Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-20 / 275. szám
** *1 POLITIKAI NAPILAP XLIV. évf. 275. szám Ara: 4,30 Ft 1989. november 20., hétfő .a .'X -V. , ' SÜTŐ ANDRÁS ERDÉLYI ÍRÓT JELÖLIK KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNEK Parasztság, falu, vidék A Magyar Néppárt kibővített nagy választmányi ülése L orieneim] napok órtenelmi sajtója 4. oldal ÚJ REMÉNY A SZABADSÁGRA Bush üzenete a magyar kisebbségekről Nagy figyelmet és támogatást kapott az erdélyi magyarság sorsa a hét végén Washingtonban. A New York-i magyar emberi jogi alapítvány, amely a magyar kisebbségek, elsősorban az erdélyi magyarság felkarolásáért, jogainak kivívásáért fáradozik immár 13 éve, díszvacsorát rendezett az amerikai fővárosban. Az est 260 résztvevője, köztük számos vezető amerikai üzletember, közéleti személyiség fejenként ezer dollárral támogatta az erdélyi magyarság ügyét. A tekintélyes összeg azonnal megduplázódott: az est díszvendége, Hans Heinrich Thyssen-Bornemissza báró megkettőzte a róla elnevezett alapot szolgáló forrásokat. (Á német gyárosdinasztia sarjának édesanyja az erdélyi Bornemissza családból származik.) A báró beszámolt arról, hogy levélben fordult a nyugat-európai állam- és kormányfőkhöz, felkérve őket: karolják fel a súlyos helyzetben levő erdélyi kisebbségek ügyét. — Fel kell hívni a világ figyelmét arra, hogy két és fél millió erdélyi magyart megfosztanak nyelvétől, az anyanyelvi oktatástól, kultúrától ott, ahol századokon át példát adtak Európának vallási, nemzetiségi türelemből. Mint elmondotta: a Thyssen-Bornemissza-alap 1986 óta segíti a magyar kisebbségek ügyét. Támogatása a magyar emberi jogi alapítvány révén érvényesül. A szervezet tüntetéseket szervez, kiadványokat terjeszt, képvi(Folytatás a 2. oldalon) 1989 novemberének Magyarországán a választók jól érzékelik, hogy bel-, és külpolitikai lehetőségeink gyökeresen megváltoztak, látszik, hogy összekuszáló- dott az ellenzékiség és a kormánypártiság korábban tiszta képléte — hangsúlyozta Márton János ügyvezető elnök a Magyar Néppárt szombati kibővített nagyválasztmányi ülésén, a budakeszi művelődési házban. Hozzátette: szerencsére a gazdasági kérdéseket senki nem tudja kikerülni, és így a pártok arra kényszerülnek, hogy nagyobb gondot fordítsanak a termelési és piaci folyamatokra. Márton János leszögezte, hogy a Magyar Néppárt programjában kezdettől fogva kiemelt helyet kapott a gazdaság, s azon belül is a ; mezőgazdaság. A párt pedig nem kesereg azon, hogy elsőként közreadott agrárprogramjának fő tételeit ma már minden párt programjában viszontlátják. Márton János a továbbiakban kiemelte: a Magyar Néppárt valamennyi törekvése arra irányul, hogy , méltó legyen a Nemzeti Parasztpárt és a Petőfi Párt nemes hagyományaihoz, kész a demokratikus Ma- I gyarország felépítésének nagyszerű feladatára. A néppárt — hangoztatta a szónok — az országunkban végbemenő értékmentő változásokat, a békés át- t alakulást a pártérdek fölé emelkedve szolgálja. A délelőtti plenáris ülésen köszöntötte a tanácsko- [ zás résztvevőit a Független Kisgazda-,' Földmunkás- | és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a t Független Szociáldemokrata Párt, a Magyarországi I Cigányok Demokratikus Szövetségének képviselője. [ Salamon Konrád, a Magyar Demokrata Fórum üdvözletét tolmácsolva, kifejtette: az országot a súlyos helyzetből csak egy nagykoalíció mentheti ki, mert egy esetleges kiskoalíciót hetente-havonta meg lehetne buktatni. Az MDF képviselője szerint a jövőben kialakítandó nagykoalíció alapjait teremthetné meg, ha a kilábolásra törekvő pártok már a választások előtt igyekeznének égyüttműködni, s kompromisszumokat keresve megállapodni közös kormányzati programban. Egy leendő nagykoalíció magját alkothatná az MDF, a Magyar Néppárt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Független Kisgazdapárt - mondta végül Salamon .Konrád. Varga Csaba, a Magyar Néppárt titkára a párt választási felkészülésével kapcsolatos feladatokat ösz- szegezte a szekcióülések megkezdése előtt. Elöljáróban kiemelte: a júniusban újjáalakult Magyar Néppárt megmutatta, hogy van ereje és hite, s programja bizonyítja, hogy valóban a magyar nép pártja kíván lenni. A választásra való felkészülés feladataira rátérve Varga Csaba először a jövő vasárnapi népszavazásról szólt. Rámutatott: a Magyar Néppárt a háromoldalú tárgyalásokon' született megállapodás óta ingadozás nélkül tartja magát akkori álláspontjához, s ezért mondja, hogy három igen és egy nem. A néppárt kéri a magyar népet, hogy a köztársasági elnök választásával kapcsolatos kérdésekre nemmel válaszoljon, mert a párt véleménye szerint csak akkor lesz demokrácia, ha a nép választja az államfőt, nem pedig — a pártok alkuja alapján — a parlament. Ehhez hozzáfűzte, hogy pártja szükségesnek tartja: a leendő államfő olyan európai rangú politikus legyen, akiben a nép megbízik, s ez fontosabb bármiféle pártérdeknél. (Folytatás a 3. oldalon) ■ Lakható Magyarországot! < Megalakult a Magyarországi Zöld Párt Mi, a zöldek nem bal vagy jobb I oldalon vagyunk, hanem elöl - I hangoztatták a környezetvédők pártjuk alakuló ülésén.; az új párt a szabad emberért, az egészséges környezetért kíván fellépni. Szombaton és vasárnap a TIT budapesti stúdiójában ülésezett a Magyarországi Zöld Párt. A tanácskozás első napján megpróbálták tisztázni viszonyukat a közvéleményt foglalkoztató fontos politikai kérdésekhez is. Szekfii András szociológus, a Zöld Párt szervezésének egyik vezetője az előkészítés során megismert véleményeket tol- j mácsolta felszólalásában. Javasolta, hogy a Zöld Párt támogassa a népszavazást. A Duna-mozgal- I mák hagyományai alapján a kör- j nyezetvédők nem utasíthatják^el ezt a véleménynyilvánítási formát. A népszavazásra feltett kérdések közül a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatban elmondta: ez ügyben nem tud ajánlást adni, nem eléggé tisztázottak ugyanis ! a lehetséges változatok, ágy a zöldek döntsenek saját belátásuk szerint. A többi kérdésben egyértelműnek tűnt, hogy a környezetvédők mozgalma az igen válaszokkal értsen egyet. Támogatásra ajánlotta a — már korábban, a párt szervezése során megfogalmazott zöld-véleményt, amely szerint sem a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot, sem a tárca miniszterét nem fogadják el — még a választásokig hátralevő néhány hónapra sem —, ezért javasolják, hogy egyelőre a miniszterhelyettesek képviseljék a tárca két szakterületét, s kezdődjék meg a környezetvédelem függetlenítése a vízügytől. A kétnapos tanácskozáson megvitatták a programnyilatkozat, az alapszabály, valamint a szervezési és működési szabályzat tervezetét. A Magyarországi Zöld Párt — hasonlóan más országok környezet- védő mozgalmaihoz — fontos feladatának tekinti az erőszakmentességet, a kisebbségek védelmét is. Tenni akarnak az elszegényedés, a fizikai, szellemi kizsákmányolás ellen, az emberi méltóságért. Bírálják azokat, akik a fogyasztási javak tömegének megszerzésére törekednek, tekintet nélkül környezetükre, s a többi emberre. Ez erkölcsi kérdés; a Zöld Párt a körülöttünk uralkodó zűrzavarban, értékvesztésben igazi értékekre, életszemlélet-változásra kívánja ráirányítani a figyelmet. Jogunk van az egészséges környezethez — hangoztatták —; lakható Magyarországot, földet akarunk! A különféle hozzászólásokból kiderült, hogy a Magyarországi Zöld Párt igen sokféle irányzatot integrál magába. így például részt vesznek munkájában a természet- védők, az állatvédők, a független békemozgalmak képviselői is. A párt, hangzott el, indulni kíván a képviselői és helyhatósági választásokon. A tanácskozáson a Magyarországi Zöld Pártot mint a huszonegyedik európai zöld szervezetet üdvözölték a külföldi környe- zetvédelrpi szervezetek képviselői. (MTI) Kormányküldöttség Az MSZP nem képviselteti utazik a Vatikánba magát az RKP kongresszusán Ma magyar kormányküldöttség utazik Rómába a magyar —vatikáni diplomáciai kapcsolatok felvételét célzó hivatalos' tárgyalások megkezdésére. A Szentszék képviselőivel folytatandó megbeszélések hátteréről Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes, a -Minisztertanács egyházpolitikai titkárságának vezetője nyilatkozott az MTI munkatársának. — A nemzetközi közvélemény és a Szentszék kedvezően fogadta a magyar miniszterelnök kezdeményezését a magyar —vatikáni diplomáciai kapcsolatok rendezésének ügyében. E kapcsolatok 1945 áprilisában, a győztes nagyhatalmak képviselőiből álló szövetséges ellenőrző bizottság döntése nyomán — tehát nem az aldcori magyar kormány elhatározásából — a vatikáni nuncius Magyarországról történt kiutasításával szakadtak meg. így jelenleg a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról folytathatunk tárgyalásokat - hangsúlyozta a miniszterhelyettes. — Kapcsolataink magasabb szintre emelésének szándéka a magyar külpolitika alapvető törekvéseiből következik: fel akarunk zárkózni a tömbszemléletet és a megosztottságot meghaladó Európához. Mivel Németh Miklós miniszterelnök és Agostino Casaroli bíboros államtitkár közelmúltbeli levélváltása egybehangzóan a kapcsolatok rendezésére irányuló készséget hangsúlyozta, joggal bizakodhatunk abban, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvétele rövidesen bekövetkezik — mondotta végezetül azegyházpoliükai titkárság vezetője. A Magyar Szocialista Párt külügyi szóvivője, Juhász Ottó tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát arról, hogy a Magyar Szocialista Párt elnöksége úgy döntött: az MSZP nem képviselteti magát a Román Kommunista Párt XIV. kongresszusán, hanem táviratban üdvözli a tanácskozást. Az MSZP elnöksége ez alkalommal is kifejezésre juttatja azt a reményét, hogy a Kelet- és Közép-Európában kibontakozó általános átalakulási folyamathoz illeszkedve a Román Kommunista Párt — végrehajtva a szükséges változtatásokat — elkötelezi magát a szocializmus megújitása, a reformok és a demokratizálás végrehajtása, a jogállamiság megteremtése, az emberiség közkincsét képező humanista értékek tiszteletben tartása mellett. v Az elnökség őszintén reméli azt is, hogy Romániában mielőbb gyökeret verhetnek és kiteljesedhetnek az emberi jogok, a kisebbségek — közöttük a magyar nemzetiség — kollektív és egyéni jogai. Az elnökség megerősíti, hogy változatlanul híve a két párt közötti vitás kérdések igazságos alapon, korrekt szellemben történő rendezésének, a népeink sorsközösségén, egymásra utaltságán és kölcsönös érdekeltségén alapuló magyar—román viszony, megértés és barátság helyreállításának. A Magyar; Szocialista Párt elnöksége e gondolatok és szándékok jegyében kíván eredményes munkát a Román Kommunista Párt XIV. kongresszusának. (MTI) SIKERES INDÍTÁS — DICSÉRET A TANÁROKNAK Döntő decemberben Kiskőrösön Kecskeméten, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Kisfaludy utcai székházában szombaton délelőtt kilenc órakor kezdődött a IV. — Petőfi Sándorról elnevezett -s megyei vers- és prózamondó verseny elődöntője. A rendezvény szervezői — elsősorban a Szakszervezetek Táncsics Mihály Művelődési Központja és különböző megyei és országos szervezetek — nevében Sibalin Istvánná, az SZMT titkára köszöntötte a mintegy százharminc versenyzőt és a zsűri tagjait. A megméretésen a szakmunkás- képzőkből, szakközépiskolákból, gimnáziumokból érkezett diákok mellett meglepően nagy létszámmal voltak jelen a tizennyolc éven felüüek: a többségükben pedagógiai főiskolások és sorkatonaTszol- gálatot teljesítő fiatalok is. Ami jelzi azt is, hogy az irodalom, a versmondás iránti vonzalom kifejlesztésében sikeresen működtek közre a középiskolák magyartanárai, hasonlóképpen az anyanyelvi táborokhoz és a különböző intézményekben működő amatőr irodalmi színpadokhoz, irodalmi szakkörökhöz. Az érdeklődés felkeltésében, persze, valószínűleg nem kis részé volt a Petőfi Sándor személyéhez kötődő legfrissebb kutatásoknak, megélénkült figyelemnek. (Fotó: Walter Péter) A szombat délelőtti versenyen a szervezők a jelentkezők népes táborát három csoportba osztották, így párhuzamosan, három helyszínen hallgathatták végig a zsűrik a szakmunkástanulók és szakközép- iskolások, a gimnazisták és a felnőttek kategóriájában nevezett főiskolások, sorkatonák programját. Ezen a délelőttön minden résztvevő szabadon válogathatott az általa kijelölt négy költemény közül, míg a következő fordulóban, a döntőben már a zsűri előjoga lesz a választás. A december 2-án, Kiskőrösön megrendezendő döntőbe tt a zsűri minősítésének eredményeként — a százharminc fiatal közül végül is huszonkilencen jutottak tovább. K. J. Népes mezőny a vers- és prózamondó versenyen BULGÁRIA: A hadsereg támogatja a megújulást SZÓFIA Petar Mladenov, a BKP KB főtitkára, az államtanács elnöke — Georgi Atanaszov miniszterelnök és Andrej Lu- kanov KB-titkár, politikai bizottsági tagok társaságában — találkozott a Bolgár Néphadsereg parancsnoki karával. Dobri Dzsurov hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja — a szófiai vasárnapi lapok tudósítása szerint — a hadsereg vezetőinek „mélységes megelégedését fejezte ki a központi bizottság két novemberi ülése kapcsán, és fenntartás nélküli támogatásáról biztosította a társadalom demokratizálását, a szocializmus megújítását célzó irányvonalat, amely az utóbbi napokban a bolgár nép minden rétegének spontán helyeslését is kiérdemelte, a néphadsereg katonáiét is”. Mladenov megköszönte a' támogatást és tájékoztatást adott azokról a közvetlen politikai, társadalmi és gazdasági feladatokról, amelyek megoldása biztosítani fogja az átalakítás kibontakoztatásának es elmélyítésének nélkülözhetetlen előfeltételeit. Megfigyelők szerint a találkozó nemcsak a hadsereg és az új párt- és állami vezető egységét volt hivatva demonstrálni, hanem elejét is kívánja venni minden esetleges spekulációnak azzal kapcsolatban, hogy nem Dobri Dzsurov lett áz államfő. Számos jel igazolja ugyanis, hogy nagy szerepet vállalt Zsivkov félreállításában, s a közvélemény egy része ezt azzal a feltételezéssel „hálálta meg”, hogy ő lesz az államfő. RENDKÍVÜLI „CSÚCSVACSORA” PÁRIZSBAN Egymilliárd dollár még az idén Két meghívó Brüsszelbe PÁRIZS Magyarország és Lengyelország megsegítéséről szóló konkrét intézkedésekről is tárgyaltak az Európai Gazdasági Közösség tagállamainak állam- és kormányfői Párizsban szombaton este. A kelet-európai események értékelésére, az EGK ezzel kapcsolatos politikájának megtárgyalására összehívott, rendkívüli munkamegbeszélés végén Francois Mitterrand francia elnök azt mondotta, hogy konkrét döntések nem születtek ugyan, azonban máris megállapodás született az élelmiszersegélyekről—Lengyelországnak —, beruházásokról, a szakemberképzés és a környezetvédelem támogatásáról. Mitterrand aláhúzta, hogy ez a két ország jutott eddig legtovább a demokratikus átalakulásban. Hozzáfűzte azonban, hogy a támogatásnak két alapvető feltétele van. Egyrészt meg kell valósítani „a bizonyított visszatérést a demokráciához”, az emberi jogok teljes körű érvényesítésével és szabad választásokkal, másrészt a két országnak megállapodásra kell jutnia a Nemzetközi Valutaalappal adósságproblémáikról. A tizenkettek támogatják, hogy mindkét ország még 1989 végéig egy-egy milliárd dolláros segítséget kapjon az alaptól, Lengyelország stabilizációs alapként, Magyarország hitelként. A francia elnök a több mint háromórás, zártkörű tanácskozás végén ismertette a megbeszéléseket a rendkívüli „csúcsvacsorára” a francia fővárosban összegyűlt több mint ezer tudósítóval. * Az Európai Közösség szombat esti párizsi csúcstalálkozóján elhatározták, hogy meghívják a magyar és a lengyel miniszterelnököt arra a miniszteri szintű találkozóra, amelyet december 13-án, feltehetően Brüsszelben tartanak meg a két ország reformjainak támogatására irányuló Phare-terv- ben részt vevő 24 ország külügyminiszterei — közölte vasárnapra virradóra a rotterdami repülőtéren megtartott sajtóértekezletén Hans van den Broek. A holland külügyminiszter Párizsból tért vissza, miután részt vett a találkozón.