Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-08 / 6. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. január 8.

Szabadáras élelmiszerek

Ki mondja meg januártól a hús árát? — kérdezte egy, a termelők és feldolgozó^ érdekeit egyeztető tanácskozáson a húsipar képviselője. A résztvevők türelemmel igyekeztek elmagyarázni a szabad árak működési mechanizmusát, ám a környéken jó hírnek örvendő szakember egy számot, a hús árát várta. Szinte érthetetlen ez az értetlenség, ugyanakkor a szokásos magyar gyakorlatot is jelzi.

Hasonló kétkedéssel állt a szakemberek egy része a kötlező tervmutatók eltörlése előtt két évtizede. Most is szokatlan, hogy a kereslet-kínálatra figyelve, alkuban alakuljanak ki a korábban felülről meghatározott árak.

Hálátlan,

de szükséges feladat

Lehetne lekezelően minősíteni a vidéki szakember magatartását, ám igazságtalanok lennénk vele szemben, hiszen nem egyedül ő értetlenkedik az élelmiszerek szabad árát illetően.- A nála felkészültebb és gyakorlottabb áras szakemberek sem tudtak eligazodni a szabad- ár-rendszer várható útvesztőiben, legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy az árhivatal nem vállalta az élelmiszer-árhatóság szerepét. Ők a korábbi ármechanizmus fennmaradását javasolták, mondván, az új rendszerben nem lehet kordában tartani az árakat.

A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium viszont a régi rendszer megőrzésébe nem egyezett bele, s hogy a patthelyzetből elmozdulás legyen, kényszerűségből vállalta az árhatósági szerepkört, az ezzel járó vitákat,'munkát, a bíráló megjegyzéseket.

E vállalással törlesztett korábbi adósságából a MÉM, mert aligha kétséges, hogy a mezőgazdasági termelés mélypontjáért a szövetkezeti érdekképviselettel együtt, történelmi felelősség terheli.

Vészhelyzetbe került a mezőgazdaság, s ennek egyik következményeként az élelmiszeri-ellátás. Ugyanis a gazdaságok százai mentek és mennek tönkre, a természeti adottságairól ismert, teljesítményeiről elismert magyar mezőgazdaság egyre hátrább került a nemzetközi mezőnyben. A pénzügyi kizsákmányolásra alapozott agrár- politika hozta lehetetlen helyzetbe a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok jelentős részét.

A feladat most nem kisebb, mint az agrártermelés jövedelmezőségének, a termelés becsületének helyreállítása, következésképpen az eddigi, elfogadható élelmiszer-ellátás megőrzése. Ennek egyik — de csak egyik — lehetséges módszere a szabadár-rendszer bevezetése és következetes érvényesítése. Ám a szabadár-érvényesités a termelés hatékonyságának javítása nélkül, hasonlóan szélső és kezelhetetlen állapotokat, elszabaduló inflációt idézhet elő. Ami nem kisebb baj, mint a felülről nyomott, munkásérdekekre hivatkozó s az élelmiszer-termelés csökkenését okozó árrendszer.

20-40 százalékos áremelés

Érzik, tudják ezt a termelők is,; készülnek hosszabb távú érdekeik következetes megőrzésére. A szabad árak bevezetésével együtt 20- 40 százalékos fogyasztóiárszínyo- nal-emelkedésre kell a lakosságnak számítani. A mezőgazdasági termékek felvásárlási árai 20-25 százalékkal növekednek, s ez elégségesnek látszik a termelés-jövedelmezőségének és várhatóan a kiegyensúlyozott élelmiszer-ellátásnak a megteremtéséhez. .Ezt az alapvető élelmiszereknél is bekövetkezett árváltozást azonban a lakosságnak kell elviselnie. Ebből következik, hogy már nemcsak luxusnak minősített igényeit kell visszafognia, hanem alapvető szükségleteihez tartozó áruk vásárlásánál is takarékosabban kell

bánnia a pénzével. Ez pedig előrevetíti az élelmiszerek vásárlásának mérséklődését, a minőségi, szavatossági igények betartásának, a lejárt szavatosságú cikkek árcsökkentésének kötelező és megvalósuló erősödését. |

A diktált helyzetből felszabadulván, a szabad áraktól mintegy megrészegülten lehetne egyes termékek árait a csillagokhoz közelíteni, de ez látványosan ellentmondana a mezőgazdálkodás hosszabb távú érdekeinek, hiszen az élelmiszerek iránti igények megcsappanásával és a termelés fékeződésével járnak együtt. Úgy tűnik, ezt felismerték a termelők és a dolgozók egyaránt. A MÉM szakemberei egyeztették velük elképzeléseiket, s eszerint a közelmúltban meghirdetett árváltozások tarthatók. Ennek persze feltétele, hogy a termelőktől független közgazdasági elképzelések, szabályok se változzanak, illetőleg a kereskedelem se akarjon látványosan gazdagodni;

Hatósági és maximált

A MÉM árhatósági teendőit kidolgozta, melynek része, hogy a búza és a tej hatósági áras marad: a kukorica, a sertés- és marhahús garantált áras lesz, vagyis az alsó árat az állam szavatolja, s ettől csak felfelé lehet eltérni. Tervezik az intervenció bevezetését is, melynek forrása a költségvetés és a termelői önkéntes befizetés lenne. Változik az export támogatásának és engedélyezésének rendszere is, a hazai élelmiszer-ellátás védelmére.

Az bizonyos, az élelmiszerek szabad árai feszültséget okoznak mind a termelők, mind a fogyasztók körében. Az érdekek közelité^. sének azonban meg lehet — és meg kell — találni azt a legkisebb feszültségekkel telített metszéspontot, amely ébren tartja a termelői és vásárlói kedvet, mert nyereséggel előállítható, de megfizethető árú élelmiszereket produkál.

V. Farkas József

pástétomot lehetett kapni az étkezdében, de senki sem kért belőle az alatt a majdnem öt óra hossza alatt, amíg ott vesztegeltem.

Jártam később első osztályú éttermekben is: jéghideg volt mind (de a ruhatár kötelező, kabátban nem engedték be a vendégeket!) Jártam élelmiszerboltokban, áruházakban: hosszúhosszú sorok várakoztak mindenütt. Pedig van elég üzlet Lengyelországban: sok is. lesz, ennyi, ha egyszer tényleg sikerül megszüntetni az illegális kereskedést. Többé-kevésbé áru is volt, de a választék szegényes. A mi ABC-inknek megfelelő nagy áruházakban is csak 3-4 féle húskészítményt' számoltam meg (a szalonnával együtt), de mint a lengyelek mondták, ezek a készítmények nem valami ízletesek. Szívesebben ennék (eszik) á magyar szalámit, a nálunk kapható felvágottakat.

Szegényes volt a tarnówi nagy áruház ruhanemű-kínálata is. A nóikon- fekció-osztályt sivárnak mondhatnám, nem is láttam vevőt egy szálat sem. Annál inkább a kötöttárunál. Pólóért, blúzért, pulóverért, fehérneműért tömegek álltak sorban. Nem mintha ezek jó minőségű árucikkek lettek volna, sőt! Mégis: ezekből gazdagodnak meg az üzletelők.

Számukra nem mindig azon van nyereség, ha egy az egyben adnak, vesznek. A tarnówi áruházban átlagosan 12 ezer zlotyért (hivatalos árfolyamon számolva nem egészen 200 forintért) árusított férfiingeket például jó haszonnal lehet továbbadni Magyarországon. De a 40—70 ezer zlotyis, gyenge és közepes minőségű pulóveren és sok más áruféleségen csak úgy tudnak nyerni az üzletelők, hogy a Magyarországon vásárolt élelmiszert, vagy a forintot adják el Lengyelországban. Bár, ez utóbbi már nem olyan jó üzlet, mondják, lassan telítődik a piac. Kereskedelmi láncukba az élelmesebbek Ausztriát is bekapcsolták: az ott vásárolt árut Magyarországon busás felárral értékesítik, az így megnövelt- tőkéből nálunk élelmiszert vesznek, amit újabb nyereséggel adnak el hazájukban. Mindezek csak a legegyszerűbb példái annak, hogyan lehet a viszont- eladásból meggazdagodni. A lengyelek többsége is elítéli az üzletelőket — következetesen feketézőknek nevezik őket —, akik sem a munkamegosztásból, sem a neintzeti teherviselésből nem veszik ki a részüket, magyarul: munka és adófizetés nélkül, csak maguknak harácsolnak. De egyvalamit nem lehet elvitatni tőlük: nekik sikérült az, ami a szomszédos országok kormányainak nem: a lengyel feketézők működő közös piacot teremtettek! Mintegy élő és önmagát igen csökönyösen tartó cáfolataként a „hivatalos hivatkozásoknak”, miszerint nincs mit venni, pines mit eladni egymásnak.

Almási Marta

(Folytatjuk}'

Lengyelország — lélegzetvisszafojtva, I.

Előre figyelmeztettek: ha tényleg el akarok utazni Lengyelországba, az utazással kapcsolatban készüljek fel a legrosszabbakra. A lengyel vonatokon ugyanis embertelenek a körülmények. A kocsik piszkosak, túlzsúfoltak, a helyjegy sem biztosít arról, hogy felférek, arról meg végképp nem, hogy ülve tehetem meg Tamówig a 12 órás utat.

Nos, a Krakowia expressz valóban piszkos volt és elképesztően zsúfolt. A helyjegy is csak addig ért valamit, amíg az árát a pénztáros bekasszírozta: a hosszú szerelvényen nem volt olyan számú ülőhely, amiről a „bilétám” szólt. Szóval, minden úgy volt, ahogyan előre megmondták —, egyet kivéve. A Krakowia expressz ugyanis magyar vonat volt. (Szerencsémre. így szót értettem a személyzettel, s ha nem is a jegyem árának megfelelő, de végül is elfogadható körülmények között utaztam.)

Még mindig az utazásról

Kiürültek a budapesti Keleti pályaudvar várótermei, a bisztró és az étterem, amikor a Krakowia begördült indulási helyére: hatalmas batyukkal tódult a tömeg a vonathoz. Papírokkal, cigarettacsikkel teleszórt terep maradi utánuk. Hogy lesz-e a vonaton ülőhely, láthatóan nem csak engem izgatott. Fiúk, férfiak ostromolták meg újra és újra a kocsikat: rángatták, rugdosták, mérgükben leköpdösték a zárt folyosóajtókat. Később, útközben már valamivel szelídebbek voltak. Amikor megtudták, hogy'„mágyár” vagyok, nagy ovációt csaptak körülöttem, és kezembe nyomták a körbejáró vodkásüveget.

Szegények és gazdagok

Napokkal később vendéglátóimmal, a Tarnówban szerkesztett Temi című újság munkatársaival járva a városokat, községeket, megkérdeztem: ha olyan szegények a lengyelek, mint ahogyan mondják (s mint ahogyan sok mindenen látszott is), kik építik a települések szélén sorjázó, csodálatos házakat? Kik járnak Toyotával, Hondával, Opel Mantával, kik azok, akik e luxusboltokban/ lurexruhákat vásárolnak, osztályon felüli éttermekben ebédelnek és vagyont érő bundát váltanak ki a ruhatárból, amikor távoznak? Kik ezek az oly magabiztosan mozgó, a jólétükét egyáltalán nem palástoló lengyelek? Orvosok? Ügyvédek? Vállalkozók? „Nem —, mondták vendéglátóim. Ok a feketézők.” Ok alkotják a mai lengyel társadalom jómódú „rétegét”.

Van egy másik, tehetős réteg is Lengyelországban, de sokkal-sokkal kevesebb a szamuk, mint a feketézőké. Ok is építkeznek, nyugati kocsival járnak és jól öltözöttek, életvitelük azonban más, mint az illegális kereskedőké. A volt emigránsok, akik mostanában tértek vissza a kapitalista világból, hazahozták tőkéjüket és megpróbálják okosan felhasználni, valamilyen vállalkozásba fektetni. De nemcsak a pénzüket, hanem a tapasztalataikat is kamatoztatni akarják. Úgy tűnik, honfitársaik az utóbbiakat is szívesen fogadják, példaértékűnek tekintik, de hogy a saját társadalmi, gazdasági körülményeik között mennyire tudják hasznosítani, arról még nincsenek értékelhető tapasztalataik. Tarnówi vendéglátóim elmondták: vidékük, Galícia volt valamikor Lengyelország legszegényebb része, innen vándoroltak ki legtöbben, elsősorban Amerikába. S mert közülük sokan hazatelepültek, hozták a pénzüket, most Galícia Lengyelország leggazdagabb vidéke.

Jéghideg éttermek

Ha csak a vendéglátóimon múlik, aligha sikerült volna a lengyel szegénységről tapasztalatot szereznem (annál inkább a vendégszeretetükről, ami megfelel a legendáknak.) De volt rá eset, hogy akaratlanul is közvetlen kapcsolatba kerültem a „keményebb valósággal”. Mivel nem tudtak érkezésemről, senki sem várt a vonatnál: hajnali hat órakor, csikorgó hidegben, nehéz csomagokkal a kezemben indultam neki a vadidegen városnák. Zárt üzletek, vendéglátóhelyek maradtak el mellettem, míg végre egyet nyitva találtam. Nyilvános étkezde — talán ez az elnevezés illik rá a legjobban, mivel enni tértek be ide az emberek. A hatalmas helyiségben volt egy nagy cserépkályha, de jéghidég: csak az öntöttvas ajtaját melegítette fel úgy-ahogy a tűztér- ben kínlódó láng.

Óránként, másfél óránként tettek rá egy lapát szenet (és nem többet!): olyankor ömlött belőle a füst, a helyiséget (ahol vastagon meglátszott a lehelet) megülte a széngáz. Nem zavarta az étkezde vendégeit. Egyébként mindenki ugyanazt reggelizett: (egy merőkanál) levesféleséget, amiben hús volt és bab. Zsemlét haraptak hozzá, volt, aki teát is ivott. Citrom nélkül, persze. Ezenkívül kenőmájashoz hasonlítható

SÄJIOPOSTA

jwii;

Sokgyermekes család — a létminimum alatt?

Férjem és én hatodik éve lakunk e községben, pontosabban annak külterületén, az egyik tanyában. Négy kiskorú gyermekünk van. Kettőnk keresetéből gondoskodunk róluk, és persze magunkról. Ha egy főre kiszámítom a havi jövedelmet, az olyan kevés, hogy a létminimumot sem éri el. Csak sok-sok pluszmunka révén jutunk annyi pénzhez, amiből nagy nehezen fedezhetjük az építkezésünkkel járó kiadásokat.

Családunk élelmezési költsége igen magas, nem beszél-, ve a gyerekek ruházati ellátásáról, s hát ott a háztartással járó rezsi is; Szó, ami szó, alkalmanként elkelne nálunk némi anyagi segítség, de hát a helyi tanács, sajnos, kevésbé törődik a nagycsaládosokkal. Tapasztalatom az, hogy . errefelé jó ismeretség, baráti, netán Vokoni kapcsolat szükséges az ilyen pénzbeli támogatáshoz.

Úgy tudom, a nehéz szociális körülmények között'élő, sokgyermekes családokat legalább negyedévenként kellene segélyben részesítenie a hatóságnak. Falunkban, sajnos, nincs efféle gyakorlat, vagy ha létezik, az nem terjed ki mindegyik rászorulóra. Vajon miért?

Breznyik Jánosné Bácsborsód

Bízunk benne, hogy ezen — elgondolkodtató tartalmú —| levél nyilvánosságra hozatala után a Bácsborsódi Községi Tanács illetékesei átérzik-megértik a Breznyik család gondjait, s azok enyhítése érdekében tesznek is egyet s mást. Persze, lehetséges: az elkeseredett édesanya túlságosan Sötét színekben láttatja a szóban forgó kistelepülés szociálisellátás-beli helyzetét, amely a valóságban

jobb ennél. Akármi is az igazság, talán nem lesz érdektelen közreadni az egészségügyi miniszter 17/1986. (XII. 28.) számúés a 10/1989. (IV. 15.) SZEM számú rendelettel módosított, s az esetenkénti szociális segélyezéssel foglalkozó jogi előírásainak a lényegét:

Esetenkénti (rendkívüli) szociális segélyben lehet részesíteni azt a nagykorú (18. életévét betöltött) személyt, akinek megélhetése veszélyben van és az anyagi helyzetének átmeneti javítása más módon nem biztosítható. Elsősorban azt kell támogatni, akinek a jövedelme a létfenntartásához nem elegendő, illetve az alkalmankénti jelentős kiadásai következtében (ruházat pótlása, tüzelővásárlás stb.), vagy egyéb ok miatt anyagi segítségre szorul.

Egy naptári éven belül ugyanaz az állampolgár legfeljebb hat alkalommal részesülhet segélyben, melynek megállapításakor nem kell vizsgálni a hozzátartozójának jövedelmi helyzetét. A kiutalt összeg oly mértékben állapítandó meg, hogy az hathatós segítséget nyújtson. Ez a folyósítási eljárás kérelemre vagy hivatalból kezdeményezhető. A segélyezés engedélyezéséről a helyi tanács vb szakigazgatási szerve határozattal dönt, s ebbén egy éven belül többszöri kifizetést is elrendelhet.

Nos, ennyit illik tudni a tárgybeli jogszabályról, amely azt nem tartalmazza — olvasónk értesülésével ellentétben —, hogy a nagycsaládosok háromhavonként segélyben részesítendők. Ehhez hasonló automatizmus kizárólag a sokgyermekes (ez hat, vagy annál több vér szerinti, illetve örökbe fogadott gyermeket jelent) édesanyákra vonatkozik, akik egyszeri jutalomra igényjogosultak.

Csigalassúsággal érkezett az expresszküldemény

Kecskeméten, a Nyíri út 17. számú házban lakik Polgár László, aki a karácsonyi ünnepeken a disznóvágásból származó rokoni kóstolót fogyasztotta el. S hogy ezt megtehette, csakis a szerencsén múlott. A történetet a kézenfekvő tanulsága miatt tesszük közzé.

Olvasónk részére december 19-én, reggel 8 órakor adták fel a Vas megyei Nádasd község postahivatalában az említett disznóságokat tartalmazó csomagot, mégpedig expresszként. A borsos díjú küldemény ragszáma: B 583 832. A csomagon ott volt a gyors továbbításra vonatkozó postai jelzés.

A több mint 300 kilométeres utat megfelelő tempóban rótta a kóstoló, hiszen másnap hajnali 6 órakor már a megyeszékhely 2-es számú postahivatalában volt, amit egyértelműen igazol a bélyegzőlenyomat. Ezek után azt hinnék, hogy legalább 2 óra múlva már a címzett birtokába jutott a csomag. Dehogyis, kérem! Azzal több mint 12 óra elteltével, vagyis este 7 Után néhány perccel kopogtatott be a postai szállító.

Igazán nem szükséges matematikai zseninek lenni annak kiszámításához, hogy a hurkát, kolbászt, húst stb. tartalmazó küldemény úgymond csigalassúsággal érkezett a helyi postáról az említett lakáshoz, ahhoz viszonyítva, amennyi idő alatt megtette az utat a nyugat-magyarországi kistelepüléstől a Duna—Tisza közén fekvő Kecskemétig. Tudjuk, hogy az ünnepek előtt csúcs- ..,forgalom,.yolt a csomagfronton is, de ez mégsem magyarázza nagyon késedelmes kézbesítést. Ez esetben az volt a szerencse, hogy a gyorsan romló áru mégsem romlott plyan gyorsan... Ami nem a postán múlott! ■.

PB-gáz-eladás csengődi módra ?

Megírtuk már lapunkban, hogy megyeszerte akadozik a propán-bután-gáz- ellátás. Nemrégen fényképet is közöltünk arról a tömegről, mely az egyik nagyközségi cseretelep előtt gázra vár. .

Nos, e keresett áru forgalmazási zavarainak megszüntetéséről ma sem tudunk beszámolni, egy sajátos csengődi módszerről azonban igen. A részleteket így közölte velünk a Szabadság utca 52. szám alatt lakó Szilágyi Lajos:

—Azon a decemberi kedd délelőtt futótűzként terjedt a hír környékünkön, hogy végre megjött a PB-gáz. Magam is rohanok a telepre, úgy délelőtt 10 óra körül, ám válaszul azt hallom: a palackok cseréjére csak holnap kerül sor. Mondom erre, hogy már napok óta nem tudunk főzni, hiszen nincs gázunk. A telepvezető szemrebbenés nélkül tanácsolja: kérjek gázt a szomszédtól, vagy éppen főzzek nála.

A kurta-furcsa szavakat hallva eloldalogtam, szomorúan, ám ugyanaznap délután kolompoló teherautóra figyeltem fel, mely az utcákat járta. S mit gondolnak, miért? Házhoz szállítva kínálták a gázzal teli palackot. Persze, hogy örömmel adtam én is cserébe érte az üres palackot, ám az összeg fizetésekor nagyon meglepődtem, ugyanis a szokásos 106 helyett 126 Ft-ot kértek tőlem és mindenkitől.

Utólag rájöttem a módszer lényegére: a telepvezető, becslésem szerint, eladhatott 300-400 palackot az autóról, s a darabonkénti 20 forintot számolva, legalább 6-8 ezer forint jövedelemhez jutott. Karácsony és szilveszter előtt nem jöhetett neki rosszul ez a bevétel, melynek a tisztességes voltát azonban megkérdőjelezem. Már csak azért is, mert a szállítás költsége mindössze töredéke lehetett a bezsebelt összegnek.

□ : f □ 1

A különös eset egyéb részleteit nem ismerjük, így annak kivizsgálására ezúton kérjük fel a Délmagyarországi Gázszolgáltató Vállalatot, illetve a megyei kereskedelmi felügyelőséget. Válaszaiknak szívesen adunk helyet e hasábokon.

Nem érdemes sertést hizlalni...

A minapi rádióbeszélgetésben sajnálkozva állapította meg a mezőgazdaság egyik szakembere: hazánkban jelenleg több százezer darabbal kevesebb a sertés, mint volt tavaly. Elhangzott az is, hogy fel kell deríteni a számottevő állománycsökkenés valódi okait, melyek mielőbb megszüntetendők, hiszen a cél nem csekély: a lakossági húsigény hiánytalan kielégítése és a valutát hozó húsipari export biztosítása. > s

Nos,,ami az okokat illeti, azokból szinte példatámyi mennyiséggel halipoz- nak el bennünket a kistermelők. Közöttük sokan kifogásolják a hízott sertések átadásakor előfordult mérlegelési pontatlanságokat, mások a gyenge minőségű táptakarmányok miatt háborognak.

A Kunbaján lakó. Nagyfejeőné Szalai Mária az áraknál tapasztalt felemás gyakorlatot tette szóvá. íme az esetének elgondolkodtató részletei:

—r- Idén május elején 100 darab disznó meghizlalására kötöttem szerződést a madarasi Béke Termelőszövetkezettel. Ahonnan megkaptam a malacokat, a tápot és hozzákezdtem a munkához. Az állatok az előzetes terveknek megfelelően érték el a kívánt súlyukat: szeptember 19-én éspovember 28-án kérült sorház átadásukra. És ezután ért a csalódás:

Úgy tudtam, hogy az áraikat a napi kereslet-kínálat szerint, tehát piaci alapon állapítják meg. De nem ez történt: a felvásárló ragaszkodott az érvényes szerződésben foglaltakhoz, ami azt tartalmazta, hogy a tőlem átvett sertés kilójáért csupán 47 forintot kapok, tehát jóval kevesebbet, mintha magánvásárlónak adtam volna el a hízót. Persze, ä táp esetében aszerint számláztak nekem, ahogyan közben emelkedett annak fogyasztói ára.

E furcsa módszernek az lett a következménye, hogy az állatokért kapott összegből még körülbelül 15 ezer forintot kellett kifizetnem a tsz-nek. Vagyis a remélt haszon minimálissá zsugorodott. Ez, sajnos, azt jelenti számomra, hogy a jövőben nem érdemes sertést hizlalni szerződéses alapon ...

Megjegyezzük:

Hogy az állattartókat érhetik-e, vagy sem 1990-ben hasonló meglepetések, arra vonatkozóan szívesen helyet adnánk e hasábokon az illetékesek reagálásának.

ÜZENJÜK

„Félünk” jeligére, Kiskunfélegyházára: Osztjuk ama véleményüket, hogy a rablások és más erőszakos bűncselekmények gyakorisága következtében az állampolgárok egyre kevésbé érzik magukat biztonságban az utcán, a nyilvános helyeken, s talán az otthonukban is. A Belügyminisztérium természetesen tisztában van az ilyen aggodalmak jogosságával, és többféle intézkedés kimunkálásán fáradozik. Ezek egyike nyomán alakult meg, az országban elsőként Pécsett, a körzeti rendőrállomás. A mintegy 180 ezres lélekszámú baranyai megyeszékhely számos városrészében működik egy-egy állomás, ahol 40- 50 főnyi rendőr teljesít szolgálatot, éjjelnappali ügyeleti rend keretében. Az újszerű szervezeti formától azt remélik az illetékesek, hogy az eddigieknél sokkal szorosabbá válik a rendőrség és a lakosság kapcsolata, amelynek eredményeként javul a közrend, erősödik a közbiztonság és hatékonyabbjesz,^ bűnmegelőzés, valamint a bűnfelderítés. Ha e pécsi kísérlet beválik, a szakminisztérium másutt — feltehetően a mi megyénk nagyobb helységeiben is —j felállítja a körzeti rendőrállomásokat.

Gábor Zoltánnak, Bajára: Érdeklődésünkre elmondották az autókereskedéssel foglalkozó szakemberek, hogy a Szovjetunióból tavaly az igényeknél jóval kevesebb Lada típusú kocsi került hazánkba, következésképpen nagymértékben megnőtt ezen járművek szabadpiaci ára. Úgy tűnik, az eladók ez utóbbihoz „igazítják” a Szamara, a Skoda Favorit, az új karosszériás Moszkvics stb. árait is, amelyek 400-500 ezer forint körüliek. Kérdésére, hogy mikor mér- séklődhetenek az autópiaci árak, találgatva felelünk: ha a mostaninál jelentősebben bővül a kínálat, vagy ha nagyon szűkül a fizetőképes kereslet...

Járaiéknak, Lajosmizsére: A vállalat 6 köteles költségtérítésben részesítenie a dolgozóját, aki a közigazgatási határon túli lakóhelyéről jár rendszeresen munkába, tömegközlekedési eszköz igénybevételével. Vonat és autóbusz esetében a térítés mértéke a menetdíj 86, illetve 80 százaléka.

„Kemény vita” jeligére, Kunszentmik- lósra: Mi nem szolgáltathatunk igazságot a cégüknél tapasztalható nézeteltéréseket illetően, amelyek azért keletkeztek, mert jó néhányan lényegesen többet keresnek azokéhoz képest, akik ugyanazon feladatkört látják el. Hivatkozunk azonban a nemrégen módosított alkotmány 70/B paragrafusának 2. bekezdésére, ami így hangzik: „Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga”. Nos, ez ügyben helyesen teszik, ha panaszukkal a munkavállalók képviseleti és érdekvédelmi szervét, a szakszervezetet keresik fel, amelynek joga ellenőrizni a munkaviszonnyal összefüggő valameny- nyi előírás betartását.

Makai Sándornak, Kiskőrösre: Idén január l-jével a családi pótlék gyermekenként egységesen havi 300, a gyeshez járó jövedelempótlék pedig havi 550 Ft- tal emelkedett. Ezen intézkedést a folyósító szerv automatikusan hajtja végre, vagyis ilyen tartalmú kérelmet sehová nem kell benyújtaniuk az érintett családoknak. Megjegyzendő: az emelt össze-1 gű családi pótlékot első alkalommal februárban, a gyeshez kapcsolódó növelt jövedelempótlékot azonban már januárban megkapják a szülők.

Perei Lajosnak, Kalocsára: ön kifogásolja, hogy a boltokban sokszor kapható olyan jonatán alma, amely barna foltos. A néhány milliméter átmérőjű pettyese- dés — ez összefügghet a savtartalom éSökkenésével és a színanyagok bbmlá- sával — következménye lehet a rothadás I is. Az alma ezén károsodásának többféle élettani rendellenesség — például kalciumhiány és tápanyagzavar — lehet az oka. Gyümölcstermesztő szakember véleménye szerint a szóban forgó foltosság ^bekövetkezése szinte a minimálisra csökkenhet azáltal, ha az almát a teljes érése előtt leszedik és azonnal hűvös helyen tárolják.

Szerkeszti: Veikéi Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 27-611

l