Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-21 / 93. szám

1990. április 21. • PETŐFI NÉPE ® 3 BOROTAI HÉTKÖZNAPOK Virágzó kis falu sok idős lakóval A megyeszékhelytől száz kilométert kell utaznia annak, aki Borotára láto­gat. A faluban ilyenkor mindenütt friss ásó- és gereblyenyomok, s aki a szer­számok „fényesítését” bojkottálná, őt Király István tanácselnök bizonyára fi­gyelmeztetné, ugyanis eredeti szakmá­ját tekintve kertész, a rendezett ágyá­sok, a virágok szerelmese. — Jó emberek laknak itt, csak saj­nos, kevesen — mondja a lokálpatrióta elnök. — Alig több mint ezernyolcszá- zan vagyunk, s a lakosság fele nyugdí­jas. A fiatalok elpártoltak. — Nem találták meg a számításukat :' — Itt egyedüli munkahely a téesz, a nőknek meg a varroda. Az ezerkétszáz méter hosszú főutca mindkét oldalán szorgoskodó embe­rek. Nekik és a járókelők mindegyiké­nek van mondanivalója „idegenveze­tőmnek”. — Úgy tűnik, mindenki jól ismeri... — Inkább mint falubelit, hiszen csak két esztendeje elnökösködöm. Nálunk a pártházból lett könyvtár, melynek a vezetője, Szabó Mihályné mindent kiharcol. Van miért és kiknek. Korábban kicsi volt a rezidenciájuk. Abból most öregek otthonát alakítot­tunk ki. — Most még csak gyülekező - mondja Hódos Sarolta, az idősek ott­honának vezető gondozónője, akivel nemigen cseveghetek, mert új jelentke­zőt fogad. Kazinczi 7//ás«é vékonyka, fejkendős, félénk matróna. Ő — tudom meg tőle — „mindjárt” nyolcvan esz­tendős. Mint elmondja, hallomásból és rábeszélésre jelentkezett ide. Egyedül él, s a napi nyolc forintért ebédet, törő­dést, szórakozást, társalkodókat kap. Ám, hogy neki és a többieknek így lehet, visszacsengenek Hiz Zoltánná gazdálkodási főelőadó szavai: ez év februárja óta a tízmillió forintos költ­ségvetésből 200 ezret fordítottak a meglevő épület rendbehozatalára. Akik pedig idáig sem tudnak elgyalo­golni, azokról sem feledkeznek meg, hiszen a tanács Niva kocsija heti egy­két alkalommal kijár a kiterjedt tanya­világba. Ha valakinek orvosra van szüksége, behozzák a faluba, ahol — Rémmel megosztottan — fogorvosi el­látás is van. A tanácsnál azt is tudják. • A varroda öt szakmunkása kö­zül az egyik Pi- rinszki Katalin gomblyukazó, akinek még az őszön tíz újabb társa lesz, ugyanis ennyien jelentkez­tek az itteniek kö­zül a kihelyezett szakmunkáskép­zésre. • Kazinczi lllcsné, akinek alig több mint négyezer forint nyugdíja van, mind­össze napi nyolc forintot fizet az idősek otthonában. hogy az Antal-laposi részen nincs jó ivóvíz, ezért azt is kihordják. Később találkozunk Bisztriczki Fe­renc iskolaigazgatóval is, aki kismotor­ját leállítja és Visszakérdez: — Hogy miről beszélnék szívesen? Önálló bérgazdálkodásunk van. Amire a legbüszkébb vagyok — s az előbbivel összefügg —, az, hogy tizenöt esztende­je nincs képesítés nélküli pedagógu­sunk. Egyébként több színes televízi­ónk és videónk is van. A külcsín pedig a tavalyi és az azelőtti tatarozás, illetve rekonstrukció eredménye. Látom a sok városi gyerek által meg­irigyelhető udvart, ahol a több mint százhetven gyerek akár egyszerre is el­férne, amellett, hogy külön tornapálya is van. A folyosói faliújságok pedig arról árulkodnak, hogy az úttörőcsa­pat megszűntével sem tétlenkednek a nebulók. Olvasom a kínálatot, azaz: „Mit kíván a gyermektársadalom? Ter­mészetvédelmi csoport, labdarúgás, kis biológusok, irodalombarátok, rádió­sok, kézilabdázó lányok . ..” és sorol­hatnám. , — Ez a gyerekek szabadidőtöltése. Es a többi korosztályé? kérdezem Király István elnököt, akivel folytatjuk a sétát, s hamarosan elérünk a szórako­zóhelyre, amire igencsak ráférne a bel­ső tatarozás. A presszó-cukrászda ze­nés helyiség, napközben, dologidőben csendes, ám a falak feketesége a vala­mikori zsúfoltságot mutatja. — S a kereskedelem és a szolgálta­tás? — A helyi téesz üzletházzal, a János­halmi ÁFÉSZ több kisebb, ám szintén renoválásra, felújításra szoruló egysé­gével igyekszik kiszolgálni a lakossá­got. Van egy csemegeüzlet, vas-, ház­tartási bolt is. A külterületen levő két egységben alapvető élelmiszereket kí­nálnak. Viszont a szolgáltatással rosz- szul állunk. Nincs férfifodrász, cipész, a háztartásigép-javítást a vasboltban történő bejelentés után a tizennégy ki­lométerre levő Jánoshalmán végzik. A kevés építkező talál kőművest. In­kább a kiöregedett, elhagyott házakat veszik meg a fiatalok, akik ezt a jóval olcsóbb megoldást választják. Emléke­zetem szerint az eddigi ingatlaneladási plafon másfél millió forint volt. Ennyi­ért kelt el egy emeletes épület, víz-, vil­lany-, gázvezetékkel, öt szobával, ga­rázzsal. Háromszázezerért pedig ki­sebb házat lehet nálunk venni. — A közműellátás tehát jó ... — Az utcák kilencven százaléka kö­ves. Jelentős társadalmi munkával és pénzbeni hozzájárulással készültek. Nyolcvannyolcban a megyei első díjat is kiérdemeltük. A társadalmi munka értéke egy lakosra vetítve több mint tízezer forint volt. A vízhálózat-bőví­tésben most a Dózsa György utcán a sor. A gázvezeték-hálózat még az elő­döm nevéhez fűződik, de néhány tucat bekapcsolási lehetőség még maradt. A temetőben pedig most készül a hi­degkamra. Ez utóbbit nem látom, de azt igen, hogy nem lehet észrevétlenül elmenni a gyógyszertár, a kultúrház előtt. — Ez utóbbi pár esztendővel ezelőtt tizennyolc millióba került. Sajnos, nincs eléggé kihasználva. Szép a taka­rékszövetkezet épülete is, ahol nem­csak a helyiek, hanem a rémiek és a jánoshalmiak pénzügyeit is intézik. A tanács forintjaiból pedig kell hogy jusson a rendszeres és rendkívüli segé­lyekre, a nagycsaládosok, a rokkantak támogatására. Időközben elérkezünk a falu egyedü­li nőket foglalkoztató munkahelyére, a varrodába. Vezetője, Balaton Vincéné telefonon éppen cérnákat kér az anya- vállalattól, a Bajai Nettől. A megbe­szélés után elmondja, hogy a három éve létesített üzemben több mint ötven lány és asszony szorgoskodik. Zömmel betanított munkások és fiatalok. Az egy műszakban — darabbérben — ki­ki ügyessége, szorgalma szerint bruttó 6—10 ezer forintot keres. Emellett ott a kedvezményes késztermékvásár is. Egyébként főleg női blúzokat készíte­nek, de most éppen Lewis-ingeket varr­nak, amiket szabottan hoznak Bajáról és készen, vasaltan viszik el. A havi 10 —13 ezer felsőruházati cikk nyugati exportra — az NSZK-ba, Franciaor­szágba, Svédországba — kerül. * Borota virágzó kis falu képét mutat­ja az idegennek, nyugodt, békés életet látni, ami nagy kincs manapság. Még akkor is, ha tudjuk: itt ii megvan a maga gondja a legtöbb családnak. Pulai Sára NEM GESZTUS, HANEM KÖZÉRDEK Vagyonvédelmi alapítvány Halason Gazdaságok összefogása a rendőrséggel A kiskunhalasi bűnmegelőzési tanács legutóbbi ülésén súlyos tényekkel tette nyomatékosabbá dr. Kastyják János rendőr őrnagy a bűnüldözés jelenlegi kritikus helyzetét. A rendőrkapitány állítása szerint már most megközelítették — az iktatott bűnügyek számát tekintve — az elmúlt év első félévének „eredményeit”. Még inkább megnőtt tehát a bűn­megelőzés jelentősége, mondta az előadó, amihez azonban a megfelelő eszközrendszer jelenleg nem áll rendelkezésre. A rendőrség ilyen jellegű technikai felkészültségét elemez­ve, siralmas adatokra derült fény. A rendőrkapitány vélemé­nye szerint a jelenlegi felszereltséggel úgyszólván képtelenek lennének akár csak gátat is vetni a bűnözési hullámnak. A tanácskozás célja azonban nem a tények fölötti tehetetlen rágódás volt, hanem sokkal inkább az együttes összefogás a katasztrófa elkerülésére. A módszer — amely a rendőrség kezdeményezésére támo­gatást kapott — nem egyedüli az országban, de megyénkben mindenképpen példa nélkül való. Békéscsabai minta alap­ján, úgynevezett vagyonvédelmi alapítvány létrehozására fogott össze a környék öt bűnmegelőzési tanácsa a halasi rendőrkapitánysággal. Milyen célokra, mekkora összeggel létesült az alapítvány, kik alkotják a támogatók körét? Ezekkel a kérdésekkel ke­restem meg a rendőrkapitányt. — A 15 ezer forintos alaptőkét a területen — Kiskunmaj- sán, Jánoshalmán, Mélykúton, Tompán és Halason — mű­ködő öt bűnmegelőzési tanács hozta létre. Gyakorlatilag ez azt jelenti — jegyzi meg dr. Kastyják János —, hogy a rendőrkapitányság kollektívája teszi le az összeget az asztal­ra, mivel ezek társadalmi szervezetek, s valójában nincs költségvetésük. Mi viszont valamennyi tanácsban tagok va­gyunk. Az volt az elképzelésünk, hogy a gazdasági egységek, látva a kialakult helyzetet, áldozni fognak a rend megőrzése érdekében. — Bevált az elképzelés? — Most már azt mondhatom, igen. Az alapítványt április D-én jegyeztettük be hivatalosan és 604—932 számmal nyi­tottunk csekkszámlát. Egyelőre szóbeli ígéretek és felajánlá­sok birtokában vagyunk csak, s még el sem jutottunk min­denhová. De ha azok mindegyike, akikkel beszéltünk, teljesí­ti is, amit ígért, több, mint egymilliós összegre számíthatunk a környező szövetkezetektől, vállalatoktól, taná­csoktól, pénzintézetektől. Elképzelésünk szerint héttagú ku­ratórium kezeli majd ezt a tőkét. — Mire fordítják az anyagiakat? — Hármas célt jelöltünk meg. Először is meg kell teremte­ni azt a technikai felszereltséget, amely a bűnmegelőzés pro­pagandamunkájához szükségeltetik. Másodszor beszerezni olyan biztonságtechnikai berendezéseket, amelyek mozgat­hatók — tehát esetenként felszerelhctők, áttelepíthetek s a mindenkori bűnügyi helyzet elemzése során elébük menni a várható betöréseknek. Ha most például a birtokunkban lenne, azonnal felszerelnénk vele az iskolákat. Egyébként ez 1 az ügy folyamatban van, több céggel tárgyalunk, árajánlato­kat kérünk ilyen riasztóberendezések elkészítésére, felszere­lésére. — Elképzelhető, hogy ez a magánkereskedőket, kisvállal­kozókat is érdekelné. Okét nem keresték meg? — Nem tartanám etikusnak, ha a rendőrség közvetlenül venné fel a kapcsolatot magánszemélyekkel. De gondoltunk rá, ezért az érdekképviseletükön, például a KlOSZ-on ke­resztül jelezzük majd, hogy ez a lehetőség számukra is meg­van. — Végül a harmadik célkitűzésről mit kell tudnunk? — A társadalmi átszerveződések következtében várható­an a rendőrség is az önkormányzatok gondjaiba kerül. Mi ennek megyünk elébe azzal, hogy ezekből az adományokból jelentős részt a helyi rendőrség, a körzeti megbízottak techni­kai felszereltségének javítására fordítunk. Például legelőször üzenetrögzítő telefonok felszerelését tervezzük minden tele­pülés rendőrirodájában. — Úgy tudom, nem csak pénzbeli adományokra gondoltak, amikor ejindították ezt az akciót. — Természetesen nem kizárólag pénzben gondolkodunk. Több vállalat részéről például abban nyilvánul meg a segít­ség, hogy technikai eszközöket, másolót, számítógépet bo- csájtanak az alapítvány rendelkezésére. Ä kezdeményezés szokatlanságához, újszerűségéhez nem fér kétség, némelyekben bizonyára előítéletek is. megfogal­mazódnak. Úgy vélem azonban, az adomány ez esetben nem kétes értékű gesztust, hanem egy formálódó közösségi gon­dolkodás, a jól értelmezeti közérdek megnyilvánulását je­lenti. Hajós Terézia TERMÉKBEMUTATÓK A TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA HÁZÁBAN Energiatakarékos világítótestek és okos komputerek Fényárban úszott csütör­tökön a kecskeméti Tudo­mány és Technika Házának első emelete. A Ravill Keres­kedelmi Vállalat szakmai an- kétot rendezett, amelynek keretében korszerű, energia- takarékos világítótesteket és hozzájuk szükséges szerelési anyagokat (kábeleket, kap­csolókat) mutattak be. Az ankétra meghívták a na­gyobb gyártóművek: az EKA, az EMIKA, a Tungs­ram Scréder és a Kontakta szakembereit, valamint a fel­használókat: a kereskedőket, a tervezőket, a beruházókat is. A földszinten színvonalas komputerbemutatót láthat­tak az érdeklődők. Itt az osztrák Welt Export cég (a berendezések kizárólagos magyarországi szállítója) és a Novotrade Rt. (az értékesí­tő) rendezett közösen kiállí­tást Commodore számítógé­pekből. A látogatók működés közben is megismerkedhet­tek a népszerű számítógép­család Magyarországon kap­ható szinte valamennyi tagjá­val. A legnagyobb sikert a „legokosabb”, már professzi­onistának számító „AMI­GA” nevű gép aratta. G. B. í £> <Síh VALASZ CIKKÜNKRE Egy munkakönyv várja a gazdáját Nem annyira titkos a „ titkos99 A spenót, a csengő, meg a lányaim trikója Március 27-én a Szolnokihegy 19jA-ból Fa­zekas Csaba felkereste szerkesztőségünket, mi­vel állítása szerint — egy éve nem kapja meg a munkakönyvét a Kecskeméti Lakatos-és Fém­ipari Kisszövetkezettől. Rövid úton szerettem volna tájékozódni az előzményekről; telefonálni akartam a kisszövetkezetbe, azonban a postai tudakozótól azt a választ kaptam, hogy a tele­fonszám titkos. Ez volt az indíttatása március 28-ui, Egy titkos szövetkezet című cikkemnek, amelyre aminap válaszolt Ábel József elnök : „A Petőfi Népe 1990. március 28-ai számá­ban, a 8. oldalon megjelent, Egy titkos szövet­kezet című cikkben közölt leírás nem fedi a valóságot és a szövetkezet megkérdezése nél­kül jelent meg. Ezennel kérjük a helyreigazí­tást az alábbi tájékoztatásunk alapján: Fazekas Csaba (a szövetkezet volt tagja) 1989. május 22-én szóban kérte tagsági viszonyának megszüntetését — 1989. május 31-ei dátummal — a szövetkezet elnökétől. Az elnök kérte, hogy szóbeli bejelentését Írásban is erősítse meg, erre a nevezett nem volt hajlandó. 1989. június 2-án Fazekas Csaba megjelent a kisszövetkezetnél és a főkönyvelő felhívásának ellenére továbbra sem volt hajlandó kilépési szándékát írásban rögzíteni. A személyi igazolványát a tényálla­potnak megfelelően a főkönyvelő kivezette, s a munkakönyvébe Felmondás a dolgozó részéről (1989. május 31.) bejegyzést eszközölte. A dol­gozó csupán a személyi igazolványát volt hajlan­dó kézhez venni, és egy taghoz méltatlan kijelen­tést tett. Munkakönyvét és annak mellékleteit á szövetkezet kénytelen volt kipostázni 1989. júni­us 7-én (tértivevénnyel) részére. A munkakönyv Nem kereste megjegyzéssel visszajött. Fazekas Csaba kérelemmel és kártérítési igénnyel fordult a kisszövetkezethez. A 2. Szá­mú Ügyvédi Munkaközösségben dr. Rotter Nándor ügyvéd urat bízta meg jogi képvisele­tével, aki 1989. június 3-án kelt levelében kérte a kisszövetkezet tájékoztatását az üggyel kap­csolatban. A szövetkezet tájékoztatta a már fentebb leírtakról dr. Rotter Nándort, aki a tények ismerete után nem vállalta Fazekas Csaba jogi képviseletét. 1989. augusztus 5-én Fazekas Csaba újra kár­térítési igénnyel lépett fel a kisszövetkezettel szemben. A szövetkezet elutasította a kárigényt, és ismét megkísérelte levéllel együtt munkaköny­vének kézbesítését, mely Nem fogadta el címszó alatt visszakerült a szövetkezethez. Fazekas Csaba a Kecskeméti Munkaügyi Bírósághoz fordult ügyének rendezéséért. A munkaügyi bíróság elutasította a kérelmét és a kisszövetkezet közgyűlésének hatásköré­be adta át az ügyet. A közgyűlés elutasította a nevezett dolgozó kártérítési igényét. Megjegyezni kívánom, hogy a panaszos ki­lépése után többször is járt a szövetkezet telep­helyén, de egyszer sem volt hajlandó a munka­könyvét átvenni. Végezetül annyit szeretnék még a cikkhez hozzáfűzni, hogy a kisszövetkezet nem rendel­kezik telefonnal.” Egyetlen megjegyzés csupán. Érdeklődtem a szövetkezet irodájában: megmondanák-e a (tit­kos) telefonszámukat, ha a jövőben tényleg rö­vid úton szeretnék információhoz jutni anélkül, hogy kilométereket kellene gyalogolni érte? Megmondták. A telefonszám próbája a hívás. Tárcsázom az ötjegyű számot — a Kecskeméti Lakatos- és Fémipari Szövetkezet jelentkezik. ígérem: titokban tartom a számukat' l\---1 „ Akkor kapod meg a süteményt, ha a spenótot is meg­eszed" — mondogatta boldogult nagymamám, miközben az általam egyébként kifejezetten utált főzeléket kanalaz­ta a számba. E jó néhány évvel ezelőtti fenyegetés nem véletlenül jutott mostanában az eszembe, na nem éppen evés közben. Vásárolni szereltem volna. Tucatnyi boltot, két áruházat kerestünk föl Kecskeméten kis családommal, tavaszra, nyárra való olcsó trikót akartunk venni a gyere­keknek. Nem sikerült. Azt persze nem mondhatom, hogy póló nem volt sehol, hisz szinte minden üzletben találtunk. Nem éppen olcsón. Az áruk általában 500 forint körül állt meg. A két gyereké meghaladta az ezer forintot. Trikó tehát van, azaz csak a drágák. Elöbb-utóbb lesz majd olcsóbb is. Ha emez elfogyott. Még akkor is így gondolom, ha tudom, hogy a kereskedelemnek nem kifeje­zetten feladata a szociálpolitika hibáit helyrehozni. Vilá­gos a képlet: drágább trikó nagyobb haszon, az olcsóbb árú holmin pedig — ahogy mondani szokás — a meleg vízre valót sem keresik meg a forgalmazók. Érdekes dologra figyeltem föl — mintegy véletlenül még évekkel ezelőtt. Akkor csengőt szereltem volna venni, olyat, amely a vendég érkezésére figyelmeztet. Csak annyit vártam el tőle, hogy berregjen. Tudták is ezt a régebbi típusok, közel 50 forintért. Nem vagyok benne egészen bizonyos, de lehet, hogy még valamivel olcsóbban is. Ebből persze mutatóba sem láttam az üzletekben. Volt helyettük dallamcsengő hatszázért, másfél ezerért pedig olyan, ame­lyik különféle népdalokat játszott. Még a „Hej te bunkócs- ka"-t is tudta. (Mondom: ez még néhány évvel ezelőtt volt). Nem sokáig töprenghettem a vásárláson, mert a halszáz forintos is elfogyott. Maradt az 1500-as. ezt ha lassan is — de csak vitték azok, akik nem akarták, hogy a hozzájuk érkező órákig kaparásszon az ajtón. Aztán egy ideig nem lehetett csengőt kapni. Semmilyet. És lön a változás: megjelent ismét az olcsó berregő. Igaz. kicsit változtattak rajta. Szebb volt, tisztább hangú, üzembizto- sabb. így aztán természetes, hogy drágább is. Jóvá! száz forint feletti áron kínálták. Igazából persze, ha összeha­sonlítom a másik kettővel, akkor meg kell állapítani: fő­nyeremény volt egy ilyenhez jutni. Vitték is a vevők, mint a cukrot. Na, ezt a helyzetet látom most viszont más portékákkal. Majd kapok olcsóbbat is — mondja markába röhögve a kereskedő —, ha előbb elviszitek a márkás cuccokat. Pél­dáid a Miki egeres pólókat. Ami ugyan nagyon szép. na­gyon jó, de feleségem szerint ehhez másik apukái kell a gyerekeknek keresniük. Na, mindegy: majd csak elfogy a „spenót" és vehetek a „süteményből" is. Előbb vagy utóbb. Csak addig kitartson a pénzemből..." Noszlopy Nagy Miklós Fotók: Straszer András • A több mint cgv kilo­méteres főut­cán rend a lel­ke mindennek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents