Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-24 / 20. szám

1990. január 24. • PETŐFI NÉPE • 5 HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Utolsó magyar huszárok, figyelem! Nemzeti múltunk, történelmünk, évezredes nemes hagyományaink kuta­tása, feltárása, átmentése a mai és az elkövetkezendő generációk számára különösen fontos. Ennek a folyamatos munkának az eredményességéhez a társadalom közreműködése elengedhetetlenül szükséges. Ma már szinte a feledés homályába merült évszázados honvédelmünk, sorozatos, véres szabadságharcaink egykori nagy múltú és legendás csapat­nemének, a magyar huszároknak a múltja, történelme, hősi tetteik, áldoza­tuk megszámlálhatatlan sokasága, és ezzel együtt az egykori nagyszerű „huszárszellem” is. Éppen ezért — úgy gondolom figyelemre méltó a Ságvári Nádasdy-Ferenc Múzeum 1988-ban megrendezett huszártörténeti állandó kiállítása. Erre a kezdeményezésre az első magyar reguláris hu­szárezred megalakulásának 300. évfordulója kapcsán került sor. A Nádas- dy Ferenc Múzeum üyen irányú — példamutató rf- kezdeményezése az említett kiállítással nem zárult le. Idézem a múzeum felhívását az „utolsó magyar huszárokhoz” és természetesen azok hozzátartozóihoz, leszárma­zottaihoz: „A Nádasdy Ferenc Múzeum az állandó kiállítás sikere alapján Huszár­múzeum Baráti Kör létrehozását tervezi, azzal a céllal, hogy a Baráti Kör elősegítse az első Magyar Huszármúzeum kialakítását Sárvárott. A Baráti Kör tervei között szerepel egy huszártalálkozó szervezése Sárvá­ron, 1990. szeptember első hetének végén. Az alakuló Huszármúzeum Baráti Kör szeretettel várja tagjai sorába minden rendű és rangú huszár, hozzátarto­zó, leszármazott és érdeklődő jelentkezését. Folyamatban van a magyar huszárok második világháborús történetének feldolgozása. E munkához tar­tozik az utolsó huszárok és a hősi halottak névjegyzékének összegyűjtése is, emlékük megőrzése céljából. Ennek összeállításához Szükség van a volt huszárok és hozzátartozóik, valamint az e témával foglalkozók segítségére, visszaemlékezéseire, feljegyzéseire, adataira, emléktárgyakra, fényképekre, dokumentumokra stb. Kérjük ezért a következő adatok közlését: név, születési év, hely, anyja neve, rendfokozata, mikor, hol, melyik huszáralakulatnál szolgált békében és háborúban; milyen harci cselekményekben, mikor, hol vett részt, sebesült (hősi hálált halt), milyen kitüntetésben részesült; milyen kiemelkedő ese­ményt, személyt tart megörökitendönek, kik voltak parancsnokai; egyéb, szükségesnek ítélt más adat vagy anyag. A régi huszárszellemben bízva kérjük az adatokat, illetve a Baráti Körbe belépni szándékozók nevét és címét postai lapon vagy levélben a „HUSZAR" szó feltüntetésével a következő címre elküldeni: Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Várkerület 1. 9600." Az idézett felhívás — úgy gondolom — visszhangra talál a megye társadalma körében is, hiszen — egyéb huszártörténeti vonatkozások mel­lett — a kecskeméti Nagytemplom homlokzatán lévő gyönyörű dombor­művel állítottak emléket az első világháború után „Az élő bajtársak és Kecskemét TH város közönsége” a Császári és Királyi 7. Vilmos huszárez­red hősi halottainak (képünkön). Bár én nem voltam huszár, de mint hajdani katona hiszem, hogy a még élő, de már veterán sorban léyő egykori huszárok, ha ők már nem élnek, akkpr gyermekeik, unokáik, családtagjaik „huszárosán” csatlakoznak majd ehhez a fennkölt nemzeti hagyományaink megőrzését célzó nemes kezdeményezéshez. Bártfai Szabó László Kilátástalanság, reménytelenség Egy munkáscsalád költségvetése 1990-ben — Eddig jól éltűnk — mondja elgondolkodva Fodor Fé­lémé, a Kecskeméti Konzervgyár múszakvezetője —, aki ezt tagadja, az valótlant állít. Féljem itt a gyárban lakatos, három gyermekünk van. Ballószögben sikerült felépiteni egy házat, nagyjából berendezkedtünk, négy és fél évvel ezelőtt pedig egy személygépkocsit is vásároltunk. Nem tartozunk a legrosszabbul kereső munkások közé, hiszen féijemmel a családi pótlékkal együtt tisztán 20-22 ezer forintot viszünk haza. A január 8-ai áremelés azonban padlóra küldött ben­nünket. , A parányi műhelyirodában együtt számolunk. Eddig a rezsire — víz, gáz, villany, tv, rádió, újság — 3800, az OTP- kölcsön-törlesztésre 2700, étkezésre — a három fiú napközi­jére, az üzemi konyhára és a napi bevásárlásra — 800Ó, a munkába, iskolába járásra 800 forintot költöttek. Emellett a talán ma már luxusnak számító kávé és cigaretta havi 1200 forintba került. A gyermekektől sem lehetett megtagadni a havi moziravaló 500 forintot. Az összeadásból kiderül, mindez 17 300 forintot emésztett fel, tehát ruházkodásra, szórakozásra, a kocsi üzemeltetésére — nyáron olykor ki­rándultak —, a tartalékképzésre maradt 4-5 ezer forint. (Ha a cipő, ruha árát s a kamaszodó fiúk növekedését figyelembe vesszük, ez az összeg nevetségesen kevés.) — Nem szoktunk költségvetést csinálni, mindent kifize­tünk, s ami marad, abból élünk, azt kell alaposan beosztani. Az áremelés után mégis leültünk a férjemmel számolni, meg- hányni-vetni a kiadásokat. A rezsi legalább 5 ezer forintra nő, az OTP-tartozásunk a kamatadóval havi 3700 forintra emelkedik. Az élelmiszerárak az égig szöktek, s ezért 11 ezer forintot kell étkezésre, mosásra szánni, mert üres hassal sem tanulni, sem dolgozni nem lehet. A munkába járás is drá­gább lesz, erre 1200-forintot kell fordítani, vagy kocsival bejárni, de a 31 forintos benzinnel ez is meggondolandó. Ez önmagában több mint 20.ezer forint. Hol van akkor egy-egy cipő vagy ruhadarab, amit a gyerekekre vagy ránk kell akasztani? Eddig havonta sikerült néhány ezrest félretenni, amelyhez hozzá-hozzányúltam, de ezután erre sem lesz mód. Az élet nagyon megdrágult, miről kénytelen lemondani egy munkáscsalád? — Alig volt időnk arra, hogy mindent alaposan végiggon­doljunk. Az élelemről nem mondhatunk le; de szorítani kell ezen is1. A ruha, a fűtés, a világítás az, amin lehet még valamennyit spórolni, de a vízen aligha. Le kell mondanunk a kávéról, a férjemnek talán a cigarettáról, ha azt akarjuk, hogy ne adósodjunk el. Az áremelés elsősorban a bérből és fizetésből élőket, a munkásokat, az alkalmazottakat sújtotta. Eddig csupán azokat a legszükségesebb kiadásokat emle­gettük, amelyek nélkül nem képzelhető el az élet. Mi lesz a szórakozással, a kikapcsolódással, a regenerálódással? — Szórakozásunk eddig is csupán az volt, hogy nyáron elmentünk kirándulni Tőserdőbe, meglátogatni a rokono­kat. Ezután erre sem telik majd. A gyermekektől nem vonha­tom el a mozira, az édességre adott pénzt, s a legidősebb, 17 éves fiamnak másra is kell már egy kis zsebpénz. Marad egyetlen szórakozási, kikapcsolódási lehetőségként a televí­zió. Korábban Fodor Pétemé azt emlegette, férjével ők ketten jól keresnek, sőt, a háznál sertést hizlalnak, tyúkokát tarta­nak, a kertben megterem a zöldség, a krumpli is. — így igaz. Mi kivételes helyzetben vagyunk, de munka­társaink közül legtöbben nálam kevesebbet keresnek, akad jó néhány .asszony, aki egyedül neveli egy vagy két gyerme­két, fizeti az OTP-tartozást, s nincs arra lehetősége, hogy zöldséget termesszen, tyúkot neveljen. A mi helyzetünk is kilátástalan, de mi lesz azokkal, akiknek a havi jövedelme a miénk felét sem éri el? Van-e egyáltalán valami, ami élteti ezekben a munkáscsa­ládokban a reményt? — Semmiféle hihető ígéret nincs arra, hogy néhány év múlva talán jobb lesz. Az ember természetesen reménykedik, de hogy miben, azt magam sem tudom. Talán lesz béremelés,. de ez bizonytalan. Nem magunk, a gyermekek miatt aggó­dom. Mi lesz velük? Segíteni aligha tudjuk őket, jó, ha ennivalóra s néhány göncre telik. Ha tovább szeretnének tanulni, akkor kell igazán összehúzni a nadrágszíjat, mert ahogy hallom, ezután az is jóval többe kerül, mint eddig. Ki tudja, mit hoz a jövő? Nem hiszek senkiben és semmiben. Százmilliókat költenek válaszfásra, népszavazásra, külföldi segélyezésre, s közben a munkásoknak, az embereknek nem lesz mit enniük. Kezd elegem lenni ebből... Fodomé nem mondja ki, de szavaiból érezhető; nem ezt az életszínvonal-romlást, kilátástalanságot, reménytelensé­get, gyermekének kiszolgáltatottságát várta az ígért megúju­lástól. Gémes Gábor A JAKABSZÁLLÁS1AK MOSTOHAGYEREKEK VOLTAK I. Könnyes munkásgyűlés után Lakat került a Rugév (Ruhaipari Gép- és Kerékgyártó Vállalat) jakabszállási üzemének kapujára. Néha azért még ki­nyitják. Négyen-öten időnként dolgoznak az üresen kongó műhelyekben: leltároz­nak, számba veszik a szállításra váró szer­számokat. Lehangoló látvány egy ilyen halott üzem. Pedig jó húsz éve milyen biz­tatóan indult minden! Eper helyett motoralkatrész A történetet Nagy Béla, a helyi Népfront Szakszövetkezet elnöke idézi fel: , — Nagy hagyománya volt Jakabszálláson a földieper-termesztésnek. Az itteni emberek kiválóan értettek hozzá. Igaz, Sokat robotol­tak, de megérte, mert tisztes jövedelmet ho­zott. Emlékszem, 1967-ben 47 vagonnyit szál­lítottunk, aminek döntő többsége tőkés ex­portra került. Mindenki örült a szép ered­ménynek, ám hamarosan kiderült, elbúcsúz­hatunk ettől a jövedelemforrástól. Még abban az esztendőben olyan sok eső zúdult a földek­re, hogy kipusztultak az ültetvények. Az újak telepítése sokba került volnaj így más munka- lehetőség után kellett nézni. Ekkor vették fel a kapcsolatot a Csepel Mo­torkerékpárgyárral, amely komoly létszámhi­ánnyal küzdött. Eleinte kétszáznál több ja­kabszállási embert hordtak fel hetente buszok­kal a fővárosi üzembe, majd ’68-tól a szakszö­vetkezet egyik régi gépszínét átalakították és megkezdték a gépek letelepítését.' Rövidesen megindult a termelés. Tengelyeket, egyéb al­katrészeket esztergáltak motorkerékpárok­hoz. Aztán szociális blokkal és újabb munka- csarnokkal bővült az üzem. A fővárosi cég bérbe vette a’ létesítményeket a szakszövetke­zettől s a dolgozók is átkerültek a csepeliek állományába. 1975-től, a jármű- és a konfek­cióipar összevonását követően, Rugév lett a cég új neve. Az átkeresztelkedés termékváltást hozott; kerékpáralkatrészek és -részegységek gyártására álltak át, majd kerékszereléssel bő­vült tevékenységi körük. A bajok 1984—85-ben mutatkoztak először. Akkor kezdték rebesgetni, hogy nem éri meg a vállalatnak Jakab szálláson termelni, mert túl magas a bérleti díj, meg a szállítási költség. Felsejtett a felszámolás rémképe, de hamarosan tovatűnt, mint egy rossz álom. Tavaly ismét szóba került, ám az emberek nem hitték, egé­szen december közepéig. Ekkor egy munkás­gyűlésen Hirsch János, a vállalat igazgatója be­jelentette a jakabszállási üzem felszámolását. Módosított a vt Pór Ferencné betanított gépmunkás arca elkomorul, amikor megemlítem a munkásgyű­lést. Sokáig szótlanul néz maga elé, majd las­san beszélni kezd: — Maga az igazgató jött le bejelenteni a vállalati tanács döntését. Tudtuk, hogy gon­dok vannak az üzemmel, de reménykedtünk az utolsó pillanatig. Minden szó úgy hatott ránk, mint egy-egy korbácsütés, pedig Hirsch igazgató úr nagyon emberséges hangon tudat­ta velünk a döntést. A végén még meg is kö­szönte a munkánkat. Igen ám, de a szép szavak mit sem változtat­tak a tényeken. Nevezetesen azon, hogy a kor­kedvezményes nyugdíjazások ügye nem a ja- kabszállásiak reményei szerint alakult. Az 50 év feletti, 25 éves munkaviszonnyal rendelkező nők, és az 55 év feletti, 30 éves munkaviszony­nyal rendelkező férfiak eredetileg arra számí­tottak, hogy valamennyien részesülhetnek eb­ben a kedvezményben. • Pór Ferencné: Nem könnyű manapság elhe­lyezkedni, hiszen mindenfelől leépítésről halla­ni. A december 11-én összeülő vt azonban úgy módosította a kollektív szerződést, hogy csu­pán a Rugévnél eltöltött éveket lehet figyelem­be venni. A jakabszállási üzem pedig összesen huszonkét évig működött. .. — Eredetileg 5-6 ember mehetett volna kor­kedvezményes nyugdíjba, közöttük én is — mondja Pómé —, így viszont csupán kettő, akik még a csepeli gyártól jöttek hozzánk. — Ön most hova megy dolgozni? — Február 5-én telik le a felmondási időm. Fogalmam sincs, mihez kezdhetek. Nem könnyű manapság elhelyezkedni, hiszen min­denfelől leépítésekről hallani. Meg aztán, me­lyik vállalat kapkod egy ötven éven felüli asz- szony után? Elmeséli még, hogy nagyon is átérezték ott, azon a decemberi munkásgyűlésen, hogy mi­lyen bizonytalan helyzetbe kerülnek.’ Tudták, hogy a fiatalabbaknak sem lesz sokkal köny- nyebb! .— Végkielégítést is csak azok kaptak, akik lehúztak húsz évet — magyarázza —, akinek csak 18-19 éve volt, kimaradt ebből is. Mere­ven kezelték a számokat... Pór Ferencné nemcsak ezért neheztel a cse­peliekre. Elmondja, hogy ő a jakabszállási üzem szakszervezeti főbizalmija. A vállalati tanács ülése előtt, december 11-én tartott a cég szakszervezete egy testületi ülést. Erre neki is küldtek meghívót. Csakhogy azt ő aznap dél­után kapta kézhez, s így nem fejthette ki véle­ményét a készülő változtatásokról!... Gaál Béla (Folytatjuk) A MEGELŐZÉS A CÉL Új szervezetben a bajai egészségügyi alapellátás Január 1-jétől szervezetileg ön­állóvá vált a város egészségügyi alapellátása. — Vajon tartalmi változtatás volt-e a cél, vagy csak egyszerűen visszaállították az 1967 előtti formát? Dr. Szabó Győző igazgató főorvoshoz fordultam fel­világosításért az új egészségügyi intézménnyel kapcsolatban. — A lényeg valóban a tartalmi megújulásban keresendő — kezdte dr. Szabó Győző a magyarázatát. — Az integráció óta mind a fek­vő-, mind a járóbeteg-ellátás egy­séges intézményrendszerben mű­ködött, melynek irányítója a váro­si kórház volt. Most a kórház fel­adata maradt a fekvő- és járóbe­teg-szakellátás, a mienk pedig az alapellátás, ami tulajdonképpen azt a közvetlen orvos—beteg kap­csolatot jelenti, mely más orvos vagy egészségügyi intézmény köz­bejötté nélkül létesül. Ilyen például a körzeti orvosi, gyermekorvosi és üzemorvosi hálózat, a fogorvosi és gondozói szolgálat. A későbbiek­ben ide tartozik a tervezett lakos­ságszűrő állomás is. — Ezek szerint az integráció — mint annyi más esetben —, elhibá­zott lépésnek bizonyult... — Ezt nem jelenteném ki ilyen kategorikusan. Inkább a körülmé­nyek változtak a lakosság egészsé­gi állapotában. Bizonyos elterjedt betegségekkel szemben csak új stratégiával léphetünk fel hatéko­nyan. Gondolok elsősorban a ma­gas vérnyomásra, a cukorbajra, a káros szenvedélyekből, helytelen életmódból származó vagy a daga­natos betegségekre. Valamennyi hosszú idő alatt, alattomosan tá­mad, és mire a beteg orvoshoz ke­rül, már késő lehet a teljes gyógyu­láshoz. Az évtizedeken keresztül fennálló magas vérnyomás vagy súlytöbblet következménye szinte törvényszerűen az agyvérzés vagy szívizomelhalás. — Es miben áll az új stratégia? 'P^A kórházi ápolás' a betegek gyógyulását szolgaija, az alapellá­tás stratégiája pedig az egészséges ember egészségének megőrzésér ben, tehát a megelőzésben rejük. Véleményem szerint felül kell vizs­gálni azt a szemléletet, miszerint kizárólag a fekvőbeteg-intézmé­nyeket kell fejleszteni. Az alapellá­tásnak olyan változásában hiszek, melyben az orvos gondos „megelő­ző karbantartást” tud végezni, sőt emellett a szociálpolitikai tenniva­lókat is vállalni tudja. Az Országos Egészségvédelmi t Tanács elnöke, dr. Ajkay Zoltán ezt a kifejezést használja egyik könyvében: komp­lex mediko-szociális alapellátás. Azért dolgozunk, hogy ez a foga­lom Baján valóra váhon. — Hogyan jellemezné a lényeget közérthetően ? — Az a fontos, hogy az orvos és a beteg között partneri viszony alakuljon ki, melyben mindkét fél egyaránt érdekelt a megelőzésben. Ez nemcsak az embernek ad szelle­mi-fizikai jólétet, hanem a társada­lomnak is óriási megtakarítást je­lent a gyógyítási költségek terén. Nyilvánvaló, hogy érdemesebb a fékcsövet rendszeresen ellenőrizni és szükség szerint kicserélni, mint a baleset után a járművet, sőt a sérülteket is meggyógyítani. Lehet, hogy a hasonlatom kissé sáníít, de a költségek tekintetében aligha. Hasonlítsuk a fékcső árát az össze­tört autóéhoz, nem is beszélve a sérült utasok gyógyításáról. Ha si­kerül a megelőzés, azaz az egészség megőrzése, akkor nem kell a táp­pénz, nem megy tönkre anyagilag a család, megmenekül a tehertől a társadalom. '— Bocsánat a kérdésért: Nem tartja magát egy kissé túlzottan is derülátónak? — Munkatársaimmal tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Át kell formálni az egészségügyi dol­gozók és a betegek gondolkodás- módját. A társadalombiztosításra pedig az a feladat vár, hogy ki­munkálja az egészségügyi dolgo­zók érdekeltségi rendszerét és az alapellátás munkásait a megelő­zésben és a befejezett ellátásban tegye érdekeltté. Ezzel együtt hoz­zon létre olyan betegbiztosítási rendszert, mely fejleszti az egyén felelősségérzetet a saját egészségi állapotát illetően. Gál Zoltán KÉPERNYŐ Beszélgetős műsorok Azt hiszem: statisztikai fölmérések is igazolnák sokunk érzését; lényegesen több alkalmi fórumot, kerekasztal-beszélgetést, inteijút láthatunk-hallha- tunk a televízióban, mint bármikor korábban. Jó ez nekünk?—kérdezhetnék az elteijedt szólás­sal. Afighatévedek,ha véleményemetsokak vélekedése­ként ismertetem: kisebb baj, ha a képernyőn olykor lé­nyegtelen, izzadva kiagyalt ügyekről cserélik ki nézete­iket, netán semmitmondó fecsegéssel múlatják a kisza­bott időt, mintha lemaradnának fontos, közérdekű hí­rek hátterének, összefüggéseindk megvitatásáról. Ä televíziónak is köszönhető, hogy mind többen mérgelődnének, ha azt mondaná meg az ilyen felada­tokra kijelölt műsorvezető, hogy erről vagy arról mit kell, mit szabad gondolni. Akadnak persze még bő­ven, akik a rendet azonosítják a világ leegyszerűsíté­sével, az árnyalatok eltüntetésével, a mindent egy kaptafára húzó zsarnoksággal. A beszéljük meg műsorok tömeges megjelenésekor még az újság varázsa is a nézői szokások módosítá­sára késztetett sokakat. Az igazság győzelmének érezték még a politikától magukat távoltartók is, hogy legalább szólni leheiett sokáig takart, elhallga­tott ügyekről. A televízióból és ném párttag ismerő­söktől értesültek öregek és fiatalok a várható áremel­kedésekről, szigorításokról, fontosabb személycse­rékről, a politikai cikcakk újabb fordulatairól. Megteremtődtek a rendszeres véleménycsere kere­tei. A Kitűnő Hírháttér mindenekelőtt. Tárgyilagos­ságával, problémaérzékenységével, távlatosságával, stílusával ma is példát mutat. A nézők szövetsége­süknek érzik; megkérdi, amit ők is szerettek volna tudni, vagy a Hírháttér alapján tájékozottságukhoz maguk is szükségesnek éreznek. A Napzárta is népszerű, bár alighanem valame­lyest csökkent nézői száma, hatasa bizonyosan. Mindkét műsor alkalmazta a tudtommal Horvát János és társai által meghonosított esti tanakodó tapasztalatait. A lazán szerkesztett TV 2-ben nem köti hetekkel, hónapokkal korábban kidolgozott, előzetesen kellően megtárgyalt, megrágott, ellenőr­zött terv a műsorkészítőket. Hiába a jó témaválasztás, ha a műsorvezető nem tud mit kezdeni az adott tárgykörrel, nem tudja „meg­szólaltatni” a meghívottakat. Főként a második mű­sornál kedvetlenítenek a csupán rutinjukra — majd csak kérdek valamit — hagyatkozó riporteri meg­nyilvánulások. Idegesít, ha csak mímelt, megjátszott a kérdező érdeklődése, nem hiteti el, hogy nincs annál érdekesebb, fontosabb, mint amibe közösen beavat­ják a tisztelt előfizetőket. Zavarnak a lómposan, ma­gyartalanul fogalmazó kamerás kollégák. Többen képtelenek megtanulni, hogy az aki főnévi vonatko­zó névmás csak személlyel kapcsolatban helyénvaló, tárgyakra, állatokra, fogalmakra amellyel, amivel utalunk. Áz egyik Napzárta-vezető szerint „van egy pár üzem, aki...” Később újra megismételte, bizo­nyítva, hogy nem egyszeri nyelvbotlassal botránkoz- tatta meg a hallgatóságot: „üzemek, akik”. Csak a legérzékenyebb tévés kollégák képesek al­kalmazkodni a megszólal tátották egyéniségéhez. Fő­ként az úgynevezett egyszerű emberekkel képtelenek megtalálni némelyek a közös hangot. Kínosan hat­nak a gyerekekkel gügyögő, negedeskedő interjúk. 'Legutóbb — ha jól emlékszem — az Új Hullám produkált elviselhetetlen interjúkat. Felhígult, saj­nos, a sportrovat is. Legutóbb — például — az egyik ifjú munkatárs világjáróinkat alázta meg. Nemes szenvedélyüket kétszer is mániaként (azaz rögeszme­ként) emlegette. Mindén tekintetben kiemelkedett a lehallgatási ügyről szervezett beszélgetés. Baló György a kényes ügyről hiteles, tárgyilagos, a történtek emberi vonat­kozásait is érzékeltető műsort készített, a Fekete Doboz közreműködésével. . Szenzációs műsort vártunk. Azt is kaptunk. Heltai Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents