Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-24 / 47. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. február 24. GYORSAN, OLCSÓN, JÓ MINŐSÉGET Ma nincsenek bombaüzletek az építőiparban Százharmincegymiliíós nyereség a Bácsépszernél A megye egyik legnagyobb építő- és szerelőipari válla­lata a kecskeméti Bácsépszer. Az általános gazdasági helyzet, a pénztelenség, az ebből következő munkahiány, az építőipar visszaesése hogyan érintette a vállálatot? Dr. Gátay Ferenc igazgatóval arról beszélgettünk, hogyan tudnak megélni, munkát szerezni, alkalmazkodni a felté­telekhez? — Az építőiparban már a múlt évben is munkahiány volt. Hogyan sikerült a Bácsépszer számára az elmúlt esztendő? — Távalyi terveink jobban sikerültek, mint ahogyan azt elképzeltük. A körülmények gyors változása napi alkalmazkodási készséget követelt meg minden gazdál­kodási szervezettől, s így tőlünk is. A múlt évet lényege­sen jobb eredménnyel, árbevétellel, lényegesen nagyobb beruházással'zártuk. Sikerült a dolgozók életszínvonalá­nak érdekében is többet tennünk, mint a megelőző évek­ben. Konkrétan: árbevételünk megközelítette az egymil- liárd forintot, amely 29 százalékkal volt több, mint 1988- ban. Nyereségünk 131,7 millió, 38,2 százalékkal maga­sabb, mint az előző esztendőé. Az átlagkeresetek 22,5 százalékkal növekedtek egy év alatt. Emellett több mint 50 millió forintot fordítottunk beruházásra saját eszkö­zeinkből, sem állami támogatást, sem bankhitelt nem vettünk igénybe. — Az 50 miDió nem kis összeg, mire költötték? —■ A már említett jelentős összeget szerkezetátalakítási megoldásokra fordítottuk. A vállalati tanács állásfogla­lása alapján a múlt évben két új üzemet indítottunk be, Kalocsán a kőlapgyártót, Kiskőrösön az asztalosüzemet. Ezek igényes belsőépítészeti munkákkal, kisszériás búto­rok előállításával foglalkoznak — A megyében — legalábbis tudomásunk szerint -— jószerével leálltak az állami építkezések megrendelései. Érzi ennek hatásait? — Igén. Ennek a következménye, hogy Kiskőrös, Ka­locsa, Kunszentmiklós körzetében erősen visszaestek a megrendelések. Ennek okai köztudottak, egyrészt a taná­csi pénzek hiánya, másrészt a honvédségi és vendégala- kulat;ok megrendeléseinek befagyasztása. Ilyen jellegű munkák elfogytak, nincsenek. Emiatt két dolgot lehetne tenni: vagy visszafejlesztenénk a vállalatot, vagy keres­nénk újabb lehetőségeket. Mi az utóbbit választottuk. Ennek eredményessége abból is látszik, hogy egy év alatt majdnem 30 százalékkal nőtt az árbevételünk.-— Az elmondottakból az következik, hogy a megyén kívül kell munkát vállalni. így területileg is átszerveződik a vállalat? , Arra, vonulunk,, amerre .van, .piac, elsősorban Buda­pestre. Ez év januárjában kialakítottuk a második buda- pesti építésvezetésünket. Már a múlt évben jelentkeztek jelentős építési igények a Balaton déli partján, ott elkészí­tettünk már néhány objektumot. Szervesen folyik a válla­lat szerkezeti átalakítása részben új üzemek létrehozásá­val, részben építési, szerelési kapacitás új területekre tör­ténő elhelyezésével. í , — Ezek szerint nincsenek megrendelési gondjaik?- Budapesten több reprezentatív munkánk van. Egyik legnagyobb feladatunk a Hungária Biztosító okta­tási központjának, illetve az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat új épületének felépítése, amelyek összesen 400 millión felüli munka. Ránk bízták a volt KISZ-központ székházának átalakítását és bővítését is, de van megren­delésünk a Magyar Hitelbanktól is. Nem vetjük meg a kisebb munkákat sem, sőt ennek beszerzésére ösztönöz­zük dolgozóinkat. — Ha már itt tartunk — a vállalati eredmények ezt tükrözik —, ma hogyan, milyen módon kell építkezni? — Van munka, csak keresni kell! Az alapvető feltéte­lek: nagyon gyorsan kell dolgozni, nagyon rövid határ­időket adnak, az árakat lefele nyomják és minőséget követelnek. Ebből adódik, "hogy elérkeztünk ahhoz az • időhöz, amikor a régi elvet kell vallani: nagy forgalom, kis haszon. Ma nincsenek bombaüzletek az építőiparban, sokat kell dolgozni, s mindenen meg kell keresni a kis hasznot. Ezért remélem, ebben az évben összejön a 150 milliós nyereség. — Ügy tudjuk, sok kisvállalkozót is bevonnak a munká­ba, igaz ez? — Kapacitásunk lényegesen jobban le van kötve, mint tavaly ilyenkor. Ezért állíthatom, az idén bőven túllépjük az egymilliárdos árbevételt. A kapacitás fejlesztésének egy sajátos, mondhatnám japán formája kezd kialakulni nálunk. A nagy építkezéseken jó néhány kisvállalkozó, kisszövetkezet, kisiparos, gmk hozzánk csatolódik, egész évben nálunk dolgozik. Úgy tűnik, ez a kooperáció mindkét félnek megfelel, hiszen ők szinte csak a munkae­rejüket adják, számunkra meg azért előnyös, mert kisebb rezsivel dolgoznak. Ez a jövő útja lehet, s egyben az új körülményekhez való igazodás. Erre rákényszerít ben­nünket a gyors infláció is. — Hogyan alakul a dolgozók fizetése, vannak-e lét­számgondjaik? — Létszámgondjaink nincsenek, de minőségi cserére törekszünk. Van bizonyos szelekció, a gyengébbek kike- ■ rülnek, akik maradnak, azokra valóban támaszkodni lehet. A vállalati tanács döntése értelmében 25 százalék­kal emelték erre az évre a béreket, és ez a szakember-rotá­cióhoz is segítséget ad. A vállalatnál 6 ezer forintban állapították meg a legalacsonyabb bért, ez azt jelenti, amennyire csak lehet, védjük a dolgozók életszínvonalát. Nálunk nem ritka a 7-8-szoros fizetés ugyanazon munka­körben dolgozók körében,--s- ezért-csak azt kérjük, hogy­ne menjenek el fusizni, másodállásba, itt nálunk teljesít­sék becsületesen kötelességüket. Ez^-motorja a-vállalatT.™...... nak — mondta befejezésül dr. Gátay Ferenc. Gémes Gábor Modellező népi iparművész ' Jászárokszúlláson Bagi Sándor ke­ramikus, népi iparművész csaknem tíz esztendeje hódol hobbijának, a repiilö- modellezésnek. Nemrég elkészítette az 50-es években Amerikában gyártott Gorion kísérleti sport- és túragép kicsinyített mását. A balzafa és vászonborítású távirá­nyítású gép 300 óra alatt készült cl. A modellt egy 15 kem-es Moki-motor emeli a magasba. (MTI-fotó) # Bagi Sándor repülőmodelljével. TOTÁLIS VEGYI HÁBORÚ A TERMÉSZET ELLEN Képes-e az emberiség élelmezni önmagát? A tudósok és tudományos közpon­tok többsége igennel felel e kérdésre, amennyiben az országok összehangolt tevékenységet folytatnak egy új, nem­zetközi gazdasági rend megteremtésé­re. A moszkvai Környezetvédelmi Fó­rumon e kérdéssel csaknem minden szónok foglalkozott. Földünk lakossá­gának életben maradását veszély fenye­geti. Eltűnnek az erdők, sivatagok ala­kulnak ki, tovább folytatódik a világ­óceán és az édesvizű források szennye­zése. Az általános felmelegedés és az ózonréteg helyenkénti megbomlása ha­talmas károkat okoz valamennyi or­szág ökológiai rendszerének. Csökken az élelmiszer-termelés, ám ugyanakkor Földünk lakóinak száma minden évti­zedben közel egymilliárd fővel növek­szik. Jelenleg a világon minden hatodik ember éhezik. Amennyiben a jelenlegi tendenciákat nem változtatják meg gyökeresen, a következő évszázad kez­detére legalább 60 ország nem tudja biztosítani polgárainak még azt sem, hogy félig jóllakjanak. A környezeti pusztítás és a mezőgaz­dasági termelés hatékonyságának csökkenése különösen élesen mutatko­zik meg a fejlődő országokban. A sze­génység és a népszaporulat magas üte­me ezekben az országokban emberek millióit kényszeríti arra, hogy az éhha­lál küszöbén éljenek. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazda- sági Szervezete, a FAO számításai sze­rint néhány országban mezőgazdasági termékbőség okoz problémát. A fel­halmozódott élelmiszerhegyek elegen­dőek lennének ahhoz, hogy a világ va­lamennyi éhezőjét két éven keresiztül táplálják. Ám sem a Közös Piac orszá­gai, sem az Egyesült Államok, ahol a legnagyobb élelmiszerkészletek vannak felhalmozva, nem hajlanak jelentősebb segítségnyújtásra, nem tartják be az igazságos kereskedelem és együttmű­ködés alapvető elveit sem. Vannak objektív okok is. Az aszá­lyok és árvizek a világ élelmiszerkészle- teinek katasztrofális csökkenését okoz­ták. Az az eufória, amely a 70-es évek­ben eltöltötte az államférfiakat és tudó­sokat, amikor is a „zöld forradalom” eredményeképp számos ország el tudta látni élelmiszerrel lakosságát, 1984-ben megszűnt. Sok tudós ezt az évet fordu­lópontnak nevezi. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy mezőgazdasági termelés növekedési üteme lelassult, 1987-ben és 88-ban pedig az alapvető mezőgazda­sági termékek fogyasztása meghaladta a termelés szintjét. Az élelmiszerkészle­tek kisebbek, mint ami a világ bizton­ságos élelmiszerellátásához szükséges. Az elmúlt 1989-es év csupán jelentékte­len mértékben tudta pótolni a készletek hiányát. Valamennyi állam kormánya kollek­tíván felelős Földünk korlátozott kész­leteinek felhasználásáért. Ugyanakkor a moszkvai Környezetvédelmi Fórum megállapította, hogy tovább romlik a talaj, a vizek és a légkör állapota. Ha­talmas mennyiségben használnak vegyi anyagokat. Mint az ENSZ egyik képvi­selője szellemesen mondta, ugyan­akkor, amikor az államok többsége ér­demben kezdett foglalkozni a vegyi fegyver betiltásával, „értelmetlen és to­tális vegyi háborút folytat a természet ellen”. A fórum azt bizonyította, hogy a világ élelmiszerhelyzetén csak úgy ja­víthatnak, ha hatékony intézkedéseket tesznek a mezőgazdaságban és a nem­zetközi élelmiszeriparban kialakult egyenlőtlen helyzet felszámolásáért. Számos kormány véleménye szerint ezen intézkedések közé tartozna egy e kérdésekkel foglalkozó ENSZ-bizott- ság felállítása. Kétségtelen, hogy igen hasznos egy mezőgazdasági világkon­ferencia összehívása is, amelyen részt vennének az államok és kormányok vezetői. —APN— Modern lakótelep? Egy teljesen elhibázott településfejlesztési gya-- korlat (majdnem azt írtam, hogy koncepció, de hi­szen éppen az hiányzott) miatt mértéktelenül és feleslegesen felduzzadtak a városok. A falvak elha­nyagolása, a tanyavilág lehetetlenné tétele, a vidéki élet gyalázatos lebecsülése, lejáratása, a hagyomá­nyos mezőgazdasági kultúrák szétzúzása, a helyi önkormányzatok halálra ítélése, az egyenlőtlen kul­turális, boldogulási lehetőségek kialakulása, a rossz közlekedési viszonyok együttesen oda vezettek, hogy szünet nélkül áramlott be a vidék népe a na­gyobb településekre, főleg a nagyvárosokba. Men­tek, üldözöttek módjára az emberek, családok a tiszta levegőjű égbolt alól a szennybe, gázba, füstbe, a megszokott nyugalomból a zaklatottságba, esze­veszett idegőrlő rohanásba, a régi emlékek helyszí­néről az idegen és lelketlen összevisszaságba. így alakultak ki jóvátehetetlenül és szerencsétlen­ségünkre, visszafordíthatatlanul, bűnös módon az úgynevezett modern nagyvárosi lakótelepek. Mint például a hírős városban az ellenszenves és lelket ölő Széchenyiváros. A nagytelepülésnek az a része, amely sivárságával szinte holdbéli tájra emlékeztet, amely alvó város\jellegével egyáltalán nem az em­berarcú, meghitt, színes és tartalmas közösségi élet színtere. S amely küllemében olyan színtelen jelleg­telen, elhanyagolt és piszkos, lehangolóan esztéti- kátlan, csúnya, hogy az embernek sírni lenne kedve. Nem pedig meghitt sétákra, baráti vagy magányos ücsörgésekre, kikapcsolódó nézelődésekre. Hosszú lenne a leltár, ha ennek bizonyítására felsorolnánk napi elszomorító látványainkat, vér­nyomás-növelő tapasztalatainkat. Szürkénél szür­kébb, összezsúfolt épületóriások, egymásra tömkö- dött betonkalitkák, szűk utcák és a lelket satuba szorító terek és, úristen, milyenek! Összefirkáltak és besározottak, díszítés nélküliek és elhanyagoltak. Megrongálódott buszállomások, telefonfülkék, re­pedezett járdák, hepehupás utak, riasztó lépcsöhá- zak (a laktanyáknak is szégyenükre válnának), bevert ablaküvegek, kitört és kiszáradt fák, bokrok, letaposott fű, feldöntött és összevissza lapított ku­kák, elrontott, megcsonkított szemetes konténerek, eldobált ládák, vasak, üvegek. Sivárság és egyhan­gúság mindenfelé, rideg sivárság és jó kedvet űző egyhangúság. És piszok és szemét, és széljáratta hulladék. Szemét a kiszáradt fű hátán (melyet nem locsolnak), szemét a letört ágú bokrok alatt, az elárvult fák tövében, szemét a járdán, az úttesten, a kapu alatt, a lépcsőházban és a liftben, a házak falánál és a. megrongált padok közelében. Szemét a keskeny utc'ákon Összezsúfolt autók alatt, a boltok körül, szemét, szemét mindenütt. Elég csak szemlé­lődni az Akadémia körúton levő ABC-áruház és bisztró körül. Ordít a látvány. Olykor a szó szoros értelmében hányingere van az embernek. Ez a Szé­chenyiváros. Es alig különbek Kecskemét más részei is. Miért, miért? Két okot emlegetnek. Az itt élők igénytelenségét, szemetelő és rongáló hajlamát, valamint a városve­zetés közömbösségét, tehetetlenségét. Nyilván mindkettő igaz, ám hogy milyen arányban, azt nehe­zen lehetne eldönteni, nyilván lehetetlen vállalkozás lenne. Egy azonban biztos: ha én kitörnék valami oknál fogva fát, ablakból kidobnék szemetet, össze­firkálnék falat, feldöntenék kukát, akkor pirulnék, elbújnék szégyenemben a föld alá. De ha polgármes­ter lennék, városi honatya, akkor nemkülönben. Es égetné a zsebem a megemelt fizetésem. Ha én pártot alakítanék vagy jelöltetném magam képviselőnek, programomban előkelő helyen szere­peltetném a lakótelepek emberarcúvá tételét. Hogy emberhez méltóan lehessen élni a betonrengetegben. V, M. ÚJBÓL A PB-GÁZRÓL A megoldás kulcsa a kormánynál van • Januári pillanatkép az öregcsertői gázcseretelepen, ahol az idén télen nem volt hiány. (Walter Péter felvétele) Őszintén megvallom, nem hit­tem, hogy ekkora levélözön zúdul szerkesztőségünkre, amikor papír­ra vetettem a január 19-ei lapban megjelent „Disputa a jobb ellátá­sért” című,álig hármincsoros tudó­sításomat. Az írás röviden tájékoz-' tatott a megyei tanácson megtartott tanácskozásról, amelyen az Ipari Minisztérium, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, valamint négy dél-alföldi megye energetikával foglalkozó szakemberei vitatták meg a propánbutángáz-ellátás javí­tásával kapcsolatos teendőket. A cikk megjelenése után rövide­sen újból vissza kellett térnünk a gázügyre. A frissiben felmerült kér­déseket ezúttal Dömötör Tibornak, a megyei tanács főtanácsosának tolmácsoltuk. A válaszok ismét vi­hart kavartak., Egy indulatos, de jó humorú, 46 esztendős solti olvasónk sajátos iro­nizáló, gyermekes formát alkal­mazva fejti ki véleményét a témáról. (Azt állítja ugyanis, hogy a főtaná­csos érvei is gyerekesek voltak.) .„Igaza van Dömötör bácsinak ab­ban, hogy a gázzal közlekedők nem járulnak hozzá az útalaphoz. Én ismerek sok ilyen nénit meg bácsit. Ezek mind csúnyák! Olyan is van, aki saját gépkocsi helyett „A”-val kezdődő rendszámmal autózik... Aztán a szomszéd héni is csal, mert neki is van autója, de szándékosan nem használja.' Azt mondja, drága a benzin. Pedig én tudom: szándé­kosan nem akar útalapot fizet­ni. „ ... Talán a szomszéd néninek sem jutna eszébe hetente többször mosni, pláne fürödni, mindennap mind a három gyerekének, ha már egyszer gázbojlerük van. Vagy sze­reltessen be villany melegvíz-táro­lót? ... Nem elég ez, még azzal is pazarolnak, hogy főznek, minden este megfőzik a másnapi ebédet... Én azt mondom: ha a lakosság any- nyira akarja a PB-gázt, emeljék fel az egekig az árát... Egy kecskeméti műszaki ember (ő maga írja így) állítja: Hazánk­ban, s a világon is több helyen köz­lekednek— engedéllyel — gázzal gépkocsik. Majd hozzáfűzi: „ ... Arról beszélünk, hogy Ma­gyarországon szabad piacot kell megvalósítani. Hogyan kérdem? Tiltással? Büntetéssel? Áremeléssel? Lehetővé kell tenni, hogy bármi­lyen üzemanyaggal lehessen közle­kedni, ha az műszakilag bevizsgált, és az átlagosnál nem veszélyesebb.” Az egyik telefonáló úgy vélte, a jelenleginél is több helyre kellene bevezetni a földgázt. Ez bizonyára enyhítene a gondokon. Kaptam egy olyan levelet Csátal- járól, amelyben ez áll:.!. „Sok kis­termelő üzemeltet ilyenkor fóliasát­rat, amit köztudott, hogy a legol­csóbb gázzal fűteni. Jó néhány na­gyobb lakás fűtése'is ezzel van meg­oldva ... minden rendes magyar ember félen vágja le hónapokig hiz­lalt hízóját. Ha ön már részt vett disznóvágáson, tudhatja,, hogy ott a pörköléstől az abafőzésig minden gázzal történik...” Propán-bután gázból a téli hóna­pokban —- elsősorban dél-alföldi megyéinkben — hiány van. Annak ellenére, hogy az utóbbi néhány év­ben egy sor településre bevezették a földgázt, s napjainkban csak Bács- Kiskun megyeben több mint 86 ezer háztartást látnak el ezzel az energiával. A számok tanúsága sze­rint nemhogy csökkent a gázbekö­tésekkel a PB-gáz felhasznalása, ha­nem éppenséggel növekedett. A szakemberek ezt térségünk sajá­tos mezőgazdasági — háztáji arcu­latával és a „gázos” autók számá­nak gyarapodásával magyarázzák. Többen írják, mondják: töltse­nek hát többet, akkor nem lesz hi­ány. Sajnos, a dolog nem ilyen egy­szerű, hiszen a töltőállomások nem érdekeltek ebben. Mértékadó szá­mítások szerint tonnánként hozzá­vetőlegesen háromezer forintnyi veszteség keletkezik a töltésnél. Ezek ismeretében könnyen belátha­tó: a szolgáltatók nem iparkodnak pluszműszakot szervezni. Majd bo­londok lennének önként növelni veszteségüket! A hiány okozta feszültségek fel­oldására már régóta keresik Bács- Kiskun megyében a szakemberek a megoldást. Bár tudják, hogy a PB-gazt eredetileg nem fóliasát­rak, ólak fűtésére szánták, ám e tevékenységek társadalmi hasz­nossága miatt tudomásul veszik az ilyen irányú felhasználást. Az au­tók üzemanyagaként alkalmazása ellen azért lépnek, léphettek fel mert azontúl, hogy elsősorban egyéni érdekeket szolgál,,szabály- ellenes. Tudvalevő, hogy nálunk használatos gépkocsiba gyárilag nincs beépítve a gáztartály. Ezért tehát eleve már típusengedély sem adható rá. Ez tény. Az is igaz viszont, hogy a hiányt nem tiltásokkal, büntetésekkel kel­lene és lehetne megszüntetni. A Bács-Kiskun megyei tanács ille­tékeseinek azon a bizonyos érte­kezletén csupán egyhíteni szerettek volna a gondokon. Felvetették, hogy az érintett négy dél-alföldi megye közösen hozzon létre olyan pénzügyi alapot, amellyel legalább a csúcsidőszakban ösztönözni le­hetne a töltőállomásokat plusz­műszakok beállításával. Jómagam is részt vettem azon a megbeszélé­sen és bosszúsan tapasztaltam, hpgy a szomszédok (Csongrád, Békés és Szolnok megye) képvise­lői — mondván: nincs pénz — me­reven elutasították a javaslatot. Egyébként ez a megoldás is csu­pán tüneti kezelést jelentett volna —■ ugyanúgy, mint a gázzal közle­kedő autók büntetése. Megnyug­tatóan ugyanis csakis úgy lehetne rendezni a problémát, ha végre lenne elegendő gáz. Hogyan? Saj­nos, áremeléssel hozzá kellene iga­zítani a PB-gáz árát a világpiaci árakhoz. Akkor rentábilissá lehet­ne tenni a töltést. Ám arra minden­féleképpen ügyelni kéne, hogy az így képződő nyereség ne a költség- vetést hizlalja, hanem a töltő cég­nél maradjon. Ezzel ösztönözzék a fejlesztést, a kapacitás bővítését. Ákár adókedvezménnyel is serken­teni lehetne a vállalkozói, beruhá­zói' kedvet. Á leírtakból egyértelműen kide­rül: a megoldás kulcsa a pénzügyi kormányzat kezében van. Csak az ő:kedvező döntésük nyomán szűn­hetnek meg a kigyózó sorok a Baja, Kalocsa, Jánoshalma (és még foly­tathatnánk a felsorolást) térségében található gázcseretelepek előtt. A szerkesztőség ezzel a cikkel a vitát lezártnak tekinti. Gaál Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents