrovszkijtól a „Kak Zakálya- losz Sztaly”, ami magyarul „Hogyan edződött az acél" című könyv. Az'ábécéskönyvben, ahol a neveket ismertették, Jevgenyija név is szerepelt. Kézzel utána volt írva a Pavlovna név. Osztrovszkij könyvében a 10. oldalon Andriánova név szerepelt, a 35. oldalon Leningrád 27 volt írva, majd a húgának, Liniá- nak a neve volt beírva a könyvbe, a címmel együtt. Unokahúgának a címe: Leningrád 27-mája Linia dóm Nomer 4. (Folytatása következik)
