Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1990. január 2.

Két gyár egy kerítésen belül

Júliustól két különböző cég dolgozik a Kézi- szerszámgyár kecskeméti gyáregységének telephelyén. Az egyik a már jól ismert Reszelőgyár, a másik, az új, a Minov Szerszám Kft., amelyet a Kéziszerszámgyár, az Interag és a világhírű lichtensteini Hilti AG hozott létre gépi betonvésők gyártására.

Könnyű belátni, hogy a szerződés megkötésével a hazai ipari vállalat nyerte a legtöbbet, hisz általa külföldi tőkéhez, újabb piaci lehetőségekhez, korszerű technológiához, a dolgozók pedig több fizetéshez jutottak.

Veszteségek, feszültségek

Igen ám, de maradt a Reszelőgyárnak egy másik fele, ahol jelentős feszültségek keletkeztek a megállapodás nyomán. Nem volt könnyű elviselniük, hogy egy sor kiváló szakembert és a tőkés piacokon is már elfogadott termékcsaládot elveszítettek. Ám a munkások a munkapadok mellett talán még ennél is nehezebben emésztették meg, hogy azok a kollégáik, akik nemrég még mellettük dolgoztak, most a Minovnál egycsapásra a dupláját keresik! Ráadásul egy teljesen újjávarázsolt, korszerű üzemben.

Veszteségek, feszültségek sora. Mit lehet itt tenni, hogy ne legyen igazuk azoknak, akik korábban már oly sokszor „leírták” a Reszelőgyárat?

A megoldás további vegyes vállalatok alapítása. Ezt állítja Kerek Tamás igazgató, aki elmondja, hogy az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat már áprilisban megkezdték. Az angol Callaghan céggel hatszögletű vésők, illetve gépi betonfúrók, a svájci Honauer AG-val és az NSZK-beli Kaiserrel pedig reszelők gyártására hoznának létre kft.-t. A Minov léte ösztönzi a tárgyalások felgyorsítását.

Manapság egyre több vegyes vállalat alakul hazánkban. A cégek szinte csodát várnak az új lehetőségtől. A reszelőgyáriak nem hisznek a csodákban, de tudják, hogy külföldi partnereiktől új termékeket, bővülő piacokat, tőkét, termelékeny berendezéseket remélhetnek. Emellett nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy az újonnan alakuló vegyes vállalatok öt évig adómentességet élveznek.

A szándéknyilatkozat

Az érintett nyugati cégek egyébként hosszú esztendők óta ismerik a kecskeméti üzemet. A Calla- ghannek és a Honauernak négy-öt éve, a Kaiser- nek pedig már tizenöt esztendeje szállítanak termékeikből. Az erre vonatkozó utalásokat megtalálhatjuk valamennyiük szándéknyilatkozatában. Idézünk a svájciak dokumentumából néhány mondatot: „ ... Evek óta vásárolunk önöktől reszelő- ket és reszelő-testeket. Vásárlásaink alapján a mi tapasztalataink felhasználásával a reszelők kiviteli módján tudnának önök valamit még javítani... Meg vagyunk győződve arról, hogy közös vállalattal egy jó üzemet tudnánk kialakítani...”

A papírok arról tanúskodnak, hogy a partnerek elismerik a Reszelőgyár munkáját, s komolyan foglalkoznak a szerződéskötés gondolatával. Olyannyira, hogy a Callaghan például 51 százalékos tőkearánnyal is hajlandó beszállni az üzletbe.

A kecskemétiek érthetően ugyancsak szorgalmazzák a megállapodás tető alá hozását, s a nagy- vállalati központ sem zárkózik el ettől. Sőt, a legutóbbi vállalati tanácsülés állásfoglalása szerint fel kell gyorsítani a tárgyalásokat. Úgy tetszik tehát, minden rendben van a főnökséggel is. Ám a dolog

• Felvételünkön Sörös László emeli ki az elektromos hőkezelő kemencéből a gépi betonvésőket. A kecskemétiek remélik, hogy rövidesen angol—magyar vegyes vállalatként gyárthatják tovább e termékcsaládot.

nem ilyen egyszerű! Ugyanis pont ezen a vt-ülésen keveredett nagy vitába a vezérigazgatóval a Reszelőgyár vezetője. Azt a vezér is belátta, hogy csökkenteni kell a fővárosi központ apparátusát, ám a fogyókúra mértékével kapcsolatban alaposan eltértek az álláspontok. Amíg a főnök felére apasztaná a létszámot, Kerek Tamás hatvan embert szeretne leépíteni. A pesti Omega- és a püspökladányi gyáregység vezetői hasonló arányt javasoltak. Ez bizony nagy szám! Különösen akkor, ha hozzátesszük: a központban jelenleg nyolcvanhármán vannak.

Költségek és fogyókúra

De miért ennyire fontos ez a fogyókúra? Egyszerű a válasz. A Reszelőgyár termékein túl sok fejleszte- nivaló nincs már. Mivel az árakat nem emelhetik a jövőben, csak úgy növelhetik a nyereséget, ha csökkentik a vállalati általános költségeket. A Reszelő nem képes huzamosan elviselni, hogy például a központban és Kecskeméten is legyen munkaügyi, termelési osztály. Az ilyen párhuzamosságok sokba kerülnek, s a piac ezt nem hajlandó megfizetni. Nincs tehát más út: csak a radikális leépítés, mert ha ezt önmaguktól nem lépik meg, később olyan pénzügyi helyzetbe kerülhetnek, hogy külső hatóság kényszeríti majd őket erre.

Erős pénzügyi központot kell kialakítani a mostani vállalati központból. Kerek Tamás nézete szerint erre van most szükség. Végül három-négy év múlva jöhet a következő állomás: a vagyonkezelő központ, a gyáregységek pedig elnyernék a teljes önállóságot.

A vita tehát folyik. A végleges döntést már nem lehet sokáig elodázni, mert félő, hogy a vállalat és a gyáregység is eljátssza mostani jó esélyeit. Mert a Reszelőgyár tényleg „helyzetben van”. Rendelkezik Nyugaton is versenyképes termékekkel, piaci összeköttetésekkel, remélhetően hamarosan tőkeerős társuló partnerekkel. Most már csak ki kell használni

aziccert! Gaál Béla

A költségvetés értéke, hogy elfogadták

„Nem tudok, nem is akarok semmit visszavonni, mert sem nem bizalmas, sem nem tanácsos a lelkiismeret ellen tenni. Itt állok, nem tehetek másként. Isten segíts! Ámen.” Luther Márton szavait idézve zárta Békési László pénzügyminiszter az 1990. évi költség- vetés felett folytatott szenvedélyes vitát a parlamentben december 21- én. S hogy a kiélezett vita után a törvényjavaslat 252 igent kapott mindössze 23 nem ellenében, 52 tartózkodás mellett, az alighanem a pénzügyminiszter személyes képességeinek is betudható. Annak a csiszolt retorikának, mellyel Békési László az értelemre és az érzelemre egyaránt hatott. Ha mérlegeljük azt a súlyosan és kétségbeesetten ellenző hangulatot, ami a megelőző bizottsági üléseket jellemezte, valamint azt a tényt, hogy a képviselők túlnyomó többsége maga és választói közvetlen személyes érdekei ellenére szavazott igennel, úgy a szavazás kimenetelét a pénzügyminiszter sikereként könyvelhetjük el.

Ami jó az IMF-nek...

De vajon sikernek minősíthető-e ennek a költségvetésnek az elfogadása az ország szempontjából is? A képlet szerint, amit a kormány felállított, ez legalábbis a kisebbik rossz. A képlet ugyanis úgy szólt, hogy vagy radikálisan, 50-ről 10- 15 milliárdra csökken a költségvetés hiánya 1990-ben, vagy elveszíti az ország a Nemzetközi Valutaalap támogatását, s azzal a más eredetű kölföldi kölcsönök folyósítását is. Az első esetben drasztikusan csökken ugyanis a lakosság életszínvonala, de folyamatos letet, a termelés, megőrizheti működő* képességét a gazdaság. A második esetben viszont azzal kell számolni, hogy újabb hitelek hiányában lehetetlen a felhalmozott adósságot törleszteni, kamatait fizetni, be kell jelenteni a fizetésképtelenséget, aminek következtében lehetetlenné válik a folyamatos termeléshez szükségéé anyagok, gépek importja: számos iparágat a működőképtelenség fenyegeti, ami több

áttétel útján a gazdaság összeomlásához, az életszínvonal még súlyosabb romlásához vezet.

Ebben az összefüggésben valamelyest fellélegezhet az ország népe: van az IMF számára, a más hitelezők számára is elfogadható, a már megingott, de még létező bizalmat fenntartó költségvetése. Más összefüggésben viszont ez a költségvetés egyáltalán nem a megkönnyebbülés sóhaját engedi felröppenni — ellenkezőleg.

Szükségtelen itt mindazt felsorolni, ami a költségvetési kiadások ilyen kemény lefaragása következ: tében most a lakosságra hárul, hiszen már mindenki kiszámíthatta, mivel jár számára a lakbéremelés, a lakáskamatok megadóztatása, a fogyasztói ártámogatások csökkentése, a fogyasztási adók emelése, és sok más lépés, amire a jövő évi költségvetés nyomasztó számai épülnek.

Inkább azon érdemes elgondolkodni, hogy a költségvetési hiány kétségtelenül szükséges csökkentésének vajon az egyedüli útja-e az állam kiadásainak mérséklése, adóbevételeinek emelése. Azon érdemes töprengeni, hogy a költség- vetés vajon nem közeledhet-e az egyensúly állapotához valami más módon, kevesebb lemondás és nélkülözés árán.

Akadályok a vállalkozás űtjában

Nyilvánvaló ugyanis, hogy több adóbevételhez juthatna a kincstár egy eredményesebben működő gazdaságból, amely — több jövedelmet termelvén — alacsonyabb adókulcsok mellett is nagyobb tömegű bevételhez juttathatja a költségvetést. A gazdaság pedig akkor működhetne eredményesebben, ha azokat a lépéseket, amiket reformnak, fordulatnak vagy liberalizálásnak nevezünk, a kormány határozottabban és gyorsabban teggé — vagy tehetné? — meg.

Több jövedelmet termelhetne a gazdaság akkor, ha az állami tulajdon serényebben vonulna vissza, s engedne utat a vagyon gyarapításában és a profit növelésében érdekelt magántulajdonnak. Több jövedelmet termelhetne akkor, ha a költségvetés nemcsak elvonásra, hanem adásra is törekedne: kedvezményes hitelt, támogatást, preferenciát adna az ugrásra kész kis- és középvállalkozásoknak. Ez utóbbi könnyen belátható, ha meggondoljuk, hogy 1988 és 1989 szinte minden többleteredménye éppen a kis- és középvállalkozásokban keletkezett.

Ha ez igy van, akkor miért áll még annyi akadály a vállalkozás előtt, s miért nem szerepelnek a költségvetésben olyan tételek, amelyek a vállalkozói kezdeményezések támogatását szolgálják? Azért, mert a kormány meggyőződése, hogy a jelenlegi rossz szerkezetű gazdaságot nem szabad élénkíteni. Nem, mert az élénkítés még mindig több importot igényelne, mint amennyi exportot produkálna.

Vitatható tétel

Ez a mai — és a múltbeli - gazdaságpolitika igencsak vitatható tétele. Bár kétségtelen, hogy egy rossz szerkezetű gazdaságot oktalanság élénkíteni, ám a rossz szerkezetű gazdaság perspektivikus ágait, ígéretes vállalkozásait mégiscsak szabadna, sőt kellene segíteni, támogatni, de legalábbis hagyni fejlődni. S bizony ma még ez a „hagyni” se valósul meg, mert a spontán fejlesztés-fejlődés is megannyi korlátozásba, bürokratikus akadályba ütközik.

Hogy milyen nehezen leküzdhető akadályokba, arról sokat tudnak mondani mindazok, akik vállalkozásba kezdtek, vagy kezdtek volna, és akik jól jövedelmező vállalkozásokat szerveznek, irányítanak, vagy igyekeznek működésben tartani.

Az elfogadott költségvetés legfőbb értéke, hogy — van. Ez azonban még messze nem jelenti a kijutást a gazdasági válságból, legfeljebb annyi lehetőséget kínál a kijutáshoz, hogy időt ad hozzá. Nem spjcat,,, egy lélegzetvételnyit. Ezt keli most a kormánynak rendkívül ésszerűen kihasználnia, hogy elkerülhesse az ország gazdasági összeomlását. Gál Zsuzsa

KÖNYVESPOLC

A dákoromán legenda

Kosztin Árpád az erdélyi Bonchidán született. Kolozsváron tett gimnáziumi érettségi vizsgát. Ugyanott kezdte meg állam- és jog- tudományi tanulmányait, amelyet a szegedi magyar tudományegyetemen fejezett be. Állam- és jogtudományi diplomával a zsebében folytatja stúdiumait, történelmet hallgat. Ekkor ismerkedő meg Roska Márton erdélyi születésű történészprofesszorral. A profesz- szor és fiatal hallgatója között szoros tudományos és a közös szülőföld tudatától megalapozott emberi kapcsolat alakult ki, melynek középpontjában mindenkor a szülőföld elvesztéséhez is kapcsolódó dákoromán folytonosig kérdésköre állott, s ez járult hozzá ahhoz, hogy Kosztin Árpád elkötelezett művelője lett Erdély történelmének.

Erről tanúskodik a napokban — a Népszava gondozásában — megjelent A dákoromán legenda című kötete, amelyet nagy haszonnal forgathatnak mindazok, akik érdeklődnek Erdély múltja iránt. A szerző ugyanis „éppúgy tisztelője a történeti tényeknek, mint ahogy elkötelezettje a magyarság európai megmaradásának is. Megteheti, hiszen a kettő ez esetben nem áll szemben egymással. A tanulmány tárgyköre, a feldolgozás tárgy- szerűsége és a mélyen átélt közösségi kötődés kiegészítik vagy éppenséggel fölerősítik egymást. S a tudományosan is megalapozott munkának ez az egyik legfőbb ismertetője, korszerű követelménye — és veretes hitele”. — úja Für Lajos, az Előszó szerzője, a könyv lektorálója.

A magyar történetírás ez ideig főként régészeti, filológiai és összehasonlító nyelvészeti kutatások eredményeivel igyekezett cáfolni a dákoromán folytonosság tanát, és érvényesnek aligha vélhető állításait. A cáfolat eddig még nem terjedt ki a keresztény kultuszhelyek átfogó vizsgálatára. Ezt a mulasztást ismerte fel a szerző, amikor ezen a kitaposat- lan ösvényen elindult. Kosztin Árpád okkal

állítja, hogy a folytonosság szempontjából fontos vagy éppen perdöntő bizonyíték lehet a román eredetű keresztény kultuszhelyek megléte vagy hiánya.

A kötet írója gondos elemzéssel tekinti át a kultuszhelyek létrejöttét, kialakulásuk időbeli menetét, keresi a vonatkozó századok kérdéses építményeit — mindhiába. A nyolc fejezetben cáfolhatatlan tények felsorakoztatásával helyezi a dákoromán folytonosság romantikus elméletét a realitásokat nélkülöző legendák világába.

A keresztény kultuszhelyek — amelyek a kötet gazdag képmellékletét is képezik — a leghitelesebb tanúságtevői, hogy a Kárpát- medencében, amelynek Erdély része, a IX. század végén, a X. század elején államalkotó nép egyedül a magyar volt.

Kosztin Árpád kötete — amely karácsonyra jelent meg — igazi, hiteles ajándék a könyvbarátoknak, s különösen az Erdély múltja iránt érdeklődőknek — még akkor is, ha figyelmünket most a jelen köti le.

P. S.

ÚTI JÚLIA

A találkozás

Ez a kirándulás is pontosan ugyanúgy kezdődött, mint általában a vállalati kirándulások. Reggel 6 órára volt kitűzve az indulás, de természetesen ebből nem lett semmi, mert négyen elkéstek, 6 óra után 10 perccel estek be a buszba. Elnézést persze nem kértek—miért is tették volna —- csupán csak 42 embert várakoztattak meg. Veronka, az irattáros, sértődött arccal foglalt helyet, mintha nem is ölett volna az egyik későnjövő.

No, azért a várakozás percei korántsem teltek unalmasan, ment a hülyeség rendesen és a cseresznyepálinkás üveg már kétszer körbejárt. A fő mókamester Huber úr volt, mindenki Berci bácsija, a vállalat pirosképű, pocakos főrendésze. Az egész busz visszhangzott a nevetésétől. A legnagyobbakat a saját viccein tudott nevetni, apró malacszemeit tőrölgette és ilyenkor borzasztóan meg volt elégedve magával. A világgal és persze benne az emberekkel már kevésbé. „Éberség, éberség, éberség, utána jöhet a móka és kacagás!" — ez volt az alapelve. Munkáját a világ legfontosabbjának tartotta, magát pedig természetesen nélkülözhetetlennek. Az emberek csak látszólag szerették, titokban inkább tartottak tőle.

Még egy utolsó kört tett a cseresznyés üveg és Lajos, a buszsofőr fütyörészve indította el az lkaruszt, amely méltóságteljesen gördült ki a vállalat udvaráról. Bekapcsolta a rádiót, épp az időjárás-jelentést olvasták fel. Már kora reggel ragyogóan sütött a nap, a meteorológus pedig egész napra ilyen kellemes időt ígért. Lassan előkerültek a reggeli- csomagok és jóízűen falatozni kezdett az egész társaság.

A program jónak ígérkezett. Érkezés után városnézés, majd szabadprogramé Ebéd egy szolid étteremben, utána egy múzeum megtekintése és végül a kirándulás fénypontja, vacsora a várostól 20 kilométerre lévő Tanyacsárdában.

Miután mindenki megreggelizett, éppen egy út menti presszóhoz értek, ahol ittak egy kávét, a többség némi töménnyel bélelve. A hangulat kitűnő volt, Bercijbácsi csakugyan ontotta a vicceit, mindenki nevetgélt, mentek az ugratások.

A busz újra falta a kilométereket, még jó félóra és megérkeznek.

Berci bácsi kijelentette, hogy ő fogja kalauzolni a társaságot — 1949-től 1957 nyaráig itt élt — ha valaki, akkor ö aztán igazán úgy ismeri ezt a kisvárost, mint a tenyerét.

Hogy addig is vidáman teljen az idő, Berci bácsi kiállt a busz elejébe, s mint egy valódi karmester, vezényelte az éneklő társaságot. Annyira belemelegedtek, hogy az éneklés lassan átment üvöltésbe, mindenki kutyakötelességének érezte, hogy túlkiabálja a másikat. „Piszkáld ki, piszkáld ki, piszkáld ki belőle" — harsogta 46 torok. Lajos, a sofőr is jókedvűen velük énekelt, igazán szerette az ilyen vállalati kirándulásokat, pedig az ő hangulatát maximum az a pohár rostos őszibaracklé dobta fel, amit az út menti presszóban az imént megivott.

Hamarosan beértek a városba, a főtéren parkoltak. Gyorsan kiürült a busz, mindenki jóleső érzéssel tornáztatta elgémberedett tagjait. Berci bácsi körülnézett és rögtön megállapította, hogy „gyerekek, itt semmi nem változott!"

Körbesétálták a főtérét, a csodálatosan rendbehozott épületek valóságos ékszerdobozokként sorakoztak a tér körül.

Hamarosan kisebb csoportokra osztódtak, voltak, akik lesétáltak a közeli folyópartra, mások pedig célbavették azt a kis sörözőt, amely piros kockás függönyös, muskátlis ablakaival csalogatta a vendégeket. A nők többsége pedig rohamot indított a városka boltjai ellen.

Másfél óra maradt a szabadprogramra, pontosan egy órára volt megrendelve az ebéd, amely finom és bőséges volL A kávé kortyolgatása közben arról beszélgettek, hogy senkinek sem akaródzik felállni, szívesen elüldögéltek volna még a kényelmes székekkel körülvett asztalok mellett.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a háta közepére sem kivánta senki a múzeumlátogatást, de hát a kultúrprogram az kultúrprogram — legyünk túl gyorsan az egészen jelszóval — betódult a csoport a városka helytörténeti múzeumába. A bejáratnál Köves Klára, a múzeum igazgatónője fogadta a társaságot, és mivel a személyzetissei régi iskolatársak voltak, készséggel felajánlotta, hogy végigkalauzolja őket a kiállításon. Sorra járták a termeket, a vitrinekre alig-alig vetettek egy-egy pillantást. Halk duruzsolás, nevet- gélés töltötte be a helyiségeket. Béréi bácsi a szokásos hölgykoszorú középpontjában sütkérezett.

Ami ezután játszódott le, arról később csak úgy beszéltek, hogy „az a kellemetlen incidens".

Beleptek az utolsó terembe, ahol egy ősz hajú, törékeny néni volt a teremőr. Sötétbarna, egyszerű szabású ruha volt rajta, vállán szürke horgolt vállkendő, szép, még mindig dús ősz haja szigorú kis kontybán hátul összefogva. Pillantása rászegeződött Huber úrra, és lassan felemelkedett helyéről. „Úristen! Ez nem lehet igazi Hát te vagy az Huber, te gyilkos állat!" — kiáltotta remegő hangon, szinte valószínűtlennek tűnt ez a hangerő ebből a törékeny asszonyból. De ekkor már ott állt Huber előtt és apró fehér öklével ütötte- vágta annak hatalmas mellkasát, „Mondd meg, miért, miért vitetted el AKKOR ŐT, annyira gyűlölted, amiért ŐT szerettem? Te nagyon, jól tudtad, hogy megölik!" Ekkor már hangja zokogásba fulladt és — mint egy lassított felvételen TTji Huber elé csúszott a padlóra.

A csönd csak pár másodpercig tartott, az egész jelenet

olyan volt, mintha egy film egyik kockáját hirtelen kimerevítették volna. ,J3e fiát ez egy őrült! Soha életemben nem láttam ezt az asszonyt, ez ostoba félreértés gyerekek, higy- gyétek el!” — motyogta alig érthetően Huber, de inkább csak magának.

Mindenki a padlót nézte és kínosan hallgatott. Az igazgatónő a néni mellé térdelt és gyengéden felsegítette. „Klárika, kérem, vigyen most haza!" — kérte halkan a néni és megindultak a kijárat felé. A látogatók csoportja hirtelen szétnyílt és sorfalat alkotva engedték, hogy az igazgatónő elhaladjon előttük a nénivel, aki ebben a pillanatban még sokkal kisebbnek és törékenyebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt.

A társaság a következő pillanatban felocsúdott meglepetéséből és némán elindult kifelé. Ahogy kiértek a napfényre, mindenki hunyorgott, mintha egy sötét és mély veremből tértek volna vissza ismét a napvilágra. Sietve felszálltak a buszra. Lajos, aki eddig egy másik buszsofőrrel beszélgetett a főtér bájos kis parkjának egyik padjául, még nem vett észre semmit a társaság hangulatán. „No emberek, akkor meg sem állunk a Tanyacsárdáig!“ — kiáltotta jókedvűen és elindította az autóbuszt. A rádióból jó zene szólt, Lajos az énekessel együtt fütyülte a dallamot.

Három perc múlva elhagyták a városka áthúzott helység- név tábláját. Alatta a felirat: „Viszontlátásra!" De ezt talán abban a pillanatban senki sem gondolta komolyan.

A nap már bágyadtan sütött, biborkorongjának széle épp most érte el a távoli fenyőerdők tetejét. Az országút melletti pihenőben egy 18 év körüli kék hátizsákos fiatalember fújta ki magát, 40 kilométeres fárasztó kerékpározás volt mögötte. Ahogy felnézett az előtte elsuhanó autóbuszra, különös gondolat futott át rajta. Hirtelen úgy tűnt, mintha egy panoptikum hallgatag viaszfiguráit szállítaná egy jókedvű sofőr.