Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-11 / 293. szám
• PETŐFI NÉPE • 1989. december 11 ZEMÉLYI DÖNTÉSEK 1 SZKP KB ÜLÉSÉN jorbacsov íj megbízatása Dorogi Sándor és Szántó András, az !TI tudósítói jelentik: Mihail Gorbacsov lett az SZKP oro- országi irodájának elnöke. Egyebek jzött erről döntött szombati ülésén az ZKP Központi Bizottsága. Az ülés edmépyeiről Vagyim Medvegyev kb- tkár, a Politikai Bizottság tagja tar- itt szombat este sajtóértekezletet. Az ülésen a középpontban a népi ildöttek kedden kezdődő második mgresszusával összefüggő kérdések ltak. Erről Mihail Gorbacsov, az ZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Talcs elnöke tartott ' beszámolót. Szovjet televízió közlése szerint ende szövegét a sajtóban teszik majd Ízzé. A napirendi pont másik előadó- Nyikolaj Rizskov kormányfő volt. Az ülésen szervezeti kérdésekben is jntöttek. A nemzetiségi kérdésekről egtartott nyári kb-ülésen elhatároltak szellemében hozták létre az £KP oroszországi irodáját.» Az roszországi Föderáció a 15 tagköz- rsaság között az egyetlen, amelyben :m tevékenykedik önálló kommunis- párt. Az iroda elnökévé Gorbacsov titkár-államfőt választották. A tesiet tagjai között van az oroszországi :gfelsőbb Tanács elnöke, Vitalij Vo- tnyikov, a legnagyobb szövetséges iztársaság kormányfője, Alekszandr íaszov, a párt nemrég megválasztott tingrádi első titkára, Borisz Gidasz- >v, a kb egyik legutóbb megválasztott titkára, Jurij Manajenkov, a moszk- i pártbizottság új első titkára, Jurij okofjev, valamint a Szovjetszkaja Dsszija című napilap főszerkesztője, ilentyin Csikin. Az SZKP KB Politikai Bizottságá- k tagjává választották Vlagyimir asko ukrán köztársasági első tit- rt. A Pravda nemrég kinevezett veze- je, Ivan Frolov — főszerkesztői meglátását megtartva — a kb titkára lett. lir Lajos MDF-elnökjelölt Baján vannak, itt pedig — egy ejnye- bejnyét sem kaptak? Milyen gazdasági programja van az MDF nek? Cziczovszky Antal kétségét fejezte ki aziránt, hogy elégendő mélypontról való kimozduláshoz a napjainkban tapasztalható aktivitás. Mészáros Zoltán megkérdezte, hogy milyen szociális háló képes a fiatalok tarthatatlan lakáshelyzetén és elhelyezkedési gondjain változtatni. Sugár János méltánytalannak találta, hogy egyesek vétkeiért az előadó is a hétszázezer régi MSZMP tagot akarja felelőssé tenni. Vajon nem voltak-e közöttük a kommunizmus eszméjében önzetlenül hívő rendes emberek is — tette fel a költői kérdést. Inkább csak derültséget keltett egy másik hozzászóló, aki két javaslattal is előállt: fizessék ki a nagy jövedelműek az ország adósságát, és jegyezzék be a személyi igazolványokba, hogy kommunista. Dr. Kőrös László, a helyi SZDSZ képviseletében az előadó szemére vetette, hogy ismét félre tájékoztatást adott a népszavazással kapcsolatban. Az MDF—SZDSZ vitáról volt szó, hogy kellett-e egyáltalán népszavazás. Für Lajos az ismert érvekkel fejtette ki az MDF álláspontját. G Z (Folytatás az' 1. oldalról) Az MDF a tulajdonviszonyok alakítását a következő módon pzeli el: zöld utat kap a magán- lajdon és az igazi, — tehát a nem lhoz típusú — szövetkezet, :lyből a tag bármikor kiviheti jól :ülönített vagyonit. A munkásának is lesz tulajdona, részvé- ek formájában, míg az állami ajdont a lehető legszűkebb mé- ekre kell visszaszorítani. Sarkalatos kérdésnek tartják az lációnak, a monopóliumoknak a korrupciónak a visszaszorítá- . Für Lajos példaként említette vörös bárók gazdasági diktatú- át”, vagy azt, hogy a Ganz Jár- ígyárat tizenkét bostoni örökla- s értékéért j bagatel összegért ad- : el. Az Apisz vezérigazgatója olc millió forintos jutalmat art adatni magának, hogy ezzel őkével megszerezhesse a vállala- . Vissza kell adni a népnek a zerkölcsbe, az önmagába és jö- iébe vetett hitét, a nemzetnek az érzetét — hangoztatta az elő5. \ következőkben szinte zápo- :tak a kérdések és a javaslatok mi az oka, hogy két ország is iőbb lépett a változások útjára, ott a felelősök már rács mögött A Cocom marad, a lista csökken • Az amerikai kormány felülvizsgálja és enyhíti a kelet-európai exporttilalmakat. Különösen azok az országok — elsősorban Magyar- ország — számíthatnak a korszerű termékekre, technológiákra, amelyek vállalják, hogy azokat nem adják tovább. Erről beszélt szombati tévényilatkozatában Róbert Mos- bacher amerikai kereskedelmi miniszter. Mosbacher az amerikai kereskedelmi kamara tévéműsorában elismerte, hogy élénk viták vannak a kereskedelmi és védelmi minisztérium között abban, mely termékek stratégiai jelentőségűek s így nem adhatók el Kelet-Európábán. A Pentagon időnként túlságosan korlátoz, mondotta. Az elmúlt időszak megoldott kérdéseként említette a személyi számítógépeket, amelyek immár eladhatók. Nézete szerint az amerikai cégeknek exportálniuk kell tudni mindazokat a termékeket, technológiákat, amelyek másutt is hozzáférhetőek a világpiacon, a jelenlegi korlátozások helyenként szükségtelen kárt okoznak az amerikai gazdaságnak á német, a japán vetélytársakkal szemben. A miniszter hangoztatta, hogy az Egyesült Államok továbbra is első helyre teszi biztonsági meggondolásait, igy a Cocom, a stratégiai exportot ellenőrző nemzetközi testület fennmarad, de csökkentik majd a tilalmi listát, elhagynak onnan például bizonyos híradástechnikai termékeket, ötvözeteket. Az amerikai javaslatokat a Cocom következő, áprilisi ülésén tárgyalják meg. (A bizottságnak tagja valamennyi NATO-ország, Izland kivételével, valamint Japán). Korszerű termékek. technológiák vásárlásának engedélyezésénél „sokkal jobb elbánásban” részesülnek majd azok az országok, amelyek kötelezik magukat, hogy azokat nem adják tovább és hozzájárulnak ennek ellenőrzéséhez. A miniszter szólt arról, hogy magyar részről már tettek ilyen ajánlatot, míg Lengyelországgal előkészítő szakaszban vannak. jje JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI TANÁCS PÁLYÁZATOT HIRDET j|g újonnan létesítendő, komplex * szociális gondozási feladatokat ellátó * „ÁTMENETI SZOCIÁLIS SZÁLLÁS" ♦ * * * * * jk Az intézmény feladatkörébe fog tartozni az idősek napközi és hétközi otthonos ellátása, rászorulók részére átmeneti szállás biztosítása, szociális * étkeztetés szervezése, házi szociális gondozás. Iskolai végzettség: legalább középiskolai érettségi, * egészségügyi vagy szociális gondoskodás területén letett * szakvizsga. * A pályázathoz kérjük csatolni a részletes önéletrajzot, * valamint az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot. ' * Az állás 1990. január 1 -jétől tölthető be. Fizetés: megegyezés szerint, lakást biztosítani nem tudunk. *, A pályázat benyújtásának végső határideje: 1989. december 20. 310'0 , * * p ^ Hí ♦ * * * * * Hs H« ***** **5^**^ ******** ^H?****** ÖNÁLLÓ INTÉZMÉNYVEZETŐI ÁLLÁSÁNAK BETÖLTÉSÉRE Befejeződött a magyar—magyar csúcs Szombaton a Parlamentben jjgga az Országgyűlés és a kormány, illetve az érdekképviseleti szervek vezető személyiségei ültek tárgyalóasztalhoz — folytatva azt a tanácskozássorozatot, amelynek célja a lehető legszélesebb körű konzultáció az ország jövőjét érintő legfontosabb politikai és gazdasági kérdésekről. Az Országgyűlés és a kormány tárgyalóküldöttségei — élükön Fodor Istvánnal, a parlament megbízott elnökével és Németh Miklós miniszterelnökkel — elsősorban az 1990. évi költségvetésről, a lakásgazdálkodással, a lakbérrendszerrel, a lakásépítési kölcsön kamataival, továbbá a társadalombiztosítással összefüggő intézkedési tervekről, törvényjavaslatokról cseréltek véleményt az érdekképviseleti szervekkel. Emellett, szót váltottak arról is: mikorra tűzzék ki az országgyűlésiképvise- lő-választásokat, s ennek függvényében hogyan folytatódjék a törvényhozói munka. A eszmecserén az Agrár Szövetség, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Hazafias Népfront, a Kiosz, a Kisosz, a Magyar Gazdasági Kamara, az Okisz, a SZOT, a Szövosz, a Tanácsi Ön- kormányzatok Országos Szövetsége, a TOT, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Vállalkozók Országos Szövetsége vezető képviselői vettek részt. Fodor István a tanácskozást megnyitó bevezetőjében utalt rá: a feladat szokványos, ám a kialakult politikai és gazdasági helyzet korántsem tekinthető annak. Jövőre ugyanis mindenképpen lejár az Országgyűlés és a kormány mandátuma, viszont a választások ezúttal egy új hatalmi struktúra működésének kezdetét jelentik. A gazdaság állapota pedig parancsolóan követeli olyan intézkedések törvénybe iktatását, amelyek a társadalom eddig is erősen igénybe vett tűrőképességét további próbának vetik alá. A választásokig hátralévő időszakban tehát az Országgyűlésnek e körülményeket figyelembe véve kell felelős döntéseket hoznia - mondotta. Ezt a felelősséget azonban sem a parlament, sem a kormány nem kívánja áthárítani senkire, mégis azt tartja célszerűnek, hogy a döntés-előkészítés folyamatába bevonja mindazokat a politikai erőket, amelyek a választások után a hatalmat gyakorló testületek bázisát alkotják majd, illetve különböző társadalmi csoportok, rétegek érdekeit képviselik. A zárt ajtók mögött lezajlott tanácskozásról ismét az Országgyűlés és a kormány szóvivői adtak tájékoztatást, ezúttal azonban már a tárgyaló felek bevonásával. Az elhangzottakból kitűnt: a szombati eszmecserén elsősorban a gazdaság talponmaradását szolgáló intézkedési tervekről esett szó. A kormány elnökének és jelen lévő tagjainak a helyzet értékelését is tartalmazó beszámolóját az érdekképviseleti szervek kritikusan közelítették meg, s lényegében inkább tudomásul vették, semmint igazán egyetértettek volna a tervezett intézkedésekkel. Ezeket az intézkedéseket a jövő évi költségvetés foglalja keretbe. Közöttük szerepel a támogatások leépítése, a szükségszerű áremelések, a szerkezetátalakítás, a veszteséges vállalatok felszámolásának haladéktalan megindítása, a lakásfinanszírozás új rendszere. Ezek a lépések óhatatlanul együtt járpak egy erőteljes inflációs nyomással, és tagadhatatlanul -IS közvetlenül vagy közvetve — megrázkódtatást okoznak az egyes embereknek, a családoknak, az egész országnak. Hiszen jövőre például a munkanélküliek száma 40-50 ezerre növekszik —'ez hétszerese az ideinek. Bár ez a szám százalékarányosán nem jelentős, mégis súlyos gondot okoz, mivel bizonyos ágazatokra, régiókra koncentrálódik. Olyan krízisköltségvetési tervezet készült tehát, amely először néz szembe a realitásokkal. A tanácskozáson a legnagyobb figyelmet a bérgazdálkodás kérdéseinek szentelték. A kormány rugalmasan reagált a teljes bérliberalizálást szorgalmazó javaslatokra. Azokat már csütörtökön megtárgyalja az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága, s ha megalapozottak, bekerülnek a törvénytervezetbe is. Itt arról van szó — miként a javaslattevő Magyar Gazdasági Kamara képviselői elmondták —, hogy a teljes bérliberalizálás 10-11 milliárd forinttal csökkentené a költségvetési bevételeket, ez azonban ellensúlyozható azzal, ha a vállalatok árbevételeikből bizonyos p- 0,25—0,3 — százalékot befizetnek. Hozzátették: a 10-11 milliárd forint egyéb” ként nem mérhető azokhoz a károkhoz,. amelyeket a kötött bér- gazdálkodás okoz. A szóvivői tájékoztatón kiderült, hogy a VOSZ a bérliberalizá'- lás elvével ugyan egyetért, de a Kamara megoldási javaslatával már nem, azt határozottan ellenzi, mert szerinte lényegében az adóemelés legrosszabb fajtái közé tartozik. A másik súlyponti kérdés a lakásgazdálkodás koncepciója volt. Ezzel összefüggésben főként kifogások hangzottak el. így például az, hogy az ingatlankezelési struktúra változatlanul hagyása mellett bármilyen kitűnő koncepció is csak a pénzt töltögeti egy lyukas erszénybe; hogy a lakásépítési kölcsönök kamatainak emelése egyoldalú szerződésszegés, amely semmiképpen nem lehet igénybe vehető eszköz. Szorgalmazták azt is, hogy a lakásszerzés és -fenntartás egyre növekvő terhei valamilyen formában épüljenek be a bérekbe. A körvonalazott kormányprogram ellenlábasa a VOSZ és a SZOT volt. A VOSZ például veszélyesnek minősítette azt a kormányretorikát, hogy jelenleg az egyetlen igazán preferált terület a vállalkozás, mert szerinte a valóság ennek éppen ellenkezője. A SZOT szerint pedig a kormány a korábban vitatott terveit ismételte meg, immár az IMF-fel a hátú mögött. így a SZOT fenntartja eddig is hangoztatott véleményét, az azonnali válságmenedzselés^ szükségességét és stratégiát dolgoz ki válaszul a kormányintézkedésekre. Többen említették, hogy nagyon kévés Szó esett az'mfláció 'ellétii határozott lépésekről; a SZOT képviselője úgy fogalmazott: ez alapvető hiányossága a költségvetésnek. A politikai kérdésekben viszont konszenzus alakult ki. Mindenki egyetértett azzal, hogy előbbre kell hozni az országgyűlésiképviselőválasztásokat, s azokat március második felében célszerű megtartani. Az az egységes vélemény alakult ki, hogy a parlamentnek is, a kormánynak is teljes értékű munkát kell végeznie mindaddig, amíg utódja el nem foglalja a helyét. Az érdekképviseleti szervek is szorgalmazták a pártok által pénteken javasolt jogszabályok megalkotását, kiegészítve a társadalombiztosításról, valamint az érdekképviseletekről szóló törvényekkel. A pártokhoz hasonlóan ugyancsak igényelték, hogy a kormánnyal és az Országgyűléssel folytatott konzultáció rendszéres és folyamatos legyen. A hátunk mögött? A rádió péntek reggeli beharangozó riportjában hangsúllyal kérdezték meg: nyilvános lesz-e a hétvégi magyar—magyar csúcs. A válaszolók — kivétel nélkül! — azt mondták: ha rajtuk múlik, igen. ■Nßs, valaki mason is múlhatott a,dolog, mert a nyilvánosság kizárólag közvetett módon és persze utólag kapott tájékoztatásszerűséget a tárgyalásokról, amelyek pedig '— így állítják — az ország kormány űrhatóságának megőrzéséért folynak. Lehetséges, hogy így igaz. De az is lehet, hogy nem. Amíg azonban nincs megfelelő információnk, egyszerűen nem hihetünk. Sem ezt, sem azt. Márpedig tájékoztatásnak aligha mondható, ha a tárgyaló- asztalnál ülő felek közül egyetlenegy és utólag, ráadásul összefoglalva elárul valamit a közvéleménynek. Régebben — azokról az időkről jó szara ma már talán senkinek sincs — eleve titokban tartottak mindent, amit párt- vagy kormányzati ügynek minősítettek. Ez esetben azonban legalább két különbség van: egyrészt ma — állítólag — más időket írunk, másrészt azt sem felejthetjük, hogy annak, ami ebben az országban történt és történik, tízmillióan isszuk — most és majd — a levét. Következésképp a közvéleménynek Em minthogy saját jelenéről és jövőjéről van szó joga van tudnia, hogy mit döntenek róla. . Csak ezen az egy héten annyi minden történt, hogy már önmagában ez is indokolta volna a tárgyalások teljes nyilvánosságát. Hétfőn — december 4-én—nagyszabású és előre be nem jelentett áremelések léptek életbe. Később az a hír terjedt el, hogy megszakadtak a tárgyalások az IMF-fel, s bár azonnali cáfolat következett, a forintot nagyhirtelen 10 százalékkal (harmadszor ebben az évben) leértékelték. Nyilvánosságra került, hogy százszázalékos lakbéremelést, a lakáskamatok visszamenőleges (több mint százszázalékos) emelését, drasztikus egyéb áremeléseket tervez — a parlamenttel is elfogadtatni — a kormány,-miközben a-hivatalos sta--- tiszti kik szefinj is 2-3 millió körül van az abszolút szegények száma. A titkos, az ország háta mögötti kamarillapoliti- zálás kora — nagyon reméljük sokan—- lejárt. Szeretnénk tudni, hogy a mindannyiunk sorsát érintő tárgyalásokon ki milyen álláspontot foglalt el. Jó lenne tudnunk azért is, mert a következő — szabadnak mondott — választásokon talán épp ezek a mostani vélemények irányítanák voksunkat: esetleg arra szavazhatnánk, akik — úgy érezhettük — a mi érdekeinket képviselték, védték. S mert erről nincs — nem lehet —fogalmunk, az összes tárgyalófél rosszul járt; sokan úgy érezhetik, hogy a háromnapos csúcs a régi gyakorlatot folytatta: a nép háta mögötti politizálásét. Sajnálatos lenne, ha legalább utólag nem kapnánk kimerítő tájékoztatást. Elvégre rólunk van szó, nemdebár, tisztelt tárgyaló felek...? B. J. * (Ma Sr hétfő estére —- a miniszterelnök a parlamentbe kérte a sajtó képviselőit. — A szerk.) Gysi az NSZEP új elnöke (Folytatás az 1. oldalról) szólaló, aki fütty és pfujolás helyett tapsot aratott logikusan érvelő, a jogállamiság és a törvény előtti egyenlőség elveit hangsúlyozó, józan hangvételű beszédével. November folyamán egyre inkább bekerült a politika sodrásába, szinte törvényszerű volt, hogy a korábbi vezetés viselt dolgairól legalábbis hallgatólagosan tudomással bíró, ma- gukat lejáratott „túlélők” — igy Krenz és Schabowski — helyett ő, továbbá Berghofer drezdai főpolgármester , és Kroker Erfurt megyei első titkár került be a múlt vasárnap megalakult munka- bizottságba. Az országos kerékasztal- tárgyalások csütörtökön tartott első fordulójában is Gysi és Berghofer ült le a többi résztvevővel tárgyalni az NSZEP nevében. — SZ. VARGA KATALIN grafikusművész-jelmeztervező kiállítását rendezi meg a Magyar Köztársaság Művészeti Alapja és a Nemzeti Színház. A tárlatot ma, hétfőn este 6 órakor Budapesten, a Várszínház Galériájában nyitják meg. Az NDK hajlandó normalízálni viszonyát Izraellel Az NDK kész előfeltételek nélkül felvenni a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel — ezt közölte az NDK-beli zsidó közösségek szövetségének elnökével Oskar Fischer külügyminiszter. Kettejük találkozójáról a Neues Deutschland számolt be szombaton. Fischer szerint Izrael leginkább azzal oszlathatná el a német újraegyesítéssel kapcsolatos saját félelmeit, ha egyértelműen állást foglalna az NDK-hoz fűződő viszony normalizálása mellett. Kedden elnökválasztás Chilében Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: — Chilében vasárnap befejeződik a Választási kampány. A december 14-ei elnökvá- lasztáson'induló három jelölt, a demokratikus erőket képviselő Patricio Aylwin, továbbá a jobboldali Hernan Buchi és Francisco Javier Errazuriz mégegyszer és utoljára nagygyűléseken találkozik á választókkal, majd befejeződik a propaganda és a választók néhány napos gondolkodási időt kapnak, mielőtt csütörtökön az urnákhoz járulnának. Chile népe 19 éve először választhat újra elnököt. A választást 18 ország 30 mfegfi- gyelője kíséri figyelemmel. A tisztaságára felügyelő csoportban helyet foglal egy magyar állampolgár is. Chilében legutóbb 1970-ben választottak köztársasági elnököt, Salvador Allende személyében. Allende népi egységkormányát 1973-ban véres puccsal megdöntötték, maga Allende is meghalt a puccsban, és azóta Augusto Pinochet tábornokelnök irányította a délamerikai ország sorsát. Tavaly októberben, a Pinochet kezdeményezésére tartott népszavazáson a chileiek többsége visszautasította a tábornok ajánlkozását, hogy 1997-ig elnök maradjon. A népszavazás eredménye feltárta Chile népe előtt a demokrácia helyreállításának konkrét lehetőségét. Különféle beállítottságú chilei politikai források egybehangzóan úgy vélekednek, hogy az elnökválasztásból Patricio Aylwin kerül ki győztesen.