Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-01 / 259. szám
NAPTÁR 1989. november 1., szerda Névnap: Marianna Napkelte: 6 óra 27 perc Napnyugta: 16 óra 28 perc Holdkelte: 9 óra 39 perc Holdnyugta: 17 óra 27 perc ÉVFORDULÓ Száz éve születeti Philip John Noel Baker (1889 1982) Nobel békedijas angol munkáspárti pali tikus: Tanulmányait Cambridge-ben és Oxfordban végez te, s 1910-ben ösztöndíjjal á nemzetközi jog prubh nail tanulmányozta, majd néhány évvel később a Quaker-alapítvány angliai egészségügyi szolgálatát szervezte meg és vezette. A világháborúban brit tábori kórházat létesített; a háborút követő években F. Nansen közvetlen munkatársaként részt vett a menekültügyi segély- szervezet kiépítésében. Az 1920-as ívekben munkáspárti jelöltként bejutott i parlamentbe. Az 1931—33-as leszere- ési konferencián a brit külügyminiszter anácsadója; 1937-től tagja a brit Munkáspárt központi végrehajtó bizottságá- sak. A 30-as évek második felében a Munkáspárt azon politikusai közé torozott, akik rendszeresen és nyomaték- :al felhívták a figyelmet a fasizmus ve- zélyeire. 1945-ben a munkáspárti kor- nány külügyi államminiszterévé nevez- ék ki. A leszerelés legnagyobb akadá- yát a tőkés kézen levő fegyvergyárak sonkurenciaharcábán látta. 1952-től ö volt a brit olimpiai csapat ezetője, 1934rtöl a Munkáspárt parla- nenti külügyi csoportjának elnöke, a tárt leszerelési ügyekkel foglalkozó szakértője. A Nobel-békedíjjal 1959- ten tüntették ki. VIGYÁZAT! Nem minden szuper, ami külföldi! A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet vizsgálatai során megállapította, hogy többféle olyan univerzális hálózati adapter kapható az üzletekben,'amelyek a biztonságtechnikai előírásoknak nem felelnek meg, használat közben élet- veszélyesekké válhatnak. A veszélyességet növeli, hogy a berendezések igen széleskörűen használhatók híradástechnikai cikkekhez és gyerekjátékokhoz egyaránt. Az áram- átalakító adapterek vélhetően turistaimport útján kerültek a hazai kereskedelmi forgalomba, s ezeket az állami vállalatok mint bizományi árukat értékesítik. A MEEI vizsgálati tapasztalatai alapján jelenleg piros papírdoboz csomagolásban „LYTRON NETZGERÄT, UNIVERSAL TYPE AC/DC ADAPTER, MODEL 500 felirattal kaphatók az adapterek. Mivel a turisták egyre több hasonló berendezést hoznak be külföldről, s ezek egy részét bizománybán eladják, a MEEI óvatosságra inti a vásárlókat. Mint elmondták, belföldön csak érvényes MEEI minősítő irattal szabad a villamossági termékeket értékesíteni, ennek elmulasztása szabálysértési eljárást von maga után. Fontos, hogy a vásárlók saját érdekükben győződjenek meg, mellékelték-e az üzletben a termékekhez a jóváhagyást tanúsító MEEI minősítő iratot. Ennek több módja lehet, így a terméken feltüntethetik a MEEI jelét, vagy a használati utasításban, kezelési útmutatóban, illetve minőségtanúsítási lapon a MEEI minősítő irat számát. A külföldön vásárolt villamossági termékeknél is célszerű meggyőződni, hogy azoknak minő- ségét.jóváhagyta-e valamelyik külföldi villamosipari vizsgálóintézet. A legismertebb intézetek rövidítései: VDE, ÖVE, D, S, S Plus?, NF, IMQ. (MTI) í A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Cserbenhagyót keresnek A hét első napján Bács-Kiskun megyében három olyan baleset történt, nelynék súlyos sérültjei vannak. Tataházán, a Petőfi Termelőszövetkezet telepén a 45 éves Vincze stvánné (Tataháza, Ságvári utca 61.) kerékpárral áttért a menetirány zerinti bal oldalra, és ott összeütközött egy tehergépkocsival. Az asz- zony súlyosan megsérült. Orgovány határában, az 5302-es úton a 18 esztendős Csikós József Orgovány, Ürögi u. 28.) személygépkocsival áttért a menetirány szerinti iái oldalra, és összeütközött egy tehergépkocsival. A fiatalember sérülése úlyos. Kiskunfélegyházán, a Lenin és a Nefelejcs utca kereszteződésében egy ddig ismeretlen autós, miközben a Nefelejcs utcából a Lenin útra haj- ott, nekiütközött a kerékpárjával közlekedő 52 éves Illés Jánosnénak Kiskunfélegyháza, Kálvária utca 19.). A kerékpáros súlyosan megsérült, m az ismeretlen gépkocsivezető a helyszínről megállás nélkül továbbhaj- ott. A szemtanúk szerint egy fehér Ladáról van szó, amelynek rendszá- nában feltehetően 10—40-es szám szerepel. A cserbenhagyó az 5-ös főút rányába hajtott el. A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik lármit is tudnak az esettel kapcsolatban. GYORSLISTA Nyereményjegyzék az 1989. október 30-án megtartott október havi hatos lottó írgynyereménysorsolásról, melyen az október havi hatos lottó szelvények vettek íszt. Ä nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 Ft) B Nyugati típusú személygépkocsira szóló utalvány C Maruti 800 típusú személygépkocsira szóló utalvány D Szerencse-utalvány (30 000 Ft) E Sanyo rádiómagnó F Vásárlási utalvány (7000 Ft) G Vásárlási utalvány (5000 Ft) H Vásárlási utalvány (4000 Ft) A nyertes szelvényeket 1989. november 20-áig kell a totó-lottó kirendeltségek, 5 OTP-fiókók, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére 875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyere- ényjegyzék november 7-étől megtekinthető az OTP-fiókokban, totó-lottó kiren- sltségekben és a postahivatalokban. Listánk a pécsi és szegedi postaigazgatóság rületén vásárolt szelvények számait tartalmazza. »23 226 H 2 414 587 G »46 080 E 2 448 868 G »68 934 F 2 540 284 D »80 361 F 2 551 711 E »03 215 G 2563138 F »26 069 H 2574565 F 197 474 D 2585 992 G 220328 E 2608 846 G 231 755 F 2631 700 E 243182 F 2654 554 F 266 036 G 2 677 408 F 277 463 G 2711689 G 288 890 E 2 745 970 H (00317 E. 2 768 824 H 111744 ’ G 2 814 532 H 123 171 G 2 825 959' H 146025 H . 2 860 240 H 180306 E 2 871 667 G 91733 E 2 883 094 ' E( 2 894 521 F 3 305 893 F 2 917 375 F 3 317 320 F 2 928 802 G 3 328 747 G 2 951 656 H 3 340174 G 2963 083 E 3 351 601 H 2 974 510 F 3363 028 H 2 985 937 F 3 408 736 H 2 997 364 G 3 465 871 G 3 043 072 H 3545860 D 3 065 926 H 3 557 287 E '3 134 488 G 3 568 714 F 3 145 915 H 3 580 141 F 3 180 196 H 3 591568 G 3191 623 G 30399310 H 3 225 904 E 31 119211 E 3 237 331 E 43 688 911 G 3 248 758 G 44 066 002 G 3260 185 G 44 077 429 G 3 283 039 A 44 214553 E 3 294 466 E 44 260 261 E Puszi a bikának • A rettenthetetlen matador, Josc Ortega mutatványa: egy puszi a félelmetes szarvra. (MTl-Press) IDŐJÁRÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 30-án, Kecskeméten a középhőmérséklet 13,0 (az 50 éves átlag 8,2), a legmagasabb hőmérséklet 16,9 fok volt. A nap 2 órán keresztül sütött, 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 12,2,13 órakor 15,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,7 millibar — változatlan — volt. Október 30-án, Baján a középhőmérséklet 12,7 (az 50 éves átlag 8,6), a legmagasabb hőmérséklet 18,3 fok volt. A nap 2,3 órán keresztül sütött, csapadék nyomokban hullott. Tegnap reggel 7 órakor 12,3,13 órakor 17,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1019,2 millibar — emelkedő — volt. A temető környéke nem vásártér! A temetők környéke halottak napján minden esztendőben már-már kirakodóvásárra emlékeztet. A csavaros, színes cukorkától a törökmézen át a napraforgóig, — mi több, sült hal, kolbász, hurka, pecsenye — minden kapható. Akik e sátraknál nem tolongtak, jogos méltatlankodásnak adtak hangot. November elsején ugyanis halottainkra emlékezve virágot, koszorút, gyertyát viszünk — s lehetőleg csendben viselkedünk. Az idén, és ezután sem adnak- tudtuk meg a Kecskeméti Városi Tanács illetékesétől — a kiskereskedőknek a temető környékére szóló területfoglalásí engedélyt, csak azoknak, akik virágot, koszorút, kegytárgyakat (gyertyákat) és gesztenyét árusítanak. Más, engedély nélkül kitelepült kereskedő ellen a közterület-felügyelők, illetve a tanács illetékesei szabálysértési feljelentést kezdeményeznek. Fokozott ellenőrzés lesz a mai napon. * Ma megyénk szinte valamennyi temetőjében halottak napi megemlékezést tartanak, a következő időpontokban: a bajai Bokodi úti köztemetőben 15, a kalocsaiban 17 órakor, a kecskeméti köztemetőben 16,30 órakor, Kiskunhalason, a római katolikus temetőben 16.30, az új református temetőben 16.30 órakor. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon folytatjuk a Magyar Szó Szökés Jugoszlávián át című riportsorozatát. Ugyanitt írunk arról is, hogy bővül a Vaskúti Bácska Téesz nyúlfeldolgozója, s közöljük Déry Tibor Barátaim című írását, amely 1956-ban az Irodalmi Újságban jelent meg. Kecskemét város piaristái, a kegyes tanítórendiek 1714-ben gróf Koháry István országbíró által alapított iskolája ezekben a napokban szép jubileumhoz érkezett — olvashatjuk a visszatekintésben, az 5. oldalon, ahol jelentkezünk a Petőfi Népe kulturális ajánlatával is. — MARTON-NAPI VÁSÁR. Hagyomány, hogy a Kunszentmártoni Városi Tanács Városgondnoksága Márton-naphóz kötődően novemberben nagyszabású országos állat- és kirakodó vásárra hívja az érdeklődőket; az idén 12-én, vasárnap lesz a rendezvény. — A KISKŐRÖSI SZIMFONIKUS zenekar november 6-án — Gróze Miklós karnagy vezetésével — Szabadkán vendégszerepei. Este fél nyolctól a városháza dísztermében várják a zenebarátokat, akikkel már áprilisban találkozhattak. — AZ MDF KISKUNFÉLEGYHÁZI szervezete1 1989. november 3-án, pénteken fél 6 órai kezdettel kötetlen beszélgetést szervez a városi könyvtár olvasótermében a városban 1956 őszén történtekről. A kérdésekre az egykori résztvevők válaszolnak. — ÁRPÁD A BÉLYEGEN. A Magyar Posta kedden jelentette, meg új, ötforintos címletű bélyegét: „Árpád fejedelemmé választásának 1100. évfordulója” címmel. A bélyegen Than Mór: Honfoglalás című festménye és mellette stilizált korabeli fegyvercsoport látható. Szunyoghy András grafikusművész terve alapján több mint egymillió fogazott és 5700 fogazatlan példányt készített az Állami Nyomda. A bélyeget 1991 végéig árusítják. BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGAT Fővállalkozói iroda nyílt Tevékenységi körének továbbfejlesztése és bővítése céljából PROBITAS névvel műszer-, irodagép- és számítástechnikai fővállalkozói irodát nyitott tegnap a kecskeméti SZÜV a megyeszékhelyen, a Batthyány utcában. Az iroda fő feladatának tekinti az ipari, mezőgazdasági üzemek fejlesztésének, korszerűsítésének segítését, de kiveszi részét egyebek között a szervizellátás, a kereskedelem, a döntéselőkészítés megszervezéséből is. A négy fős iroda sajátos tevékenysége a cégképviselet, amelynek kapcsán a hazaiak mellett már jelentős külföldi kapcsolattal is büszkélkedhet. A Cogsdill—Nuneaton Ltd., angol—amerikai speciális forgácsoló szerszámok gyártásával foglalkozó vegyes vállalat magyarországi, lengyelországi, csehszlovákiai és jugoszláviai képviseletével a PROBITAS Fővállalkozási Irodát bízták meg. G. B. Ma: kopjafaavatás Kecskeméten A Magyar Demokrata Fórum kecskeméti szervezete ma, szerdán délután négy órakor a Köztemetőben az 1956-os hősök emlékére rendez kopjafaavatást. A római katolikus, a református és az evangélikus egyház is részt vesz a megemlékezésen, melyen Mihala Ferenc, az Észak-Kelet Magyarországi Nemzeti Tanács .1956- os elnöke mond beszédet. Ellopták a zászlót Október 2?,-án a keeskepigtl eűenzéki párjuk szervezésében először ünnepelte, szabadó,n a város,tpb.b tíer pölgará a Magyar Forradalom évfordulóját. Az ünnepség végen a Szózat hangáira a váips.főterén felvonmjga,fpiradalom jelképét, a lyukas nemzetiszínű zászlót. Elképzelésünk szerint november 4-en egy gyászszálagot tűztünk volna mellé. Már ,a szervezés során felmerült bennünk, hogy valamilyen technikai megoldással védekezni kellene, nehogy idő előtt eltűnjön a lobogó. Végül az az álláspont alakult ki, nem védjük a zászlót, ha eltűnik, az is jelez valamit. A zászló egy hetet sem ért meg. Ellopták ... A demokratikus ellenzék egyetlen tagja előtt sem volt kétséges, milyen erők állnak az Ominózus nyilas röplap, az idétlen bajai falfirkálások mögött. A nyilvánvaló provokációk egy részére gyorsan fény derült. Nem tudom, eszébe jutott-e a tolvajnak, mit is tett valójában, hány embernek okozott ezzel fájdalmat, felháborodást, elkeseredést. Nem tudom, eszébe jutott-e ennek a szónak a jelentése: szégyen! Mert ez — szégyen.Dr. Sándor László az október 23-ai ünnepség szervezőbizottságának szóvivője (Tegnap dél óta ismét ott leng egy lyukas nemzetiszín lobogó a főtéri árbocon. Ez nem ugyanaz, amit elloptak... — 15 óra 45-re a lobogónak ismét hűlt helye — az eset előtt értetlenül állunk. —■ A szerk.) Megyénk az országos sajtóban MŰSOR Mit Magyar Nemzet, 1989. október 31-ei szám: Hanthy Kinga: A rádió mellett, eszik a nagymama? (A rádiókritikában említik a keceli Pintér Műveket.) Magyar Hírlap, 1989. október 31-ei szám: Stark R. László: Batthyányak Magyarországon. Gyámolítani a „csúnyácska hazát”. (Batthyany-Strattmann Lászlót Kalocsán kicsapták a középiskolából.) Szabad Föld, 1989. 44. szám: Új vetőmag-feldolgozó üzem. (A Bácsalmási Állami Gazdaság új üzeméről.) Igen, 1989. 14. szám: Bukovszki Antal: A lelkivezetés. (Beszélgetés Farkas Istvánnal, a Kecskeméti Piarista Gimnázium szerzetes tanárával.) Gazdálkodás, 1989. 10. szám: Kemény pndréné: Az állóeszközök hasznosítása a Bács-Kiskun megyei nagyüzemekben. Pedagógiai Szemle, 1989. 9. szám: Az 1988-ban meghirdetett tanterv- és taneszközfejlesztési pályázat eredménye. (A díjazottak között van Ittzésné Kövendi Kata, a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zene Általános Iskola, és Palástiné Varga Erzsébet, az Érsekhalmi Általános Iskola tanára.) Aranybánya Az aranyvadászat három évig tartott, de mint az elkövetkező néhány adat bizonyítja, megérte. Amerikai kutatók egy csoportja Dél-Karolina partjaitól mintegy 200 mérföldre megtalálta a tenger mélyén a Central America nevű háromárbocos hajó ronesát, amely 1857-ben indult az utolsó, tragikus útjára. A postahajó 423 utast szállított, akiket már régen elfelejtettek. Ám a hajó egyéb rakományának elvesztése miatt mostanáig emlékeznek a múlt századi pénzvilágot sokkoló katasztrófára. Ezért is indult a Central America keresésére több kutatóexpedíció bátor és mindenre elszánt tengerészekkel, haszontalanul. Az egykori jégtörőből átalakított Arctic Explores vállalkozói azonban sikerrel jártak: becslések szerint 1 milliárd dollár értékű aranytömböt— köztük a legnagyobb a 30 kilót is eléri — és vert aranyat emelhetnek ki a mintegy 2 kilométeres mélységből. Tudják, mire számíthatnak, ugyanis a távirányítású robot-tengeralattjáró szinte minden várható darabról tájékoztatta őket tv- kameráinak jóvoltából. A Diario című magazin szerint másfél év alatt emelik ki az amerikai víz alatti régészet eddigi legnagyobb fogását, természetesen okos gépek segítségével. Mindenek előtt azzal a robottal, amely egyaránt képes a felszínre hozni akár egy 500 kilós horgonyt, akár egy néhány dekás pénzdarabot. A kaland teljességéhez tartozik, hogy a kutatók között nincsenek pipázgató és rumot nyakaló tengerészek. A zsákmányt számítógépes szakemberek és robottechnikában jártas mérnökök mondhatják a magukénak. November 1-jén, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este,7 órakor: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA. Törzs Jenő-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes November 2-án, csütörtökön, 10 és 14 órai kezdettel: Bábszínházi bérlet: A HÁROM KISMALAC. A debreceni Vojtina Bábegyüttes előadása. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTESLOVAG. Sz„ rab. amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÖKÖLHARCOS. Sz., mb. amerikai film. Otthon mozi: nincs előadás. KALOCSA Otthon,mozi: 4, 6 és 8 órakor: ISKOLAKERÜLŐK. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. KECEL Autósmozi: este 8 órakor: HALÁLOS MÁNIA. Sz., mb. amerikai film. 18 éven felülieknek. KISKÖRÖS Stúdiómozi: este 7 órakor: FEKETE ÖZVEGY. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: A HECC. Sz., magyar film. Stúdiómozi: 7 órakor: UTOLSÓ JELENET. Sz., mb. japán film, | Tiszakécske Az Arany János Művelődési Központban: 7 orakor: HUHOGŐK I—II. Sz., kétrészes francia film. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lápkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigaz^ítfój'^Ijjíor)i 1989. XI. 1-én, megrendelés sorsz^i6^830Ó10 Kéziratokat nem őrzünk meg és ,öem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, . fél eyre: 630,— Ft, egy évre: 1260,— Ft. HU ISSN 0133-235x