Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-06 / 5. szám

1990. január 6. • PETŐFI NÉPE • 5

REGÉNYEI FÉLMILLIÓS PÉLDÁNYSZÁMBAN KELTEK EL...

Erotikus poétalány

Előadóművész a kirakatban

Dr, Huszár Pál hangversenye

Amint a „Biblia” szón a „könyvek könyvét" értjük, ugyanúgy jelenti az orgona a zenei instrumentumok között a „hangszerek hangszerét”. Az orgona adja a legtöbb lehetőséget a játékos számára, hogy akár a nagyzenekart, akár az emberi hangot utánozza.

Az elmúlt négy évtized nem kedvezett a hangszer sok évszázados kultuszának, mert a legtöbb orgona templomokban van elhelyezve. Tapasztalhatjuk: napjainkban az orgona igazi megújhodását éli egy olyan művésznemzedék érdemeként, amelyik a háború után mindent elkövetett, hogy az orgona visszanyerje' régi szerepét a hangversenyeken és I leromlott orgonákat fokozatosan helyreállítsák. Hogy Baján is így van, az jórészt a jeles orvos művésznek, dr. Huszár Pálnak köszönhető, aki a napokban tartotta karácsonyi hangversenyét a városi könyvtárban, és aki bájai pályafutásának két évtizede alatt most a nyolcvanadik alkalommal lépett a közönség elé.

Ahogy tőle megszoktuk, amatőr szívvel, de a hivatásos művészektől elvárható igényességgel állította össze műsorát. Ami új vonása volt a programnak: a nyitószámként elhangzott Bach Koraelőjáték („az égből jövök hozzátok”) kivételével valamennyi műsorszám az előadó átiratában szólalt meg.

Mozart egyik legszebb zongora- szonátája a halála előtt két esztendővel, 1789-ben keletkezett B-dúr szonáta. Ennek a lassú (adaggio) tételét hallottuk. Huszár Pál fölényes biztonsággal használta ki az orgona nyújtotta, végtelen hang- színbeli lehetőségeket. Ritkán hallható zenei csemege Beethoven C- dúr variációk Greetry operájának témájára című műve, mely nagy technikai feladatok elé állítja az előadót. Ezen az esten tökéletes interpretációban szólalt meg a darab.

A befejezésként elhangzott Schu- bert-impromtu (rögtönzés) és Mendelssohn bájos Fonódala bizonyította, hogy Huszár Pál mindig tud újat nyújtani a műsorválasztásban, de főleg zenei kifejezésmódjának állandó gazdagodásában és mélyülésében.

Gál Zoltán

A könyvpiac sikerlistáján, a szépirodalmi müvek között, a negyedik helyen Erdős Renée: A nagy sikoly című kötete állt néhány héttel ezelőtt. Azóta elkapkodták, es még az utcai árusoknál sem lelhető. Ez történt a Lysias című regényével is, két kiadás sem elégítette ki a mai olvasók érdeklődését. Megismétlődött a szerző hajdani sikere, amikor a harmincas-negyvenes években olyan olvasótábora volt, hogy egyetlen író sem tudott hasonló népszerűséget elérni, mamut példányszámban jelentek meg művei, negyven kötete a félmilliós példányszámot is meghaladta.

Kritikusok, irodalmárok, de maga a közönség is találgatta, minek tulajdonítható ez a roppant, szűnni nem akaró sikersorozat: az írónő személyének, regényei atmoszférájának, rendkívül széles és végletes olvasói táborának?

A századforduló irodalmi életének feltűnő, zajos eseménye volt a hirtelen híressé vált, erotikus költőnek nevezett ifjú poétalány és az őt körülrajongó nagyságok kapcsolata. Három, a maga nemében rendkívüli férfi: a legendás Bródy Sándor, a különös életű Fülep Lajos — akihez később férjhez ment —, a nagykunsági bojtárból világhírű szobrászművésszé vált Finta Sándor mély érzelmi szálakkal kötődött a kor szellemében „megméretett és könnyűnek találtatott” költőnőhöz. A korabeli lapokból, életrajzi adatokból kiderül, hogy ez a kapcsolat küzdőtér volt valamennyiük számára, ahol hitvallásaik, egyéni érzelmeik fölé emelkedtek, ez határozta meg jövőjüket, és útjaik szétváltak.

— Anyám üstökösként tűnt fel a századforduló irodalmi életében, hogy aztán hulló csillagként tűnjön el, mert a szerencse igen hamar elhagyta — emlékezik Erdős Renée-re leánya, Fülep Kornélia. — Első kötetének szokatlan őszintesége megbotránkoztatta a közönséget, Eötvös Károly írta az ajánlását, Ady zseniális poétalánynak nevezte, Babits verset irt hozzá: „Izzószívű poétalány, minden dala a szívemet érte”.

Merész témái miatt különös piedesz- tálra helyezték, de a mindössze néhány évig tartó diadal Bródy Sándorral történt szakítása után véget ért, roncsolt idegekkel, kiábrándulva a világból, a költészetéből, külföldre menekült. Az élet királynőjének tartott költőről megfeledkeztek Pesten a könyvkiadók, az újságszerkesztők. Csaknem egy évtizeddel később, Fülep Lajossal kötött házassága és két leányának születése segítette ki válságából. A próza felé fordult, német, olasz kiadók jelentették meg müveit, és itthon is egymás után adták Jki új írásaik

— Rákoshegyi magányunkban rótt Erdős Renée fiatalon, sikerei teljében.

botoló írónővé vált, apám már nem volt velünk, ő pedig naphosszat dolgozott, olvasói azt hitték, átélte mindazokat a szerelmeket, szenvedélyeket, amelyeket papírra vetett, irigyelték érte, felnéztek rá, de csak az írógépének esküdött örök hűséget. A hajdani karcsú, fiatal lány majdnem száz kilóra meghízott, jó étvágyú, fehér nénikévé vált, aki azt vallotta: egyet kerestem egész életemben, a harmóniát saját telkemmel és a világgal.

— Meg kellett érnie, hogy származása miatt betiltották műveit, álnéven dolgozott tovább, Réz Bálintként több első díjat nyert pályázatokon, és elkapkodták ezeket a regényeit is. Ugyanakkor menekülni kényszerültünk otthonunkból, ahányan voltunk, annyifelé bujkáltunk, idegeneknél húzódtunk meg. 1945-ben fejezte be utolsó munkáit, amelyek még abban az évben megjelentek. Bölöni György biztatására történelmi regénybe kezdett, de húgom halála miatt nem tudott tovább dolgozni. 1956-ban egy könnyűnek vélt megfázás áldozata lett. Ilyen volt titokzatos élete, amelynek örömeit, fájdalmait sohasem takargattá, ifjúkorában a verseskönyveiben írta ki magából el; ragadtatott érzéseit, majd nyolckötetes életrajzi regényében pályafutását ismerhette meg a közönség.

— Tudomásom szerint nemsokára megnyitják családunk egykori villájának kapuit Rákoshegyen, és anyám személyét, életművét idéző sarkot is kialakítanak benne.

Erdősi Mária

JANCSÓ-KORSZAK KECSKEMÉTEN (4.)

Az ígéret földje

A pályázók kétszer egynapos látogatása során, anélkül, hogy akár egyetlen előadást is megtekintettek volna, meg tudták állapítani: „a Katona József Színház az elmúlt években hullámvölgybe került..., melynek fő okai a nem eléggé markáns koncepció, a színház és a közönség kapcsolatának lazulása, a \ játszási rend bizonytalansága, a nehéz anyagi körülmények, s az ezt csak nehezítő, merev gazdálkodási rend, a társulat gyengesége, a gyakori vezetőcsere, a színházban uralkodó bizonytalan hangulat." Elhatározták, hogy mindezen változtatni kívánnak, s az átalakításhoz a következő hároméves ütemtervet dolgozták ki:

— „Az 1983/84-es évadban elsősorban az eszmei-művészeti koncepció megalapozására, a társulat stabilizálására, a közönségkapcsolat javítására kerülhet sor."

— „Az 1984185-ös évadban el kell érni a társulat jelentős megerősítését, kollektívává való fejlesztését, s ezáltal a művészi színvonal minőségi változását. A színház körül ki kell alakítani egy aktív, állandó ,pártoló tagságot'."

— „Az 1985186-os évadtól a színháznak maradéktalanul meg kell felelni a korábban vázolt müvészeti-eszmei- kultúrpolitikai követelményeknek."

Érdemes számba vennünk, mi az, ami a papírra vetett ígéretekből megvalósult, s mi az, amiben a színházról alkotható kép módosult a Gyurkóék által kiállított kórlap „tényeihez" képest.

Gyér érdeklődés

A régi vezetéssel szemben elhangzott legmeglepőbb vád az volt, amely a színház és a közönség kapcsolatának lazulását mondta ki. Elsősorban azért, mért Gyurkóék az utóbbi években nem jártak a kecskeméti színházban, nem láthatták, hány valódi néző ül előadásonként a nézőtéren, az eladott jegyek száma alapján viszont rendszeresen 100 százalék körüli volt a teljesítmény. Fantom- néző természetesen mindig akadt: ősszel kevés, télen alig, a tavasz végén pedig sok — a mezőgazdasági teendők függvényében. E tekintetben az új vezetés programja sem hozott változást, legfeljebb csak árnyalatnyi eltérések adódtak: a Királyi vadászatot például, a három országos hírű vendégművész (Bessenyei Ferenc, Kozák András, Drahota Andrea) közreműködése ellenére, a kedvező játszási időpont (ősz) dacára is csupán gyér érdeklődés kísérte, akárcsak az optimális terminusban bemutatott, Gyurkó László által rendezett Tíz kicsi négert. Ugyanakkor — az évszaktól függetlenül — mindvégig sikeresek voltak: a gyermekszereplőkkel előadott Háry János és a Jöjj délre, cimborám című sexshow. A színházlátogatási szokások tehát lényegükben semmit sem változtak, a színházi üzem hatékonysága, valamint a színházi szolgáltatások minősége azonban annál többet — hátrányosan.

Jegyárak, bevételek, kiadások...

A visszafejlődésről árulkodó tények sorában a hatékonysági mutató romlása a leglátványosabb. Az előirányzott nézőszám- és bevételi tervet ugyan 16-17 százalékkal túlteljesítette a színház, de a ráfordítás mértéke lényegesen nagyobb volt. Az előző vezetés a meghatározott nézőszámot 9 bemutatóval érte el, az új a 16 százalékos többletet 22-vel, vagyis a minimális túlteljesítéshez 140 százalékkal több bemutatóra volt szükség. Evvel egyidejűleg az évi előadás- szám alig emelkedett, következésképpen egy-egy produkciót jóval kevesebb néző tekintett meg, mint korábban bármikor.

Az egy produkcióra jutó nézőszám csökkenésével fordított arányban álltak a kiadások: a színház költségvetése, az előző évadhoz Viszonyítva, csaknem 50 százalékkal emelkedett. Meglepő tanulságokkal szolgál a bevételi terv túlteljesítése is. Ennek várható mértékét 118 százalékban határozták meg, elfelejtvén megemlíteni, hogy elvileg 54 százalékos jegyáremelést hajtottak végre, tehát a bejelentett túlteljesítés a gyakorlatban bevételcsökkenést (36 százalék) jelent.

Sajátos körülmény, hogy az áremelés teljes összege azért nem tükröződött a bevételben, mert a nézők egy része sem az új, sem a régi áron nem volt hajlandó megfizetni az előadásokért, s a szervezési iroda — kénytelenségböl — úgynevezett „tanulók, nyugdíjasok és katonák" részére nagy mennyiségben adott el kedvezményes belépőket.

Mindezen tényeket összevetve, bekell látnunk: a színház tevékenységének hatékonysága számottevően csökkent, ami egyértelműen a színház-közönség kapcsolat romlását bizonyítja, hiszen az adatokból jól kiolvasható: a darabokra a drágább kiállítás és az időközi árleszállítás ellenére is kevesebben voltak kiváncsiak, mint az előző évadban. Ezt a konkrét számadatokon nyugvó érvelést azért tartom fontosnak, mert az új színházi vezetés a Kecskeméten életbe léptetett „rendkívüli állapot" (gazdasági és művészeti szabály szerűt lenségek) szükséges voltának igazolására csupán egyetlen, bizonyíthatónak tetsző érvet tudott felhozni a közönség visszahódi- tását. A fentiekből azonban kitetszik: nincs ok arra, hogy visszahóditásról beszéljünk — sőt!

A szervezés

A színház és a közönség kapcsolatának folyamatos lazulására enged következtetni a szervezési iroda dolgozóinak kálváriája is. Gyurkó László egy jelentésben a következőket irta róluk: „A szervezés volt ebben az évadban, a színház leggyengébben működő részlege, a vezetést háromszor is át kellett szerveznünk, mert gyakorlatilag csődöt mondott." Gyurkó értékelésében egyvalami feltétlenül igaz: a csőd. Ennek okát azonban aligha kereshetjük a szervezési részleg gyenge működésében, hiszen az előző évad eredményeit ugyanezen személyi összetételben érte el az iroda, tehát alkalmasságukat bizonyították, szándékos hanyagságot pedig azért nem feltételezhetünk részükről, mert jövedelmük nagyobb hányadát az eladott jegyek után járó jutalék teszi ki, vagyis a jó munka létérdekük. A közönségszervezés kudarcának magyarázata sokkal inkább a számukra teremtett feltételek képtelenségében található. Érdemes felidéznünk néhány körülményt.

Balogh Tibor (Folytatjuk)

NOVÁK BÉLA DÉNES:

Ballada

Remekművek a cári kincstárból

Ledörredt madárdal, puskagolyó verdes. Boroztam a vadásszal, kezem véres, véres.

A Kreml Állami Múzeumainak kiállítása az Iparművészeti Múzeumban

Vaddisznó-vér a havon szertefreccsen, lábra kel. Pálinkává aljasulva vigyorog a szeder.

Én is puska voltam, lőttem e világra.

Oz leszek, s virág nő majd nyomomban, a sárba.

VARGA MIHÁLY VERSEI:

METAMORFÓZIS

Akarom — mondtam látványos kezdetekben. Szeretném — szóltam sok bántó rettenetben. Belátom — kezdtem így, mikor összetörtem. Hiába — súgtam régül, ba szólni mertem.

KÖNNYEZVE

Hatvan felé az ember erős is, fél is, boldog is.

Átöleli a Földet remegve, és könnyezve int a csillagoknak.

A „FEHÉR HÁZBAN”

E lelkét-vesztett házban, a sóhaj-verte csendben még rádtapad a nemrég.

Hol a mélyről jött a szó — mert voltál félős vendég — suttogva és jajongó.

A moszkvai nagyhercegek által a 14. században alapított kincstárból érkeztek hozzánk a drágakövekkel, gyöngyház berakással díszített arany és ezüst vadász- és lovasdíszfegyverek, lószerszámok.

A hajdani kincstár á főlovász- mesteri hivatalt és a fegyvertárat foglalta magába, az előbbi az uralkodót és kíséretét látta el lovakkal, kocsikkal, lovasfelszereléssel. A fegyvertár a dísz- és vadászfegyverek, a követi ajándékok és a kereskedelmi úton megszerzett tárgyak őrzőhelye volt, amely mellett fegyverműhely is működött.

Moszkva cáijai mindig is pompakedvelő uralkodók voltak, akik egyre több kincset gyűjtöttek össze a fegyvertárba. A 16. században, amikor Rettegett Iván a doni kozákok támadása elől kiüríttette Moszkvát, a fegyvertár kincseit 450 lovas szán menekítette Novgo- rodba. Jelentősen gyarapította a gyűjteményt Nagy Péter cár, különösen a svéd háborúkban szerzett hadizsákmánnyal.

1806-ban a kincstár múzeummá alakult. 1917-től nyilvánosan is látogatható közgyűjtemény; ma, a Moszkvai Kreml Állami Múzeumai elnevezésű, majd7 húsz intézményt magába foglaló gyűjtemény leghíresebb része.

A Parádé és vadászat a 17. századi Oroszországban alcímet viselő budapesti kiállításra százegy különleges műtárgy érkezett, amely ilyen összeállításban most szerepel először külföldön. (Az összeállítás az orosz uralkodók ünnepi felvonulásainak nagy politikai jelentőségét idézi.)

Pompásak azok a lószerszám- készletek, amelyeket sokféle ötvös- technika alkalmazásával orosz mesterek készítettek. Figyelemre méltó az az 1673-ban készült íjtartó tegez, amelynek teljes felületét arany- és ezüstfonállal hímezték ki. Középső részén a Kreml képe látható, lent az uralkodói címer és a cári birodalomhoz tartozó országok és tartományok címerei. (E motívumokat tartják a legkorábbi teljes orosz címerábrázolásnak.)

Iránból, Törökországból származnak azok a nyeregtartók, kantárok, nyergek, amelyeket diplomaták, követek, gazdag kereskedők ajándékoztak az orosz uralkodóknak. Iránból való az a fejdísz, amelyet Nagy Péter apja, Mihail Fjodorovics cár 1635-ben kapott a lova számára. A dísz homlokrészét teljes felületén hatalmas drágakövek díszítik, mintázatát pedig rubinból, smaragdból, türkizből kirakott arabeszkek, növényi omatt Vésett, szegecselt sisak. (Törökország, XVI. század vége, Romanov herceg tulajdona volt.)

tt Szövött, hímzett, vésett nyereg. (Törökország, XVII. század.)

mensek alkotják. Kínából kapták az orosz cárok azt a különleges, 17. századi nyerget, amelynek aranyozott bronzszegélyét és kengyel- páijának kerek alsó részét színes gyöngyház berakás, valamint sárkány- és apró virágmotivumból készült rekeszzománcok díszítik.

A díszfegyverek legnagyobb részét a fegyvertár szolgálatában álló ötvös és fegyverkovács mesterek készítették. A puskatust, a pisztolymarkolatot csont-, gyöngyház, ezüst-, teknőc- és nemesfém berakással díszítették, a zárszerkezet részleteit pedig fantáziadús vésett figurákkal, a fegyvercsöveket arany- és ezüstberakással ékesítették. V

Van a kiállításnak magyar vonatkozása is. Nagy Péter szablyá- ja, amely a 17. században készült. Az egyszerű kivitelű, kovácsoltvas és ezüst szablya, a Kreml korabeli leltára szerint, Magyarországról került a cárhoz, hogy közelebbről mely vidékről, milyen mestertől származik, annak kiderítése még a kutatókra vár. (kádár)

PÉNTEK IMRE:

Az éccakai bár vakablaka

Bár dimbes-dombos helyre épült Kaprócs, a történelmi mögyeszékhely, azért nem erről volt nevezetes. Inkább arról, hogy minden dombján ékeskedett egy templom. Kicsi, nagy, református, katolikus, evangélikus, izraelita. Az ántivilág- ban büszkeség töltötte el a polgárok keblét emiatt, ám a létező szocializmus korszakában, nem is beszélve az ötvenes évekről, ez bizony klerikális beütésnek számított.

Úgy hatvan körül, amikor egy ámbiciózus első titkár került a pártbársonyszékbe, rögvest összetrombitálta az országos és helyi építészeket, rontó-bontó pallérokat, hogy néki csípi a szemit a kaprócsi röngeteg templom látványa. Ez mind az átkos múltat fejezi ki, a papi kizsákmányolást, a vallás mákonyát, márpedig Kaprócs szocialista város lesz, ha beledöglik, akkor is. Itt valamit tenni kell egy messziről is jól látható szocialista szimbólum érdekében.

Bólogatott serényen a nyájas gyülekezet, minden szavát úgy itták az első titkárnak, mint az ambróziát, az istenek italát.

Rögvest az első hozzászóló kifejezte mélységes egyetértését a felvetés hallatán, és nem is értette, hogy ez eddig nem tűnt fel senkinek.

— Bizony, bizony elvtársak, Ocsuvai elvtárs kellett ide, hogy felnyissa a szemünket — mondta Kamarás Pál, a főfő pallér.

— Nékem volna is javaslatom, elvtársak — kontrázott Szoknyái elvtárs, az országos szocialista városépítő hivatal fő tótumfaktuma. — Építsünk egy tizenegy emeletes toronyházat, melynek tetejét vörös csillag díszíti, messziről is jól láthatóan hirdetve a szocialista fejlődés eredményeit.

Ocsuvai elvtárs összehúzta szemöldökét.

— Miért pont tizenegy emeleteset? A szomszéd mögyében, Káldoson már építettek egyet. A miénknek ezt túl kell szárnyalnia.

— Bizony, bizony, elvtársak, Ocsuvai elvtársnak megint igaza van! Nem érhetjük be tizenegy emelettel, legalább... — köhécselt Szoknyái, és Ocsuvaira tekintett kérdően, könyörgően.

— Legalább tizenhárom emelet kell ide! — rikkantotta az első titkár. — Magasabb a legmagasabb templomtoronynál is! S át kell dolgozni a város címerét, ez a toronyház ékeskedik majd a kellős közepin.- Ekkor emelkedett szólásra Jámbor Ede, a helybéli vendéglátóipar és éccakai élet császára, Ocsuvai elvtárs kedvenc fullajtárja.

— Elvtársak! Szerintem a tetőn működhetne egy valódi éccakai bár, kacsalábon forgó étterem, azaz egy olyan vendéglátó-ipari komplexum, ami dönti a pénzt a kasszába. És — csippantott a szemivei — néha ránk fér egy kis kikapcsolódás.

Egetverő ujjongás töltötte bé a tárgyalótermet.

Ocsuvai elvtárs koppintott egyet az aranybetétes kínai Parkerével, ami azt jelentette: mindenki menjék a dógára. Az értekezlet bé van fejezve.

Lázas ütemben kezdődött az építkezés.

Egy kis reformata templomot arrább kellett tolni, hogy több legyék a hely, de ezt is megoldották a szoc. építészet kiváló szakemberei. És napról napra nőtt, nődögéit a toronyházacska, mígnem elérte a 13. emelet szintjét. Kitűzték a bokrétát, az első titkár nagy fogadást adott, a városi polgárok pedig lesütött szemmel figyelték, mint rondítja el városuk szép arányát, rendjét a böhöm nagy épület.

Villámsebesen készült el a bárocska is: hírére messzi vidékről ideröpültek a kívánatosabbnál kívánatosabb éccakai pillangók. Tódultak a vendégek, még a közeli Balaton-partról is. Az éccakai ihaj, csuhaj! megbolondította a lakókat, meg a zsúfolt lift, a részeg, randalírozó népség.

Am a reklamációkat kapásból hárította Jámbor Ede, a „fehér házi” háttér segítségével.

De történt egyszer valami, amit már a kedvenc fullajtár sem tudott elsimítani. Egy nyugati magazinban megjelent ,egy fotó, mely fehéren-feketén bemutatta: az éccakai bár keletre néző ablakából éppen a szovjet laktanyák udvarára látni. Volt azon a fotón mindenféle tipusú páncélos, ágyúk seregestül, tán még pattantyús raketta is. amint búvik elő a föld alatti lukából.

Hej, éktelen haragra gerjedt Ocsuvai elvtárs!

Ordított, toporzékolt, pártfegyelmiket osztott. (Azért ó is kapott, biztonság kedvéért, egyet.)

— Azonnal béfalaztatni az ablakot!

Rohantak is kőmívesek, ácsok, pallérok, s úgy eltüntették, mintha ott sem lett volna. S ha majd egyszer kibontják az éccakai bár vakablakát, az én mesém is nyomban folytatódik.