Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-16 / 13. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. január 16.

ELKESEREDETT KIS- ÉS NAGYTERMELŐK

Áremelés, mindent bele!?

A napokban két levelet is kaptunk ugyanarról a témáról. Az egyiket egy termelőszövetkezet főkönyvelője írta, a másikat kiskunfélegyházi kistermelő. A főkönyvelő név szerint vádol egy másik céget, a kisterme-, lő csak panaszkodik, maga sem tudva már, kihez is lehetne itt fordulni? Ki segíthet, hogy megálljon az árak emelkedése?

Tisztelt Szerkesztőség!

Több éve olvasom az Önök lapját nagy megelégedéssel, de most van egy kis problémám. Az utóbbi időben több számukban írnak az élelmiszerek árának növekedéséről, viszont nem találtam sehol a sertések felvásárlási árának és a takarmányok árának változását. Pedig ez az utóbbi időben olyan változásokon megy át, hogy megérdemelne néhány sort. Tulajdonképpen én még soha nem írtam ilyen levelet, nevetett is a férjem, hogy úgyse reagál rá senki, de nem baj, legalább kidühöngtem magamból, ami piszkál.

Mi egy turnus alatt 50-60 sertést is hizlalunk. Tavaly már majdnem abbahagytuk, hisz a jövedelmezőség szinte a nullára csökkent. Viszont ekkor jött, hogy fokozni kell a termelői kedvet, emelték a felvásárlási árakat. Nálunk 53 forintról 60 forintra, míg a takarmány árát 18 forinttal.

Hozzá kell tennem, mi nem bolti táppal hizlalunk, hanem magunk keverte takarmánnyal. Ez vált be. Tehát még megérte hizlalni, hisz mi a malacokat sem vesszük, van hét anyadisznónk. Meg is hagytunk tavaly 50 kismalacot hízni. Közben a felvásárlási árat felemelték 65 forintra, aminek nagyon örültünk, hogy így talán marad is valami a sertéseken. Emlegették, hogy januárban emelik a takarmányok árát, de arra álmomban sem mertem gondolni, hogy a búza, árpa mázsája 210 forinttal nő! Szóval, fokozzák a termelői kedvet, a kistermelő 70 forintot szeretne kapni a sertés kilójáért? Adjuk meg, hisz fokozni kell, ugye, a kedvet, mivel tavaly már néhol húshiány volt (ha nem is akarták kimondani), sokan levágatták az anyadisznókat is. Jól megadták! Igaz, felemelték 69 forintra a felvásárlási árat, de közben, illetve ezzel egy időben felemelték a takarmány árát is: 210 forinttal mázsáját, 550 forintról. (Búzadara, árpadara.) Azt már képzelni sem merem, mennyivel ment feljebb a koncentrátum ára, hisz abban a legnagyobb a beltartalmi érték: vitaminok (A, B3, E), fehérjék, keményítő stb. S persze, az indítótápok is, mint a malac I-es, a süldőtápok. Tehát a takarmányok ára 25-30 százalékkal ment fönteTób, míg a sertés felvásárlási ára 30 százalékkal. Kérdem én, akkor hol van itt a termelői kedv fokozása, vagy miért maradt minden a régiben?

Mi kiszámítottuk, hogy egy sertés mennyibe kerül. Egy mázsa takarmány 1044 forint (árpa-, búza- és kukoricadara, koncentrátum). Ebből kell négy mázsa, tehát 4176 forint. Ezt eszik meg választási koruk után, de addig sertésenként egy zsák malactáp is kell, és az anyát is etetni kell a szoptatás alatt. Ez minimum 1300 forint, összesen 5476.

Egy sertés (számoljunk átlagot) 115 kg, mikor leadásra kerül. Tehát 110 kilogramm a fizető. Ez 69 forint kilogrammonként, 7590 forint. Ennyit kap a kistermelő egy darab sertésért, ebből levonjuk az előállítási költséget, marad 2114 forint. Ennyi maradna a termelőnek, de még nem számoltuk a közben felmerülő állatorvosi költségeket, a különböző ásványkiegészítőket, a szállításhoz (takarmány stb.) használt benzint, az almozáshoz használt szalmát. Tehát másik 1000-1500 forintot. Marad 500-600 forint. Kérdem én, akkor mi marad a munkánkra, s mi lesz a haszon? Ne legyünk elkeseredve? Két megoldás van, azt hiszem. Egy: vagy felemelik a felvásárlási árat (a takarmányé az marad) minimum 75-80 forintra. Kettő: vagy eladjuk az anyákat mi, termelők, és nem hizlalunk többet, de gondolom, nem kell ismételni, hogy ez hova vezet.

Húshiány lesz, s vehetjük azt is valutáért, mint sok mást! Hisz csak annyit termelünk majd, ami saját szükségletre elég lesz, 500-600 forintért hat hónapig, néha hét-nyolcig is, nem érdemes kockáztatni és mínusz 5-10 Celsius-fokban fagyoskodni a sertésekkel ilyenkor.

Köszönöm, ha elolvasták, mi a problémánk.

Tisztelettel:

Szűcs Ottóné Kiskunfélegyháza

Nyílt levél a Bács-Kiskun Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezetőjének:

Tisztelt Igazgató Úr!

Nyílt levélben keresem fel Önt a keveréktakarmányok 1990. január 2-ai áremelésével kapcsolatosan a termelők és fogyasztók érdekében egyaránt.. Ha már 1990 az áremelés- és inflációlavina elindításának időszaka, miért ne lennének ebben élenjárók Önök, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat részéről?

Mélységes felháborodással vették tudomásul a termelők az Önök által alkalmazott keveréktakarmányárakat, melyeket minden indoklás nélkül 1990. január 2-án bevezettek. Példának csak két tápféleség árváltozását emelném ki a sok közül: a GT—ISV—M—1 hízótápot, melynek fogyasztói ára a múlt év decemberében 881 forint volt mázsánként, a jelenlegi emelés után 1150 forint. Az áremelés mértéke 3,5 százalék, különbsége pedig 269 forint. A „B” egységes sertéstáp ára 642 forintról 994 (!) forintra módosult, az áremelés 54,8 százalék, a különbözet pedig 352 forint.

Az Önök vállalata 1990. június 30-áig az 1989. évben felvásárolt gabonákból gyárt keveréktakarmányt, a felvásárlási árak pedig a takarmánybúza, a takarmányrozs és árpa esetében 405 forint, kukorica esetében pedig 456 forint mázsánként. Az importtakarmányok (fehérjék, premixek, koncentrátumok) árváltozását Önök 1989-ben folyamatosan érvényesítették áraikban, többszörös áremeléssel, legutóbb 1989. november 20-án.

Amikor ma hazánkban a sertéstartás — de általában az állattartás — válságos helyzetbe került, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat a 24. órában tett lépést a termelői ár rendezésében. Úgy éreztük, hogy 1989 végére a hízósertés felvásárlási ára abba a pozícióba került, hdgy szerény nyereség mellett újabb kedvet adjon a termelőknek a sertéshizlalásra. Önök ezt egyetlen tollvonással — áremeléssel — „megelőzték”. Ezen intézkedésükkel a sertéstartást ismét válságos helyzetbe hozták.

Igazgató Úr! A termelők magyarázatot szeretnének kapni az Önök indokolatlan, 30-50 százalékos áremelésre. Semmi olyan árhatás nem következett be, amivel az ilyen mértékű áremelést indokolni tudnák. Igaz, hogy a termények szabad ár formába kerülnek az 1990. évi új termény betakarításakor, de a jelenlegi információk szerint mindössze 15-20 százalékos ter- melőiár-növekedéssel lehet számolni, és azzal is csak fél év múlva. Vagy talán akkor is újabb áremelést kívánnak végrehajtani?! Hiszen akkor már indokolni is tudják!

Nem tudom, elgondolkodtak-e Önök hazánk lakosságának tűrőképességén. Amikor minden negyedik állampolgár jövedelme a létminimum alatt van és képtelen megvenni a 250 Ft/kg-os sertéshúst, a szalámiról már ne is beszéljünk, mert az csak álom az alacsony jövedelmű embernek. Vagy újabb húsáremelést akarnak kieszközölni, mivel a jelenlegi termelői ár — az új keveréktakarmány-ár mellett — nem fedezi a termelési költséget, és ha a húsipar ismét felvásárlási árat kényszerül emelni, az minden bizonnyal fogyasz- tóiár-emelést eredményez?

A termelők és fogyasztók megnyugtató választ szeretnének kapni Önöktől az áremelés részletes, és az egyszerű ember előtt is érthető indoklásáról. Nem gondoltak-e még arra, hogy az esetleges felesleges költségeket — amelyek bizonyára bőven akadnak az Önök háza körül is — lefaragják? Nem gondoltak-e még arra, hogy ne csak a vállalat érdekeit képviseljék ilyen radikális áremeléssel, hanem célkitűzéseikkel és áraikkal segítsék elő a magyar kibontakozást? Nem gondoltak-e még arra, hogy tisztességes, szerény nyereséget takaró árak kialakításával az infláció megfékezésével segítsék elő a gazdasági és politikai stabilizációt? Ahhoz, hogy a gazdasági stabilizációt megté- remthessük és az inflációt megfékezzük, minden termelő vállalatnak, így az Önökének is hozzá kell járulnia.

Megértő és megnyugtató válaszát várják a Petőfi Népe olvasói.

Üdvözlettel a termelők és fogyasztók nevében: Bazsa Sándor, a Szanki Új Élet

Mg. Szakszövetkezet főkönyvelője

Dr. Molnár István, a Bács-Kiskun Megyei Gabona- forgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója „megértő” volt ugyan, de megnyugtató választ nem tudott adni. S tulajdonképpen visszadobta a labdát a mezőgazdaságnak, azaz a termelőknek. íme, az általa elmondottak:

— A mi áraink nem tartoznak a tisztán szabad kategóriába. Az úgynevezett keverési díjat és a nagykereskedelmi árrést központi intézkedések szabják meg, a többi összetevő beszerzési áron kerül be az árvetésbe. Például búzát átlagosan 500 forint körül vásároltunk, a levélben említett 405 forint már a múlté. A keverési díj öt évig változatlan volt, idén januárban ezt is emelték a nagykereskedelmi árréssel együtt. Ugyanakkor ez csak a növekvő költségeink fedezésére elég. Bennünket ugyanúgy sújt az energia, a kisegítőanyagok, a munkaerő árának, a szállítás költségeinek emelkedése, mint más vállalatokat. Hozzáteszem még mindehhez, hogy az importfehérjén már nincs állami támogatás. Decemberben még 1750 forint volt száz kilogramm szójadara, januártól 2080. Ezeket a költségeket nem tudjuk lefaragni a saját házunk táján. Küldjünk el száz embert? Egy-két százalék megtakarítást esetleg jelentene. A szanki főkönyvelőnek mindenben igaza volna, ha a GMV év végén százmilliós nyereségeket vágna zsebre. De nem így van. Ha minden kötelezettségünknek eleget teszünk (nyereségadó, áfa kifizetése, hiteltörlesztések), akkor szinte nullára fut ki a vállalat. Ötmilliárdos árbevétel mellett a nyereség alig éri el az egy százalékot.

A gabonaforgalmi ütközési pont a termelők és a felhasználók között Méghozzá úgy, hogy termelő és felhasználó ugyanabból az ágazatból kerül ki, sőt, gyakran ugyanazok. Ahogy növelik a gazdaságok a termény árát, úgy nő a tápok és takarmányok ára is. Nem tudok sok biztatót mondani, legfeljebb azt, hogy indokolatlanul nem fogunk árat emelni. De a szemes termények felvásárlási árai még most sem „álltak be” teljesen, van például 700 forintos kukoricaár. Ez további költségnövelő tényező.

*

Megjegyzésünk: az infláció megfékezése, sajnos, nem egyetlen vállalaton, és nem csak a vállalatokon múlik. Egyébként a kormány, az árbatóság, sőt a gazdasági kamara is intézett már nemegyszer szózatot a termelő cégekhez, miszerint legyenek mértékletesek és visszafogottak árkérdésekben. A szózatoknál most már többre lenne szükség.

— má —

LAPUNK

KÖZBENJÁRÁSÁRA

Ismét szerelhet, vizsgáztathat vonóhorgot az autóklub

December közepén a Magyar Autóklub kalocsai csoportjának elnöke levelet küldött szerkesztőségünknek, kérve támogató közbenjárásunkat a következő ügyben: „Már több mint tíz éve működik a Magyar Autóklub műszaki állomása Kalocsán, a klubtagok általános megelégedésére. Szolgáltatásaink sokrétűek, amelyek közül kiemelkedik az időszakos műszaki és a vonóhorog-vizsgáztatás. Az utóbbi lehetőséget megvonta tőlünk a közlekedési felügyelet, s ezzel jelentős gondot okozott az autósoknak. Kérjük a szerkesztőség szíves támogatását Kalocsa és vonzáskörzete több mint 4 ezer autóklubtagja nevében.”, A levelet dr. Filvig Géza, a helyi csoport elnöke és negyvenhárom klubtag írta alá.

A levél alapján felkerestük dr. Faragó Edét, a Bács-Kiskun Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatóját és arra kértük, tegye lehetővé az autótulajdonosok számára a vonóhorog helybeli vizsgáztatását, amit eddig az autóklub végzett, s amivel szemben sem műszaki, sem más minőségi kifogás nem merült fel. A megyei közlekedési felügyelet igazgatója és a Magyar Autóklub megyei szervezetének titkára közötti beszélgetés eredményre vezetett; a közlekedési felügyelet ismét lehetővé tette, hogy a Magyar Autóklub helyi csoportjainál, a vonóhorog felszerelését követően, a járművet levizsgáztathassák.. Ily módon Kecskeméten szombaton 6— 12-ig, Kalocsán, páros héten, szerdán 6—13-óráig, Kiskunhalason, páratlan héten, szerdán 6 —13 óráig, Baján minden hónap utolsó pénteken 6—13 óráig, illetve Tiszakécskép páros héten ZT-Vizsgalápon 11—13 óráig lehet vizsgáztatni.

G. G.

Bemutatja Baja városát a kölni Horizont

Figyelemre méltó cikk jelent meg a nyugatnémet Horizont című lapban, amely a nemzetközi kapcsolatok erősítését tűzte ki célul. A cikknek az a címe: Baja, a három nemzet városa — lendületbe jön a gazdasági élet és a kereskedelem, A cikk megemlíti azt is, hogy Baján a lakosság nyolc százaléka beszéli a német nyelvet, és arról is ír, hogy új iskola, kultúrcentrum épül a városban, amely alkalmas arra, hogy a német nemzetiségű gyerekek kedvező körülmények között tanulhassanak, megismerkedhessenek a német nemzetiség hagyományaival, valamint kulturális előadások tartására is alkalmas lesz az épület.

A Kölnben megjelenő Horizont című magazin, amelynek Balázs Ferenc Pál a főszerkesztője, úgy véli, hogy három gyújtópontba sorolható Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság együttműködésének lehetősége. Az első helyen a gazdasági témák szerepelnek, idetartozik az is, hogy minden érdekli a nyugatnémet olvasót, ami mutatja, hogy Magyarország politikájában, iparában, kereskedelmében és mezőgazdaságában milyen új vonások észlelhetők. A lap megemlíti azt is, hogy a magántőke is egyre nagyobb szerepet játszik a város életében, s ezért bemutat egy helybeli kereskedőt, Maász Imrét, aki korábban használt autókat, alkatrészeket árult, később pedig a Tefal-gyártmányok széles skálájával bővítette a választékot. A Horizont napirenden tartja a Magyarországon élő németek életének eseményeit, éppen ezért tudósít arról, amint erről már beszámoltunk, hogy új iskolájuk lesz a német nyelvű diákoknak.

Az írás egyébként visszapillant Baja történetének nevezetes állomására, arra az időre is, amikor a törökök fürdőket építettek és dervisiskola is volt a városban. Majd pedig megemlíti azt is, hogy valamikor a dunai hajózás mennyire felélénkítette á város életét, és azt írja, hogy kilátás nyílik arra, hogy a Duna—Majna—Rajna-csatorna építése után Baja kikötője ismét jelentős szerepet játszhat a nemzetközi hajózásban és forgalomban. A lapban más, megyénkhez kapcsolódó anyagok is olvashatók. Interjút adott Szép Károly, az Alföldi Tüzép vezérigazgatója és riport készült a keceli Pintér Művek tevékenységéről.

VILÁGSZÍNVONALÚ TRAKTOR

A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár az amerikai J.I. Casf céggel, kötött marketingszerződés alapján termékei ellenértékeként 50 db Magnum—7130-as típusú, 175 lóerős, nehéz, univerzális traktort importál. Ez a traktortípus a maga nemében a világon az elsőnek számít szenzoros komputeres vezérlése, univerzális felhasználási területe miatt. A traktor első darabját több hónapon keresztül hazai viszonyok között eredményesen próbálták ki, és ezért meri ajánlani a Rába a hazai felhasználóknak, illetve termelési rendszereknek. (MTI-fotó)

Mi legyen a veszteséges vállalatokkal?

Szinte minden hazai párt programjában nagy súlyt kap a követelés, hogy számolják fel a veszteséges vállalatokat. Ezzel szemben szó sem esik arról, hogy minden vállalatnál szüntessék meg a pocsékolást, számolják fel a bürokráciát. Ebben súlyos, egyoldalú szemléletet, sőt tudati torzulást látok.

Nem a megszüntetéssel kell kezdem

A veszteséges vállalatok felszámolása ugyan a piacgazdaságokban természetes és állandó folyamat, amit a politika alig vesz tudomásul, hiszen normális piaci viszonyok között a veszteség nem válhat tömegjelenséggé. Hiszen a gyengén működő vállalatokat legtöbbször már „menet közben” átszervezik, a felesleges kiadásokat megszüntetik, a veszteséges részlegeket leadják, még mielőtt általánossá, krónikussá válhatna a veszteségesség. A modem társadalmakban a tartósan veszteséges nagyvállalat ezért igen ritka jelenség. A fent elmondottakból tehát az lenne az első tanulság, hogy nem a veszteséges vállalatokat kell felszámolni, hanem mindig és mindenütt a> veszteségek, a pazarlások, a felesleges kiadások ellen kell küzdeni. Mégpedig a meglévő, működő vállalatokon belül, és nemcsak azoknál, amelyek már veszteségesek, hanem mindegyiknél: a nyereséggel gazdálkodóknál is. De mit tegyünk akkor, ha a múlt hibáiból sok veszteséges vállalatot örököltünk?

Biztosítani kell, hogy csak az a vállalat legyen veszteséges, amelyik valóban az. A mi jelenlegi árrendszerünkben, a mérlegadataink mellett semmi biztosíték nincs arra, hogy minden veszteséges vállalat valóban az, sőt meg arra sem, hogy a nyereséges vállalatok valójában nyereségesek-e. Mi most előbb akarunk vágni, aztán mérni. Ezt a sorrendet feltétlenül meg kell fordítani..

Nálunk a veszteségessé^ fogalmát nem társadalmi, hanem szűk vállalati szemszögből ítéljük meg. Veszteséges az a vállalat, amelyiknek kevesebb a bevétele, mint a kiadása. Ez így van jól a főkönyvelők és az adóhivatal szempontjából. A társadalmi érdek azonban mást kíván. Erre ugyan már jó hatvan éve Keynes felhívta a figyelmet, de még mindig nem vettük tudomásul. Mi van ugyanis, ha leállítunk egy veszteséges vállalatot? Nemcsak a veszteséget takarítjuk meg, hanem kiesik egy sor költségvetési bevétel, hiszen nem fizet tovább bérjárulékot, más adókat.

Már a veszteséges vállalatok jelentős hányada esetében,ez több,'mint a veszteség. De kiesik a vállalat eddig évente

elszámolt amortizációja is. A vállalati veszteség pedig csak kivételes esetben nagyobb, mint a befizetett adók és az amortizáció összege. Ezen túl a leállítás esetén költségvetési többletkiadásként jelentkezik a munkanélküliek részére kiutalt segély. Ha ezt is szembeállítjuk a veszteséggel, akkor már aligha akad népgazdasági szempontból is veszteséges vállalat. Legalábbis én még nem találtam.

A munkanélkülivé vált dolgozó kieső bére is veszteség

Én mindenesetre szeretnék annyira szocialista maradni, hogy veszteségnek fogjam fel a dolgozók kiesett bérét is — minden olyan esetben és addig —, amíg nem sikerül újra elhelyezkedniük. Jobb volna a népgazdasági szemlélet eddigi hamis értelmezésétől végre megszabadulni. A gazdaság végcélja nem a költségvetési egyensúly, nem is a kormány pénzügyi helyzete, hanem a dolgozók jóléte. Engem különösen nem zavarna az, ha a kormány ugyan még évtizedekig gazdasági nehézségekkel - küzdene, de közben a lakosság — ha nem is svéd, de — elviselhető életszínvonalon élne. A veszteséges vállalataink környéke ma az ország virágzó környezetének számít, hiszen többek

között azért veszteségesek, mert több bér áramlik ki, mint amennyit a piac elismer. Hány olyan veszteséges termelőszövetkezetünk van, amelyik mellett jól élnek az emberek? Nemcsak a tagok, hanem a környező települések lakossága is. A betakarítás után összegyűjtött kukorica vagy burgonya csak a szövetkezet mérlegében veszteség, a népgazdaságnak nem az. Sőt előfordulhat, hogy ez hasznosul a legjobban.

Azt kellene végre megtanulnunk, hogy egy modern társadalom nem azért gazdag, mert nincs benne veszté- séges vállalkozás, hanem azért, mert ezeket bőven ellensúlyozzák az eredmények, a népgazdaság haszna, az áh lampolgárok jóléte. A marxizmus legnagyobb tévedése abban állt, hogy hibák, veszteségek nélküli társadalmat akart. Kiderült, hogy minél tökéletesebb egy társadalom, minél magasabb abban az életszínvonal, annál több a veszteség is. Ezzel szemben, annak mi vagyunk a legjobb bizonyítékai, hogy korunkban a lehető legrosszabb az a gazdaság, amelyik mindenáron a hibák kiküszöbölésén erőlködik, és közben elfojt minden pozitív kezdeményezést, kiöl minden kockázatot.

A vállalatoknak sem a hibák mindenáron való megszüntetését kell erőltetni, hanem az eredmény maximalizálását. Ez pedig nagy kockázattal, azaz viszonylag sole veszteséggel jár.

Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell mindenütt a hibák kijavításán fáradozni. Sőt mindenütt ezt kell tenni, nem csak azoknál, amelyek veszteségesek, vagy annak tűnnek. A gyakorlati tapasztalatok szerint a legnagyobb tartalékok nein a halódó ágazatokban vannak, hanem a legdinamikusabbak- ban, azokban, amelyek nyereségesek. Egy nyereséges vállalatnál több kárt okoz a kezdeményezéseket kiölő bürokrácia, az oda nem illő részletekkel való vesződés.

Nem bányászokból, hanem bürokratákból van sok

Ezzel el is érkeztem mondanivalóm lényegéhez: Nem a veszteséges vállalatok felszámolásában, hanem a piaci viszonyok erősítésében, a vállalatokat nyomorító és költséges bürokrácia leépítésében vannak a legnagyobb tartalékok. Magyarországon nem a bányászokból, a műtrágyagyári munkásokból van sok, hanem a bürokratákból. Amíg százezrével ülnek felesleges vagy éppen kártékony munkát végző bürokraták a meleg hivatalokban, addig nem volna szabad egyetlen, fizikai munkát végző munkást sem elbocsátani.

Ne a veszteséges vállalatok felszámolásáért hadakozzunk, hanem az általános pocsékolás ellen. A nyereséges vállalatoknál sokszor akkora összeget ér el a pocsékolás, mint amekkora a veszteséges vállalatok hiánya. Lehet, hogy a politikusoknak a választások előtt nem tanácsos ujjat húzniuk a bürokratákkal, de legalább ne akarjanak politikai tőkét kovácsolni maguknak a munkások elbocsátásával.

Tudom, hogy sokan munkásdemagógiával vádolnak, de az egyes körökben népszerűtlen igazságot is ki kell mondani. (MTI-Press)

Kopátsy Sándor