Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-20 / 43. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. február 20. Józsi, a banya meg a választások Randa, vén boszorkány blattyogott az erdei ösvényen. Görnyedt vállán csúf bagoly üldögélt. Az egyik tisztáson találkozott Józsival, a falu legderekabb, legszebb legényével. — Fiacskám! — rikácsolta a vénség, koszos, görbe ujjával a bagolyra mutogatva. Ha kitalálod, hogy mi ez itt a vállamon, akkor ma éjszaka a tiéd leszek. Sőt, holnap is. Józsi nagyon megrémült az ajánlat hallatán. Micsoda? — gondolta borzongva. — Méghogy én ezzel a ; ■ vén boszorkával... Igen ám, de nem merte a banyát a pokolba küldeni, ahol hozzáillőbb szerelmese lehetett volna az ördög, mert tudta, hogy akkor magára haragítaná mindkettőt. Ugyanis a vénasz- szonynak nagy hatalma, nagy varázsereje volt (bár ez nem a szépségében rejlett). Irigylésre legkevésbé méltó helyzetében a furfangos Józsi így válaszolt: — Teknősbéka! Egy teknősbéka ücsörög a kend vállán, öreganyám! A banya erre valamit motyogott horgas orra alatt, majd megadóan legyintett, akár egy vajszívű zsűrielnök: — Na, jó! Ezt a választ még elfogadom... Ha jobban belegondolunk, a fenti kis mese igencsak hasonlatos az utóbbi évtizedek választási gyakorlatához. Tegyük fel, hogy Józsi a magyar nép, a banya meg a hatalom. Csoda, hogy a legkülönbözőbb fondorlatokkal kierőszakolt hetyegés- töl hiába vártuk a szebb jövő születését? Csaknem teljesen mindegy volt, hogy Józsi mit akar, mit — vagy kit ■— szeretett volna, mihez volt vonzalma, végül úgyis az lett, amit a — megfiatalodásra, megszépülésre és fogamzásra egyaránt képtelen, de hetyegni igencsak szerető — banya élhatározott. A mese régi, a hasonlat bizarr — mondhatni a fenti okoskodásra. — Es különben is, már a többpártrendszer korát éljük, a józsiknak megadatott a választás lehetősége, a banyáknak el kell számolniuk varázserejükkel, meg a jogtalanul szerzett baglyokkal és kacsalábon forgó bagolyvárakkal, nem beszélve a hatalmukkal visszaélve kikényszerített tivornyák, hetyegé- sek hosszú lajstromáról, és így tovább. Es ezekről nem szabad hallgatni — ahogy lehallgatni sem —, miközben a demokrácia 1. ösvényeit eltorlaszoló, pókhálós falakat döntögetjük, mint nem is olyan régen Józsi a banyát, a nagy kerek erdő mélyén. Köztudott dolgok ezek, mint az is, hogy a demokrácia olyan, mint a szerelem: lényegesebb a gyakorlat, a beteljesülés, mint az, hogy milyen áhítattal istenítjük. Csakhogy a banya diktatúrája kedvezőtlen változásokat idézett elő Józsiban, miközben minduntalan le kellett győznie viszolygását, mert ugyebár nem a szerelem, hanem a kényszer, a félelem serkentette kemény férfiúi tettekre. A nemakarásnak pedig nyögés a vége — ahogy mondani szokás —, bár az igazsághoz tartozik, hogy olykor a banya is nagyokat nyögött, de ezeket csak kevesen merészelték a „kornak" tulajdonítani. Nem csoda tehát, hogy Józsi úgy volt a dologgal, mint akiket gügyörésző pártaktívákon való résztvételre kényszerítettek, pijf-pujf, dirr-durr, legyünk túl gyorsan az egészen. így azután a kulturált érintkezés, a kölcsönös tolerancia, az önzetlenség, az alaposság leginkább csak a tündérmesékben létezett. Igaz, hogy a diktatúra fosztó köd ma már a hajnali szürkületben, de sajnos változatlanul nem tündérország a miénk. Válozatlanul hiányát kell éreznünk még a politikai kultúrának, az egymás vallása, világnézete, pártállása iránti toleranciának, ezek nélkül pedig demokráciáról beszélni olyan, mint mesét mondani. Es valójában már nem arról van szó, hogy az alkotmány, a törvény, illetve az állami gépezet ad rá ff lehetőséget, hanem az évtizedek deformálta közgondolkodást, kulturálatlanságot nehéz felszámolni. Józsi méltán érzi sértettnek, megalázottnak magát, s leginkább azzal van elfoglalva, hogy a banyát átkozza öklét rázogatva, ahelyett, hogy szép tündérlányok 'után kutatna a nagy kerek erdő mélyén, gerjedelmét a szebb holnapok nemzésével vezetve le. No de most már nagyon közeleg ennek is az ideje. Közelegnek a választások, amikor' Józsi már bálteremnyi leányzó között választhat. Am az udvarlás közben meg-megretten, mert felfedezni vél olyan magatartást, hókuszpókuszt, amit korábban a banyánál tapasztalt. Már most akad olyan, aki a „szépségversenyre" készülődve manipulál, fondorlatos cselekkel gyűjtögetve a kopogtatócédulákat. Es akad olyan is, aki úgy próbál makulátlanul tiszta hölgyeménynek látszani, hogy egyszerűen lekurvázza ellenfeleit. Es minden bizonnyal lesz olyan, aki ha nem nyeri meg Józsi tetszését, sértődötté, gyűlölködővé válik, különösebb önvizsgálat nélkül, csak másokban keresve a hibát. De tekintsünk el a hibáktól. Egymásétól is. Es vegyük alapul azt, hogy mindegyik párt-leány saját erényeit mutogatva igyekszik ezután megnyerni Józsit. Aki most ugyancsak kapkodhatja a fejét. Mert — továbbra is nőies hasonlatokkal élve IS az egyiknek az arca bájos, a másiknak a popsija formás, a harmadik jó anyának látszik, a negyedik hűséges feleségnek, csak egyben hasonlítanak: ennyi kosztpénzből nem fog tudni kijönni egyikük sem... Ugyanis a választhatókkal ellentétben, a gazdaságban nyoma sincs a bőség zavarának. Ettől függetlenül Józsi sok ígéretet, vallomást, kétkedő kérdéseire sókféle feleletet kap még március 25-éig. Vajon |l 1 melyekre mondja majd, mint korábban a banya: — Na, jó! Ezt a választ még elfogadom... Koloh Elek ANIMÁCIÓS PREMIER Homok, Cakó Ferenc animációsfilm-rendező sorozatai (Sebaj Tóbiás, Zénó) legalább annyira népszerűek a nagyközönség, mint egyedi filmjei a szakma, s a kritikusok körében. Legutóbbi egyedi munkája: az Ab ovo — a kecskeméti animációsfilm-szemle egyik kitüntetettje — 1988-ban Cannesban megszerezte a legjobb animációs alkotásért, tavaly Annecyben pedig a legjobb rövidfilmért járó elismerést. Frissen elkészült Ad rém (A száj) című, hatperces animációs mozija nemcsak nyersanyagával, de annak felhasználási módjával, sőt képi jelrendszerével is kötődik a homok-animációs Ab ovóhoz. A nagyon érzékeny és kegyetlen XX. századvégi képzőművészeti szürrealizmus és a mindennapok véres politikai abszurditásaitól ihletett Ad rém eseményei meglehetősen ismerősek. Az animáció többlete, hogy ezúttal mozgás, látványos metamorfózis és hatásos hangefiektusok erősítik fel az agresz- szió, a brutalitás antropomorf eredetű formákká, gyilkos-öngyilkos szürreális lényekké transzponálását. A sokkoló- an dinamikus képi történések mindvégig nagyon célirányosak. Vezérfonaluk egyetlen naprakésznek is nevezhető gondolat: a zsarnokság feltámadása és bukása. Cakó sokszínű munkásságának minden opuszára érvényes, hogy a felhasznált anyag tulajdonságai, jellegzetes módon, erősen hatnak a gondolati konstrukcióra. A rendezővel arról beszélgettünk, hogyan valósult ez meg a homokot, agyagot és más anyagokat is beépítő Ad rém esetében. Ami az animációnak ezt a fajtáját számomra leginkább megkülönbözteti a többitől, például a rajz-animációtól, az elsősorban az improvizáció. Természetesen ezekhez a produkciókhoz is készül forgatókönyv, ám a munka java mégis menet közben, a helyszínen, a látványtól insprirálva formálódik véglegessé. De hát jó esetben épp ez a kísérletező egyedi film egyik legfőbb sajátja. A tervezés stádiumában az volt számomra a legfőbb kérdés, hogy egy ilyen „történetnek” milyen legyen a képi világa. Az anyag megválasztása fé- lig-meddig már a választ is tartalmazta. A szürkés-barnás anyag és a fekete szénpor képi világa sokkal komorabb hatású a kvarctól, csillogó,, okker- és aranysárga homokénál. Nagy felfedezés volt megtapasztalnom jó néhány évvel ezelőtt az anyag sajátos „predeszBESZÉLGETÉS CAKÓ FERENC RENDEZŐVEL agyag, művészet tináltságát”. Annak idején ugyanis a homok egy kifejezetten humoros forgatókönyv alapjául szolgált, ebben a formában annak rendje és módja szerint el is fogadták. Amikor azonban elkezdtem vele dolgozni, kiderült, a többmillió éves élet nyomait még ma is jól láthatóan hordozó anyag alkalmatlan erre a szereposztásra, nem tűri a blődli- zést. Sajátos történelmi, kultúrtörténeti, filozófiai dimenziói szinte provokálták, hogy éljek velük. Végül is ennek köszönheti születését az Ab ovo. Ebben jelentek meg először azok a sikból a térbe tartó finom átmenetek, amelyek izgalmas, dimenziós játékká nőve igen nagy szerepet kaptak az Ad remben is. 1— Míg azonban az Ab ovo minden képkockájával erősen kötődik egy előre precízen kidolgozott dramaturgiához, az Ad remben mintha az improvizálás teremtené meg mintegy „mellékesen" — a mindennek dacára feszes, a szabad asz- szociációkat irányitó szerkezetet. — Ha ezt a technikát összehasonlítom a rajzanimációval, szembetűnő' különbség, hogy abban minden fázist lerajzolnak: először pauszra, cellre, majd kihúzzák, mozgáspróbát csinálnak. Végül annyi kézen, munkafázison, előkészítésen, utómunkán megy át az egész mozdulatsor, amennyi már szükségképpen visszafog eredeti lendületéből. Az én munkáim esetében ilyesmiről nincs szó, sőt... Nem is egyszer előfordult már, hogy belekezdtem egy jelenetbe, esetleg több száz kockán is túljutottam, amikor kiderült: nem oda lyukadtam ki, ahová elképzeltem, és kezdhetettem' elölről az egészet. Alkotói szempontból mindenképpen ez jelenti a nagyobb kihívást. — Milyen munkára készül a közeljövőben? —- Egyelőre még csak terv, hogy az egymással sok vonatkozásban rokon Ad astrát, az Ab óvót és az Ad remet, mint trilógiát — a címek elhagyásával — egy körülbelül tizenötperces „új” animációs produkcióvá dolgozom fel. (így utólag fedeztem fel, hogy még a figurák is hasonlóak, noha ebben a formában való felhasználásuk annak idején meg sem fordult a fejemben.) Fesztiválokra természetesen nem lesz nevezhető, hisz részletei learatták már a maguk babérjait, ám reméljük, a 2—5 perces rövidfilmeknél nagyobb eséllyel juthat el a:nézőkhöz a mozikba. Károlyi Júlia KONCERTNAPLÓ A Fischer Annie- jelenség, avagy a csend varázsa „A világ minden vad hangzavarán át is eljut egy csendes hang ahhoz, aki hallgatja.” — írja Robert Schumann C-dúr fantáziájának mottójaként, s e gondolat jegyében fogant az a hangverseny, melyet világhírű zongoraművésznőnk adott a napokban Kecskeméten. ■' Fischer Annie műsorát — ezúttal korántsem a biztos népszerűség érdekében — romantikus zongoraestként jelezte az előzetes hírverés, a koncert tisztes létszámú közönsége azonban ennél jóval többet kapott: valódi ízelítőt a legnemesebb, legemberibb művészetből. Olyan kivételes — és sajnálatosan egyre ritkább — pillanatokat szerzett hallgatóságának e nagyszerű művész, amelyeket csak kevesen tudnak igazán élénk varázsolni. Itt — főleg a lassú tételekben — tényleg megszűnt a külvilág hangzavara, de a zongora hangja is megszűnt pusztán önmaga lenni: a mű, a művész túllépett az itt és most terén, időtlenné tette a múló zenei gondolatot; örökkévalóvá az elillanó emberi szót. Az igazán mély, emberi művészetnek nincs szüksége kommentárra — önmagában, a külsőségek kizárásával is elég erőteljes hatást képes kiváltani. Fischer Annie, mint igazi művész, soha nem akart több és más lenni, mint amire tehetsége révén rendeltetett. Csodagyermekként, nemzetközi versenyek győzteseként, a nagyyilágot járó zongoristaként egyaránt azt teszi, amire hivatott: hangszere által, s egyre inkább hangszere korlátain felülemelkedve örömöt, nyugalmat, az oly áhított csendet varázsolja zaklatott életünk harsonái köze. Keze nyomán a hangok mintha tovább élnének, mint ahogy azt a fizika törvényei alapján elvárhatnánk: kapcsolatuk, egymásra következesük oly természetes, mintha nem is zeneszerző és előadóművész együttes erőfeszítéséből született volna. A szellemi kisugárzás túllép a mechanikus szerkezet és az emberi test küzdelmének szokványos sémáin, s a zenét, a hangszert valóban az emberi érzések és konfliktusok legmélyebb rétegeinek kifejező eszközévé teszi. Itt a technika emberfeletti követelményei nem a virtuozitás látványos megnyilvánulásai csupán, hanem a szinte hihetetlen szellemi erő és akarat sorozatos győzelmei a billentyűk és az emberi izomzat korlátái felett. A „Küzdelem” es a „Diadal” (a már említett Schumann-mű tételei) így jut el a „Pálmák” végletesen egyszerű hangzataihoz, az emberi lélek legbensőbb „csendjeihez”. Schumann villanásnyi hangulatokat megragadó és nagyobb lélegzetű fantáziadarabjai mellett két Beethoven- szonáta szerepelt még a hangverseny műsorán. Az elsőként megszólaltatott G-dur darab könnyedén áttetsző dallamai, világosan követhető formai felépítése révén, míg a híres c-moll (Pathetique) szenvedélyes kitörései, komoly bölcsességet sugárzó középső tétele miatt válhatott emlékezetessé. Ráadásként Chopin F-dúr noctume-jét játszotta Fischer Annie az előzményekhez méltó ihletettséggel és megragadó erővel. A koncert bevételét a művésznő jótékonysági célra ajánlotta fel jelenléte, művészete azonban maga volt a hit a tiszta humanitás, a művészet erejében, az emberi kultúra pénzben ki nem fejezhető értékeinek fennmaradásában. H. Á. Gyermekláger Romániában — Ez rettenetes! Nem igaz, hogy létezik ilyen! A gyulafehérvári papnövendék tanácstalanul néz ránk, a magyar újságírókra. Tölünk várja a segítséget. Vigyük hírül, adjuk tudtára mindenkinek, hogyan nevelte a Kárpátok géniusza a jövó nemzedékét. Hogyan nevelték egy eldugott kis intézetben az állami gondozót! gyermekeket. Menjünk vele, nézzük meg, milyen állapotok vannak ott! A forradalom kezdete óta mindössze nyolé nap telt el. Fotóriporter kollégámmal szilveszter előtt érkeztünk Gyulafehérvárra és szűk húsz órát töltöttünk ott. Készülődtünk hazafelé, amikor a fiatal papnövendékkel találkoztunk. Kifutottunk az időből, nem tehettünk eleget kérésének. — írjátok meg ti! — ajánlottam az akkor már szabad román sajtóként jegyzett Unirea újságírójának. loan Basca gondolkodás nélkül mondott igent. „A román népnek meg kell tudnia végre az igazságot”. Nincs meg egy hete, hogy vastag borítékot kaptam Gyulafehérvárról. Az Unirea január 21-ei szama volt benne. Második oldalán kereszttel jelzett cikkre hívta fel a kísérőlevél a figyelmemet. Az írás „arról” az intézetről szól. Amiről évekig hallgatni kellett Romániában, az most 70 ezer példányban láthatott napvilágot. □ ■ Q; □ Horea Sandu megrázóan tudósít a Nagyenyed melletti Szentkirályon élő állami gondozattakról. Primitív közösségben, a büntetőlágernál alig jobb körülményeket teremtett itt a bukott rezsim 300 általános iskolás korú gyereknek. Öltözetük silány, , vékony, kesztyűt, sálat nem kaptak a tél elején. Egy kilencesztendős kisfiún 42-es csizma. A három évvel fiatalabb Jenina nadrágját pedig csomóra kötött madzag óvja csupán a leeséstől. A hatvan négyzetméteres hálóteremben mindössze egyetlen radiátor. Az, hogy 12 fok van a helyiségben, mégsem ezen múlik. Aprovizorikus kazán az újságíró látogatásakor éppen rossz volt és a pincében állt a víz az emberemlékezet óta lyukas csövek miatt. A gyerekek felöltözve alszanak a hidegben, — írja Hőre Sandu. A büdös szivacs- matracoköft szakadt rongydarab szolgál lepedő gyanánt, rajtuk elképzelhetetlenül piszkos takaró. Az ablakot sem itt, sem a mosdóban nem lehet zárni. A tisztálkodáshoz használt víz egyébként sok mindenre jó. Mosdás után a ruhákat öblítik ki benne, majd yödörbe töltve a termeket mossák fel, legutoljára a WC-k öblítéséhez használják. /{ .„higiénia” az orvosi rendelőben tetőzik. Adriana Cimpean doktor zavartan mutatja a rozsdás sterilizátort. Amiben a fecskendőket kellene kifőzniük. Lázmérőt otthonról hoz, gyógyszerük nincs. Ami van, azt egy.szomszédos község adományozta az intézetnek, a gyogyszertároló szekrényt pedig Kecskemétről kapták. A 300 gyerekre mindössze két betegágy jut. Ne gondolja senki, hogy az áldatlan állapotokról a megye vezetői nem értesülhettek. Az újságíró szerint feljegyzések tömkelegével ostromolták őket az iskolából. A mindenható dr. Savu „elvtars” ilyenkor széttárta a karját és sajnálkozott: „Nem lehet csinálni sempiit. Értsék meg, elvtársak. Nincs pénz sem iskolai, sem szociális, sem kulturális befektetésre”. Ceausescu állította, hogy hazájában a legfőbb érték az ember. A zsarnok gondoskodott» a jövő nemzedékéről. így. Szégyenfolt országunk térképén ez a „gyermekott- hon” fejezi be cikkét az Unirea. Felelemben, primitív, elhanyagolt körülmények között milyen emberekké nevelte a diktátor az állami gondozottakat? , to □ □ ■ A Horea Sandu által bemutatott intézethez hasonló több is volt (van) Romániában, p ezért sem meglepőek azok a lassan nyilvánosságra kerülő adatok, amelyek szerint az AIDS itt elsősorban gyermekek köréből szedi áldozatait. A szentkirályi „higiéniát” megismerve hitelt kell adnunk a Magyar Hírlap újságírója személyes tapasztalatának. Bogdán Tibor állítja, hogy volt olyan iskola, ahol egész osztályokat oltottak be ugyanazzal a tűvel. Ö írt arról is, hogy 482 kórházba beutalt gyermek közül 133-nál megállapították a fertőzöttséget. A román egészségügy helyzetéért felelős Ceausescu- pártaktivistáktól nehéz örökséget vett át az új Románia. Noszlopy Nagy Miklós
