Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-16 / 13. szám

1990. január 16. • PETŐFI NÉPE • 5 ÉLETSORSOK — I VÉGIG BENNE MARADTAM A Mindig a nép — Ki ez az ember? — kérdezte hazánk bécsi nagykövete Jakab- szálláson, a Gaál Károly jó hangulatú könyvpremierjét követő baráti falatozáson.- Oda kell rá figyelni — mondta szomszédjának a megyei tanács elnöke. — Sándor, Dugár Sándor — tudatta a közülünk való büszkesé­gével a vendéglátó termelőszövetkezet egyik vezetője. Érthető volt büszkesége. Mindenki élvezte a gyönyörűen ő-ző, homoki magyar ízes, magvas köszöntőjét. Magam is a fölfedezés örömével kértem: alkalomadtán mondja el életét. Még láthatta Mathiászt Az időpont-egyeztetés körülmé­nyesebbnek bizonyult, mint gon­doltam. A nyugdíjas mezőgazda- sági szakember ma is kertészkedik, számíthatnak rá népfőiskolái elő­adások szervezői, a szentkirályi származású hazafi sohasem tarisz- nyázta el az időt. Jól sejtettem: megizzadok, amíg mondandójá­nak legalább a legfőbb fordulatait belegyömöszölöm egy mindig helyhiánnyal küszködő napilapba. — Elemistaként a Mátyás téri iskola padjait koptattam. Szívesen emlékszem a költő-iskolaigazgató­ra, Faragó Laura rokonára, Faze­kas Ernőre. A sors ajándékának tartom, hogy egészen kis gyerek­ként még láthattam Mathiász Já­nost. A közelünkben lakott Kató­I natelepen, tejet vittem reggelen­ként az öregúrnak. Családi emlé­kekből is tudom: anyagi gondok­kal bajlódott. Még a tej árával is soká tartozott. Volt úgy, hogy egy pohár borral sem tudta megkínálni atyámat, amikor egy süldő ügyé­ben jártunk nála. Rengeteget áldo­zott a nemesítésre, akárcsak Ko­csis Pál. — Őt is ismerte? — Barázdaszomszédunk volt. Bizalmába avatott, őszinte maradt hozzám, amikor én még fontos be- ósztásbaif voltam, őt pedig kulák- nak bélyegezték. Már annak is örülhétStt. hogy a teljes félreállítás után — egy előírt tanfolyam elvég­zésével — brigádvezető lehetett. 1953 előtt egyszer kitűnő borral kínált. Kérdeztem: miféle itallal örvendeztetett. Hiába próbálta le­beszélni a válaszról felesége. „Úgy hívom, hogy a kulák könnye”. Mellette voltam élete legnehezebb napjaiban. Halott a barázdában — Mikor? — A háború utáni első béke- húsvéton. Egy délután két orosz fegyveres, meg egy — talán civil — policájféle zargatta a tanyákat. Hozzánk is berontottak, rám sze­gezte egyik a géppisztolyát, pálin­kát követelve. A biztonság kedvé­ért éjszakára családomat bevittem a városba. Lövöldözésre ébred­tem. A Kocsis-porta felé dörrentek a puskák. Virradatkor néztem meg, mi történt. Még oda sem ér­tem, már tudtam: nagy baj van. Halott szovjet katona feküdt az egyik barázdában. Kiderült, hogy éjszaka visszatértek a terepet dél­után fölmérő rablók. Természete­sen nem engedte be őket Kocsis Pál, hiába dörömböltek. Betörték az üvegveranda ajtaját. Többször belőttek a lakásba. A nemesítő fe­lesége ijedtében rosszul lett. Félje azt hitte: golyó találta. Végveszély­ben fölkapta vadászpuskáját. Az újabb támadás után kilőtt. Én kí­sértem be a szovjet parancsnok­ságra. Letartóztatták, én meg sza­ladgáltam fűhöz-fához. — Ügy látszik, burokban szüle­tett Kocsis Pál, mert — tekintélyes emberek közbenjárására — 46 nap múltán szabadon engedték. Lekulá- kozása után néhány évvel Kossuth- díjat vehetett át a Parlamentben. között élt • (Méhesi Éva felvétele) — Némi részem lehetett meg­tiszteltetésében. Nemesítéseire, ku­tatási eredményeire felhívtam a mezőgazdasági szaklap szerkesztő­jének a figyelmét. Az ő cikke nyo­mán mások is érdeklődtek mun­kássága felől. A hercegnő és a népi írók — Ilyen környezetben nem lehe­tett kétséges, hogy milyen pályát választ Dugár Sándor, a református gimnázium növendéke. — Kiszámíthatatlan a sors. So­káig úgy gondoltam, hogy a lelkek kertésze, pap leszek. Egyik roko­nunk ajánlotta a keszthelyi gazda­sági akadémiát. — Mi vonzotta a földhöz? — A nép között éltünk mindig. Diákkoromban tanyai előadások­ra jártam, korán kezeimhez simult a kapa, a metszőolló. — Mit köszönhet a Balaton-parti Georgikonnak? — Kitűnő tanárokat, jó szakmai alapokat. Itt tudatosult bennem, hogy a kétkeziekhez tartozom, fe­lelősséggel tartozom r sorsukért, tarthatatlannak ereztem a társa­dalmi ellentmondásokat. — Nagybirtokos szülők gyerme­kei, leendő gazdatisztek között döb­bent rá elmaradottságunkra? — Fájdalmasan érintett, hogy magamfajta fél-parasztivadék csak elvétve kerülhetett Keszthelyre. Ösztönös ellenérzéseimet az álta­lam kedvelt népi írók megerősítet­ték. Az első vidéki könyvnapon lelkesen árusítottuk könyveiket. Darvas József egyik művét Feste- tich herceg lengyel származású fe­lesége vásárolta meg tőlem. Díjnyertes pályamű — Közéleti buzgalma hagyott-e időt a tanulásra? — Mindvégig jól vizsgáztam. 1941-ben pályázatot nyertem A magyar gyümölcs jövője című dolgozatommal. — Milyennek látta a gyümölcs holnapját? — Adatokkal próbáltam bizo­nyítani: nemzeti kincs, még inkább az lehetne, ha a kormány okosab­ban támogatná a termesztést, az értékesítést. Vizsgáltam: miért esz­nek jóval kevesebb gyümölcsöt ná­lunk, mint a fejlettebb nyugati or­szágokban. Az exportot tehát nem a belföldi igények rovására akar­tam növelni, hanem korszerű, nagytáblás gyümölcsösök, a tájhoz alkalmasabb fajták révén. Szemlé­letváltozást, a piaci igények érvé­nyesítését szorgalmaztam a ma­gyar gyümölcs tízparancsolatá­ban. (Később elolvashattam a megle­pően érett, sok tekintetben ma is időszerű tanulmányt. Hányszor el­panaszoltuk azóta is: „hiába va­gyunk itthon annyira eltelve a ma­gyar gyümölcs ízével, aromájával, zamatosságával, ha külsejük és csomagolásuk nem tudja a vevő szemét megnyerni”.) — És hogyan képzelte el a saját jövőjét? — Úgy éreztem, hogy a szakis­meretek terjesztésével használha­tok a legtöbbet. Ezért ösztöndíjjal megszereztem a gazdasági szakta­nár képesítést is. Közben mind kö­zelebb került a front hazánkhoz. Heltai Nándor (Folytatjuk) JANCSÓ-KORSZAK KECSKEMÉTEN (12.) Belépés egy üveg vörösborral A Jancsó—Hernádi—Gyurkó vezetés nemcsak a játszási formák gyarapítását ígérte Bács-Kiskun megyenek, hanem vállalkozni kí­vánt sok más, színészek, színházi és irodalmi szakemberek részvéte­lét igénylő közművelődési tevé­kenység folytatására is. Terveztek értelmiségi találkozókat, ankéto- kat, üzemekkel történő kapcsolat- felvételt, irodalomórákat, kiállítá­sokat, műsoros esteket, klubéletet, időszakos kiadványokat stb. Szán­dékukban állt, hogy — maguk kö­ré gyűjtve egy írókból, képzőmű­vészekből, zenészekből, az ország neves értelmiségiéiből álló gárdát — a színházat a megye egyik szel­lemi centrumává teszik. Ezeknek az elképzeléseknek csak töredéke vált valóra, s az is olyan alacsony színvonalon, hogy többet hasznait volna a társulat hírének, ha lemondanak róluk. Az első esemény a Kerámia Stúdióban tartott ismerkedési est volt. A cél: a társulat összekovácsolása, vala­mint kapcsolatfelvétel a társművé­szetek itt dolgozó képviselőivel. Az est felemás eredménnyel zárult: a tagok ugyan alaposan „összeis­merkedtek” egymással (másnap több ezer forintos takarítási díjat fizetett a színház), a Kerámia Stú­dióval korábban kialakult kapcso­latok azonban meglazultak. Gyurkó táncolt, míg el nem fáradt A következő alkalommal a veze­tés a megye értelmiségi dolgozóival kívánta megismertetni a társula­tot. Kétszáznál több meghívót küldtek szét, de—a nyolcvan szín­házi alkalmazotton kívül — mind­össze tizenkét értelmiségi jött el a találkozóra. A vendégeket aligha­nem a terrorisztikus modorban fo­galmazott meghívó tartotta távol: „Belépés egy üveg vörösborral” — így határozták meg a részvétel feltételét. Az ötlet nemcsak a meg­rögzött absztinenseket bőszítette föl, hanem a sör és a pálinka ked­velőit is. Maga a műsor sem bizonyult kevésbé agresszívnek. Bevezetés­ként a csoportos szereplők kara elénekelte — igen hamisan és ener- váltan — a készülő Jöjj délre, cim­borám! címadó dalát, majd Gyur­kó László egyenként a színpadra parancsolta, megénekeltette vagy megszavaltatta a társulat néhány tagját. (A legszellemesebben La- manda László mutatkozott be: megmondta a nevét, majd Gyurkó felé fordulva közölte, hogy éppen négy éve ismeri a kecskeméti kö­zönség.) A magánszámokat Gyurkó és Galkó kettős jelenete követte. Az előbbi színpadra \ szólította az utóbbit, majd elárultá a közönség­nek, hogy merényletet fog elkövet­ni: olyan szöveg felolvasására kéri a színészt, amellyjel az most talál­kozik először. Galkó a kezébe vet­te a feléje nyújtott papírlapot, s felolvasta róla Gyurkó Jobba Ga­biről írott emlekbeszédét. Már majdnem a szöveg végére ért, ami­kor megbicsaklott a hangja, s „nem bírom tovább” kijelentéssel megtagadta a felolvasás folytatá­sát. Az utolsó mondatokat a szer­ző személyes tolmácsolásában is­merhette meg a közönség. Nincs tényalapja annak a feltételezésnek, hogy Galkót előre felkészítették a közreműködésre. A teremben ülők mindenesetre úgy érezték, hogy amit láttak, az egy könnyfacsaró- nak szánt, ám nagyon rosszul ren­dezett színpadi jelenet volt. A hi­vatalos program zárása gyanánt a jelenlévők, vigyázzban (ki tudja, miért), elénekelték a Kossuth- nótát. Ezután a vendégek haza­osontak, a társulat számára pedig megkezdődött a kollektívává neve­lés második szakasza: Gyurkó a színpadra vezényelt mindenkit, a közös táncolás, éneklés folyt mind­addig, amíg ő el nem fáradt. Illyés-emlékest A közművelődési program har­madik rendezvénye az Illyés Gyu­la-emlékest volt, amely iránt orszá­gos érdeklődés nyilvánult meg. Néhány szakember e műsor, s nem az előtte tartott nagyszínházi pre­mier kedvéért utazott Budapestről Kecskemétre. Az est igen nagy csa­lódást keltett, pedig a vezetőség igyekezett fölhasználni a balsikerű értelmiségitalálkozó tapasztalata­it: ezúttal nem vörösbort volt köte­lező fogyasztani, hanem fehéret, nem kellett a nézőknek magukkal hozniuk, hanem .adták, és a cso­portos szereplők sem a háttérben ültek, hanem Illyés-versidézettel ékesített fehér trikóban szolgálták fel az italt a vendégeknek. Az igazi bajt természetesen ezút­tal sem a külsőségek okozták. Az összeállítást rosszul szerkesztették, a rendezés hevenyészett volt, a versmondók felkészületlenül lép­tek a színpadra, a tervezett techni­kai eífektusok alkalmazását nem gyakorolták elégszer. Gyurkóék a súlyos szakmai küdarcot az időhi­ánnyal magyarázták, ez azonban elfogadhatatlan mentség. Az emlekest megtartását a nyár folya­mán határozták el, a felkészülésre két hónap állt rendelkezésre. A rendezésért Márton Istvánnak 10 ezer forintot, a koreográfiáért Zsurofszky Zoltánnak 8 ezer forin­tot fizettek. Ekkora összegű tiszte­letdíj fejében a színház köteles lett volna megkövetelni, hogy olyan műsor szülessék, amely méltó Illyés emlékéhez. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen színvonalú prog­ram összeállítására már nincs lehe­tőség, az igazgató halasztást java­solt. A művészeti vezetők azonban megmagyarázhatatlan makacsság­gal ragaszkodtak elképzelésükhöz. Más, említésre méltó nem történt A közművelődés területén más, említésre méltó esemény nem tör­tént, s ennek magyarázata nem­csak abban keresendő, hogy a szín­ház egyre kevésbé győzt^ teljesíteni ígéreteit. Igény sem mutatkozott e tevékenység iránt. Gyurira színhá­zi modelljének ez az eleme'anakro­nisztikus képződménynek bizo­nyult. Magyarországon, 1983—^ 84-ben viszont gyakorlatilag nem volt közművelődési szempontból ellátatlan terület. Azt a szolgálta­tást,. amit a Gyurkó-féle színház ígért, egészében a művelődési ott­honok, illetve az iskolák nyújtják, s ha történetesen egy művelődési ház színészt igénylő programot szándékszik szervezni, akkor kí­vánságával egyenesen a színészhez fordul, mert a közvetlen kapcsolat kevesebbe kerül és rugalmasabban megteremthető, mint az intézmé­nyek közötti egyezség. Az sem elhanyagolható akadály, hogy a mai élet- és munkafeltételek mellett egy község lakói dologidő­ben nem lennének mozgósíthatók egész napokat betöltő programok­ra; legfeljebb, ha olyah közönség­szervezési módszereket alkalmaz­nának, amelyekre korunk felnőtt nemzedéke nem szívesen emlékszik vissza. Úgy gondolom, a megvál­tozott világban a Gyurkó által megálmodott kultúrbngádok csak igen ritkán közlekedő nosztalgia- vonatok utasai lehetnének; ez alól a szerelvény alól kigördült az idő. Balogh Tibor (Folytatjuk) FI L M J EG Y ZET A Nap birodalma Az új amerikai produkció első filmkockái láttán több—jelenték­telennek éppen nem mondható — részletből is kitalálhatja a néző, hogy Steven Spielberg: az E.T., A harmadik típusú találkozások vagy Az elveszett frigyláda foszto­gatói rendezőjének újabb munká­jára ült be a moziba. A többi kö­zött abból is, hogy ismét fiatalkorú a főszereplő: új-Hollywood legsi­keresebb rendezője ugyanis a szí­nes bőrűekről szóló (kevésbé sike­res) Bíborszín kivételével minden eddigi munkájában tinédzserkorú hősöket állított története közép­pontjába. A Nap birodalma ugyancsak egy gyerek nézőpontjá­ból ábrázolja a világot. A Christi­an Bale alakította Jim azonban már nem a szokásos, jól bevált, akcióktól hemzsegő fantáziavilág- ban éh életét. Spielberg ezúttal szo­katlanul sötét színekkel fest köré nagyon is földközeli hátteret. A harmincötmillió dolláros szu­perprodukció a II. világháború idején játszódik, helyszíne Sang­haj, ahol az elkényeztetett Jim él az angol elithez tartozó szüleivel. Imádja a repülőgépeket, csodálat­tal bámulja a város felett elhúzó japán gépmadarakat is. Eszébe sem jut, hogy féljen tőlük, noha erre minden oka megvolna. Az an­gol kolónia azonban úgy hiszi,' nincs mitől tartania, ezen a helyen megúszhatja a háborút. A fiú já­tékból leadott morzejelei indítják el a japán támadást. Egyik pillanatról a másikra megváltozik körülötte a világ: el­szakad a szüleitől, nincs mit ennie, és vizet sem könnyű találnia. Az elkényeztetett, Sanghaj legjobb is­kolájába járó, 12 éves gyereket új, eddig ismeretlen élmények érik. Kifosztják az utcán, ami még min­dig kellemesebb a hamarosan rá- köszöntő megpróbáltatásoknál. Elfogják a japánok, s egy fogolytá­bor poklában kell megküzdenie az életben maradásért. Ezekben az években élete egyik legszerencsé­sebb fordulata, hogy sikerül fölve­rekednie magát egy teherautóra, amely egy elviselhetőbb helyre vi­szi. Sok társával együtt egy repülő­teret kell építeniük a japán harci gépeknek. Feltalálja magát ebben a helyzetben is, ám ahogy telnek a hónapok, évek, mind kevésbé elé­gíti ki ez az élettér. Nagy csapás­ként éli meg az amerikai légierő bombatámadásait. A japán inter­nálás négy éve súlyos nyomokat hagy, a nem mindennapi megpró­báltatásokat átélő Jim immár nem egy kamasz, hanem egy túlélő sze­mével kénytelen látni a világot. Spielberg meglepően komor tó­nusú filmjének forgatókönyvét a neves drámairó: Tom Stoppard írta J. G. Ballard önéletrajzi ihle­tésű regényéből. Hogy a korábbi műveihez képest Spielberget mi vonzotta e szokatlan alapanyag­hoz, arról egy interjúban így vall: „Soha nem olvastam még olyan történetet, ahol a felnőttek világá­ban egy gyerek férfiszemmel szem­lélte volna a dolgokat. Ez ponto­san az ellenkezője annak, mint amikor egy férfi a még mindig benne lakozó gyermek szemével fedezi fel a világot.” A lenyűgöző technikai „varázs­lások ”, különleges effektusok vir­tuózaként ismert rendezőt állítólag a történetben rejlő gazdag képi megoldások lehetősége is vonzot­ta. Állítása szerint első televíziós filmje, a Magyarországon is jól is­mert Párbaj elkészítése óta mindig is kereste az olyan látványos törté­netet, amelyet „kizárólag vizuális metaforák és szimbólumok” segít­ségével lehet elmesélni. Mint mondja: A Nap birodalmáig nem sikerült ilyenre bukkannia. Ami a képeket illeti, csak némi túlzással állítható, hogy ez lenne első filmje, melyben a látvány többet mond, mint a dialógus. (Elég, ha ellenpél­daként — a többi között — A har­madik típusú találkozások éjsza­kai jeleneteire gondolunk.) A kor sem ismeretlen, Spielberg nem először transzponálja történe­tét a második világháború éveibe. Fő- vagy mellékszerepet játszott ez az időszak például a Meztelenek és bolondok, A harmadik típusú talál­kozások, vagy Az elveszett frigylá­da fosztogatói című produkciók­ban is. Egy nyilatkozatában el­mondja azt is, -miért ennyire ro­konszenvesek, izgalmasak számá­ra ezek az évek. „Személy szerint közelebb érzem magamhoz a negy­venes éveket, mint a nyolcvanasa­kat — mondja. — Imádom ezt a korszakot. Apám rádiós volt egy B 25-ösön, s Burmában harcolt a japánok ellen. Egy csomó történe­tet személyesen mesélt nekem a há­borúról. Egész életemben azono­sultam ezzel a korral, amelyben egyszerre van jelen az abszolút ár­tatlanság és a hatalmas veszély. Gyűjtöm a dokumentumfilmeket, s azt hiszem, minden, erről a kor­ról szóló szerepel a gyűjteményem­ben. A Nap birodalmával párhu­zamot akartam vonni a fiú és a világ ártatlanságának’ elvesztése között. Akkor következik ez be, amikor Nagaszakit megvilágítja az atombomba fénye.” Talán ennyiből is kikövetkeztet­hető, hogy Spielberg produkciója legalább olyan erőteljes és mozgal­mas, mint az életerejüket a mesék­ből, mítoszokból merítő korábbi­ak. Valószínű azonban, hogy a né­zők számára a mű nem annyira saját erényei, mint rendezőjének neve miatt bizonyul csábítónak. Károlyi Júlia t Üzembe helyezték a Vasi Volánnál a környezetvédelmi célokat szolgáló mosó- iszap-ártalmatlanító berendezést. A vállalat saját fejlesztésű berendezéséhez az energiát a szomszédos városi szeméttelepen kitermelt biogáz szolgáltatja. A höálló acélból készült forgódobban két gázégő segítségével történik a beadagolt anyagból az olajtartalom és a nedvesség kivonása. A füstgázokból úgynevezett multiciklon távolítja el a port. A kialakított korszerű környezetvédő technológiának köszönhető­en ezután a vállalattól káros anyagok nem kerülnek ki a környezetbe. (MTI-fotó)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents