Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-09 / 107. szám

1990. május 9. • PETŐFI NÉPE • 5 HARMADIK KECSKEMÉTI ÉVADJÁRA KÉSZÜL • Seres Ildikó első kecskeméti fellépésén, a Cirkuszhercegnő előadásán készült felvételünk. Partnere Turpinszky Béla. Itt lett primadonna l\/1cg néhány évtizede is nyert 1 fi ügye volt egy-egy vidéki társulatnak, ha a közön­ség kedvelte primadonnáját. A tervezett szezonvég előtt cso­magolhattak, ha a tisztelt nagyérdemű valamiért kizárta szívéből az operettvilág király­nőjét. Elvárták, hogy színházi rang­jához illően viselkedjen. Időn­ként sértődjön meg; ha volt oka a duzzógásra, ha nem. Kegyei­ért a helyi társaság ifjabb előke­lőségeinek kellett versengeni, csillogó ruhakölteményekben korzózni. Féltékenyen őrizte a társulatban előjogait, megköve­telte szeszélyei eltűrését. Interjúalanyom — lakása taka­rítását félbehagyva — szolid ele­ganciával öltözködve jött át a kö­zeli színészházból, a munkahelyére megbeszélt találkozóra. Pontosan érkezett, kedves közvetlenséggel beszélt életéről, mintha nem is pri­madonna volna. Pedig akik látták, hallották kecskeméti szerepeiben, tanúsíthatják: megjelenésével, hangjával, játékával, tánctudásá­val Lendvay Ferenc direktor együttesének egyik vezető hölgye. Azért egyik, mert itt hosszú soro­zatokban tapsolhatnak egy-egy bemutatónak e zenés műfaj kedve­lői, ezért két-három primadonnát szerződtetnek. Jól járt Seres Ildikóval. Kecskemét is a székesfehérvári származású művésznővel, aki ál­mában sem gondolta diákkorá­ban, hogy valaha a hírős városban keresi kenyerét. Talán meg is sér­tődött volna - noha akkoriban úgy viszolygott az operettektől, mint Petőfi a tejfölös uborkától —, ha ígéretes primadonnakarriert jósolnak neki. A jó hírű székesfehérvári ének­zenei általános iskolában népdalo­kon, Kodályon, Bartókon nevel­kedett. Magáénak érezte a száza­dok lelkét őrző dallamokat, nép­dalokkal csitította bánatait, nép­dalokat énekelt jókedvében, klasz- szikusokat játszott hegedűn. A szép hangú, jól tanuló kislányt énektudása tíz-egynéhány évesen Portugáliába is eljuttatta. Egyik tanárnője vitte magával a magyar zenei nevelésről tartott előadásai­nak illusztrálására. Egy bizonyos vezércikktéma nélkül aligha színházi társalgóban beszélgetünk, hanem egy szerkesz­tőségben. A jóra fogékony, diák újságírót nyári sajtótáborba is meghívták. Őt kérték fel az ünnepi vezércikk írására. Két napig dol­gozott, hogy minél meggyőzőbben érzékeltethesse az ifjúsági szervezet megújításának szükségességét. Még örülhetett, hogy rosszalló fej- csóválásokkal megúszta. A megadott szempontok szerint gyártott, két óra alatt összecsa­pott, úgymond, fiatalosan derűlá­tó, szólam hátán szólam vezéreik-' kért hiába dicsérgették, egy sort sem írt többé se faliújságra, se di­áklapba. 1983-ban diplomázott magán­ének szakon a Zeneművészeti Főis­kola győri tagozatán. A győri színházban folytatta ta­nulmányait. Kecskeméti kötődésű kolléganője, Bende Ildikó tanácsá­ra szerződött Kecskemétre. Rend- hagyóan kezdődött itteni pályafu­tása. Ancsa, azaz Nagy Anna Má­ria, egyik színpadi vetélytársnője segítette a beilleszkedés hónapjai­ban. Összebarátkozott Maronka Csillával. Huncut mosolyok buk­fenceztek szemeiben, amikor így jellemezte kettejük kapcsolatát: „jókat hülyültünk”. Miért is búslakodnának? Mind­kettőjüket megszerette a közönség, dicsérik szerepformálásaikat a kri­tikák; elégedettek helyzetükkel. Hálás feladatokhoz jutott a pri­madonna szerepkört igazán itt meghódító ifjú hölgy. Fedoraként mutatkozott be a Cirkuszherceg­nőben. Volt Rolla grófnő a Mág­nás Miskában, Viktória. A Molnár Ferencről olykor-olykor megfeled­kező, zenével átalakított Doktor úr Sárkánynéjaként is bizonyította, hogy mind többet hódít meg a szí­nészmesterség fogásaiból, titkai­ból. A színház — „az ország legszebb színházi épületében dolgozha­tom”, mondja — kevés szabad időt engedélyez számára. Szívesen és sokat próbál, hétfőnként pesti énektanárnőjéhez jár, tánctudását Frigyessy Tünde segítségével gya­rapítja. Újabban őt is bevették a társulat néhány tagjából szervező­dött alkalmi együttesbe; operettek­kel járják a kisebb művelődési há­zakat. Szabad idejében olvasgat. Kedvenc kutyájával szívesen sétál­gat a parkerdőben, el-ellátogat a szaunába is. Kedveli a zenés filme­ket. Jól érzi magát a színészház első emeletén, különösen, amióta eltá­vozott a lakása alatti Bohém presz- szóból a számára (is) túlságosan hangos zenekar. A most szerződte­tett dzsesszegyüttes muzsikáját ki­mondottan kedveli (feltétlenül írja meg: „borzasztóan tehetségesek”). Olykor az ő kedvükért tér be a ze­nés szórakozóhelyre, olykor fürdő­kádjában üldögélve, olvasgatva hallgatja játékukat. A táncházba a Csík együttes kedvéért megy el né­ha-néha. Köszöni, jól van. Felszabadul­tan játszik, nem érzi az állandó bi­zonyítási kényszert. (Ha nagyon meg akarja mutatni, hogy mit tud, görcsössé válik, összeszűkül a tor­ka, kínlódik.) Némedi Mari zárás előtt, zárás után is rendelkezésére áll, ha akkor derül ki, hogy új fri­zurával jelenhet meg valahol. Az Alföldben a virágárushölgy mindig köszönti, pedig sohasem mutat­koztak be egymásnak. Másutt is megismerik. Érdeklődő értelmiségi lévén, szí­vesen tájékozódna alaposabban Kecskemét kulturális életéről, de nincs kapcsolat a különféle intéz­mények között. Mivel a képzőmű­vészet mindig foglalkoztatta, egy­szer benyitott a kerámiastúdióba. Két külföldivel találkozott, de nyelvi nehézségek miatt hamar vé­ge szakadt a diskurzusnak. Marad. Már az új évadra készül. Liza lesz A mosoly országában. Heltai Nándor Gátéri vendégszereplés A Kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet népdal- köre Gátéron vendégszere­peit a napokban, és a helyi általános iskola három szak­körével adott közös műsort. Képünkön Rádi Józsefié ve­zetésével az iskola citera szakkörének tagjai népdalo­kat játszanak. (Fotó: Néme­di L.) Eldugdosott műsorok? Ellensége a televízió saját magá­nak? Kitűnő műsorokat dugdos nézői elől. Éppen a nemrégiben rendezett Telefaktum-találkozón látottakat, hallottakat próbáltam gondolatban összegereblyézni, amikor a képernyőn, számomra váratlanul, az angol királyi család egyik ifjú tagja tűnt föl. Félretol­tam az írógépet. Eddig csak futó­lag tudtam a brit uralkodók erdé­lyi rokonságáról. A fiatalember pontosan elmondta, hogy melyik királyhoz állt legközelebb a ma­gyar arisztokrata család. Nálunk sohasem vagy nagyon ritkán látható felvételek segítségé­vel ismerkedhettünk a nemrég még hatalmas birodalom múltját, törté­nelmének folyamatosságát idéző királyi ház köznapjaival és parádé­ival. Az őrgróf megnyerőén tárgyi­lagosan mutatta be zárt világukat. Szórakoztatott, lekötött a kitűnő összeállítás. Az órára pillantva löhadt le örö­mem. Május hatodika huszonne­gyedik órájában cammogott a percmutató. Próbáltam kitalálni: hányán ülnek még ilyenkor a kép­ernyő előtt. Hétfőn munkanap. Kinéztem az ablakomon. Az én lakásomon kívül csak egyetlenegy­ből szűrődött ki fény. Azt is csak találgathatom, hogy hányán bosz- szankodnak hétfőn, ha kiderül, mit hagytak ki. Pedig a műsorszer­kesztőség hetekkel korábban tud­hatta, hogy ezzel a dokumentum­filmmel hangolják a nézőket az an­gol trónörökös és felesége magyar- országi látogatására. Miért hall­gatták el? Miért nem kerestek su­gárzására alkalmasabb időpontot? Miként érvényesül a sokszor emle­getett hatékonyság? Maga az intézmény többet tehet­ne a magyar televízióról kialakult kedvezőtlen kép módosításához. Mind gyakrabban hallani: „nincs, nem volt semmi a tévében”. Soro­lom az érdekes magazinműsoro­kat. Kiderült, hogy A hetet kivéve ezek színvonala alig-alig befolyá­solja a tévéről általában formált véleményeket. Természetesnek ve­szik, hogy vannak. Hiába hivat­koznék olyan nemesen izgalmas, tanulságos és szemet gyönyörköd­tető riportfilmekre, mint amilyen például a vasárnap délelőtt látott japán természetfilm volt. A nézők túlnyomó többsége az esti híradót követő másfél-két óra alapján ítél­kezik. Létérdeke — állítólag — nemze­ti intézményünknek, hogy az eddi­ginél eredményesebben népszerű­sítse meglévő értékeit, mert megfe­lelő közönségkapcsolat nélkül nem dolgozhatnak jó kedvvel a szer­kesztőségek. Ügyesebben kellene tálalni a szélesebb rétegék érdeklő­désére számító filmeket, riporto­kat. Különösen a választék érzé­kelhető csökkenésekor. Mindin­kább ritkulnak a történelmi válto­zásokat elgondolkodtatva tükröző történetek, drámák, a tömegszóra­koztatás és igényesség közös neve­zőjét egyforma hévvel megcélzó vállalkozások. A gyengélkedés el­lenére érdemes volna elgondolkod­ni, hogy miért nemzeti sport ná­lunk a tévé elmarasztalása. Meg­győződésem, hogy akkor is millió­nyian elégedetlenkednének, ha va­lamilyen csodálatos nyelvismeretű és tájékozottságú nemzetközi zsűri a világon a magyar tévé műsorát minősítené a legjobbnak. (Ettől persze messze vagyunk.) Miért? Erről is vitatkozni kellett volna az óbudai Telefaktumon. Szegény (?) Ónodi Henriettáról szenzációs szereplésének második napján már olyan sajnálkozva szólt az egyik sporttudósító, mintha vert mezőnyben végzett volna. Az egész világ csodálja a zökke­nők ellenére mégiscsak békés poli­tikai rendszerváltozást, de A hét műsorvezetője ellenszenves, nagy­képű megjegyzésekkel minősítette a magyarországi, úgymond, elnök- választásdit. S ha már a vasárnap esti infor­matív műsoroknál tartunk, meg kell kérdeznem, hogy miért olyan fontos egy pillanatnyilag másod­vonalbéli párt elnök asszonyának párton belüli megítélése a tévé szá­mára? Miért emelte anyák napi dicsfénybe éppen öt — „egy két­gyermekes édesanyát...” — a kommentátor? A rosszul sikerült „felkonferálás” többet ártott új­fent a politikusnőnek, mint hasz­nált. A sokoldalú Antal Imrének sem válik a javára, hogy újabban mindent elvállal. Legutóbb a kis- óvodás szintű Bumm! játék vezető­jeként tűnt föl a képernyőn ... Itt tartunk. No, és akkor mi van? Bumm! Bumm! H. N. Józan életre nevelő teakeverék A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógy­növény- és Dro­géria Intézete .— az egészségmeg­őrzés programját szem előtt tartva, az alkoholról va­ló leszokást segí­tő gyógynövény­keveréket kísérle­tezett ki. A De- zalko teakeveré­ket a pásztói Mátramed GT - ben állítják össze, csomagolják és az év végéig folyamatosan 60 ezer dobozt adnak át a kereskedelemnek. (MTI-fotó) • Hunyadi Kinga a „De/alkót" csomagolja. J Imádkozni is mindennap imádkoztam, akár van Is­ten, akár nincsen. Hetvenkilenc nap telt el. Szakállam, bajuszom meg­nőtt. A hajam a vádiamig ért. Bor­bély nem volt, magamnak kellett csinálnom és csináltam is, mert az én szakállam, hajam, bajuszom az rendben volt mindig. De kezdett ter- hemre lenni, és mivel szorgalmam révén az őrök sok mindent megen­gedtek nekem, amit nem lett volna szabad, így könnyebb volt szaba­dabbnak érezni magam. Kerestem a rést, ahol kibújhatnék a kutyaszorí­tóból: azonban az sehogy sem akart meglenni ott, Szkolyéban. Már hetvenötre szaporodott a létszámunk és még mindig jöttek, mindennap. Hogy honnan ? Az Isten tudja, de nem akart vége lenni. Egy­szer egy napon kinyílott az ajtó sar­kig. Egy tiszt jelent meg, kezében dokumentumokkal. Bejelentették, hogy akinek a nevét szólítják, az készüljön az összes holmijával együtt. Teherautókra felpakoltak bennünket, nagy „davaj, davaj, po hisztréj!” (Gyerünk, gyerünk, gyor­san!) kiáltásokkal, és kivittek ben­nünket a vasútállomásra, ahol beva- goníroztak bennünket. Egy vagon­ba nyolcvanöt embert. Megkérdez­tük, hová ? „Haza”! De én megszok­tam az ígérgetésüket, és tudtam, ha senki nem is mondja, nem igaz! Mindig csak ígértek, de semmit nem teljesítettek az ígérgetésükből! Úgy össze lettünk préselve, hogy mikor lefeküdtünk egymás mellett, csak vezényszóra tudtunk megfor­dulni. A vagon közepén vashordóból készített tűzhely. Emeletes priccsek voljak, és a vagon mind a két olda­lán egy-egy kis ablak. Az ablakok vasráccsal voltak ellátva, nehogy valaki meg tudjon szökni. 1 ■ Félrehúzták az ajtót, és két em­bert kértek, aki az élelmet elhozza a vagonunkban levők részére. Én voltam az egyik, és egy lengyel a másik. Olyan dél felé lehetett. Két katona kísért bennünket golyószó- róval. Nem rossz gyerekeknek lát­szottak. Szóltak is hozzánk, de én nem nagyon értettem, a lengyel azonban beszélgetett velük és oda­adva karóráját, megtudta tőlük, hogy egy Lvov melletti kórházba visznek bennünket. Ahogy a vago­nok mellett elmentünk, végignéztem a szerelvényen. Meghűlt bennem a vér. Volt vagy 50 vagon, és azokban mind hozzánk hasonlóak. Kórház­ba? Nem akartam elhinni: mind be­tegek volnánk ebben az 50 vagon­ban1 Mondtam is a lengyelnek, hogy azt, amit az őr mondott, nem hiszem. „De elhiheted, magyar. Mert csak a betegeket hagyják ott, minket visznek tovább. Hogy hová? Azt nem tudta megmondani, de azt igen, hogy az apja is lágerben van. Lágerben? Azt mondta, igen, ott. A katonaidejét ha letöltötte, ő is oda kerül. Mert ott mindene meg­van!” Visszafelé autóval jöttünk, meg­erősített kísérettel, mert élelmet hoztunk nyolcvanöt ember számára a mi vagonunkba. Még kettő őrt kaptunk. Négyen kísértek ezután vissza a szerelvénytől. Nem messze, egy kútnál megálltunk és két vödör vizet hoztunk. A kútnál sokat ittam, úgy gondoltam, ez a két veder víz 85 embernek semmi. Igazam volt. Az autón a víznek fele kilötyögött, és ha csak egy deci jut is mindenkinek, az is kevés! A víz drágább volt, mint az élelem. Őrjöngött a nép, és az élelmüket hajlandóak voltak elcse­rélni. Az jutott eszembe, hogy itt nem éhen, hanem szomjan halunk meg. Többsége jóllakott sózott he- ringgel és vizet nem kapott. Negyednapra csak az evett és ivott, aki erősebb volt. A gyengéket elnyomták. Annak már nem volt szabad ennie, innia, aki már úgyis a végét járta. ’ Tizennégy nap alatt értünk Lvov- ba. Akkor úgy gondoltam, ennél, ami a 14 nap alatt történt, csak jobb jöhet. Akkor ennél rosszabbat nem tudtam elképzelni. Éjjel-nappal a tetvek kínoztak bennünket, a vagon­ban a poloskák az éjszakát is elvisel­hetetlenné tették. Na, majd ha Lvov- ba érünk, talán megszabadulunk nemcsak a férgektől, de minden kín­tól, ami eddig ért bennünket. Megérkeztünk! Először a betege­ket szállították le név szerint. Fein Sándort is elvitték. Elindult a vonat ismét, megtömve újabb meggyötört, megkínzott, reményüket vesztett emberekkel az ismeretlen ígéret földje felé. Mindig tudtam, hogy az ember többet kibír, mint az állat. De hogy ennyit kibírjon, alkalmaz­kodni tudjon minden helyzetben, ezt nem gondoltam . .. Hirtelen megállt a vonal. Hol le­hetünk, hová visznek? Aki tudott, az ablakhoz húzódott. Egy kis résen én is kiláttam keveset. Több vágány volt, én arra következtettem, hogy valami nagyobb város' lehetett. A többiek beszédéből azt vettem ki, hogy Kijevbe érkeztünk. Az is volt! Órákig álltunk, majd tolatni kezd­tek. Hot ide, hol oda, hogy melyik vágány merre vitt, azt a jó Isten tudja. Sok város neve hallatszott, de mindenki a maga igazát próbálta erősíteni. Mindenki okoskodott, vi­tatkozni kezdtek. Beszedjükből ítélve lengyelek voltak. Állandóan veszekedtek. Megértettem őket, hi­szen Hitler elöl menekültek, új ha­zát kerestek abban a hiszemben, hogy tárt karokkal várják őket. Azért a német nyelvtudásom, ha kevés is volt, a lengyelekkel valami keveset megértettem magam. Na­gyon bántott, hogy magyar rajtam kívül nem volt. A német nyelvre szo­rultam és három nap alatt kissé megértettem magamat. Ismét elindult a vonat az ismeret­len, de kegyetlen sorsunk felé. Amerre mentünk, az eget figyeltem. Legalább egyetlen madarai vehet­tem volna észre, vagy a szántófölde­ken egyetlen baromfit, vagy akár­milyen állatot, de nekem nem ada­tott meg. Valóban ott jártam, ahol a madár sem jár! De idős férfiakat, nőket és gyerekeket sokat sikerült látnom. Mindenki lehajtott fővel járt, mintha attól félt volna, valami­ért talán felismerik. Akiket sikerült meglátnom, az is mind messze ke­rült benünket és útját másfélé vette, mintha attól félne, megáll a szerel­vényük és őt is magával viszi. Nekem mindez különösnek lát­szott, de okát akkor még sejteni sem mertem: pedig nagyon szeret­tem volna, ha nem is tudni, legalább sejteni. Mindennap két veder vizet adtak minden vagonba, kijelentve, csak ivásra. Mosakodni nem kell! Olyanok voltunk, mint a disznók, akik meghemperedtek a tócsában. Mosakodni pedig csak aznapon­ként, ha adódott olyan alkalom és lehetőség volt rá. De sokszor előfor­dult, hogy nem volt rá lehetőség. Sűrűn megálltunk és órákig, napo­kig álltunk, míg rendeltetési célunk­hoz értünk, de egyszer ez is bekö­vetkezett. (Folytatása következik) ORVOS ENDRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents