Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-31 / 26. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 199«. január 31.

VAN, AKI HENDIKEPPEL INDUL...

Mennyiből gazdálkodik ezután Halas ?

Országszerte törik a fejüket ezekben a betekben a tanácsi pénzügyesek. Osztanak, szoroznak, összehasonlítanak, folyik az áttérés az új pénzügyi finanszírozási rendszerre. Megszűnőben a megye mindenhatósága, kialakulóban a helyi gazdálkodás.

Rosszabbul vagy jobban járnak-e a települések, képes lesz-e Kiskunhalas az elkezdett beruházásait befejezni, hiteleit törleszteni? Ilyen kérdésekkel kerestem meg a városi tanács pénzügyi osztályának vezetőjét, Bozár Ferenc- nét.

" — Elvileg nem járhatunk rosszabbul, legalábbis a megadott keretszámok mellé ezt az útravalót kaptuk — mondja, de látom az arcán: az első benyomások nem lehettek a legkedvezőbbek a számára sem. — Egy hete böngészem a költségvetést, de még mindig nem tudok biztosat mondani.

— Mi változott a költségvetés forrásain belül?

— Először is a szabályozott bevételeknél a lakosság arányában ránk eső személyi jövedelemadó, az eddigi fejkvótás rendszer helyett most a ténylegesen befizetett, állandó lakosainktól származó jövedelemadó illeti meg a várost.

— Megszűnik viszont a megyén keresztül csordogáló állami támogatás. Mi lesz helyette?:,

— Az elkezdett beruházások céltámogatásai megmaradnak. Tehát például a kertvárosi iskola építéséhez ígért 13 milliót a korábbi feltételekkel — tudniillik, hogy ebben az évben el kell kezdenünk a tanítást — megkapjuk.

— Hogyan támogatja a központi költségvetés a helyi feladatok megoldását, az intézmények működését ?

— Egyrészt a tényleges népességre lebontva, valamint korosztályokhoz kötötten is jár bizonyos összeg a településeknek. Mondok egy példát is: minden 3—13 éves korú gyermekre fejenként 4180 forintot kap a város. Másrészt a meglévő, intézményeink után, úgynevezett területi feladatok megoldására is meghatározott támogatást kapunk. Például az időskorúak szociális otthona után férőhelyenként 115 ezer forint illeti meg Halast.

— Ha jól értem, ez azt jelenti a rendszer szerint, hogy az a település jár jól, amely az elmúlt években több intézményt tudott a területén létrehozni?

— Igen.

— Vagyis az eddig kiemelten fejlesztett városok, mint például Kecskemét, most is jóval több támogatáshoz jutnak, mint azok a települések, amelyek nem álltak a figyelem középpontjában.

— Kecskemét például több száz miihóval nagyobb bevételi lehetőséghez jut, mint a számított kiadási szintje.

— Ehhez talán nem is kell kommentár. Mindent összevetve, mennyire rúg a Halasra jutó összeg?

— A céltámogatások és az egyéb bevételek nélkül 812 millió forint az összbevétel. Ha a működésre szánt kiadásokat ebből levonjuk, a maradékot lehet majd fejlesztésre fordítani, de ne kérdezze, hogy ez mennyi, vagy marad-e egyáltalán, mert nem tudok rá válaszolni.

— Pedig ez lett volna a logikusan következő, s talán a leglényegesebb kérdés.

— Eljutottam ugyanis a számítások terén egy bizonyos szintig. Már látom, hogy az említett, lakosságra és feladatokra vetített normatívák — ha szigorúan lebontanánk intézményekre - egyeseket aránytalanul jobb helyzetbe hoznának, mások meg már-már működésképtelenné válnának.

— Mint ahogyan ez a városok esetében történt?

— Tulajdonképpen hasonlóan. Természetesen ezekkel az összegekkel rugalmasan bánhatunk, hiszen a rendelet is kimondja, hogy ezek felhasználási kötöttség nélkül, közvetlenül illetik meg a helyi tanácsokat. Tehát abban lesz nagy felelőssége a helyi vezetők-' nek, a tanácstestületeknek, hogy a fel- használás igazságosan történjen, az elosztás egyetlen intézményt se csorbítson, de a közel 80 milliót, ami a beruházások befejezésére, a hitelállomány törlesztésére kell, biztosítani tudjuk.

— Hosszú tanácsülésekre számíthatunk ...

H. T.

KÉPERNYŐ

Több mint műsor...

Megrázóbb, igazabb a kedden este sugárzott Egy tucat ember, hogy az első pillanatra kínálkozó olcsó szójátékkal dicséljem. Sietve áthúztam az elsőként leírt címet, amely szerint Hollós János riportja nem tucatfilm.

Sejthettem már vetítésének késői időpontjából. Tudom, sokan engem küldenének bizonyos gyógyintézetbe, ha megpendíteném: nem cserélhették volfia-e fel A klini- i ka csillogó-villogó álságait a tizenkét magyar kisember létküzdelmét bemutató műalkotással:

Föltehetően még a dokumentumfilmben bemutatkozók is fontosabbnak vélnék Brinkman doktor szirupos, negédes hamisságait saját sorsuknál. Emlékezhetünk rá, a mindig zöld, a mindig üde hegyi réteken is találkozhattunk hajléktalannal, idegen lakásba behatoló otthontalannal, aki azonban inkább alkati okokból vándorol ide-oda.

A keddi riportfilm elesettjeit többnyire az élet lökte elhagyott lakókocsiba, alagsori odúkba.

Olyan tárgyilagosan villantja föl a kibicsaklott életeket Feuer András szerkesztő-riporter, hogy helyzetükért in- 1 kább a tétlen és közönyös társadalmat, mint őket okolja a kívülálló, aki jól tudja, hogy a huszadik század végén egyetlen modern társadalom sem hagyhatja magára a sorstól kisemmizetteket. Ha az 50-es években két-három év alatt sok tízezer katonának építettek szállást, miért reménytelen ma oly sok lakástalan fiatal helyzete? Ki fog megköny örülni a mozgássérült fiatalemberen? Meddig bizakodik még a volt állami gondozott a saját otthon megteremtésének lehetőségében? Annál jobb egy dokumentumműsor, minél egyértelműbben szikráztatja föl a teendőket. Az Egy tucat ember kemény, igazmondó képsorai sokáig nyugtalanítanak.

* 4« *

Sok minden megkülönbözteti Vitray Tamást a többi televíziósztártól, de leginkább az, hogy tudja: mit, mikor kell_ abbahagyni. Eléggé váratlanul befejezte a Teleferét is. Úgy vélte, ennyit bírt ki az ötlet. Igaza volt. Összehozhatott volna még jó néhány előadást, de beleunt, belefáradt. Újabb ötletek foglalkoztatják. A sportriporternek indult tévés személyiségnél kevesebben érzik pontosabban, hogy mit bír el a közönség. Ennek is köszönheti, hogy a Mikroszkóp színpadi vendégjátékaira szívesen emlékszünk. Több volt egyszerű műsornál. Fórumot teremtett olyan időkben, amikor még közhasznú jó ügyeket a sarokba parancsolhatott ilyen^eiyaonhatalmasság. Olykor alkalmat talált annak bizonyítására: nem olyan nagy baj, ha valami és^rű^sok^k számba előnyö|.5 Olykor fontosabb gondolátokat tereíereltek a köztudat- ba, mint parádés kongresszusok szónokai.

* * *

A televízió felügyelőbizottságának elnöke hallgatja-e rendszeresen a Magyar Televíziót? Az országgyűlési közvetítéseket például? Ha igen, miként vélekedik az elbur- jánzó nyelvi igénytelenségről, lehangoló pongyolaságokról? A nyelvbotlások, a tévesztések megbocsáthatok, mindenkivel előfordulhatnak. A hányaveti nemtörődömség azonban menthetetlen. A „zajlik ajelöltek kiválasztása” és hasonló szörnyűségektől hányingerünk van. Ismerni vélem mentségüket -e? így beszél az egész ország —, de nem fogadom el. Ne hivatkozzanak még az, Országgyűlés egyébként rokonszenves elnökére sem, aki javaslatait, kéréseit nem valakinek, hanem valaki felé címezi. Milyen pedagógus lehet, aki felszólalása szerint „elvégezte tevékenységét”? Okos, tudós igazságügyi miniszterünk is megfeledkezhetne a hivatali zsargon sivárságairól. Ha volna pénzem, beíratnám vaíamennyiüket a hargitai vadász különóráira. A Panorámában gyönyörködtette ízes magyarságával hallgatóságát.

Heltai Nándor

RÁDIÓJEGYZET

rr

Őszintén ajánlom

Hadd legyen a jegyzetíró ezegy- szer teljesen szubjektív, elárulva , mestersége gondjait. Sokszor előfordul, hogy a rádió egész heti kínálatában is alig talált kiemelésre érdemeset. Mostanában a „bőség zavara” nyomja rá bélyegét a válogatásra. Az e heti választék is olyan, hogy azt se tudja az ember, mire figyeljen. Ezért is, szokatlan módon, az ajánlással kezdem, hátha ez segít olvasóinknak az e célra fordítható idejük beosztásában. Tehát a figyelmükbe ajánlom:

A verskedvelők talán már be is karikázták az e heti műsorfüzetben, hogy „A hét költője” ezúttal a politikusként is számon tartott Csoóri Sándor, aki péntek kivételével mindén nap — vasárnap háromszor is — szerepel a rádióban. A születésnapi portré — 60 éves lesz február 3-án — vasárnap délelőtt 9 órakor hangzik el, 20 óra 40-kor pedig a költő saját verseiből mond el néhányat.

Érdekes változást tervez a külpolitikai szerkesztőség. Az eddigi Öt kontinens hét napja című összefoglaló helyett Világóra címmel — vasárnap reggel 8 óra 30 perckor a Kossuth adón — újítják meg műsorukat. Lesz benne publicisztika és visszapillantó, de riportra és dokumentum-összeállításra is számíthat a hallgató.

I Németh László drámái még ma is, szellemi izgalmat jelentenek a hallgatónak. A 11. József című történeti dráma, talán a mának is szóló, üzenete a legkiválóbb szerep- osztásban hangzik el — 1970-es rádióváltozat— 19 óra 15 perctől a Kossuth rádióban. Néhány művész neve: Gábor ^Miklós, Lukács Margit, Ruttkai Éva, Piros Ildikó, Pécsi Sándor, Ajtay Andor — és „sokan mások.” A tévébeli krimivel szemben is őszintén ajánlom.

Tiszta beszéd

Az állandó műsorok is megöregszenek. Amelyik kibír négy-öt évet, az már veteránnak számít. Milyen jelző illik akkor az 1972-ben elindított Magyarán szólva című nyelvművelő sorozatra? Talán az, hogy matuzsálem? Semmiképpen sem. Grétsy'László tanár úr, immáron 18 éves, „gyermeke” mind ez idáig megőrizte elevenségét, frissességét.

Okos ötlet volt a decemberben indított Ki ne mondja! című új rovat, amely mindenféle elcsépelt szó használatát, a modorosságokat, közhelyeket, egy-egy terjedő nyelvi jelenséget, durva hibát állít pellengérre. De nem az elkövetőt, csak a hibát, azért, hogy óvakodjunk a használatától.

Jó hír, hogy változott a műsor

adási időpontja, a kevéssé" hallgatott hétfő délelőtt helyett szombaton délután jelentkezik a Magyarán szólva. Hétfőn pedig, a korábbi időpontban, megismétlik. Bízva abban, 'hogy nemcsak sokat beszélnek mostanában az emberek, de tanulnak is időnként, hogy szebben, szabatosabban fejezzek ki gondolataikat.

Cigányfélóra

írtam róluk a műsor indításakor, amikor éppen a kalocsai Sztojka Katalin és Holtai Kálmán, a kecskeméti színház művésze volt a műsorvezető. Azóta több mint egy év telt el, s a Sóskúti Márta és Ordögh Csilla által szerkesztett műsor, amely kéthetenként, pénteki napokon a Petőfi rádióban hangzik el, megszokottá vált. Sokan keresik fel leveleikkel, észrevételeikkel.

A ritka és rövid adásidejű műsor bizony kevés arra, hogy oldja a felmerülő gondokat, feszültségeket, és igazi tanácsadója, kulturális nevelője, segítője legyen a felemelkedni akaró és szándékai szerint is- a megszólaló fiatalok erről győztek meg — magyar cigányságnak.

Az éves „próbaidő” után a Cigányfélóra is nagyobb figyelmet és legalább hetenkénti adásidőt érdemelne.

F. Tóth Pál

Konstruktivizmus Lengyelországból

Kiállítás a Nemzeti Galériában

Avantgárd, konstruktivista lengyel és nemzetközi anyagot állít ki Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában, a todzi Múzeum Sztuki. A múzeumnak két jelentős gyűjteménye van. Az egyik a 20-as, 30-as évek lengyel művészetét öleli fel, a másik, a modern európai kollekció, amely a művészek ajándékozása réven jött létre, az 1930-as években. Számunkra mindkét gyűjtemény bemutatkozása rendkívül érdekes. A korai lengyel avantgárd azért, mert azt alig ismeri a magyar közönség. De még a kutatás se tud például arról, hogy a lengyel —magyar avantgárd kapcsolatok intenzívek lettek volna. Mégis Kassák lapjában, a Mában megjelentek a lengyel lapokról szóló híradások, csakúgy, mint ahogy a Biok, a Praesens vagy a Zworotnica is közölte magyar aktivisták írásait, grafikáit. A nemzetközi gyűjtemény pedig olyan művészek révén vonzó, mint Arp, Calder, Theo van Does- burg, Max Ernst, Léger, Picasso, Ozenfant vagy a magyar származású Huszár Vilmos.

Absztrakt festmények, grafikák, térkompozíciók, építészeti tervek, plakátok, dokumentumok látható^ a kiállításon. Jelentős, még a 60-as évekművé- szetére is közvetlenül hatást gyakorló alkotók — Strzeminski, Kobro, Stazewski — kompozíciói.

A lengyel avantgárd legfontosabb irányzata a konstruktivizmus volt; ennek sokszínű, sajátos változata a 20-as, 30-as években bontakozott ki. Ez az irányzat a művészet forradalmát a társadalmi forradalmisághoz hasonlította, azzal azonosította. A művészetet a társadalmi változások részesének, cselekvő tényezőjének vélte. E felfogás ma már illúziónak tűnik. Ám a művészetben ebből az utópiából nagy erejű művek és művészeti tények születtek.

Első kiállításukat — Új Művészet címmel - 1923-ban rendezték a lengyel konstruktivisták Wilnóban, csaknem minden képviselőjük részvételével, 1924-ben alakult meg az első lengyel konstruktivista csoport, a Biok. (Hasonló névvel magazint is kiadtak,) Ezt követte 1926-ban a Praesens csoport és az azonos című folyóirat. A mindössze két számot megélt lapban olyan nemzetközi tekintélyek, jelentek meg, mint Moholy-Nagy László, Hans Richter, Piet Mondrian. Avantgárd költők közreműködésével alakult meg az a.r. (forradalmi művészek, vagy valódi avantgárd) csoport. Működési idején (1929—36) a legalkotóbb módon manifesztálódott a nyomdai, kiadói tevékenység a lengyel konstruktivista mozgalom képviselőinek munkájában. Az a.r. csoportnak Brzekowski és Stazewski közreműködésével sikerült megvalósítania Lengyelországban a modern európai művészeti gyűjteményt. A 20-as, 30-as évek több mint száz alkotását gyűjtötték össze. A második világháború után egy része megsemmisült, többségük azonban megmaradt, s alapját képezte a lodzi Művészeti Múzeum-gyűjteményének. :. aj (kádár), ...•

Henryk StaZewski: Kompozíció (1930)'

Heniyk .Beriewi: Mechano-faktúra kompozíció (1924)Tuskó és az igazolás

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Egy álmatlan éjszaka után, jókor hajnalban, vécézés ürügyén kiment a fáskamrába, ahol a dugesz itókáját tartotta. Mivel az asszony láthatóan és hallhatóan mélyen aludt, fordult még vagy háromszor, s egyszerre remek ötlete támadt. Ezt így fogalmazta meg magában: — Ma nélkülem építik az elvtársak a szocializmust. Elnevette magát, ráadásként meghúzta még az üveget és máris elmúlt a rossz kedve. Ami, onnan eredt, hogy legfiatalabb brigádtársa, a Jóképű Józsi tegnap újságolta: a főnök ma meglátogatja őket. Csapta a szelet a fickó a titkárnőnek, onnan tudták meg, hogy mi van bejegyezve a Szondázó Diktátor asztali naptárába. Még csak az kellene, és éppen neki, aki a lapos üveget mindig magánál hordja.

Senki nem tudja: mikor és hol ragadt rá a Tuskó név. Igaz, hívták Kecskefejűnek is, mert szavajárása volt, hogy az anyád kecskefejű jóistenit. Mint ahogy az is, amikor ugratták társai, hogy „ne ugass, mert kihűl a beled”. Annyira rajta maradt a csúfnév, hogy némelyik munkatársa a becsületes nevét ma sem tudja.

Amikor elindult otthonról, úgy döntött, hogy ezúttal nem néz be Ivánhoz. Még megérezné rajta a doktor. Különben sem szereti keverni az italokat, annak a fránya szomszédnak meg csak bora van, így félidőn egyébként sörös. Szokta is mondani gyakran a cimboráinak, én pálinkás vagyok, az após boros, Iván sörös, az asszony meg mérges. És ilyenkor kivillantotta nem éppen fogpasztareklámnak beillő szerszámát. ,

Igen ám, de a lába önállósította magát és két perc múlva már koc- cintgattak a köpcös haverral. Húsz év különbség .volt köztük, de azért testi-lelki jóbarátok lettek. Nemsokára, mikor a csárda elé ért, gondolta: belép egy bagóért. Legfeljebb egy kávé — így nyugtatta magát befelé menet. A pultnál aztán a szája önállósította magát imigyen: adjál egy kevertet, az anyád kecskefejű jóistenit! A rendelés nyolckor kezdődik, van jó félórája, még gondolta, megiszik hát még egy felest, amiből persze kettő lett. Ilyenkor aztán előjön persze az a hülye szokása, hogy mindent kibeszél. Most is így történt. Összenéztek a háta mögött a notórius lézengök, amikor megtudták, hogy az álbetegnek orvosi igazolásra fáj a foga és szem- villanásból értették egymást. Kezdte a Venyige, odalépve hozzá:

— Kapj be egy ibrikkel, Kecskefejű!

Először szabadkozott, hogy megérzi rajta az orvos, de amaz megnyugtatta: — a Szeszes Gyuri? Na ne viccelj! Inkább beléd nyom egy injekciós tűvel a Vilmos körtéjéből. Ez hatott olyannyira, hogy amikor a Szeplős, majd a Dagi hozta a kört, már ismételgette megszokott mondatát: — Ne ugass, mert kihűl a beled! Hát még amikor a Bajszos Zsuzsika javasolta, hogy térjenek át vermutra. Elfelejtette hősünk az orvost teljesen. Babának még jobb ötlete támadt: — Tuskókám, aranyom, énekeljél egy kicsit! Tudni kell ehhez, hogy az élvezetek élvezete volt, amikor ennek a cseppet sem szép embernek dalra fakadt a szája. Kellemetlen halk és rekedt volt a hangja, d hallása meg olyan rossz, hogy azt leírni alig lehetne. Kedvenc nótájával kezdte: Ide figyelj, Lajos! ... Amikor odaért, hogy rossz a fülhallásod, már dőltek a röhögéstől valamennyien. «

De aztán hirtelen úgy tűnt, vége a rögtönzött szilveszteri kabarénak, Tuskó ránézett a bal szemével a jobb szemére, széttárta, tőle megszokott ügyetlenséggel, a karját, megroggyantotta műroggyantással a térdét, és így szólt: — Nekem igazolás kell, kirúg a főnök, az anyja kecskefejű jóistenit! És megindult kifelé.

Az ám, de nem akármilyen fából faragták az ingyen cirkusz nézőit. Pillanatokon belül megszületett az ötlet. A vendéglős ad igazolást.

Mondták neki, de Tuskó óvatos volt: — De gépelve kell!—Gépelve lesz. — De alá kell írni! — Alá lesz írva. — De pecsét is kell! — Pecsét is lesz. Szent volt az egyezség, ittak rá egy kört, miközben az irodában fogalmazták az igazolást. Amikor készen lett, felolvasták neki elejétől végig.

„Igazoljuk, hogy (a nevet tapintatból nem írjuk le) ... itt volt, ekkor és ekkor, reggel nyolc órától este 6 óráig, miközben az egészségi állapota annyira megromlott, hogy időnként nem tudott a saját lábára állni. Rossz volt a gyomra, fájt a feje, szédült, néha valósággal tá- molygott, úgy kellett megkapaszkodnia. Előfordult, hogy ketten vitték ki a vécére, ezért felelősséggel állítjuk, hogy nem tudott bemenni a munkahelyére”. Dátum, aláírás, pecsét, iktatószám, boríték megcímezve. Nagy volt a siker. Legjobban Tuskó röhögött („Jól átverjük a főnököt, az anyja kecskefejű jóistenit”), és most ő kért egy „ki mit iszik” kört örömében. Es még kettőt, majd szép• csendesen elaludt, ráborulva az asztalra. Előtte ugyan megpróbálta még elénekelni másik kedvenc számát, hogy Leszállt a csendes éj, de amikor odaért, qlszik a város, horkolni kezdett.

Ám a történetnek ezzel még koránt sincs vége. Ugyanis az igazolást elvitték még aznap a címzetthez, aki, úgy látszik, nemcsak szigorú volt, de nem hiányzott belőle a kellő humorérzék sem. Kitette az igazolást a faliújságra. Behívatta magához Tüsköt, közölte vele, hogy mivel bünteti meg. Ha leveszi az igazolást a tábláról, azonnal kirúgja■

Meglett a hatás. Hetekig, hónapokig rajta röhögött a cégnél mindenki. A heccelődések hallatán nem ' győzte mondani, hogy ne dumálj, ► piert kihűl a beled, az anyád kecskefejű jóistenit. Ha olykor-olykor még valaki felemlíti az esetet, mindenki dől a röhögéstől.

Varga Mihály