Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-24 / 20. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. január 24. Értékmegőrzés befektetéssel Kovács néni mit sem tud arról, hogy a kamátnak nevezett valami mennyire bonyolult tud lenni. Mert amikor azt mondjuk példának okáért, hogy tíz százalék, a nominálkamatot jelöltük meg. Létezik azonban reálkamat is, amely lehet pozitív és lehet negatív elője-, lű. Kovács néni minderről nem tud, ám élettapasztalata, piacismerete kamajügyben is eligazítja, megtéveszthetetlen a tekintetben, hogy a bankok, az értékpapírok kinálta kamatokért érdemes-e és mibé érdemes pénzét befektetnie. A megtakarítás gondokkal jár Bármennyire csodáljuk is Ko- vács néni hétköznapi realitásérzékét, manapság a megtakarítások gyümölcsöző befektetése gonddal jár. A manapság 1988 elejével kezdődött. Az 1988-at megelőző esztendőkben ugyanis a hivatalos infláció egyszámjegyű volt, a takarékbetétek és a lakossági kötvények kamatai, éves hozamai megközelítően összhangban voltak az infláció mértékével. (A betéteknél kisméretű negatív, a kötvényeknél néhány százalékos pozitív reálkamat érvényesült) Az infláció kétszámjegyűvé válása néhány hónap alatt válságos helyzetbe sodorta a lakossági pénzbefektetések piacát, elindította —- napjainkban is gerjeszti — a kamatlábak növekedését, verseny- futását ’az infláció mértékével. A kamatozó betétek és a'kötvények, éves-hozama, két-éy alatt 9 százalékról 19 százalékra, a lakosság által megvásárolhat^ fix kamatozású kötvények kamatszintje 9- 11 ’százalékról 20 százalék fölé • nőtt., Miközben az infláció üteme, mértéke évről évre erősödött, a pénzbefektetési kínálat formái bővültek. A nálunk újdonságnak számító értékpapírok, az egy éven belüli lekötésre alkalmat nyújtó kincstárjegyek és az 1-3 éves befektetést kínáló letéti jegyek ugyancsak rákényszerültek az inflációs rátával való versenyre. 1990 kezdetére ezeknél' is 20 százalékot meghaladó éves kamatok alakultak ki. A letéti jegyeknél az éves kamatszint általában 22 százalék, a 3-6-9 hónapos kincstárjegyeknél pedig évi 22-23-24 százalék. Az évi 20 százalékra tervezett fogyasztói árszintnövekedéssel egybevetve a különféle befektetések kamatait, úgy tűnik, hogy egyik-másik reálértékének megőrzésén felül valami kevés pozitív reálkamatot is biztosít. A kamatot adó terheli • Egyszerűsítve az egyes betéti és értékpapírformák kamatfeltételeinek értékelését, a lehetséges legmagasabb kamattal kezdjük. Nos, a lakossági befektetések — letéti jegyek vonatkozásában rögzített — kamatplafonja 1990-ben évi 26 százalék. A kamatplafon esetében az inflációs ráta és a letéti jegy lehetséges maximális kamatlába között 6 százalékpontos pozitív reálkamat mutatkozik. De csak mutatkozik, mert a 6 százalék zömét — 5,2-t — elviszi a kivett kamatok után fizetendő, illetve levont 20 százalékos adó, amely minden 1988. január elseje után kibocsá- . tott értékpapír hozamát terheli. Az újságközlemények, s még inkább a reklámok nagyvonalú pontatlansággal á kamatoknál rendszerint elfelejtik feltüntetni, hogy bruttó avagy nettó kamatokról, hozamokról van szó? Ha az infláció növekszik Mi szándékosan Voltunk nagyvonalúak, az említett 1990-ben érvényes kamatlábak — 1 évre lekötött takarékbetét 19 százalékos kamata kivételével, — bruttó jellegűek;, tehát levonandó belőlük a 20 százalékos forrásadó. Például: a 9 hónapos kincstárjegy évi 24 százalékos bruttó kamata 19,2 százalékos nettó kamatnak felel meg, s ha valamelyik letéti jegy kibocsátója bruttó 26 százalékot ígér, az lejáratkor nettó 20,8 százalékot fizet majd a befektetőnek. Az év elején érvényes befektetési — takarékbetét-, értékpapír- — kamatok éves szinten tehát legfeljebb a pénzmegtakarítások, a pénzbefektetések infláció okozta értékvesztését ellensúlyozzák, de csak abban az esetben, ha az infláció nem haladja meg a tervezett 20 százalékot. Nincs tehát pozitív reálkamat, az „ösztönzést” az jelenti, hogy a készpénz-tartás pénzveszteséget okoz, ezt csak befektetéssel lehet megelőzni, mérsékelni. A lakosság takarékbetét-állományát újabban csak a kamatok jóváírása gyarapítja. Bizonyosra vehető, hogy az idén a lakossági megtakarítások—befektetések tovább csökkennek, éspedig amiatt, hogy az újabb készpénzkiadások — magasabb lakbér, közüzemi díj, kamatadó a magas és növekvő élelmiszerárak a lakosság zöménél, az úgynevezett kismegtakarítások- nál minden pénzjövedelmet „elfogyasztanak”. Garamvölgyi István Esteban Fekete színes fametszetei Kiállítás a Nemzeti Galériában Esteban Fekete hazatalált. Mert azt mondanom se kell, hogy Esteban Fekete Fekete Istvánként Magyarország szülött^. Igaz, alig négyévesen családjával Törökországba költözött, ahol mérnök édesapja vasutat épített. De visz- szajött rokonaihoz, hogy Budapesten járhasson iskolába. . A Műegyetem építészmérnöki karán tanult. Majd Párizs, Argentína, Németország, Írország életének színterei. És jelentős nemzetközi sikerek, 160 önálló kiállítás után, most Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában rendezte meg a 161. kiállítását, Esteban Fekete színes fametszetei címmel. Viszonylag későn, huszonnyolc évesen festette meg első művét. Ez már Argentínában történt, noha az indíttatást, hogy festő legyen, még Párizsban, a Bonnard-emlék kiállításon kapta. Éz a kiállítás életre szóló élménnyel szolgált, és Bonnard tanulmányozása vezette a fiatalembert festészete kibontakozásában. Buenos Airesben kapcsolatba került jeles argentin festőművészekkel, és a híres Julio E. Payro professzor tanítványa lett. Rövid egy évvel ezután megrendezte első kiállítását az argentin fővárosban. Eleinte olajfestmé- . nyekkel, rajzokkal szerepelt egyre sűrűbbé váló? tárlatain, aztán rátalált egy sajátos, egyéniségéhez illő műfajra, a színes fametszetek készítésére. Mint a középkori mesterek, fametszetei nyomását is saját kezűleg végzi. Egy-egy képhez 5-6 dúcot készít, és különböző színű fázisnyomatokból állítja össze a művet. Kitalálta a nyomatok maradék festékeinek felhasználását, ezekből olajképet szerkeszt. A Galéria-beli több száz színes fametszet Esteban Fekete életútjától és utazásairól vall. Térbeli és temabeli kalandozásairól egyaránt. Mert hogy Fekete nem sokáig maradt Argentínában. Egy évtized után Németországba, Danqstadtba költözött, ahol díjakkal, kiállításokkal, megrendelésekkel folytatódott sikersorozata. Nyaralót Vásárolt Írországban, ahol a táj vadsága, a tenger sokfélesége ragadta meg, és adott új és új impulzust festészetének. Témái változatosak. Hol biblikus ihletésű, hol szimbólumokkal teli, máskor a táj, és benne az ember adja az élményt. Új ciklusa a Codex Hungarian címet viseli, és a magyar költészet nagy alkotásait eleveníti fel. Esteban Fekete 1987-ben állított ki először Magyarországon, Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen. Majd Pécsre, Kecskemétre, Békéscsabára, Debrecenbe utazott a fametszet- kiállítás, amelyet a művész Szegednek ajándékozott. Most a budapesti kiállítás teljes anyagát felajánlotta a Magyar Nemzeti Galériának. Egy kivétellel. Azt az egy metszetet egy gimnázi- | umnak ajándékozta. .Kádár Márta • Hajók a sziklákon. Hildcsheimi cg. Hátrahagyott szörnyeink Úgy tűnik, az idén már nem is annyira a szabályozók, sokkal inkább a gazdasági körülmények szorongatják a termelő cégeket. Ami ennek hatásaként a magyar gazdaságban elkezdődött, mostantól csakugyan „vérre megy”; egy-két éven belül kihullanak a gyengébbek. Tizenkilenc és fél százalékos áremelkedést prognosztizált a kormány 1990-re, de a tényleges növekedés már januárban meghaladta ezt tíz százalékkal, azaz mcgközeUti a harmincat. A termelés ilyen mértékű drágulását a legtöbb cég már sem lenyelni, sem kigazdálkodni nem bója. Nincs miből. Évek óta jobbára a tartalékaikból éltek, vegetáltak, s ennek most a végére értek. T artalékaik közé tartozott korább?*: a költségnövekedés áthárítása is, azaz termékeik árának növelése. Ezt most már egyszerűen lehetetlenné teszik a körülmények. Hiszen a belföldi fizetőképes kereslet visszaesett, a szocialista piac befuccsolt, a tőkésre bejutni (a jelenlegi kínálattal) lehetetlen. Eljutottunk oda, amiről eddig csak beszéltünk, hogy tudniillik a magyar gazdaságot egyedül a szerkezetváltás menthetné meg. Megmenthetné csakugyan, mert jó minőségű, keresett termékkel betörhetnénk a tőkés piacra, nélkülözhetetlenné válhatnánk a szocialistán, s mindez a hazai gazdaságot megpezsdítve a belső keresletre is élénkítő hatással lenne. De tudjuk, ez nem így lesz, mert nincs pénz a szerkezetváltásra. Volt — hogy mennyi, azt most az adósságainkon mérhetjük le. Elpocsékoltuk, nem úgy és nem arra fordítottuk, ahogyan és amire kellett volna. Hanem hogyan és mire? A jókat, a saját erejükből előbbre jutókat, hatékonyan működőket évtizedeken keresztül gáncsolták, gúzsba kötötték, megnyirbálták, kifosztották a szabályozók. Különböző kedvezményekkel, a szabályozók alóli kivételekkel és a kemény valutával visszafizetendő méregdrága kölcsönnel pedig a gazdaságtalanul működőket támogatta az állam; olyan megfontolásokból, amelyeknek a gazdasági törvényekhez semmi közük. így konzerválták a rosszat, a hibásat, tartottak fenn mesterségesen, sőt, hizlaltak mamutméretűre, vízfejűre egy sor céget, amelyek ilyen áron kerültek a magyar gazdaságban monopolhelyzetbe! Bárki mondhatná, ez a múlté, ma már a „nagyokat” sem támogatja senki. Reméljük, így igaz. Csakhogy a monopolhelyzetben levők most a kiszorító változásokon is különösebb megrázkódtatások nélkül teszik túl magukat. Az áremelkedések hozzájuk is begyűrűztek, de ők ezt szépen továbbadják, beépítik áraikba. Tehetik, hiszen olyan termékeket kínálnak, olyan szolgáltatást nyújta-, nak. amelyekhez csak általuk jut a felhasználó. Hiszen éppen ez a monopolhelyzetűk alapja. Portékájuk, szolgáltatásuk akkor is elkel, ha jórészt a saját rossz munkájuk, gazdaságtalan működésük miatt kerül annyiba, amennyibe. Azt mondjuk, eljött a 24. óra: az a folyamat, amely a magyar gazdaságban elkezdődött, mostantól csakugyan vérre megy. Lesznek, akik kihullanak, lesznek, akik megmaradnak. Bármilyen fájdalmas is ez az érintettek számára, ennek sajnos, így kellene lennie. Egy jól működő gazdaságban az ilyen szelektálódás az élet velejárója, a gazdaság egészséges vérkeringésének feltétele. De nem nálunk. Mi nem teremtettük meg az egészséges kiválasztódás körülményeit. így olyanok is kihullanak majd, akik tevékenységének, termelésének hiányát meg- sínylik a túlélők, megmaradnak viszont a monopolhelyzetben levők, a csak méretüknél fogva nagyok, a mamutok. A rosszul gazdálkodók, a költségvetéseik növekedését a fogyasztókra áthárítók. Szóval,' az infláció táplálói. Velük ki végez? , Almási Márta Egy colt magánélete A szóban forgó 38-as kaliberű „Colt Cobra” látszólag ugyanolyan, mint bármelyik pisztoly. Gondosan ápolták, életkorára nem utal a külseje, pedig közel fél évszázada, hogy elhagyta a fegyvergyárat. A történelembe 1963. november 24-én vasárnap este lépett be, a dallasi rendőrség föld alatti folyosóján, az amerikai televízió teljes nyilvánossága előtt. Jack Ruby lokáltulajdonos ezzel lőtte agyon Lee Harvey Oswaldot, akit a két nappal korábban meggyilkolt John Kennedy elnök gyilkosaként kívántak bemutatni. A fekete „Colt Cobra” tulajdonosát, az önhatalmú ítélkezőt letartóztatták, s egy texasi bíróság 1964 márciusában halálra ítélte. Gázkamrára vagy villamosszékre azonban nem volt szükség: Jack Ruby 1967 januárjában ugyanabban a dallasi kórházban hunyt el rákban, ahol Kennedy és Oswald is bevégezte életét. A „Colt Cobra” utóélete e pillanattól kezdődött. Ruby ugyanis alig hagyott maga után valamit — egy órát, egy gyűrűt, néhány ruhát, magánleveleit —, de a fegyver állami biztonságban volt. És nem tudták megállapítani, hogy kit illet. Ruby ugyanis egy korábbi végrendeletében a nővérét jelölte meg örökösként. Ezt később, de már a börtönben, megváltoztatta, s új végrendeletet íratott ügyvédjével. Eszerint az ingóságok a férfitestvérét illetik. A dokumentumot azonban már nem tudta aláírni. A múlt év decemberében megkezdődött tehát az a tárgyalássorozat, .amely eldönteni hivatott, hogy kit illet a híres-hirhedt fekete colt, amit most is az egyik texasi bank páncél- szekrényében őriznek. A döntés egyáltalán nem technikai jellegű. Becslések szerint ugyanis a fegyver új tulajdonosa legkevesebb 250 ezer dollárt vághat zsebre, ha gyűjtőnek adja el az örökség e vitatott darabját. Ha pedig valamelyik nagynevű árverési cégre bízza, ennek a többszörösét is megkaphatja örökségéért. Mellesleg: Jack Ruby 70 dollárért vette annak idején. , CSONGOR RÓZSA: Bal-szerencse •___________i _________________ \ zon a reggelen az ajtón kilépve láttam, a földszinttől a második emeletig minden ' lakó á I gangon, s tele velük az Udvar. A hangzavar elviselhetetlen volt, Csöndet, vágott közbe a házmester. En mondom el, hogyr történt, és a poroló mellé csoszogott. Éjféltájt csöngettek, kezdte azon az orrhangon, pizsamában mentem kaput nyitni. Két ismer Asien férfi állt ott. Se szó, se beszéd, menB: az emeletre. ; Ne zárja be, jövünk mina/árt, mondta az egyik. Pizsamában voltam, fáztam, bemegyek, felveszek valamit, gondoltam. De máris jöttek lefelé a Dolezsállal. A kapuból láttam, fekete autóba szállnak, elhajtanak. Elvitték a Dolezsált. Miért vitték el, kérdem én. Az az ember semmit nem csinált. Reggeltől estig esztergált á. Traktorgyárban, hangos' szavát senki nem vette. A légynek sem ártott. Miért vitték el, zúgták az emberek. Hirtelen hallgattak el, egymásra néztek ijedtem Ettől kezdve csak sóhajtoztak. 4 sóhajtások magosba szálltak, elsötétült felhőjüktől az égbolt. Később esni kezdett Ragacsos lé folyt a kanálisba,; a pincelejáró félé ■■ Es te még állt a sárgás tócsa az.udvaron. . Aznapt éjjel nálam csöngettek. Ajtót nyitottam, két férfi állt otti Vártam magukat, mondtam, fáradjanak beljebb. Kezem ügyében minden vélhetően szükséges holmi, felöltözöm, s mehetünk. Mikor a keszegsovány- házmester .becsukta mögöttünk a kaput, könnyeket láttam a szemében. Meglehet, szerettem volna, hullajtson értem néhányat. A fekete autó a szomszéd ház előtt állt, beszálltunk. Langymeleg nyárester volt, csillagos égbolt alatt suhantunk. Útközben egyre töprengtem: miért éjszaka jöttek, miért nem nappal? Mikor a szavak árjelentése, a tárgyak körvonala egyértelmű. Mit csinálnak nappal e megrögzött éjjeli műszakosok? Majd ha dolguk végeztével a láthatatlan futószalag végén átadnak valakinek, mihez fognak? Csöngetnek-e újabb ajtókon? Miért éjjel? Mindég éjjel, miért? * A Ház, melynek kapuja előtt megálltunk, fényárban lebegni látszott, akár egy angol kísértetkastély. A teremben visszhangozták a falak a dörgedelmet: tudja, hol van? Igen. Miért, azt tudja-e? Nem tudom. Lesz ideje gondolkodni, mondta a hang. Valaki karón ragadott, vonszolt magával. Mentünk lépcsőkön föl és le, le és föl. A cella ajtaja nyitva Vólt, beléptem. Elnyúltam a priccsen, testemből oldódott a görcs^ lelkemből a szorongás. Jó, hogy túl vagyok rajta. Nem kell többé félnem, hogy éjjel csöngetni fognak. Dörömbölés térített vissza a valóságba. A reggelije, mutatott a főidre a feketeruhás. Köszönje meg a dolgozó népnek, akit maga becsapott. Felemeltem a csajkát, megköszöntem a rántott levest. Délben a. babfőzeléket. Este ismét a rántott levest. Sokáig menj ez így békében, nyugalomban. Egy napf nyílott a vasajtó, jöjjön, mondta a feketeruhás. Vonszolt magával föl és le, le és föl sokezér lépcsőn át. Napfényes szobába érkeztünk. Élvakultam a fénytől. Üljön le. Leültem. Senkit, semmit nem láttam. A feketeruhás, talán órák is múltak közben, hogy karon ragadott, jöjjön, mondta. Az ajtóban a nevemet hallottam, jöjjön visz- sza ... Visszamentem, egy szőke férfi mosolygott rám. Látja, milyenek ezek? Beszélni akartam magával, de nem. Elvitték volna anélkül, hogy találkozunk. A férfi egyenruhában volt, hadnagyi rangjelzés a váll-lapján. A szobában tisztaság-szag s reggeli fények. Beszélnem kell magával. Akar-e segíteni nekünk? Kérdés, ki az a nekünk, mondtam. A párt. Hová befurakodott az ellenség. Most belülről bomlaszt. Mint az őserdő fáit a termeszhangya. Rágja, rágják a gyökereit, hogy aztán a fa kidőljék. Ömöljék össze a párt. Segítenie kell, megteszi? Kötelességem, feleltem. Minden valamirevaló ember megtenné. Örülök, hogy mellettünk áll, mondta a szőke hadnagy. Magának nem kell sokat magyarázni, jól ismeri az osztályharc lényegét. Igen, feleltem. Hallgattunk. A feketeruhás váratlanul ragadott karon, vitt vissza a cellámba. Rám csapta a vasajtót. Mellemben dongott a szívem, nem akartam elfelejteni egy szót sem abból, amit a hadnagy mondott. Bárdolatlan fráter, gondoltam, úgy tűnt, a feketeruhás meg a szőke nem értenek egyet bizonyos dolgokban. Egész nap ültem a priccsen. A falakról vízcseppek gurultak, mintha izzadnának a téglák. Á tétlen várakozás az érzéki csalódások forrása. A cellában nincsenek dimenziók, egysíkú, ablaktalan falak vannak, üregben derengő gyér fény, meztelen prices, s csontig hasító vágy: hívjanak. Vigyenek. S mert ez nem történt, balsejtelem kísértett. Eházba is beférkőzött tán? Az ellenség, hogy belülről bomlasszon. A nappalok s éjszakák összemosódtak. Mire újra a hadnagy szobájába kerültem, az ablakok mögött hótól roskadozó faágakat láttam. Beszélgettünk, mindenről. Úgy, mintha régi barátok lennénk. Napok múlva így szólt a hadnagy: kap papírt, ceruzát, le kell írnia mindazt, amiről szót váltottunk. Ettől kezdve írtam éjjel és nappal. Sarkítson a történteken, mondta a hadnagy, ahogy elolvasta. A széles néptömegek nem politizálnak, azt mi tesszük helyettük. Valahogy meg kell értetni velük, hogy az ellenség döntő rohamra készül. Azaz készült volna, de lelepleztük. Túloznia kell a tökéletes hatás kedvéért. Ha befejezzük, lesz tárgyalás is. Minit, ahogy Rajkáknak is volt. Jaj, azt ne, kiáltottam, csak azí ne. Nem akarja? Akkor nem, nyugtatott meg a hadnagy, aki ezúttal kifogástalan katonazubbonyt viselt. Köszönöm, hálálkodtam. Ez időben hosszú időn át reggelenként, hogy felhajtottam a rántott levest, a hadnagy szobájába vezettek. Nem tart már soká, mondta a hadnagy. Mi másra érthettem volna, mint a szabadulásomra? Semmi érdeke, hogy itt tartson. Vártam e reggeli találkozásokat, szívem a torkomban vert. A szerelmes készül ilyen heves érzelmekkel a kedveséhez. Este, hogy rám zárták a cella ajtaját, félni kezdtem. Mi lesz, ha nem hív többé? Mint ama pillanat alatt hűtlenné lett kedves, ki szebbet-jobbat talált egyszer- csák. A hadnagy hívott. Eme hűséget érezvén, fantáziám csikója megtáltosodott. Hazudva képzelegtem, képzelegve hazudtam. Rém-, kém- és besúgótörténeteim tucatnyi — a munkásmozgalom minden harcosának elegendő—golyó és kötél általi halál. A világ valamennyi besúgójának — vesztőhelyácsolat. Nekem tíz életem sem elég, hogy megtorol- tassék a sok bűn. Ha vesznem kell, hát vesszek, van mentségem. Az emberiségért áldozom életemet. Az ellenség meghátrált, szólt egy napon a hadnagy. Nem kell több rém-, kém- és besúgotörténet. Feljegyzéseiből jegyzőkönyvet készítünk, maga szépen aláírja, igaz? Jó munkát végeztünk, köszönöm magának az elvtársak nevében. Két hosszú, magányos nap múlt el a cellában, a harmadikon újra felkisértek a hadnagyhoz. Ezt kell aláírnia, mutatott a hegynyi iratkötegre. Hozzáláttam. A szobában friss borotvaszappan- illat úszott. A hadnagy le nem vette szemét aláíró kezemről, kérdezni szerettem volna, mikor mehetek haza, meggondoltam. Most nem ez a fontos, körmöltem a nevemet minden papírlap aljara. Késő délután végeztem, a hadnagy elnézést kérőén mondta: sok példányban kell. Nagyon elfáradt? Most pihenjen. Hátradőltem a széken, a hadnagy úgyszintén. Néztük egymást. Szemében kék, világos hajában szőke fények táncoltak. Később kiszámítottam, akkor már nyol-. cadik hónapja tartottak abban a Házban. Annak a pincéjében. Mosolyogtam, nyolc hónap óta először. A Hadnagy türelmetlenül felugrott, végeitünk, mondta. Szerencsém volt, nem vették életemet. Megúsztam'négy év fogházbüntetéssel.
