Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-22 / 68. szám
6 • PETŐFI NÉPE © 1990. március 22. NÉGYSZEMKÖZT •! A szövetkezeti jövő Beszélgetés Csete Lászlóval\ az Agrárgazdasági Kutatási Intézet tudományos igazgatójával Milyen lesz a szövetkezeték ■ jövője? Nehéz ma erre a kérdésre válaszolni, hiszen egyes v politikai irányzatok a szövet- kezetek szétveréséért, mások a megtartásukért csatároz- nak, A vitában elsikkadnak fontos érvek, háttérben maradnak a magyarországi szövetkezetek \ teljesítményei, megfeledkeznek a nemzetközi : tapasztala tokról. Mindinkább előrenyomulnak a pilla-, natnyi politikai érdekek. A szubjektív megközelítések- ilyen'erdejét elhagyva, Csete Lászlóval, az Agrárgazdasági Kutatási Intézet tudományos igazgatójával beszélgettünk a nemzetközi tapasztalatokról, a szövetkezetek múltjáról és jövőjéről. 1 Magyarországon most divat a szövetkezetek felszámolásáról, a föld új tulajdonlásáról vitatkozni. Miként ítéli meg a jelenlegi vitákat? — Magyarországon hagyománya van a szétverni-újra- építéni ellentétnek. Erre' jó példa a II. világháborút követő idő. A nagybirtok felapró- zása, majd néhány év múlva a . nadrágszíjparcellák erősza- ■ kos, egyesítése szövetkezeti formában. A mostani szövet- kézetmegszünletésnek nincs történelmi indoka, magyarázata. Nyugat- és Es'zak-Euró- pában elterjedtek, jól működnek a Szövetkezetek. Létrejöttüket, az egész világon az indokolta, hogy az egyéni termelő nem volt versenyképes a nagybirtokkal szemben. Ezért az egyéni gazdák eszközeik beszerzésére, terményeik értékesítésére szö- vefkeztek: Későbbi gyakorlat, a skandináv országokban felterjedt módszer, hogy a termelők a feldolgozásban is együttműködnek, s ezáltal jobban győzik a versenyt.- Magyarországon is egészen sajátos a szövetkezetek múltja. Először a kincstári szállítók, vagyis a nagybirtokosok szövetkeztek az 1890- es években. A kisebb méretű termelésben csak később alakult ki a szövetkezés gyakorlata, példája ennek a Hangyái. A gazdák. itt is beszerzésre, értékesítésre, fogyasztásra, hitelezésre alakultak egy-egy csoporttá. A múlt egyik nagy tanulsága, ■ hof-.y " az állami részvétel aránya is tekintélyes volt a szövetkezetekben. A magyarországi tejszövetkezet vagyona például 90 százalékban állami tulajdon volt. Érdekes vonása, hogy a tagság kényszerpályán mozgott a szövetkezethez való kapcsolatában, hiszen a család ellátásán felüli terményeit csak saját szövetkezetének adhatta el. — Magyarán a tag kiszolgáltatottja volt a szövetkezetnek ,..- Egyáltalán nem. A szövetkezet a tagságé is. volt, a piacpolitikát ők határozták meg. A szövetkezet révén előnyhöz is jutottak, egyes termékeket olcsóbban vásá-. rolhattak meg, év végén osztalékot kaptak. Vagyis az előnyök és a kötöttségek együttjártak. — Ha a múlttal nem is, a szövetkezetek jövőjét illetően sokan bizonytalanságban vannak.- A magyar szövetkezeti valóság elszakadt a nemzetközi tapasztalatoktól, s egyáltalán a szövetkezés valódi eszméjétől. Veres Péterék, amikor a szövetkezetekről álmodtak, a dániai típusú - értékesítő, beszerző, hitelező- szövetkezetekre gondoltak. Kezdetben szóba se került ä kolhoz tipusú szövetkezés, amely már akkor is létezett a Szovjetunióban. Az alakuláskor három típusban szerveződtek a szövetkezetek. De hamarosan a leginkább kollektivizált, az állami tulajdonhoz legjobban hasonlítható szövetkezetek létét minősítették elsődlegesnek. Minden más próbálkozás visszaszorult, s hosszú évek teltek el, míg az egyszerűbb szövetkezeti formák bizonyíthatták életképességüket. Ilyen egyszerűbb, kezdetben nem szívesen látott szövetkezeti forma a ma js élő szakszövetkezet. Erre jellemző, hogy megőrizte a kisparaszt önálló életvitelét, és az európai típusú szövetkezést összekapcsolta a termelő típusú közös gazdasággal. Kiderült, hogy a szak- szövetkezet minden tekintetben hatékonyabb a termelőszövetkezetnél. — Van-e létjogosultságuk a termelő típusú szövetkezeteknek?- Nincs. A mindentől lefosztott termelés tipikusan kényszerpályás rendszer, amit a sztálini gazdasági irányítás valósított meg. Itt az elgondolás lényege az volt, hogy van, aki termei, van aki a feldolgozást végzi, s van, aki értékesít, és megint mások egyeztetik, tartják kézben ezeket a folyamatokat. A következmény nyilvánvaló, ehhez példákat sem kell sorolni, csak szét kell néznünk Kelet-Európábán. — Ha nincs jövője a termelő típusú szövetkezésnek, akkor a 2-10 000 hektáros termelőszövetkezetek sorsa is megkérdőjelezhető. S ez nemcsak a szövetkezetek szétverésére szító hangulatból következik, hanem gazdasági megfontolásból is. Mi legyen tehát ezekkel a földjeikkel?- Nem lesz könnyű feladat, de a tagokat valódi tulajdonossá kell tenni. Ez egyáltalán nem új földosztást jelent. Sokan keverik a fogalmakat, pedig mást jelent a tulajdon, és mást a hasznosítás. Ma Magyarországon a termelőszövetkezetek területének 38 százaléka nevesíthető, ez a tagok tulajdonában van. E területet vissza kell kapniuk tulajdonosaiknak, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ők feltétlenül kiméretik eredeti parcelláikat. A szövetkezeti tag a számára megnevezett birtokrészt saját tulajdonaként tartja számon, de hasznosításra a szövetkezetben irthatja. A szövetkezeti földek 58 százalékát már megváltotta a közös gazdaság, ahol van örökös, s megtalálható, szintén nevesíthetik e területeket. A tulajdonkeresés hangulatában azonban nem szabad arról elfeledkezni, hogy közben feltétlenül termelni kell ezeken a földeken, hiszen kenyerünkről, a jö- vőnkről mondanánk le ellenkező esetben. A területek 4 százaléka van állami tulajdonban, ezt vissza lehet adni a községeknek, természetesen mezőgazdasági közösségi hasznosításra. — Az eddigi zárszámadó közgyűlések tapasztalatai szerint a tagság kevés helyen igényli vissza a földjét. ’ Csendesek a jelenleg is egyénileg gazdálkodó parasztemberek, pedig az ő tapasztalatuk érdekes lehet a mezőgazdaság jövőjét illetően.- A múlt ősszel magán- gazdálkodókat kérdeztünk meg közérzetükről, a mező- gazdaság jövőjéről. A megkérdezettek többsége az első helyen említette, hogy nem érdemes a földbe befektetni, mert gyenge a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége, magas az adó, nehéz kölcsönökhöz jutni. A második helyen az értékesítés bizonytalanságait emlegették. A harmadik helyre került az az óhaj, hogy az állattartáshoz jó lenne a föld. A sorban rögtön ezt követi, hógy a föld műveléséhez szükséges felszerelések-hiányoznak. Felmérésünkkor 52 gazdánál mindössze 8 traktort találtunk. — Számításaim szerint ma legalább évi 1 millió forintos bevétel kell ahhoz, hogy egy átlagos színvonalon gazdálkodó paraszt a bérből élők jövedelmének átlagát elérje. Kétmilliós bevételnél számolhat átlagot meghaladó színvonalú megélhetéssel, s mintegy 5 százalékos vállalkozói haszonnal. E számokból semmiképpen nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a magántefmelésnek nincs jövője, ezért, mint gazdálkodási forma ellenezhető. — A földosztás és a farmergazdálkodás összetartozó fogalom a köznapi szóhasználatban. — Ez a szóhasználat csupán csak divat, a szavakkal való dobálózás, a pontos tartalmi ismeret hiányában. A farmergazdálkodás az Amerikai Egyesült Államokra jellemző, ahol szinte korlátlan földterületen gazdálkodhatnak. Európában családi keretben maradt a mezőgazdálkodás, egyes országokban még az örökösöket is korlátozzák, hogy együttmaradjon a családi tulajdon. Ez utóbbi felel meg a magyarországi modellnek is, vagyis nálunk a családi gazdálkodás valósulhat meg. — Sokan a családi gazdálkodástól azt várják, hogy vele elkerülhető a fenyegető munkanélküliség. Reális elképzelés ez? — Ma egy aktív szövetkezeti tagra 10 hektár jut a közös földterületből. A jelenlegi körülmények között ekkora területen, átlagos gazdálkodást feltételezve, nem lehet megélni. Látható, hogy a lakosság 20 százalékos agrárnépessége a jelenlegi termelési szerkezetben nem tartható fel. Ezért irreális a családi gazdaságokat úgy kezelni, mint a teljes foglalkoztatottság megoldási módszerét. Egyébként a mai egyéni gazdálkodók sem így gondolkodnak, gyerekeik jövőjét nem a mező- gazdaságban látják. Az ilyen elképzeléseket a nemzetközi tapasztalat sem igazolja, hiszen a fejlett nyugati államok-, ban az agrárnépesség nem haladja meg a 3—5 százalékot. — A közhangulat, a változások iránya azt erősíti, . hogy átalakulóban van a magyar mezőgazdaság, ön szerint milyen lesz az átalakulás üteme? — Az átalakulás,' a szervezeti, érdekeltségi korszerűsítés nem maradhat el a mezőgazdaságban . Nézetem szerint a szövetkezetek egyhar- mada, a jól müködőek megmaradnak. Ezek a gazdaságok képesek eltartani tagjaikat, de a belső szervezeti megújulásra, a vállalkozás erősítésére náluk is szükség lesz. A szövetkezetek másik harmada, a gyengén gazdálkodók, valószínűleg megszűnnek, s helyükön egyéni gazdálkodás indulhat. A szövet- . kezetek harmadik harmadánál ma még nem lehet pontosan tudni, milyen irányban dől el a sorsuk, képesek lesznek-e kitartani a szövetkezeti forma mellett, vagy egyéni gazdaságokká alakulnak. Ä Kívánatos, • hogy 4-5 éven belül alakuljon át az agrárstruktúra, egyszersmind szaporodjanak a kis- és középméretű vállalkozások. Ennek persze feltételei vannak. Egész biztosan szükség lesz tőzsdére, szaktanácsadó, menedzselő irodákra, hitelszövetkezetekre. Az ugyanis a megújulástól független tény, hogy az agrártermelésnek jövője van Magyarországon. Ezt a számok is megerősítik: a múlt évben l‘,7 milliárd dollár értékű volt a mezőgazda- sági export, az aktívum is elérte az 1,1 milliárdot. A mezőgazdasági termelés és export nélkül — meggyőződésem szerint — nem lehet kivergődni a jelenlegi gazdasági | mélypontról. V. Farkas József 1 Megmenthetők-e az elefántok? Ez év elején az elefántok védelmét szolgáló nemzetközi egyezmény hatályba lépett, amelyet azonban öt afrikai ország — a Dél-afrikai Köztársaság, Zimbabwe, Zambia, Botswana és Malawi;— egyelőre nem ismer el, lévén az elefántagyar jelentős szállítói. Az importőrök közül haladékot kért Nagy-Britannia gyarmata, Hongkong számára, hogy az eladhassa a raktáraiban heverő 670 tonnányi elefántcsontáruját. Kína is közölte, hogy nem tartja magát az egyezményhez. Sikerült megnyerni viszont a tilalomnak Japánt, amely eddig a világon forgalomba kerülő elefántcsont 40 százalékát vásárolta fel. Az elefántagyar adásvételét tiltó nemzetközi megállapodást tavaly októberben fogadták el a veszélyeztetett állatfajok sorsáért aggódó országok természetvédői. Talán az utolsó lehetőséget kínálták fél ezzel az állatfaj megmaradásának, mivel a Vadvédelmi Világalap (WWF) szerint tíz éven belül kipusztulnak az afrikai elefántok, ha nem vetnek azonnal véget az állatok nyerészkedési célú leölésének. A WWF adatai szerint az utóbbi öt évben mintegy félmillió, csupán 1988-ban 125 ezer elefántot pusztítottak el, s ma Afrikában 4—700 ezer közöttire tehető a számuk, holott 1978-ban még másfél millióra becsülték az állományt. Az elefánt egyébként a földkerekség egyik legbékésebb állata, valójában nincs is természetes ellensége, egyedül az embertől kell félnie. Képünkön egy több ezer, orvvadászoktól elkobzott elefántagyarból álló máglyát láthatunk, amelyet azért égetnek el, hogy ne jusson el azokhoz, akik még ma sem hajlandók felhagyni a zongorabillentyűk, biliárdgolyók, kisebb-nagyobb faragványok elefántcsontból való előállításával. A mintegy 3 millió dollár értékű elefántagyar elégetésére a hatalmas testű, békés állatok megmentéséért folytatott harc élvonalában küzdő Kenyában kerülj sor. (MTI-Press) Trópusi növényeket termeszt • Az ablakokat dél-afrikai amarillisz díszíti.
