Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-29 / 124. szám
1990. május 29. • PETŐFI NÉPE • 3 DOLGOZNAK, MEGÉLNEK Szentkirály a maga ura A tanácsháza folyosóján emlékirat: .......a Duna—Tisza köze egyik legősibb települése, amely 1952 előtt 600 éven keresztül viselte a történelmi Szentkirály nevet. Az írott forrásokban 1354-től szerepet, amikor is az akkor üresen álló királyi birtokot Nagy Lajos király a kunoknak adományozta.” T izenkilenc házhelyet vettek az idén Ha láthatná az uralkodó, mire jutottak az adománnyal mára a kunok kései utódai, örülne, hogy Szentkirály jó kezekbe került. Tizenkilenc porta kelt el csupán az elmúlt néhány hétben az Árpád fejedelem utcában. Helybeliek, főként fiatalok vették meg, hogy építkezzenek. Évente öthat új házzal bővül a lakásállomány a kétezer-száz fős faluban, amelyet ma már a rossz nyelvek sem neveznének istenverte porfészeknek. Szálkái Gergelyné is nyugodtan kerékpározhat végig az Alkotmány utcában, mióta két hete — zúzott köves bitumenréteg fedi az úttestet. Ezzel, valamint a Petőfi és a Sallai utcai útépítéssel újabb két kilométeren vált könnyebbé a közlekedés. — Nem fröcsköl majd a sár, ha esik az eső! — mondja örömmel a kerékpáros azután, hogy a község útjai — az Árpád fejedelem kivételével — mind ilyenek. „Parasztnak születtünk .. Ki ül a szamárfogaton ? Bemutatkozik: — Marosi Ferenc. Amíg nyitja a kaput az Alkotmány utcában a gumikerekű kocsi elé fogott jámbor állatnak, nekünk feltűnik: milyen szép, bő termést hozó cseresznyefa áll a házuk előtt.-— Gondozzuk! — néz arra Feri bácsi. Az egyszavas válasz azt is jelenti, hogy itt a lakók is gazdái az utcai fáknak.- Parasztnak születtünk, sokat dolgozunk — mondja magukról. — Dinnyét termesztünk, 800 négyszögölön. Sertéseket hizlalunk. Fuvarozok is néha. Tejet szállítok a téeszbe. Szentkirályon a lakosság fele tanyán él, mint ezt Szecsödi György tanácselnöktől halljuk. Marosi Fe- rencék is onnét költöztek be a faluba. Ám akik maradtak, azoknak a helyzetén is igyekeznek javítani a külterületen. Esztendőnként nyolc-tíz tanyába vezetik be a villanyt. Javuló orvosi és kereskedelmi ellátás Nyugalmas falu. Innét nézve az embereknek nagyon fel sem tűnik, hogy Magyarországon rendszerváltás van. Mindenki éli a maga megszokott életét. Mi változott mégis? A tanácselnök és Szabó Mária vb- titkár szerint: — Elszakadtunk Tiszakécskétől, önállóak lettünk, jobban a saját lábunkra állhatunk — sorolja ki-ki a maga benyomásait. Annak idején az országgyűlési képviselőn kívül más kapcsolatunk nem volt a várossal. Ha csak azt nem számítjuk, hogy tizévig tiszakécskei volt a tanácselnökünk, s hogy a megyében elsőként épített községi hidroglóbuszt onnét örököltük. A saját lábon állás számtalan jelét mutatja Szentkirály mai élete. Pár hónapja egészségügyi központot adtak át. Ezzel a korábbi két rendelőépület helyett egyben fogadják a gyermek-, a körzeti orvosi, a fogászati és a nőgyógyászati kezelésre jelentkezőket. Javult a kereskedelmi és vendéglátóipari ellátás is azóta, hogy az élelmiszerboltot, a csárdát és a kocsmát egy házaspár, Ősze Sándor és felesége vezeti. Már épül a következő élelmiszerbolt is — fagylaltozó- val és kocsmával — a Kossuth Lajos utcában. Holló János a tulajdonos. Tavasszal kezdték építeni és augusztusra szeretnék megnyitni az újabb forgalmazóhelyet. Közben a Farkas család sem tétlenkedik. A Szent István téren az övék lesz a község második kozmetikai üzlete. A kultúrházban is más lett az élet a rendszerváltozással. Bérbe adták egy magyar—nyugatnémet kft.-nek, hogy szórakoztató központot hozzon létre, fénytechnikai és erősítőberendezéssel. A vállalkozók már be is fizették a tanácsnak az első havi, százezer forintos bérleti díjat. Csónakfestők a határban A munkát kereső, helybéli fiatalokra is gondolva a Miniplaszt Betéti • Mit láttok, gólyamadarak? • Az augusztusra elkészülő élelmiszerboltot, fagylaltozót és kocsmát ... Társaság — amely műanyagfeldolgozással foglalkozik — csónakfestő üzemet nyitott Szentkirályon tavaly januárban. Vezetője Dabasi Pál. Saját tervezésű kisebb hajókat készítenek. A leghosszabb 7,50 méter. Eddig kettőt, a Mahartnak gyártottak. Megrendelőik egyébként a Balaton, a Duna és a Tisza mellől főképp magánszemélyek. A kunoknak adományozott egykori birtok helyén ilyen ma az élet. Milyen lesz? Azt még nem tudjuk. Szentkirály, 1990. május. Kohl Antal „Kiléptem az autóklubb A férfi, aki egyik délelőtt a szerkesztőségben felkeresett — Sáránszky Mihály, Kecskemét, Szimferopol tér 24. — nagyméretű táskával érkezett. Sejtettem, hogy dokumentumokat hozott magával, valamilyen ügyben felvilágosítást, segítséget fog kérni. Nem erről volt azonban szó. A férfi mindössze azért jött, hogy elmondja a vele történteket, ahogy mondta: „Embertársaim okulására . ..”, felhatalmazva arra, hogy írjam meg a vele történteket. Az első papírlap, amit kezembe adott, a Magyar Autóklub Kecskeméti Szervezetének tájékoztatója, amelyben tagdíj- befizetésre szólították fel. E levél érkezéséig gyűrte mérgét, haragját, de ha már ilyen egyértelmű felszólítást kapott, elmondja, miért nem lesz a továbbiakban autóklubtag. — 1971-ben léptem a klubtagok sorába, bár csak motorkerékpárom volt, mégis úgy éreztem, ott a helyem. 79-ig nem vettem semmilyen szolgáltatásukat igénybe; akkor azonban koccantam Pesten és segítséget kértem. Nem álltak velem szóba! Azt mondták, „motorkerékpárral nem foglalkozunk”. Ekkor két évig nem fizettem tagdíjat. 81-ben azonban újra beléptem. Közben megnősültem, született három gyermekem. Számunkra nem vehettünk kisautót, ezért egy Skoda 1203-as mikrobuszt vásároltunk, mivel az ötszemélyes. A családi tanácsunk tavaly az esztendő elején úgy döntött, hogy külföldre utazunk, együtt, ezzel a kocsival. Felkészítettem a kocsit az útra, alaposan, és annyit kértem a Jász utcában, hogy szondával nézzék meg a CO-t. Ez ugyanis ötperces munka. Elhangzott a verdikt: „Tehergépkocsival nem foglalkozunk ...” Ezt mondta a főnökként kihívott férfi is. Ezután vettem egy akkumulátort a Batthyány utcai boltban, amit hazavittem, és ott vettem észre, hogy csöpög belőle a sav. Garanciális javítóként az Autóklubot jelölte meg a mellékelt papír. Vittem tehát oda. ahol kiderült, hogy a villanyszerelőnek Pestre kellett utazni, érdeklődjek máskor. Alkudozni kezdtem, mire kimondták a szerelők, hogy az akku gyári hibás, ez pedig őket nem érdekli. . . Az indulás időpontja közeledett, ezért bementem a Nagykőrösi utcai irodába, kérve, lássanak el engem benzinbonnal, térképpel, prospektussal, de főként kempingjeggyel, netán kedvezménnyel. Kaptam is egy Camping- Carnet könyvecskét. Mást nem. Utazási irodában kértem térképet, kempingnévsort. És kaptam egyéja, az úton jól hasznosítható térképeket a Hungária Biztosítótól. Az első és nagyon kellemetlen meglepetés a római Tiber Campingben ért. Itt ugyanis a minden más magyarnál ott levő Magic-Carnet könyvet kérték, — és adtak felmutatása esetén 30 százalék árengedményt, — a mi könyvecskénket nem ismerték. Rómában a Magyar Autóklub kirendeltségvezetője addig „harcolt” értünk, hogy végül merő szimpátiából 10 százalékot elengedtek . .. Végül nem utaztuk végig a megtervezett útvonalat, sokkal többe került a szállás, a benzin, mint azoknak a honfitársainknak, akiket minden szükséges okmánnyal, kártyával felszerelt az autóklub lakóhelyük szerinti irodája. Kiszámítottam, hozzávetőlegesen 14 ezer forintba került nekünk tájékozatlanságunk. Azóta tűnődöm, hogy az Autóklubban a kocsinak vagy a kocsi vezetőjének nyújtanak-e segítséget? Én ugyanis egyik változatát sem kaptam meg. Ezért szakítom meg tagságomat. És ezért mondtam el történetemet, senkit nem biztatva arra, hogy tegyen hasonlóféleképpen, de okuljon belőle mindenképpen! (Természetesen szívesen közöljük a Magyar Autóklub kecskeméti szervezetének válaszát is.) sei— Lehet, hogy másfél millió embernek visszamenőleg be kell űzetnie kéthavi kamatadót? Összesen mintegy 50 millió forintot fizettek be a lakáskölcsönök adójaként az ügyfelek az OTP-nek április 9-éig, vagyis addig a napig, amikor életbe lépett az Alkotmány- bíróság döntése, amellyel a kamatadót — a pénzügyi szakemberek szerint helyesebben hiteladót — megszüntette. Mindazok, akik befizették a rájuk kirótt adót, azóta is visszavárják pénzüket. Mikor juthatnak hozzá — s hozzájuthatnak- e egyáltalán — ehhez a pénzhez,, s netán kamatra is jogosultak lesznek-e — erről érdeklődött az illetékeseknél az MTI munkatársa. Cseh Pál, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője elmondta: sok félreértésre ad okot, hogy az Alkotmánybíróság nem visszamenőleges hatállyal törölte el a hiteladót. S mivel az Országgyűlés a törvényt azóta sem módosította, az április 9-éig befizetett összegek egyelőre nem járnak vissza. Van azonban a dolognak egy sokkal súlyosabb oldala, éspedig az, hogy körülbelül másfél millióan nem fizették be a február, március havi esedékes hiteladót, s amennyiben június 30-áig nem születik meg a törvény módosítása, a még életben lévő jogszabály értelmében letilthatják, bírósági úton behajthatják az elmaradt 2 havi befizetéseket. A lakosság szemében nyilvánvalóan ellentmondanak egymásnak a különböző rendelkezések, s a pénzügyi szakemberek is úgy vélik, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha június 30-áig az Országgyűlés nem tűzi napirendjére, s nem fogadja el a már beterjesztett törvénymódosítást. Az OTP-nél egyébként elmondták: a pénzintézet készen áll arra, hogy ameny- nyiben megszületik a törvény, amely visszamenőleges hatállyal eltörli a kamatadó intézményét, az eddigi befizetéseket néhány héten belül visszautalják az ügyfeleknek. Azoknak, akiknek nincs átutalási betétszámlájuk, a kamatadó visszafizetésekor az OTP külön számlát nyitott. E számlák egyenlegét havonta megküldik az ügyfeleknek, akik időnként értetlenkedve fogadják a néhány tíz vagy száz forintos összegeket. Mint az OTP szakemberei elmondták: a megállapított kamatadót egyesek némileg túlfizették, s az egyenlegen egyelőre csak ez a többletösszeg szerepel. Ha sor kerül a befizetett adók visszatérítésére — esetleg emelt összeggel, amiről már több ízben szó esett — ez az egyenlegen is megjelenik. RÁDIÓJEGYZET MI AZ ÉRDEKES? Vajon ha a beszélgetés témáit a hallgatók választhatják meg, mi az, ami iránt érdeklődnek? Jó ötlet volt a múlt heti Közvetlen kapcsolat című — a telefonon befutó érdeklődésre alapozott — műsort ezúttal kötetlenné tenni. Bár az egyórás adásidőben csak kevés kérdésre lehet választ adni, ezek mégis sokat elárulnak arról, hogy mi izgatja, foglalkoztatja manapság az embereket. Miből finanszírozzák az egészségügyet? — kérdezte egy hallgató. Valójában az új, a tervezett, biztosítási rendszer kilátásaira, elképzeléseire szeretnének feleletet kapni. — Hova mehet üdülni a bérből, fizetésből élő? — hangzott a jogos kérdés. Kiderült, hogy válságban van az egész üdülési rendszer. — A nagymérvű privatizáció vonatkozik-e majd a lakásbérletekre is? — a kérdések kérdése, de ki tud ma még válaszolni, tán a miniszter sem. — Van-e nőkérdés nálunk? Vagyis elfoglalhatják-e a nők jogos helyüket a társadalomban? ... Ezekre a kérdésekre legtöbbször a hallgató is tudta a feleletet, csak szerette volna „kiugratni a nyulat a bokorból”. Bizony ez mind-mind komoly műsorterve lehet a rádiónak és általában a tömegkommunikációnak. S íme egy más jellegű kérdés: — Mi van a Münnich Ferenc Társasággal? Mi tagadás, más egyesülettel, mozgalommal, párttal kapcsolatban is meg lehetne ezt kérdezni manapság. A sok érdeklődő, reméljük, elégedett volt a válaszokkal. Mint kívülálló csak álmélkodtam honfitársaink kiapadhatatlan kíváncsiságán. ILLEDELMESEN Nem tudom, gondolta-e Kaposy Miklós, amikor az emberi viselkedés kisebb-nagyobb vétségeit tűzte a Magyar Rádió Karinthy Színpada műsorára, hogy valóságos gátszakadás lesz a következménye. Az a gyanúm, nagyon is tudatában volt, hogy ez a téma — amig ember létezik — kimeríthetetlen. Már a harmadik része hangzott el a múlt héten az Illemel- lenes cselekmények című, a hallgatók véleményére joggal számító adásnak. Emberközeli kapcsolataink visszásságairól szinte özönlik a levél, a telefonhívás a szerkesztőséghez. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy a humoros, szatirikus adások szerkesztőségének feladata-e felvállalni ezt a panaszáradatot. S egy közönséges utcai bosszankodás, mér- gelődés kinek vicces és kinek nem. Hogy a liftben, a buszon, villamoson, a gyalogátkelőhelyen, a vendéglőben, a boltban, a hentesnél elszenvedett sérelem irodalmi feldolgozás nélküli tálalása melyik műfajhoz tartozik. Mindenesetre örültem, hogy a sok budapesti mellett egy kecskeméti is akadt a Március 15. utcából, aki gratulált a szerkesztőségnek. Ezért nem is bírálom a szerkesztőket. Ha tetszik, hát tetszik ... — Ennyi bunkót a büdös életben nem láttam! — mondta egy dühös nő, önmagáról is kiállítva a bizonyítványt. — Ha a buszon öregei látok, másfelé nézek!— így egy ifjú leányzó. Egy idős hölgy szavaival biztatom sorstársaimat, talán ez már a jövő: — Velem még senki nem volt udvariatlan! Hát kérem, ilyen is akadt — egy! — Kaposy hálójában. GÁTI Nem legenda, hogy Gáti Józsefet annak idején, pontosabban 1945 novemberében, a rádióban hallott hangja alapján azOidipusz királyt adták elő — szerződtette a Vígszínház. Pár év múlva a Nemzeti Színház lett az otthona — huszonöt esztendőn át. De a rádió mindig megmaradt állandó előadói műhelyének, ahol a versmondás láthatatlan színházát teremtette meg. Most, hogy 75 éves lett, szeretettel emlékezik vissza mindezekre. Mi pedig, tisztelői, kitartó hívei, megilletődötten hallgattuk az „Emlékezzenk régiekrel. ..” című műsorát a múlt héten a Petőfi rádióban. S figyeljük továbbra is, mikor zendül fel szép orgánumán egy-egy yers vagy drámai szerep szövege, tisztán és költőien, Gáti József-módra ... F. Tóth Pál • ... s a Farkas család épülő kozmetikai üzletet. • Marosi Ferenc és Szálkái Gergelyné az Alkotmány utcában. • Merre megy a hajó? Fiatal munka- vállalók a festőüzemben. • A tanácselnök és a vb- titkár talál munkát. (Tóth Sándor felvételei)
