Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-19 / 248. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. október 19. Beszélünk a falnak ... Rossz alvó vagyok mostanában. Óvodás fiam fülébe suttogott meséimen ugyan én is elszenderedem, de mire a tízemeletesek ablakaiban kialszik a fény, az utca zaja is mormolássá szelídül, csak a légelszívók monoton kelepelése neszez, felébredek. Régebben természetes volt, álmatlanságban könyvet vettem a kezembe, remek alkalom valamicskét lefaragni a „restanciából". A könyvek száma végtelen ... most sem az olvasmányok hiányoznak. Kiesik a könyv a kezemből, összeszaladnak a sorok. A gondolataim kalandoznak, visszatérnek az eseményekhez, találkozásokhoz, beszélgetésekhez. Egyetlenegy miatt nem panaszkodhatunk: izgalmas időket élünk. Csakhát az izgalom állapota — ha állandósul — kellemetlenné válhat. Különösképpen, ha a bizonytalanság a létérzet fő jellemzője. \Nem nagy dolgok nehezítik az emberek életét: kevesen aggódnak azon, hogy a zab világpiaci ára emelkedik-e vagy sem. Az inkább erősíti a rossz közérzetet, hogy ha a boltban a már átárazott áruféléről a pénztárnál derül ki, az sem igaz. Hogyan vásárolhat az ember, ha kiszámított pénzzel megy az üzletbe (már ez is stresszkeltő helyzet), ha csak megközelítőleg sejti, mennyit kell leperkálnia?! Mekkora megaláztatás számára, ha ,fönntartja" a sort... Nem elég restellnivaló idős szülék számára „kijárni" az ingyengyógyszert, mert az ő kis nyugdíjuk, meg a gyerekeik fizetése — munkás életek díjazása! — erre kényszeríti őket? De miféle érzések forronghatnak abban, aki ifjúkori balesete következtében megrokkant, s már előre szorong, ha arra gondol: jogosítványa megújításához ismét X doktor urat kell fölkeresnie. Mert tudja, hogy bajára ráadásul tűrnie kell a megalázó procedúrát. X doktor úrnak ugyanis olyan a modora, hogy egy jobbra való hóhér megborzongna tőle. Kihez menjen panaszával az a kétgyermekes anya, akit férje egy másik nő miatt otthagyott, s ötezervalahány forintos fizetése, a családi pótlék mellé a gyerektartásra is igencsak rászorulna. Es amikor gyermekei „atyja" táppénzre került Si és más vonta le a gyerektartást a cégnél —, többet kapott, mint amikor a volt férje dolgozott? Nyomozzon, hogy ki írta a „mii-lapra" a félrevezető információt, mert nem mindegy, hogy a fizetés 40 százalékát (ennyit ítélt meg a bíróság) vagy kettőezer forintot löknek neki oda...? Es az sem mindegy, ha valaki az életéből évtizedeket áldozott az embertársainak megsegítésére, s lép- ten-nyomon azt tapasztalja: főnöke nemhogy segítené, inkább gátolja a munkáját. Nem azt fájlalja, hogy a babérok a főnöke fejére kerülnek! Am ékeskedjen velük, de dolgozni hagyja! Hova forduljon az, aki beteg ember létére nehezen mozog, nincs telefonja, de földszinti lakását több soron elönti a szennyvíz. A közös képviselőhöz, aki csak akkor válik operatívvá, ha a „saját” lépcsőházának világítása romlik el? Sorolhatnám tovább. Nem teszem. Talán azért, mert a minap láttam egy asszonyt, itt, Kecskeméten. Alit a szökőkút előtt, a főtéren, tiszta, egyszerű ruházatban, s a „lordok háza” felé fordulva fennhangon sorolta sérelmeit. Csak úgy, magamagának. Senki nem hallgatta meg, mosolyogtak rajta, elmentek mellette. Hány helyen próbálkozott figyelmes füleket találni, amíg végső rhegoldásként erre fanyalodott? Beszélni a falaknak? Kiáltani a semmibe? Emberek, ide juthatunk?! Nagy Mária Címzetes cím nemesitől munkáért Legfontosabb az ötlet Az átlagembernek nem sokat mondanak a tudományos fokozatokat fedő szavak: adjunktus, docens, egyetemi tanár. Ha ezek előtt meglátja, hallja a „címzetes” kifejezést, annyit azért bizonyosan megérezhet belőle, éz még azoknál is többet jelent. Akik jogosultak e megkülönböztető szó viselésére, bizonyosan szakmájuk, tudományáguk kiválóságai. Öröm tehát a hír,‘hogy a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem egyetemi tanácsa, egyhangúan, a Zöldségtermelési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat tudományos osztályvezetőjének, dr. Farkas Józsefnek címzetes egyetemi tanári címet — a szakma abszolút elismerését - ítélte oda. I Korábbi beszélgetéseink alkalmával általában a szűkebb szakma eredményeiről, a paradicsom nemesítéséről faggattam. Az utóbbi időben találkozásainkat gratulációval kezdhettem, hiszen, megyei tudományos, majd akadémiai dijat kapott tevékenységéért. Úgy tűnik, nem szűkölködik elismerésekben... Valóban, mostanában jó idők járnak rám ... Bár aki majd negyedszázadot töltött a pályán, előbb-utóbb megismerik, el is ismerik. Már ha szerencséje van. Az eredményekhez az is kell.. Meg jó indíttatás, amilyen nekem volt |.. Ugyan nem címzetes, de bizony egyetemi tanáros egyéniségek már az általános iskolában Látja, sose sikerült még a volt tanáraimról megemlékeznem, Rad- nai Antalról, Soós Tamásról, Tóth Józsefről, pedig... — Es a pályaindulása?- Természetesen dr. Mészöly Gyula nevével kezdhetem... Ő hitt abban, és átadta a hitét, hogy a nemesítés tudomány. Ez akkoriban nem volt elfogadott. Ő indított arra, hogy elméleti oldalról gyakorlati nemesítővé váljak. Van ‘egyfajta folyamatosság ebből következően, én folytatója lettem az ő munkájának, az utódok pedig majd az enyémnek. A módszerek drasztikusan változhatnak, de a folyamat maga nem. Például né- háúy éve úgy gondoltuk, hogy a biotechnológia alapvetően mást hoz a nemesítésben. Nem így lett. Gyorsabbá, pontosabbá válhatott a munka, de áz alapirány nem változott. A nemesítés mindig is az evolúcióba való. „belenyúlás” volt, maradt. A természet öntörvényű, nem .függvénye semmilyen pillanatnyi helyzetnek.- — Szerencsét emlegetett? — Tapasztalatból mondom: egy új fajta legfontosabb tulajdonsága az ötlet, amit megjelenít. Érre lehet a többi kevésbé fontosat fölépíteni. Ha ezt a megvalósított ötletet a termelő, feldolgozó akceptálja, sikert hoz. Például a K—2—9-es fajtában a koraiságot „hoztuk”. A hazai sikeres tesztelés után kiderült — Kanadában, Szlovákiában is |Í| igazunk volt. — Ismét a szakma kerül szóba... — Persze, hiszen a tudománnyal foglalkozók „homokba dugják a fejüket”, a külvilágot el kell hogy feledjék, ha dolgoznak. Ha a tudománytörténetet tanulmányozzuk, megdöbbenünk, hogy a háborúk, világégések idején mennyi kisebb- nagyobb felfedezés, tudományos eredmény született. Persze hogy lehet panaszkodni a pénztelenségre, a megszorításokra, de a sikereket sem kell eltitkolni. No meg a balsikereket sem, mert az is jócskán becsúszik. Valahogy én is olyan vagyok, mint a színészek, vágyom a tapsra. A különbség talán az, hogy az erkölcsi elismerések nekem nem nyugalmat hoznak, hanem inspirálnak. Nem frázis, úgy érzem, előlegezett bizalom, aminek meg kell felelni. A kollégái hogyan fogadták, amikor kiderült, megkapta a címzetes egyetemi tanári címet? Nem vagyok benne biztos, hogy nem a Petőfi Népéből értesül a többség róla. A külföldiek? Legföljebb gratulálnak, a viszony, kapcsolat nem változik. Mindenkinek — saját jól felfogott érdekében — más és más az értékítélete: a külföldi partner eladható, jó fajtát kíván. Az egyetemi hallgató olyan új információkat, amelyek felkeltik az érdeklődését. A termelő, ha bejön egy beteg növénnyel, azt kívánja, olyan gyógymódot ajánljunk, amelyik hatásos. E sokirányú megmérettetésben az ember a hibáit, eredményeit egyaránt számba kell, hogy vegye.- Befelé forduló embernek ismertem meg. Nem nagyon elszigetelt? — A munkahelyemen a nemesítés természetéből adódóan -3 nem is lehetek. Ez „csapatjáték”. Abban viszont van igazság, hogy gyakran gondolok a régebbi időkre. Mészöly Gyula volt valaha a nemesítői tanács elnöke. Ki tudja, hogyan, de elérte, hogy a különböző szakterületen dolgozók ismerjék egymást, és érdeklődjenek egymás munkája után. Találkozókat szervezett, ahol a búza meg a dísz. növény nemesítője egyaránt ott volt. Nem olyan régen például felkeresett egy jó hírű, idős rózsanemesítő, Márk Gergely. Tudja, mit kérdezett? Azt, hogy hogyan halad a zöldségnemesítés. És érdekelte, amit elmondtam. Ez nagyon szimpatikus szemlélet jelezheti a nemesítésben dolgozók összetartozását. Ma, amikor mindenki leginkább a saját gondjával van elfoglalva, ez nagyon fontos lenne. Gál Eszter SZABÓ JÁNOS ÉS A TÖBBIEK „Tessék, kada falusiak, itt a mai posta!” Amikor belenyúltam a levelesládába és kivettem a 320 kilométerről címzett borítékot, a bélyeg mellé pecsételt, vastag csőrű holló láttán azt találgattam: hányán „röptették” ezt a madarat? Akkor még nem tudtam, hogy a fekete tollú holló jelképezte levélhordók közül ötvenketten a kecskeméti megyei postahivatal kézbesítőosztályán dolgoznak. • Berciit inriu-k az 5 óra 10 perces busz már késő. Szabadság, betegség: a levél nem várhat! Vezetőjük Nyiki Mária. Első látásra nem kimondottan főnöki alkatú. Szívélyes, barátságos. Azonban felkészültségéért is figyelmet érdemel: Megbecsülést élvez, tekintélye van kollégái előtt. Feladata a gyakran változó körülmények között is megszervezni a napi küldemények továbbítását. Akkor sem maradhatnak a városi és a tanyai levél- szekrények üresen egy-egy körzetben, amikor közülük valaki megbetegszik vagy szabadságra megy. Ilyenkor egy másik lép a helyére. Ki? Erről is Nyiki Mária dönt. • Pogány ha mix ne levelesládáját leszereltek, de Buczkó Lőrinc megígérte: pótolják. 0 — Engem a bátyám és a barátja indított el ezen a pályán. (Méhesi Éva felvételei) Harmadéves, végzős hallgató a Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. Korán fekszik, korán kel. Reggel fél 5-kor talpon van, hogy útnak induljon Kiskunfélegyházáról Kecskemétre. Neki is, mint a többieknek, az utazással és a szolgáltatással összefüggő előkészülettel nem nyolc óra a 8 órai munkaidő. Tíz-tizenkét óra! Hajnalban Ballószögből, biciklivel Ki korán kel, nem aranyat, de sok levelet talál pirkadatra a kecskeméti megyei postahivatalban^^Közéjük tartozik Berényi Józsefié kézbesítőjárás- béosztó is. Hajnali 3 óra 30 perckor, sötétben, kutyaugatástól kísérve megy Ballószögből befelé, Kecskemétre, kempingkerékpárral. Nem teheti meg, hogy a homokbányái végállomásról, az 1-es busszal jöjjön dolgozni, mert az már „későn”: 5 óra 10 perckor indul. — Kimerítő lehet hajnalonta kelni és több mint egy órát bebiciklizni —jegyzem meg találkozásunkkor. — Hozzászoktam már — válaszolja a bejáró asszony —, aztán meg ezt kívánja a munkarend is. Ahhoz, hogy a kézbesítők idejében elindulhassanak a járásokba, 8-10 kosár levelet kell név és lakcím szerint különválasztanunk. Egy kosárban 6-7 ezer levél van. Segítünk egymásnak csoportosítani, másképp belefulladnánk a munkába. Nincs idő vacillázásra. Ha ilyen levél kerül például a kezünkbe, hogy Kecskemét, Kikelet utca, tudjuk, hogy az Hetényegyhá- zára való. Berényinét otthon négy gyermek várja. Azért is vállalja a korai kelést, mert: — Az estéket széretem velük eltölteni. Lesz-e ládája Pogány néninek? Hat óra 50 perc: indulás gépkocsival a Kandó Kálmán utcai garázsból. Nyolc óra 30: érkezés Talfájába. Belsőnyírt, Máriahegyet, Szarkást, Úrihe- gyet, majd Felsőszéktót útba ejtve ér Buczkó Lőrinc külterületi kézbesítő 42 kilométeres járása utolsó állomására, a Széles közbe. Ezer családnak visz levelet, képeslapot, újságot, pénzt, hivatalos értesítéseket, s fordul be a zöld autóval a termelőszövetkezetbe: a Törekvésbe és a Kossuth-ba is. A 68 éves Pogány Károlyné, a Felső- széktó 215-ből, péntek délben az út szélén figyeli, jön-e már a postás. Azelőtt nem kellett 300 méterre kigyalo- golnia a tanyájukból, ha itt volt a zöld kocsi érkezésének az ideje. A levelesláda ott állt a házuk közelében. A területrendezéskor azonban leszerelték. — Nem akarok én panaszkodni a mi postásunkra — szól Pogány néni —, rendes ember, a fontos iratokat és legutóbb az unokám oltási papírját is behozta hozzánk, gyalog, de azért mégiscsak hiányzik az a láda ... — Meglesz, tessék nyugodt lenni, pótoljuk egy másikkal! — kér türelmet a nénitől Buczkó Lőrinc. — Azért mondtuk le a Szabad Földet és a Petőfi Népét is — halljuk a felsőszéktói asszonytól —| mert nincs mibe beletenni a lapokat. A postás is tévedhet Kecskemét-Kadafalu. Simogat a napfény a kora délutánon. Felnőttek és gyerekek állják körül a Darázs utcában a levélszekrényeket. Tizenhárom óra lenne Szabó János postás érkezési ideje, ám ő már fél egykor itt van. Inkább előbb, mint utóbb. Harminc éve hordja a leveleket. Szereti a pontosságot. Tizenhét esztendősen, 1959-ben kerékpárral kezdett el dolgozni, ma autóval járja a tanyavilágot. Sok helyen szinte családtagnak tekintik, úgy köszöntik. — Jancsikám, énnéköm 300 forinttal többet adtál a múltkor! — kapott vissza a napokban egy nénitől három százast, amennyivel elszámolta magát a nyugdíjfizetéskor. — Emberek vagyunk, tévedhetünk —mondja erre Szabó János. — Nekem nemcsak az a 300 forint esett jól, hanem a figyelmesség. Bízhatunk egymásban. A jóindulat és a bizalom alapja a szolgáltatásnak. Engem a bátyám (már meghalt) és a barátja indított el ezen a pályán. Ők is postások voltak. Vidám, jókedvű, mégis pontos emberek. Órát lehetett hozzájuk igazítani! Tanultam tőlük egyet s mást, aminek ipa is hasznát veszem a járásomban. Sose akartam máshová menni. Itt jó! Ezeket mondta, majd a levélszekrényekhez lépett és számolni kezdte: — Egy Magyar Nemzet, két Magyar Hírlap, három Népszabadság, 203 Petőfi Népe ... no meg a levelek. Tessék, kadafalusiak, itt a mai posta! Kohl Antal Olaj a tengerben Több futurológus szerint az egyre szaporodó emberiség ellátásában mind nágyobb szerep jut a tengereknek. A jövő ígérete azonban a semmibe vész, ha ma tönkretesszük, elherdáljuk, vigyázatlanul bánunk a földgolyó kétharmad részét borító tengerekkel, óceánokkal. A világóceán a Föld legnagyobb ökoszisztémája, amely egységes is, meg nem is. Egységes, mert mindenütt ugyanazok a tápláléklánclépcsők találhatók benne, nem egységes, mert helyről helyre a közös közeg, a víz fizikai állapotától függően más és más. Az élőlények együttese sokkal érzékenyebben „méri”, változásaival jelzi a víz fizikai-kémiai állapotának aránylag kicsiny változásait is, mint az ember mérőműszerei. A világóceán ökoszisztémájának helyi változatai igen érzékenyek a viz állapotának változásaira, és különösen azokra, amelyekhez nem volt módjuk hozzászokni. Márpedig ezek a szennyezések századunkban ijesztően elszaporodtak. Közülük is legveszélyesebb a kőolaj, mert maradandó és durva változásokat okoz. Nem oldódik, tehát nem hígul fel a vízben, úszik a tetején. A fényt nem engedi át, ezért pusztulnak az algák, amelyek az egész tápláléklánc alapjai, fogy az oxigén, mert megszűnik a gázcsere a légkörrel, illetve nem termelik az algák. Szaporodik a szén-dioxid, mert nincs gázcsere, illetve kevesebbet fogyasztanak az algák. Megváltozik a hőforgalom, mert nincs párolgás, mérgező anyagok oldódnak a vízbe az olajból (elsősorban kénvegyületek és fenolok). Károsodik minden élőlény, amelynek a tengerhez elsődlegesen (benne él), vagy másodlagosan (belőle élnek: a madarak és az ember) köze van. Amióta 1978 márciusában az Amoco Cadis olajszállító tankhajó Anglia és Franciaország partjai közelében szerencsétlenül járt, a biológusok figyelték, nyomon követték az olajszennyezés következményeit. Például megállapították, hogy a sima lepényhalak nem fejlődtek megfelelően, úszóik kirojtozódtak, kisebesedtek, s közülük sok nem szaporodott. A brit tengerpartok közelében a legtöbb lepényhal nősténye csak a harmadik éve végén éri el az ivarérettségét. Petefészkük télen fejlődik ki, majd februárban és márciusban ívnak. A bresti egyetem kutatói kiderítették, hogy a lepényhalak egy kis hányadának az ivarszervei mindmáig rendellenesen fejlődnek ki. A lepényhalak folyótorkolati élőhelyeinek homokpadjai szennyezettek maradtak. Még 1984-ben is minden tízezer egységnyi iszapszemcsére egy egységnyi policiklikus szénhidrogén jutott. Az osztriga húsában ez az arány kétszeres volt, s a lepényhalak májában a mérgező szénhidrogéneket még 1985-ben is ki tudták mutatni. A kiömlő olaj tehát a katasztrófa után sokáig veszélyezteti a tenger élővilágát, de a táplálékláncon át magát az embert is. • I)r. Farkas József. (Straszer András felvétele)
