Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-07 / 56. szám

MA: Negyedik birodalom ? A vezér ment, a fizetésképtelenség maradt (5. oldal) Változnak az idők, ■ változnak a vezetők, csak egy, ami örök: a kétkezi ember csalódása . _________(4. oldal) _______ KI A HELYZET URA? Puccskísérlet Kabulban „Élve vagy halva” fogjak el Elképzelhetetlen az egyesített Németország NATO-tagsága Modrow moszkvai megbeszélései • Hans Modrow NDK-kormányfő és Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, államfő a Kremlben. (MTI-Telefotó) Puccskísérletet hajtottak végre kedden Kabulban Na- dzsibullah elnök ellen. A TASZSZ jelentése szerint helyi idő szerint délután két éra körül ismeretien repülő­gépek támadást intéztek az elnöki palota ellen, s szemta­núk szerint a nemzetközi re­pülőtér, valamint a védelmi minisztérium környékéről is elkeseredett lövöldözés hal­latszott. (Iszlámábád! nyuga­ti diplomaták szerint tankok jelentek meg a szovjet nagy- követségnél is, de nem tudni, hogy az épület védelmére, vagy elfoglalására.) A kabint rádió szerint min­denesetre a hatalomátvételi kísérlet kudarcot vallott, s a kormányzat ellenőrzi a hely­zet. Nadzsibuilah elnök ma­ga is beszédben fordult a la­kossághoz, s közölte: a pucs- csot Sah Sav az Tanaj tábor­nok, védelmi miniszter vezet­te, együttműködve a kor­mány ellen küzdő egyik pa­kisztáni fundamentalista cso­portosulás vezetőjével, Gul- buddin Hekmatiarral. Az ál­lamfő felszólította a hadsere­get és a lakosságot, hogy „él­ve vagy halva” fogják el az elmenekült tábornokot. (A rádió egy órával később ha­sonló felhívást adott közre, s ennek aláírójaként már az áj védelmi miniszter szerepelt.) A hírügynökségi jelentések leszögezik: egyelőre lehetet­len megállapítani, hogy Na­dzsibuilah kormányzata va­lóban ura-e a helyzetnek. Ka­bullal kapcsolatban átló isz- lámábádi források minden­esetre a harcok folytatódásá­ról számoltak be, Moszkvá­ban pedig a külügyminiszté­rium szóvivője egyelőre „tisz­tázatlannak” minősítette a kabuii eseményeket. Genna- gyij Geraszimor mindeneset­re megerősítette, hogy az af­gán fővárosban valószínűleg puccskísérletet hajtottak végre, azt azonban elhárítot­ta, hogy állást foglaljon: mi­lyen lépéseket tenne a Szov­jetunió Nadzsibuilah esetle­ges megdöntése után. A német egyesítésre vonatkozó kérdésekben teljes egyetértés volt Hans Modrow NDK-kormányfő Mihail Gorbacsowal és Nyikolaj Rizskowal folytatott keddi moszk­vai megbeszélésein, s közös volt az álláspont arra vonatkozóan is, hogy a közeljövőben szakértői szintű megbeszéléseket kell kezde­ni a „2 + 4” formula szerinti tár­gyalások előkészítésére. A megbeszélésekről tartott dél­utáni sajtóértekezletén Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvi­vő és Wolfgang Meier, az NDK kormányának képviselője hangoz­tatták: a konstruktív légkörű bará­ti megbeszéléseken teljes volt az egyetértés arra vonatkozóan, hogy a német egyesítésnek fokozatosan, az európai integrációs folyamattal összhangban kell végbemennie. Hangsúlyozták a két német állam felelősségét, mivel az egyesülés a szomszédos országok biztonsági szempontjait is érinti. Modrow és vendéglátóinak véle­ménye azonos arra vonatkozóan is, hogy a két német állam egyesü­lésének az egyenjogúság alapján kell végbemennie, s elképzelhetet­len az NDK NSZK-hoz csatolása, csakúgy mint az egyesített Német­ország NATO-tagsága. Az új eu­rópai biztonsági rendszerbén köz­Az ország minden részéből meglepő­en sokan érkeztek a gyümölcstermesz­tő szakemberek tegnap Kecskemétre, hogy részt vegyenek az almatermesztés aktuális kérdéseiről szóló tanácskozá­son. A Gyümölcs Egyesülés igázgatója, dr. Lux Róbert néhány szóval bemutat­ta a három éve az almatermelés koordi­nációjára alakult, majd néhány hónap­ja egyesüléssé bővült szervezetet. El­mondta, hogy céljuk a gyümölcsterme­lés—feldolgozás—kereskedelem verti­kum valamennyi tagjának összefogása, közös érdekvédelem kialakítása. Baki Ferenc, a megyei tanács mező­ponti jelentőségű az egységes Né­metország demilitarizálása. Azo­nos az álláspont arra vonatkozóan is, hogy Lengyelország nélkül ne döntsenek az egységesítésre vonat­kozó egyetlen kérdésben sem. A tárgyalásokon szó esett az NDK és a Szovjetunió együttmű­ködésének jövőjéről is. Ezzel kap­csolatban Modrow hangsúlyozta, hogy őrszága betartja a kétoldalú megállapodásokból rá háruló kö­telezettségeket. Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök és Hans gazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője egyrészt örömmel üdvözölte a Bács-Kiskun szempontjából oly fontos csonthéjasok termelésével foglalkozók „felvételét” e szervezetbe, másrészt a különböző érdekeltségi rendszerekben művelt gyümölcsösök jövőbeli elkép­zelhető képét vázolta. Az Össz-szövetségi Zöldség- Gyümölcs Import Szövetség vezérigaz­gatója, Pronyin úr az alma Szovjetunió­ba szállításának lehetőségeiről szólt. Arról, hogy a magyar alma a szovjet almaimport mintegy S0-60 százalékát Modrow tárgyalásain szó volt ró­la, hogy ki kell dolgozni a gazdasá­gi együttműködés új mechanizmu­sát. Á kérdés jelentőségének alátá­masztására Geraszimov hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió legfon­tosabb kelet-európai gazdasági partnere az NDK. Ezzel kapcso­latban Meier elmondta, hogy az NDK kifejezésre juttatta: érdekelt az együttműködés folytatásában. A Hans Modrow vezette NDK- küldöttség a tárgyalások végezté­vel elutazott Moszkvából. FALUGYŰLÉS KELEBIÁN Panaszkodnak a pártok, passzívak az emberek Hideg van és sötét — írtam le magamnak a jegyzetfüzetem be mint legerőteljesebb benyomást a hétfő esti kelebiai falugyűlésről. Anélkül, hogy a déli határ­menti település hangulatát akar­nám a fenti tömörséggel aposzt­rofálni, — szó, ami szó —, a valóságos fizikális érzeten túl né­mi átvitt értelmet is kapott a ké-, sőbbiekben a megállapítás. Kelebiának sem jutott több idén a nagykalapból, mint a töb­bi mezőgazdasági jellegű község­nek. Gsdgóczi Vince tanácselnök igyekezett is beszámolójában hangsúlyt adni annak, hogy a he­lyi gondok elsősorban az orszá­gos bajokból eredeznek. Bár kö­zel négymillió az elmúlt évi pénz- maradványa a tanácsiak, ez még arra sem lesz elegendő, hogy gazdálkodásukban . a tavalyi szintet tartam tudják. A fejlesz­tés főként a szociális gondozást és segélyezést helyezi előtérbe, mint a várhatóan legégetőbb problémát. Rögtön az első hozzászólás felháborodott, követelést fogal­mazott meg a tanács azon intéz­kedése ellen, hogy a faluban 12 közkntat megszüntettek. Bár a tanácselnök válaszában 240 ezer forintos megtakarítással indo­kolta a döntést, ezzel nem nyug­tatta meg a felszólalót, aki az elszegényedett nyugdíjasok élet- körülményei védelmében köve­telte, hogy legalább a vizet ne vonják meg tőlük. Egy másik hozzászóló, miután feltette a kérdést, azért van-e sö­tét és hideg, hogy az emberek ■MM! hamarabb szétszéledjenek, egy négygyermekes albérletben vüü család érdekében emelt szót Felvetette, hogy az üresen álló 1 /határőr tiszti lakásokból utaljon ki a tanács a rászorulóknak. A válaszból megtudhattuk, hogy bár a szolgálati lakások kezelője a tanács — s mint ilyennek, az utóbbi időben csak kiadásai vol­tak, hiszen az évek óta üresen S' (Folytatás a; 2. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon) FEGYELMEZETTEBBEN MESSZEBBRE JUTNÁNK Baja közlekedési csődben Egy-egy tragikus végű közlekedési baleset megrendíti a közvéleményt, s mintha néhány napig fegyelmezetteb­ben közlekednének az emberek. Aztán, hiszen tudjuk, minden csoda csak három napig tart, ismét megkezdő­dik a felelőtlen száguldozás. — Vajon tovább romlott-e a baleseti statisztika a tavalyi évben, vagy csak szubjekti­vitás vezet az ilyetén megítélésben? A kérdést Fercsák Márton rendőr őrnagynak, a bajai kapitányság közleke­dési alosztályvezetőjének tettem fel. — Sajnos, a balesetek száma tavaly is növekedett, . mégpedig az 1988-as évihez viszonyítva 22,5 százalék­kal. Ha azonban az öt évvel ezelőtti, tehát az 1984-es évet veszem alapul, akkor 34 százalék a növekedés. Ez még akkor is szomorú, ha dlvonatkoztatok attól, hogy egyetlen baleset is sok lenne a tavalyi 250 közül, és mindent el kell követnünk, hogy a jövőben meg­előzhessük. Amint a továbbiakban megtudtam, a bajai rendőr- kapitányság illetékességi köreben, Baja és Bácsalmás városokban és a vonzáskörzetükhöz tartozó 18, illet- . ve 6 községben a halálos és a súlyos kimenetelű bal­esetek száma 10-10 százalékkal növekedett az elmúlt évbén. (24 haláleset és 96 súlyos sérülés történt.) Az összes baleset felét a személygépkocsi-vezetők okoz­ták, valamivel több mint negyedét pedig a kétkerekű­ek (motor-kerékpár, segédmotor-kerékpár, kerékpár) vezetői. Az ókokat vizsgálva á legtöbbet az úgynevezett figyelmetlen és gohdatlan vezetés kategória adja. (Ez azt jelenti, hogy a vezető nem a közlekedésre koncent­rál, például fáradtság miatt elalszik vagy nem veszi észre a közúti jelzéseket. Esetleg mással van elfoglal­va: a rádiót csavargatja, dohányzik stb.) Megesett,* a balesetet Okozó gépkocsivezető arra hivatkozott, hogy magnókazettát cserélt, illetve gyufát keresett. Valószínű, hogy alkalmanként a figyelmetlenség ösz- szefügg a társadalmi viszonyokkal, napi gondok fog­lalkoztatják a vezetőt. Változatlanul előkelő helyet foglal el a statisztiká­ban az elsőbbségi szabályok megszegése és a relatív gyorshajtás. (Az utóbbi alatt nem az útviszonyoknak megfelelő vagy a látótávolsághoz képest eltúlzott se­bességet értünk.) Az ittasan balesetet okozók részará­nya 19,2 százalék volt, alig több, mint 1988-ban, ab­szolút számban azonban 39-ről 48-ra növekedett. Áz összes baleset háromnegyed része lakott területen be­lül történt. További kövétkeztetések levonására ad módot az a tény, hogy a balesetek több mint a fele Baja város közigazgatási határán belül következett' be. 1 Végezetül arról érdeklődtem Fercsák Mártontól,' hogy a felsorolt kategóriák mennyiben minősültek közlekedési bűncselekménynek. (Ide tartoznak a bal­esetek, illetvp az ittas vezetés, ha az elkövető vérében 0,8 ezreléket meghaladó alkoholkoncentráció van.) A rendőrség 274 esetben folytatott nyomozást bűn- cselekmény miatt, ebből négy a segítségnyújtás elmu­lasztása, hat pedig az előbbi enyhébb változatának, a cserbenhagyás vétségének kategóriájába tartozott. G. Z. EXPORTBIZONYTALANSÁG Almából is kevesebbet szállítunk a szovjet piacra PÉNTEKEN: Jelöltmustra A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a választók nemigen ismerik azokat, akik közűi március 25-én választhatnak. Bács- Kiskunban legföljebb péntekig, március 9-éig tart(hat) ez az állapot A Petőű Népe ugyanis — a szokásosnál 50 százalékkal nagyobb, ünnepi terjedelemben — fényképpel illusztráltan bemutatja mind­azokat, akik képviselőjelöltek áz egyéni választókerületekben. Ter­mészetesen az egyes körzetek rövid leírását is közöljük. Ügy hisszük, bogy a Petőű Népe pénteki száma egyetlen választópolgár otthoná­ból sem hiányozhat — hiszen a választásokig már nem sok idő van bátra. Ha Ön is megveszi a pénteki lapot, már előre választhat a jelöltek között Ezért is hívjuk fel a ügyeimét korábban: már most gondoskodjon arról, hogy biztosan megkapja a Petőű Népét (előfize­tőink természetesen a rendes úton hozzájutnak). Újság már Bács- Kiskunban is több van — de az összes jelöltet, fényképpel, kizárólag a Petőű Népéből ismerheti meg. Kisszövetkezet három lábon t Felére csökkentett létszámmal dolgoznak az asszonyok; gycrekcipőtalpakat készítenek a Kecskeméti Cipőipari Kisszövetkezetnek. 1987 óta működik kisszövetke­zetként a Solti Vegyesipari Szövet­kezet. Szerencsés volt a formavál­tás, hisz folyamatosan nyeresége­sen gazdálkodnak. Három fő tevé­kenységük van; a fa-, a vas- és a cipőipari. Faipari részlegük két legnagyobb megrendelője a Kalo­csai Kárpitosipari Kisszövetkezet és a régi Tanért — ma Calderoni Műszer, Taneszközgyártó és For­galmazó Vállalat. Az előbbinek bútoralkatrészeket, franciaágy ágyneműtartóját es kárpitkerete­ket készítenek. Évente 6-7 ezer garnitúrához valót. A Calderoni- nak főleg iskolai táblákat gyárta­nak és szerelnek fel a helyszínen. Egyetemeken, főiskolákon hidrau­likus működtetésű táblákat építe­nek be. A kisszövetkezet belsőépítészeti munkákat is vállal, például a Paksi Atomerőmű vezérlőtermébe aszta­lokat szállít a számítógépieknek, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr- főkapitányságnak pedig ügyfélfo­gadó pultokat, ablakokat. Leg­büszkébbek arra, hogy a budapiesti Szent István Bazilika felújításához belső darus állványzatot gyárta­nak. Vasipari részlegükben készítik a hidraulikus táblák vázát és mozga­tó berendezéseit. Az Erdészeti • Sírok János és Varga Ferenc sertés- kutrica-ajtót hegeszt. Gépgyártó Vállalatnak kisszériás erdő- és mezőgazdasági gépieket, pótkocsik és trágyaszórók oldalait állítják elő. A lakatosok közvetve kínai exportra is dolgoznak. Cipőipari részlegük a piacok be­szűkülése miatt csökkentette ter­melését és létszámát, ugyanis a ci­pőtalpakat magyár és szovjet láb­belikhez készítik. (Kép és szöveg: Méhesi Éva) NEM IRÁNYÍT, SEGÍT — A KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS ÉS A SZAKSZERVEZETI TISZTSÉGVISELŐK Megalakult a vasasok megyei szövetsége Huszonnyolcból tizennyolc Bács- Kiskun megyei vasasüzem dolgozói határozták el, hogy szövetségbe tömö­rülnek érdekeik hatékonyabb védelmé­re. Az Illés András (Kecskemét, Kád­gyár) irányításával működő előkészítő bizottság tegnap délelőtt a szakszerve­zeti székházban ismertette a szervezeti és működési szabályzat tervezetét. Az érdekeltek közül csak ketten hiányoz­tak. Juhász István megyei szervező kér­désekre válaszolva hangsúlyozta: a me­gyei vasasszövetség nem az országos közbülső szerve, nem irányítója az alapszervezeteknek. Következéskép­pen mindegyik alapszervezet megőrzi teljes önállóságát. A szövetség állásfog­lalásokkal és ajánlásokkal befolyásolja a szövetséghez jelenleg tartozó mintegy 8-9 ezer tag élet- és munkakörülménye­inek javítását, az életszínvonallal, a foglalkoztatással, területpolitikával (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents