Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-10 / 84. szám

1990. április 10. • PETŐFI NÉPE • 3 Baja kapcsolódni kíván a világkiállításhoz A fővároson kívül is tervezgetnek Sok a bizonytalanság az 1995-ös Becs—Budapest világ- kiállítás hazai rendezése körül, bár tavaly decemberben a Kiál­lítások Nemzetközi Irodája a két fővárosnak ítélte a közös rendezés jogát. Vita — s emiatt parlamenti bizottsági vizsgálat is — folyik az ügyben arról, hogy van-e megfelelő koncep­ció, mennyibe kerülne mindez az országnak, s meghozza-e a kívánt hasznot majd — egy­részt az Európához, a világhoz való felzárkózás jelentős lépése­ként, másrészt az ország lako­sainak a meggyorsított infra­strukturális fejlesztésben, har­madrészt a befektetőknek, akik pénzt is áldoznak a világkiállí­tásra. Jóllehet a rendezést Budapest kapta (Béccsel együtt), de egy ilyen nagyszabású vállalkozás Magyarországon sem lehet pusztán a főváros ügye. Azért sem, mert a budapesti fejleszté­sekre szánt összeget nem kizá­rólag a főváros adófizetői — magánszemélyek és vállalkozá­sok — fedezik, hanem az egész ország az állami költségvetés­ből, s azért sem, mert éppen az előbbi indok miatt a vidék is részt kíván a programból, s an­nak remélt kedvező hatásából. Bács-Kiskun megyében is megalakult az előkészítő bizott­ság, amelyik a világkiállítás központi rendezvényeihez kap­csolódva, de önálló programo­kat kínálva igyekszik olyan le­hetőségeket felkutatni, feltárni, amelyek révén a várhatóan Ma­gyarországra érkező több millió vendég a megye idegenforgal­mi, kulturális értékei, de ezen túl akár gazdasági, üzleti okok miatt is felkeresse Bács- Kiskunt. Sőt, ez utóbbi lehető­ség már most is érdekes lehet, hiszen a befektetőknek a világ- kiállítás már a bevételt jelenthe­ti, addig kell azonban megvaló­sítani, s 1995-re bejáratni a ter­vezett létesítményeiket. Megyei, térségi koncepcióval elébük le­het menni, ajánlva a lehetőséget, bemutatva az adottságokat. Bács-Kiskun több térsége konkrét lépéseket is tett már ez irányban, mások érdekeltek le­hetnek. Talán nekik is hasznos, ha megismerik azon elképzelé­seket, amelyekkel például Baja elkezdte a munkát. Vagyis ha lesz világkiállítás, akkor a ter­vek ahhoz igazodva részben módosulhatnak és megvalósítá­suk felgyorsulhat. Ha pedig nem lesz, akkor egy lassúbb ütemű kivitelezés történik, de a koncepció adott. Barna György, Baja tanácsel­nök-helyettese a következőket mondja: — Nekünk két alapvető meg­fontolásunk volt. amikor a munkának nekikezdtünk. Az egyik, hogy Baja város 1996- ban ünnepli fennállásának 300 éves jubileumát. Erre az alka­lomra olyan városépitészeti fel­adatokat kell megoldani, ame­lyek égetően fontosak. Ilyen a Jelky-szobor körüli tér bontá­sok miatti rendezetlensége, a másik a 51. számú út kényszerű átvezetése folytán kialakult át­vágás, a városkapunak nevezett környék építészeti rendezése. Másik kiinduló gondolatunk, az volt, hogy a piacgazdaság­ban mindenki keresi majd a tő­kebefektetési lehetőséget. S sze­rintem azok a települések jár­nak jobban, amelyek — megfe­lelő megtérülést természetesen feltételezve — a tőke fogadásá­ra előre felkészülnek, tudnak ajánlatokat, többfélét is, adni az érdeklődőknek. Mindezek akkor is fontosak számunkra, ha nem lesz világ- kiálllítás. Mert az a mi felvázolt terveinken akkor sem változtat­na. Az én véleményem szerint egyébként a millennium előtt se álltunk sokkal jobban, s mégis a felkészülés, a rendezvény mi­nőségi ugrást hozott magával. S ez, ha kisebb mértékben is, most is lehetséges. A világkiállítás megrendezé­se esetén —- ahogy mi látjuk — a fővárosi centrumhoz fő­ként azok a települések kötőd­hetnek, ahol a vonalas infra­struktúra kiépült — vagyis Bu­dapestről gyorsan, egyszerűen elérhető közúton, vasúton, vízi úton, repülővel, s megfelelő a telefon-, telex-összeköttetés. A közút olyan amilyen, Ka­locsán van egy (ma még) kato­nai, Baján pedig kis gépek le­szállására alkalmas vízügyi rep­tér. De Baja elsősorban a vízi útra épít. Egyes számítások azt mutatják, hogy naponta mint­egy 20 ezer ember érkezik majd a világkiállításra vízen. Ha en­nek csak kis hányadát le tudjuk hozni a mi térségünkbe, akkor abból biztosan profitálunk. Kalocsával összefogva — a he­lyi rendezvényeink mellett — kínáljuk a pihenőturizmust. Kalocsa egyháztörténelme és népművészete igen vonzó, Ba­ján pedig a pihenés, a vízi turiz­mus és lévén Gemenc a közel­ben, a vadászat csábíthat láto­gatókat. Befektetési lehetőségként pe­dig az öregedő, felújításra váró erdészházak vadásziakká alakí­tása kinálkozik, s természetesen a szállodaépítés. Az idegenfor­galmi választékhoz és a meglé­vő vagy tervezett létesítmé- nyekhez lehet aztán kötni egyéb rendezvényeket, mint szakmai, tudományos konferenciák, sportversenyek, köztük olyan rangosak is, mint egy motor­csónak-világbajnokság. De ha nem lesz világkiállítás, a munka — ahogy a tervekből ez érzékelhető — akkor sem vész kárba. Váczi Tamás Választás után következhet a takarítás (Tóth Sándor képei) Területnövekedés ?! Pontatlanul tanították az iskolákban, hogy hazánk területe kilencvenháromezer-harminc négyzetkilométer. Legalább egy kisebb járásnyi területhez évti­zedek óta alig-alig volt közünk. Magyar ember nem tehette be a lábát szovjet katonai támaszpontokra. Olykor még ezek megközelítése is veszélyes volt. Jó néhány évvel ezelőtt két dunántúli úttörő­vezető nyári táborhelyet keresett Orgovány környékén. Igencsak meglepődtek, amikor géppisztolyos szovjet járőrök tartóztatták fel okét. Napokba telt, amíg bebizonyították: sej­telmük sem volt arról, hogy ott néhány kilomé­terre valamilyen fontosabb katonai objektum van. Még a hetvenes évek végén is szívesen átban­dukoltam a Csalánosi parkerdőből a kadafalvi autóbusz-állomásig. Egyik napról a másikra zárták le a két határrész közötti összekötő gya­logösvényt. Új — így mondják katonául — harci technikát telepítettek az erdő szélére. Az Ismerd meg hazádat mozgalom keretében hatalmas túrákat szervezhetnek majd a szovje­tek által kiürített táborterületekre ügyes szerve­zők. A Kiskunságban is szép erdők szolgálják majd ismét a pihenést, a felüdülést. Jó volna pontosan tudni, hogy hány ezer , négyzetkilométerrel növekszik a kivonulás be­fejezése után a mindenkori magyar kormány teljes jogú fennhatósága alá tartozó terület. Heltai Nándor RÁDIÓ JEGYZET Az igazságos Nemzeti nagyjaink születési évfordulóját ünnepelni szoktuk, a haláluk napjára pedig emlékezünk. Mátyás király halálának ötszázadik évfordulója most mégis jó alkalom volt nem csupán az uralkodók közül is ki­emelkedő személyiség, de a kor lelkének, értékeinek megmutatására is. A rádióhallgatók válogathattak a róla szóló jobb­nál jobb műsorokban. A keddi, Hajszálgyökerek című adás a magyar reneszánsz fénykorába, az udvari mú­zsák életébe engedett betekintést. Szerdán „Üdvqzlégy Mátyás, magyari király!” címmel Rapcsányi László műsora a királyi életművet összegezte. Vagyis megis­merhettük a humanista neveltetésü, könyveket, művé­szetet szerető embert éppúgy, mint a török és Habs­burg hatalmasságok ellen védekező, erős katonaságot szervező, s hozzá a szükséges adót is keményen behaj­tó uralkodót. Megelevenítette alakját sokféle műsor, még egy zenés játék is. Nekem leginkább a „Mátyás, a szlovének igazságos királya" című, alig 15 percnyi emlékezés tetszett, amelyből kiderült, hogy a szlovák néphagyomány szerint a Peca hegy gyomrában alszik Mátyás, egy kőasztalra borulva, szakálla körbeéri testét. Ha valaki odamegy, és a király kardját kirántja hüvelyéből, ab­ban a minutumban fölébred, és máris elindul igazsá­got^ osztani hűséges szlovén népének. Úgy látszik, hogy az igazságosztóra mindenütt szükségük volt (van) a népeknek. Kulcsot a zárba KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÓNK LEVELE A MAI HANGULAT ERDÉLYBEN Búcsú Egy kolozsvári fiatal szaki, jó lakatos és szer­számszakértő hosszú útra készül. Úgy döntött, hogy végleg elhagyja hazáját. Fél esztendeje szüle­tett, kék szemű, ragyogóan szép fiacskáját Zsolt­nak keresztelte. Azt mondja, csekély történelemtu­dására hivatkozva, ez a fiatalember, hogy nálunk a történelem negyven-ötven évenként ismétlődik. Ekkor szoktak újabb vérfürdőt rendezni itt a ma­gyarok között. És ha az események felgyorsulnak? Akkor mire 'emberré lesz a fia, jön a következő tömegverekedés, késelés, pogrom. Ez a lakatos erős, izmos ember. Nem fél. A fiát félti. És az unokáit is látni szeretné. Ezért mondja: határon kívül tágas a világ, két keze munkájából bárhol megél, és megmarad magyarnak. Nem mondtam fiatal barátomnak, hogy meny­nyire igaza van. És nem beszéltem arról, hogy mennyire nincs igaza, ha elmegy. Nem jött ki szó a számon, mert eszembe jutott egy gyermekkori emlékem. Évtizede kezdett, asszimilálásunk témá­jára írt naplómban jegyeztem föl néhány történe­tet, amely egyik-másik epizódjában kísértetiesen hasonlít a Marosvásárhelyen nemrég történtekre. „(1982. január 27.) F. F. volt újságíró és művelő­dési felügyelő társam már alig lát, de sűrű látogatá­saival őrzi „kondícióját” az életben maradáshoz. Jön és meséli, hogy a feleségéhez, aki egy könyvüz­letben dolgozik, bejön egy csoport fiatal. Könyvet akartak vásárolni, tehát nem voltak teljesen „falu­siak”. Közben belépett az üzletbe a lánya, akivel néhány szót váltott magyarul. A fiatalok csoport­jából valaki felháborodva figyelmeztette, hogy ro­mánul kell beszéljenek. Pergő nyelvű, bátor asz- szony az F. P. felesége, a megjegyzést nem hagyta szó nélkül. Az alkotmány 22. szakaszára hivatkoz­va védekezett. Nagy csend támadt erre a könyves­boltban. Távozóban a csoport szószólója megje­gyezte, hogy az ilyen könyveladókat mind mellbe kellene szúrni... És ez fényes nappal történt Ko­lozsváron, az egykori Unió utcában, az utca nevét viselő történelmi nevezetességű épülettel átellen- ben. Hasonló példát mesél a feleségem. A vasútigaz- gatóság szakszervezeti irodájában, az elnök kéré­sére, felhívta D. tánctanárt. Természetesen magya­rul beszélt vele, hiszen miért ne beszélne két ma­gyar egymással anyanyelvén. A főnök nyomban figyelmeztette, hogy egy belső rendelkezés értelmé­ben munkahelyi telefonon csakis románul beszél­het. Az ilyen esetekről mit gondoljon az ember? Fél a hatalom? És éppen tőlünk fél? Hát már annyira műveletlenek és nemzeti gőgtől pöffeszkedők a vezetők, hogy sem az örökösen zengett testvérisé­get, sem az ideológiailag is helyesnek tartott nem­zetköziséget nem gyakorolják? A fokozatosan be­szűkülő kultúra keretei között és a nemzeti büszke­ség unos-untalan fölfelé srófolása miatt a dühödt nacionalizmus immár nemcsak megtűrt, hanem hivatalosan elfogadott és táplált irányzat a hétköz­napi politikában. Még emlékszem arra a felszabadulás utáni vasár­nap délelőttre, amikor a kolozsvári sétatéren, tő­lünk alig néhány méterre, azért szúrtak le egy em­bert, mert magyarul mert megszólalni. Anyám erő­sen szorította a kezünk, és suttogva kért, hogy egyetlen hangot se ejtsünk. A filagória közelében jártunk, ahol máskor fúvószenekar vonzotta a bá­mészkodókat. Egy fiatalember ugrott ki a bokrok közül, monostori legények véres késekkel követték, elvágták az útját. A tó felé futott, bevetette magát a vízbe, átmenekült a túlsó partra. Megkerültük a ta­vat, hogy a park város felőli részébe, az épületek közelébe jussunk. Amerre jártunk, mindenütt vere­kedőket, leszúrt, kiterített áldozatokat láttunk. A Mátyás-szanatórium előtt tehergépkocsi várako­zott. Rakfelületén megkéselt, sebesült emberek. Mind magyarok voltak. Két rendőr vigyázott rá­juk, mert a késelők ott sem hagytak nekik békét. Ezek is monostoriak voltak. Talán éppen azok, akikről azt híresztelték a városban, hogy felirattal zárták el a városba vezető utat. A feliraton ez állt: Pinä aici democratja, deaci Mänästur! (Idáig de­mokrácia, ezen túl Monostor!) Felsiettünk a főtér­re. Anyám bement egy tekintélyes épületbe, és köve­telte az elöljáróságtól, hogy vessenek véget a vé­rengzésnek. Szótlanul tértünk haza. Később elfelej­tettük ezt a rossz emlékű vasárnapot. Azt hittük, hogy ehhez hasonló már soha sem történhet. Most értetlenül állunk az ehhez hasonló primitív indulatok előtt. Kinek és kiknek áll érdekében ezeknek az indulatoknak az elszabadítása? Hiszen a politikai, gazdasági és erkölcsi csőd, amelyben tehetetlenül vergődik az ország, a nemzetiségek egymás ellen uszításával, az indulatok fölkorbá­csolásával sohasem szüntethető meg. Az ilyen sze­rencsétlen konfliktusokból, az oszd meg és ural­kodj elv alapján, csakis a hatalom nyer!” Fiatal lakatos barátom, amikor szépen berende­zett, az erdélyi lehetőségekhez mérten kényelmes lakása ajtajához kísért, szomorúságomat feloldan­dó, a következő fanyar viccel búcsúzott: „Bula azt kérdezte Mórickától: Mondd, mikor lesz Románi­ában végre demokrácia? — Tudom, legyintett Mó­ricka. És te is tudd meg: itt demokrácia akkor lesz, amikor Tőkés püspök úr lambadát jár Doinea Cornea asszonnyal!” Sokféleképpen találónak érzem ezt a tréfát. Az például biztos, hogy „tánc” lesz itt éppen elég! Tar Károly A magyar mezőgazdaság sorsa napjainkban még az aszfalton járó városi embert is érdekli és izgatja. Tud­va, hogy a válságok átvészelése eddig még mindig azért sikerült az országnak, mert megtermett itthon a lakosságot ellátó élelem, sőt, kivitelre is jutott belőle. Napjainkban ez nem egyszerűen termelési, hanem politikai kérdésként is jelentkezik. A Falurádió, ezzel összefüggésben, három egymást követő reggelen szó­laltatta meg a pártok képviselőit. Mint közismert, a tulajdonviszonyok rendezéséről vallott nézetek jócs­kán eltérnek egymástól. A rádió csak a tárgyilagos ismertetésre vállalkozhatott, s a lényeget feszegető, célirányos kérdések ezt elő is segítették. Időszerű volt, a múlt héten pénteken, a déli órák­ban elhangzó, A Föld, amelyen élünk sorozat adása, amelynek a címe: Kulcsra zárt szoba az Európa- házban már önmagában is jelezte a feladat nehézségét. Ezúttal arra keresték a választ — Bán Béla kérdéseire dr. Szanyi Tibor szakértő válaszolt —, hogy a magyar élelmiszer miként juthat be az Európai Gazdasági Közösség piacaira. Illetve, ha a kulcsot meg is leljük ehhez, termékeink jelenléte milyen feltételeken múlik. (Milyen irányú az EGK-országok termelésfejlesztése, milyenek az egészségügyi követelmények stb.) A rádió csak négyhetenként folytatja — mint ígér­ték — ezt a témakört. Bizony, ha ezen múlna, akkor sose jutunk be abba a sokat emlegetett Európa-házba, bár ajtaja — a szakértő szerint — okossággal, ügyes­séggel kinyitható. A vers órája „Egy-egy kor legtisztább, legemberibb vonásait, tar­talmát még mindig a vers képes őrizni.” — mondja Vas István, a költő. A'költészet napjáról Szállj, költemény! címmel em­lékezik meg a rádió, amikor negyvenöt perces verscso­kor várja a magyar líra kedvelőit. A nagy lírikus pedig, akinek a születésnapját ezúttal is ünneppé vará­zsolják József Attila — ez alkalommal is A hét költője a rádió műsorában. Talán figyelemfelkeltő ajánlatom mások egyetértésével is találkozik: vasár­nap 21 óra 45 perctől A Dunánál címmel József Attila verseit — sajnos, már csak hangfelvételről — Latino- vies Zoltán mondja el. Nekünk kuriózum, pedig valódi értéket mutat be a Kilátó című adás, pénteken este, a Kossuth rádióban. Karol Wojtyla, a költő és drámairó bemutatására vállalkozott Balásy Péter. Mint tudni illik, Wojtyla I!. János Pál néven a római katolikus egyház pápája. Irodalmi művei egyébként álnéven jelennek meg. F. Tóth Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents