Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-30 / 25. szám

KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 1990 • KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 1990 A Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt programjából A Magyar Függetlenségi Párt közleménye . Megalakult a Centrum Pártok Nemzeti Szövetsége Tisztelt Választópolgár! A Független Magyar Demokrata Párt (FMDP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Magyar Függetlenségi Párt (MFP), a Magyar Radikális Párt (MRP), a közeli országgyűlési válasz­tásokra pártszövetséget kötött. Nem egymás ellen akarunk harcolni, hanem összehangolt terv szerint, egy­mást támogatva, egységesen akarunk fellépni a választásokon. Egységben az erő! Mindemellett a szövetség pártjai megtartják teljes önállóságukat és sajá­tos arculatukat. A szövetség pártjai egyeztették választási programjukat és egységesen küzdeni akarnak — a nemzeti hagyományokban gyö­kerező, független, polgári demokrati­kus Magyarországért, — az ország a nagyhatalmak és a környező országok részéről is garanci­ákkal alátámasztott örökös semleges­ségéért, — a nemzetiségi jogok határainkon belüli és kívüli, következetes és megal­kuvás nélküli érvényesítéséért, — az új, demokratikus közigazgatá­si, jogszolgáltatási helyi önkormányza­ti rendszer kiépítéséért, — a magántulajdon és szabad vállal­kozásokon alapuló dinamikus nemzet- gazdaságért, — a nemzetgazdaság jól átgondolt, szakszerű, támogatásokkal is segített felélénkítéséért (elsősorban a mezőgaz­daság területén), s ezekkel összefüggés­ben a fejlődést visszaszorító jelenlegi adórendszer gyökeres átalakításáért, — a jelenlegi állami és szövetkezeti tulajdon kiárusításának és elherdálásá­nak megakadályozásáért, — munkástanácsok sürgős felállítá­sáért, és jogszerű működésük biztosítá­sáért, — az áremelkedéseket előidéző mo­nopolszervezetek és a piaci lánckeres­kedelem megszüntetéséért, — a jogellenesen elvett, államosított tulajdonok (földek, házak, üzemek stb.) visszaadásáért, illetve fokozato­san a jogos kártalanításért, figyelembe véve az 1947-es földreform tulajdoni változtatásait, — a nyugdíjasok, sokgyermekes csa­ládok, kiskeresetűek életszínvonalának gyors javításáért, — a fiatalok pályakezdésének, vál­lalkozásaiknak, a családalapítók lakás­építésének hathatós támogatásáért, el­sősorban a kihasználatlan lehetőségek kihasználásával, — igazi érdekvédelmet ellátó függet­len szakszervezetek szervezéséért, — a vallásszabadság és a vallásgya­korlás biztositásáért, valamint az egy­házi intézmények visszaadásáért, — az oktatási rendszer megreformá­lásáért és a fiatalság nevelésének vallás­erkölcsi alapokra is történő helyezésé­ért, — a társadalombiztosítás, nyugdíj- rendszer, az egészségügyi és szociális ellátási rendszer embercentrikus, gyö­keres korszerűsítéséért, — távlati, 15 éves célként a jóléti Magyarország megteremtéséért, — az elmúlt posztsztalinista rend­szer minden maradványának végleges felszámolásáért és az ez idő alatt elkö­vetett bűntettekért, hatalommal való visszaélésekért, a nép terhére történő vagyonszerzésekért, harácsolásokért, szigorú, de jogszerű elszámoltatás le­bonyolításáért. A szövetség pártjai ezen fő célkitűzé­sek megvalósítására már kidolgozták részletes és reális programjukat. Ez a választók részéről a későbbiekben szá­mon is kérhető! Tudhatjuk azt is, hogy a nyugati tá­mogatásokból élő és a megalkudni kész pártokhoz képest a szövetség pártjai nagyon szegények. Éppen ezért a vá­lasztási küzdelemben nem a költséges plakátháborúkkal, hirdetésekkel aka­runk a választópolgárok szavazataiért harcolni. E kiadásokkal nem akarjuk a magyar nép jelenlegi terheit még job­ban növelni. A szó és az értelem fegyve­rével kívánunk küzdeni. Aki hallja, ol­vassa a mi közös programunkat, és fe­lelősséget érez nemzete, gyermekei, unokái sorsáért, az szavazzon a Cent­rum Pártok Nemzeti Szövetsége jelölt­jeire és a „kopogtatócédulát” is csak erre a jelöltre adja le! A Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt programjából A Független Kisgazdapárt program- tervezetenek meghatározásakor közelí­tettünk a különböző pártok és érdek- csoportok programjaihoz, egyeztetve az eltérő érdekeket. Teljes egészében ez nem lehetséges, hiszen a pártok külön- külön képviselnek, főleg, rétegérdeke­ket és éppen ezért néhány ponton üt­köznek programjaink. Feladatunk, hogy ezekre az ütközési pontokra meg­oldást találjunk és ezáltál jobban tud­junk közelíteni egy össznépi érdekeken alapuló, áz érdekképviseleti szervek programját is felvállalni tudó gazdasá­gi programtervezet kidolgozásához. Célunk egy határozott útkijelölés és nem a jelenlegi politikai és gazdasági vezetés bírálata. Mi határozottan állít­juk, hogy a gazdaság és a politika egy­mástól elválaszthatatlan egységet alkot és stabilitásuk egymás garanciája. A programot vitaanyagnak szánjuk, hogy el tudjunk jutni egy teljességre törekvő, a társadalom minél szélesebb rétegének érdekeit képviselő végleges gazdasági program megalkotásához és annak végrehajtására . garanciát adó politikai hatalom kialakításához. Szeretnénk hangsúlyozni, mi nem központilag akarjuk meghatározni a társadalom tagjainak, hogy részükre mi a jó, éppen ellenkezőleg, az ő igé­nyeiket figyelembe véve, az össztársa­dalmi igénnyel egyeztetve akarjuk ki­alakítani gazdásági programunkat. Ve­gyük tudomásul, hogy országunk je­lenlegi gazdasági helyzetét mi, magya­rok hoztuk létre és nekünk is kell meg­oldani feladatainkat. Ha a felelősöket meg is találjuk és felelősségre is vonjuk, ez a tényeken nem változtat. Az elköve­tett hibákat nekünk kell helyrehozni: A Hazafias Választási Koalíció azért jött létre, hogy a pártokhoz nem csatla­kozó állampolgároknak, a párttá ala­kulni nem akaró szervezeteknek, moz­galmaknak, egyesületeknek is lehetősé­get teremtsen a parlamenti képviseletre. Azt akarja elérni, hogy a „győztes” és hangadó pártokon kívül, és azok esetle­ges egyeduralmi törekvéseit ellénsúly óz­va, alakosság közvetlen és valódi érdeke­inek legyen a szószólója az Országház­ban. Törekvése, hogy független, semmi­féle pártutasításnak alá nem rendelt- képviselőket állítson a családjuk jövőjé­ért joggal aggódó és világos, nyílt politi­kát akaró embertársaink szolgálatába. Híve annak, hogy az ország sorsát úgy­nevezett nagykoalícióba tömörült, tehát az érdekek szempontjából kiegyenlített parlament és a neki alárendelt kormány irányítsa, amely mentes a kizárólagos­ságra törő pártérdekektől. Elutasít min­denféle újabb „pártdiktatúrát”. Ellenzi a durva, goromba, egymás lejáratására irányuló, személyeskedő, a tisztességes eredményeket lebecsülő, minden múltbeli értéket sommásan el­ítélő, tehát a dolgozók önérzetét is sér­tő hangot, amely napjainkban elural-' kodott a közélet egyes fórumain. Elítéli a faji, vallási megkülönböztetést. Támogatja a szegényeket, elesetteket, hátrányos helyzetű embereket védő tár­sadalmi, szociális értékmegőrzést. Jelszava: Béke, biztonság, emberies­ség! * Olyan társadalmat akarunk: melyben minden magyar és nem magyar anya­Egy népnél sem vagyunk alábbvalók! (Gróf Széchenyi) Tisztelt Olvasó! Tisztelt Kereszté­nyek! Ismerkedjenek meg pártunk múltjá­val, jelenével és fontos nemzetközi te­kintélyével. Az 1943—1944. években alapított és az 1947. évi választásokon közel egy­millió szavazatot kapott, 62 mandá­tummal rendelkező Demokrata Nép­párt újraszerveződött, újra él és műkö­dik Kereszténydemokrata Néppárt né­ven. Ez a párt volt az egyetlen, mely léte egész ideje alatt mindig ellenzékben volt és ellenállt az ateista-kommunista vezetésű koalícióban való részvételre irányuló minden csábításnak, kény­szernek és fenyegetésnek. Kiállta a tör­ténelem próbáját, tiszta múlttal rendel­kezik és így jogosan számíthat a né­pünk bizalmára. Pártunknak voltak áldozatai és már­tírjai, de árulói soha! Ez a párt nem egybázisú vallási párt, de azért világnézeti párt és az egyetlen olyan párt, melyet a nyugati Ép (hol­land, német, olasz) — keresztényde­mokraták is elismernek, támogatnak, és kizárólagosan fogadnak el, mint ke­resztényszociális és kereszténydemok­rata magyar pártot. Példaként áll előt­tünk egyik legfőbb támogatónk: a Hol­A felelősök ne kerülhessenek a politi­kai és gazdasági hatalom közelébe, hisz a mai napig is nehezítik munkánkat. Ez a programunk sem készülhet pontos információk, adatok felhasználásával, mert a jelenlegi vezetés elzárja vagy meghamisítva adja közre azokat valós tulajdonosai számára. Miért mondjuk azt, hogy valós tulaj­donosai, azt hiszem, nem kell hossza­san fejtegetni. Nézetünk szerint egy or­szág az állampolgáraié, függetlenül a politikai hovatartozásuktól, magántu­lajdonuk nagyságától, tehát egy ország információi is az övék. Felsőbb hata­lom csak a többség akaráta lehet, de ezt is csak egy demokratikus, szabad vá­lasztás határozhatja meg. Tudjuk: minden program annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Nehéz helyzetben vagyunk, mert csalódott, hitevesztett embereket kell meggyőz­nünk arról, hogy mi valóban az o érde­keiket akarjuk képviselni, de higgyék el, nélkülünk nem lehet igazán jó prog­ramot sem kidolgozni, sem végrehajta­ni. Kérjük, működjenek aktívan közre programunk megvitatásában, végső formájának kiteljesedésében. Mi cseré­be ígérjük, hogy annak mielőbbi meg­valósításáért politikai programunkban — hatalmi lehetőségeinken belül & minden elvárhatót megteszünk. Programunk részletesebb megismer­tetését a választások előtt a sajtó útján és választási gyűléseinken ismertetjük, képviselőjelöltjeink közreműködésével. Jelöltségért meg versenyeznek tagjaink. A végleges jelölést annak idején közzé- tesszük. Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Bács Megyei Szervezete nyelvű állampolgár otthonra találhat; mely a magyar és nemzetiségi kultúra, a Kárpát-medence közös kulturális értéke­it, hagyományait őrzi, fejleszti, teijeszti az országon belül és kívül; amely a hatá­rainkon kívül élő magyar kisebbségek­nek az anyaországgal fennálló kapcsola­tát minél szervesebbé és színesebbe teszi. ' Áz eiínűlt időszak keserves tapaszta­latai bebizonyították, hogy a községek, a tanyai lakosság, a városszéli kisembe­rek csakis az önkormányzatok létreho­zásával, megszervezésével hallathatják hangjukat. A falu, a peremkerület, a városi bérház lakója ma is képviselet nélkül van, szava' efvész a gyenge „sza­vazógépezetben.” A Hazafias Választá­si Koalíció tudatosan vállalja a legkü­lönbözőbb hátrányos helyzetű emberek érdekeinek nyílt képviseletét. A koalíció nyíltan hirdeti: a vallásos hitben megfogalmazott, mélyen humá­nus értékek megőrzése, tisztelete és megbecsülése társadalmi, közösségi fel­adat. A hit, a szerelet, a megértés, a bizalom adja az erkölcsi — ezáltal a politikai, gazdasági és kulturális — megújulás pilléreit. Fel kell lépni a mesterséges ellentétek szítása ellen. Kül- és belpolitikánk könnyen össze­foglalható egyetlen‘mondatban: olyan Magyarországot akarunk, melynek min­den lakója otthon érezheti magát. Mert Magyarország Szent István királyunk óta Európában volt, és ott van ma is. (Információs szolgálatunk minde­nütt a községi, Városi népfrontirodák­ban. Támogassa jelöltjeinket!) Ne bántsd a magyart! (Zrínyi) land Kereszténydemokrata Párt, ame­lyik három néppárt, a katolikus, a re­formátus és a világi néppártok egyesülé­séből alakult ki és így a holland közélet legjelentősebb tényezőjévé tudott válni. A modem kereszténydemokrácia, a pártunk alapelve. A Kereszténydemokrata Néppárt arra vállalkozik, hogy a legszélesebb rétegekkel tnegismertesse azt az állam- hatalmi formát, melyet a közvélemény röviden kereszténydemokráciának ne­vez. S mely a történelmi Európa keresz­tény világnézetének állameszményéből és kultúrájából fejlődött ki. E politikai berendezkedés képviseletét a , politikai közéletben azért vállaljuk, mert meg­győződésünk szerint ez biztosítja a leg­nagyobb szabadságot és szociális igaz­ságot az állampolgároknak. /. Mit értünk kereszténydemokrácia alatt? A kereszténydemokráda olyan ta­golt, pluralista szerkezetű államalaku­lat, amelyben az állam nem öncélú, ha­nem közvetlen embercélú intézmény, a hatalmat a nép akaratából demokrati­kusan választott parlament útján gya­korolja, a közjó, a haladás és a béke érdekében. A kereszténydemokráciá­ban az embercélúság azt jelenti, hogy a társadalomban elsődleges érték az ember, mint személyiség, az állam el­sődleges funkciója pedig olyan társa­dalmi berendezkedés megvalósítása és védelme, amelyben a személyiség érvé­nyesülési lehetőséget kap a kibontako­zásra és az egyen felelősséggel hat vissza a közösség boldogulásara. II. Helyünk a pártok között Mindebből következik, hogy világ­nézeti alapon álló politikai párt va­gyunk, de nem egyházi vagy felekezeti párt. Az egyházaknak nincs és soha nem is volt politikai pártja, lévén hiva­tásuk lelki küldetés. Lehetséges viszont olyan párt, amely magáévá teszi az egy­hazak hit- és erkölcstanát és egyházpo­litikai síkon segíti azok szabad műkö­dését. A Kereszténydemokrata Nép­párt ilyen párt akar lenni. Életünket a szodális és demokrati­kus eszmék jegyében, a magunk sajátos magyar hagyományaira és adottságai­ra epítve, szabadon akaijuk berendez­ni. Világnézetünkből következik, hogy ellene vagyunk minden olyan elgondo­lásnak vagy megvalósítandó tervnek, amely a környezet rombolásával az ember fizikai letét veszélyezteti. Eszményképünk a szabadság és egyenlőség elvű demokrácia, amely a népi önkormányzatokban valósul meg és a parlamentáris demokratikus kor- mányfohnában csúcsosodik ki. A plu­ralizmuson alapuló demokrácia egész­séges működésének feltétele egy függet­len, közéleti információs iroda létreho­zása, mely lehetővé teszi, hogy minden­• • Önkormányzat Egy országot lehet nagyon okosan, nyilvánosan és szépen kormányozni, a parlamentben lehet a kor színvonalán álló, fontos törvényeket alkotni, nem­zeti sorskérdésekben helyesen dönteni, de mégis előfordulhat, hogy az állam­polgárok mindettől távol, a főváros­ban és a végeken, nagyon rosszul érzik magukat. Rosszul érzik magukat, mert mindaz, ami történik, rajtuk kívül tör­ténik, mindabban, amiben döntenek, nélkülük döntenek, helyettük dönte­nek. A jövő Magyarországán ez már nem lehet így! A helyi ügyeket helyben kell megoldani! S csak helyben lesz mód ezekről dönteni. Az önkormányzat a polgárok, önkéntes társulásaik, s az általuk választott képvísélö-téstüVelelc kizárólagos döntési jogosultságát je­lenti. Helyi halaimat, az emberekét, tel­jes önállóságot, melybe a központi ha­talmasságok (Országgyűlés, kormány­zat stb.) .nem szólhatnak bele. Ez telje­síti ki az állampolgári szabadságjogok alkotmányos körét, s ezért fogalmazza meg az MDF programja alapelvként: az önkormányzat a magyar demokrá­cia alapzata. Diktatúrabontás — szabadságépítés Az 1948-tól uralomra jutott diktatú­ra a magyar társadalom évezredes eu­rópai fejlődéseredményeit, nemzeti ön­tudatát, társadalmi intézményeit és ön- kormányzati formáit teljesen fel akarta számolni. A rákosista önkényuralom, majd a Kádár-korszak monolitikus rendszere a virágzó helyi egyesületek szétzúzásával, kulturális gyökereik el­sorvasztásával, a közösségi vagyonok államosításával elérte a minden önkor­mányzat alapját adó helyi közélet meg­szüntetését. A kommunista párt által irányított, szovjet típusú tanácsszervezetnek, mi­után felszámolta a valódi területi ön- kormányzatok maradványait, alapvető feladata a központi akarat közvetítése és a társadalom önállósodási törekvé­seinek elnyomása, illetve elfedése lett. A tanácsrendszer hatalomgyakorló ap­parátusai közreműködésével, a „tele­pülésfejlesztési koncepció” örve alatt erőszakosan egyesítettek községeket, végrehajtották a kistelepülések gazda­sági és szellemi kifosztását, halálra ítél­ték falvaink számottevő részét. A me­gyei tanácsok az állami költségvetés újraelosztása során jórészt eltékozol- ták a községekben keletkezett, s telepü­lésfejlesztésre szánt összegeket. Közigazgatásunk mindezek miatt a jelenlegi, társadalomellenes formájá­ban nem tartható fenn, a társadalmi önkormányzatok átfogó rendszerén alapuló teljes átalakítása szükséges. Ezért az önkormányzati törvény meg­alkotása a szabad választások után összehívott új Országgyűlés egyik legel­ső feladata legyen — mondja az MDF programja —, s az új törvény alapján tartsák meg még 1990-ben az önkor­mányzati választásokat. Az önkormányzati igazgatás A helyi közös akaratnyilvánítás formá­ja egyaránt lehet a helyi népszavazás, a helyi kezdeményezés, illetve a helyi képviselő-testület választása. Minden magyar település természetes jóga a sa- j ját' önkormányzat megteremtése. Az önkormányzajt valamennyi helyi kér­désben önálló döntési joggal rendelke­zik. Elsőrendű politikai kérdés az önkor­ki hozzájusson a közéleti részvételhez szükséges információkhoz. A pártok számára egyedül ez teszi lehetővé a de­mokratikus törvényhozásban való he­lyes és szakszerű részvétéit. Azt akaijuk, hogy demokráciánk a nép olyan valóságos önkormányzata legyen, amelyben a nép, a törvényhozó testület, a végrehajtói és a bírói hata­lom feltétlenül tiszteli az örök érvényű jogelveket és döntéseiért felelősséget vállal. Gondolatunkat folytatjuk egy hét múlva. Szeretnénk leszögezni: pártunk elis­meri és vissza kívánja adni az igazság­talanul elvett magántulajdont a szabad tulajdonosi rendelkezési joggal. így, többek között, a földet is a gazdáknak. Ahol ez megoldhatatlan, ott kártérítési kötelezettséget ismer el. Korunk legnagyobb ellensége a bol- sevizmus. A magyar nép örökre meg­elégelte az MSZMP-t, és az MSZP po­litikai, gazdasági hatalomátmentéséből nem kér! Imáink segítsenek, hogy a választásokon örökre legyőzzük őket! Hiszek egy Istenben, hiszek egy Ha­zában, hiszek egy isteni örök igazság­ban, hiszek Magyarország feltámadá­sában! Ámen! Ajánlócéduláikat váijuk a közpon­tunkban: Kecskemét, Katona József tér 8., a régi megyei tanács épületében, I. emelet, naponta délután 4-től 6-ig. Tel.: 24-057, napközben. Kereszténydemokrata Néppárt Bács-Kiskun Megyei Szervezete mányzati hatóságok és a rendőrség kö­zötti kapcsolatrendszer új alapokra he­lyezése. Ez a rendőrségi szervezet átala­kítását igényli. Az állambiztonsági szolgálatot — alkotmányvédő hivatal­ként, teljesen elkülönítve a rendőrség­től — parlamenti ellenőrzés alá kell helyezni. A közrendvédelem és a bűn­üldözés szakmai irányítását a Belügy­minisztérium, működésének felügyele­tét viszont a helyi önkormányzati tes­tület lássa el. A községi önkormányzat gyakorlója az elöljáróság. Tagjait a választási kör­zetekben közvetlen szavazással választ­ják meg. Az elöljáróság élén a polgár- mester áll, aki megbízatását, általános választással, a község lakosságától nyeri el. Az elöljáróság és a polgármes­ter gyakorolja a népfelségből eredő he­lyi jogokat. Az elöljáróság hivatalának vezetőjét, á jegyzőt, az elöljáróság vá­lassza és fizesse az önkormányzati tör­vényben szabályozott feltételek szerűit. Minden község önálló, s az új, sza­bad községek társulásairól a település lakossága helyi népszavazással dönt­het. A városok önkormányzati szerve a törvényhatóság. Tagjait a községeké­hez hasonlóan választják. Vezetője a helyi népszavazással választott főpol­gármester. A törvényhatóság hivatal- vezetőjét, a főjegyzőt ez a testület vá­lasztja és alkalmazza. Várostársulások is alakíthatók, ezekről szintén helyi népszavazással lehet dönteni. A települések és településrészek, az utcák, terek elnevezésében, továbbá az anyakönyvezésben a magyar (illetve nemzetiségi vidéken a nemzetiségi) ha­gyományokat kell követni. Az önkormányzati megye a községi és a városi önkormányzatok egyenjogú közössége. Önkormányzati testületé, a megyei közgyűlés a községi és a városi önkormányzatok vezetőiből és vezető testületéiből áll. Azt önkormányzati megye kis létszámú tisztviselőből és szakértőből megyei hivatalt állít fel. A terület- és településfejlesztés elősegí­tése, a hátrányos helyzetű térségek fel­zárkóztatása az önkormányzati megye fő feladata. Az önkormányzati tulajdon Meg kell teremteni az önkormányzat működéséhez szükséges gazdasági ala­pokat. Kívánatos, hogy az adók meg­határozott hányada közvetlenül az ön-, kormányzatnál maradjon, annak ren­delkezésére állva. A hátrányos és kü­lönleges helyzetben lévő települések emellett, állami támogatás formájá­ban, kiegészítő jövedelemhez juthat­nak. Vissia kell állítani a települések köz­tulajdonát, közbirtokait. Biztosítani kell az önkormányzatok gazdálkodási és vállalkozási szabadságát: alapítvá­nyi és más formákban, a kereskedelem, a közlekedés, a hírközlés, az egész­ségügy, az oktatás, a kommunális'és más ellátás területén. A kistelepülések életképességének megőrzése érdekében célszerű elérni, hogy minden falu maga tarthasson fenn alsó tagozatos iskolát és körzeti orvosi rendelőt. A lakosság anyagi esz­közeinek bevonásával létrehozott va­gyontárgyak (pl. csatorna és más köz­művek) a jövőben a befektetők tulajdo­nát képezik. * * * A Magyar Demokrata Fórum az ön- kormányzatok megfelelő működtetésé­ben a nép akaratára és a jelenleg is a közigazgatásban dolgozó tisztviselőkre kíván támaszkodni. Velük szemben egyetlen követelményt állít: a magas szakismerettel párosuló erkölcsi tiszta­ságot. A Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt már 1990. január elején közzétette a Petőfi Népében irányelveit. Most a pontosított, az országos nagyválaszt­mány által elfogadott program főbb célkitűzéseit ismertetjük. A Nemzeti Kisgazdapárt a középtől jobbra elhelyezkedő szervezet, egy-, aránt elutasítja mind a kommunista, mind a szélsőjobb fasiszta diktatúrát, fellép minden diktatórikus törekvés el­len. A párt teljes rendszerváltást, jóléti polgári demokráciát hirdet. Tulajdoni formák tekintetében a magántulajdon elsődlegességét vallja, elismerve a helyi önkormányzatok közbirtokossági in­tézményen alapuló tulajdonjogát és szűk körben az állami tulajdont (vasút, táv- és hírközlés, kutatóintézetek, nö­vénynemesítő intézetek stb.) A párt azt vallja, hogy a valódi piacgaz­daság kialakítása és a hatékony termelés a valódi tulajdonos közreműködésével te­remthető meg. Magyarország első politi­kai pártja a Nemzeti Kisgazdapárt, mely valóban a vidék pártja és egyetlen párt, melynek országos központja — „Szö­ged” alföldi városban—vidéken van. A Nemzeti Kisgazdapárt—egyes sze­mélyek kivételével a Független Kis­gazdapártot testvérpárjánál! tekinti és a közös cél érdekében szükségesnek tartja az együttműködést a választásokon. Mindkét párt történelmi felelősséggel tartozik a nemzet alappillérét képező pa­rasztságnak és egyszer még a történelem ítélőszéke elé kell állni mindkét részről. A Nemzeti Kisgazdapárt, mint neve is fémjelzi, a vidék, a gazdálkodók, a kistermelők pártja. A földtulajdon helyreállításának kérdésében az 1947. január 1-jei állapotot vallja, azzal a ki­egészítéssel, hogy bárkit előbb vagy utóbb fosztottak meg tulajdonától, a tulajdonjogot helyre kell állítani. A bir­tokmaximumot 100 hektárban megha­tározni: a párt kevésnek tartja, hiszen egy jól működő családi vállalkozás, ha nagyfokú állattenyésztéssel foglalko­zik, már a legelővel, kaszálóval kimeríti a 100 hektár nagy részét és egyéb terme­lésre már nem marad területe. A párt a földtörvény módosítása, toldozgatása helyett egy teljesen új földtörvény meg­alkotását sarkalatos kérdésnek tekinti. Nagybirtokot vissza nem adunk! A Nemzeti Kisgazdapárt emellett egy új földosztást hirdet, azon tsz- tagok és tsz-alkalmazottak részére, akik a rendezés folyamán nem jutnak földhöz — inert előzetesen nem volt földtulajdonuk —, de tulajdonosként, családi vállalkozásban, élethivatássze­rűen mezőgazdasági termelőtevékeny­séget kívánnak folytatni. A földmeg­váltás árát az aranykorona-érték hatá­rozza meg, melyét 3 százalékos kamat­tal, 10 év alatt kell kifizetni. Az első részlet esedékessége nem lehet koráb­ban, mint a birtokba vételt követő 3. év. A spekuláció megakadályozása ér­dekében a földigénylőnek nyilatkoznia kell, hogy a földet megműveli és a teljes kifizetésig el nem idegeníti. A parlagon hagyott földterület után célszerű több­letadó kiszabásának alkalmazása. A termelőszövetkezetek csak önkéntes társulás alapján működhetnek. A nyereségesen működő tsz-ek nye­resége is megkérdőjelezhető, senki sem vizsgálta, hogy nyeresége mezőgazda- sági vagy ipari melléküzemágak tevé­kenységéből származik. Alapvető kérdésnek tekinti a párt a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői­nek elszámoltatását, mely egyben a tisztességes vézetők érdekeit is szolgál­ja: megszűnik az általánosítás, a búza elválik az ocsútól. A megszűnt tsz va­gyonát fel kell értékelni és részjegyek formájában a tagok és alkalmazottak tulajdonába kell adni. A földigény ki­elégítése után a fennmaradó földterüle­teket a helyi önkormányzat tulajdoná­ba kell adni. A párt a tulajdonjog hely­reállítását kiteijeszti az államosított községi, városi házingatlanokra is. Csak a tulajdonos igazi gazdája a földnek! A Nemzeti Kisgazdapárt a kisiparo­sok, akiskereskedők, a szellemi tevékeny- séget folytatók pártjais kíván lenni. Célul tűzte ki a valódi esélyegyenlőség megte­remtését, a monopóliumok felszámolá­sát. Avalódipiacgazdálkodás kialakítása feltételének tekinti az adórendszer telje­sítmény-visszatartó hatásának megszűn­tetését, az adórendszer gyökeres átalakí­tását. Fel kell számolni a piacgazdálko­dást gátló adnjinisztratív eszközöket! A párt egyéves, rövidtávú, részletes stabilizációs programot dolgozott ki, a nemzetgazdaság csődje felszámolásának érdekében. Meg kívánja akadályozni a nemzeti vagyon elkótyavetyélését, kiáru­sítását. A nemzet elöregedik, gazdasági eszközökkel kell támogatni a gyermek- nevelő családokat. A nyugdíjasoknak biztosítani kell a tisztességes megélhetés feltételeit. A korkedvezményes nyugdija­kat felül kell vizsgálni! Meg kell szüntetni a kiváltságokat. Minden magyar állampolgár egyenjo­gú! Nemzetiségünknek biztosítani kell anyanyelvűk használata, anyanyelvi ok­tatásuk feltételeit, hagyományaik ápolá­sát! Biztosítani kelTönkormányzatukat. Minden magyar állampolgár, nemze­tiségére tekintet nélkül, egyenjogú. A nemzetnek joga van tudni gazdasági csődbe jutásunk okait. Nyilvánosságra kell hozni, hogy a felvett külföldi hitele­ket milyen célra használták fel. Az MSZP hajtsa végre a nemzet akaratát, számol­jon el végre vagyonával, hiszen a népsza­vazás erre kötelezte. A Nemzeti Kisgaz­dapárt vallja a kisgazdajelszót, csak sok­kal szigorúbb értelemben. Jó bort, nem lőrét! Tiszta búzát, nem konkolyost! Örök békességet! Vallja: Isten, Haza, Család jelszavát. A Nemzeti Kisgazda- párt nem lép koalícióra sem az MSZMP- vel, sem az MSZP-vel és semmilyen más baloldali szervezettel. Szent István, nagy államalapító kirá­lyunk nyomdokán haladva, közösen ve­zessük vissza a magyar hazát az őt megil­lető helyre, az európai közösségbe, mely­ből kiszakították! Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt Országos Ügyvivői Testülete Hazafias Választási Koabció Béke, biztonság, emberség A Kereszténydemokrata Néppárt felhívása! (A volt Demokrata, Néppárt, Barankovics-féle párt) Istennel a Hazáért és a Szabadságért! A Magyar Demokrata Fórum programjaik

Next

/
Thumbnails
Contents