Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-10 / 35. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. február 10.

SZTRÁJK A NYUGTA MIATT (II.)

Butikosok a létminimum alatt...

A kiflik zacskóba, onnan a vevő kosarába kerülnek. A néhány négyzetméternyi üzletecske ajtaja mellett pénztárgép. A tulajdonos áll mögötte. Beüti a négy kifli árát, visszaad es a blokkot a vásárlónak nyújtja. Ez így természetes. Becsben. A Mariahil- ferstrasse mellett, egy kis mellékutcában ...

Kinek fontos a fogyasztó?

Magyarországon a kiskereskedők és az áruikat üzletükben kínáló kisiparosok egy része 1990. július 1-jétől szintén nyugtát kell adjon. Úgy mondják a jogalkotók: mindez a kulturált kereskedelem természetes kiegészítője. Fogadjuk el. Ezt javasolja Baj- nóczi Sándorné is:

— A nyugtaadási kötelezettség nemcsak az adózást segíti. A blokk a vásárlói érdekvédelmet is szolgálja. Ha valaki vásárol teszem azt egy pohár tejfölt, es az romlott, a húsz forintjáért legyen joga visszavinni az üzletbe. De ugyanez vonatkozik a két- három ezer forintos cipőre, a kabátra, a ruhára is. Ne a kereskedő jóindulatán múljon az érdekvédelem. És ne a vevőnek kelljen bebizonyítania azt, hogy hol vásárolt. A blokk legyen a bizonyíték.

— Nekem erről az a véleményem, hogy a vevő kérésére eddig is számlát kellett adnia a magánkereskedőnek —1 állítja Rozsnyai Simon, a Kisosz Bács- Kiskun megyei szervezetének titkára. Annak a pénztárgépnek, amit most be akarnak vezettetni, egyszerűen nincs meg a hazai háttere. (És akkor a szervízhálózatról még nem is beszéltem.) A nyugati határainkon túli és a hazai kereskedelmet nem lehet összehasonlítani. Nálunk az üzletek döntő többségét nehezen lehetne korszerűnek nevezni. Kis alapterületen, kedvezőtlen raktározási feltételekkel működnek.

Több Opel, mint pénztárgép

A kiskereskedők megyei képviselője szerint egyébként a pénztárgép valójában huszadrangú kérdés. Nem lehet elválasztani a sztrájkjukban megfogalmazott másik követelésüktől. Ami jóval lényegesebb. Nevezetesen: a forgalmiadó-átalány megszüntetése miatt bonyolultabb lett a könyvelés, tovább fokozódott az adminisztráció. Rozsnyai Simonnak igaza van. Mégis a pénztárgép az, ami elsősorban pánikot okozott a kiskereskedők körében.

— Miért nyilatkozott úgy országos vezetőségük egyik képviselője a napokban, hogy inkább fizetnének 30-40 százalékkal több adót, csak ne kelljen számlát adniuk? — teszi fel a kérdést Kolozsi R. Gyula. — Miért fél ettől a „rettenetesen bonyolult” művelettől? Miért? Olyan drága a gép? Jó, legyen

mondjuk 30-40 ezer forint az ára. Ha a számlaadás olyan nehéz, olyan bonyolult, fizikailag kivitelezhetetlen és időben megoldhatatlan munka, akkor el tudjuk képzelni, hogy az, aki a jól kihasználható Lada Kombi helyett meg tudja magának venni a Ford vagy az Opel legújabb típusát, az a saját munkáját megkönnyítő, az adójában elszámolható pénztárgépről csak álmodozhat? Miért van az, hogy a legtöbb butikosnak van nyugati autója, de szinte egynek sincs pénztárgépe. Ki tudja ezt nekem megmagyarázni?

És akikre nem vonatkozik

A pénztárgép ügyében felvetett érvek és ellenérvek mellé az érintettek, azaz a kisiparosok, kiskereskedők álláspontját valahogy így rekonstruálhatnánk. „Legyen a pénztárgép. De tegye meg már egyszer valaki, hogy beül mellém a kocsiba és elkísér áruért. Elsőként mondjuk egy állami üzletbe menjünk. Ahol már ismernek, elvárják a borravalót. Tehetném persze, hogy nem adok, de akkor elapad az áru is. A vásárlásról itt még számlát kapok, na de a kenőpénzről...? Aztán a kisiparost, a készítőt keressük fel. Ő nem ad számlát. Illetve nagyritkán, de akkor sem mindenről. Én fizetek és közben jó pofát vágok. Nehogy megsértődjön, mert akkorleg- közelebb másnak adja a portékát. Hazaérve elsőként a könyvelőmet keresem fel — munkája ellenértékének ő is csak egy részét igazolja. A többit zsebből fizetem ... És amíg áruért loholtam, addig zárva volt az üzlet. A hét többi napján 10—12 órát dolgozom, de természetesen minden bevételemet két példányban igazoljam. Ja, hogy a kiadásaimról alig kaptam számlát? Ez senkit sem érdekel.”

A szakértők szerint ezt az abnormális rendszert fékezné meg kissé az általános nyugtaadási kötelezettség. Az új rendelet azonban megintcsak felemásra sikerült. Nem vonatkozik az utcai árusokra, a vásározókra, a hírlapárusokra, a taxisokra, a benzinkutasokra és az utcán át árusító (de sok lesz a jövőben ilyenből!) kisvállalkozókra sem. Nem köteles nyugtát adni az a szolgáltató, aki a megrendelő lakásán dolgozik. És a sort folytatják majd az egyéni kérelmezők, akik a személyi és a tárgyi feltételek hiányára hivatkozhatnak gondosan megszerkesztett beadványukban.

Annak van igaza, aki most mégis azt mondja: valahol csak el kellett kezdeni a rendcsinálást. Hiszen azt ma már senki sem gondolhatja komolyan ebben az országban, hogy egy butikos kevesebbet keres egy takarítónőnél. Vagy ha mégis, akkor legyen mivel ezt bebizonyítania. Legyen tehát pénztárgép az üzletében. Mint mondjuk, abban a maria- hilferstrassei boltocskában ...

Noszlopv Nagy Miklós

Megegyezés a felvásárlási árban

USA, Dél-Korea, Ausztrália az új kereskedelmi partner

■ Áremelés, alapanyag-beszerzési, késztermék-értékesítési nehézségek, s ebből adódóan félelem a munkanélküliségtől. Mind, mind olyan sarkalatos gondok, amelyekkel meg kell küzdenie a Kecskeméti Konzervgyár vezetőinek. Csongovai Tamás vezérigazgatót emiatt kerestük fel, aki válaszolt kérdéseinkre.

— A legutóbbi áremelések érintették a gyár termékeit. A kereskedelem a gyárra hivatkozik. Mi indokolta, hogy drágábban adják a kon- zerveket?

— A gyár termékeinek árai Sajnos emelkedtek, mert drágábbak lettek mindazok az alap- és csomagolóanyagok, félkész termékek, amelyekkel mi dolgozunk. Ezért voltunk kénytelenek emelni, árainkat,' amely előreláthatóan eléri a 20 százalékot. Ugyanez a helyzet bébiételeinknél is, azok jelentős hányada húst, illetve zöld-, ségfélét tartalmaz, amelyeknek beszerzési ára növekedett. /

— A nyersanyagot az idén a múlt évhez viszonyítva mennyiért tudják beszerezni?

— Erről nehéz bármit is mondani, mert a mútf évben egyes nyers- anyagféleségekből nagy hiány volt, s termékeinknél irreáfis árak alakultak ki. A viszonyítási alap inkább a tavalyi és az idei szerződéses ár lehet. Az idén a tavalyihoz viszonyítva mintegy 10-20 százalékos növekedést tudunk elképzelni.

— Tavaly gondok voltak a nyersanyag beszerzésével, az idén mennyi zöldségre' és gyümölcsre számítanak?- Az eddigi tapasztalataink szerint zöldborsóból valamivel kevesebb lesz, ez megfelel eladási lehetőségeinknek. A kukoricatermékekből a nyersanyag a tavalyi szintet éri el, paradicsomból úgy tűnik, szintén sikerült a múlt évi mennyiséget beszerezni. Gyümölcsféleségekben nagy a bizonytalanság a szovjet, illetve a KGST- export függése miatt. .Egyelőre nem kötünk jelentősebb mennyiségű gyümölcsre szerződést, mert nem tudjuk, hogy ezek a termékek egyáltalán eladhatók lesznek-e.

— A termelőket — ezekből jelentős számú a megyében gazdálkodik — érdekli, hogy a felvásárlási árakat ki állapítja meg, a gyár diktálja? *'• , , »

— Első tevékenységem közé tartozott, hogy a mezőgazdasági partnereinket sorban felkerestem, s közösen alakítottuk ki azokat az árakat, amelyek véleményem szerint ebben az évben elképzelhetők. A legtöbb partnerrel sikerült közös nevezőre jutnunk. Teljes mértékben egyezőek az érdekeink abból a szempontból, hogy a mezőgazdaság és a konzervipar igen szerény nyereséggel számolhat. Abban is megegyeztünk, hogy nem lehet egyikünknek sem célja a pillanatnyi előny érdekében a másik tönkretétele. Sikerült megállapodnunk minden nagyobb mennyiségben, azok árában, közösen akarjuk átvészelni ezt a nehéz időszakot. Szeretnénk ezzel elérni, hogy a következő években a gyümölcs-zöldség kultúrák megmaradjanak, hogy a konzervipar dolgozni tudjon.

— A gyár évtizedek óta termékeinek nagyobb részét külföldre, főleg a Szovjetunióba küldte. Miután a rubelelszámolású exporttal gondjaink vannak, betörtek-e valamilyen új piacra?- A gyár szempontjából igen jelentős volt a KGST-piac. Az időközben ismertté vált elszámolási nehézségek miatt, folyamatosan bővítjük tőkéspiaci kapcsolatainkat. Könnyebbség volt számunkra, hogy korábban, amikor nem támogatták annyira, mi akkor js termeltünk nyugati piacokra. A feladat most az, hogy ezeket a piaci pozícióinkat megerősítsük. Új piacokat is keresünk, sőt, sike-. rült ilyeneket szerezni is. Bővítjük kapcsolatainkat az USA-val, elkezdtünk szállítani Dél-Koreába, ahonnan olyan információ érkezett: elégedettek termékeinkkel, szeretnék növelni a mennyiséget. Az eddigi piacokat megtartva, bővítve., elképzeléseink szerint, Ausztráliában lehetne még piacot találni.

— Az első pillanatban ez elképesztőnek tűnik, hiszen az iszonyú távolság növeli a szállítási költségeket, s így az eladási árat is.

— Ez nem azt jelenti, hogy gazdaságtalan oda exportálni. Kisebb mennyiségben már próbálkoztunk. Úgy érzem, ez jó lehetőséget ad számunkra, s ennek érdekében együttműködünk külkereskedelmi vállalatokkal. Onnan is felkerestek bennünket különleges, speciális termékek előállítására jelentettek be igényt. Történtek erre már itthon próbálkozások. Bízom abban, hogy ezt a piacot meg tudjuk szerezni magunknak. Mindemellett, szeretnénk erősíteni az európai országokkal már hagyományossá vált kapcsolatainkat. Szerencsés eset, hogy a napokban már a nagy szállítókkal megtörténtek a megállapodások, akik jelentősen emelték mennyiségi igényüket, más-’ részt új termékeket rendeltek.

— Az elmondottakból az a következtetés vonható le, hogy a konzervgyár dolgozóinak lesz munkájuk?

— Ebben az évben igen. Kérdéses, hogy a KGST-partnerekkel hogyan sikerül egyezséget kötni. Ez nagymértékben befolyásolja, hogy a következő években nálunk és a mezőgazdaságban milyen lehetőségek kínálkoznak. A tárgyalások most vannak folyamatban, amelynek végeredményére még várni kell, hogy felelősségteljesen lehessen a kérdésre válaszolni. Az tény, hogy már sok új termékkel rukkoltunk elő, s célunk az, hogy megteremtsük azoknak a termékeknek értékesítését, amelyeket az első hónapokban gyártottunk. Mindenképpen szeretnénk elérni, hogy folyamatos munkával lássuk el az embereket. Ennek érdekében az eddigi gondolkodásunkat át kell programozni. Nemcsak ötezer tonnás mennyiségekben szabad csak gondolkodni, hanem meg kell becsülni a 10-50 tonnás szériamennyiségeket is. Ha kell, ilyennel biztosítjuk a folyamatos termelést. Igaz, ez nagyobb gondosságot, szervezettséget igényel. Érezzük a felelősséget azért, hogy az itt dolgozó emberek megtalálják a jövőjüket, megélhetésüket mondta befejezésül Csongovai Tamás.

Gémes Gábor t .

Nestlé

csokoládé

Miskolcról

A Szerencsi Édesipari Vállalat diósgyőri csokoládégyárában a sikeres próbagyártás után már megkezdődött a svájci Nestlé cég licence alapján a világhírű Nestlé csokoládé gyártása. Az 50 és I0Ö grammos táblás tejcsokoládét a közeljövőben követi a Nestlé-termékcsalád többi tagja is. (MTI-fotó)

Az igazmondás biztonság

Beszélgetés Agócs Józseffel, a Magyar Agrárkamara társelnökével

Átalakulóban, pontosabban kialakulóban van a magyar mezőgazdaság érdekvédelipi szervezete. A Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa ugyan húsz esztendőn át vállalta e feladatot, de nem végezte el. Az érdekvédelem egybeolvadt az állami irányítással, az állam kinyújtott karjaként a központi akarat kiszolgálójává vált. Érthető, hogy a gazdaságok érdekeit háttérben hagyó működési rendszerrel elégedetlenek voltak a termelők, s még a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa fennállása idején újabb érdekegyeztető szervezet létrehozását kezdeményezték. A múlt év novemberében megalakult a Magyar Agrárkamara, melynek 11 megyei szervezete működik. A kamarához 400 termelőszövetkezet, állami gazdaság, élehniszer-ipari üzem csatlakozott, Valamint több tízezer kistermelő, akiket a Magyar Kertészeti Egyesülés képvisel. A szárnyait bontogató érdekvédelmi szervezet munkájáról, elképzeléseiről dr. Agócs Józseffel, a Magyar Agrárkamara társelnökével beszélgettünk.

Tisztességes

nyereséggel

kalkuláljanak

— Alig jött létre az agrárkamara, máris az események sűrűjében találta magát. Januártól j|| két kivétellel — szabadak a mezőgazdasági termékek árai, s ez merőben új helyzetet teremtett a gazdaságok munkájában. Az új árrendszer új lehetőségeket csillant fel, ugyanakkor korlátokat is jelent a gazdálkodóknak, s az érdekek egyeztetése a kamarának is fontos feladata.

— A mezőgazdasági termékek árai szabadok, de ez egyáltalán nem jelenti a gazdálkodási elképzelések távlati stabilitását. A szabad ár ellenére nem változtak meg alapvetően az árképzés elvei, s ez bizonytalanságban tartja a gazdálkodókat. Az előzetes egyeztetéseknél kiderült, hogy még mindig a fogyasztói árszínvonalban állapodtak meg az érdekeltek, s ebből kezdték visszaszámolni a termelői árakat. Az érthető, hogy a fogyasztói ár politikai kérdés is, ám a termelői érdektelenségből következő áruhiány hasonló folyá- matokat indíthat el. Ezért az árképzést más alapelvek szerint kellene alakítani a jövőben. Számításba kell venni a termeléshez, feldolgozáshoz, forgalmazáshoz szükséges költségeket, ezen túl tisztességes nyereséget kalkulálva az egész gyártásra és forgalmazásra. ,

Ez a két tényező és a piac együttesen alakítaná ki a fogyasztói árakat. Most nem ez történt, hiszen a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium már jó előre javasolta, hogy a sertés felvásárlási ára kilogrammonként 65—67 forint között legyen. Ez már a meghirdetés pillanatában sem volt teljesen rét- ális, s mára egyértelműen kiderült, hogy egyes feldolgozók ennél többet hajlandók fizetni. A jelen helyzetben ez az ár előnytelen a termelőknek is, 1 kiló

sertéshúst a telepeken 5 kilogramm takarmányból lehet előállítani, s ez az átlagos árakon számolva 50 forint ráfordítást jelent. A takarmányozás ősz- szegét mintegy 30 százalékkal növelik az egyéb kiadások, így a mintegy 56 forintos értékesítési áron nincs haszna a termelőnek. Nyilvánvaló, hogy aki ennél magasabb áron képes csak előállítani a sertéshúst, abbahagyja a termelést.

A termelő érdeke a takarékosság

— Ez a logika termelői nézőpontból igaz lehet, ugyanakkor takarja a termelésnél és feldolgozásnál is feltételezhető hatékonyságot.

— Ezzel szokták vádolni a termelőket, de ez többségükre nem érvényes. A termelő ugyanis a nyereségből indul ki. Ha átlagos feltételeket és hatékonyságot tételezünk fel, ehhez igazítjuk a fogyasztói árakat, amelyek már 8-10 százalékos nyereséget is magukba foglalnak, a termelőnek alapvető érdeke lesz a takarékosság és a hatékonyság javítása. A termelőket ugyanis az elsza-‘ bad ült árak is bizonytalanságban tartják, tehát hosszútávon nekik sem érdekük a 'rövid távón elérhető magas nyereség. A mezőgazdaság ugyanis élő anyaggal dolgozik, beruházásai hosz- szabb távon térülnek meg. Az imént említett sertéstartás példájánál maradva: nem érdemes új beruházásba kezdeni, a termelést bővíteni, ha a magas ár, illetőleg a kereslet hiánya miatt befullad a piac, s eladhatatlanná válik az áru. A tisztességes nyereségnek a termelés, feldolgozás és értékesítés minden fázisában meg kell lennie amiatt is, hogy a boltokban mindig elég és közel azonos minőségű áru legyen.

— Miként lehetne ezt szabályozni?

— Nem mi találnánk ki, Nyugat- Európában bevált' gyakorlat, hogy úgynevezett termelési kvótákat állapítanak meg. A kvótán belül az átlagos ráforditásokat és a nyereséget megfizetik a felvásárlónak, azon túl azonban a felvásárlási ár csökken. A lényeg, hogy a termelő előre meghatározott gyakorlathoz igazodhat.

—: A mai piac nélküli „piacgazdaságban" ki egyeztetne? Az egyeztetéshez egyebek között apparátusra is szükség lenne.

— Az egyeztetés — az érdekeké és a termelési mennyiségeké — a kamara feladata lehetne a jövőben. Ehhez nem apparátus, hanem információs rendszer kell. Egy- lényeges feltétele van még: igazat kell mindenkinek mondania, amihez nem szoktunk hozzá. Ez nemcsak a termelők hibája, hiszen az igazmondáshoz mindenekelőtt biztonságra van szükség, nem ciklikusan ingadozó állapotokra, anii a magyar mezőgazdaság sajátja volt a legutóbbi években.

Ne a központi akarat, hanem a közmegegyezés érvényesüljön

— Szinte a kamara megalakulásával egy időben újjáalakult a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa is, Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége néven munkálkodik. Milyen a viszonyuk egymáshoz?

— A közelmúltban tárgyaltak a kamara és a MOSZ vezetői, az együttműködés előnyeiről kölcsönösen megerősítették egymást. A szokásos protokolláris fordulatokon túl azonban a napi gyakorlatban is megértésre, sőt a munkamegosztásra kell törekedni. Konkrétan meg kell egyezni abban, ki milyen feladatokat lát el, ezzel ugyanis elkerülhető a versengés, a hatalmi harc, ami a termelők megosztásához és mindkét szervezet hátrányához vezethet. A valódi együttműködés jól érzékelhető határai vélhetően a parlamenti választások után rajzolódnak ki, hiszen egyik szervezet szempontjából sem közömbös, miként alakulnak a mezőgazdaság tulajdonviszonyai.

— A kamara könnyebb helyzetűnek látszik, hiszen felépítésére .^működésére vannak nyugati példák. Bár még csak az, első lépéseit tette meg a kamara, Ön optimista. Milyen folyamatokra alapoz-^ za bizakodását?

Ami a bizakodás jogi oldalát illeti,i előkészületben van a kamarai törvény, amely a működés feltételeit szabályoz-1 za. Várhatóan 1991 elején tárgyalja a parlament. Ez az időpont jelenthet vá-' lasz tó vizet a kamara jövőjében. A törvényen túl persze számos gyakorlati feladattal kell megbirkóznunk. Támogatókat, szimpatizánsokat kell találnunk a gazdálkodók körében. Ezt persze nem lehet elérni egyfajta ráolvasással, hanem az alulról jövő kezdeményezések élére állva, termelői érdekeket védve lehet a tagokat toborozni. Kamarai érdeknek fogom fel, hogy minél gyorsabban jöjjenek létre a, mezőgazdaságban az úgynevezett ágazati szövetségek — például: tejtermelői, gyümölcstermelői stb. —, amelyek konkrét és valóságos érdekképviseletet fejtenek ki. E szövetségeket, valamint a feldolgozók, fogyasztók érdekképviseleti szervezeteit tömöritheti a kamara, s a köztük levő különbségek közvetítését és egyeztetését vállalhatja fel.

Ez az egyeztetési folyamat közös érdek, hiszen csak egymás gondjait ismerő és azokat belátással kezelő fórumok képviselői tudnak megállapodni. Valamilyen akarat mindig érvényesül a gazdaságban. A kérdés az, hogy ki közvetíti: a központi hatalom vagy pedig a közmegegyezés. A kamara szerepe éppen az lehet, hogy a közmegegyezés létrehozását szervezi, segiti a maga sajátos eszközeivel. Nemcsak kamarai helyzetemnél fogva, hanem termelőként is optimista vagyok a kamara jövőjét illetően. Ehhez nem a mai, felülről diktált helyzetből indulok ki, hanem egy jövőbeli, kiszámítható piacból. Az érdekegyeztetés persze nehezen működik, hä nem hiszünk egymásnak, ha eleve sanda szándékokat tételezünk fel. Az első időszakban ezért én akkor is elégedett leszek, ha az érdekegyeztetés legalább egymás megismerését és megértését szolgálja, amely viszont már a kölcsönös bizalomnak is az alapja lehet.

V. Farkas József

A pénz az utcán hever

Arról már hallottunk, hogy Párizs, London, vagy éppen Néw York valamelyik utcája dalköltők révén felkerült a slágerlistára. Hubert és Peters urak a kereslet-kínálat alapján állították össze a vüág tíz leghíresebb, pontosabban legdrágább utcájának sikerlistáját. Az említett urak ingatlanközvetítéssel foglalkoznak az Egyesült Államokban, így tehát a bérleti díjak szerint rangsorolták e sajátos listát. Amiből is kitűnik, hogy itt is a japánok kerültek áz élre. A világ legdrágább utcája ugyanis a tokiói Ginza, ahoFhavi 6750 dollárba kerül égy négyzet- méternyi terület! A második helyet a hongkongi Queens Road tartja 5750 dollárral. Harmadik az ötvenhetedik

utca New Yorkban (5500). Míg a Fifth”, az Ötödik utca |4- a négyzetméterenkénti 5000 dolláros ingatlanárával II csak negyedik a listán. A Madison Avenue, szintén New Yorkban (4000) az ötödik, a Los Angeles-i Rodeo drive (2700), majd megint New York következik: a Lexington Avenue (2250), és csak ezután jöhet Európa. A nyolcadik helyet a londoni Bond street tartja 2000 dollárral. A kilencediken jegyzik a párizsi Faubourg St. Honoré előkelő\ üzlethelyiségeit. Tizedik a szingapúri Orchard road 1750 dollárral. Persze, van miből kifizetni e horribilis összegeket: divatdiktátorok, ékszercsászárok és a szórakoztatóipar nagygazdái uralják a terepet. Kiszámították, hogy a világ legdrágább utcáján, ma, egy 120 négyzetméteres üzlet havi bérlete többe kerül, mint az 1600-as évek elején még mocsárként ismert Ginza alig 100 évvel ezelőtti teljes lekövezése.

n

sä.