Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-19 / 300. szám
I PETŐFI NÉPE # 1989. december 19. Az Eötvös Kiadó újdonságaiból Lehet eleget írni Erdélyről, Ygg| már túlzásba is vittük? Sike- rul't-e minden, Magyarországon élő ember tudatába beépíteni a felelősségvállalást Erdély sorsáért? Erdélyért megszállottan küzdőkkel, közönyösökkel vagy épp ellenszenvvel vi- selkedőkkel van tele országunk? Az elmúlt 2-3 év komoly fordulatot hozott a téma hazai feldolgozásában; kiváló tudományos ' munkák születtek Erdélyről, Erdélyért. A tisztánlátást, Erdély hely- cetének pontosabb megítélését dvánja szolgálni \z erdélyi magyarságért cim- mm* nel dokumentunokat, beszédeket összegyűjtött kötet, nely a Nemzeti ökológiánk kiskönyvtá- a sorozatban jelent meg. Domokos Pál Péter Rendületlenül ci- rtű munkája tulajdonképpen Márton trón-emlékkönyv. Idézi az erdélyi püs- iök szellemét, közreadja sorsát, életét, kivételesen nehéz időkben került Már- sn Áron a főpapi méltóságba, megpró- áltatás, meghurcolás lett osztályrészé, 'izenhat esztendőt töltött tömlőében agy házi őrizetben; s az elzártságból. Iszigeteltségből mégis sugárzó erővel atott szilárdsága, tántoríthatatlan hite állásában és népében. Vallotta—s val- tnunk kell nekünk is —: a magyarság gy és oszthatatlan, éljenek, tagjai a vi- ig bármelyik pontján is. | jj &NfcVL«TL<NVL Kölley György rtetek és miatta- ik, Egy magyar cserkészvezető isszaemlékezései mű írása sokakon idézi majd ré- i emlékeit, fiataligát. Kölley tya, ! „Gyurka- t”, az Európai I. Bsérkészkerület izetője volt, ipként irányitta a fiatalokat, itatott a gimná- jmban. Tizenöt i börtön után íagyta az origót, ma Mün- enben él. Túl a tven éven, ma aktívan dolgok, táborokat :rvez, csapato- t látogat, tanit ségre, hitre, szeretetre. könyv magya- ■szági megje- itetése egy élet- lya előtti tisz- gés. Üllői úti siraii a címe Né- :tb Emil versesteténék, lírai siratása az 1956 őszén elhunytaknak. Annak a száz fiatal- le (együtt voltak 170 évesek!), akiket lelőttek, megégettek, lánctalpak alá ortak vagy felakasztottak, majd eltaposták jeltelen sírjaikat. A kötet a íadó cikluson fúl Németh Emil 1949-től írt verseit is közreadja. k. m. Wmf és miattatok NEM CSAK ISKOLA, ÉLETMÓD Sarjadó életfa Egyesület, alapítvány, konferencia — s mindegyik közös szimbóluma: Életfa. Ranschburg Ágnes pszichológus és Fehér József András kreativitáskutató író évtizedes munkája, országjáró tapasztalatai öltenek testet a már létrejött, de még alakuló szervezetekben, a kiállítás anyagában, de legelsősorban az iskolában. Hiszen nem álom, nem elmélet, hanem nagyon is kézzelfogható, szükséges' és hasznos az a tizenkét osztályos iskola, amelynek érdekében összefogott sok alkotó elme, amelyet oly sok előadás, vizsgálat, kutatás készített elő. És amelyet az alapítványtevők, a kapcsolatok, a támogatók és a munkatársak keresése előzött meg. Hiszen nagyon drága dolog tanítani, hát még jól tanítani. — Drága, de mi éppen azt akarjuk bebizonyítani, hogy megéri —mondja Ranschburg Ágnes —, hogy az úgynevezett „emberi tényező” tervezhető kisgyerek kortól. A bizonyítás azonban nem azt jelenti, hogy gyors, látványos eredményekre törekszünk, inkább lassan adagolt, elmélyített tudásra. — Hosszú pedagógiai munka eredményeképpen csillan csak meg a gazdasági haszon, melyet már elkönyvelhető eredményekben is számon lehet tartani. Hogyan értetik meg gazdálkodó- szervezetekkel, az iskolát majdan fenntartani hivatott nem-pedagógusokkal, hogy valóban megéri nekik, hogy ezek a hatévesek másféle, számukra sokkal inkább „használható" huszonévesek lesznek? —- A kiindulópontunk az a tapasztalat, hogy jelenlegi társadalmi értékrendünk fölöslegesnek minősíti a játékot, az érzelmet, a vallást, sem idő, sem tér nem jut ezek gyakorlására, hiszen úgy látják az iskola- és gazdaságirányítók, hogy mindennek nincs azonnal hasznosítható eredménye. Úgy nőnek föl tehát emberek, hogy nem lelik örömüket abban, amit csinálnak, nincs személyes kapcsolatuk a munkájukkal. Az az érzelmileg átfűtött, közös értéktudat hiányzik éppen, mely a hagyományos kultúrák szorosan együttélő népcsoportjainál természetesen létezett, de melyet a technokrata szemlélet kiirtott. Pedig éppen ez az érzelmi viszonyulás, ez a közösségérzés az, ami átsegít a nehézségeken, ami arra készteti az egyént, hogy nehéz — például gazdasági — körülmények között egy időre félretegye saját érdekeit, és a közös haszonért tudjon, akarjon áldozatokat hozni. —- De hogyan taníthatók, készíthetők erre az emberek? — Csak a teljes személyiséget fejlesztő pedagógia teremt erre lehetőséget, s ennek a modellnek megteremtéséhez hivtuk segítségül C. G. Jung dialektikus személyiségmodelljét. Ez egyszerűen az érzékelés, érzelem, gondolkodás és intuíció alapfunkcióit határozza meg afe emberi személyiségben. A2 iskola ezek közül egy-kettőt fejleszt, működtet intenzíven, a többi háttérbe szorul. Ha túlságosan gyorsan kiműveljük az egyiket, elfogyasztjuk a másikra jutó energiát. Én azt is környezetszennyezésnek tartom, ha egy gyerektől úgy kérnek számon teljesítményt, hogy közben elfogyasztják, és nem töltik föl érzelmi, biológiai erőtartalékait. Az érzelmi „sántaság” leküzdése, ellensúlyozása sokkal több időt, energiát követel, mintha a nevelés folyamán arra törekednénk, hogy ez a hátrány ki se alakuljon. Nem beszélve arról a veszélyről, amikor mesterségesen szerzik meg maguknak — például a kábítószer segítségével S a fiatalok azt', amihez a játék, a művészetek, a vallás hiánya miatt nem jutnak hozzá. — Az iskola, hát még egy iskola nagyon kicsinek látszik ahhoz, hogy megoldjon ilyen nagy feladatokat ? — Természetesen ahhoz, hogy sikerüljön, nagyon sok szellemi és anyagi támogatás kell — válaszol Ranschburg Agnes —, s hogy ezt megteremtsük, évek óta építjük kapcsolatainkat a legkülönbözőbb társadalmi és gazdasági szervezetekkel, a felnőttoktatásba bekapcsolódva sok helyütt módunk volt kézzelfoghatóan is bizonyítani elgondolásunk hasznosságát. Mindez azonban nem lenne elég, ha a szó hagyományos értelmében csak iskola lenne a miénk. Ennél azonban jóval több; életmódműhely. Sikere éppen úgy függ a pedagógusoktól, akik közül eddig körülbelül ötvenen jelentkeztek, hogy együttműködnének velünk, mint á gyerekektől és szüleiktől. Hiszen a felnőtteknek, a szülőknek is részt kell venniük a közös életben, s reméljük, eközben megtanulnak másként viszonyulni egymáshoz, gyerekeikhez, és energiáikkal, képességeikkel jobban gazdálkodnak. — Hol tart most az iskola munkájának előkészítése? — A már működő előkészítő után jövőre indul az első osztály. Módszerünket folyamatosan sajátítják el a pedagógusok, s úgy tervezzük, hogy párban — lehetőleg férfi-nő felállásban tanítanák^ a gyerekeket. Az írás-olvasás megtanítását megelőzi majd a természet, a környezet üzeneteinek, képeinek olvasása az első évben. A másodikban a saját élményeink alapján próbáljuk követni a mesterségek születését, azzal összhangban, hogy milyen, az élethez feltétlenül fontos szükségletek (például táplálkozás, környezetalakítás) szülték őket. A következő osztályban és később is, amikor a különböző kultúrákkal ismerkedünk, arra törekszünk, hogy a gyermeket érdeklődése vezesse választásában, ne elsősorban egy kiadott parancsszerű tanterv. így, ha mondjuk idegen nyelvet választ, azt fogja választani, amelynek népe, kultúrája is érdekli. — Vajon kiket várnak ebbe az iskolába ? Hiszen mást és többet vállalnak azok a családok, akik ide íratják be gyerekeiket. — Ha elvállalják ezt a „mást”, tehát egy újfajta, az egészséges létformára, közösségi értékekre, alkotó kezdeményezésre épülő élet- módmodellt, akkor már nem fogják „soknak” érezni az erre fordított időt, erőt. Legalábbis az eddigi közös együttléteink azt bizonyították, hogy a szülőknek mindez legalább akkora élmény, mint a gyerekeknek. De számoltunk természetesen azzal, hogy nem mindenki tud alkalmazkodni ehhez az életmódhoz. Négyévenkénti bontásban vállaljuk, hogy a gyermek megszerzi azt az ismeretet, amit az állami iskolarendszer elvárhat — így különbözeti vizsgával átléphet másik iskolába. Biztosan lesznek olyanok is, akiktől mi szeretnénk megválni, mert nem akarják magukévá tenni a közösség elfogadott értékrendjét. Molnár Gabriella ÉJFÉLTŐL ÉJFÉLIG A SZOVJETUNIÓBAN Hálókocsival Leningrádba 7 1989. december 7. • Moszkvát elhagyva, belépünk abba a bizonyos nulla órába, jnnen már az új napot számítjuk. A kalauznő gőzölgő teát tesz elénk a hálókocsis gyorsvonat fülkéjében, amelyben vendéglátómmal s egyben tolmácsommal, Rudolf Mihajlovics Kobaljjal, az APN hírügynökség egyik szerkesztőjével utazom Leningrádba. Amíg a vonat tompa kattanásokkal fúrja magát előre az éjszakában, a havas tájon, a fülke függönyét elhúzva, egy ideig még nézelődöm. A füstölő gyárkéményeket s az üzemek világító ablakait kis házak és a vasút mentén háromnégy sorban ültetett fák váltják föl. Zúzmaraprémes ágaik mögött helyenként gigantikusnak tetsző villamostávvezetéktartó oszlopok emelkednek a szántóföldekről és a mezőkről. Más ország, más méretek! Az idegennek új benyomások, a jó, meleg csája (tea), s a hálófülke kellemes melege lassanként álomba ringat. Reggel itt a kávé. Nem kellett külön kérni. A kalauz — ez is a munkájához tartozik,— nem csak jegyet lyukaszt, kávét is főz és felszolgál. Vékonyka ital, nem hajtja meg úgy a vért a hajszálerekben, mint a mi Omniánk, de azért mégiscsak meleg. Hét óra 45 perc. Megérkezünk a leningrádi pályaudvarra. A hálókocsi védettségéből kikerülve érzem, hogy számomra — számunkra — véget ért egy szolgáltatás: az SZD-é, azaz, a szovjet vasutaké. Ami ezután következik, az már nem vált ki akkora, osztatlan örömet. Fél óráig toporgunk a hidegben. Nem tudunk taxit szerezni. Abból a néhányból, amely közben a pályaudvar előtt elhalad, jelzésünkre csak a fejüket ingatják a sofőrök. Nem ... nem! Aztán mégis akad megmentünk, egy fiatalember. Kocsiját készül kihozni a garázsból, nem messze attól a helytől, ahol álldogálunk. Arra a, kérdésre, hogy elvinne-e minket a szállodáig, készségesen bólint és azt feleli: Dá! Megtéve az utat, kísérőm fizet neki. Hozzám fordulva pedig megjegyzi: ■ Jóformán fel sem ébredt, s már keresett öt rubelt! * * * Szemesnek áll a világ? Ki korán kel, rubelt lel? Fiatalemberünk, ha jogszabályellenesen is, betöltött egy hajszálrepedést az itteni szolgáltatásokban. Nálunk azt mondanák rá: kontár. Valójában életrevaló, rugalmas ember. Amellett segítőkész is. Nem úgy, mint a moszkvai Kreml történelmi templomainak kiállításőrzői az előző nap délutánján. Az idős hölgyek nem voltak rá tekintettel, hogy először járok Moszkvában, hogy szeretném az alkalmat műélvezetre is felhasználni. Hiába volt bőven hely a látogatóknak ezekben a templomokban, sem a freskókat, sem a múmiákat rejtő díszes ládákat nem engedték megnézni. Először rendeljünk jegyet valamilyen hivatalban; aztán — ha kapunk — jöhetünk. Addig egy tapodtat sem. Az, hogy ők is kiszolgálhatnák a látogatókat belépőcédulával, az egymás közti tereferét néha abbahagyva, itt ez senkinek nem jut az eszébe. Kohl Antal • Az új malom épülete. Próbaőrlés a gyermelyi malomban Megkezdődtek a próbaőrlések a gyermelyi malomban. A Petőfi Mgtsz által készített létesítményben naponta 120 tonna lisztet tudnak majd őrölni. A teljes beruházás, mely a malmon kívül egy 20 ezer tonnás gabonatárolóból és egy keverőüzemből fog állni, 1991-re készül el. Az itt őrölt liszt mintegy 30%-a a termelőszövetkezet tésztaüzemébe kerül, ezzel is garantálva termékeik egyenletes minőségét. • Próbajáratják a szitapadokat. ( Folytatjuk)
