Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-18 / 247. szám
megteremtése. Ugyanakkor a beterjesztett törvényjavaslatok garantálják azt, hogy válsághelyzetben az Ország- gyűlés legyen a helyzet ura. Az Országgyűlés kollektív bölcsessége pedig biztosíthatja, hogy semmiféle provokáció ne veszélyeztethesse a politikai átmenet békés jellegét. Bállá Éva (Budapest, 46. vk.), a Fővárosi Apáthy István Gyermekkórház —Rendelőintézet orvosa a köztársasá- gielnök-választással * összefüggésben úgy vélekedett: nincs szükség arra, hogy a szabad országgyűlési képviselő- választások előtt válasszon az ország elnököt, mert ez hátrányos lenne a békés átmenet, a demokratikus, parlamentáris rendszer felépítése szempontjából. A mai helyzet ingatagságának legfőbb okát a gazdaság válságában jelölte meg, rámutatva, hogy ezen erős, határozott kormányzat lenne képes úrrá lenni, amely a nép bizalmát élvező parlamentnek tartozna felelősséggel. Szerinte az elnökválasztási kampány kifejezetten destabilizáló hatással járhat, nehezítheti a békés átmenetet. A képviselőnő indítványozta a köztár- saságielnök-választás kitűzéséről szóló határozat napirendről való levételét. Javasolta, hogy a szabad választásokig az országgyűlés elnöke töltse be a köz- társasági elnöki funkciót. Az általános vitában több képviselő nem kért szót, ezért az országgyűlés — 310 egyetértő, 2 ellenző és 2 tartózkodó szavazattal -*■ a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta. Ördög Ferenc (Zala m., 7. vk.), a nagykanizsai Landler Jenő Gimnázium tanára az alkotmánymódosítás részletes vitájában javasolta: az anyakönyvezésre vonatkozó rendelet a Magyarországon élő nemzetiségek számára ne csak a nemzetiségüknek megfelelő utónevek kiválasztásában, hanem az írásmód megválasztásában is adjon szabadságot. Vagyis effajta utónevek a magyar ábécé betűivel történő bejegyzés mellett kívánságukra anyakönyvezhetek legyenek a német, román, a hor- vát, a szlovén és a szlovák ábécé betűivel is. Az Országgyűlés döntését kérte abban, hogy dolgozzák át az Anyakönyvi igazgatás című kézikönyvben található névtárakat. Séra János (Komárom m., 10. vk.), Kisbér főállatorvosa a miniszteri expozéra utalva nem értett egyet Kulcsár Kálmán azon véleményével, miszerint ki kellene hagyni az alkotmány szövegéből a munkához való jog, a foglalkozás szabad megválasztása, valamint a munka díjazása kitételeket. Azt a szövegszerű kiegészítést javasolta a képviselő, hogy a munkavállalót olyan méltányos munkabér illesse meg, ami tisztességes megélhetést biztosít mind a maga, mind családja számára. A részletes vitában is szót kérő Kovács László (Pest m., 20. vk.), javaslatai tulajdonképpen a biztonságos és egészséges munkakörülmények, illetőleg a letöltött munkaidő után és a törvényes ünnepnapokra járó díjazás Alkotmányba rögzítésére vonatkoztak. Indoklása szerint, ha javaslatait elfogadnák, akkor az Alkotmány jobban összhangba kerülne az ENSZ gazdasági, szociális és kultúrális egyezségokmányában foglaltakkal. A képviselő értelmezte az ésszerű munkaidő fogalmát is. Ezt jázmint mondta — három tényező határozza meg: a munkakörülmények; az átlagos emberi teljesítőképesség; a bővített újratermeléshez társadalmilag szükséges munkaidő-alap. A fogalom konkrét, részletes meghatározására pedig a Munka Törvénykönyvében nyílna lehetőség. Sebök János (Veszprém m., 12. vk.), honvéd vezérőrnagy írásos módosító javaslatait indokolva hangoztatta: hazánkban nincs olyan párt, amelynek történelmi, erkölcsi vagy bármiféle más joga lenne arra, hogy a nép ellenére, a nép felett, a nép nevében uralkodjon. Ha az Alkotmány kimondja, hogy nálunk párt többé nem lehet hatalmi tényező, akkor megvédéséről sem kell rendelkezni. Ily módon a nép egyedüli joga lesz, hogy egy pártot az égig emeljen vagy lesöpörjön a politikai palettáról. Ez ellen erőszakkal senki sem tiltakozhat. Hazánk nem kér és nem ad internacionalista segítséget, s azt sem tűri, hogy a Varsói Szerződés csendőri szerepben magának tetsző vezetőt válasszon, vagy nem tetsző vezetőt elmozdítson a helyéről. Az alkotmánymódosító tervezet kapcsán felvetődhet az a kérdés is, hogy ki fogja a VSZ pártvezetését és a többi, úgynevezett szocialista állam pártvezetését meggyőzni arról: párt nem képviselheti az államot külföldön, tehát a kétoldalú tárgyalások során született megállapodások az államhatalmi szerveket semmire sem kötelezik. A képviselő kifogásolta, hogy a rendkívüli állapot idején a fegyveres erők külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról, a rendkívüli intézkedések bevezetéséről a honvédelmi tanács döntsön az Országgyűlés kétharmados, minősített szavazati többsége helyett. Szükségesnek tartotta a szövegtervezet kiegészítését azzal, hogy rendkívüli állapot idején is ülésezzen az Országgyűlés vagy annak honvédelmi bizottsága, s e bizottság jogosult a honvédelmi tanács által bevezetett rendkívüli intézkedések alkalmazását felfüggeszteni. Leszögezte: nem lehet átadni a fegyveres erők irányítását más külföldi szervnek, a VSZ Egyesített Fegyveres Erői Parancsnokságának csak ajánlása van erre vonatkozóan, a kormányok dolga, hogy azt elfogadják-e vagy sem. Dr. Kereszti Csaba (Hajdú-Bihar m., 4. vk.), a Hajdú-Bihar megyei főügyész szükségesnek tartotta, hogy az alkotmány elé egy olyan preambulumot szerkesszenek, amelyben rögzítik a legfontosabb elvekef. Javasolta, hogy a parlament ne csak megállapítsa a költségvetést és annak végrehajtását, hanem egyúttal állapítsa meg először az államháztartás mérlegét, majd hagyja jóvá a költségvetést és annak végrehajtását. A képviselő kérte annak pontosítását, hogy a köztársasági elnök mikor oszlathatja fel az Országgyűlést. Tallóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.) jogtanácsos kifejtette: köztársasági elnököt csak a nemzet egésze választhat. Figyelmeztetett arra is, ha amellett döntenek, hogy ne legyen elnökválasztás, az azt is jelenti, hogy a beterjesztett alkotmánytörvényt elfogadva legközelebb garantáltan csak az Országgyűlés választhat köztársasági elnököt, és ettől kezdve időtlen időkön keresztül. Amennyiben a képviselők a köztársasági elnök Országgyűlés általi választása mellett kötelezik el magukat, hibát követnek el -t- mondotta, hozzátéve, hogy az állampolgárok jelentős többsége közvetlen, általános, titkos szavazással képzeli el a választást. Horváth Jenő (Budapest, 1. vk.), az Országos Ügyvédi Tanács elnöke vitába szállt Südi Bertalan képviselő azon indítványával, amelyben a Legfelsőbb Bíróság elnökének interpellálhatósága mellett szállt síkra. Úgy vélte, e javaslat tarthatatlan, mert veszélyeztetné a bíróság függetlenségét. A bíróság ugyanis mint a hatalmi ágak egyik része csak akkor tudja teljesíteni funkcióját, ha tökéletesen független és személyi garanciákat biztosítanak a független magyar bíráknak azáltal, hogy semminek és senkinek nincsenek alávetve, csak a parlament által elfogadott törvényeknek és a saját lelkiismeretüknek. Szabó Kálmán (Budapest, 36 vk.), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára kiegészítő javaslatának lényege az volt: az alkotmányban biztosítani kell az országhatárokon belüli földek, erdők, természeti kincsek tulajdonviszonyaiban a nemzeti jelleg meghatározó szerepét - gondolva a jövőbeni külföldi elidegenítésekre. Sasvári József (Komárom m., 8. vk.), a Dorogi Szénbányák Vállalat gépészeti szakosztályvezetője kifogásolta, hogy az alapvető jogokat még rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején sem lehet korlátozni vagy felfüggeszteni. Kárpáti András (PfesfW.;-22. vk:), a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat igazgatóhelyettese úgy >■ vélekedett, hogy a pártok számára a közhatalom gyarkorlását tiltó kitétel olyan deklaratív kijelentés, amely nem illik a jogi jelleg erősítését célul tűző tervezet szövegébe. Szerinte az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok helyett kézzelfoghatóbb garanciát nyújtana az a megfogalmazás, hogy a pártok és a közhatalom szétválasztása érdekében törvény határozza meg azokat a tisztségeket és közhivatalokat, amelyeket pártok tagjai, illetőleg tisztségviselői nem tölthetnek be. A képviselő javasolta, hogy kerüljön a módosított alkotmány szövegébe a következő passzus: „A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát, a verseny szabadságát, amelyet az alkotmány vagy alkotmányos törvény korlátozhat”. Dr. Péterfy Réka (Budapest, 58. vk.), a Budapest Fővárosi Tanács István Kórház Rendelőintézetének»csoportve- zető főorvosa a köztársasági elnök választásával kapcsolatos véleményét kifejtve rámutatott: jelenleg ha a nép közvetlenül választaná meg a parlamenti képviselőket és a köztársasági elnököt, akkor kétpólusú hatalom jönne létre. E kétpólusú hatalomnál pedig olyan politikai patthelyzet alakulhat ki, hogy a köztársasági elnök azt gondolhatja és azt mondhatja: engem a nép választott meg és az érdekében lépek föl. Ebből kiindulva föloszlatja a parlamentet, és egy diktatórikusabb, parlament nélküli kormányzási formára térhet át, hiszen ő a hadsereg főparancsnoka is -Svélte a képviselőnő. Végezetül rámutatott: számára sokkal megnyugtatóbb lenne az eredeti megoldás, hogy a nép által választott országgyűlési képviselők válasszák meg a köztársasági elnököt. Lékai Gusztáv (Hajdú-Bihar m., 13. vk.), a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat vezérigazgatója szerint a jövőben el kellene kerülni azt a gyakorlatot, hogy a politikai érdekegyeztetések nyomán született megállapodások szöveghűek legyenek. Csak elvi megállapodásokra kellene korlátozódniuk e megbeszéléseknek, ha ezt a részt vevő felek egyébként elfogadják. A képviselő szerint az igazságügy-miniszter szokatlanul visz- szafogott expozét mondott, s ennek okát abban látta, hogy a kormány a postás szerepét töltötte be. Nem tudni ugyanis, hogy a kormány kitől értesült a nemzeti kerékasztalon kötött megállapodásokról, miután Pozsgay Imrét tudomása szerint a párt hatalmazta fel a kerekasztal-tárgyalás vezetésére. A választ Kulcsár Kálmántól várja — tette hozzá. RafTay Ernő (Csongrád m., 1. vk.), a József Attila Tudományegyetem adjunktusa csatlakozott Ördög Ferenc indítványához: az Országgyűlés fogadja el a Magyarországon élő nemzetiségek névátírásával kapcsolatos javaslatot. E kérdés sürgető voltát érzékeltetve a képviselő emlékeztetett arra, milyen sérelmeket okoz például a magyar nevek elrománositása a szomszédos Romániában. A mai magyar demokratikus viszonyok közepette e probléma nem áll ugyan a figyelem középpontjában, de a magyarországi nemzetiségeknek e sérelmek ugyanúgy fájnak, mint a magyar nemzetiségnek a határ másik oldalán. Raffáy Ernő ezután egy nagy horderejű. alkotmánymódosító indítványt tett. Javasolta: kerüljön be a Magyar Köztársaság leendő alkotmányába, hogy az ország területén idegen hadseregek, illetve idegen, külföldi politikai tanácsadók . nem tartózkodhatnak. A képviselő ezt azzal indokolta, hogy egy nemzet nem képes érdekeit pontosan, precízen kifejteni, ha területén idegen csapatok állomásoznak. Több felszólaló nem lévén, az alkotmánymódosítás feletti részletes vita befejeződött. A soros elnök bejelentette: a módosító és kiegészítő javaslatokat kiadja véleményezésre a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságnak, amely a munkanap végeztével ülést tart. Már e napirendi pont vitáját nem érintve Hámori Csaba (országos lista) bejelentette a Magyar Szocialista Párt országgyűlési csoportjának megalakulását. Mint mondotta: a csoportba várják mindazokat a képviselőket, akik egyetértenek az MSZP célkitűzéseivel, de természetesen ném számítanak azokra, akik továbbra sem képesek szakítani államszocialista felfogásukkal. Ezzel a keddi ülésnap, amelyen felváltva Szűrös Mátyás, Jakab Róbertné és Horváth Lajos elnökölt — véget ért. Király Zoltán lemond köztársasági elnöki jelöltségéről Király Zoltán — akit a szociáldemokrata párt szegedi szervezete jelölt köztársasági elnöknek S nem kíván részt venni az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, mert a parlamentben kedden elmondott, az SZDSZ aláírásgyűjtő kampányát kritizáló észrevételeiért többen azzal vádolták, hogy felszólalását már a választási jelölésre készülve mondta el. Király Zoltán az Országgyűlés keddi munkanapjának végén az MTI munkatársának elmondta: veszni hagyja az elnökjelöltséget, de vállalnia kell ezt a döntést, hogy a jövőben ilyen vád ne érhesse, ne próbálják meg így lejáratni. Király Zoltán mindazonáltal nem zárta ki, hogy induljon az elnökválasztási küzdelemben, ha legalább százezer aláírás (tehát a szükségesnek kétszerese) összegyűlik, s így javasolják köztársasági elnöknek. A képviselő hangoztatta: parlamenti megnyilvánulásaival eddig, s ezután sem szolgált hatalmi érdekeket, tisztességtelen módszerekkel nem igyekezett nyomást gyakorolni az emberekre, a társadalomra, a parlamentre. Az ellenzékiség számára azt jelenti, hogy minden ellen van, amit elfogadhatatlannak tart. Mindig ügyekkel kötelezte el magát, s ez nem jelenti az ellenzék kiszolgálását. Miként fogalmazott, különösebben nem foglalkoztatja, hogy az ellenzék körében megváltozik-e róla a vélemény a mostani felszólalását követően, mint ahogyan azzal sem törődött sokat, hogy az MSZMP-ben miként vélekedtek róla. (MTI) Az SZDSZ folytatja az aláírásgyűjtést Aki azt mondja, hogy az SZDSZ az aláírás-gyűjtési akciójával becsapja az embereket, az mélységesen lebecsüli a népet —.mondotta az MTI-nek Pető Iván, az SZDSZ szóvivője. A Szabad Demokraták Szövetségének véleménye szerint ugyanis az akció jogi értelemben teljességgel feddhetetlen és támadhatatlan. A négy kérdés ugyanis, amelyben népszavazást kémek, szerintük összefüggő, és ezek egyikében sem született az SZDSZ számára elfogadható döntés a nemzeti kerékasztal-tárgyalások során. A várható politikai támadásokkal már az aláírásgyűjtő kampány kezdetén tisztában voltunk — mondotta Pető Iván —, ezek az Országgyűlésen meg is nyilvánultak. Az elhangzott vádak közül az „árukapcsolás” kifejezés sokkal inkább illik arra a parlamenti javaslatra, miszerint egyszerre legyen majd népszavazás a köztársasági elnök személyerői, a nemzeti ünnepről és az új magyar címerről. Pető Iván elmondta azt is, hogy bár véleménye szerint az aláírásgyűjtést politikai megfontolásból támadják, az SZDSZ folytatja akcióját. Véleményük szerint a népszavazást most már mindenképpen ki kell írni, hiszen az ehhez szükséges százezer aláírás megvan. (MTI) PARLAMENTI FOLYÖSO Király Zoltán kontra SZDSZ? Ne álljanak üresen lakások! Király Zoltán szegediképviselő határozott, mondhatni igen éles, szenvedélyes hangon minősítette az SZDSZ aláírásgyűjtő akcióját, megkérdőjelezve az összegyűlt kétszázezer aláírás hitelességét — éppen az általa személyesen is tapasztalt módszerek miatt. — Önt megtámadták azt követően, hogy nyilatkozatában elutar sítóan szólt erről az aláírásgyűjtő akcióróL Valóban megkérdőjelezhető, hogy ilyen sok állampolgár óhajt népszavazást arról, kiírják-e egyáltalán a köz- társaságielnök-válasz- tást a parlamenti választások előtt? — A helyzet azért furcsa, mert ha az állampolgár Csak azt hallja -§§ amit egyébként én is személyesen hallottam, s ezért mertem ilyen hévvel mondani —, hogy oszlassuk fel a munkásőrséget, menjenek ki a pártszervezetek a munkahelyekről, ezt kell aláírnia, ezzel persze, hogy egyetért! Hiszen az ország 90 százaléka csatlakozik ehhez. De a szabad demokraták ezen keresztül lovagolják meg, amit el akarnak érni, hogy a köztársasági elnöki intézményt most ne vezessék be, s később se népszavazás, hanem az új parlament válassza meg a köztársasági elnököt. — Őri nem ért egyet a népszavazással? — Egyetértek. Nézzük is meg, hogy mit akarnak az emberek, most legyen köztársaságielnök-választás, vagy az új parlament időszakában? Ám ha erről van szó, akkor erre kérjünk választ, és hagyjuk el azokat a kérdéseket, amelyek elterelik a figyelmet a lényegről. Én ezért nem tartottam tisztességesnek az akciót. — Ha mégis kiírják az elnökválasztást, s már az első fordulóban valakit megválasztanak, az tekinthető-e véleménye szerint a nép demonstratív válaszának az elhalasztást felvető igényre? — Ha az első fordulóban valakit megválasztanak, az mindenképpen. Bár erre kicsi az esély, hiszen a várható 5-6 jelölt közül képtelenség, hogy valaki is megkapja elsőre a kétharmados többséget. — Mi a magyarázata ennek a heves ellenzésnek az SZDSZ részéről? — Egyik az, hogy nem tud elnökjelöltet állítani, akit népszavazás útján megválasztanának. A másik: nyilván a következő parlamentben, amely várhatóan ellenzéki többségű lesz, benne SZDSZ-képvise- lővel is, már könnyebben keresztül tudja vinni az akaratát. Különösen, ha ilyen erőszakos módon csinálja továbbra is. A nyomásgyakorlást én rendjén valónak, sőt szükségesnek is tartom, de a cél, a módszer legyen egyértelmű, világos. — A szünetben sokan gratuláltak a felszólalásához. — Remélem, hogy látják: én a tisztességes politizálás híve vagyok. Nem álltam régebben sem az akolba, és most sem állok be egy másik akolba. Én nem változtam a három év alatt, gondolom képviselőtársaim is érzékelték a következetességemet. Azt hiszem, ez fejeződött ki a kézfogásokban. Szabadszálláson a katonai egység leszerelése folytán 58 üres lakás található a honvédség kezelésében. Ebből tízet az Erdélyből jött menekülteknek előkészítettek — három család már ott is lakik —, de gondot az okoz, hogy munkahelyet viszont nem találnak maguknak a beköltözők. Ezért kérte Kárpáti Ferenc honvédelmi minisztert dr. Bak István tanácselnök, országgyűlési képviselő és Spaics József mérnök ezredes, a helyi kiképző- központ parancsnoka, hogy segítsen az ügyben, s lehetővé váljon a továbbszolgálók, valamint a szakközépiskolában az alapvető tárgyakat tanító pedagógusok — többségükben polgári alkalmazottak — lakásgondjának megoldása. A miniszter, miként azt dr. Bak István elmondotta, megígérte a gyors intézkedést, s ezzel vélhetően az üres lakások hasznosítása is rendeződik Szabadszálláson, megszüntetve az emiatti jogos kifogásokat', :s elejét véve- az épületek állagromlásának. 9 A képen balról Kárpáti Ferenc, Spaics József és dr. Bak István. 9 Mi lehet odafönt? Ezt figyeli Csipkó Sándor (balról) és dr. Kőrös Gáspár. (Walter Péter felvételei) Hőfokmérés Érzékelő az egyik kézben, kijelző műszer a másikban. A parlament alkalmazottja az ülésterembe befúvott levegő hőmérsékletét ellenőrzi. A műszer 20,9 Celsius-fokot mutat. Éppen annyit, mint a folyosón elhelyezett hőmérő. Arra azonban nincs berendezés, ami a vita hőfokát tudná regisztrálni. A vitáét, amely az ülésteremben felparázslott, a nap folyamán először és legélesebben a Szabad Demokraták Szövetsége által kezdeményezett aláírásgyűjtő akció megítélésében. Dr. Balia Éva, képviselő, újsütetű SZDSZ-tag, és Király Zoltán,1 az ellenzéki képviselők csoportjának tagja ügyrendinek látszó kérdésben olyan szópárbajt vívott, amelynek hőfokát nagyon gyújtóponthoz közelinek érzékelték a jelenlévők — természetesen műszer nélkül, a szubjektív megítélésre és a politikai tapasztalatokra alapozva.