Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-27 / 228. szám
4 • PETŐFI Ní.PE • 1989. szeptember 27. Zsákbamacska ? Tréfás megjegyzésnek szánta ismerősöm, amikor a politikai fejleményekről beszélgettünk, hogy az MSZMP rövidesen összeülő kongresszusa nem más, mint zsákbamacska. Találónak éreztem a hasonlatot, így hát nem is vitatkoztam vele. De azért továbbra is az motoszkált a fejemben, hogy tényleg kiszámíthatatlan, bizonytalan kimenetelű, előre nem látható fordulatokat és tartalmat rejtő esemény lesz-c a párt soron kívüli kongresszusa. Úgy látom, azt érzékelem a legkülönbözőbb rétegek közötti vélemények alapján, hogy bármilyen sok bírálat, támadás is éri mostanában a „kormányzó” pártot, léte és jövője az ország számára is sorsdöntő kérdés. Azokat is érinti, titokban tán nyugtalanítja — mert nélküle sem oldódnak meg gondok —, akik őszintén kívánják a hatalomból való kiszorulását, választási vereségét, s mindent meg is tesznek tekintélyének lejáratására, elszigetelésére. Még kevésbé közömbösek vele szemben azok az állampolgárok, alkalmazottak, munkás és.müsza- I ki, termelőszövetkezeti, kistermelői s a középszin- ! tű értelmiségi rétegek, akiknek a viszonylag kiegyensúlyozott létbiztonsága, különösen a hatvanas években, a gazdasági stabilizációhoz kötődött. Akik most úgy vélik, hogy a növekedő infláció, a helyzet romlása összefügg sok egyéb tényező mellett — a szociális szempontok mellőzésével, a szabadon eresztett árrendszer féktelen hatásával, a „védőernyő” összecsukásával. Nem arról van szó, hogy visszasírják azt az időszakot, de akaratlanul is hat rájuk a radikális baloldal demagógiája, s feléled bennünk valamiféle „régi rend” és szervezettség iránti nosztalgia. Mindezt csak akkor észleltem, amikor tudatosan is rákérdeztem, ki mit vár egy elkövetkező fordulattól, rendszerváltástól, melyet a választás hozhat, s ezen a jövőképen belül elhelyezve, mit remél az MSZMP kongresszusától. Módomban volt megkérdezni egyházi személyeket, párton kívüli embereket, gazdálkodót, kisiparost és kereskedőt, számos alkalmazottat, a többi párt néhány prominens tagját is. Az volt a benyomásom, hogy senki sem szeretne egy viharos, netán erőszakos átrendeződést, az ország nemzetközi kapcsolatait is megingató totális „őrségváltást”. Nem kívánják a jelenlegi egyeduralmi helyzet megszűntével valamilyen másik pártmonopólium, alkalmi szövetség hatalmát, helyi diktátumát. A „békés átmenet” csodaszavai beivódtak már az emberek tudatába, s a céltudatos párthívek kivételével talán túlságosan is a „fönt történő dolgoktól” várják saját sorsuk jobbrafor- dulását. Azért is van ez így, mert a helyi szerveződések, érdekképviseletek csíráit is alig látni, s aki szólni tud és szólni akar, bizony keresgélheti a fórumot, a lehetőséget a legtöbb településen, épp úgy, mint régen. Megszívlelendőnek tartom ezeket az észrevétele1 a m:. is még tekintélyes, vagy csak tekintélyét ; • MSZMP kongresszusa előtt. Mert akik : ..Imát táplálnak, s nem azonosítják a régi ■ T ••.ciőii sem a felső réteghez, tartozó csődoo vivőket a párt ifjú vagy megújulni kész tagjaival, azok joggal várnak fordulatot ettől a kongresszustól. Hogy azután a széles körű tagság összetételét alig tükröző küldöttcsoportok képesek lesznek-e majd a munkás-, a paraszt-, az alkalmazotti tömegek érdekeinek érvényesítésére és — megfelelő személyi döntésekre, ez valóban nyitott kérdés. Az MSZMP utolsó esélye ez a kongresszus. Vagy a teljes megújulás vagy a történelem színpadáról való dicstelen lelépés — csupán ennyi a választási lehetőség. Elég világos és átlátható program ez. Azt hiszem, hogy mégsem a szerencsejátékhoz hasonló zsákbamacska most a tét. F. Tóth Pál Bő termés • Valóságos alniahcgyet raktak a lloss/ú hegyi Mezőgazdasági Kombinátban a tavalyinál mintegy 40 százalékkal nagyobb termésből. (Szabó Ferenc felvétele) A TŐKÉSEK ILYET NEM ENGEDNÉNEK MEG MAGUKNAK! A törékeny üveg göröngyös útja Perpatvar szokott kipattanni abból, hogyha egy üzletben elzárkóznak az üres üveg átvételétől, mondván: Mi ilyen palackban nem adtunk el árut. Oda vigye vissza, ahonnét való! Patthelyzet alakult ki Kecskeméten az Árok utcai Kovács Miliálvné is így járt, még a nyáron a Kada Elek utcai élelmiszerboltban. Tollat fogott és beszámolt szerkesztőségünknek, hogy megtagadták tőle a gyógyvizes üveg átvételét, holott állította megtöltve valamikor ott vásárolta. Bizonygatta az igazát, az eladó is kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig náluk ilyen gyógyvíz nem volt. Végül patthelyzet alakult ki, s jött a levél lapunkhoz. A döntetlen „mérkőzés" állásán mi sem változtathattunk. Talán egy kis jóindulattal átvehette volna a boltos Kovácsnélól az üveget. Am az eladót is meg lehet érteni. A Fűszert csak úgy hajlandó fogadni bármilyen üres palackot, ha egy fajtából legalább egy ládára való van. Míg nem telik meg egy rekesz, hogy aztán a szállító elvigye, addig benne áll a bolt pénze. Van-e hasonló összezördülés vevő és eladó közt egy másik, a Kada Elek utcainál nagyobb értékesítőhelyen? kérdezem ezután Kakucs Sándorné üvegbeváltót az Univer ÁFÉSZ Akadémia körúti ABC-jébcn. Pénteken nem szállítanak Nálunk ezt a vevők tanúsíthatják jól kialakult rendje van az átvételnek. Azért, hogy a beváltással ne zavarjuk az, áruértékesítést. nem az üzletbe, hanem hátra, a göngyölegraktárba hozzák az üres üvegeket. Mint látja, most is 62, más-más palacknak való rekeszt készítettéül elő. Ma péntek, 11 óra.ésmárszáztizcnnyolcan fordultak meg reggel óta; Az árjegyzék ott, a falon mulatja ki-ki tájékozódhat róla, hogy milyen göngyölegfélékct veszünk át és mennyiért. Igyekszem a vevőket gyorsan kiszolgálni, így nincs súrlódás. Áz idő pénz! Pénzt ér a göngyöleg is: nélküle nem jutna el a sokféle fogyasztási cikk az üzletekbe. Egy rekesz, tizenhat literes üveggel, 278 forint. Ezen a délelőttön 300 tele műanyag láda várja felstóeolva a szállítókat, de ők Tormási Zoltánná vezetőhelyettes és az ABC dolgozói kényelmetlenségére péntek lévén, már nem jönnek. Holott jó lenne nagyobb hely, hátul, a raktárban is, mivel a hét végén, mától szombat délig, még 15-20 ezer forint értékű üvegre számítanak. Az egyhónapi forgalmuk 20 ezer darabot tesz ki, ami függ az időjárástól és hogy voltak-e ivós (!) ünnepek. Augusztusban 30 ezer üres üveget váltottak vissza. A töltőüzemektől egy-egy palackért 30-50 fillért kap az ABC, ezekből a fillérekből gyűlik össze Kakucsné és átvevőtársa keresete. A kukacoskodást értik! Milyen a kapcsolatuk a szállítókkal?—érdeklődöm Tormási Zollánnétól. A legtöbb vállalat csak annyi üveget vesz át, amennyit megtöltve idehozott. Figyelmen kívül hagyják, hogy a máshol értékesített italok palackjaiból is hozzánk keiül valamennyi. Nem kérhetünk igazolást a vevőtől: tényleg nálunk vásárolta az árut? Előfordult, hogy az egyik szállító olyan üvegeket fogadott el tőlünk, amelyekén egyforma címke volt. Máskor azt vizsgálgatták: milyen a nyaka, milyen a válla. Mintha az éppen rajtunk múlna. Nem értem, hogy ebben a rossz gazdasági helyzetben, amelyben vagyunk, s amikor például Jugoszláviában már 15 forint egy sörösüveg magyar pénzre átszámolva, mire való ez a kicsinyesség. Kékkúti, Unicum... s az üveg? Feltűnik, hogy 10 rekeszben Kékkúti ásványvizes-, Amperla pezsgős- és Unicum feliratú likőrösüvegek porosodnak. Másfél esztendeje állnak itt. Ezeket a gyártók nem kérik, mivel a betéti díjakat időközben belekalkulálták az említett italok árába. így aztán a fogyasztók és a forgalmazók nyakán maradtak. Mi lesz az itt heverő áruval, hiszen ebben mégiscsak benne fekszik a pénzük. Kidobjuk. Mi egyebet tehetnénk? — mondja kilátástalanul a helyettes vezető. Nem kár ezekért az üvegekért? Annyira gazdag az ország... ? A tőkések ilyen pazarlást nem engednének meg maguknak! Kohl Antal NAPONTA TÍZ-TIZENKÉT ÓRÁT DOLGOZIK A kesztyűvarrás szellemileg kimerítő, mert aprólékos és precizitást igénylő munka. De fizikailag is igénybe veszi az embert. Egész nap a gép mellett kell görnyedni, lazítani nemigen lehet, mert szoros a norma. Gyorsan és folyamatosan kell dolgozni a százszázalékos teljesítményért. A Bajai Ruha- és Vegyesipari Szövetkezet (a Ruvesz) két éve dolgozik a pécsi kesztyűgyárnak. Ez idő alatt — jobb híján — az e munkára vállalkozóknak csaknem a fele kicserélődött. Igaz, többen vissza is jöttek, mert máshol sem kerestek jobban, s úgy voltak vele, ha már küszködni kell, akkor inkább a régi, megszokott környezetben teszik. Ebben a huszonöt-harminc tagú kollektívában az egyik legügyesebb dolgozó Pápé Katalin. Tanult szakmája a kesztyüvarrás. Míg a többiek általában 4500-5000 forintot keresnek bruttóban, ő eléri a hét-nyolcezret. Nemcsak azért, mert gyorsan, hanem mert sokat: naponta tíz-tizen- két órát is dolgozik. Délután kettőkor vége a műszaknak. Háromkor, de legkésőbb négykor az is elmegy, aki a lemaradását akarta behozni. Csak Kati marad, s berregteti a gépet, szinte megállás nélkül, a néptelen műhelyben. Tizenkilenc éves. Szép, derűs tekintetű. Vajon miért ítélte magát rabszolga életre? Meglepi a kérdésem. — Természetesen a pénzért — válaszolja. — Gyűjt esz valamire? Kocsit akarok venni. Egy kis Polskit, mert az a legolcsóbb. — Ennyire fontos neked a kocsi? Baján dolgozom, FelsőMiért akar Kati kocsit venni? szentivánon élek a szüleimmel. A buszjárathoz vagyok kötve. — No, persze, Szentivánon nem tudsz elhelyezkedni a szakmádban ! — Éppen arról van szó, hogy váltani szeretnék. Nem szeretem a szakmámat. Azért ezt választottam, mert számomra nem volt ennél vonzóbb lehetőség nyolcadikos koromban. Mehettem volna például hegesztőnek. S bár a nővéremnek ez a szakmája, szereti is, nekem nem vólt hozzá kedvem. — Mi akarsz lenni? — Inkább úgy mondanám: szívesen lennék fényképész, eladó butikban, vagy örömmel vállalnék olyan adminisztráciTÓDORJÁNOS Műanyag margaréta A börtön, ahol D.-t őrzik, a temető mellé épült. Ettől a különös szimbiózistól furcsa gondolatok cikáznak az ember agyában, miközben fázósan toporog a harmincméteres sor legvégén. Sokan vagyunk, s immáron egy órája várunk arra, hogy odabentröl kijöjjön valaki, s beengedjen a meleg előtérbe. Karon ülő babák arcán kövér, vizes liócseppek landolnak. Hátrapillantva a makadámút túlsó oldalán a sok közül egy virágárus bódén állapodik meg a szem: Jutka virág. A Siratónak becézett gyászfelejtöböl két fiatalember tántorog elő. Egymásba kapaszkodva énekelnek, majd egyikőjük hirtelen a kerítésnél terem, s megpróbál átmászni rajta. Társa bamba vigyorral lesi mesterkedését, s csak annyit kérdez tőle : Gyuszi, hová mész . .. ? ' A tömeg cinkos némasággal statisztál a gyilkos vakmerőséghez, senki sem avatkozik közbe. Bentről, az épület előtt cigarettázó társaságból kétségbeesve rohan oda egy barna kabátos, micisapkás férfi, s a műszóra rivall, hogy takarodjék le azonnal. Mellettem a sorban három surmó egymást tapogatva jópqfáskodik — amiről egyből beugrik, hogy jól pofán kéne vágni őket — a részegeken, akik egyszer csuk újra a kocsma felé veszik az irányt. A Gyuszinak nevezett kezében csatos utazótáskát himbál, akár a kötéltáncosok az egyensúlyozó rudat. Ahogy elhaladnak mellettem, hogy erre a nagy ijedségre igyanak még egy kis barackot, a colosabbik cipőjével arrébb rúg valamit. Szirmával a föld felé fordul a tört szárú műanyag margaréta. Piros Pinokkio-sapkában négy év körüli cigányfiúcska ütemesen ütö- geti egy kétdecis dianásüveggel az úttesttől elválasztó láncot. Két szürke ruhás fegyveres jelenik most meg, s félig szabadra tárja a kerítéskaput. A sor meglódul, de útját állja a szűk bejárat. Éppen előttem csukódik az ajtó, s az idősebbik őr sajnálkozva int fejével nemet a két síró gyerekét csitítgató anyának. Kockás felöltős, fekete inges, szürke nyakkendős férfi nyomul most elő a semmiből, s a távozó egyenruhások után kiált: Elvtársak, fötörzs elvtárs, ha lenne szíves egy pillanatra... Komótosan ballag vissza a megszólított, aztán az őszülő, nagyfejű polgár igazolványába merülve már nyitja is a kaput. A nép felnyög, mint a megsebzett vad. Vádol és fogadkozik, majd egy vegytisztán hallható egyértelmű kívánság hangzik el a távozók irányába. Az őr már a bejárathoz vezető utolsó lépcsőfokról fordul vissza, tekintete komor és fenyegető, akár a helynek szelleme. „Ki mondta, hogy menjünk ak ... anyánkba?! Maga volt?" — mered rám intézkedésre felajzva. Rázom a fejem, és farkasszemet nézek vele, miközben közelemben álló sorstársaim buzgón bizonygatják ártatlanságomat. „En csak annyi jegyeztem meg—jelentkezem szólásra—, hogy miért tesznek egyesekkel kivételt." Ekkorra már a kockás feketein- ges it ott van, s ha az ajtó nem lenne köztünk, nyomban felöklelne. „Ki vagy te, hogy így mersz pofázni? Hát tudod, hogy én ki vagyok ?!—sziszegi, aztán a szemem előtt, a rács másik oldaláról arcomba villantja igazolványát, amiben nincs semmi különös. Kék kártya közepén az ország, országunk, a Magyar Népköztársaság címere. Az incidens után néhány perccel mégis csak nyílik előttem is az ajtó. A zsúfolt előtérben ferdén a sarokba állítva piadesztálon műmárvány Le- nin-mellszobor figyeli a neki hátat fordító tömött széksorokat. Négy- szögletes alumíniumbilétámat, száma 64-es, Thomas Bernhard-köte- tembe helyezem. Fehérre mázolt falak és rácsok között haladunk a sötét posztóruhában, hosszú asztalok mellől integető elítéltek felé. D.-vel megöleljük egymást. Arca frissen borotvált, haja elvágólagosán benyírt. „Már azt hittem, hogy nem jössz" — mondja, aztán sokáig csak hallgatunk. ós munkát, ahol emberekkel foglalkozhatnék. Mielőtt ide jöttem dolgozni, megpróbáltam elhelyezkedni az elképzelésemhez közelálló munkakörben. De nagyon nehéz Baján munkát találni. Két hónapig jártam a várost, hiába. Még a ruházati elárusítói munkához is érettségi bizonyítványt kértek. Ez az, amit nem értek! Miért kell ahhoz gimnáziumot végezni? Lehet, hogy én jobb eladó lettem volna, mert kedvem volt hozzá! — Lemondtál róla ? — Semmiről sem mondtam le. De most még nem maradhatok bent a városban késő estig, mert nincs buszjárat Szentiván- ra. Ha lesz kocsim, majd járhatok a dolgozók esti gimnáziumába. — Lakhatnál Baján albérletben. — Inkább kocsit veszek azon a pénzen ... Szülei azzal tudónak segíteni Katinak, hogy nem kérnek tőle „konyhapénzt”. így, a fizetéséből csupán ruházkodnia kell. De ezt is igyekszik olcsón megoldani: varr magának. Szombaton, vasárnap — ha van ereje hozzá. Hétköznap hajnali négykor kel, hat óra, fél hét, mire hazaér. Megvacsorázik, megfürdik, s leül a tévé elé, vagy lemezeket hallgat. De nem mindig tudja végignézni a filmet. Legalább másfél-két évig kell így élnie. — Nem hiányzik a szórakozás? — Néha összejövünk a barátnőimmel, a baráti társasággal. De Szentivánon nincs megfelelő szórakozási lehetőség. Ahhoz meg, hogy bejárjunk Bajára, megint csak kocsi kell... Almási Márta Szemenszedett igazság „A részvénytársaságok olyanok, mint a halak, a fejüktől bűzlenek.” James Goldsmith, üzletember * „Jelszavakból még egyetlen barikádot sem építettek fel.” H. Rafszandzsani, iráni elnök * „Volt idő, amikor azt hittem, hogy a zene: cél. Aztán úgy véltem, hogy eszköz. Most arra a következtetésre jutottam, hogy a zene átalakulás: azé a személyé, aki játszik, és azé, aki hallgatja.” Franco Battiato, zenész * „A jó regény elárulja az igazságot a hőseiről. A rossz regény viszont az íróról árulkodik.” Gilbert K. Chesterton, író * „Az író tulajdonképpen a madárhoz hasonlítható, amely mindig azonos dallamot fütyül. Az igazi író is csak látszólag monoton, de sohasem unalmas.” Alberto Moravia, író * „Én a gyorsolvasás módszerével olvastam a Háború és békét. Oroszországról szól”. Woody Allen, színész * „Ha Nagy-Britanniába megyek, legalább három hétre van szükségem ahhoz, hogy értsem a nyelvet.” Tom Wolfe, amerikai író
