Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

1989. november 11. • PETŐFI NÉPE • 3

Dr. Südi, az Állam Védő Honatya

Akinek szerencséje volt, azt csak a kútba dobták

(Az alábbiakban közöljük a VILÁG című hetilap legutóbbi számában olvasható, cikket.)

Évekig nem szólalhattunk meg anyanyelvűnkön, mert akár meg is verhettek érte — mondják, s egyre többen gyűlnek asztalunk köré. t— Rettenetes világ volt itt 1948-tól 60-ig. A zöldávósok, határőrök terrorizálták a falut.

Petrovo. Selo. Szentpéterfa. Tízkor kezdődött a horvát mise, tizenegyig szinte senkivel nem lehetett beszélni. Addig volt idő körülnézni az ezerkétszáz lelkes határfaluban. Trianonnál úgy húzgálták a vonalakat a térképen, hogy a falu szoléi, erdői Ausztriába kerültek. Az államhatár a kertek végén húzódott, s van, ahol a Pinka vize jelzi, a túlsó part már a szomszéd ország.

Néhány hónapja legföljebb engedéllyel jöhetett látogató. Most nyugodtan elsétálhat az erre vetődő, érdeklődő az egykori határzárig. Csak a betonoszlopok, s a híres-nevezetes vasfüggöny szögesdrót tekercsei emlékeztetnek a múltra. Mise után lányok, asszonyok jönnek, kezükben biblia. A legények a gyönyörűen rendbe hozott sörözőbe, a Goricába indulnak egy Holsteinre, a középkorúak, idősebbek a falatozóban gyülekeznek.

Itt még a fröccs és a szép, dallamos horvát nyelv járja. A falu lakóinak nyolcvan százaléka ma is horvát. A leggyakoribb családnév a Skrapits, Geosits, Teklits. A vendég kedvéért magyarra váltanak. <

Még néhány hete hiába jöttek újságírók, a nép hallgatott. Féltek. Most felrobban a csönd. Évtizedek rettegése, megalázottsága tör ki, egymás szavába vágva meséli mindenki a maga történetét.

— Még ma is több tucat embernek van földje szemben, Ausztriában —’kezdi Skrapits Ágoston. — Úgy 48-ig viszonylag szabadon mehetett mindenki a szőlőbe. Azután kutya világ lett. A határőrök, a,későbbi mosonmagyaróvári Dudás Józseffel az élen, körbe- szántották a falut, nehogy észrevétlenül átjusson valaki. Minden reggel összegyűjtötték a népet,, s az Öregekkel, gyakran hetvenéves aggastyánokkal fát vágattak, felsöpörtették az őrsöt, s csak azután választottak ki néhányat, aki átmehetett. Általában alföldi fiúkat hoztak ide, s azok a tisztek vezetésével ütötték- verték az embereket, mert csak akkor mehettek haza. Itt volt a Pintér, a Vámosi, az Árpási — ez az Árpási ma Őriszentpéteren él —, csupa vadállat. Szegény Teklits Pista bácsinak a, hogy is mondjam, a nemi szervére kötöztek egy kétkilós téglát, úgy kellett járkálnia. Persze a zöldávósokkal sem jártak jobban a szentpéterfaiak. A tervet teljesíteni kellett, gyűjtötték a kulákokat. Skrapits Imréékért 51-ben, hajnali négykor jöttek. Az öt gyerek nem számított, fél órát kaptak, hogy összepakoljanak. Három évig az Alföldön építhették a „szocializmust”. Megcsinálták azt is, hogy géppisztölyos ávósok lefogták az esküvői menetet, s az egész násznépet bevitték az őrsre.

Az igazi cudar idők akkor jöttek, mikor az ötvenes évek közepén Szentpéterfára került őrsparancsnoknak egy Madarász nevű tiszt.

— Két főpribékje volt neki, valami Kovács nevű meg a Südi Bertalan — emlékezik Geosits Ferenc. —Valamikor 57-ben az öcsém szóváltásba keveredett a Südivel, bevitette az őrsre, jól összeverték szegényt. Nem mehettek a fiatalok az utcára, mert Südi mindenkibe belekötött. Ötvenhatban került ide, és bennmaradt továbbszolgálónak. A forradalom után, amikor bejötteK az oroszok, az egész őrs átlépte a határt, a Südi maradt. Sajnos.

Egyszerre többen bizonygatják, az volt a kedvenc szokása, hogy járkált a falu utcáin és kispuskával mindenre lőtt, ami mozgott: tyúkra, macskára, kutyára. Skrapits Károlyék udvarára is odapörkölt a közeli rétről, s eltalálta a kutyát, meg Skrapits édesanyjának a kezében a kannát. Jelentették a tanácson, behívatták Südit, de a haja szála sem görbült.

— Bejött az a portánkra is — mondja Geosits András. — Anyám mellett lőtte agyon a kutyánkat. Nem lehetett egy bált rendezni, mert jött a Südi a bandájával, és összevertek mindenkit. Es ez az ember jogász! Ököljogász!

Beszélnek a szentpéterfaiak egy különös halálesetről is. Sike Sándor az őrsön szakácskodott. Háborgott, hogy állítólag Südi elviszi a baromfit, nem tud eleget adni a katonáknak. Egyszer ezt a Síkét az őrs udvarán halálos lövés érte. A hivatalos .megállapítás úgy szólt: öngyilkosság. Az itteniek szerint senki sem tudja hátba lőni magát. Azt mondják, nem is volt boncolás.

Tóth Ferencnek szerencséje volt, mikor az utcai kútba dobták. Ma is él Jákon. Ott meg azt találták ki, hogy mágától ugrott a kútba. Kurcz Ernő esetét is ismerik a faluban. Ő adott szállást, nem önszántából, Südinek. A lakója azután mérgében bevágta Kurczot a trágyalébe.

Kohut János, Haklits Vince arról mesél, mit művelt Südi az 56-os forradalom után a menekülőkkel. Hogyan hajtotta őket puskatussal végig a falun.

— Egyszer hat szerencsétlent kapott el — idézi fel Haklits. — Rá is kiáltottam: Magyar ember vagy te?! Azt válaszolta, igen, és a levegőbe lőtt.

Az is szórakozása volt, hogy a faluban felbiztatta a fiatalokat, menjenek át, nem néz oda. Aki meg hitt neki, rosszul járt. Elcsípte őket. Az akkor kétezres helységből még így is több mint négyszázan menekültek el. Egy focicsapatra való fiatal nem maradt.

Bodó László, egykori vadász, a szerencsésebbek közé való. Egyrészt magyar, másrészt mégiscsak hivatali ember volt. >

— 59—60 táján kerültem ide. Sok bajom akadt Südivel. Szeretett vadászni. Kedvtelésből. Nyulat, fácánt, mikor hogy. Megfogtam többször is, mondtam neki, a vad az államé. Hiába. A Varga Lacival, az erdészeti vezetővel is elkaptuk. Kérdeztük, mi van a hátizsákjában. Azt mondta, répát visz a nyulaknak. Na, azoknak a nyulaknak, amiket a zsákjában találtunk, már nem kellett a répa. Összetűzésem csak egyszer volt Südivel. Az alsó kocsmában bált tartottak. Ott a fejemhez szorította a pisztolyát, és arra kénysze- ritett, menjek be vele. Másnap jöttek a parancsnokok, mi a szándékom? Mondtam, följelentem. Lebeszéltek róla. Csodálkoztunk is nagyon, mikor a Lobogó című lapban lejött egy cikk, hogy Südi Bertalan milyen mintahatárőr. Pedig azt is megcsinálta, hogy lőtt egy szatvast, lerakatta a lóherét a szekérről, s a gazda pajtájába vitette a vadat. Ott a katonáival feldarabol- tatta, de tíz deka húst nem adott a fuvarért. Néhány éve láttuk a tv-ben szerepelni. Arról elfelejtett mesélni, hogy mit művelt itt Szentpéterfán.

' Skrapits Imrét a tangóharmonikája mentette meg a verésektől. Ő muzsikált a bálokon.

— Talán 57-ben, Südi néhányadmagával becsörtetett a bálba. Kilökdösték őket, el is mentek. Azután visszatértek vagy egy tucatnyian. Nem jöttek be, csak először kilőtték a lámpát, majd egy jelzőrakétát lőttek a terembe. A rakéta körbé-körbe röpködött, s kifüstölte a fiatalokat. Na, hát így mulatott á Südi.

Skrapits Ágoston igazit a kalapján, ismét rajta a sor.

— Pökhendi, durva ember volt Südi. Ha horvátul szólalt meg valaki, ráordított: Amíg magyar kenyeret eszel, magyarul beszélj! Én vezettem a nemzetiségi kultúrcsoportot. Mikor összeszedtem őket szerepelni vagy a bálba, jöttek a Südiék, jól összeverték őket. Szóvá tettem, s akkor az őrsparancsnokkal le akartak kenyerezni. Elegem volt az egészből, jelentettem a délszláv szövetség főtitkárának, Objanovitsnak, mi folyik nálunk. A BM-től magas rangú tisztek jöttek. Madarászt hamarosan elhelyezték. Nem sokkal utána, hála istennek, Südi is máshová került. így szabadultunk meg tőle. Azóta jó a kapcsolatunk a határőrséggel, nagyon rendes fiúk vannak az őrsön.

Az asztalok mellől is helyeselnek, mikor arról beszélnek, hogy megdöbbentek: Südi az Országgyűlésben képviselő. Azért is félt a falu beszélni, mert „amíg Südi a parlamentben van, nincs demokrácia”.

Lassan lecsillapodnak a kedélyek. Leintik azokat, akik egykori kínzójuknak külöpféle halálnemeket kívánnak. Nem akarnak mást, csak egyszer Südi Bertalan szemébe nézni. Ha eljönne Szentpéterfára. Ha eljönne.

Bihari Tamás

(Hétfői számunkban Südi' Bertalant szólaltatjuk meg)

A Tragédia rendezője,

avagy

a rendező tragédiája

Heltai Nándor színikritikusunk műbírálatára — melyben a kecskeméti Katona József Színház Ma- dách-bemutatójáról nem a legelis- merőbb hangnemben írt — rendező Nagy Attila hosszas magyarázkodó választ küldött szerkesztőségünknek. Úgy döntöttünk, magyarázkodását nem hozzuk nyilvánosságra: a világon mindenütt az a szokás, hogy a rendező rendez, a kritikus kritizál. Ez eddig talán szerkesztőségi belügy lehetne, ha tegnap a Kecskeméti Lapok nem közli Nagy Attila eredetileg ne- Icünk címzett levelét.

Ez az a pont, ahol kénytelenek vagyunk fölvenni a kesztyűt és tudatni olvasóinkkal: nem a Petőfi Népe kritikusa volt az egyetlen, aki az Ember tragédiáját gyenge

előadásnak tartotta. Az egész színházi szakmának ez a véleménye. „A rendezőnek a dráma egészéről nino6en elgondolása, nincsen közlendője, ezért — noha hűségesnek tűnhet fel — valójában hűtlen a szerzőhöz” — foglalja össze műbí- rálatát A Film Színház Muzsikában Bérezés László. A Vasárnapi . Hírekben SZ. Z. L. így ír: „De ha a szinrevitel mögött nincs mondanivaló, akkor a legnagyszerűbb dráma is érdektelenné válik. A kecskeméti Katona József Színház mostani bemutatójából, amelyet Nagy Attila rendezett, ezt a vezérelvet hiányoltam. A színészek jól vagy rosszul felmondják a szöveget, mint egy leckét.” A sort például a Képes 7 bírálatával is folytathatnánk; ezek a vélemények

pontosan egybecsengenek azzal, amit a Petőfi Népe főmunkatársa megfogalmazott, ily módon mi nem gyöngítve, hanem erősítve látjuk igazunkat. Véleményünk abban is határozott, hogy semmi köze sincs a demokráciához annak: közlünk-e egy rendezői magyarázkodást, vagy sem — hiszen a rendező a színpadon már elvégezte a dolgát. Erről joga és kötelessége bírálatot, véleményt mondania a kritikusnak. Demokratikus és diktatórikus társadalmakban egyaránt ez a szokás.

Mindamellett nincs információnk arról, hogy Nagy Attila a rendezését tételesen és egészében bíráló többi lapnak is küldött volna magyarázkodást. Ezek szerint kizárólag a Petőfi Népe elmarasztaló kritikáját veti el? Találgathatnánk az okokat, ám azt hisszük: a magyarázkodás önmagáért beszél, s igazából ez — a rendező tragédiája.

A KÜLPOLITIKÁT NEM LEHET ELVÁLASZTANI A BELSŐ TÖR FÉNÉSEKTŐL

' . ■ W :

A baloldali progresszió pártja

Interjú Horn Gyula külügyminiszterrel, az MSZP elnökségének tagjával

A napokbap Kiskunhalas vendége volt Horn Gyula külügyminiszter. A politikai nagygyűlés előtt interjút adott lapunknak.

— Miniszter úr, ön elismert, sikeres ■kiilpolitikus, aki az utóbbi időben szokatlanul nagy belpolitikai szerepet is játszik. Tagja a Magyar Szocialista Párt elnökségének, s a tagtoborzást is vállalta. Ugyanakkor a kormány többi tagjáról jószerével még az sem derült ki, hogy beléptek-e az MSZP-be.

— Azt hiszem, ez mindenkinek a saját lelkiismereti kérdése. Azért én többekről tudok, akik beléptek. Nem kevés erőkifejtést tettünk annak érdekében, hogy létrejöjjön ez az új párt. Az MSZMP egész tevékenységében rengeteg olyan elem volt, ami miatt elveszítette a társadalom, az emberek bizalmát. Természetesen az új párt létrejöttéért keményen meg kellett dolgozni, és ezt a szerepet vállaltuk. Meggyőződésem, hogy a külpolitikát nem lehet elválasztani a belső történésektől. Az új párt sorsát még nem lehet tudni, sajnos, még mindig csak a kezdet kezdeténél tart. Nagyon sokan nem is értik, mi a különbség a régi és az új párt között, ez minden bizonnyal a mi hibánk is. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy világossá tegyük: ez a baloldali progresszió pártja.

•— Mi a véleménye a készülő MSZMP-kongresszusról ?

—■ Nem értem Grósz Károly nyilatkozatát. O részt vett a kongresszus előkészítésében, amelyen az alapszabály kimondta az MSZP létrehozását. Most kijelenti, hogy ez a Icong- resszus nem volt erre felhatalmazva. Ő mint főtitkár az egyik fő felelőse volt a kongresszusi előkészületeknek. Hozzáteszem, hogy a kongresszusi küldöttek megválasztása a lehető leg- demokratikusabban történt, ez nem vitatható. Egy szolgáljon mentségére:

nem éz az első ellentmondásos nyilatkozata. Azt is meg kell mondanom őszintén, amikor megválasztották miniszterelnöknek, óriási megköny- nyebbülés volt számomra. Grósz rendkívül gyorsan reagált, minden újnak híve lett pillanatok alatt. Hasonlóan örültünk annak, amikor a párt főtitkára lett. Sajnos, nem sokáig tartott, bár meggyőződésem az ma is, hogy Grósz Károly alapvetően reformgondolkodású és -beállítottságú. Amikor azonban jöttek a rendkívül súlyos problémák: a románokkal való tárgyalás, a többpártrendszer elfogadása, annak a ki nyilvánítása, hogy október 23. népfelkelésnek indult, vagy a Nagy Imre-kérdés és sorolhatnám, sajnos, nagyon megbicsaklott ezekben a kérdésekben. Egyébként, ha elnézem a vezetőket az új MSZMP-ben, akik kivétel nélkül jól ismert emberek, én abba az MSZMP-be semmiképpen sem lépnék be.

I I— Miközben vezető politikusaink járják a világot, s szinte kivétel nélkül mindenhonnan kecsegtető gazdasági ígéretekkel térnek haza, itthon napról napra riasztóbb hírek uralják a sajtót a magyar gazdaságról.

— Én úgy ítélem meg, hogy a sajtóban vagy a sajtó egy részében ez a dramatizálás, a problémák felvetése nemcsak a gazdasággal, hanem a politikával összefüggésben is jelen van. De ez, sajnos, az egész politikai közéletet jellemzi. Ami a gazdaságot konkrétan érinti: számunkra kulcskérdés, hogy vagy hozzáfog az ország egy radikális gazdasági változtatáshoz, vagy a tíz-tizenöt éve tartó gazdasági pangás nagyon súlyos gazdasági válsághoz juttatja. A -cselekvés határán vagyunk. Ez a gazdaság ma még működőképes, óriási tartalékai vannak a hiányosságaival egyetemben. Ma a vállalatok nagy többsége

még mindig langyos vízben leledzik, a vállalatvezetők, sajnos, változatlanul nagy jövedelmekhez jutnak anélkül, hogy ezt megtermelték volna. Ugyancsak alapvetőnek tartom, hogy meginduljon egy szelekció. Nem tartható fenn tovább a százmil- liárd fölötti költségvetési támogatás a vállalatoknak. Sajnos, nagy a szociális demagógia ezzel kapcsolatban.

Megyénket nagyban érintené az országhatár mentén létrehozandó biztonsági övezet. Hol tart jelenleg ennek a javaslatnak a megvalósítása?

— Átadtuk, kormányszinten, a ju- goszlávoknak, az osztrákoknak, eddig az osztrákok válaszoltak nagyon pozitívan. Azzal együtt természetesen, hogy mivel Magyarország a Varsói Szerződés tagállama, és ezekben a zónákban van elég sok ereje katonai eszközökben koncentrálva, természetesnek tartják, hogy hazánk tegyen elsőként konkrét lépéseket, amelyekre mi készek vagyuk. Tehát a határ mentén, az ötven kilométeres zónában a katonai egységek számának csökkentése, a fegyverzet átalakítása, bizalomerősítő intézkedések tétele és így tovább. A jugoszlávokkal megállapodtunk abban, hogy rövid időn belül Budapestén szakértői tanácskozást fogunk tartani a konkrét intézkedésekkel kapcsolatban.

— Érdekelné olvasóinkat a szovjet csapatkivonások folyamata is.

— Nekünk az a szándékunk, hogy 1990-ben ezek a folyamatok felgyorsuljanak, hogy ne évekre húzódjon el a szovjet csapatkivonás. Ebben a szovjet’ vezetés partner. Ezért akarunk februárban már Bécsben valamiféle megállapodást elérni az „Európai 23-ak” tárgyalásain. Meggyőződésem szerint ez a szovjet—magyar kapcsolatoknak is nagyón hasznos lenne.

Hajós Terézia

ÚJABB MILLIÓK KELLENÉNEK AZ EMLÉKHÁZ FELÚJÍTÁSÁHOZ

Katona József születésnapja

Talán megértőén legyintene Katona József, ha megtudná: isméi a tanácstagoktól függ, hogy hajdani otthonában emlékezhetnek -e születése kétszá- zadik évfordulójára.

Kiderült, hog\ az emlékház felújítására, közvetlen környezetének feljavítására a tavaly decemberben megszavazott pénzből a leg- szükségesebbekre sem futja. Kellene még néhány millió. Többe kerülnek a szükséges épilóan\ agok.il) en-ol van költségek rakódnak a korábbi kalkulációkra. Apad a tanács bugyellárisa, mind követelődzőbbek a napi, úgynevezett kommunális igények, fölerősödnek a kultúrát fölösleges fényűzésnek tekintő morgolódások. A százmilliókat erő jó házak lebontásáról elegáns nagyvonalúsággal határozó tisztelt testület felnő-é feladatához? Bízzunk, reménykedjünk.

MÉG ÍNGYEN SE!

A gondok, a tépelődés láttán az önironikus drámairó így vigasztalnápironkodva magát:„ Ha te nem volnál, baj se volna".

Titokban sokan egyetértenének vele a mindenkori kecskeméti hatalmasságok közül.

Máig akadnak, akik maradisággal, kulturálatlansággal vádoljak az egykori tisztelt elöljáróságot, mert elutasította Katona Józsefnek ésa vele szövet kező polgároknak a színházépítőjavaslatát. Közölték a használaton kívüli mészárszék átalakítását kérelmezőkkel: majd akkortárgyalnak az efféle ügyekről, „ha a város Cassája boldogabb állapotban lésíen”. Vagyis február 30-án. A választott közönség elutasítójegyzőkönyvében elhallgatta, hogy a „többek egyetértésével” kidolgozott tervezetben kerekperec kimondatik,: az ócska épület „a Publicumnak minden költsége nélkül megy tökéletességre”, ahogyan ma mondanók: társadalmi munkában.- Ingyen se kellett komédiaház.

Mégiscsak cudarság; némelyek megorroltak a nemes tanácsra, mert a drámaíró szülei kénytelenek voltak elhunyt fiuk Seres nevű barátjától kölcsönzött pénzen elföldeltetni áz élete delén sírba roskadt reményüket. Miért nem vezette naprakészen a bitangkasszát?

Milyen alapon mocskolták nemes Kecskemét városát némely pesti firkászok: csupán azért, mert Katona József sírja évtizedekig gondozatlanságával vádolta az utókort.

Jellemző az ilyen müvészfglékre, müvészpártolókra: kifogásolták, hogy a drámaíró tiszteletére rendezett díszlakomán előbb mondtak pohárköszöntőt a királyra mega főispánra meg az alispánra meg a polgármesterre meg a rendőrkapitányra meg a miniszterelnökre meg a képviselőkre, mega.. .állítólagünnepekre.

Hagyjátok a csudába ezt az egesz kultuszt, üzent volna a holtában is többször bolygatott magyar zseni, ha tehette volna ; nem akarok én rosszat hajdani cimboráim utódainak, a szinidirektoroknak. Van izeknek elég bajuk! Ha születésem

napján nem játszták Bánk bánomat, ugyanúgy elmarasztalták őket, mint ha szokásos egy-két próba helyett hárommal előadták. Igaz, kevesebb témájuk maradt volna az újdondászoknak, akik hányszor de hányszor ostorozták a publikumot részvétlenségéért. Efféléket írtak, ha érdeklődő hiányában elmaradt a beharangozott díszelőadás: „Süljön ki a publicum szeme”, meg „szájról-szájra adott híresztelés, hogy Kecskemét kultutváros".

Miért lennejobb az utókor, morfondírozhatna Katona József; hiszen életében is hiába kérte mint önálló lakás nélküli a M atyesovszky órás elhagyott házát.

Ő, aki senkinek se ártott, miért sodorjon bajba idealista jobbat akarókat. Még szerencséje volt az összesen 9000 forintból rendezett Katona J ózsef-emlékév egyik szervezőjének, a kesernyés tapasztalatait Szabálytalan tudósítás a Katona József-emlékévröl című összegezés szerzőjének, hogy csák szóban marasztalták el a „nagyházban”; rosz- szabbul is járhatott volna.

HOLLÁTTAMEGANAPVILÁGOT?

Hallani vélem a drámaíró beletörődő okfejtését. „Még azt is kétségbe vonták (akik legszívesebben lecsákányoztatták volna egykori otthonomat), hogy itt születtem". Mi tagadás : így vélekedett Kun Gergely sógorom is. Szerinte az átellenesházban láttam meg a napvilágot, apainagyapám otthonában. Mások a Boldog u. 2-t nevezték ki szülőházamnak. Való igaz, az akkor 22 éves apám neye először csak 1794-ben fordult elő a későbbi Lovarda és Bárány utcasarkán álló épület polgáraként, mint ottani lakos. (Két-három éves voltam akkoriban.)

De arra sincs dokumént, hogy addig másutt éltünk! Halálom után ötven évvel Hornyik János, majd újabb fél század múltánazőkutatásait is felülvizsgálva, Papp László^ valószínűsítette az eredetifeltevések megalapozottságát. (Érvei közül a legfontosabbak: a fiatal házasok általában a lány szüleihez költöztek. Az édesapja foglalkozását választó Katona Józsefnek—a drámaíró apjának—érdekében állt mielőbbi önállósodása.)

ELÉG LESZ A JÓ SZÁNDÉK?

Hétszáz-valamennyi nappal a drámaíró születésének kétszázadik évfordulója előtt örömmel tudatható, hogy a városmostanivezetői—a valóban nehézkörülményekelle- nére—szeretnék végre megteremteni a tartalmasabb emlékezés feltételeit. Elfogadták Báhner J ózseffelújitási terveit.

A magas talaj vizszint miatt teljesen tönkrement épületet megfelelően szigetelik. Sajnos, szinte az alapoktól kell min- . dent újjáépíteni. Az épület küllemében majd a múlt század közepi állapotát idézi, ha a tanácsülés hozzájárul a többlet-' költségekhez.

‘A könyezetrendezési terv számol az ortodox zsinagóga felújításával is. A tervezők véleménye szerint mindenképpen meg kell oldani az MHSZ-székház miatt a Katona Jó- zseftértőloktalanulelzárt Bánk bán utca legalább gyalogos megközelítését. A téli hónapokban dől et, hogy a külföldön élő kecskemétiek és helybeliek támogatásával fel tudja-e építtetni a városszépítő egyesület a kecskeméti irodalmi, színházi emlékeknek is helyet adó székházát az emlékház mellett felszabadított telken.

Lapunkban természetesen figyelemmel kiséljük a bicen- tenárium előkészületeit, a Katona-emlékház és környezeténeksorsát.

Heltai Nándor