Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-09 / 107. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 199«. május 9. TÖBB FÉLIGAZSÁG SEM EGY TELJES IGAZSÁG Hibridüzemi kukoricázások Milyen könnyű dolga volt Nagy Sándornak! A monda szerint egyetlen kardcsapással megoldotta a gordiuszi csomó problémáját. Bezzeg azok, akik manapság egy-egy hasonlóan kuszáit esetet akarnak kibogozni, tekerhetik-csavarhatják az ügy szálait. Mégsem biztos, hogy amikor a végére érnek, egyetlen madzagvég marad a kezükben. Azaz, korántsem biztos, hogy nem egy-két-három vagy még több féligazságra bukkannak. Jószerivel így jártam én is, amikora Kiskun Gabona Kutatási és Termeltetési Közös Vállalatnál nem oly régen történteknek eredtem nyomába. Lépés, ellenlépés Igazgatói utasítást kaptak ugyanis a vállalat dolgozói, melyben az állt, hogy a vállalat profiljából adódó szezonális túlmunkákat sem előjegyezni, sem csúsztatásban kivenni, sem kifizetni idén március elsejétől nem lehet. Az utasításhoz két ívet is csatoltak aláírásra. 1. Az utasításban foglaltakkal egyetértek. Ezt 23 dolgozó írta alá. 2. Az igazgató által hozott utasítással nem értek egyet és ezzel egy időben beadom a felmondásomat. Ez alá, az érintettek szavai szerint, 12 aláírás került úgy, hogy a mondat második felét (tehát a felmondásra vonatkozó részt) kihúzták. Majd a 12 dolgozó megalakította a Kiskun GTV dolgozói érdekképviseletét. Ugyanakkor a munkaügyi döntőbizottsághoz is fordultak, melynek döntésére most várnak. „Nem akarjuk hagyni” A hibridüzem pihenőasztala mellett három munkaruhás férfi telepedik mellém. Közülük ketten a „tizenkettek” közé tartoznak. — Az igazgató nem ismeri el a túlóráinkat mondja Csatári László , nem akarjuk annyiban hagyni. Azt mondja okként, hogy az üzeni ráfizetéses, ezt pedig mi nem tudjuk eldönteni. Az is benne van az igazgatói utasításban, hogy „kérem a vállalat dolgozóját, kötelezze magát a vezető által mindenkor meghatározott munkaidő-beosztás igazodásához, mind a munkaidő kezdését és befejezését illetően”. Ezt nem akarjuk, úgy érezzük, személyes jogainkat sérti. — Éppen ezért fordultunk a munkaügyi döntő- bizottsághoz — állítja Szabó Sándor. - Most mindenki úgy láthatja, csend van, dolgozunk, minden a legnagyobb rendben. Pedig az ő döntésükre várunk, aztán majd megbeszéljük, mit is csináljunk. Ha elismerjük ezt a.munkaidőjátékot, .akár.csak üzenetekben érintkezhetünk a családunkkal! Bármi megeshet. Az igazgató túlságosan is magáénak érzi ezt a vállalatot! — Az nem is lenne baj, hogy magáénak érzi — vitatkozik Csatári László —, hanem az, hogy csak az ő szava a törvény. Remek nemesítő, de rossz igazgató. Igaza van abban, hogy vannak időszakok, amikor csak nyűglődünk idebenn, mert nincs munka. Abban viszont nekünk van igazunk, hogy a túlóráinkra szükségünk van! Szezonon kívül lecsúsztattuk az időnket és elmentünk máshova is dolgozni. Ezt sem akarja engedni! — Megalakítottuk ezt az alkalmazottak egyesületét — veti fel Till András —, de félünk attól, hogy aki szólni mer, az máris veheti a kalapját. Arra is gondoltunk, hogy kollektíván távozunk a cégtől, aztán főjön az ő fejük, mit csinálnak! — Kerestek már új munkahelyet? .— Hát, nézelődtünk . ....«^ elég határozatlan a válasz —, de a vállalat mellett szól, hogy közel van az otthonunkhoz. Szerintem a helyes sorrend... A vállalat főkönyvelőnője, Szabó Sándorné arra a kérdésre, hogyan is lesz akkor tulajdonképpen a munka és bérezés, így tájékoztatott: túlóra nem lesz és a szezonban teljesítményhez kötik a bérezést. A vállalat igazgatójának véleményére is kíváncsiak voltunk természetesen: dr. Mohamed Samir Radvé'ii szó: Úgy gondolom, hogy a munka törvénykönyve nem azért van, hogy felmentse a dolgozókat a munka alól. A most születő demokrácia nem anarchiát kell hogy jelentsen. A legfontosabb, amiből nem lehet engedni, az a jó minőség, a precíz munka, a teljesítmény. A követelményeket a megrendelőink diktálják, alkudni nem lehet, ennek kell minden mást alávetni. A kötelességeket tudni, ezek szerint dolgozni és utána esetleg követelni, meggyőződésem, hogy ez a helyes sorrend. Miért pont most került sor erre az utasításra?- A hibridüzem teljes évi munkáját eddig nem sikerült mérni, hiszen hol ez, hol az a része épült, hol az időjárás vetette vissza a termelést. Az 1989- es vizsgálódásaink azonban olyan dolgokra derítenek fényt, amelyeken sürgősen változtatni kellett. Például: tavaly bérmunkát is igénybe vettünk nchánv : ótel hibridkukorica feldolgozásához. Azért fizettünk mázsánként 500 forintot, míg a saját feldolgozásnál ez a szám 750 forint volt. Logikusan gondolkodva ennek két oka lehet, vagy technikai vagy emberi. Az első eleve kiesik, vadonatúj és jól felszerelt az üzem. Marad a második. Hogyan lehel, hogy 200-300 tújóra jelentkezett dolgozónként és nincs mögötte teljesítmény? Annál is inkább, mert utánanéztünk, a magyar vetőmagüzemek átlagbérénél húsz százalékkal többet fizettünk ki. Ez csak kukoricás üzem, a szezon szeptembertől január végéig tart. Mégis úgy éreztük, nem idénymunkásokat foglalkoztatunk, hiszen biztosabb a dolgozóknak így a család ellátása. De akkor ők is így számoljanak! A korszerűsítést a túlórák eltörlésében és a teljesítménybérezésben látjuk. — Ez az utolsó szava? Dehogy, hiszen, ha jól megy a kukorica, nagyobb az elosztható pénz. Ez a rendszer nem zárja ki azt, hogy aki többel nyújtott, dolgozott, az elszámoláskor nem kap jutalmat. A hibridüzemiek azt mondják, gondolkodnak rajta, hogy kollektíván kitépnek a vállalattól? A technológiát az utolsó betűig ismerjük, hiszen éppen a nemesítői munka segítésére állítottuk így össze. Nagyon sajnálatos, hogy van munkanélküli az országban. Nekünk viszont ugyanebből adódóan van lehetőségünk keresni és betanítani. Nem fenyegetőzöm a fenyegetésre, tényt mon- . ■. duk.-Aki maradni akarhattál •*— gondolom joggal. ■ ■ - H-. elvárhatja a vállalat, hogy áz előmeneteléhez hozzájáruljon. Nem személyeskedni akarok;' de i megjegyzem, ehhez hozzátartozik az is, hogy az áruért érkező kocsit a hivatalos munkaidő után tíz perccel is elkezdjék pakolni. — Nem lehetett volna ezt valamiképpen más módon, más nyelven közölni az emberekkel? — Bizonyára lehetett volna, elismerem. Viszont nem kell mondani, hogy Samir jó ember, de igenis jól kell dolgozni. A másik: nem az igazgató teremti meg a dolgozók fizetését, hanem éppen fordítva, a dolgozók termelik ki a saját bérüknek a fedezetét és az igazgató bérét, hogy az vihesse a vállalat ügyeit. Hogy is van ez? Néhány mondatot sikerült váltani az üzem jelenlegi, többedik vezetőjével, Szabó Gáborral is. Ő azt mondta, reméli, nagyon rövid idő alatt elcsitulnak az indulatok, ez a teljesítményrendszer megoldás sok mindenre. Arra a kérdésemre, hogy hány ember válik meg szerinte a hibridüzcmtől, mosolygott, mondván: „nem tudom. Azt viszont igen, hogy akivel beszélt, éppen tegnap talált ki egy olyan tcrelőlemezt, ami arra szolgál, hogy kevesebb vetőmag menjen pocsékba . . .” Gál Eszter Elszabták és továbbálltak — Titkos vállalkozót keresünk! Nyekereg a harmonikaajtó • Otezer-héts/á/ütvcn forintba került, és még csak becsukni sem lehet teljesen. (Straszer András felvétele) Egy, máig fantomnak tűnő vállalkozó felkutatásához kéri az olvasók segítségét Prohász- káné Kéry Zsuzsanna, a kecskeméti Árpád körút 5. szám alól. Különös ismertetőjele, hogy utolérhetetlen, a bejelentő sem tudott eddig a nyomára bukkanni. Egyszer, tavaly ősszel a „csápjait” küldte el Prohászká- né lakására, azután, hogy az asz- szony megrendeléssel fordult az ismeretlenhez, a Petőfi Népében olvasott két hirdetés alapján. Piszkot cs számlát nem hagytak ... „Még tavalyi áron, redőny, reluxa, napernyő, lambéria, harmonikaajtó. Kecskemét, 26-418." „Még mindig tartjuk tavalyi árainkat! Redőny, reluxa, harmonikaajtó, napernyő, lambéria, térelválasztó fal. Kecskemét, 26-418.” A telefonszám — kiderült csak azé, aki a megrendelést felveszi, egy hölgyé. Aztán jött egy férfi. Mért, szorzott, osztott, átvett 1800 . forint előleget Prohászkánétól egy harmonikaajtóért, amelyet a fürdőszoba boltíves bejáratára kért felszerelni a megrendelő, és távozott. Nemsokára levél jött. A feladó — név, cím és más közelebbi bemutatkozás nélkül — közli: „T. Ügyfelünk! 1989. II. 18-án vagy 19-én szállítom a harmonikaajtót. Kérem, szíveskedjen otthon tartózkodni. Előre is köszönöm. Tisztelettel: . . . (olvashatatlan aláírás). A kivitelezés vasárnapra, Erzsé- bet-napra esett. A munkát két élettárs végezte. Biztatták a megrendelőt, hogy ne aggódjon, csak húsz perc az egész. Piszkot nem hagynak. mert előre leszabott az áru. ' Riasztónak jó lenne t Több óra telt el. Fűrészeltek, kopácsoltak mindezt Prohászkánétól tudjuk —, kínlódtak, szidták a felvevőt, mivel rosszul mért és így ők rossz méretben készítették el az ajtót. Hézagos itt, hézagos ott, nem csukódik teljesen, hiányzik a küszöb is. Ezenkívül eltakarja a konnektorokat. A harmonikaajtó velőt rázó nyikorgásáról (mi is kipróbáltuk, meghallgattuk 1990. április 27-én, óra- vagy ékszerüzletben, riasztóberendezésnek volna jó) azt mondták, hogy pár nap múlva megszűnik. Prohászkáné Kéry Zsuzsanna ekkor már fejgörccsel küszködött az elszabott munka láttán, mint erről utóbb beszámolt. Lemaradt az Erzsébetek köszöntéséről, de ez még a kisebbik baj. Általános idegesség lett úrrá rajta és a kivitelezőkön, akiknek akkor már régen Solton kellett volna lenniük. Milyen titkos vállalkozó küldte ide őket, erről egy szót sem ejtettek. A „csápok” hajthatatlanok maradtak. Elzárkóztak minden információadás elől. Viszont felszólították az asz- szonyt, fizesse ki a hátralévő 3950 forintot, ami még jár. (?) Az hiába hivatkozott a Tüzépre, hogy ott két és fél ezer egy ilyen ajtó, vitának nem lehetett helye. Gazdát cserélt a 3950 forint is. Számlát nem adtak, azzal, hogy ezt még megbeszélik a rendelést felvevővel... Lehallgatás,'házalással? — Mit kezdjek én ezzel a csúnya. formátlan, nyikorgó ajtóval? *— kérdezte most már tőlem az Árpád körút 5. számú ház tulajdonosa. Feltárcsáztam a 26-418-at. Aki a telefont felvette — Ilonka néni —, nem volt annyira szűkszavú, mint ahogyan vártam. Alacsony, göndör hajú, nagyon helyes fiatalember. Pusztai Sándornak hívják, aki az ajtórendelést felvette — emliti. — Pécsen lakik, és szombatonként szokott Kecskemétre jönni, ügyintézésre. Akkor elmegy, a nevek meg a címek alapján a lakásokra, a munkákat felmérni. A szekszárdi Tahi Róbertnek dolgozik, tulajdonképpen ő a fővállalkozó. — Mások is megjárták már, a bejelentőkhöz hasonlóan? — Ilyen esetről most hallok először. Más baj szokott inkább lenni. Lehallgatják a telefonokat. — Le? — Mi egyébre gondolhatnék, amikor még csak feljegyeztem, de még nem továbbitottam a megrendelést az ügyintézőnek, és máris azaz nem sokkal később—jelentkezik a telefonáló lakásán? Azt mondja, mi küldtük, holott csak házaló. — Mit javasol? — Kérjék az ügyfelek a személyi igazolványt az ilyen embertől! Jól nézett volna ki Prohászkáné, ha ő is ezt teszi, hiszen az ajtószerelők a számlaadást is, és minden további felvilágosítást megtagadtak. Foglalt! Hosszan nyomoztam még ezután, hogy a megrendelőnek végleg le kell-e nyelnie az 5750 forintos békát. Egymás után harmincszor hívtam az ismeretlen vállalkozó szekszárdi telefonszámát. Egyszer sem jelentkezett. Mindannyiszor foglalt volt. Jut eszembe a harmonikaajtóról, nemrég a kiürült, volt szovjet kecskeméti laktanyákról készült riportunk. Abban, az egyik fotón, egy széthúzott tangóharmonika hevert (az udvaron). Arról a „tangóról” legalább tudjuk, hogy kinek a munkája lehetett. Prohászkáné ajtójáról viszont nem! Kohl Antal • Két szovjet gyártmányú helikoptert vásárolt Szilágyi Sándor főpilóta és magán- vállalkozóként vegyszerszórást végez mezőgazdasági üzemeknél, kápolnásnyéki telephelyükről kiindulva szállnak a tsz-ek rendelkezésére. Képünkön a maszek) helikopteres brigád, középen Szilágyi Sándor, a helikopterek tulajdonosa. MINDENKI ERRŐL BESZÉL Dollárelszámolás a szovjetekkel—jó lesz, ha... A volt szocialista országokkal mind nehezebben tudunk kereskedni, a gazdasági együttműködés egyre több alapkérdése válik bizonytalanná. Á szovjetekkel a közelmúltban megkötött kereskedelmi egyezmény szerint jövőre áttérünk a dollárelszámolásra, s ez elvben teljesen új alapokra helyezi a kapcsolatokat. Elvben. Mindeddig ugyanis alig tudni valamit arról, hogy miként fog a gyakorlatban működni az új típusú kapcsolat. A jelek szerint a részletekben a tárgyaló felek sem egyeztek meg, ami annál aggasztóbb, mivel nem pusztán az elszámolás pénzneme változik meg. A dollárra való áttérés alapjaiban forgatja fel az évtizedes szokásokat, kapcsolatokat, érdekeket. Az persze örvendetes, hogy végre megszűnnek a gazdasági tisztánlátást akadályozó támogatások, pénzügyi hidak, elszámolási kiskapuk, s helyükbe a világpiaci ár és a kereskedő partnerek alkuja lép. Csakhogy a magyar költségvetésnek mindeddig hatalmas tétele volt a szocialista export támogatása. Ennek értelemszerű megszűnése az egész költségvetés rendszerét alapjaiban érinti, s máris késő lenne, ha a pénzügyi következményeiket most vennék számba. De egyelőre effajta munkák még nem folynak. Az sem világos, hogy a dollárban folytatott szovjet—magyar kereskedelem alapvetően barter- vagy klíringelszámolású lesz-e. Vagyis továbbra is állami szintű döntések alapján kereskednek a vállalatok, s az éves szállítási különbö- zetet egyenlítik ki dollárban. Ez a klíringtípusú megoldás az államnak nagyobb biztonságot jelent, de a mainál hatékonyabb kapcsolatok nem ezen az úton várhatók. A barterkereskedelem lényege ugyanis, hogy a vállalatok közvetlenül egymással kereskednek, áruért árut adnak. Ez lenne a kívánatosabb, hiszen így a vállalat érdeke spersze rizikója, hogy az általa eladott termékért jo minőségű s idehaza haszonnal értékesíthető árut kapjon. A valóságban persze ez sem olyan egyszerű. A szovjet gazdaság mind a mai napig olyan mértékben centralizált, hogy az ottani piacon megjelenő magyar vállalatnak a legnagyobb gondja, hogy nincs kivel érdemben tárgyalni. A vállalatoknak még, a központi szerveknek már nincs elég hatáskörük, önállóságuk, áttekintésük az effajta döntésekhez. A legnagyobb baj azonban az, hogy a dollár- elszámolásra való áttérésnek az egyes magyar vállalatokra gyakorolt hatását nem tudják, s sok helyütt nem is igen akarják felmérni a gazdasági vezetők. Az utóbbi hetekben nagy győzelemként ünnepelte a hazai sajtó, s persze az érintett vállalatok is, hogy az idei utolsó évre sikerült egy aránylag elfogadható árucseremegállapodást kierőszakolnunk a szovjetektől. Csakhogy ebben a „győzedelmes” megállapodásban is igen súlyos tételek vannak: ezek közül a magyar gépipar megállapíthatatlan piacvesztése a leginkább szembeötlő. Ehhez képest meglepő az a magabiztosság, amellyel az érintett vállalatok helyzetük „stabilizálódásáról” beszélnek. Ez a néhány hónapos haladék ugyanis mit sem változtat a keserű tényen, hogy a szovjeteknek egyre kevésbé kellenek a gépeink, s egyre kevésbé akarnak nyersanyagot, olajat adni. A dollárelszámolásra való áttéréssel tehát semmi sem oldódott meg, legfeljebb elkezdődött egy alapvető piaci átrendeződés feltételeinek a kialakítása. Á piachoz azonban piacképes áru is kell, amit csak világpiaci kategóriákban gondolkodó vállalatok tudnak előállítani. Most rajtuk a sor. P. É. \
