Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-13 / 11. szám

1990. január 13. • PETŐFI NÉPE • 3 Sztrájk a Kunság Volánnál Miért nem dolgozott huszonhét autóbusz-vezető? (Folytatás az 1. oldalról) A sztrájk ideje alatt a kecskeméti üzemigazgató­ság és a vállalat vezetői is bent tartózkodtak, sőt az időt a dolgozókkal való — mondhatnánk kedélyes - beszélgetéssel „ütötték” agyon. Jó alkalomnak kí­nálkozott az elhangzott vé­leményeket szembesíteni, er­re kértük dr. Libor Gábor üzemigazgatót. — Hogyan történik az au­tóbusz-vezetők túlórájának elszámolása? — A törvény értelmében az autóbusz-vezetőknek is pótlék nélküli bérezés jár a túlórákra. Az országban csupán néhány volán válla­lat — köztük mi is — fizet túlórapótlékot az autóbusz- vezetőknek. Ennek mértéke 182-200 óra között 15, 200- 230 óra között 30, és efelett 45 százalék. Kétségtelen, ez csak a személyi jövedelem- adó levonását fedezi, de a nettó bér nem csökken. Ez­zel a vállalat vezetői termé­szetesen nem elégedettek, de csupán ennyi pénzünk van. — Volt-e béremelés a múlt esztendőben? — A múlt év elején a gép­kocsivezetők kérésére alap­béresítésre került a mozgó­bér. Április 1-jével bruttosí- tottuk valamennyi normaté­telt, ami 9,9 százalékos bér- fejlesztést is tartalmazott. Ez átlagosan az addigi 147 ezer forintos évi jövedelmet 162 ezer forintra emelte, ugyan­akkor a foglalkoztatási idő havi 5 órával csökkent. A helyi autóbusz-vezetők átlagosan havi 221 órát dol­goztak. — A követelt 40 százalé­kos bérkövetelésről mit tud mondani? — A helyi forgalmi autó­busz-vezetők még december 29-én az új bérrendszer ja­nuár 1-jei felfüggesztését kérték, azzal az indokkal, hogy a bérrendszer egyes elemeit 50-100 százalékkal emeljék fel. Az új bérrend­szer a kecskeméti üzemegy­ség autóbusz-vezetőinek ez év január 1-jétől mintegy 8- 8,5 százalékos béremelést tartalmaz. Az autóbusz- vezetők újabb követelése összességében 60-80 százalé­kos egyéni keresetnöveke­dést eredményezne, amely­hez a vállalati lehetőségek nincsenek meg. Követelése­ikkel csak a várt országos döntések, s a vállalati tervek elkészülése után lehet ér­demben foglalkozni. Az ilyen 60-80 százalékos jöve­delemnövekedés csak a vál­lalat más dolgozóinak terhé­re képzelhető el, ami viszont a többi dolgozó érdekében elfogadhatatlan. — Úgy tudjuk, hogy az au­tóbusz-vezetők az új bérrend­szert sem fogadták el. — Az új bérrendszert há­rom hónapos kísérleti idő­tartamra vezetjük be. Ennek az a következménye, hogy január 1. és március 31. kö­zött a régi és az új bérrend­szer szerint történik az elszá­molás, és a dolgozó egyéni­leg, a számára kedvezőbb bért kapja meg. A vállalat vezetői azt is, felajánlották, hogy a kecskeméti helyi au­tóbusz-vezetők új bérrend­szerének bevezetését január­ra felfüggesztik, és a régi sze­rint történik az elszámolás. — A vállalat vezetői nem tartották jogszerűnek a mun­kabeszüntetést? — Valóban így van. A ja­nuár 8-án bejelentett része­ges figyelmeztető sztrájkot a vállalat nem tartotta jogsze­rűnek, ezért a sztrájktörvény értelmében köteles volt elhá­rítani ennek következménye­it. Ezért a meghirdetett rész­leges sztrájk idejére minden vonalon teljes mértékű ki­szolgálást kaptak az utazók, a varos tömegközlekedésé­ben nem volt fennakadás. Gémes Gábor Egy vak nőt keressenek Újabb vélemény a Südi-ügyben Tisztelt Főszerkesztő Úr! Azt hi­szem, divat manapság ismert közé­leti embereket támadni, múltjuk­ban turkálni, mocskolódni. Kö­szönöm Önnek és munkatársai­nak, hogy a Petőfi Népe az ún. „Südi-ügyben” korrektül, véle­ménynyilvánítás nélkül járt el. Mély megdöbbenéssel olvastam Bihari Tamás cikkét a Világban. Még jobban megdöbbentem a szo­ciológus levelén. Bár már ákkor is bűzlött a dolog, de igazán szagossá akkor vált, amikor újságíró „nagy­jaink” belefújtak. Nem kívánom ecsetelni a Szent- péterfalván élők igazmondásával kapcsolatos véleményemet, inkább néhány helyi (megyei) reagálással foglalkoznék. Az „MSZP jánoshalmi alapszer­vezete” aláírással megjelent nyílt levél enyhén szólva is szagos! Ez az MSZP-be belépő Südivel szemben gerinctelenség volt! Ki fogalmazta meg ezt a szennyiratot és ki hagyta jóvá? Bizonyára a taggyűlés(ek) döntött(ek) így. De hát Südi MSZP-tag, akinek illett volna ott résztvenm! Vagy meg se hívták? Mert ha ő ott van, nem kellett vol­na neki telefonon felolvasni a leve­let! Az MSZP miért nem állt Südi elé: ugyan, nyilatkozzon már, ak­kor mi is történt? A hányinger ak­kor kapott el, amikor ez a szerve­zet közli: ott kíván lenni azon a találkozón, ahol Südi szembenéz a szentpéterfaiakkal. Kérdezem, mi­lyen jogon? Talán ők vitték volna — a találkozót szorgalmazva — a kötelet vagy a láncot, amire a fana­tizált falu fel akarta lógatni Südit? Vagy ez az „új” sztálini módszer? Nem ismerem a „jánoshalmi MSZP alapszervezeteket”, de ké­rem Önt, dr. Südi: gondolja meg, ilyen szervezetnek tagja marad-e? Vagy nem a szervezetben van a hiba? Esetleg a jánoshalmi „elit” döntött így? Kerül, amibe kerül, kinyírjuk Südit? Azt hiszem, nem ez lenne az első eset. A másik megdöbbentő cikk a Bácskapocs november 28-ai szá­mában jelent meg, Posztobányi László aláírással. Posztobányit — nem tudom leírni, hogy Úr, mert az urak nem gerinctelenek — eddig is ismertem. Nem szokatlan Öntől ■— „Posztobányi” —, hogy moslé­kot kever maga körül. De a Südi- ügyben a moslékot nem Ön kever­te, Ön csak jót ivott belőle. Mert amit leírt, az piszkoskodás és mocs- kolódás. Bizonyára igaz, hogy Südi protekcióval, talán fél disznóért vagy hízott libáért végezte el vizsgá­it a jogi egyetemen. Ön csak tudja, hiszen Ön ott volt! (Nem zavarja, hogy jó néhány egyetemj tanárt korrupcióval vádol?) De Ön azt is leírja, amit név nélkül közölnek, és az rágalom, mindemellett még rö­hejes is. „Valaki” tréfából ráment a nyomvonalra és futkosó lett az ügy­ből. A Magyar Néphadseregben ennél kisebb vétségért — ún. kana- lazásért — is jutottak katonák a futkosóra. Pedig ők nem a határt őrizték! Ejnye, ejnye kedves „Posztobá­nyi”! Ha már súlyosabb vádakat nem talált, miért kellett lopással vádolni Südit és családját? Garán és Katymáron nem volt olyan, aki akkor ismerte Südit! Talán nem talált olyan becstelen lakost, akit meg tudott volna győzni, hogy rá­galmazzák!? Jutka asszony az őr­tornyokra lövöldözött. Miért nem nézett utána, vajon a Südi-lányok nem jártak-e légpuskával óvodá­ba, iskolába? Én az ön helyében keresnék valami „zaftosabbat”. Mert engem nem győz meg azzal, hogy Südi jól tud lőni, sőt határ­sértőket fog el, kukoricát lop csa­ládostól, katona korában ismerte a szolgálati szabályzatot, a kato­nák közül néhányan talán ezért utálták is, és ez a Südi egy rongy, akasztanivaló ember! Felvetődött bennem a gondolat: ki szolgáltat elégtételt dr. Südi Ber­talannak? Kinek lesz a rágalma­zók, hazudozók közül elég vastag bőr a képén, hogy Südi elé áll? (Bizonyára nem volt „szent” Südi sem, mint annyi más katona. De nekem már elég volt 56-ból, ami­kor kemény 10 hónapos voltam. Elegem van abból, hogy aki valami újat akar, azt köpködik, sározzák. Ha valaki „zörgött” a kukoricás­ban, az már lopott is! Szerintem 56-ban más is történt!!) A sok mocskolódó firkász bizo­nyára Südi elé áll. Meg az MSZP „jánoshalmi szervezete” is! Még a „szociológus” is! Vagy talán ők in­dítottak el mindent? Azok, akik leírták: az emberek félnek Süditől, nem mernek beszélni! Nem tudom, ki áll Südi Bertalan mögött? A párt, amelyet elég sűrűn bírált, a kormány , ahol jó néhány nagyfe­jet munkája alapján elítélt? Nem kell messzire menni. Südi mögött egy nő áll! Lehet, hogy a sok piszkolódó nem ismeri, nekik javaslom, keressék fel és gondol­kodjanak! Egy vak nőt keressenek! Aki egyik kezében kardot tart, a másik­ban mérleget. Mi úgy nevezzük: az Igazság! Tisztelettel: Oberman László Bácsbokod Epreskert u. 4. SZOMBATI LEVÉL: Kisember Egykori nemzetközijog-professzorom jutott eszembe a napokban: 1956 októberében, amikor Szegeden már javában tartottak a hatalmas tünte­tések, felvonulások, az egyik hallgató provokatív szándékkal szegezte a kérdést a világhírű tudós­nak: — Mi a véleméhye az eseményekről? A prof. végignézett a nem éppen eminens diákon és lakoni- kus tömörséggel válaszolt: — A helyzet aggasztó!- és sarkon fordulva otthagyta kérdezőjét, aki tépelődve meredt maga elé. A válaszból ugyanis nem tudhatta, hogy a professzor melyik oldalnak drukkolhat, kinek a helyzete aggasztó. A történet azért jött elő emlékezetemből, mert most a helyzet valóban aggasztó — éspedig egyér­telműen. Nem kell ugyanis azon töprengenünk, hogy kinek, melyik „oldalnak” kétségbeejtő a helyzete, mert tudjuk, hogy mindenkié az. A „min­denkin” én elsősorban és természetesen a népet értem, azokat, akiket a televízió egyik műsorveze­tője következetesen kisemberként emleget. Na­gyon tetszik neki ez a szó, mert három perc alatt legalább ötször hangsúlyozza, mondván, hogy mit szól ehhez a kisember. Úgy látszik, ő nem tudja, mit szól, mert műsorában ezután főleg „fejesek” beszélnek, luxusirodában flegmán hanyatt dőlve a fotelben és kifejtve, hogy a vállalat milyen szegény és ezért kénytelenek a drasztikus áremelésre. Mindebből azt szűrhetjük le, hogy bár a lakos­ság zöme kisember, azért vannak nagyemberek is, akik éppen arra hivatottak, hogy intézzék, irányít­sák a kisemberek sorsát. Sajnos nem mindig kérde­zik meg a kisembereket, hogy merre is szeretnének menni. Ha pedig kérdezés nélkül szólalnak meg, hamarosan megkapják a választ, amely szerint az nem olyan egyszerű. Ilyenkor a kisember parányit restelkedik, mert elszégyelli magát, hogy neki mün­dig csak az egyszerű megoldások jutnak az eszébe, holott a világ nagyon is komplikált. Restelkedik a kisember akkor is, ha azt hallja a televízióban, hogy a helyzet aggasztó, mert ilyenkor önző mó­don csakis a saját helyzetére gondol. Arra, hogy cipő kell a gyereknek, be kell fizetni az adót, a részletet, fűteni kell, enni is jó lenne időnként, de hiába gürcöl inaszakadtáig, a pénz egyre kevesebb. Ha a sör jut eszébe -4- valahol a sor végén — azzal egy időben már kénytelen a világbankra is gondol­ni, mert a helyzete aggasztó. A kisember minden pillanatban úgy érzi, hogy sokkal több a nagyember, mint a kisember, akinek az érdekében a nagyemberek szónokolnak, ígér­getnek, programokat, koncepciókat, kilábalási terveket, válság-költségvetést, vagyonelszámolást emlegetnek. Ilyenkor -f- ha csak egy pillanatra is — a kisembernek az az érzése, hogy attól is nagy- ember lehet valaki, ha minél többször és minél szenvedélyesebben hivatkozik őrá, a kisemberre. Természetesen ettől nem a többi nagyember sze­mében lesz nagyobb a nagyember, nem is a kisem­berek szemében, hanem csak az önmagáéban. Meghökken, amikor azt hallja a televízióban, hogy már ötvennél több párt működik Magyaror­szágon s olvassa az újságban, hbgy ezek marakod­nak, nyílt leveleket, nyilatkozatokat, felszólításo­kat, követeléseket fogalmaznak, szétszakadnak s egyik szárny még a keresztvizet is leszedi a másik­ról, a másik viszont lerántja a leplet az egyikről. Feltűnnek olyan „politikusok”, akikről közvetlen környezetük tudja, hogy dolgozni soha nem szeret­tek s egyetlen programjuk: szidni az elmúlt negy­ven évet. Persze a kisember ezzel egyetért, ő is szidja az elmúlt negyven évet, de közben dolgozik, mert a kisember abból él, hogy dolgozik. Munka­idő alatt aztán eszébe jut Churchill egy mondata — mert a kisember is szokott olvasni es nagyon jó az emlékezőtehetsége — amely így hangzik: „Fon­tos, hogy a világ ügyeiben ne csak azok számítsa­nak, akik beszélnek, hanem azok is, akik figyelnek, hallgatnak és véleményt alkotnak.” Eszébe jut az is a kisembernek, hogy nem is olyan régen itt szó volt a nemzeti közmegegyezés­ről, meg olyasmiről, hogy vannak csakis általuk megoldható ügyek, elvégzendő súlyos és nagy fel­adatok, amelyeket közös erővel, összefogással, „karral, fővel” végezhetünk el mi, magyarok. Leg­nagyobb szükségünk egymásra van. De most, mintha nem ebbe az irányba haladnánk, sőt az ellenkező felé robogunk ... Mondom, a kisembernek nagyon jó a memóriá­ja, évszázadokra képes visszaemlékezni. Tudja pél­dául, hogy ebben az országban szinte attól a pilla­nattól kezdve, hogy Szent István lehunyta a sze­mét, jöttek a zsarnokok, diktátorok, elnyomók, leigázók, kizsákmányolok s voltak, akik nyíltan megmondták, hogy csakis ők dirigálnak, a népnek pedig pofa be. Voltak aztán olyanok is, akik rava­szul a népfelséget emlegették, miközben már a sokadik bőrt húzták le a kisemberről. Időlegesen még a nép is „bezsongott” amikor valamivel több mézet talált a madzagon, s kezdte azt hinni, komo­lyan beszélnek vele. Mondták is a kisembernek, hogy felnőttnek tekintik. Kiderült azonban, hogy csak addig tekintették felnőttnek, amíg dolgozni kellett. Ha „országos ügyekről” volt szó, akkor a kisember helyett a nagyember mondta meg, hogy a kisember mit szeretne. Érdekes módon mindig az jött ki (99,8%-ban) hogy a kisember éppen a nagy­embert akarja. Most a kisember őszintén és a szíve mélyén érzi, hogy bár a helyzet aggasztó, először jön el az ország történetében az igazság pillanata, amikor ő és csakis ő fogja megmondani, mit akar és azt hogyan akarja. Vannak nagyemberek, akikre oda sem bagózik, s vannak, akikre csak ezután emeli a tekintetét, alaposan végignézi, „figyel, hallgat és véleményt alkot”, vagyis dönt. És tudja azt is, hogy bármelyiket választja, attól egyik napról a másikra nem javulnak az ország és a saját körülményei. Aszerint fog tehát dönteni, hogy kit tart szavahihe­tőnek, becsületesnek, önzetlennek, vagyis hogy ki­nek hisz, kit érez magához méltónak. Viszont a kisember azt is tudja, hogy az idő az ő igazságának a pillanatát hozza el. Nem hozhat mást. Nem történhet meg, hogy a pillanatot mások elragadják előle. Mert az elrabolt pillanatban a kisember félelmetes óriássá válik és a végső szót ö mondja ki a világ ügyeiben. Kis magyar „címertan” Hajóson • A hajósi téglagyár még áll. Juli néni házáhnz is innen vették a téglát. (Straszer András felvételei.) : f I P'. . ä * Szent koronával, vagy anélkül? —ez a heraldika nagy kérdése Ma­gyarországon. A címerváltás - egyben a rendszerváltás — rögös útja meghosszabbodott ugyan: el­maradt az árukapcsolásos népsza­vazás. Egy biztos: Hajóson, a Jó­zsef Attila utcában immár hat évti­zede egy lakóház oromfalán dísze­leg a kettős keresztes, koronás ma­gyar címer. Nem vakolták be, nem festették le. Szerencsére. * A koronás ház kapujában idős asszony fogad. Meglepődik, hogy éppen a címer miatt keressük, ae beinvitál a tiszta szobába. 9 Bcck Andrásné Juli néni emlékezik.- Szüleim építették a házat, Szauter János és Kohl Mária. (Ne­vük monogramja is látható a falon az építkezés befejezésének (1929) dátumával. — Én vagyok a lá­nyuk, Beck Andrásné. — Emlékszik-e a házépítésre ? '■ Hogyne! Nagylány voltam már, mink vertük a vályogot, apám, anyám, meg én. Itt kint, valahol a csatorna partján. Fölás­tuk a földet, vizet öntöttünk rá, szalmát... aztán dagasztani... végül formába raktuk ... Napon­ta 600, 800 darabot is megcsinál­tunk. A házhoz összesen, ha jól emlékszem, 18 ezer kellett... Tég­lából 4-5 ezret vettünk, innen a hajósi téglagyárból. A cserepet meg a faanyagot Kalocsáról hoz­tuk. Ez kicsi ház lett: két szoba, kamra, konyha. Az építés két évig tartott úgy, hogy összesegitett a barátság. A kőműves Lantos Imre volt, aki az első háborúban nagy hős ..., na, hogy hívják .. .'vitéz kitüntetést kapott. Ahogy az első téglasort lerakta, odahívott: Hl Hozd ide édesanyád jegygyű­rűjét — mondta, és azt beleépítette a falba. — Ez lesz a boldogság! — tette még hozzá, nekem meg a fenekemre csapott... * A nagylány, Juliska 1931-ben férjhez ment. A hozományba ka­pott szobabútor ma a hátsó szobá­ban őrzi a 4 éve megözvegyült asz- szony ifjúkorának, küzdelmes éle­tének emlékeit. Két gyereket nevel­tek föl -B azok is ebben az utcában laknak —, három unokája, sőt már dédunokája is van. Beck Andrásné ma egyedül él a házban. Nyugdíjat szerzett a téesz- ben, valamivel több mint négyezer forintot hoz neki a postás. Napon­ta főz magának, ma krumplis tész­ta készül. Vasárnaponként elmegy a temp­lomba, a nagymisére, amin a fiatal, nemesnádudvari származású pap szépen prédikál —- németül. Juh néni ugyanis sváb. Mondat­fűzésén, kiejtésén érződik, hogy anyanyelve nem magyar. És mégis, hűségesen őrizte, őrzi ma is a koro­nás címert háza falán. A beszélgetés végén ezt kérdezi tőlem: — Nem lesz ebből büntetés ne­kem? Micsoda furcsa adaléka ez a Kárpát-medence huzatos, viharos XX. századi történelmének ... Nagy Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents