Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
MAGYAR WATERGATE ( ^0 A lakosság döntő többsége függetlenséget akar VILNIUS Éjszakába nyúló, sokszor késhegyig menő vitában csütörtök este Mihail Gorbacsov világosan értésére adta a litván vezetésnek: csak a Szovjetunió keretein belül tudja elképzelni a köztársaság jövőjét. A litván értelmiség képviselőivel folytatott eszmecsere során a párt- főtitkár-államfő hangsúlyozta, hogy egy közösen kimunkálandó, teljesen új típusú föderációban Litvánia maximális gazdasági és politikai önállóságot élvezne. Közölte, hogy a közösen megteremtendő jogállamban világosan kifejezésre jut majd: a központ nem avatkozhat be a köztársaságok ügyeibe — és viszont. Litvániának azonban szintén figyelembe kell vennie a Szovjetunió sajátos érdekeit — mondta. Mindazonáltal elvben nem zárta ki a kilépés lehetőségét. Hangsúlyozta viszont, hogy jóllehet a szovjet alkotmány rögzíti ennek a lehetőségét, a megfelelő mechanizmus még nem létezik, azt előbb létre kell hozni. Mihail Gorbacsov álláspontja a felszólaló értelmiségiek és litván pártvezetők nem kis ellenkezésébe (Folytatás a 2. oldalon) MAGYAR—CSEHSZLOVÁK KÜLÜGYMINISZTERI TÁRGYALÁSOK Közös érdekeltség a szovjet csapatok kivonásában Horn Gyula külügyminiszter meghívására pénteken munkamegbeszélésre hazánkba érkezett Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter. A csehszlovák diplomácia vezetője röviddel megérkezése után megkezdte hivatalos tárgyalásait magyar kollégájával. Az MTI értesülése szerint a magyar—csehszlovák külügyminiszteri tárgyaláson a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről, az együttműködés legfontosabb kérdéseiről folytattak kötetlen eszmecserét. Megítélésük szerint a magyar—csehszlovák kapcsolatokban nincsenek megoldhatatlan problémák, a ma még vitatott kérdésekben is közeledik a magyar és az új csehszlovák politikai vezetés álláspontja, s a csehszlovák fél szerint megállapodásra is juthatnak. Az egyik ilyen vitatott kérdés: Bős—Nagymaros. A csehszlovák külügyminiszter megnyilatkozá(Folytatás a 2. oldalon) Sztrájk a Kunság Volánnál Miért nem dolgozott huszonhét autóbusz-vezető? Lapunkban hírül adtuk, hogy januar 11-en estere 6-tol 8 óráig Kecskeméten a Kunság Volán helyi forgalmi autóbusz-vezetői sztrájkot hirdettek. A sztrájkban negyvenen jelezték részvételüket, de 11-én délután 4 óráig tizenhármán visszaléptek, ilyen módon huszonhét helyi autóbuszvezető szüntette be két órára a munkát. A „sztrájktanyán”, ahol a munkabeszüntetésben részt vevők össze gyűltek, megkérdeztünk néhány gépkocsivezetőt, miért szervezték meg e figyelmeztető sztrájkot? Mester Zoltán: — Csuklós autóbuszt vezetek, a fizetésem bruttóban 15 ezer forint. Követelésünk minimum 40 százalékos béremelés, s az, hogy a túlórát ne alapórabérben fizessék ki. Kóczó Zoltán: — Szóló autóbuszon dolgozom, havi 12-13 ezer forint a bruttó jövedelmem. Az a véleményem, hogy becsapnak bennünket, hiszen a túlórákat csak 15 százalékos pótlékkal fizetik ki. Az volna a reális, ha 50-100 százalékos lenne. Emellett ne kötelezzenek mindenkit túlórára, csak azt, aki vállalja. Pozsgai Ferenc: — Az én keresetem átlagosan 14 ezer forint bruttóban, ezért 237 órát kell dolgozni, szombaton és vasárnap, hajnalban vagy késő este. A múlt évben nem volt bérfejlesztés, ez sérelmes számunkra. Faragó László: — A vállalat több ellenintézkedést tett, így a meghirdetett sztrájk nem éri el a célját, ezért még a munkabeszüntetés előtt két órával egy feljegyzést juttattunk el az igazgatónak, hogy folytatjuk a munkát, de ezt már nem^lehetett megvalósítani. (Folytatás a 3. oldalon) NEMZETI GYÁSZNAP ROMÁNIÁBAN Gyertyák égtek a harcok színhelyein Előkészületek Marosvásárhelyen Nemzeti gyásznap volt pénteken szerte Romániában: azokra az áldozatokra emlékeztek, akik életüket adták a forradalom győzelméért, a szabadság és demokrácia kivívásáért. Ezen a napon valamennyi újság fekete színnyomásban jelent meg. Bukarestben és Temesváron, a két mártír- városban a gyászolók felkeresték a hősi harcok színhelyeit, s az emlékhelyeken felállított gyászoltároknál papok misét celebráltak. Délben az ország valamennyi harangja megkon- dult, több mint tízezer templomban és kolostorban emlékmiséket tartottak. Valamennyi középületen félárbocra eresztették a nemzeti lobogót A lakosság virágokat és koszorúkat vitt a hősök emlékhelyeire, s több millió gyertyát helyezett el az ország terein, a harcok színhelyein. Az egyetemi ifjak bejelentették: január 21-én emlékmenetet tartanak Bukarestben, Temesváron, Nagyszebenben és másutt, ahol harcok folytak. A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa újabb rendeleteket adott ki, formálva az ország új struktúráját. Egy rendelet arról intézkedik, hogy a gazdasági egységekben létre kell hozni a Nemzeti Megmentési Front helyi bizottságait, melyek nem tölthetnek be politikai funkciót. Ezeknek a testületeknek az a feladata, hogy biztosítsák a gazdaságitársadalmi tevékenység helyes irányát, védelmezzék a munkaközösségek érdekeit, s közvetlen kapcsolatot teremtsenek a dolgozókkal. Egy további rendelet arról tájékoztat, hogy a kormányzat harcot hirdetett a feketézők ellen. Mindazokat, akik a nemzetközi segélyszállítmányokból származó javakat árusítják, bíróság elé állítják és háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik. A rendelettel elejét kívánják venni (Folytatás a 2. oldalon) A japán miniszterelnök látogatása Németh Miklós miniszterelnök meghívására január 15-én, hétfőn hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Kaifu Tosiki japán miniszterelnök. (MTI) Aczél Endre szerint Pozsgay Imre óhajára váltotta le őt Nemeskürthy A Tv-híradó szerkesztőségi életében végrehajtott változtatás puccs volt, figyelmeztető erejű beavatkozás, amely korántsem a tv-ről szól — szögezte le Aczél Endre, a Tv-híradó éléről a napokban eltávolított főszerkesztő pénteken egy „félnyilvános” összejövetelen. A Tv székháza mögötti Nimród étteremben tartott tájékoztatón ott voltak a főszerkesztővel szolidaritást vállaló fel- és lemondott vezető beosztású kollégák: Rangos Katalin, Elek János, Káplár F. József és Sándor István. A főszerkesztő még mielőtt részletesen ismertette volna hányattatásai történetét, távozásra szólította fel volt kollégáját, Murányi Lászlót, mondván: jelenléte nem kívánatos. Rövid szópárbaj után Murányi László eleget tett a felszólításnak. Aczél Endre hangsúlyozta: nyilvánosságot, világosságot szeretne, ezért tett eleget barátai és kollégái felkérésének, hogy ismertesse azokat a tényeket, amelyekről tudomása van. Tartozik ezzel mindazoknak, akik értetlenül, felháborodva állnak a televízióban bekövetkezett változások előtt. A volt főszerkesztő érthetetlennek nevezte, hogy miközben a Híradó stábja a romániai forradalom időszakában mindent megtett a valósághű tájékoz(Folytatás a 2. oldalon) i A belügyminiszter előterjesztést nyújt be a január 18-ai kormányülésen A Minisztertanács Kabinetje péntek délelőtti ülésén tájékoztatást hallgatott meg a belügyminisztertől és a legfőbb ügyésztől az állambiztonsági tevékenységgel ösz- szefüggő vizsgálatról, és áttekintette a soron lévő feladatokat. Ennek alapján úgy foglalt állást, hogy a belső elhárítási csoportfőnökség működési területén a titkos eszközök és módszerek alkalmazását és felhasználását megtiltja; az elmúlt időszakban keletkezett öszszes iratanyagot pedig további intézkedésig zárolni kell. A Kabinet elrendelte, hogy a Minisztertanács által az átalakító munka számára korábban meghatározott elvek-alapján a január 18- ai minisztertanácsi ülésre a belügyminiszter nyújtson be előteijesztést az állambiztonsági tevékenység tartalmi, szervezeti változtatására, jogi szabályozására és szükséges személyi változtatásokra. (MTI) Vaskos dosszié a katonai főügyészségnek A főhadnagy találkozóra hívta az ügyvivőt A Budapesti Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szerve sem telefon- lehallgatással, sem levélellenőrzéssel nem foglalkozik —jelentette ki Stefan Géza ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság állambiztonsági helyettese pénteken tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy ilyen tevékenységgel a Belügyminisztérium állambiztonsági szolgálata ne foglalkozna. A tájékoztató előzménye, hogy csütörtökön a BRFK állambiztonsági szolgálatának egyik főhadnagya találkozóra hívta Kőszeg Ferencet, a szabaddemokraták ügyvivőjét, s ezt követően társaságában a szolgálat irataival egy vaskos dossziét adott át a katonai főügyészségen. Stefán Géza elmondta, hogy ezt követően zárolták a belső biztonsági szolgálat iratait. Hangsúlyozta: véleménye szerint a nemzetbiztonsági törvényt az alkotmánymódosítással egy időben kellett volna a parlamentnek elfogadnia, mert így elkerülhető lett volna, hogy belső, belügyminiszteri utasítások alapján végezzék munkájukat. Megjegyezte azonban, hogy december 22-én a BRFK vezetése saját hatáskörében döntött arról, hogy egyes hatályos belügyi utasításokat nem alkalmaznak, mert azok ellentétesek a módosított' alkotmánnyal. Mindezt azonban — mint kiderült — csak január 8-án rögzítették írásban. Elmondta azt is, hogy az iratmegsemmisítési munkákat a selejtezési utasításoknak megfelelően végzik. Megjegyezte, hogy véleménye szerint senkinek sem lenne előnyös, ha az iratokon szereplő nevek nyüvánosságra kerülnének. Stefán Géza felfedte az újságíróknak a bejelentést tett főhadnagy nevét: Bajcsi Istvánról van szó, ő vitt magával iratokat a katonai főügyészségre. Hangsúlyozta, hogy a főhadnagyot emiatt nem érheti semmiféle hátrány. Az MTI kérdésére elmondta: Bajcsi nem a pártok belső ügyeivel, hanem ifjúságvédelemmel foglalkozik. Csendes tüntetés a megyei rendőr-főkapitányság előtt Az SZDSZ zászlaja alatt tegnap 16 órára Kecskeméten mintegy kétszázan vonultak a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság elé. A Szabad Demokraták Szövetségéhez csatlakozott A Fidesz helyi szervezete is. A transzparenseken ezeket olvashattuk: „Mondjon le Horváth István r — „Oszlassák fel a belbiztonsági osztályokat!” Dr. Sándor László, az SZDSZ Kecskeméti Szervezetének ügyvivője szólt néhány szót a tüntetőkhöz. Hangsúlyozta: tudomásuk van arról, hogy továbbra is folytatódnak a telefonlehallgatások, a levélfelbontások, folytatódik az adatgyűjtés a pártokról, kivéve az MSZP-t és az MSZMP-t. Mint mondotta, követelésük legfőbb célja annak elérése, hogy Horváth István belügyminiszter mondjon le. A beszéd után Szirmai Péter színművész felolvasta a résztvevők előtt az SZDSZ petícióját, melyet azután a rendőrség épületében átnyújtottak dr. Tóth Antal megyei rendőr-főkapitánynak. A követelés szövege a következő: Tisztelt Főkapitány Úr! A „magyar Watergate”- botrány kapcsán nyilvánosságra hozott titkos belügyi dokumentumokból egyértelműen megállapítható, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok) szervezetein belül is működnek a III/III-as, úgynevezett belső biztonsági osztályok. E szervezetek tevékenységükkel Sértik a Magyar Köztársaság Alkotmányában is rögzített személyiségi és állampolgári jogokat, ezentúl az egyes ellenzéki politikai pártok jogszerű működését, ezzel is veszélyeztetve a közelgő országgyűlési választások tisztaságát. Ezért követeljük: Hozzák nyilvánosságra a megyei rendőr-főkapitanyság részletes költségvetését, különös tekintettel az Állambiztonsági Szolgálat tevékenységére fordított összegeket! Hozzák nyilvánosságra a közrendőri és az állambiztonsági apparátus tagjainak jövedelmi viszonyait, a rendőrség tevékenységét szabályozó és az állampolgári jo; gokat korlátozó titkos jogszabályokat, belső utasításokat, az Állambiztonsági Szolgálat apparátusának megyei létszámát és vezetőinek nevét! Az Állambiztonsági Szolgálat szervezetileg és helyileg is váljon el a megyei rendőr-főkapitányságtól! Szűnjön meg az Állambiztonsági Szolgálat III/III. (belbiztonsági) ügyosztálya, országos és helyi szinten egyaránt! Mutassák be a nyilvánosság előtt a postai küldemények törvénytelen BM-ellenőrzésének helyszíneit és haladéktalanul szüntessék meg ezt az illegális tevékenységet! Mutassák be a nyilvánosság előtt a telefonlehallgatások helyszíneit, műszaki apparátusát és archívumait -— és haladéktalanul szüntessék meg ezt a tevékenységet! Hozzak nyilvánosságra azok névsorát, akiket az elmúlt évek során megfigyeltek, lehallgattak, akiknek a leveleit felbontották! Meggyőződésünk, hogy a magyar rendőrök többsége elhatárolja magát a törvénysértésektől és a jövőben is kész becsülettel szolgálni az új, demokratikus Magyarországot. Szabad Demokraták Szövetsége Kecskeméti Szervezete Dr. Tóth Antal főkapitány dr. Bitó István főkapitányhelyettessel együtt fogadta a tüntetők küldöttségét. Amikor a petíciót átvette dr. Tóth Antal kifejezte azt a meggyőződését, hogy a nemzetbiztonsággal kapcsolatos tevékenységet törvényekben kell szabályozni. Egyúttal ígéreten tett arra, hogy a petíciót tanulmányozza, az illetékeseknek továbbítja és a hatáskörébe tartozó intézkedéseket is megteszi. R. M. (Folytatás a 2. oldalon ) VrM. .▼ WVI1IVIIJ- aa • • j gjk I v i 1 fl 1C OTT /m R/vlU21 T IlllIfillJJil’vl * jr m b 90 . *« . ír •» fi.IL mív f vivllvlV