Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-19 / 91. szám
1990t április 19. • PETŐFI NÉPE • 3 Új helyen a postások Jászszentlászlón Jászszentlászlón az év elején szüntették meg azokat az áldatlan állapotokat, amelyek a helyi posta elhelyezését jellemezték. Elavult, kicsi, leromlott állagú, az elfogadható szociális feltételeket nélkülöző épületükből januárban költöztek új helyre. A felvételek szerint nem is akármilyen körülmények közé. Az új postaépületet 1988-ban alapozták, a telket a tanács, az építkezéshez szükséges három és fél milliót pedig a posta adta. A termelőszövetkezet építőbrigádja a tervezett időpontra, az elmúlt év végére fejezte be az építkezést. Akár költözni is lehetett volna, ám a megnövekedett karácsonyi levél- forgalom miatt erre még néhány hetet várnia kellett a személyzetnek. Januárban végül birtokba vehették, s azóta tágas, kulturált körülmények várják itt ügyfeleiket is. Kanyó Józsefné, a postahivatal vezetője szerint a három postatiszt és a négy levélkézbesítő munkakörülményeit hasonlítani sem lehet a korábbihoz. A forgalom is növekedett valamelyest, igaz, az egyre dráguló újságok közül néhány iránt jelentősen csökkent az érdeklődés. A napilapok sorából a Petőfi Népét fizették elő a községben a legtöbben — mintegy háromszázan —, amit egyebek között a lap kedvező árával is indokolt a tetszetős jászszentlászlói postahivatal vezetője. N> N_ M.—T. S. KISMAMÁK PANASZAI Nem mindegyik gyed-összeg emelkedett JÓL DOLGOZTAK A TSZ ÉPÍTŐI Az utóbbi hetekben sok kismama fordult szerkesztőségünkhöz levélben, telefonon vagy személyesen. akik ugyanazon aggályukat tették szóvá: a január 8-ai árváltozáskor beharangozott gyed-emelcs- böl sem februárban, sem márciusiján nem részesültek. Egybehangzó kérdésük: vajon kik kaphatják az ígért 4190 forintot, ha nem a gyeden lévők? Hadd hivatkozzunk a solti Szó- kodi Istvánnéra, aki megírta nekünk: változatlanul csupán 2470 forint gyermekgondozási díjat kap. A Fülöpszálláson lakó Pottondi Sándorné részére pedig ugyanilyen jogcímen havi 3300 forintot utalnak ki. Olvasóink nap mint nap tapasztalják, hogy az elszabadult árak miatt mind többe kerül a kisgyermekeikről való gondoskodás, ám a pluszkiadásukat senki sem mérsékli pénzbeli kiegészítéssel. Ezek a kismamák becsapva érzik magukat. A kifogásokat jogosnak tartva, utánanéztünk a dolgoknak és á következő megállapításokra jutottunk: Az megfelel a valóságnak, hogy a már említett januári nagyarányú áremeléskor a lakossági többletterhek ellentételezésére, illetve mérséklésére a nyugdíjasok, járadékosok, valamint a gyermekes családok teljes körét érintő intézkedésekre került sor. Témánkkal összefüggésben, az utóbbiakra vonatkozóan így hangzott a Magyar Távirati Iroda által kiadott közlemény: A gyermekgondozási díj legkisebb összege — az öregségi nyugdíj legkisebb összegének megfelelő emeléssel — 4190 forint lesz. Nos, tény, hogy sokan kapják ezen emelt díjat februártól kezdődően. Ám az is tény: jó néhányan nem részesülnek ebből. A kérdés óhatatlan: miért? A válasz bármennyire is furcsa, igaz: nincs itt szó adminisztratív tévedésről, mulasztásról, hanem csupán a fennálló jogszabály megfelelő alkalmazásáról. Dehát mit is mond a társadalombiztosítási jogszabálygyűjtemény vonatkozó része? Például azt, hogy a gyermekgondozási díj napi összege az öregségi nyugdíj harmincad- részénél kevesebb nem lehet. És most következik a panaszosok szempontjából nagyon fontos kitétel: Ha azonban a kereset napi átlaga a: öregségi nyugdíj legkisebb ösz- szege harmincadrészénél kevesebb, gyermekgondozási díj címén ez az összeg jár. Másképpen fogalmazva: azon kismamák, akik önhibájukon kívül nagyon alacsony gyedet kapnak, e kevés összeggel kénytelenek beérni akkor is, amikor masok a korábbinál jelentősebb tételű díjat vesznek Természetesen e jogszabályi hátrányos megkülönböztetést igazságtalannak tartjuk. Hiszen a nehéz gazdasági helyzet minden gyermekes családot sújt, s ha az ilyen terhek könnyítéséről dönt a kormány, akkor az valamennyi gyermekes családra kell hogy vonatkozzék. Csak remélhetjük, hogy az újonnan megalakuló Minisztertanács az első teendői sorában fog határozni arról: az a 4190 forint gyed-összeg mindegyik érintett szülőt illesse meS! V. Á. BŰNÖZŐK NYOMÁBAN Az áruló Toyota Egyesekre furcsán hatnak mostanság a kirakatok. Nemcsak a szemüket csábítják a szebbnél szebb árucikkek, hanem a kezüket is, amiben ilyenkor egy kő is akad. Percek múlva kizárólag a hatalmas lyuk csú- foskodik a fényes kirakaton, belül pedig a közszemlére kitett áruk hűlt helye éktelenkedik. A sorozatos bűncselekményekkel kapcsolatban a kecskeméti rendőröknek mindössze egyetlen támpontjuk akadt, egy piros, Lada Szamarához hasonló autó „személyében”. Természetesen egy ilyen jármű megtalálása annyi eséllyel kecsegtet, mint egy tű elő- kerítése a szénakazalból. Mindenesetre valamennyi járőr figyelmét felhívták az ilyen autókra. Nem hiába, mert a szerencse melléjük szegődött, s március 28-án hajnalban Jakabszálláson egy közúti ellenőrzés során szép piros Toyota került a hálóba. A 19 esztendős tulajdonost. Vágó Istvánt nem kis izgalom fogta el, amikor kiderült, EI-s rendszáma hamis. No, nem a tény érte váratlanul — hiszen a tábla két keze munkájának gyümölcse volt, ellentétben az autóval —, hanem, hogy a „turpisság” kide- rüjt. Lopta? — kérdezték tőle. Igen — felelte olyan természetességgel, hogy a már sokat látott rendőröknek is meglepetést okozott. Ám ez csak a kezdet volt, mert — mint megtudhatták — az ifjú ember néhány hónappal ezelőtt ezzel a kis emlékkel jött át a határon. Ausztriában ugyanis meglátta, s azon nyomban úgy a szívéhez nőtt, hogy magával is hozta. A vásárlás legolcsóbb módját választotta, egyszerűen „elkötötte”. Karácsonykor — akkor még fiatalkorú — barátjával járt Ausztriában, s a határon kifelé menet észre-. vették, hogy a kutya sem volt kíváncsi az útiokmányaikra. Ezen felbuzdulva, hazaérve készítettek egy hamis rendszámtáblát, majd ismét Ausztriába utaztak, ahol a már említett módon Vágó autótulajdonossá tette magát. Aztán vígan hazatértek a szerzeménnyel. A történetnek azonban itt még nincs vége. A házkutatás során több videomagnót találtak nála, ami arra engedett következtetni, hogy barátjával külföldi kiruccanásaik során nem érték be egy piros Toyotával: több alkalommal be is törtek. A házkutatás közben az egyik nyomozónak zacskónyi bőrgyűrűn akadt meg a szeme, s mint fény derült rá, ezeknek is története van. A lakiteleki gázcseretelepről származnak, ahová a két jó barát a lakatot lefeszítve hatolt be és 15 gázpalackot lopott el. . Lassan kezdett összeállni a kép, s a rendőrök rájöttek, hogy mindezeken kívül még több bűncselekmény tetteseit csípték most fülön. Mint kiderült, a tanyabetörések sem álltak messze tőlük, gyakorta tettek látogatást az épp házigazda nélküli, de nem üres tanyákban. Ilyenkor aztán ragadt a kezük, s vittek, amit csak láttak. A rádiómagnótól a szögig és a facsavarig. A folyamatosan növekedő rendőrségi aktakupac azonban már gépkocsifeltörésekről és lopásokról is regél. Az utóbbi egy Trabant volt, amivel a fülöpjakabi erdőbe hajtottak, ahol aztán darabokra szedték. Csak a csupasz váz maradt utánuk. Az alkatrészekből pedig tökéletesen felújították a másik, még fiatalkorú barát kocsiját. A rendőrségnek mindeddig 14 általuk elkövetett bűncselekményt sikerült kideríteni. Hacsak ennyi marad a rovásukon, már ez is több a soknál két tizenéves fiútól. Bencze Andrea Mi lesz velünk ? Vihar a megyei lapok körül Az utóbbi hetekben nyilvánosságra került, hogy egyes megyei napilapok a nyugatnémet illetőségű Axel Springer sajtókonszern tulajdonába „játszották át” magukat, megszüntetve ezáltal az MSZP tulajdonjogát, azt gondolva, hogy így, úgymond, függetlenek lesznek. A botrányos felhangokat sem nélkülöző folyamat természetesen nem zárult le, de nem is akkor kezdődött, amikor ennek első jelei nyilvánosságot kaptak. Nem hiszem, hogy az olvasót túlságosan érdekelné az Axel Springer cég színrelépésének előtörténete, de azért annyit hadd áruljak el, hogy az még a múlt esztendő végére nyúlik vissza. Ezt minden megyei lap főszerkesztője tudja, hiszen az MSZP elnöksége hívott össze bennünket ebben a témakörben. Ott elmondta az MSZP kincstárnoka, hogy egy kft.-t bíztak meg a megyei lapok értékének megállapításával. A felmérés szerint ezer példányonként egymillió forintot lehet számolni. Eszerint egy 60 ezres napilap 60 millió forintért „adható el”. Már a tavaly decemberi értekezleten szóba került a Springer konszern ... Olvasóink közül többen megkerestek bennünket s telefonon, szóban, levélben érdeklődtek: mi van a Petőfi Népével? Mi hogyan „viszonyulunk” az Axel Springer Budapest Kft.-hez, s egyáltalán mi a véleményünk a lapeladásokról, amit ravaszul új lap alapításaként definiálnak. Közvetítők útján természetesen minket is megkeresett a nyugatnémet cég magyarországi megbízottja, majd ezt követően — március 28-án — Szolnokon került sor a tárgyalás második menetére. Nem részletezem a megbeszélések tartalmát, az nagyjából ismert az országos lapokból, a rádió és a televízió adásaiból. Lényeg az, hogy a Petőfi Népe szerkesztőségének kollektívája egyhangúlag úgy döntött: nem tárgyal a céggel és nem csatlakozik az Axel Springerhez. Ebben az elhatározásban nagymértékben az motivált bennünket, hogy a Springer eljárását nem tartottuk korrektnek. De legalább ilyen súllyal esett latba az a körülmény, hogy az Ország- gyűlés határozata szerint az MSZP-nek el kell számolnia a vagyonával s ebbe a megyei lapok is beletartoznak. Úgy gondoljuk, akkor vagyunk korrektek és törvénytisztelők, ha megvárjuk az új parlament döntését ebben az ügyben. Bevallom, hogy az is megfordult a fejünkben: miért kerüljön egy külföldi cég kasszájába az a nyereség vagy haszon, amit — legalábbis még most — a Petőfi Népe „termel”, vagyis az olvasók, az előfizetők, a hirdetők pénze? Maradjon az az országban, mert nagyon nagy szükségünk van itthon is a bevételre, amiből jó lenne fejleszteni. Talán közhelyszerűen hangzik, de a nemzeti érzés, ha úgy tetszik, a haza- fiság is belejátszott egy kicsit döntésünkbe. Természetesen nem mondom azt, hogy ahol másként döntöttek, ott hazafiatlanul cselekedtek. Erről szó sincs, mert tudom, hogy a Springerhez csatlakozott lapok anyagi értelemben már a szakadék szélén, vagy éppen jó mélyen a szakadékban voltak, illetve vannak. Majdhogynem kényszerpálya vitte őket a Springer cég „karjaiba”. A Petőfi Népe szerencsére még nem tart itt. Ezt ?az évet talán sikerül szerény nyereséggel végig vinni s ez nem jelenti, hogy esetleg nem keresünk valamely tőketársat, hogy nem alakítunk egy kft.-t, de száz százalékban senkinek nem fogjuk „eladni” az újságot. Mi csodálkozunk azon, hogy más megyei lapoknál — Veszprémben, Békésben, Szolnokon, Nóg- rádban, de még Baranyában is — napirenden vannak a szerkesztőségen belüli torzsalkodások, illetve a nyomdával történő kötélhúzások. Szerencsére elmondhatjuk, hogy mi egymást kölcsönösen tisztelve dolgozunk — igaz, nem kis erőfeszítéssel — s elsődleges szempontunk, hogy az olvasó igényeit kielégítsük. Tehát tartalmas, lehetőleg minden lényeges információt hordozó újságot adjunk az embereknek napról napra. Ebben hosszú évtizedek óta megbízható, tisztességes partnerünk a Petőfi Nyomda vezetése és a laprészleg dolgozói. Igaz, drága a papír, sok az egyéb költség is, de ezeket a piac határozza meg s ezeken a tételeken kár volna veszekedni. Vannak, akik rosszindulatúan gúnyolnak bennünket, mondván, hogy verejtékezve erőltetjük a politikai függetlenségünket. A tévedés ott érhető tetten, hogy nem mi „verejtékezünk”, hanem az átmeneti kor, amelynek követelménye a független, szabad sajtó. Mi csupán felismertük e követelményt s igyekszünk megfelelni annak. S ha az egykori MSZMP lapjából mára Bács-Kiskun megyei napilap lettünk, nem feltétlenül köpönyegforgatás, nem kaméleonszerep, hanem a szakma, a hivatás föllélegzése, önmegvalósító törekvése. Csak hát könnyebb és látványosabb sarat dobálni, mint a dolgok mélyére nézni s megérteni azokat. Mi lesz velünk? Hisszük, hogy a megyének, a megye lakosságának, előfizetőinknek, olvasóinknak szüksége van és lesz egy korrekt, pártoktól és politikai befolyásoktól független napilapra. Hisz- szük, hogy a Petőfi Népe már eddig is fontos lépéseket tett ez irányban. Mi elfogadjuk s magunkra természetesen kötelezőnek tekintjük a majdani ór- szággyűlési döntést. A parlamentbe bekerült pártok vezetői kivétel nélkül úgy nyilatkoztak eddig — szóban és írásban —, hogy a sajtónak pártoktól függetlennek kell lennie és senki -sem szólhat bele a szerkesztésbe. Úgy gondoljuk, valóban ilyen szabad szellemi műhelyekre van szükség, amely műhelyek, illetve azok dolgozói, az újságírók kizárólag a törvényeknek kötelesek „engedelmeskedni”. Az a vihar, amely a megyei lapok körül kialakult, reményeink szerint a tisztulást szolgálja. Sajnos — legalábbis mi úgy érezzük — némelyeket elsodort ez a vihar s feltételezhetően nem a legjobb irányba. Kár volt azonnal és habozás nélkül bele- ugrani a mézes vödörbe, mert igaz, hogy csábító lehet az anyagi függetlenség, de vannak ennél vonzóbb értékek is. Meggyőződésünk, hogy mi döntöttünk helyesen, amikor nem adtjik el magunkat. Gál Sándor így „tájékoztat” a román sajtó — avagy az erdélyi „Barbarossa-terv” ... Sok mesét, hazugságot kigondoltak már egyes újságírók — de amit nemrégiben a Nagyszebenben megjelenő „Di- mineata” (Reggel) március 27-ei számában egy „jólinformált” újságíró, Eugen Jordanescu tárt olvasói elé, az valóban tudathasadásos állapotot idézhet elő az Erdélyben élő magyarnál, már ha kezébe veszi a lapot... Azt ugyanis a legifjabb újságolvasók is tudják, hogy a tudósítónak vagy részt kell venni az adott eseményen, hogy saját tapasztalatai alapján írhassa meg azt, vagy pontos dokumentumokra kell hivatkozni, nevekre, számokra, adatokra. Ámde Jordanescu urat mindez nem érdekli. Ő bőven elégnek találja, ha a véres marosvásárhelyi események után 2-3 nappal „elcseveg” az utcán álldogáló, még mindig lihegő román szemtanúkkal, csak úgy, név, foglalkozás, esetleg életkor említése nélkül. Idézet á cikkből: „Az RMDSZ (Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége) megyei székházába behatolók Ceasusescu- köteteket találtak”. Ejnye, ejnye, Jordanescu úr! Talán csak nem Sütő András tájékozódott ezekből a művekből?! És jön az első bomba: „Sütő Ajndrás urat nem a románok verték meg, hanem a padlásra felmenekült magyarok csoportja — tévedésből!” Lám, ki hitte volna, hogy a székházban ülésező magyarok nem is ismerik egymást... és azt a fehérhajú szemüvegest, no, hogy is hívják ... Sütő Andrást? Pedig milyen egyszerű a dolog, — csak egy szebeni újságíró eljön Vásárhelyre, s máris megvan a zűrzavaros, véres események hiteles története. De nézzük tovább, a következő nap eseményeinek tárgyalását: „A város központjának udvaraiban valódi raktárai voltak a botoknak, villáknak, fejszéknek, amelyeket jó előre elkészítettek a magyarok — vagy talán az is véletlen, hogy több üzem raktárából tekintélyes mennyiségű vasrúd tűnt el már a megelőző napokban?” Ejnye, no ne! Csak éppen arról nem ír a tisztelt Jordanescu úr, hogy a „támadást szervező vásárhelyi magyarok” akkor miért vittek magukkal, a készülő harcra való tekintettel, legalább ötezer nőt, diáklányt? Meg az is természetesnek tűnik az újságíró úrnak, hogy Marosvásárhely központjában olyan emberek laknak, akiknél a vasvilla, a fejsze, a kapa és a rönkgörgetéshez használatos „tapina” mind a háztartási „kisgépekhez” tartozik, a városba csak úgy betekintő gör- gényvölgyi román pásztoroknál pedig csupán kis körömvágó olló volt a mellékzsebben . . . Mindezt még csak le lehet gyűrni az ember torkán, s még talán le is nyeli, de Jordanescu úr fáradhatatlan a mesélés- ben. Mert a továbbiakban jóltájéko-, zottságában azt is megtudja az utcán álldigálóktól, hogy a magyarok által megtervezett erdélyi „Barbarossa-terv” első lépése lett volna csupán a magyar nyelvű iskolák visszaállítása, a végcél pedig Erdély leválasztása Románia földjéről. Nincs is értelme folytatni a sok sze- menszedett, közönséges, ordító hazugságot, amit Jordanescu úr közzétett a Dimineata hasábjain. (Az újságot több esetben, személyi igazolvány felmutatása mellett, megbízott egyének árulták a vásárhelyi utcán.) Nincs értelme a disputának! Az Viszont szomorú, hogy amikor ezen cikk megjelent, Marosvásárhelyen már napok óta dolgozott a kormánybizottság a béke és rend megteremtésén, a vad indulatok fékezésén, s ezt a vásárhelyi román és magyar sajtó, rádió is támogatta . . . Jordanescu úrtól és barátaitól mindössze néhány kérdésre várnánk választ: Hallottak-e valaha is a fanatikus nacionalizmusról, a szégyenletes ha- zudozásról és annak esetleges későbbi következményeiről? Az arcátlanságról? Vagy mindvégig hiányoztak az iskolából, amikör az emberi tisztességről esett szó?! ... és ezek után képzelje el a magyar újságolvasó, hogy a román lakosságot országszerte ilyen és ehhez hasonló sajtótermékek „tájékoztatják”. Hargitai Endre
