Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-18 / 15. szám
199«. január 18. • PETŐFI NÉPE • 3 Egyházi vezetők az MDF-klubban „Főkönyvelő elvtárs! Csak nem gondolja komolyan... ?” „A hetvenes évek közepén egy, tanítványomat — akinek az apja történetesen főkönyvelő volt a faluban — beíratták hittanra. — Főkönyvelő elvtárs! Csak nem gondolja komolyan...? — kételkedett értetlenül a pedagógus. — Miért? — csodálkozott szintúgy a gyermek apja is. — Hát, a kettős nevelés miatt. Egészen mást tanulnak a templomban, a hittanon, és egészen mást hall a fiú nálunk, az iskolában. A főkönyvelő elgondolkodott. Láthatólag még bizonytalanná is vált egy pillanatra. Kis szünet után bökte csak ki: — Kérem! Magam is jártam gyerekkoromban hittanra. ^Vli ott azt tanultuk, hogy legyünk becsületesek, tiszteljük a szüleinket, dolgozzunk rendesen, és szeressük az Istent. Hogy maguk egészen mást tanítanak az iskolában? Akkor inkább onnan veszem ki...” A harsány derűt kiváltó történetet Ruppert József, a kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatója adta elő a napokban a helyi MDF- klubban. A városban működő egyházak múltjának, jelenének, jövőjének különféle kérdéseiről szóló beszélgetésre rajta kívül Kis János evangélikus és Varga László református lelkészeket, valamint Fejes László katolikus plébánost hívták meg. A nagy érdeklődéssel fogadott összejövetel házigazdája Szenes Márton volt. . ^ Bevezetőjében utalt arra, hogy pártja nem kívánja semmilyen módon befolyásolni az egyházat. A társadalom számára fontos területek között azonban számtalan van, amelynél szükségesnek tartják az együttműködést. Ennek megfelelően programjukban a magyarországi egyházaknak is jelentős szerepet szánnak. A leglényegesebbek: a szociális segélyezés elosztásában, az embernevelésben, a családi nevelés hiányainak pótlásában, a különféle gyermekintézmények, iskolák működtetésében, a nevelőintézetekből kikerültek to- vábbgondozásában, a szenvedély- betegek gyógyításában, a kórházak működtetésében, ugyanitt a lelkiápolásban, a kisebbségek védelmében, valamint a hit- és erkölcstan oktatásban. — Szeretném kiemelni a sorból a hitoktatást — fejtette ki véleményét az elhangzottakról Fejes László. A katolikus egyház képviselője szerint ez pillanatnyilag a legfontosabb. Elmondta, hogy a napjainkra megváltozott légkörre jellemzően szabadon, örömmel jönnek most hittanra beíratni gyermekeiket azok, akik — különféle retorzióktól tartva — korábban nem tették ezt. Hasonló tapasztalatokról számolt be az evangélikus Kis János, valamint a református lelkész is. Náluk egyébként több mint háromszorosára növekedett tavaly a hittant hallgatók száma. Közös véleményük: az órarendbe iktatott hitoktatásra van szükség. Egyébként ez nem igényel állami döntést — állították egybehangzóan, példákkal is illusztrálva. Helyi feladat, a tanácsok vezetőin, az iskolaigazgatókon múlik. A szabadabbá vált légkört bizonyítja, hogy egyre több az egyházi esküvő és a keresztelő is. Egy területen nem találkoztak csak a változással: a templomokban. Az isten- tiszteletre, misére járók száma stagnál. A két kecskeméti katolikus plébániához például közel hatvanezer ember tartozik. Tízévenként, égy-egy novemberi vasárnapon, hagyományosan megszámolják a szentmisén megjelenteket. A nagytemplomban, a piaristák és a barátok templomában, a Czoll- ner téri kistemplomban, valamint a tanyasi misézőhélyeken. Három évtizeddel ezelőtt ez a szám 11 ezer volt, 1969-ben hétezer, tíz esztendeje hatezer, tavaly pedig 6 ezer 500. A református egyház istentiszteletein átlagosan négyszázan jelennek meg. Húsvétkor és karácsonykor mintegy kétezren. A gimnázium igazgatója által korábban előadott, derűt fakasztó, de fájdalmasan realista történet egy valamire alkalmas volt. Sajátosan mutatta be az állam és az egyház kapcsolatát az elmúlt évtizedekben. Ruppert József az egyházi gimnázium igazgatójaként maga is tapasztalhatta a retorziókat. Azokat, amelyek diákjait érték. Nem véletlen, hogy a nagy hírű iskolába a hatvanas években, a hetvenes évek elején nem nagyon tolongtak a jelentkezők. Szüleik egyéni karrierjét, olykor még állását is kockáztatták azok, akik a „Piárban” szerettek volna tanulni. Továbbtanulásuknál szintén fekete pont volt az egyházi iskola. Az igazgató szerint az elmúlt három évben változott csak meg gyökeresen a helyzet. Három éve százhú- szan, tavalyelőtt kétszázan, most pedig háromszáznál is többen jelentkeztek a három első osztályba. Az egyházak egyébként is nagyobb szerepet kívánnak vállalni az oktatásból, miként tették ezt korábban, az államosítás- előtt. A Piarista Gimnázium például még több osztályt indítana, a kecskeméti református iskola ismételt avatását pedig 1991-re tervezik. Nagyon bíznak benne: az Ókollégiumban ... Megfogalmazódott az is, hogy az iskolák működtetésére az államnak is áldoznia kell a jövőben. Ruppert József még a jelenlegi helyzetről mondta el a véleményét egy meglehetősen félresikerült információ miatt: íl^,A múlt héten megjelent az újságokban egy írás, amely arról szólt, hogy az egyházi iskolák mostantól az államiakkal azonos módon részesülnek a javakból. Egyébként is tavaly 400 milliót kaptak ezek az intézmények — így a hír —, tehát fogják be a szájukat. A rendfőnökünk fölhívta a minisztériumot, hogy mikor mehetünk a 400 miihóért. Kiderült persze: félreértésről van szó. Azt a pénzt nem az egyházi iskolák, hanem a magyarországi egyházak kapták. Gyarló volt tehát a hír, a magyarázat és az elővezetés is. A helyzet ugyanis az, hogy mi nem kapunk fizetést, magát az iskolát, azaz a „Piárt” pedig évente mindössze 30 ezer forinttal támogatja az állam. De mi lesz majd, ha megint gyűjtést szervezünk a templomokban az egyházi iskolák javára? A hívők joggal mondhatják: most olvastak a 400 millióról... A beszélgetésen szóba került az is, hogy megkezdődtek a tárgyalások az évtizedekkel ezelőtt államosított egyházi ingatlanok visszaadásáról. Valamennyi egyházi vezető úgy vélekedett: nagyon- nagyon bonyolult és hosszadalmas egyezkedés várható. Ahhoz azonban, hogy az egyházak a velük szemben megnövekedett igényeknek eleget tehessenek, a feltételeiket is javítaniuk kell. Miként munkájuk társadalmi megítélését. Varga tiszteletes úr így JbegzéJt,erről;, — Nagyon hosszú ideig mondták: improduktív szolgálatot végzünk. Én vallom azt, hogy amikor a templomok szószékeiről a lelkészek igét hirdetnek, amikor az elkeseredett, a koporsó mellett gyászoló családoknak vigaszt nyújtanak, akkor az egyházak építő szerepe vitathatatlan. Mert a lelki vigaszból erőt merít az ember. Ezen kell az egyházak szolgáinak fáradozniuk, a maguk sajátos, békességet teremtő eszközeikkel... Noszlopy Nagy Miklós MOTTÓ: „Nád a házam teteje, Rászállott a cinege Hess le róla cinege Beszakad a teteje” (Magyar népdal) Mára már ott tart az ember, bogy egy független parlamenti vizsgálóbizottság rendkívül alapos, de huzavonának tűnő munkáján is feldühödik. A Czinege személyi jogait a legtöbben úgy védelmeznék igazán, hogy kitennének egy kis avas szalonnát az ablakpárkányra — azt csipegesse, ha éhes. Tudvalevő, hogy Bokor Imre Kiskirályok mundérban cúnű könyve a volt honvédelmi miniszter, a volt hadseregtábornok Czinege olyan visszaéléseit, sikkasztásait, korrupciós botrányán tárta fel, melyeknek egy ezrelékéért egy egyszerű magyar állampolgár már réges-régen börtönben ülne. Nem úgy a Czinege! Független vizsgálóbizottság alakult, amely a Parlamentben már hónapok óta informálódik azokról a dolgokról, amiket a vak is lát. Hányszor cserélt lakást (mármint az állam lakásait), volt-e saját vadászterülete, kapott-e, adott-e ajándékokat, szerette-e a piát, ingyen dolgoztatta-e a katonákat és a többi rejtély — mind világos, mint a nap. Legalábbis számunkra. Régi elvbarátai, persze, beszélnek összevissza arról, hogy nem tudnak semmit. Ez eddig még hagyján lenne, hiszen tudjuk, hogy a demokrácia malmai lassan őrölnek, s bíztunk abban, hogy ez a vizsgálat egyszer majd kedvező eredménnyel jár. (Mondjuk, kalitkába kerül a Czinege.) Tegnaptól reményeink elszálltak. Kiderült ugyanis — a Népszabadság, illetve a Reform egy cikke nyomán —, hogy a vizsgálat kellős közepén Czinege, mintha mi sem történt volna, újabb fészket épít, sőt egy újabb állami fészket akar ezen kívül kifizettetni. A hatóságok pedig úgy tesznek, mintha átalud- ták volna az elmúlt esztendőt. Felajánlottak 19 cserelakást a fészket kereső Czinegének, fizetnének hatmillió forint lelépést a szolgálati lakásért, persze nem fogadta el egyik lakást sem. Ügy vélte (gondolom), hogy mint tartalékos honvédet, jobban is megbecsülhetné a magyar haza, és kiválasztott egy tizenkilencmilliós eladó villát, hogy a különbözeiét hitelezze meg neki az oly hálás magyar állam. Ha Önök most azt gondolják, hogy az illetékesek bemutatták a nemzetközi karjelzést, akkor nagyon tévednek. A remek üzlet ugyanis azon hiúsult meg, hogy a villát már nem akarják eladni. Itt tartunk most. A szegény kis Czinege ott a ül a nagy (négyszáz-valahány négyzetméteres) bizonytalanban, zsebében pőre hatmillióval, fáradt izmaiban meg a Varsói Szerződésért tett nagy erőfeszítések. Csak nyugodtabb lenne egy kalitkában! A szövetkezeti tagok vagyona nem az államé! Felszólítás bojkottra A Németh Miklós miniszterelnökhöz írt nyílt levél másolatát megkapta szerkesztőségünk is. Börcsök András elnök a Bugaci Aranykalász Szak- szövetkezet tagsága nevében tiltakozik a szövetkezeti tagság vagyonának államosítása ellen. Részletek a levélből: „Az Önök kormánya az 1989. évi XLIII. törvényjavaslattal, illetve ennek parlamenti elfogadtatásával deklarálta a szövetkezeti tagság vagyona egy részének államosítását. Arról van szó, hogy a gyalázatosán alacsony szinten tartott mezőgazda- sági felvásárlási árak ellensúlyozására, a kedvezőtlen adottságok kiegyenlítésére a szövetkezetek különböző dotációkat, fejlesztési támogatásokat, adókedvezményeket kaptak. Ezeket a könyvelésben — a forrás oldalon — például állami juttatás elnevezéssel kell nyilvántartani. Most kiderült, hogy ezt állami vagyonrészként szándékoznak kezelni — holott erre korábban utalás nem volt —, és az állam ezentúl a szövetkezetektől állami vagyon utáni részesedést kér. Például a majdan fizetendő többlettermelési adó terhére kérhettek a szövetkezetek fejlesztési támogatást. E támogatás után rendes kamatot kellett, fizetni addig, míg a termelésfejlesztésből keletkezett többletárbevétel utáni termelési adóból nem törlesztettek. Ez esetben is a kapott fejlesztési támogatás címszó alatt futó pénzt — tulajdonképpen hitelt — hiába fizették vissza kamatostól, az alapszámlán továbbra is ott díszeleg az „állami juttatás”. „Megemlitem, nagy szerencse, hogy a mezőgazdasági kistermelőknek nem kell könyvelniük — legalábbis hivatalosan —, nem kell mérleget letétbe helyezniük. Mert ebben az esetben a nekik kocatartásra, tehénszámnövelésre stb. adott fejlesztési pénzeket is állami vagyonként lehetne kezelni. E logikából kiindulva meggondolandó az újrakezdési kölcsön felvétele is, hiszen az „ördög nem alszik”, mondja a közmondás, visszafizetés ellenére ezt is állami vagyonnak lehet nyilvánítani!” A nyílt levélben Börcsök András indítványozza: „A különböző támogatások, fejlesztések stb. folytán a szövetkezetek könyvelésében a jelenlegi állami fejlesztési részként nyilvántartott összegek saját fqrrásjiént legyenek figyelembe véve. Erre vonp(ko- zóan a Pénzügyminisztérium módosítsa könyvviteli előírásait.” „Amennyiben — írja Németh Miklósnak a szövetkezeti elnök — ilyen intézkedés 1990. január 20-ig nem történik, e levéllel indítványozom valamennyi szövetkezet, területi szövetség és a szövetkezetek szövetsége felé a pénzügyi kormányzat bojkottálását. Javaslom, hogy az 1989-es zárszámadásról az előírt határidőre az adóhatósághoz csak a pénzügyi kapcsolatokat regisztráló részt adják be. A mérleget, eredménykimutatást és. mellékleteiket pedig csak a parlamenti választások után, ha arra szükség lesz. A szövetkezet ugyanis a tagoké, ezen az alapon csak a tulajdonosok előtt kötelező a vagyonnal való elszámolás. Az állam csak az adóztatással kapcsolatos elszámolásra tarthat számot.” A megye két területi szövetségénél hasonló ügyben végeznek vizsgálatokat. Az így feldolgozott adatok tudatában a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége az Alkotmánybírósághoz szándékozik fordulni ez ügyben. A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének felmérése szerint az itteni gazdaságok vagyonának 12 százaléka szerepel azon a könyvelési royaton, amit most állami tulajdonnak szándékoznak minősíteni. Az idevonatkozó előírások szerint ugyanis külön kell nyilvántartani minden olyan pénzt, amit az államkasszából kaptak a szövetkezetek. Függetlenül attól, milyen célra. Az állami támogatás egyébként — tartalmát tekintve —- a mezőgazdaságon belüli jövedelemátcsoportosítás volt. Bizonyos esetekben fejlesztésekhez igényelhették (ültetvénytelepítés, állattenyésztési beruházás), zömében azonban a kedvezőtlen termőhelyi adottságú szövetkezetek kapták. Hazánkban ugyanis a mezőgazdasági árak nem a leggyengébb, hanem a közepes minőségű földek termelési költségeihez igazodtak. A Kiskunságban a szövetkezetek felére kiterjedő felmérés szerint 730 millió forintot tartanak nyilván ezen a rovaton, megalakulásuk óta „göngyölítve” ezeket a pénzeket. A Bácskai és Dunamelléki Termelőszövetkezetek Területi Szövetségénél szintén készül ezeknek az adatoknak a vizsgálata. Az 1988. december 31-ei mérlegadatok szerint a nyilvántartott állami vagyon részaránya 6,3 százalék. Ez az arány a tavalyi számviteli előírások miatt év végére kisebb lett, az állami vagyon utáni részesedés összege 136 millió forint. (Hozzátesszük: az itteni gazdaságok 1988-as nettó költségvetési befizetéseinek összege 118 millió forint.) Az adatokból teljesen illogikus dolgokra is fény derül. Például: a nyilvántartott állami vagyon zöme tíz évnél régebben keletkezett, a számviteli előírások azonban ezek amortizációját nem tették lehetővé. Az állami vagyon jelentős része például célcsoportos útberuházásokkal kapcsolatos juttatás. Az utakat közösen használja tsz, állami gazdaság, községi tanács, magánszemély, viszont a szövetkezet tulajdonában és nyilvántartásában szerepelnek. A célcsoportos támogatással létesült erdők nagy részét mára kivágták. A faeladásból származó árbevétel eredményt növelve vállalkozói, illetve jövedelemadó alapját képezte. így egy ma már nem létező erdőre kapott állami alapjuttatás után kellene részesedést fizetni a gazdaságoknak. Az állam vállalataitól állami vagyon utáni részesedésként 18 százalékot kér. A szövetkezetektől annyit, amennyit az adott szövetkezet saját tagjainak fizet, vagyon utáni részesedésként. Ez a számítások szerint az elkövetkezendő években — sajnos — jóval szerényebb lesz 18 százaléknál. A gazdaságok, a teszövök, az országos szövetség a szóban forgó rendelkezést tehát nem elsősorban anyagi vonzata miatt, hanem elvi okokból kifogásolják. Gál Eszter AZ ADMINISZTRÁCIÓS TERHEK NÖVEKEDÉSE MIATT Magánkereskedők munkabeszüntetése Az Országgyűlés novemberi ülésszakán a pénzügyi kormányzat előterjesztése alapján módosították az általános forgalmi adóról, a vállalkozási nyereségadóról és a személyi jövedelemadóról szóló törvényeket. 1. A forgalmi adó-átalány megszüntetése az áfa-rendszerben tehetetlenné teszi az adminisztráció egyszerűsítését. Az eddigi elszámolási rendszerrel szemben kereskedőinknek a továbbiakban lényegesen bonyolultabb elszámolási mód szerint kell könyvelniük, és ez elviselhetetlen többletmunkát jelent. 2. Az általánostól eltérő — vendéglátószakmára irányadó — különleges eljárás továbbra sem teszi tehetővé a beszerzés szerinti átlagadókulcs alkalmazását, és ez azt eredményezi, hogy az érintettek (ahol nagyobb az ételforgaiom, mint az italértékesítés) kénytelenek az általános eljárás szerinti áfa- fizetési módot választani. Mindez még fokozottabb adminisztrációs munkát jelent, és egyidejűleg a szeszes ital forgalmazására ösztönöz. 3. A nyugtaadási kötelezettség a kereskedőinket tehetetlen helyzetbe hozza. A vásárlók gyors kiszolgálását megnehezíti, esetleg további munkaerő alkalmazását teszi szükségessé. Mindezek miatt kérjük az Országgyűlést, vegye fontolóra az alábbi javaslatainkat:, — a forgalmiadó-átalány visszaállítását, — egységes áfa-mérték bevezetését, — az eddigi számlaadási kötelezettség meghagyása mellett vonja vissza a nyugtaadásra vonatkozó előírását. Tagságunk szerint a javasolt intézkedése elfogadása nem csökkénti az állami költségvetés bevételeit, ugyanakkor megalapozná a vállalkozók bizalmát! A javaslataink érvényre juttatása érdekében több megyei szervezetünk kereskedőinek kezdeményezésére felhívunk minden magánkereskedőt, hogy 1990. január 22-én és’23-án munkabeszüntetéssel demonstrálja csatlakozását követeléseinkhez. Sztrájkolnak a kiskereskedők A magánkereskedő nem akar sokat. Kereskedni és a munkájából tisztességesen megélni. Legalábbis, akit a szakmaszeretet irányított erre a rögös életpályára. Munkabeszüntetésre adni a fejét, amikor azon töpreng, mivel lehetne nagyobb forgalmat elérni? Elment a józan eszük? Sajnos, nem az övéké! Hanem azoké, akik megregulázni szándékozzák az ősi foglalkozás mai űzőit. Akik íróasztalaik mellől olyan regulákkal sújtanak, amit kétezer évvel ezelőtt Platón Állam című munkájában is elitéit: mondván, a kereskedés emberek közötti viszony, azokat a partnereknek kell egymással kialakítani, adminisztratív beavatkozással sohasem lehet megszabályozni. Hát megpróbálják. Új forgalmiadó-bejelent- kezéssel, átlagkulcs alkalmazásával spékelt áfával, késedelmi kamattql, mifenével. Számlával, melynek 13 adatot kell tartalmaznia (egyszerűsített számla epeién „csak" U-etf elmulasztás esetén borsos pénzbírsággal... Éppen csak a deres visszaállítását nem helyezik kilátásba. Aki hazudik, lop, csal, eddig is megtette. Aki ezután is eszerint „dolgozik”, nehezen lesz megfogható. A fokhagymamaffia, a tollbiznisz, a zöldséggengszterek szabadlábon élvezik a milliókat. A kiskereskedő meg meggebed. Esetleg adminisztrátort állít be a könyvelésbe, vagy jogtanácsost fogad. Vagy bezárja a boltot. Elébb a sztrájk idejére, majd véglegesen. , Ebből lenne a magyar gazdaság megújulása, a vállalkozó szellem feltámasztása? Aligha. n. m. Kiskereskedők Országos Szervezete
