Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-22 / 277. szám

MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS NOVEMBERI ÜLÉSSZAKA

(Folytatás az 1. oldalról)

fásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása;

8. A polgári törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása;

9. Az 1995-re tervezett Budapest —Bécs világkiállítás előkészületeiről szóló tájékoztató megvitatása;

10. Tájékoztató a pártok költségvetési támogatásáról az általános választásokig terjedő időszakra;

11. Interpellációk, kérdések;

12. Bejelentések, nyilatkozatok;

13. Személyi javaslatok tárgyalása az Alkotmánybíróság tagjairól, valamint az Állami Számvevőszék elnökhelyetteséről. \

V

Az első napirendi pont tárgyalásának bevezetőjeként dr. Pesta László, az Országgyűlés jegyzője felolvasta Németh Miklós miniszterelnök levelét, amely dr. Fodor Istvánnak, a parlament megbízott elnökének tudomására hozza, hogy Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 1989. november 9-én benyújtotta lemondását. „Erre tekintettel kérem, hogy az Országgyűlés mentse fel tisztsége alól!” — írja a kormányfő, egyszersmind tájékoztatta az Országgyűlést, hogy az új környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter megválasztására később tesz javaslatot.

Kétórás értelmezési vita után tudomásul vették Maróthy László lemondását

Ezután az elnök Maróthy Lászlónak adta meg a szót. A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter bevezetőül elmondta: nem új keletű elhatározásának alapvetően politikai oka van. A kormánynak az ország érdekében stabilizáló tényezőnek kell maradnia, ezt azonban nehezíti, hogy nincs mögötte meghatározó erejű politikai párt. Az egymással vetélkedő, s győzni akaró politikai erők nincsenek tekintettel arra, hogy győzelmüké nek milyen ára lehet. E rendkívüli .helyzetben a számításba jöhető politikai erőknek támogatniuk kell a kormányt — hangoztatta Maróthy László —, s ezt kívánja tenni elhatározott lépésével ő maga is.

A továbbiakban kifejtette, hogy lemondását nem akarta addig benyújtani, amíg az Országgyűlés ismételten meg nem tárgyalja a dunai vízlépcső ügyét. Két éve, amióta e témával foglalkozik, meggyőződéssel vallja, hogy az építkezést és annak üzemeltetését a környezetvédelmi követelményeknek kell alárendelni, de azt is fontos szempontnak tartja, hogy hozzon hasznot is az országnak. Mint megjegyezte, időközben módja lett volna álláspontját „elegánsan” megváltoztatni, amint ezt sokan megtették. A felelős magatartáshoz azonban, véleménye szerint, figyelembe kell venni az ország előre látható energetikai problémáit, a hazánkat Európával összekötő hajózható vízi út szükségességét; az árvíz- védelmi követelményeket — amelyek a vízlépcső nélkül újabb költségeket jelentenek —, s végül a „szemérmes hallgatással övezett” kártérítési ügyeket, amelyek további súlyos anyagi terheket rónak az elszegényedő lakosságra.

Maróthy László végül a vízlépcső kapcsán közállapotaink rendezetlenségéről szólt. Kijelentette: sem az országnak, sem önmagának nem kíván olyan demokráciát, amelyben nincs helye a felelősségteljes ellenvéleménynek, ahol folyamatos támadásnak teszik ki magukat azok, akik határozottan vállalják ellentétes álláspontjukat.

Ezután került sor a miniszter felmentéséről szóló szavazásra. Az indítvány mellett 135, ellene 124 képviselő voksolt. Tekintetbe véve a 66 tartózkodást is,.a javaslat nem kapta meg a többséget.

A döntés értelmezése körül tanácstalanság támadt, majd dr. Horváth Jenő képviselő indítványára az elnök szünetet rendelt el, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság foglaljon állást ez ügyben.

A Maróthy László felmentése körüli értelmezési vita csaknem két

órán át húzódott. A jogi bizottság ülése elé utalt kérdés abban foglalható össze, hogy a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter maga jelentette-e be lemondását posztjáról, vagy a kormányfő kérte-e minisztere felmentését. Hogy a problémát az Országgyűlés tisztábban lássa, Németh Miklós a szünet után felolvasta azt a levelet, amelyet Maróthy László intézett hozzá, bejelentve lemondását.

A levélben Maróthy László hangoztatja: „A kormány korábbi ülésén már jeleztem, most írásban megerősítem, hogy miniszteri megbízatásomat visszaadom.”

Németh Miklós elnézést kért az értelmezési zűrzavar miatt a parlamenttől, mert a kormány! levele, amely Maróthy László lemondásáról értesítette az Országgyűlést, pontatlanul fogalmazódott. A kormányfő nem a miniszter felmentését kéri az Országgyűléstől, hanem lembndásá- nak tudomásulvételét.

Lényegében ezt erősítette meg Horváth Jenő, a jogi bizottság részéről is.

A parlament tudomásul vette Maróthy László lemondását.

NÉMETH MIKLÓS:

Nem egymással kell ütközni, hanem a valósággal!

Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke a hároméves kormányprogram beterjesztése előtt kért szót. Elmondotta: a Magyar Köztársaság kikiáltásával az átmenet egy fontos szakasza lezárult, és minőségileg új szakasz kezdődött. Amíg a demokratikus jogállam alapintézményeinek megalkotásában könnyű volt a közös nevezőt megtalálni, addig a gazdasági válság megoldását célzó kormányzati törekvéseket sokan szívesen megtorpedóznák. Azért, mert politikai érdekeik a parlament és a kormány konstruktív viszonyának megbontását kívánják, vagy mert nem látják be a lehetséges cselekvés korlátáit, a szükséges cselekvés elkerülhetetlen voltát.

— Vitathatatlan -S folytatta —, hogy amiről hamarosan dönteni kell, azt nem fogják tízezrek ujjongva üdvözölni a Kossuth téren, mint tették a köztársaság kikiáltásakor. De a kormány és a parlament munkáját ne az motiválja, hogy a döntéseket e

helyzetben ünnepeljék; a népet, az ország jövőjét kell szolgálni.

Most jött el az idő, amikor a politikai reformok nagyobb lendületet adhatnak a gazdaság renbetételéhez. Az előttünk álló feladatok megoldásához még szorosabb együttműködésre van szükség a kormány és a parlament között. Nem egymással kell konfrontálódnunk, hanem a valósággal. Ezután Németh Miklós tájékoztatást adott a képviselőknek az ország valós adóssághelyzetéről.

Adósságunk

története

— Mindenki előtt világos, hogy az ország külső adóssága óriási mértékű, és hatalmas terhet jelent. A kérdést az emberek egyszerűen úgy teszik fel: mondjuk már meg végre, mennyi is az adósságunk, és számoljunk el azzal, hová tettük azt a rengeteg pénzt.

A probléma gyökere a sztálinizmus gazdaságpolitikai gyakorlatához nyúlik vissza. A sztálinizmus szocialista politikai gazdaságtana szerint a szocializmus abban is magasabb rendű a kapitalizmusnál, hogy a mindenről gondoskodó központi költségvetés legalábbis egyensúlyban van, a hiány pedig a rosszul működő kapitalista gazdaságok sajátja. így a szocialista országok költségvetésében sohasem volt hiány, legalábbis nyilvánosan nem. Amikor az 1970-es évek elején kialakult óriási világpiaci árváltozásokról a politikai vezetés azt állította, hogy ezek ránk nem lehetnek hatással, akkor ezt a felfogást tükröztetni kellett a pénzügyi mérlegekben is. Ez meg is történt. MiközGRÓSZ KÁROLY PARLAMENTI KÉPVISELŐ:

„Én nem vagyok az MSZMP”

Grósz Károly parlamenti képviselőt az újjászerveződő MSZMP terveiről kérdeztük.

— Ön végül is hü maradt azokhoz az elveihez, amelyeket az MSZMP —MSZP kongresszusán is kinyilvánított, de vajon mit gondol, önhöz hányán maradtak hűek?

— Ezt ma elég nehéz megmondani, formálódik a mozgalom, mely alulról építkezik. Megbízható adatokkal alighanem senki sem rendelkezik. Hogy a jövőben kik és há? nyan csatlakoznak' az MSZMP- hez, az egyrészt a program, másrészt a megválasztandó új vezetők vonzásán fog múlni. A most formálódó új vezetőség kizárólag arra vállalkozott, hogy előkészíti a kongresszust. Azt azért így is látjuk: mindenki vonz valakit, ugyanakkor taszít is. De néhány év alatt mindenképpen jól szervezett, erős párt lesz az MSZMP.

— Hogyan válogatják ki a kongresszusi küldötteket?

— Ebben a kérdésben a helyi közösségek döntenek, saját belátásuk szerint. Ennek a kongresszusnak a politikai nyilatkozat elfogadása mellett vezető testület megválasztása is a dolga lesz, és a küldöttek erre képesek is lesznek. Aztán a második kongresszusra — ezt, gondolom, jövő nyáron tartjuk — szervezetileg is kiépül a mozgalom. Most zavarodottság van.

— Elhangzott olyan nyilatkozat is az MSZMP részéről, hogy saját jelöltet indítanak az elnökválasztáson. Elárulná, hogy ki lesz az?

— Tőlem ne kérdezze, én soha sehol üyen nyilatkozatot nerd tettem, és nincs is felhatalmazásom bármit is mondani erről. Én mindössze arra vállalkoztam, hogy a kongresszus összehívását megszervezem. Erről döntést majd a kongresszuson hozunk.

— Az MSZP nemrég nyilatkozott az MSZMP-vel való együttműködés feltételeiről. Mi az MSZMP válasza erre?

— Nézze, az MSZP vezetése nem nyilatkozott. Vezetői nyilatkoztak. Legutóbb Pozsgay Imre nyüatkozatát olvastam, melyet Baranya megyében adott . Remélem, hogy ez nem az MSZP, hanem csak az ő véleménye, hogy tudniillik az MSZMP mondjon le a proletárdiktatúráról, ne deklarálja vezető szerepét, harmadik, hogy hagyjon föl a demokratikus centralizmussal. Na, most az első kettőt meghaladta a történelem, nem aktuális, a harmadikon pedig jót csodálkoztam. Erről mi csak, tagjainkat kérdezzük, nekik kell eldönteniük, hogy elfogadják-e szerveződési elvül. Kívülről ebbe nem hagyunk beleszólást, ehhez másnak semmi köze.

— Ön konkrétan hogy került kapcsolatba az MSZMP-vel? Tényleg küldöttségek keresik föl a lakásán, levelekkel bombázzák?

— Éjjel-nappal keresnek, jönnek küldöttségek, értelmiségiek, bányászok, szűkebb hazámból, vidékről, 20-30 aláírással, jelentkeznek, tanácsot kémek, felajánlanak segítséget. Amikor például azt nyilatkoztam, hogy alapítok egy kiadót, tucatszámra érdeklődtek nálam a vállalkozók.; Azt hiszem, hogy irántam a régi tevékenységem okán mutatkozott érdeklődés, ezért kerestek. Én ugyanis már a kongresszus előtt elhatároztam, hogy visszavonulok. Ha a párt egyben maradt volna, én akkor sem maradok főtitkár. Három héttel a kongresszus előtt a szűkebb vezetéssel abban is megegyeztem, hogy semmilyen tisztséget nem vállalok, se a Központi Bizottságban, se más végrehajtó szervben. Ekkor már látszott, hogy nagyon erős és inkorrekt szervezkedés folyik, és én úgy gondoltam, hogy ehhez már nem adom a nevem. Most is csak a kongresszust előkészítő bizottságot vezetem, semmilyen funkcióm nincs.

— De lesz, vagy lehet?

— Hát, ha megtisztel a tagság a bizalmával, akkor esetleg egy vezetőségi tagságot elfogadok, de mást nem.

— Az új MSZMP-nek tehát nem kíván főtitkára lenni?

— Semmiképpen nem. Meggyőződésem, hogy a pártot fia tatoknak kell vezetniük, bár tudom, hogy pillanatnyilag inkább az idősebbek érdeklődnek iránta. A 35—40 évesek tudnak hosszabb távra előre tervezni, ők a nyitottabbak az újra.

— Szavaiból számomra az is kitetszik-, hogy a háttérben, a közvélemény számára követhetetlenül, súlyos hatalmi harcok zajlottak. Nem gondolja, hogy ezekről tájékoztatni kellett volna a nyilvánosságot?

— Az az érzésem, hogy el kell jönnie annak az időnek, amikor a közvélemény megtudhat mindent. De, persze, akkor sem személyes okok miatt csatlakozzék egyik vagy másik táborhoz, hanem programok, személyiségek és tagság alapján.

— Az igazság úgy is kiderülhetne, ha például ön megírná az emlékiratait. Megteszi?

j — Memoárt semmiképpen nem írok.'Tudja, én nagyon sók könyvet elolvastam ebből a műfajból. Érdekes módon mindenkit igazolt a történelem, ezekben a könyvekben mindenki mindig megmondta előre, hogy mi fog történni. Én nem vagyok ebben a szerencsés helyzetben. Én sok dologban tévedtem és sokban hibáztam, tehát a sorból biztosan kilógnék, memoárt tehát nem írok. Ellenben egy interjúfüzér, melyét nemrég készítettek velem, hamarosan megjelenik. A téma az utóbbi másfél év politikai történelme lesz, kiegészítve a saját archívumomból származó dokumentumokkal.

— Grósz Károly elmegy a népszavazásra vasárnap?

— Igen, elmegyek.

— És...?

— Az titok ... Micsoda dolog lenne, ha most megmondanám, hogyan szavazok.. .71

— Legalább az emberek megismernék az MSZMP véleményét.

— Erről nyilatkozzon inkább az MSZMP. Én nem vagyok az.

Ballai József

ben a költségvetés hatalmas kiadásokkal védte meg a vállalatokat és a lakosságot a külső hatásoktól, a gazdaság nem termelte meg az ehhez szükséges jövedelmét.

A költségvetés egyensúlya ennek következtében nyilvánosan nem tükrözte ezt az ellentmondást, vagyis a valóságosnál sokszorosan kisebb hiányt publikáltak. A rendszer, a dogma, az MSZMP gazdaságpolitikájának és döntési rendszerének logikája diktálta ezt, s az ország úgy is élt, mintha minden rendben ment volna.

Az 1971—1979 közötti időszakban emiatt fel is halmozódott mintegy 9 milliárd dollár adósság. És akkor felismerték, hogy ez így nem mehet tovább.

Megkezdődött a belső felhasználás fokozatos hozzáigazítása ä tényleges jövedelmekhez, de a már felhalmozott adósság törlesztése és kamatai több pénzt igényeltek, mint amit komoly megrázkódtatás nélkül a hazai gazdálkodók és a lakosság jövedelméből erre el lehetett vonni. Ezért folyamatosan újabb hiteleket is kellett felvenni. Néhány éven át sikerült is javítani valamit a helyzeten, de a 80-as évek elején a nemzetközi pénzvilágot több politikai és pénzügyi válság zavarta meg. Számos ország fizetésképtelenné vált, köztük több szocialista ország is. Az addig biztonságos hitelforrások előttünk is bezárultak, és így minket is fenyegetett a pénzügyi összeomlás. Támaszt kellett keresni, s erre a Nemzetközi Valutaalapba való belépés volt a legalkalmasabb. Egyértelmű volt, hogyha felvesznek minket a szervezetbe, segítségükkel — de csak azzal — úrrá tudunk lenni fizetési gondjainkon. Akkor a politikai és gazdasági vezetés komoly dilemma elé került és megriadt. Ha bevallják a valós helyzetet, ami alapvetően a költségvetési deficit évek óta felhalmozódott hiányának tényleges és publikált összege közötti különbség feltárását igényelte volna, olyan rossz képet festünk magunkról, hogy nem vesznek fel bennürtket a szervezetbe. Ebben az esetben pedig nem kapunk hitelt, fizetésképtelenné válunk, és bekövetkezik a pénzügyi összeomlás.

Csapdák

sokasága

Végül. az az áUáspont győzött, hogy a tiszta helyzet bemutatása esetén nincs semmi esély a belépésre. Éhnek 'megfelelőén született a döntés. Az akkor fennálló konvertibilis adósságállomány tényleges és publikált összege között mintegy másfél milliárd dollár, a költségvetésben, illetve az államháztartásban pedig közel 300 milliárd forint különbség volt. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy ez a különbség pár év alatt, a belépést követően felszámolható.

A belépést követő két-három év igazolni látszott a döntés helyességét. A Valutaalappal megvalósult pénzügyi együttműködés eredményeként sikerült elhárítani a fizetési válságot, s a kialakított és követi? szigorú gazdaságpolitika a pénzügyi egyensúly javulását eredményezte. Rövid idő alatt megállt az adósság növekedése, sőt, 1984-ben az adósság csökkent.

De az eredményeket hozó, megszorító jellegű gazdaságpolitikát a politikai vezetés — élvezve a gazdálkodó és pénzügyi szervezetek bizonyos köreinek és a szakszervezetek legfőbb vezetőinek támogatását — nem tolerálta tovább. Kiadta a jelszót: élénkíteni, dinamizálni kell a gazdaságot. Anélkül, hogy a szerkezet átalakításáért bármit tettek volna, lendületet akartak adni a növekedésnek. így nőtt az import, emelkedett a fogyasztás, és 1985—1987 között ismét megduplázódott az adósság, újra óriásira duzzadt az átmenetileg egyensúlyba került költségvetés hiánya.

1988-ban ugyan sikerült lefékezni a romlást, és ismét aktív volt az áruforgalom egyenlege, de olyan intézkedések születtek — a világútlevél bevezetése, vámrendelkezések —, amelyek népszerűek voltak a lakosság körében, ám fenyegetően előrevetítették a kedvezőtlen tendenciákat. Mindez újabb csapdát jelentett. Visz- szavonni ezeket a rendelkezéseket akkor értetlenséget váltott volna ki, hiszen kedvezően fogadott intézkedésekről volt szó.

20 milliárd dohár

— Az én felelősségem — hangsúlyozta Németh Miklós —hogy bár a helyzet tarthatatlanságát felismertem, mégsem tettem ellene. S amikor tettem -9a legutóbbi valutarendelet kiadásával —, már későn és rosszul magyarázhatóan cselekedtünk. Nem tehető felelőssé a lakosság azért, hogy adott szabályok között legalább ő igyekszik racionálisan cselekedni.

De 1988 a politikában is fordulatot hozqjt, és a májusi pártértekezlet után létrejött új Politikai Bizottság ugyancsak szembekerült az adósság- csapda dilemmájával. Ismét felmerült az aggály: ha nyilvánosságra hozzuk, hogy eltérés van a publikált és a tényleges adatok között a költségvetés hiánya és a külső adósság tekintetében, akkor a nemzetközi pénzvilág bizalma megrendül, a pénzügyi összeomlás elkerülhetetlen. Ez viszont az ország érdekei ellen van. Úgymond, aki a nép, az ország érdekét nézi, az nem dönthet a tényleges számok feltárása mellett. Ismét, akárcsak hét évvel korábban, ez az álláspont győzött, és ez volt a testület döntése. De elhatároztuk akkor, hogy az egyébként is meglehetősen zavaros és sokszor hézagos nyilvántartási rendszer rendbetételével és megfelelő pénzügyi műveletekkel két-három év alatt fel kell számolni az eltérést.

Ennek megfelelően a Magyar Nemzeti Bank a múlt év végén hozzákezdett a helyzet tisztázásához.

Az alapos felülvizsgálat, a pénzügyi műveletek teljes körű számbavétele után a teljes bruttó adósság ösz- szege az év végére eléri vagy némileg meghaladja a 20 milliárd dollárt, a nettó adósság pedig szintén némileg meghaladja a 14 milliárd dollárt.

Felkértem a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy amikor a jövő év elején a kormány beterjeszti a jegybankról szóló törvényt, az MNB mellékelje a bank tisztába tett mérlegét is, és azt megfelelő magyarázatokkal mutassa be az Országgyűlésnek. Ekkor kell dönteni arról isf hogy kinek

az Országgyűlésnek vagy a Minisztertanácsnak — a felügyelete alá tartozzon a Magyar Nemzeti Bank. Addig is elkészült egy tájékoztató, amelyet még kedden kézhez kapnak a képviselők.

— Mi most arra a döntésre jutottunk, hogy a teljesen tiszta kép bemutatása szolgálja jobban az ország érdekeit. Eltökéltek vagyunk abban, hogy az ország életében új történelmi szakaszt nyissunk,- és meggyőződéi sünk, hogy ezt csak tiszta lappal lehet sikerrel megtenfii. A kormányban arra a következtetésre jutottunk, hogy a demokratikus átalakulás az alkotmányos jogrend, a plurális társadalom megvalósítása érdekében tett lépéseink kellő bizonyítékát adják szándékaink komolyságának.

Eleinte voltak olyan jelzések, hogy a nyugati, országok majd csak a választások után, azok eredményétől függően váltják valóra segítő szándékaikat. A tények cáfolják ezeket a spekulációkat. A nyugati országok többsége nem vár ki a választásokig. Csak egyet várnak: átalakulást célzó és alátámasztó, határozott reformpolitikát, következetes gazdaságpolitikát és rendezett békés átmenetet. Azt tehát, amit mi is akarunk. Egyértelművé tették: nem személyeket vagy pártokat, hanem az átalakulási folyamatot támogatják.

Németh Miklós hangsúlyozta: ro- nokszenwel követjük azokat a politikai változásokat is, amelyek több közép-európai országban zajlanak. Saját törekvéseink iránt megértést, bizalmat, türelmet kérünk, s hasonló az alapállásunk szomszédainkhoz is.

Kiemelte: a jövőben soha többé ne rendeljük alá országunk érdekeit olyan internacionalista közösségi érdekeknek, amelyeket a nép, a társadalom előtt nem tudunk igazolni.

Mit jelent a nemzeti kormány?

A továbbiakban az ország politikai helyzetéről beszélt. Elmondotta: alapkérdés, hogy a békés átmenet jelenlegi szakaszában sikerül-e törvényes, alkotmányos úton elvezetni az országot a választásokig, vagy sem. Erre van esély, de ehhez a parlamentnek és a kormányának szüksége van a különböző pártok - segítségére is. A békés átmenet, a választások rendezett lebonyolítása a Magyar Köztársaság minden törvényes és felelős politikai erejének elemi érdeke. A miniszterelnök ebből kiindulva kezdett konzultációkat az erre igényt tartó pártok vezetőivel.

Reményt látok arra S hangsúlyozta a továbbiakban —, hogy a pártok felelős politikai szerepvállalásának olyan módja alakul ki, ami nem veszélyezteti az átmenet alkotmányos, törvényes jellegét, és ugyanakkor erősíti a döntések politikai legitimitását. De mindezt úgy kell megtenni, hogy a parlament szuverenitását ne érje sérelem.

Németh Miklós ezután arról szólt, hogy a kormány az új alkotmányjogi helyzetben eddigi stratégiáját megerősítve a parlamentnek felelős, független, nemzeti intézményként kíván működni.

Az, hogy a kormány független — és ezt hangsúlyozza —, elsősorban a nemzetközi környezethez való viszo-