Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-23 / 304. szám
6 • PETŐFI NÉPE • 1989. december 23. „Legemlékezetesebb ünnepem" Sok szép szokással ékes napja a római katolikus bu- nyevácoknak a karácsony. A várva várt nap, az ajándékozások, a figyelmes megemlékezések alkalma. Apró gyermekkorom óta él bennem a kép: karácsony estéjén, a szentestén, ahogy leereszkedett a sötétség, az egész falu elcsendesedett. Áhítat szállta meg a falut. Várakozni kellett, mert még nem készültek el a szülők mindennel. Aztán jött a „kriszkindli”, a Jézuska, aki imádkoztatott és fegyelmezett, de csak diót szórt. Szorongással és elfojtott piciny reménykedéssel leselkedtem a szép szoba felé. Hátha a Jézuska végre karácsonyfát is hozott hozzánk is! Hiszen jó voltam, szót fogadtam, nem úgy, mint a szomszéd Szepi barátom, de neki mégis magas, feldíszített karácsonyfája volt. Nem értettem meg a Jézuskát! Miért tesz ilyen kivételeket!? Édesapám vigasztalgatott és a szalmát vitte be, hintette be vele a szobát, ily módon teremtett betlehemi hangulatot. Milyen jókat bukfenceztem a tiszta szalmában! De nem volt feldíszített fa az asztalon! A két ablak között, a kis sublóton egy homokkal telt köcsögbe állított, s falhoz erősített fenyőág azonban nem hiányzott. (Azóta már tudom, hogy az öreg patikustól ingyen kapták szüleim az ágat.) Boldog voltam, hogy szerényen, színes papírszalagokkal díszített, almával, dióval és papírba csomagolt kockacukorral teleaggatott zöldellő ágacskánk díszeleghetett. Ez is meglepetést okozott! Az igazi meglepetés ezután következett. Megláttam a földön, az ághoz közel az apám által készített, fenyőlécre feszített, vastag drótos szerkentyűt, életem első „korcsolyáját”, melyet szíjjal lehetett a cipőre erősíteni. Ehhez mintegy egy méteres bot is tartozott, szeggel a végén, mellyel segíthettem a csúszkálást a Bara-tó jegén. Felejthetetlen öröm! Másnap, karácsony első napjának délutánján az örömbe üröm is vegyült. Nem sokáig próbálgathattam az új ajándékot felszabadultan, barátaim társaságában. Egyetlenegy figyelmetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy a hártyajéggel bevont, előző napi léket ne vegyem észre, és zsupsz, nyakig csúsztam a jéghideg vízbe. Csak felnőttek segítségével tudtak kimenteni. Egy kis tanácskozás után, amikor már a ruha rámfagyott, kísértek haza barátaim. Nagyon féltem, de szüleim megértést tanúsítottak. Édesanyám éppen gyermekágyat feküdt, hugocskámat szülte, így levetkőztetve mellé dugtak a meleg dunna alá. Sok vendég is jött akkor kisbabanézőbe. Hát, el lehet ezt felejteni? Soha. Én még a palavesszős generációhoz tartozom. Nyugdíjasként ráérek emlékezni a múltra, áttekintem a hagyományokat. Tudatomból nem szakíthatok ki soha azok a gyökerek, melyeket szüleimtől kaptam. Sajnos, egyre kevesebben vállalják a néphagyományok folytatását. Unokáim szívesen hallgatják gyermekkori történeteimet, mint ahogyan annak idején én is kíváncsian figyeltem öregapám katonatörténeteit. Ez boldoggá tesz. Nálam mindig karácsony van, ha az unokáim velem vannak. Mit kívánhatnánk magunknak egy meghitt ünnephez? Az egymás mellett élő népek kölcsönös megbecsülésén alapuló nyitottságot, s azt, hogy a nemzetiséghez tartozás kinek-kinek természetes életformája lehessen, az anyanyelvi kultúra pedig legyen megtartóerő. Karácsony! Ez az édes hangzású szó a meghitt boldogságot, a szeretetet, a jóakaratot juttatja az ember eszébe. Nekem is, ha a gyermekkori és a sok későbbi karácsonyra gondolok. Mélyen és élénken él bennem az a karácsony, amelyet 1951-ben éltem át. Akkor már másfél hónapja voltunk abban a faluban, amelynek azelőtt nevét se hallottam: Tar- nazsadány. Nagy, ponyvás teherautó vitt engem és ötéves kisfiámat egy ködös, hideg novemberi hajnalon az ismeretlen falu felé. Kényszerlakhelyünk nevét azon a hivatalos papíron ismertem meg, amelyet előző napon kézbesítettek. Ahogy végigvittek Budapest sötét és kihalt utcáin, úgy éreztem, utoljára látom a várost. Hiszen nem is láttam! A teherautó ponyvája, a rendőr széles háta s a köd eltakart előttem mindent. És a könnyeim. Az autó egy „kulák” udvarán állt meg, egy hideg, barátságtalan szobát jelöltek ki számunkra. Karácsonykor már hat hete éltünk ott, de még mindig úgy éreztem, hogy csak álmodom, hogy lidérces álom ez az egész, hiszen annyira valószínűtlen és értelmetlen volt minden. Egyetlen nap alatt fosztottak meg férjemtől, tanári állásomtól, lakásomtól, szabadságomtól. És nem tudtam, hogy miért. Nem volt pénzem, ruhát, bútort alig vittem magammal. Az anyámtól küldött kis vaskályha nem tudta felmelegítem a szobát. A szobát; amin mindenki keresztüljárt, amiben csak deszkával, kukoricaszárral, gallyakkal tudtam fűteni. És mégis. Közel volt a karácsony, a karácsonynak ünnepnek kell lennie. Kisfiam azt kérdezte: „Ide nem jön el a Jézuska?” Hogyne jönne!? O mindenhova elmegy. És jött is. Az ünnep közeledtével naponta érkeztek csomagok. Rokonaim, volt kollégáim,és tanítványaim, mg$t, jmpd.BPnd,Q!t,ak,..fiúik.. Külön öröm volt, hogy némelyik csomagon, pénzküldeményen a feladó neve is szerepelt. Huszonnegyedikén a pap küldött egy kis fenyőfát. Az egyik csomagban kis gyertyák és csillagszórók is voltak. S míg a kisfiú kint taposta a havat és a szomszéd gyerekekkel játszott, én feldíszítettem a fát. Csillogó díszek helyett papírból kivágott figurákkal, csíkokkal. De igazi gyertyák égtek rajta. S alatta képeskönyvek, játékok, kis autók, traktor, hajó. Csupa kincs. Mikor besötétedett, és kisfiam kipirulva bejött, csak ámult. Ez volt az én vigasztalásom. A szomszéd szobában, a jobb módú kitelepítetteknél meleg volt, s még pezsgőt is bontottak. De nem bírtam velük maradni. Különös, de jobban éreztem magam a hideg szobában, ha hallottam a kisfiam szuszogását és férjemre gondolhattam, akiről nem tudtam, hol van, aki biztosan azt hitte, hogy mi a pesti, meleg lakásunkban töltöttük ezt az estét. Fájt a szívem, hogy nem lehettünk együtt. Leültem a petróleumlámpa mellé és levelet írtam, pedig jól tudtam, hogy nem küldhetem el, mert nem volt hová! Kisfiam felébredt és azt kérdezte: „Itt van még a karácsonyfa?” Megnézte, aztán nyugodtan aludt tovább. Ahogy ránéztem a fára, és a sok ajándékra, arra gondoltam, hogy mennyi jó ember van, hogy a szeretet nem halt még ki. Mi másról beszélt volna ott az a kis karácsonyfa? Csak hát, olyan nehéz örülni... Lejegyezte: Borzák Tibor ( A csávolyi Mándics Mihály máig megőrizte a néphagyományokat. • A kecskeméti Kovács Paula kegyetlen sorsára is emlékezik. PINTÉR LAJOS: Aranyesőszonáta Bezárt szobámban a karácsonyi aranyeső-ágon mára már megannyi sárga virág: aranyesö, aranyeső, te drága, mért nyílsz oly vadul e fagyott világra! miért! Hajnalra hó hullt: vérző, őszi, történelmi tájra fehér kötés. Olvad a hó, átvérzik. Olvad a hó, átvérzik újra. Aranyeső, aranyesö, drága virága, mért hullsz oly vadul e fagyos világra! miért? Apró magvakkal a kerti tetőn telis-teli a madáretető - csak épp madár nem lest Hol a széncinke, égbe röppenő? hol d feketerigó, földre huppanó? Sehol e vasbeton világban, e beton hazában sehol. Már itt se férceit össze fejünk felett a meghasadt ózon eget! Aranyeső, aranyeső, te drága, mért nyílsz oly vadul a fagyott világra! miért? Nagyon fáj, kdkmuzott üvegen át látlak világ. Női a dér. Minden költő külön csillagon él, s hajnalra havat remél: a vérző utak sebhelyére fehér kötést. HIDEG ANTAL: Csere-bere erdő az ország térképét nézem ebben a túlzsíros ünnepi levesben pacaként lebeg orromig agyamban a szesz-szag lötykölődik proszit az orv- vadász elvtárs egészségére proszit a csere-bere erdőre hol az őzike-arcú ártatlan ma bekeretezve trófea árnyék a vad kisült miért számban a citrom a hangyák korzóját taposom a kihordott gyepet bíborszőnyeg hiányzik kapok észbe a kézfogás jól megszervezett szép sorban mint akik tudják valamire sikeresen megalkudtak s mint cellavas dörren az autó ajtaja simítsuk el a fazont visszapillantó tükörben elegáns szomorú szetter-szemem egyszercsak megérkezem BABUCSIKNÉ ZEIKFALVY ANNA: FÉLELEM (RÉZKARC) IRODALMI ÉRTÉKEINK Szent Biblia — Magyar nyelvre fordította Károli Gáspár — — Részlet a Lukács evangéliumából — Krisztus születése 1. És lön azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirat- tassék. 2. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. 3. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak kiki a maga városába. 4. Felméne pedig József is Galileá- ból, Názáret városából Júdeába, a Dá- vidvárosába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt: 5. Hogy beirattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. 6. És lön, hogy mikor ott valának, heteiének az ő szülésének napjai. 7. És szülé az ő elsőszülött fiát: és bepólyálá őt és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál. 8. Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. 9. És imé az Úrnak angyala hozzájok jőve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlé- nek. 10. És monda-az angyal nékik: Ne féljetek, mert imé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek örömére lészen: 11. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, á Dávid városában. 12. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. 13. És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága akik az Istent dicsérik és ezt mondják vala: 14. Dicsőség a magasságos meny- nyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat! 15. És lön, hogy amikor elmentek az angyalok ő tőlük a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk. 16. Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala. 17. És ezt látván, elhirdették, "a mi nékik a gyermek felől mondatott vala. 18. És mindenek, a kik hallák, elcso- dálkozának azokon, a miket a pásztorok nékik mondottak. 19. Mária pedig mind ez igéket megtartja, és szívében forgatja vala. 20. A pásztorok pedig visszatérének dicsőítvén és dicsérvén az Istent mind azok felől, a miket hallottak és láttak, a mint nékik megmondatott. ELSŐKÉNT A PETŐFI NÉPÉBEN OLVASHATÓ! Egy magángyűjtemény gyöngyszemei Karácsony ünnepét idézve, elsőként itt adjuk közre Dékány Rafael (1828 —1895) kecskeméti származású, színes életsorsú orvosdoktor, majd reális-- kólái főigazgató terjedelmes gyűjteményéből azokat a részleteket, amelyek több mint száz esztendő távolából a ma emberét is jó sziwel köszöntik. Hívőket és nem hívőket egyaránt, itt e földön ... Hej, hej, bej, pásztorok! Leszállóit az angyal hozzátok. Betlehemnek pasztáján, az éjnek éjfél táján, hej, hej, hej, pásztorok! Leszállóit az angyal hozzátok. Nosza, pásztorok, juhászok! Örvendezve vigadjatok, bizonnyal a Messiás, kit jövendelt az írás, született nektek, pásztorok, Jaj, mily szépen hasadt hajnaltok. Menjünk meglátni a csudát, köszöntsük meg a Jézuskát, e világ megváltóját, Szűz Mária magzatját. Bojtár, hozz egy báránykát és fújjuk meg neki a dudát! Előttünk hozzád, oh Király, bűneinkért meg ne utálj! Ajándékokat is hoztunk, melyeket Néked nyújtunk. Imádunk, hogy el ne hagyj, kérünk, az égbe Hozzád fogadj! * * * Vígan zengjetek, pásztorok, Jézus született, harsogjatok gyors trombiták, Isten ember lett! A szüzet, ki őt bozá és méhébe fogadó, azt Gábriel arkangyal áldottnak mondá. De az egek terem tője jászolban fekszik, mindenek hatalmas ura barmok közt nyugszik. Hogy a mi fösvénységünket, kevélységünket, magát megalázván, törje keménységünket. Cifra, pompás palotákat íme: megvetett, az istállót választotta, abban született. Ő udvarló szolgálói: juhok, barmok pásztori, e világból megvettetett Isten szolgái. Tehát, pásztorok, szegények örvendezzetek! Közietek van a kis Jézus, dicsekedhettek. Nem kívánunk mi kincset, csak tiszta, igaz szívet, e nyomorult élet után egy boldogabb életet. Közreadja: Kriston Vízi József SIMÁI MIHÁLY: Advent Mint angyalszárny szitál az alkonyaiban a hó a szent hó Karácsony hava- s mellékállásban hóhérruhát foldoz Heródes udvarában Mária József az ács iszik mint a gödény Betlehem tornyos lakótelepén ezer tálentumért ha kap lakást- és nem számítják be a megígért föltámadást lángperzses angyalszárny az alkonyat égeti lelkűnk Karácsony Hava- sűrűsödnek a fájások de nem lel albérletet áldott terhével Mária BUDA FERENC: Szállj a kútba SZERVÁTIUSZ TIBORNAK, A KALEVALA-KÉPEKÉRT Szállj le testvér szállj a mélybe Pohjolának éjjelébe Messzi Észak Asszonyához Hétezer év lábnyomához Hol a víz halakkal habzik Föld a vértől megfogamzik Szampó kiszakadt tövéig Agasbogas gyökeréig Ilmarinen köldökéig Regő rejtem regő rejted Karjalát Te sem felejted Szállj le hát a múltba testvér Szállj le bátyám szállj a kútba Hozd föl amit megkerestél Rakd elibénk hadd ragyogjunk Havakkal felszél ha támad Szíts tüzet hogy meg ne fagyjunk Sanat suussani sulavat Zöldellő ágacska • • Örülni nehéz
