Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-14 / 244. szám

1989. október 14. • PETŐFI NÉPE • 3 Lehallgató, fogda, ujjlenyomat Az állampolgári jogok érvényesítéséért dolgozik a Legfőbb Ügyészség A Legfőbb Ügyészség kezdemé­nyezte, hogy a törvény határozza meg a lehallgató készülékek alkalma­zását, egyebek között azt, hogy mi­lyen-bűncselekmények alapos gyanú­ja esetén, s milyen célra alkalmazha­tók ilyen berendezések, ki, mennyi időre rendelhet el lehallgatást, illetve mi lesz a sorsa a felvett hangszala­goknak. Minden állampolgárnak biz­tosítani kell ugyanis a lehetőséget, hogy szabadon elmondhassa vélemé­nyét, hallassa hangját, de azt is maga döntse el, kinek szánja mondanivaló­ját, gondolataiba, magánéletének eseményeibe kit kíván beavatni. Javaslatot készítettek arra is, hogy a személyiségi jogokat érintő „titkos” belső utasítások helyét olyan kihirde­tett jogszabályok yegyék át, amelye­ket az állampolgárok is megismierhet- nek, s így sérelem esetén jogorvoslati lehetőséget nyújtanak. Ugyancsak az állampolgári jogok fokozottabb érvényesülésének bizto­sítására kezdeményezték a rendőrség fogdaszolgálati szabályzatának át­dolgozását is. A büntetőeljárási tör­vény értelmében senki nem tekinthe­tő bűnösnek, amíg büntetőjogi fele­lősségét a bíróság jogerős ítélete nem állapította meg. Az ártatlanság vélel­mének alapelvét az új alkotmány ter­vezete az alapvető emberi jogok sorá­ba emeli. Ebből az is következik, hogy a fogda nem lehet büntető jelle­gű, alapvető célja a gyanúsított szö­késének megakadályozása, s annak meggátolása, hogy a bizonyító eszkö­zöket megváltoztassa vagy megsem­misítse. A Legfőbb Ügyészség java­solta a fogva tartottak kötelességeivel és jogaival kapcsolatos előírások hu­mánus szellemű átdolgozását, s azok közzétételét. Az ügyészség ugyanebben a szel­lemben bírálja el a hozzá érkezett pa­naszokat is. Egy szabadlábon lévő gyanúsított például kifogásolta, hogy tőle a rendőrség ujjlenyomatot akart venni és beidézték bűnügyi fénykép készítésére is. A jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy ujjlenyomat készítését — szak­értői vizsgálat céljára — nemcsak a gyanúsított, hanem a sértett és a minden gyariún felül álló tanú is köteles tűrni: A Legfőbb Ügyészség a kérdéses esetben mégis igazat adott a panaszosnak, mivel az ujjle­nyomatot a hatóság nem bizonyítás, hanem nyilvántartás miatt kívánta felvenni. A hatályos törvényerejű rendelet szerint viszont a bűnügyi nyilvántartás nem teljed ki a szabad­lábon védekező gyanúsítottra, aki emiatt nem kötelezhető sem az ujj­nyom, sem a fénykép elkészítésére. Kétségtelen tény azonban, hogy a daktiloszkópiai és a fényképnyilván­tartás pontosságához fontos bűnül­dözési érdek fűződik, ezért a Leg­főbb Ügyészség ezt a kérdést is java­solta. magasabb szintű jogszabály­ban rendezni. LEBUKTAK A CSEMPÉSZEK Ötszörös forgalom a határkapukban Konyak a buszban — hektószámra (Tudósitónktól) Mintegy két és fél millió utas okmányait ellenőrizték a határőrök a Duna—Tisza közi átkelőhelyeken ebben az évben. A ki- és belépő jugoszláv és magyar állampolgárok száma ötszöröse volt á korábbi évek hasonló időszakához képest. A magyarok és jugoszlávok többsége vásárlási céllal utazott a szomszédos országba. Érkezett a határkapuba olyan jugoszláv autóbusz is, amelyről több mázsa húst, töltelékárut, tejter­méket, cukrot vagy műtrágyát pakoltattak le a vámőrök. Egy magyar turistacsoport 687 üveg konyakot akart becsempészni. Hercegszántón em- bercsempeszeket, Röszkén kábítószercsempészeket lepleztek le a közel­múltban. , Ugrásszerűen emelkedett a ki- és beutazó szovjet állampolgárok száma Kelebián. Magyar, jugoszláv, lengyel és szovjet turisták részvételével és közreműködésével terebélyesedik az országban a feketekereskedelem, vi­rágzik a feketepiac. Különösen a határ menti települések állandó vagy alkalmi piacain tömény szesz, nemesfém, nemesszőrme, konvertibilis valu­ta eladásával és vételével is próbálkoznak, a ,feketézők, akik a piacról; elvonulva szeméthegyeket hagynak maguk után. , Az utas- és járműforgalom ilyen nagy számú növekedésével ebben az évben nem számoltak az Illetékesek. Ebből eredően a forgalom gyorsabb lebonyolításához szükséges feltételek biztosítása is elmaradt a követelmé­nyektől. Szűknek bizonyult a határkapuk áteresztő képessége is. Egyrészt ezért, másrészt több fegyelmezetlen utas miatt, többször torlódás keletke­zett a határkapukban. A határátkelőhelyen dolgozó felelős személyek intézkedéseket tettek a forgalom gyorsítására, miközben számítanak vala­mennyi utas fegyelmezettségére is. Gazsó Béla Előnyt az egészségügynek! Tiltakozás a kiskőrösi munkásőrlaktanya építése ellen Az FKgP és az MDF kiskőrösi szer­vezete, valamint a Kiskőrösi Kisterme­lők Egyesülete ismételten tiltakozásá­nak ad hangot a városban építendő munkásőrlaktanya terve ellen. Sérel­mezik, hogy míg a környék félszázezer lakosának egészségügyi ellátása csak egy 350-400 négyzetméteres szakorvosi rendelőbe zsúfolva zajlik, a munkásőr­ség számára ennél tágasabb, négyzet- méterenként 50 ezer forintos költséggel létesítendő beruházást tervezzenek. Azt sem tartják elfogadható magya­rázatnak, hogy az erre fordítandó 25 miihó forintot nem helyi (városi, me­gyei) pénzből finanszírozzák, hiszen a költségvetés deficitje az idén tovább növekedik. Magyarázatot követélhéKáá-építke­zés „szükségességére”, s amennyiben a megvalósítás mellől nem állnának el a beruházók, legalább a takarékosabb kivitelezéssel csökkentsék a költsége­ket, illetve a megépítendő objektum ké­sőbbi, egészségügyi célra való haszno­sítását is vegyék figyelembe. A kisgazdák szervezetei és az MDF a tiltakozást a Minisztertanácsnak és több sajtóorgánumnak egyidejűleg pos­tázták, valamint a Munkásőrség Orszá­gos Parancsnokságához is eljuttatták Az új párt egyik szervezője vagyok Kongresszus utáni beszélgetés dr. Szabó Miklóssal (Folytatás az 1. oldalról) pártot azonban, annak jövőjét a pártvezetők emberi, politikai ma­gatartása, a tagság egysége és elvi összetartozása fogja hitelesíteni. Azt már a kongresszus is kimond­ta, hogy az új párt az európai hala­dó szocialista pártok értékeire ala­pozva akar dolgozni és szerveződ­ni. Nem tömegpárt lesz tehát, de nem is elsősorban elitpárt. A tö­megbefolyás nem feltétlenül egye­nes arányú a tagság létszámával. — Korábban feszültséget, bi­zonytalanságot emb'tett. Ez itt, an­nál a kérdésnél a leginkább kita­pintható, hogy akkor ki lehet a Ma­gyar Szocialista Párt tagja. Ont, amikor szót kért a kongresszuson, lehurrogták, mert azt akarta elfo­gadtatni a küldöttekkel, hogy ne fogadjanak be mindenkit. Mit szól ehhez? Valóban lehurrogtak, de meggyőződésem, hogy igazam van. Mert ha nincs küszöb, ha az MSZP-be átszivárognak — mert átszivároghatnak -HaSf hitelüket vesztett, besározódott emberek, akkor maga a párt lesz hiteltelen. Olyanokra gondolok, akik például a párttagság előtt is letagadták, még két-három évvel ezelőtt is, hogy milyen helyzetben van az or­szág. Soroljak neveket? Nagyon hosszú lenne a lista és mindenki tudna még hozzátenni néhányat a maga környezetéből. Azzal egyet­értek, hogy inkvizitorokat, igazo­lóbizottságot nem lehet felállítani, nem is szabad. Mégis, abban re­ménykedem, hogy a szerveződő közösségek majd kiszűrik az ilyen elemeket. Azzal együtt mondom ezt, hogy én is vallom: hinni kell az emberek megváltozásában, mert végül is a tettek, a megnyilvánulá­sok minősítenek. — Tudom, hiszem magam is ott voltam, hogy a kongresszus a késő éjszakába nyúló vitában hozott ál­lásfoglalást a pártvagyonról, a munkahelyi jelenlétről és a munkás­őrségről. Ezek az állásfoglalások ismertek. De hadd kérdezzem meg — a munkásőrségről jut eszembe —, hogy ön mikor adja le a szolgá­lati fegyverét? ESŐrülök a kérdésnek, mert al­kalmat kapok elmondani, hogy so­ha nem volt semmiféle fegyverem, bár — hozzáteszem — lehetett vol­na. KgS Hosszabb ideje „suttog a me­gye”, hogy dr. Szabó Miklós a kongresszus után bedobja a törül­közőt. Mi igaz ebből? — Említettem már, hogy párt­szervezőnek tartom magam, tagja vagyok a Magyar Szocialista Párt­nak. Vallom ugyanis, hogy a balol­dali gondolkodók szervezett erővé tömörülése az egész ország, a nem­zet érdeke. Ebben az átmeneti idő­ben ezért cselekedni akarok erőm- höz és lehetőségeimhez mérten. Az új politizálás súlypontja azonban nem a megye lesz, hanem a város, a község, az alapszervezetek. Eb­ből fakad az a döntésem, hogy a jövő év elején visszatérek Kiskun­halasra, ahol eddig is éltem, ahol a legjobban ismernek és ahol majd valóban jogosan minősítenek. Pe­dagógus leszek, mert az a szakkép­zettségem. De ha hívnak, és lesz energiám, nem távolodom el a po­litikától sem. — Nem érzi ezt megfutamodás­nak? — Ha valóban úgy alakulnak a dolgok, ahogyan arról beszéltünk, vagyis az új párt megszervezése, a tartalmi munka megindítása, ak­kor én éppen oda megyek, ahol a Magyar Szocialista Párt kérdései eldőlnek. Tehát nem „vissza”, ha­nem a feladathoz közelebb. — Köszönöm a beszélgetést! G. S. NAPKÖZBEN Hajlékért gondozást vállalna Hatvan év fölötti, de láthatóan magát jól bíró asz- szony kérte szerkesztőségünk segítségét abban, hogy hajlékhoz jusson. Kezdetben nehezen értettük, mit te­hetnénk az érdekében, s hogy egyáltalán: miért hozzánk fordult? A néni ugyanis nem panaszkodott, csak a té­nyekről beszélt. A célratörő kérdéseinkre kapott mér­téktartó válaszaiból állt össze végül is a következő kép. Legalább 10 éve már, hogy a lányánál lakik, 33 négyzetméteres, szoba-konyhás lakásban. Sokáig kü­lönösebb gond nélkül éltek együtt, ha támadt is köz­tük nézeteltérés, napirendre tértek fölötte, visszaállt köztük a béke. Amióta azonban a lánya férjhez ment, pokol az életük. Klasszikus eset, mondhatnánk, de úgy tűnik, az anyós és a veje között nemcsak, hogy feloldhatatlan, hanem egyre jobban elmérgesedik az ellentét. Odáig jutottak, hogy a házaspár kiutasította az idős asszonyt a lakásból. Okkal, joggal? A kialakult helyzetben ez nem lehet kérdés, itt a könyörtelen tényekkel ke^szembenézni. Bár szenvednek mindhárman, megromlott viszonyu­kat egyikük sem tudja helyrehozni. Megkérdeztük a nénitől, szerinte segíthetünk-e azzal, ha elmegyünk a lakásukra? Különösen hangzik, de ez történt: az idős asszony hazament, a lányától megkérdezni.. Nos, a válaszból az derül ki, mindenkinek úgy a jobb, ha nem megyünk. Akkor mi marad hát, milyen lehetséges megoldás? A néni 2100 forint szociális segélyből él. Lánya rokkantnyugdíjas. Hármójuk nettó jövedelme össze­sen 8 ezer forint. Az egész családtól sem telik ki a legszerényebb albérletre sem. Megoldás lehetne vi­szont, ha a néni gyermek vagy idős ember gondozását vállalhatná — lakhatásért. Akinek ilyen vállalkozóra lenne szüksége, a nevet, címet megtalálja szerkesztősé­günkben, Almási Mártánál. Ennyit tudunk segiteni. Rokkantak-kéz a kézben A sötétszürkébe fonódott felhők­ből csendes eső szemerkél. Az ablak­törlő szaporán dolgozik. Álmosító, lehangoló idő. Párás, ködös a lég, meg-megerősödő szél segíti a fáradt levelek útját. Kecel központjában is alig egy lélek. Nehezen találom a ke­resett házaspárt. Hepehupás, sáros, pocsolyás, eső mélyítette úton érek a címre. A kis ház fala — úgy tűnik — ellenállóbb, mint az alacsony deszkakerítés. A járda melletti nagybokrú virágokat óvó madzagsor. A kisajtó kilincse könnyen nyitja a deszkatömböt, bár az idegent távol tartja a minduntalan csaholó kutya. Valaki kidugja feje- búbját, majd bátortalan női hang ér­deklődik kilétemről. Azután eltűnik. Önkéntelenül is „terepszemlét” tartok. Egy rokkantkocsi a lakás be­járatánál, egy a nyitott fészerben. Az eresz alatt marmonkannák, szenesvö­dör, a faládában tüzelő. Kertnyi ré­szen paradicsom-, paprikabokrok. A dáliák, a muskátlik hálásan viríta­nak az esőben. A kövér zellerlevelek haragos zöldje jó földről árulkodik. Odébb a két sor szamócát nemrég gondozhatták. Az emeletes ketrecek­ből hófehér és szurokfekete nyuszik kandikálnak, de a kutya nem békéi, mígnem az ajtóból beszólít a vékony­ka gazdasszony. A konyhán át lejtős küszöb vezet a szobába. Rend, tisztaság van. Az asztal mellett, tolókocsiban, szem­üveges, őszülő fiatalember ül. Vér­nyomását méri. — Százhatvan. Sokkal alacso­nyabb szokott lenni. El sem hiszem. Talán, mert jött. Idegesebb ilyenkor az ember — igy fogad, s próbál mo­solyogni.- Látom, kifogyott az Elenium — fűzöm a szót, remélve a barátko- zást. — Sajnos, az a feleségemé. Nekem már — a többivel — régről a Seduxen kell. Szegénykémnek meg másból az erősebb. — Nem is az a legnagyobb bána­tom — szólal meg oly halkan az asz- szonyka, hogy szája járását is látni kell, ha érteni akarom, —r, Nehezen jutok el az édesanyámhoz. Meghalt. Kecskeméten nyugszik. Ilona, sze­gény. Itt, augusztus 17-én, autót fo­gadtunk, a temetőnél virágot vet­tünk, de a kapunál tovább nem en­gedtek autóval. „Álltunk” egy ideig. Visszahoztuk a virágot. Az útiköltsé­gét meg kifizettük. Nekem ez annyira rosszul esett. Azóta is, ha rágondo­lok ... — Elhallgat. Nem is beszél tovább. Látszik rajta, hogy kínozza a feltépett seb. — Igen. Elmentünk. Ezer forintért vittek el bennünket — folytatja a ki­csit beszédesebb férj .83- Ott állt egy ember a tanácstól. Legalábbis ő azt mondta. Pedig ki volt téve a kocsira ez I kis cédula, hogy rokkantakat visz az autó. Ha hallotta volna, hogyan felelt rá az „őr”! „Ezt mi adjuk ki, ezzel el­mehetnek ...” Nem akartam én neki olyan csúnyán befelelni, hogy ő is el­mehet ... Az nem én lettem volna, bármennyire is bántott a dolog. De, tessék elképzelni, hogy abból a kis nyugdíjból, amit én kapok, nincs négyezer. Á feleségem szociális segé­lye háromezer-néhányszáz. Hát, nem mindegy. Meg a lelkiek ... Megje­gyeztem én a sarga Dacia rendszámát, amivel az az ember volt. Ki felejti el az ilyet? AJ 25-21, vagy talán fordítva a számok? Mindegy már. Száradjon az ő lelkén. Csak tudnánk, hogy hol kér­jünk legközelebb engedélyt, hiszen közeleg a halottak napja ... — Látszik, önöknél azért nagyobb a békesség, mint a kapuőr lelkében ... — Két esztendeje lakunk itt. Én, a hat testvér egyike, keceli vagyok. Tíz hónapos korom óta így ... Dolgoz­tam Kiskőrösön, az irodagépipari vál­lalatnál pár évet, de a szivem miatt is rokkant lettem. Aztán megismerked­tem a feleségemmel. Olyan jó lélek. Hogy miken ment már keresztül! Nem csoda, hogy nehezen szólal, fél min­denkitől. Négy évig Kecskeméten lak­tunk az ő édesanyjánál. Amikor meg­halt, ideköltöztünk. Hitelt vettünk fel, abból Vásároltuk ezt a pici házat. Sze­rettem volna bevezettetni a központi fűtést, abból a mozgássérülteknek „járó”, vissza nem térítendő kölcsön­ből. De az is olyan cécóval menne. Tessék elképzelni, nem hiszik el, hogy az ember nyomorult... Hát akkor? Minek már nekünk vagy nekik az or­vosszakértői igazolás? Csak ránk kell nézni! A tulajdoni lapot megértem. A tervező sem rajzolja meg ingyen ... Á! Erről is le kell mondanunk. Van egypár baromfi, nyúl, lassacs­kán ellátom őket. Ezzel a kocsival kimegyek a konyhaajtóig, ott vár a másik. Abba beerőlködöm magam, hozom az olajat, beteszem az ajtón, és vissza erre a kocsira. A szenet ugyanígy. Segítség? Szerdán, csütör­tökön és pénteken a tanácstól hoznak ebédet, naponta hatvan forintért. Hét végén meg főz szegénykém. Az elég szombat, vasárnap, hétfő. Nem bír ő annyit ácsorogni, hogy naponta fris­set csináljon. Nem válogatunk. Ő meg? Olyan beteg! Higgye el, a macs­ka többet eszik. A legközelebbi bolt nincs messze, de annyira dombos ez az utca, hogy oda ezzel a biciklivel képtelen felhaj­tani. Egyikőnk sem bírja. Ha száraz az idő, elmegyünk másfelé, kerülővel, be a faluba. Jó lenne valami motoros kocsi, amit nem kellene kézzel hajta­ni. Kivan a szívem, 17 éve. Most meg a negyvenet is betöltöttem. Asszony­kám 34 éves . I,í Bár lelki közelsé­gük kétségtelen, szemük a vastag okuláréüvegeken át egymáson pihen. Önkéntelenül, jóleső érzéssel, hango­san jön ki belőlem: — Látom, megtalálták egymást... — Hál’ istennek. Éldegélünk, bol­dogan. De hát, sok a baj. A kiadások közül csak a havi gyógyszerem 6-700 forint. A feleségem ingyen kapja. Az­tán itt a telefonügyünk. Bármikor, bármi történhet velünk, tehetetlenek vagyunk. Nézze ezt a sok irományt. Több mint két éve húzódik az ügy. Átnézem a papírokat. A rokkant házaspár telefonkérelmét a szociális alap terhére előjegyezték, „ ... igé­nyüket társadalmi bizottság bírálja majd el. Erre legkorábban 1988 év fo­lyamán kerül sor. A szociálistelefono- kat ugyanis csak a kötvényes igények kielégítése után lehet bekapcsolni.” Azután egy másik papíron olvasom, jogosnak találták az igényt. „A Bács- Kiskun Megyei Távközlési Üzem azonban a már korábban elrendelt nagyszámú munka miatt az állomást csak ’89 elején tudja felszerelni.” Ez­után másik megállapítás: „lakásának környékén atávbeszélő-hálózat nincs kiépítve, csak rendkívül magas szere­lési költséggel lehetne ..., műszaki feltételek hiánya miatt, sajnálom, de egyelőre nem teljesíthetem...” A legfrissebb irat augusztus 23-án kelt: „ ... a szociális körülményekre tekintettel—ja keceli tanács javaslatá­ra — a posta a beruházási hozzájáru­lás összegéből (8000 Ft) 50%-os ked­vezményt biztosít. Ezért a távbeszélő­állomás felszereléséért 4 ezer forint be­ruházási hozzájárulást és 5 ezer forint szerelési költséget kell fizetni.. — Itt a csekk, amin szeptember 22- én befizették a négyezer forintot... —Nehéz volt kispórolni. Azóta, in­nen a harmadik szomszédban, leástak egy fekete karót. Látjuk mi azt... Ha tudnák, mit jelentene nekünk a tele­fon, a motoros rokkantkocsi. Olajból telente 8.hektó fogy, de egyszerre 40 litert tudok hozni. Nincs annyi tar­tály, hogy telehozatnám. Négyszáz li­ternyi az edény, az nekem tíz forduló, de ilyen esős időben ki sem tudunk mozdulni. Pedig nem vetem meg a munkát. A kertet is magam művelem. Nem röstellek én leülni, aztán ..., hadd ne mondjam, hogyan, végigcsú­szom a földet, de csinálom. Olyan. Meglennék én, csak ne fulladnék! Ol­vasgatni sem nagyon tudok, pedig, de szeretek! Itt a szemüveg, kifizettem ér­te a hatszáz forintot. Márciusban ír­ták fel, s most kaptam meg. Azt mondta a doktornő, speciális üveg. De mitől az? N em látok rajta. Kiapad­tak a szemeim. Itt a műkönnyek, eb­ben az üvegben. Hogy járjak utána új­ból? Ezzel kocsikázzak? így is vagyon kettőnknek ez a három masina ... Látom, a férfi is belefáradt a beszélge­tésbe. Bocsánatkéroen nézik egy­mást ... Elbúcsúzunk. Kikísémek. A négylábú fekete szőrpamacs látja: a gazdik ismerősre lelhettek, most nem is vakkant. Szinte „hívja” a háziakat. Az asszonyka a küszöbnél marad és halkan megszólal: — Sok egészséges ember panasz­kodik, milyen rossz a házassága. Ne­künk meg egészségünk nincs és jól megvagyunk. A szamócát is a féljem ültette, az idén. Csúszva forgatta a földet, mert ö tudja, nagyon szeretem a szamócát. Nekem ültette... A férfi közben berak egy kosár tü­zelőt, megsimogatja a házőrzőt, kikí­sér a kapuig. Még a macska is nyal rajta egyet. Távolodásunkkor a sze­mük is integet, miközben félhango­san azon aggódnak, mi lesz, ha a nagy sárban elakad a kocsink, ők nem segíthetnek ... * Walter Péter fotós kollégámmal szerencsésen hazaértünk. Másnap Kecelről expressz, ajánlott levelet ho­zott a posta: „A riport közreadásá­hoz csak név és cím közlése nélkül járulunk hozzá. Nem akaijuk a ne­vünket nyilvánosságra hozni, nehogy valaki, kihasználva az alkalmat, tud­va, hogy müyen állapotban vagyunk, bejöjjön segítő szándékkal, s közben kiraboljon. Rengeteg a betörő.” Reméljük, hogy a szív és lélek, a szeretet és megértés otthonába, aki csak teheti, jó szándékkal fog beko­pogni. A rokkant házaspár cimét, ta­lálkozásunk emlékét őrzöm: Bajai Sára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents