Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-08 / 6. szám

1990. január 8. • PETŐFI NÉPE • 5

HÉZAGPÓTLÓ HELYTÖRTÉNETI KIADVÁNY

Baja utcanevei

E

gy régen várt, valóban hézagpótló kiadvány került a kezembe. A címe: Baja utcanevei. Szerény küllemű könyvecske, melynek borítóját Klossy Irén tér-' vezte,,a kiadását pedig az Eötvös József Tanítóképző Főiskola vállaltába városi tanács támogatásával. Összeállította a dr. Richnovsz- ky Andor kandidátus főiskolai tanár vezette munkacsoport, Kole- szár Edit és Váss Erika közreműködésével.

A könyv — először a város történetében —, ábécérendben közli az utcák jegyzékét és minden címszóhoz rövid ismertetést ad a névadóról vagy az elnevezés körülményeiről. (Kivétel a Várkonyi György utca, amelynek névadó személyét a szerzők nem tudták felderíteni.) Az utcanevek rövid története cimű fejezetből képet nyerhetünk a névválasztás — egyébként országosan jellemző — hibáiról. „Az utcák ési a hozzájuk tartozó nevek megválasztása igen érdekes és tarka képet mutat. Nemzetünk nagyjainak neve gyakran egészen kis utcák sarokházainak falán található, míg más, nehezen kibogozható személyiségek lényegesen jelentősebb utcák névadói. Egy-egy ünnepi alkalom túlértékelése is lehetőséget adott indokolatlan névadásokra” — értékelik a jelenlegi helyzetet a szerzők.

Az első bajai utcaelnevezések a 18. század második felére vezethetők vissza. A legrégibb, valószínűleg, a Provália (a szláv eredetű szó dűlékenyt jelent), ma Árpád utca. A névválasztás ama tulajdonságra utalt, mely manapság is tapasztalható a Sugovica-sétányon. /

Azt, hogy az utcák magyar nyelvű feliratot kapjanak, még 1829- ben határozta el a magisztrátus. Ebből az időből származnak az Oroszlán (ma Kunfi Zsigmond),1 Retek (Vasvári Pál, Vásárhelyi Pál), Kéményseprő (Petőfi Sándor), Özvegy (Jókai) utcák nevei.

Az 1840. május 1-jei nagy tűzvész után — szinte az egész város leégett — több új utcát'nyitottak. Ekkor lett az Elefántból Rákóczi, a Bárányból Haynald (ma Táncsics) utca.

Az első, tervszerű utcaelnevezés 1901-ben történt, amikor a régiesnek ható neveket cserélték ki. 1946-ban történt, hogy a Horthy Miklós utcát Bajcsy-Zsilinszkyre, a Szent István király utat Dózsa György útra változtatták át. (Horthy Miklós és Szent István azonos elbírálása jól jellemzi a politikai indíttatású, szűk látókörű gyakorlatot.) Két évvel később, belügyminiszteri rendeletre, a „korszerűtlen és elavult” utcaneveket változtatták meg. Például a Bácska teret Lenin térre, a Vonatkertet Vorosilov kertre, a Várady érsek utat Sztálin marsall útjára, a Szeremlei utcát (mely természetesen Szeremlére vezetett) Dimitrov utcára. 1950-ben lett a Szent Istvánból Béke, a Szent Jánosból Vörös, a Szent Imréből Ságvári tér, a Szent Antal utcából Szamuely Tibor utca, az Erzsébet királyné útjá- ból Szabadság út. Hogy teljes legyen a kép: 1959-ben 14 hagyományos nevű utcát (Tulipán, Harangláb, Síp, Tél, Parti, Mártonszállási stb.) neveztek .el munkásmozgalmi személyiségekről, majd 1965-ben

munkásmozgalmi mártírokról, különös módon köztük Táncsics Mi- hályról és József Attiláról kereszteltek át régi utcákat.

Az utóbbi években előnyösen változott a gyakorlat: jeles művészek, építészek, feltalálók, esetenként régi mesterségek, használati' eszközök nevét kapták az új utcák.

Kevesen tudják, hogy utcaelnevezésre bárki tehet javaslatot. Magam is szívesen beneveznék két érdemes jelölttel. Az idén fejeződik be a Duna-híd szélesítése. Áz első, 1909-ben felavatott átívelést—hazánk legszebb vasúti hídját — Szikszay Gerő tervezte és építette, s ő volt az alkotója a komáromi, majd néhány tiszai hídnak is.

Szinte hihetetlen, de igaz, hogy a reformkori zenetörténet kiválóságára, a Baján majd’ két évtizedet töltött Rózsavölgyi Márkra semmi sem emlékeztet a városban. Pedig az első magyar társastánc megalkotóját 1848-ban bekövetkezett halálakor Petőfi nagy verssel búcsúztatta, Liszt pedig egyik rapszódiája nyitótémájául választotta ’ Rózsavölgyi Serkentő című, „eredeti magyar csárdását”.

Jó lenné, ha az érdemes szerzők a Baja utcanevei következő kiadását Szikszay Gerő és Rózsavölgyi Márk nevével bővíthetnék.

Gál Zoltán

Ismét szólnak a rosztovi harangok

• Kőbe vésett elő mesének nevezik az ősi orosz várost, Rosztovót, mely nemrég ünnepelte fennállásának 1125. évfordulóját.

A harangokat régóta ismerik Oroszországban. Zengőbongó hangjukkal nemcsak misére hívták a népet, hanem népgyűlésre, ahol a legfontosabb kérdésekben döntöttek. Harcra szólítottak

á betolakodók ellen, riasztottak, ha tűz volt, jelezték, ha baj közel- gett. Vagyis a harangzúgas elválaszthatatlan volt a nép életétől.

Az orosz mesterek jól értettek a harangöntéshez, a harangozok pedig a harangokból csodálatos hangokat csaltak ki. Minden városban, minden templomnak saját, utánozhatatlan hangja volt. De ebből a sajátos harangkórusból is kiemelkedett a rosztovi Uszpenszkij székes- egyház ősi harangtornya, e rendkívüli építészeti alkotás, s egyben sajátos hangszer. 15 harangja van. A legalsó, a 32 tonnás Sziszoj, amelynek hangja messze földre elhallatszott. Kísérte aló tonnás Po- lielej basszusharang és a 8 tonnás Hattyú. A harangtorony kőtestében elhelyezett üregek — kiváló rezonátorok — felerősítették a harang hangját. Sokan csak azért jöttek Rosztovba, hogy hallják az Uszpenszkij székesegyház harangjait.

A 20-as években a „Le a vallási maszlaggal!” jelszóval hadjárat indult a harangok ellen is. Leszedték őket a bezárt templomokból, majd magukat a székesegyházakat is lerombolták. Megsemmisült az orosz harangöntő mesterek sok alkotása.

Az Uszpenszkij székesegyház harangjai megmaradtak, de teljes 60 éven keresztül hallgattak. Újjászületésük 1987-ben kezdődött, amikor az ősi város megalapításá- nam 1125. évfordulóját ünnepelték. Felújították a híres székesegyházat és a harangtornyot. Ekkor rendezték meg az első rosztovi harangok fesztivált, amely azóta már hagyományossá vált. A múlt év nyarán rendezték meg Rosztov- ban, a II. harangjáték-fesztivált, melyen az ország különböző városaiból több migt 30-an vettek részt. A harangozok vetélkedtek, feltámasztva az ősi népi művésze(APN)

JANCSO-KORSZAK KECSKEMÉTEN (5.)

Megszűntek a bérletek

Bérletezés — pártolótagság —. Abból a felszínes megállapításból kiindulva, hogy „a bebérletezett előadásokon van a legtöbb üres szék”, az új vezetés az addigi, produkciónként 22 bérleti előadást hatra csökkentette. A drasztikus intézkedés elhíbázottnak bizonyult: nem vették figyelembe a döntéshozók sem azt, hogy a bérletezésről az esetenkénti jegyárusításra történő átállás előfeltétele a közönségszervezés strukturális átalakítása lenne: sem azt, hogy a közönség évtizedek során beidegzett színházlátogatási szokásait nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Gyurkóék a kecskeméti közönségszervezési lehetőségeket a legsikeresebb budapesti színházakéval azonosnak képzelték: úgy gondolták, a hónap bizonyos napjain hosszú sorok kígyóznak majd a jegypénztár előtt, a következő havi belépők megszerzése reményében. Á nézők kulturáltabb kiszolgálása érdekében el is határozták egy jegyiroda felállítását a város centrumában. Ez az ötlet már önmagában vicces volt, hiszen a színház a városközpont szélén, a centrum centrumától jó százmétemyire fekszik; igazán komikussá azonban a jegyárusítás első napjainak tapasztalatai tették: kiderült ugyanis, hogy a rendkívüli intenzitású propagandatevékenység1 ellenére — a nyugdíjas pénztáros néninek foglalkozáskörében olyan kevés teendője akadt, hogy amellett nyugodtan rá lehetett bízni a plakátok sajtóhibáinak javítgatását, a meghívók borítékolását és még sok egyéb irodai munkát. Spontán érdeklődő alig kopogtatott a pénztár ablakán, s aki jött, az is inkább bérletet kívánt váltani, de nem kapott, mert azt a keveset, amit szabad volt meghirdetni, szétosztották az üzemi szervezők között. Az új vezetés közönségre orientált gondolkodásának álsá- gát Gyurkó szávai bizonyítják: „A bérletezés voltaképp csak á szervezés munkáját könnyíti meg, nekünk azonban nem ezg célunk ..vallja, s meg sem fordul a fejében, hogy a bérletváltás a rendszeres színház- látogató számára is kényelmes lehet.

Üresen tátongó széksorok

A bérletezés rendszerének létjogosultsága egyébként elméletileg nem tagadható azzal a már idézett vélekedéssel, amely szerint „a bebérletezett előadásokon van a legtöbbüres szék”. Budapesti és vidéki példák soraigazolja, hogy a nagy hírű, ületve a különösen népszerű produkciók bérletes előadásai is telt házak előtt folynak, valamint igaz a képlet forditottja is: rossz hírű, érdektelen produkciókra nem lehet berletszünetes előadást szervezni. A bérletezés megszüntetésének alapfeltétele tehát — a szervezeti átalakítások mellett —, a színházlátogatási szokások megváltoztatásával egyidejűleg — a minőség és a siker garantálása. Következésképpen: abban a színházban, ahol (bevallottan) a társulatépítésnek és az önálló művészi arculat kialakításának meg csak a kezdő lépéseit tették meg, a bérletezés lehetőségéről lemondani öngyilkosság. Megjegyzendő, hogy ezt a lépést senki sem követelte azigazgatóságtól, szokatlannak tűnik föl tehát a biztos bevételről való önkéntes lemondás. A természet törvényein alapuló kultúrpolitikai struktúrában az lenne kézenfekvő, ha a fenntartó szerv—megelégelve a táblás házak esetén is üresen tátongó széksorokat—hozna kényszerintézkedést a valódi nézők becsalogatás érdekében. Kecskeméten ilyesmire nem került sor, egyrészt valószínűleg azért, mert a mecénás általában elegedett lehetett—legalábbis az évad elején — a széksorok telítettségével, másrészt azért, mert pontosan tudja: a különböző intézmények bérletvásárlásai is részét képezik a ' színház állami támogatásának, s ettől megfosztani egy közepes város művészeti intézményét a mind nehezebbe váló gazdásági körülmények között, igen súlyos következményekkel járó korlátozás lenne, hiszen egyre csökken az olyan családok száma, amelyek megengedhetik maguknak, hogy önerőből menjenek színházba. (A 140 , százalékkal növelt bemutatószam a nézőktől nemcsak színházlátogatásaik gyakoriságának „szinten tartását”, hanem számottevő növelését követelje volna.)

A vattázás veszélyei

Legalább ennyire érthetetlen (logikátlan) a színház vezetőinek mindenáron való hadakozása a fantomnéző ellenf Nem kétséges, hogy a színész számára a zsúfolt nézőtér több inspirációt, nagyobb játékkedvet ad, ám ez csupán a probléma szubjektív megközelítése. A józan ész követelménye belátnunk: a fantqmné- ző csak ott kártékony, ahol valódi néző elöl foglalja el a helyet, vagy ott, ahol a fenntartó szerv — a közvétlen tájékozódás helyett — a benyújtott statisztikai jelentések alapján méri a színház működésének eredményességét, Kecskeméti tartózkodásom során

egyik veszélyt sem éreztem: nem tudok példát arra, hogy az utóbbi két esztendőben bármikor, akár egyetlen néző is kinnrekedt volna, az illetékes vezetők érdeklődésére pedig végképp nem lehetett panasz. A nem manipuláció eredményeként keletkezett fantomnézőt a színháznak — úgy gondolom — el kell fogadnia, sőt, illően meg kell köszönnie. Az ilyet tudniillik hajdanán mecénási jótéteménynek, nagyúri gesztusnak tekintették.

Följegyezte a színháztörténet nem kevés földesúrnak, nagypolgárnak, főnemesnek a nevét, akik támogatandó a színházművészetet, vándortársulatok egy- egy előadását „lábon” megvették, s nem törődtek vele, megtelik-e a nézőtér, de az sem számított művészetellenes cselekedetnek, ha valaki egész szezonra megvásárolt egy páholyt, és nem gondoskodott estéről estére a megtöltéséről. Az efféle üres székeket a színháznak önmagától számon kérnie ugyanolyan agyrém, mint amilyen a baráti kollektíva alkotó közösséggé fejlesztésének eszméje: logikai rákjárás. Áz új vezetők azonban, nem tudván belenyugodni a (o- vábbra sem teli sorok látványába, elhatározták a közönség minden áron — vagyis ingyen — történő becsalogatását, sőt, akár vidékről, autóbuszokon való beszállítását is. Evvel a módszerrel kezdetben sikerült ugyan a színház iránti érdeklődés látszatát fenntartani, később azonban elapadtak a mozgósítható nézőket felszínre hozó források, és a mozgósításra fordítható pénz is. A „vattázási” gyakorlat veszélyére a szervezési iroda akkori vezetőjelelhívta az igazgatóság figyelmét. Elmondta: szerinte a színház a „becsalogatás” révén potenciális fizető nézőt veszít, majd pedig, ha a közönség rájön arra, hogy az előadások többségét ingyen is megnézheti, egy szép napon meg fog szűnni a bevétel. Érvelése alátamasztására például hozta fel a Kelemen László Kamaraszínház elnéptelenedésének történetét. Elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt, a különlegesen mély gondolatiságú stúdiószínházi darabok előadásához közönséget keresve, megkísérelték nagy kedvezményekkel beszoktatni a város főiskolás diákjait a kamaraszínházba. Ez sikerült is, csakhogy a főiskolások a kedvezményekről a későbbiekben sem mondtak le. Ha azokat nem biztosították számukra, rögtön megvárták csöndben, amíg a darab megbukik, aztán megnézték ingyen. A szer- vezésiiroda-vezető érvei Gyurkó Lászlót olyan mé-' lyen megrendítették és elgondolkodtatták, hogy hamarosan, ki tudja milyen minőségben, fegyelmi vizsgálatot kért a szervezesiiroda-vezetö ellen.

Balogh Tibor

„ (Folytatjuk)

BŐVÜL A SEGÉLYSZOLGÁLAT, AUTÓÉRTÉKESÍTÉS,

KEDVEZMÉNY A TÖRZSTAGSÁGNAK

Mit tervez az autóklub?

A megyében nem kevesebb, mint negyvenezer nyilvántartott és fizető tagja van a Magyar Autóklubnak. Ez a szám is mutatja, hogy a magánautósok igenis magukénak érzik a klub érdekvédelmi, szolgáltatási, javítási, vizsgáztatási szolgáltatásait. Nem újdonság — ezt mindenki érzi saját pénztárcáján, — egyre kevesebb lesz a pénz, drágul az élet, s talán 1990- ben kevesebbet tudunk költeni az autózásra. Az ez évi tervekről, a klubtagságnak nyújtható lehetőségekről beszélgettünk Nyúl Józseffel, a Magyar Autóklub megyei titkárával.

— Valóban kevesebb az emberek pénze, de régi klubtagjaink és az újonnan belépők is jól tudják, a különböző szolgáltatásokkal, kedvezményekkel sokat javítunk a „pénztelenségen”, vagyis tagjaink olcsóbban jutnak bizonyos szolgáltatásokhoz. Ami a jövőt illeti: alapvető célunk a szervezettség növelése, szeretnénk, ha meghaladná az országos átlagot. Ehhez szervezőmunka és természetesen a szolgáltatások bővítése szükséges. Amennyiben a Magyar Autóklub elnöksége is jóváhagyja fejlesztési elképzeléseinket, Kiskunfélegyházán is lehetségessé válik egy műszaki állomás kialakítása: Ezzel egyidejűleg szeretnénk növelni az úgynevezett miniállomások számát. Jelenleg csupán tizenegy működik a megyében. Nincs még a megye északi részén, Kunszentmiklós, Dunavecse, valamint Baja és Bácsalmás környékén.

A klub sokat tett eddig is a gépjárművezető-képzésért, jövőre azt szeretnék, ha nemcsak a tanulók létszáma növekedne, hanem az oktatóiké is. Több helységben indítanak tanfolyamokat. Valószínűleg teljesen egyedülálló, hogy az autóklubnál a tanfolyamdíj jövőre kevesebb lesz. Elképzelésük, hogy 1990-ben tovább fejlesztik az országúti segélyszolgálatot. A korszerűtlen Trabant Com- bik helyett Volkswagen-motor- ral ellátott Wartburg Touristo- kat szereznek be. Ezekkel a járművekkel már vontatni lehet az országúton javíthatatlan személyautókat, több szerszám és

alkatrész fér a kocsiba, s nem utolsósorban kényelmesebb a szerelőknek is. Nagyon fontos, hogy a kihívás korszerűsítését URH-rádió-hálózat kiépítésével kívánják megteremteni.

— Az idei év jelentős változásokat hoz a klub életében. Csoportjainknál taggyűlésen választják meg a vezetőséget, a tisztségviselőket, majd május 21-én a megyei szervezet vezetőségválasztó küldöttközgyűlését bonyolítjuk le. Erre készülve, szeretnénk valamennyi szolgáltatóhelyünk egységes megjelenését kialakítani.

— A jövő évben egy kft.-t alapítunk, közösen az olasz Fiat és a spanyol Seat céggel. A kft. tevékenységi körébe tartozik majd nyugati típusú kocsik forgalmazása és a vevő- szolgálat ellátása. Első lépésként valutáért, később forintért árusítanánk. Az értékesítésből, szervizszolgáltatásból származó eredmény nagyobb lehetőséget ad a klubnak a nálunk végzettjavítások olcsóbbá tételére, így az árakat a klubtagok részére az önköltségen tudjuk tartani. A szakemberek számára szakmái tapasztalatokat nyújtanak a gyári tanfolyamok. Túl ezen, korszerű műszerek, világszínvonalú berendezések is bekerülhetnek ilyen módon a mi javítóhálózatunkba.

Jövőre a Magyar Autóklub megyei szervezeté továbbfejleszti az úgynevezett törzstagság megbecsülését. Céljuk, hogy érdekeltté tegyék, megtartsák ezeket az embereket a klubban. Gémes Gábor

Palackposta

Már jóval karácsony előtt megérkezett az első üzenet. Mintha az írója attól félne, hogy elfelejti elküldeni, ezért aztán már két héttel az ünnep előtt útnak indította megnyugtató sorait és jókívánságait. Dóra küldte, akit kicsi gyermekkora óta ismerek. Mozgásképtelen édesanyját, amíg élt, többször is felkerestük. Művelt asszony volt, tisztes szegénységben őrizte korán elhunyt férje emlékét. Lánya, aki segítője is volt, hősies munkával elvégezte a tanítóképzőt. Mit is mondhatnék róla többet, hogy ne sértsem érzékenységét ? Törékeny testében a legerősebb lélek lakik. Most már boldog kis családban élnek egy hozzá méltó férfival és a kislányukkal. Es minden jeles napkor csókolnak, üdvözölnek minket, mintha családtagok lennénk. Talán van is ez olyan kötelék ...

írtak a rokonok is mindenfelől, a közeli Nagykőrösről, a nem messzi Szegedről, s az ország északi csücskéből, Szabolcsból. írt Annuska néni is, aki egyedül él, bár gyermekei hívják, lakjon velük, de nem adja fel függetlenségét. Márta sógornőm, a magányos öz- vegy, férje emlékét ö sem hajlandó egy idegennel megosztani, fiai megnősültek, egyszem unokája most a szeme fénye. Az üdvözletek alig térnek el a szokottól, egy-egy szó gyakoribb: reményteljes legyen az új esztendő, és az egészség el ne hagyjon bennünket.

Hihetetlen, hogy még alkalmi ismerősök is emlékeznek ránk. Mária Budapesten él, Visegrádon üdültünk együtt, évekkel ezelőtt, sokat barangoltunk a hegyekben, s még mindig küldi lapjait. Hasonlóképpen Nincs János, a dunaújvárosi hajdani olvasztár, aki képviselőségig vitte, de legutóbb nem vállalta ezt a tisztséget, nyugdíjas ma már. Egy „békevonat” utasaiként barátkoztunk össze. Nem lehet megelőzni a jókívánságban.

írtak a határon túlról is: Kalapisék, Újvidékről. A Bácska-Bánát szociográfusa, sok könyv szerzője. De jó lenne találkozni ismét! Barangolni a megyében, s odaát, Zombor környékén ... Az NSZK- ból egy borítékba zárt képeslap, a francia határ mellől, Saarlouisból. Tavaly azt írták: nekik szomorú karácsonyuk lesz, meghalt a fiuk. Enyhült-e valamit a fájdalom ? Enyhülhet-e egyáltalán ? Minden jót, elsősorban jó egészséget kívánnak ők is, s mi azt irtuk: csendes, békés, reményteli új esztendőt.

Emberek, akiktől távol élünk, évente egyszer-kétszer életjelt adnak magukról. Mint a palackba zárt üzenet, érkezik az ünnepek idején, esztendő fordulóján a képeslap. Összegyűjtjük őket, s még hetek múltán is nézegetjük, mintha a kézírásból akarnánk megfejteni a velük történteket, életük alakulását. Ilyenkor egy-egy pillanatra egymásra gondolunk. Láthatatlan szál köt össze bennünket.

Hasonlóképpen a reménykedő, jóakaratú embereket mindenütt, szerte az országban, a világban; bárhol is élnek.

F. Tóth Pál