Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-05 / 235. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. október 5. CSALÁD ÉS TÖRTÉNELEM A HÁZNAGY MEGPRÓBÁLTATÁSAI Kupolás palotából tanyai szállásra KSHffll LÁSZLÓ URNA r, MAGYAE NEMZET&yÚlÉí HÁZNAGYÁNAK • Nagy Ferenc miniszterelnök társaságában Kecskeméten. (2.) Hosszan idézhetném dr. Révész László parlamenti felszólalásait. Főként az ország gazdasági fejlesztése, a mezőgazdaság fellendítése foglalkoztatta. 1940. december 3-án a költségvetés tárgyalását használta föl a Duna—Tisza- csatoma sürgetésére. Javaslatait a Duna—Majna—Rajna-csatorna felgyorsult építésével indokolta. Kereskedelmi, mezőgazdasági, politikai érdekekre hivatkozott. Jobb- és baloldalon élénk helyeslés fogadta beszédét. Szövetségben Bajcsy-Zsilinszkyvel 1942 áprilisában a közélet tisztaságáról ismertette elgondolásait. Tárgyilagosan szólalt fel a cigány- kérdésről kibontakozott vitában ugyanazon év júliusában. Más alkalommal a tanyai orvosok helyzetének rendezését sürgette. Többször csatlakozott elvbarátja, Baj- csy-Zsilinszky Endre háború- és náciellenes tiltakozásaihoz. Eléggé visszahúzódott a német megszállás után a napi politikától, így is kifejezve: nem beszélhetünk önálló nemzeti politikáról, amíg idegen katonák állomásoznak az országban. Nyilvánvaló volt: számíthat rá az újakra készülő Magyarország. Weither Dániel is említi A fel- szabadulás előestéje Kecskeméten című munkájában: dr. Révész László is tagja volt a város megmentésére alakult bizottságnak. Tóth Lászlóval nevükben kereste föl 1944 októberében a kiürítési parancs visszavonatása érdekében dr. Horváth Ödön főispánt. Hiába érveltek. Még ahhoz sem kaptak hozzájárulást, hogy a polgárok képviseletében közvetlenül tárgyalhassanak a kormánnyal. Maga a főispán utazott, eredmény nélkül. A kiürítési parancsnak csak tes- sék-lássék tett eleget az ügyvédképviselő. Méntelekre húzódott. A nehéz napokat a Merétey család segítségével vészelte át. Már november első napjaiban visszajött. Mindenki természetesnek tartotta, hogy azonnal bekapcsolódott az élet újraindításába. Ott volt Debrecenben Ott volt 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés alakuló ülésén Debrecenben. 1945. január 4-én ő ismertette a párt programját a Független Kisgazda (48- as) Párt kecskeméti újabb zászló- bontásán. Nevével többször találkozunk a Kecskeméti Lapok hasábjain. Vezércikkeiben a társadalmi béke fontosságát hangoztatta, a demokratikus elvek tiszteletben tartását követelte. (1947. február 2-ától 1949. október 31-éig főszerkesztőként jegyezte a lapot.) Részt vett a Jogakadémia újjászervezésében, több mint egy évig vezetését is vállalta. Pártja 1945 januárjában a törvényhatósági bizottságba is jelölte. Április közepén a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete tervezett előadássorozatának megtárgyalásakor vetődött fel dr. Révész László neve a Nemzeti Bizottság ülésén. Azt javasolták, hogy ő is BOLDOG ÚJ EVET KIVANNAK A NEMZETGYŰLÉS ALKALMAZOTTAI: Segítették, becsültek munkatársai, beosztottjai. tartson előadást a pedagógusok szabadegyetemén. Dr. Nagy László ügyvéd (Polgári Demokrata Párt) szerint dr. Révész László „akkor is kezet mert fogni a demokrata pártokkal, mikor ez még veszélyt jelentett. Tud olyan előadást tartani a magyar függetlenségi frontról, mint egy munkáspárti ember”. A párturalom ellenzője A Független Kisgazda- és Földmunkás Párt Kecskeméten is fölényesen győzött az 1945 novemberében rendezett választáson. Még a végeredmény kihirdetése előtt tudatta vezércikkében: „A többségi párt nem fog egyoldalú párturalmat gyakorolni, hanem testvéri együttérzéssel kívánja a hatalmat megosztani a többi pártokkal.” Akkor még bízott abban, hogy a parlament összetételének megfelelően a polgári pártok határozhatják meg a koalíció arculatát. Aktivitását, diplomáciai érzékét ismerték el 1946 májusában, amikor az Országgyűlés háznagyává választották. Ettől kezdve kevesebbet járt haza, a Duna-parti palotában lakott. A már az erőszak bűvöletében meghirdetett újabb, 1947. augusztus 3l-én, manipulált körzetekkel meghirdetett választáson is megőrizte mandátumát, noha a Kecskeméti Lapok is fölháborodottan tiltakozott az úgynevezett kékcé- dulás csalások miatt. (Az MKP sok tagja több körzetben is szavazott ...) Rákosi üzenete Külöp .cjkk i feladata lehet a demokratikusan megválasztott pártok adminisztratív visszaszorítása, elhallgattatása, elsorvasztása. A korlátlan hatalomra törő politikai csoport céljai elérése érdekében könnyedén túltette magát a termé: szeri és tételes törvényeken. Dr. Révész László még viszonylag jól járt. A főispán útján kapta meg Rákosi üzenetét. Békében élhet, ha beadja lemondását és szikrai tanyájára költözik. így történt. Csak 1956-ban vállalt rövid időre politikai szerepet. Békességre szólította fel a harag- vókat, az ellentétek politikai megoldását sürgette. 1965. január 18-án hunyt el. A Petőfi Népe rövid, ám egyértelműen elismerő cikkben méltatta életútját. Heltai Nándor ( Folytatjuk) Mit mutassunk meg külföldön? Emlékszem, néhány éve részt vettem Londonban egy angol—magyar koprodukcióban készült tévésorozat ünnepélyes bemutatóján. A vetítést megelőző esti fogadáson, Tony Palmer rendező lakásán megjelent számos vezető brit kritikus, ismert londoni személyiség, és nem kisebb sztárok, mint Vanessa Redgrave meg John Gielgud. A házigazda zongoráján ügyesen elrendezett rendetlenségben Kurtág György -kották hevertek, s a társalgás minduntalan Magyarországról, a kellemes magyarokról, jó boraikról és gazdag kultúrájukról szólt. Másnap a premieren a magyar közreműködők éppoly lelkes tapsot kaptak, mint az angolok: aztán bemutatták a produkciót, elfelejtették a koprodukció tényét, és a magyar filmek számára a brit mozik éppoly bevehetetlen váraknak bizonyultak, mint addig. Egy-két évvel ezelőtt pedig Rómában lehettem ott egy magyar fotókiállítás megnyitóján; fantasztikus helyen, a Trevi-kút közvetlen szomszédságában levő bemutatóteremben. Az olasz —magyar kulturális együttműködés során rendezett kiállítás megnyitójára kivonult a római társasági elit jelentős része, a várakozó limuzinok és az egyenruhás sofőrök, no meg a FIAT-os Agnelli államtitkár húgának jelenléte kivételes rangot adott az eseménynek. Büszkeségemet csak az felhőzte el, amikor néhány nap múlva visszatértem a helyszínre. Sehol egy plakát, sehol egy utalás, hogy a befüggönyzött ablakok mögött történetesen magyar fotókiállítás látható: bent pedig az ürességtől kongott a terem. A hivatalos nemzetközi kulturális cserék sorában most kivételes fontosságúnak ígérkeznek az idén október 25-étől november végéig Londonban megrendezendő magyar kulturális hetek. Szó se róla, politikailag rendkívül izgalmas időszakban rendezik a magyar kultúra koncentrált bemutatkozását Londonban, és örvendetes lenne, ha a politikai változásaink iránti érdeklődésből sikerülne valamit művészetünk, kultúránk irányába is átfordítani. Szomorúan közismert tény, hogy a kulturális csere Magyarország és szinte valamennyi nyugat-európai ország kapcsolatában fájdalmasan egyoldalú. Magyarországon nagyjából hozzáférhető az illető országok kultúrájának jelentős része, míg Nyugaton szinte semmit sem tudnak művészeti és szellemi életünk eredményeiről. Nagy-Britannia esetében, ha lehet, ez a viszony még egyoldalúbb, mint a magyar—nyugatnémet, a magyar—francia vagy a magyar—olasz kapcsolatokban, a londoni magyar seregszemlének lenne min változtatnia. Illúzóink persze ezúttal se legyenek. Mint az említett példákból is látszik, egy-egy napra a vendéglátó ország elitjének megnyerése valamely ünnepélyes alkalomra már nem reménytelen: a szervezők és az ország jó híre, no meg a protokoll iránti, mindenütt egyforma vonzódás „nagy neveket" csábít a megnyitókra. Sokkal nehezebb —pedig végeredményben fontosabb — a sajtó és leginkább a hétköznapi közönség rokonszenvé- nek megnyerése. Ami a sajtót illeti, persze azoktól a magyar kultúrbürokratáktól, akik itthon évtizedeken át a sajtó lebecsülésének, utasítgatá- sának légkörében nőttek fel, nehéz elvárni, hogy megértsék : Nyugaton nekik kell hálásaknak lenniük, ha az újságírók kérdeznek tőlük, ha érdeklődést mutatnak a magyar bemutatkozás iránt. Ami pedig a program összeállítását illeti, a legköltségesebb magyar kulturális szemle is biztos kudarcba van ítélve, ha programját itthoni szempontok alapján állítják össze: ki az, aki „megérdemli”, hogy Rómában, Párizsban vagy Londonban bemutatkozhasson. A szempont csak az lehet, hogy ott mire van bármily szerény érdeklődés, a szellemi élet természetrajza szerint milyen magyar alkotások illenek bele az ottani horizontba. Ezt pedig az ottani értelmiségiek tudják, szakemberek, művészek, újságírók, esetünkben Magyarországgal rokonszenvező britek, és Nagy-Britanniában élő, de hazájukhoz is hű maradt magyarok, no meg az a néhány itthoni honfitársunk, aki valóban belülről ismeri a jelen brit kultúráját. Ha a programot nem brit, hanem magyar, ráadásul magyar minisztériumi ízlés állítja össze, ugyanolyan formában, mintha római, prágai vagy tokiói bemutatkozásról lenne szó, akkor nagy jövőt ennek a vállalkozásnak sem jósolhatunk. S még valami. Az énekes, a festő, a filmrendező természetesen „saját jogon”, tehetségével és produktumával vesz részt minden ilyen rendezvényen; ha tud angolul, még jobb, ha nem, akkor is fiker arathat művészetével. Ám a delegáció nem-művész tagjai közé csak olyanokat érdemes beválogatni, akik folyékonyan és európai módra beszélnek angolul — nem jobban persze, de nem is rosszabbul, mint egy finn, egy svéd, egy holland kulturális szakember, minisztériumi tisztviselő, diplomata, újságíró. Annyi félresikerült, nagy költségvetéssel és kis eredménnyel megrendezett nemzetközi kulturális program után jó lenne, ha ezúttal Londonban sikerülne bebizonyítani: valóban egy új szellemiségű, értékközpontú és európai színvonalú seregszemle kínálja a magyar kultúrát a brit közönségnek. Biztos sikert ez sem jelent, de enélkül halvány esély sincs a sikerre. Hegyi Gyula A POLGÁRI VÉDELEM MELLÉKLETE Biztonságunkért, békénkért . Világunkban egyre több és talán egyre nagyobb veszély leselkedik ránk a munkahelyén, otthon, az utcán. Szomorú valóság, hogy alvó városok másodpercek alatt dőlnek romba, maguk alá temetve tíz- és százezreket. Versengve fejlesztjük iparunkat, iparosítjuk a mezőgazdaságot és közben döbbenten vesszük észre, hogy pusztulnak az erdők, terjednek a sivatagok, állat- és növényfajok ezrei pusztulnak ki, a fejlődés és jólét alapját képező vegyipar üzemei egyre gyakrabban végeznek borzalmas pusztításokat. Több vagy kevesebb a veszély? A veszély nemcsak borzalmas, legtöbbször alattomos is. Végezzük a dolgunkat, hallgatjuk a rádiót, altatjuk gyermekünket, s nem is sejtjük, hogy a város peremén levő valamely vegyi üzem felől halált hozó felhő ereszkedik le, mely órákon belül több ezer ártatlan ember, gyermek pusztulását okozza, szenvedést, vakságot vagy bénulást hoz majd további tízezer ember számára. Nem sejtjük, hogy bűnös nemtörődömség folytán méreg került a kenyérbe, a vízbe, a tejbe, amit a munka után megvettünk a sarki boltban és most teszünk az asztalra. Nem sejtjük, hogy éppen most üt ki a tűz a tőlünk néhány száz vagy néhány tíz kilométerre levő atomerőműben, melynek következtében sugárszennyeződés szabadulhat ki a levegőbe, több millió embert téve ki a felmérhetetlen veszélynek. Ott vannak az atomfegyverek, melyek közül egy esetleges háború idején egynek a felrobbantása is ezerszer -nagyobb veszélyt jelent a legsúlyosabb atomerőműbalesetnél. Mellettük sorakoznak az immár nem kevésbé veszélyes hagyományos fegyverek, a vegyi és biológiai fegyverek, az újkeletű elektronikus' lézer, űrtelepítésű pusztító eszközök és még hosszasan sorolhatnánk. Ebben a rövid felsorolásban összesűrítve látjuk korunk árnyoldalait és ez így rémisztő. Nem hamis a beállítás? Szabad azt állítani, hogy több, súlyosabb veszéllyel kell számolnunk? Ami a veszélyek relatív gyakoriságát illeti, valóban nem állíthatjuk, hogy a veszélyek általában gyakrabban, nagyobb számban jelentkeznek, mint régebben. Semmi alapunk sincs elfogadni azt, hogy ma több a földrengés, gyakoribb az aszály, sűrűbben történik atomerőmű-baleset, mint azelőtt. A kérdés -bizonyára részletes, alapos vizsgálatot igényel. Most csak azt a hipotézist tudjuk megfogalmazni, hogy a természeti katasztrófák gyakorisága abszolút számban nem változott. Viszont az emberi tevékenységgel kapcsolatos katasztrófák számában némi növekedés kimutatható. Összefoglalva az eddigieket, nem állíthatjuk, hogy napjainkban általában több veszély van, de azt igen, hogy egyre nagyobb veszélyekkel kell számolnunk. Ezt aligha kell külön bizonyítani. Elég a nukleáris fegyverekre gondolni, amelyek már annyira fenyegetőek és olyan nagy számban találhatók, hogy valóban képesek elpusztítani az egész emberiséget, netán az egész élővilágot, de a civilizációnkat biztosan. Lucius Annaeus Seneca (i. e. 4—i. sz. 65) nagy római gondolkodó a következőket mondta: „Ha mindentől félnénk, amitől csak lehet, semmi okunk nem volna rá, hogy léíj'Súíri”/Mí(Hegyü&7Há'félünk is, védenünk kell magunkat. ™ SfflÉÁE ü '—'■ 1 - ' - ’ Amire biztosan lehet számítani A polgári védelem az emberiség, a polgári lakosság védelmét biztosítja, Nyugaton, Keleten, az egész világon egyaránt. Célja egyrészt a polgári lakosság felkészítése a támadó fegyverek esetleges alkalmazásával előidézhető, illetve elemi csapásokból, ipari katasztrófákból eredő károk megelőzésére, csökkentésére, felszámolására. Másrészt háborút, illetve katasztrófákat követően a mentési, mentesítési és halaszthatatlan helyreállítási feladatok végrehajtása azért, hogy a lakosság életét és anyagi javait megóvjuk és a szervezett társadalmi, állami rendet fenntartsuk. Ha a célokból adódó feladatokat csak címszavakban elemezzük, akkor is világosan kell látnunk, hogy létre kell hozni, működtetni kell és fejleszteni azt az eszközrendszert, amelynek állandó aktivizálásával meg kell védeni magunkat. Meg kell szerveznünk a riasztást, a lakosság időbeni értesítését, (szirénarendszerek, kábeltelevízió, vezetékes rádió, hangosbemondók), óvóhelyépítést kell szorgalmazni, el kell látni egyéni védőeszközökkel a lakosságot. A létfenntartáshoz szükséges és egyéb anyagi javak megelőző radiológiai, biológiai és vegyi védelme is igen sokba kerül, nem is beszélve arról, hogy az esetlegesen bekövetkezett események következményeinek felszámolásakor olyan, már előre felszerelt polgári védelmi szervezetekre van szükség, amelyek hatékonyan tudnak részt venni a mentő, mentesítő munkákban. Szükségszerűen jelentős összegeket kell áldozni a polgári védelem háborús vagy súlyos ipari katasztrófa idején való vezetésének biztosítására, a technikai feltételek megteremtésére. Feltehetjük a kérdést: Milliók elherdálásáról van-e szó, amikor a fenyegető veszélyek elhárítására, az időbeni felkészülésre költünk? Szabad-e gyermekek, csecsemők életét kockáztatni, mert sokba kerül a gázálarc? Szabad-e a több tíz- vagy százezer forintos műszert nem megvenni, ami időben jelzi, ha esetleg meghibásodik a paksi atomerőmű? Szabad-e lemondani bombabiztos és sugárszennyezéstől megvédő óvóhelyek építéséről? Azt hiszem, nagybetűkkel kell leírni: NEM SZABAD! A pénznél fontosabb az élet A gondokat, az ország helyzetét ismerjük, tudjuk, hogy más társadalmi berendezkedésű országok e tekintetben sokkal, de sokkal jobban állnak. Svájcban például a polgári védelem fejlesztésére megkülönböztetett figyelmet fordítanak. 1990-re minden lakos részére biztosítanak atombiztos óvóhelyet. Az utóbbi időben az ország polgári védelmére évente 400 millió svájci frankot költöttek (ez kb. 50 frank lakosonként). Ennek az összegnek több mint á felét védett vezetési pontok építésére fordították. Példaként még néhány adat: Az előbb említett összeg Franciaországban 6,6, Angliában 1,8 dollár. Jugoszláviában az élet és anyagi javak védelmét elsősorban óvóhelyeken és más védőlétesítményekben biztosítják. Ennek feltételeit óvóhelyek építésével, a mesterséges és természetes föld alatti tárolóterek és egyéb föld felszíne alatt levő létesítményeknek óvóhelyi célokra való alkalmassá tételével, továbbá fedezékek építésével teremtik meg. Olyan településeken vagy gazdasági központokban, amelyek háborús támadás vagy béke idején katasztrófa „célpontjai” lehetnek, új épületek építésekor a tulajdonosok (állami vagy magán) kötelesek óvóhelyeket vagy más védőlétesítményeket építeni. Ők gazdagabbak? Ha igen, ha nem, ezekről nekünk akkor is gondoskodnunk kell. Mi lesz holnap? Annak tudatával lehet és kell együtt élni, hogy az emberiség egyre hatalmasabb pusztító eszközök és lehetőségek birtokába jut és egyre nehezebb az ilyen eszközök és lehetőségek ellenőrzése. Az emberiség, a kor fejlődésével nő a technika, a civilizációs katasztrófák veszélye. Fontos, hogy ezt mindenki jól lássa és ennek tudatában tegye a dolgát. A realitás talajáról ítélje meg feladatainkat, értse azt, amit a ma emberének értenie kell! Biztonságunkért, békénkért, nyugalmunk érdekében így kell tennünk. • Gál Jenő alezredes 1
