Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
PETŐFI t NAPTÁR 1989. november 4., szombat Névnap: Károly Napkelte: 6 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 24 perc Holdkelte: 12 óra 09 perc Holdnyugta: 20 óra 22 perc ' SP ÉVFORDULÓ Erdosi (Poleszni) Imre piarista tanár száz- hetvenöt évvel ezelőtt, 1814. november 4-én született Nyitrán. Papi pályát választva, a piaristák rendjébe lépett. 1832-től Selmecbányán tanított a gimnáziumban. Guyon Richárd hivó szavára csatlakozott az 1848-as szabadságharchoz, tábori lelkésznek jelentkezett. Részt vett a szélaknai, a kápolnai, a sallói, a komáromi, a verbászi, a mosonyi, a szőregi, a temesvári és a lugosi ütközetben. Különösen a branyiszkói csatában tűnt ki bátorságával, szuggesztivitásával: a 33. zászlóalj élén buzdította rohamra a honvédeket. A szabadságharc bukása után házi őrizetbe helyezték', egy időre eltiltották a tanítástól és magyarosított neve helyett eredeti családnevét, a Polesznit kellett használnia. A kiegyezés után ismét felvehette az Erdősi nevet, Nagykárolyban, Temesváron, Kolozsváron, Nyitrán és Vácon oktatotí. 1861-től 1878-ig rendfőnök Kecskeméten. Izzó hazaszeretetével, tekintély tartásával, nagy műveltségével rövid idő alatt kivívta tanítványai és a kecskemétiek tiszteletét. 1878- ban Pestre helyezték, rendi kormánytanácsossá nevezték ki. 1888-ban kérte nyugdíjazását, visszatért Nyitrára. Szülővárosában hunyt el, 1890. február 9-én. Kecskeméten 1938 júniusában emléktáblát avattak tiszteletére, s utcanév is őrzi emlékét. k) m. Béres-cseppre várva A fotó szerdán, 11 órakor készült a bajai főtér közelében levő Herbária gyógynövényszaküzlet előtt. A pontosan 220 főnyi sorban álló közül az elsők még hajnali fél 5-kor érkeztek. Mint mondták, az előző nap hiába tülekedtek, akkor nem kapott a bolt árut, most biztosra akartak menni. A hosszú órák óta várakozó idős emberek közül többen rosszul lettek. Voltak néhányan, akik frissen érkezve, a so.r elejére álltak, a veszekedés kis híján tettlegességgé fajult. A tanulság: meg kell szervezni az árusítást. Feltüntetni, hogy mikor érkezik a Béres-csepp, és bevenni a táblát, mely állandóan, — most is, amikor meghozták —, konokul hirdeti: Béres-csepp, sajnos, nincs! (Kép és szöveg: Gál Zoltán) Az MSZP alakuló ülése Kalocsán Az MSZP Kalocsa városi szervezetének alakuló ülése november 6-án, hétfőn 16 órakor lesz a párt Szent István úti épületének földszinti termében. Meghívták a pártba átigazolta- kat és hívják azokat is, akik pártoló tagként jegyeztették magukat, illetve csatlakozási szándékukat ekkor kívánják megerősíteni. Az alakuló ülésen a további szervezési feladat mellett megvitatják az MSZP városi szerveinek kialakítását és a tagság teendőit a választások előkészítésében. Honismerő vendéglátósok MŰSOR November 4-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: MÁGNÁS MISKA. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt 10 órakor: SZEGÉNY ÖRDÖG. A Ciróka Bábszínház előadása. Este 7 órakor:. KÉSEI TALÁLKOZÁS. Tóth Árpád-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes November 20-án, hétfőn, 18 órakor: A Betlí duó koncertje. Belépődíj: 120 forint. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTES LOVAG. Sz., mb. amerikai film. \ Árpád mozi: , fél 4., háromnegyed 6 és 8 órakor: SAN FRANCISCÓ-I ZSARU. Sz. amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: A FAL (PINK FLOYD) Sz. amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor. NOSZTALGIA. 5z. olasz—szovjet film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: TARKA TÖRTÉNET. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: EGY KISEBB ISTEN GYERMEKEI. Sz., nb. amerikai film. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: MOON- VALKER — MICHAEL JACKSON. Sz. ímerikai film. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: LOLKA ÍS BOLKA. Sz. lengyel rajzfilm; 5 és 7 óra- :or: FILMKLUB. ÁNOSHALMA Árpád mozi: S órakor: HUHOGÓK. Sz., étrészes francia film. 14 éven felülieknek. ALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor ROGER IYUL A PÁCBAN. Sz., mb. amerikai film. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: PIEDO- ÍE AFRIKÁBAN. Sz.' olasz film. ISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ISKOLAKE- ÜLŐK. Sz. magyar film. 14 éven felüliek- :k. ISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: WILLOW. t, mb. amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: ANGYALSZÍV. ;., mb. amerikai krimi. 18 éven felülieknek. [SKUNHALAS . Fáklya mozi: délelőtt 10 órakor: KROKO- [L DUNDEE. Sz., mb. ausztrál film. Fél 4 órakor: VÉGTELEN TÖRTÉNET. Sz., mb. NSZK-film. Fél 6 és fél 8 órakor: A SÖTÉTSÉG FEJEDELME. Sz., mb. amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 5 órakor: GONDOS BO- CSÖK. Sz., mb. amerikai rajzfilm. 7 órakor: ZABRISKIE POINT. Sz. amerikai film. . KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 5 és 7 órakor: HALÁLOS MÁNIA. Sz., mb. amerikai film. 18 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: S és 7 órakor: A SZAKASZ. Sz. amerikai film. 16 éven felülieknek. November 5-én, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA. Vízvári Mariska-bérlet. MOZI A mozik, műsora azonos a szombatival, kivéve: KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: CSUPASZ PISZTOLY. Sz., mb. amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: CSUPASZ PISZTOLY. Sz., mb. amerikai film. Fél 6 és fél 8 órakor: A FAL (PINK FLOYD) Sz. amerikai film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTES LOVAG. Sz., mb. amerikai film. 5 órakor: VOLT EGYSZER EGY AMERIKA. Sz., kétrészes amerikai film. 14 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 3 és 6 órakor: HUHOGÓK. Sz., kétrészes francia film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Stúdiómozi: szünnap. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: A CÁPA BOSSZÚJA. Sz. amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 7 órakor: JÓ REGGELT, VIETNAM! Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 5 órakor: ÉN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK. Sz., mb. olasz film. 7 órakor. HALÁLOS MÁNIA. Sz., mb. amerikai film. 18 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: S és 7 órakor: SZÁRNYAS FEJVADÁSZ. Sz., mb. amerikai film. 16 éven felülieknek. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK lalálos ütközés A Kiskunsági Vendéglátó Vállalatnál október, november hónapban sűrítenek a kulturális rendezvények. Tegnap Kecskeméten, a Bohém presszóban tizenöt — két-két fős — csapat részvételével honismereti vetélkedőt rendeztek. A negyven kérdésből álló helytörténeti tudnivaló igencsak mégtornáztatta a memóriát. Nem volt könnyű á totótipp, s a villámkérdések is záporoztak. A szellemi tornát jól állták az Izsákról, Kiskunfélegyházáról és a megyeszékhelyről érkezett résztvevők, többségük nő és fiatal. A verseny győztese kecskeméti páros lett, de azért a könyvjutalmon kívül valamennyien nyertek ezen az összecsapáson: kellemes perceket. (Tóth Sándor felvétele) IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Keleten kevés lesz a felhő, számottevő csapadék nem valószínű. Nyugaton azonban már többször megnövekszik a felhőzet és záporesőre is számítani kell. A déli szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 21, nyugaton 17 fok közelében alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 2-án Kecskeméten a középhőmérséklet 12,5 (az 50 éves átlag 7,2), a legmagasabb hőmérséklet 19,4 fok volt. A nap 6,6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 8,7, 13 órakor 15,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,9 millibar — mérsékelten süllyedő — volt. November 2-án Baján a középhőmérséklet 13,2 (az 50 éves átlag 8,0), a legmagasabb hőmérséklet 20,3 fok volt. A nap 6,6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 11,6,13 órakor 19,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1018,0 millibar — emelkedő — volt. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 44. játékheti lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 5 találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt jutalom nettó összege 6 millió forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 180 654, a 3 találatpsokra 1212, a 2-esekre 42 forintot fizetnek. PIACI KÖRKÉP Árak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke 98 Élő tyúk 90 Élő liba 103 Élő kacsa 93 Vágott Csirke 120 Túró 90 Tojás (db) 3,50—4 Burgonya 8—10 Sárgarépa 15—20 Petrezselyem 20—25 Vöröshagyma 6—8 Fejes káposzta 8—10 Kelkáposzta 15—20 Saláta (db) 4—6 Karalábé 6—8 Karfiol 10—15 Paradicsom 80—100 Paprika 40—100 Uborka 40—45 Retek 3—6 Fokhagyma 70—80 Sóska 10—20 Alma 10—15 Körte 25—30 Szőlő 30—35 Dió 50—70 Szárazbab 40—50 Savanyú káposzta Árak Kalocsán .20—25 Burgonya 10—12 Zöldség 30—40 Sárgarépa 15—20 Kelkáposzta 10—12 Fejes káposzta 6—8 Saláta (db) 5—6 Karfiol (db) 25—30 Fokhagyma 50—60 Dió 60—80 Dióbél 230—250 Paradicsom 40—50 Paprika 20—50 Szárazbab (liter) 70—80 Mák 100—110 Alma 15—20 Körte 20—40 I CSÖRÖG A TELEFON I I Az egyik olvasó elkeseredve mondta: mindhiába reklamálnak a Kunság I Volánnál, hogy ne legyenek már mostoha gyerekek! Régi panaszuk a Ménte- I lek—Ladánybene járat pontatlansága, s az, hogy sűrűn otthagyják az utaso- I kát. Segítségünket kérte. A Sutusfaluba járók lapunk egyik múlt heti számából örömmel értesültek I róla, hogy átadták a Széchenyiváros és a falu közötti utat. Csakhogy azóta I is betontuskók őrzik a forgalomtól. ' A kecskeméti Széchenyivárosbál reklamáltak, hogy reggél fél nyolckor I már nincs az újságárusoknál Petőfi Népe, Rádió és Televízió Újság. Az I árusok ezt azzal magyarázzák, hogy nem kapnak eleget. Ugyancsak házunk táját is érinti a Rendőrfalu nyugdíjasainak, újságelőfi- I zetőinek panasza. Elzárt, öreg település, messze a legközelebbi városrész. I Nem elég, hogy nincs egy komolyabb üzlet a környéken, még azt sem I tudhatják, mi történik a városban, a megyében. Legtöbbjük ugyanis csak a I ■ Petőfi Népét járatná, ám a múlt hónapban nem volt, aki összeszedje tőlük az I előfizetési díjat. így e hónapban újság nélkül maradnak. Azt még csak I ( elnézik, hogy a kifizetettet sem kapták meg mindig hiánytalanul, de ez már I sok! Ujsagtema az is, hogy az e hét elején lapunkban közölt televízióműsor I időpontjai nem egyeztek meg az adás időpontjával. Olvasóinktól ezért élné- I IIÍ " zést kérünk. A hetényegyházi Pálma utcaiak türelme elfogyott.. Korábban már — az I illetékesek megkérdezésével — közreadtuk, hogy a nehezen összeszedett és I befizetett pénzükért majd csak kapnak ivóvizet az ott lakók. A felvett köl- | csönre a kamatokat régen fizetik, de ivóvíz — az eddig ígért összes határidő I leteltével— még nincs. A közvilágítás nemlétéről eddig hallgattak, legfeljebb | este nem botorkáltak. Csakhogy mostanában már korai a naplemente. Leg- | alább két villanyoszlopot kérnek — persze világítással. Egy édesanya szorgalmasan mosogatta és összegyűjtötte a bébiételes, I -italos üvegeket, így 100-nál többet kerülget, már nem fér tőlük. Kidobni I vétek — mondta. Vajon valóban nem létezik olyan cég, amelynek — ha időszakonként is — megérné összeszedni ezeket a küllemre is tetszetős I üvegeket? . — pulai — Kiskunmajsa: készülődnek a népszavazásra Kiskunmajsa Város Tanácsa rendkívüli ülést tartott a napokban. Az egyetlen napirendi pont a szavazatszámláló bizottságok megválasztása volt. A szavazásra való felkészülést a népszavazás kiírása tette indokolttá. A városi tanács megkereste a helyi pártokat és felkérte képviseletük delegálására a szavazó- körökbe. A szerveződés alatt álló MSZP egyelőre nincs olyan helyzetben, hogy éljen a jogával, a népfront és az MDF pedig közölte, akkor kíván majd részt venni a szavazatszámláló bizottságok munkájában, amikor az elnökválasztásra, illetve a képviselő-választásra kerül sor. így a település jelenlegi 23 bizottságának minden tagjára a vb-titkár adott javaslatot, amelyet a taiiacs elfogadott. —h— Balogh Nikolett Együtt a pénz Nikolett műtétjére. A rádió tegnap délelőtti Napközben adásában erről az örömteli hírről számolt be a társadalombiztosítási igazgatóság képviselője. Mint elhangzott, a Batthyány Társaság minden felmerülő költséget vállalt. Egyúttal az is kiderült, hogy a „kisemberek” jószándékú adományaira tulajdonképpen nincs már szükség Balogh Nikolett gyógyításához. „Mit tesz az igazgatóság az eddig befolyt pénzzel?” — tette fel a kérdést a rádióriporter. A válasz: levélben megkeresik az adakozókat — lévén, hogy a felajánlásokat csak az eredeti célra használhatják — és hasonló hasznosításhoz kémek tőlük engedélyt. Várhatóan csontvelő-átültetésekhez. A hír valóban örömteli, még akkor is, ha sokan — a hozzánk érkezett telefonokból ez derült ki — csalódást éreznek. Csalódást, mert a négyesztendős kislány megsegítéséért hozott áldozatuk egy tőkeerősebb adakozó miatt látszólag nem ért célt. Csalódást, mert ők Balogh Nikoletten szerettek volna segíteni, és tálán nem tudják, hogy nagyon-nagyon sokan vannak ma hazánkban olyanok, akik hasonlóképpen mások adományaira várva reménykednek a gyógyulásban. Balogh Nikolett neve, talán a Petőfi Népében megjelent rövidke híradások miatt is, ezen a héten a segítő szándék jelképe lehetett. Bízzunk abban, hogy sokan döntenek úgy: a befizetett összeg szolgálja mások gyógyulását. Ha nem Balogh Nikolettét, hát bárkiét. Embertársainkét... Noszlopy Nagy Miklós — TSZ-ELNÖK VÁLASZTÁS BÁCSBORSÓDON. Tegnap tsz-elnököt választottak Bácsborsódon a Rákóczi nevét viselő közös gazdaságban. Titkos szavazással elnökké ismét Király Jánost választották, aki a 232 szavazatból 230-at szerzett meg—informálta lapunkat Havasi Ferenc, a közgyűlés elnöke. — TISZATÁJ-EST. Baján, áz Ady Endre városi könyvtár felnőttrészlegében (volt zsinagóga) hétfőn 18 órakor találkozó lesz a Tisza táj című folyóirat munkatársaival. — Horgászati tilalom. Telepítés miatt november 6-ától év végéig csak ragadozó halakra lehet horgászni a soltvadkerti tavon. Bajai hídzár A MÁV Kiskunhalasi Pálya- fenntartási Főnöksége értesíti a közönséget, hogy a bajai Duna- hídon végzendő pályafenntartási munkák miatt a hidat november 6-án, hétfőn 23 órától 7-én, kedden 04 óráig, továbbá 7-én 23 órától 8-án 04 óráig lezárja. A fenti időszakokban az átkelés a legközelebbi hídon, Dunaföldvárnál történhet. — II. János Pál pápa elfogadta a nyugalomba vonuló dr. Cserháti József püspök lemondását, és felmentette pécsi megyéspüspöki tisztségéből. A katolikus egyházfő Mayer Mihály pécsi segédpüspököt pécsi megyéspüspökké, dr. Katona István sze- ged-rókusi plébánost váci segédpüspökké nevezte ki. (MTI) Horn Gyulát Halasra várják Az MSZP kisjcunhalasi szervezete és Tóth Istvánné országgyűlési képviselő meghívására a jövő héten a városba látogat Horn Gyula külügyminiszter, az MSZP elnökségének tagja. Az Általános Művelődési Központ sportcsarnokában tartandó gyűlésre november 9-én, 17 órára várják az érdeklődőket. 1— Élménybeszámoló és sakkszimultán. Mádl Ildikó olimpiai bajnok, kétszeres ifjúsági világbajnok sakkszimultánnal egybekötött élménybeszámolót tart ma, 16 órától a lakiteleki művelődési házban. — VÁSÁRNAPTÁR. November 5-én, vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Izsákon és Lájosmizsén. Ugyanezen a napon Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason és Tiszakécskén autóvásárt rendeznek. HÉTFŐI LAPSZÁMUNKBÓL A negyedik oldalon — a Sajtóposta összeállítás mellett — folytatjuk a Szökés Jugoszlávián át című riportsorozatot. Ugyanitt közöljük Tóth Tibor A két Csókás című írását. Vajon miért kell az Állami Biztosító ügyfelének ötszáz kilométert azért utazgatnia, hogy szakvéleményt szerezzen? A többi között ez is kiderül az ötödik oldajon olvasható riportból. November 2-án, reggel hat órakor, Kalocsán Hopka József, .34 éves helyi lakos relszabadítók útja 19. sz.) házuk előtt személygépkocsival körültekintés nélkül dúlt el az úttest széléről és egy féktávolságon belül lévő teherautó elé fordult. | ütközés következtében a figyelmetlen gépkocsivezető a kórházba szállítása án meghalt. Ugyanezen a napon, 17.30 órakor Kecskeméten, a Kossuth körút és a Bajcsy- I utca kereszteződésében Zsákai József, 8 éves helyi lakos (Csóka u. 8.) körülte- atés nélkül átszaladt az úttesten, és egy féktávolságon belül érkező személygép- csi elütötte. A figyelmetlen kisfiú életveszélyes sérülésekkel került kórházba. POLITIKA NAPILAP Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6, 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató; Telefon: 28-^77 1989. XI. 4-én, megrendelés sorszáma: 830010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.------------------;—----------------------------a----S zerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, fél evre: 630,— Ft, i - . I egy évre: 1260,— Ft. * HU ISSN 0133-235*