Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-26 / 227. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. szeptember 26. A PETŐFI NÉPE KEREKASZTALA Ki lehetne lépni az ördögi körből? BESZÉLGETÉS AZ OKTATÁS ESÉLYEIRŐL Több évtized hibás szemlélete sodorta oktatásunkat mai, kétségbeejtő állapotáig. Valamennyien érezzük, hogy a változtatás elodázhatatlan. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy évtizedek mulasztását nem lehet percek alatt pótolni. Pedig az idő sürget. A pillanatnyi helyzet legégetőbb gondjairól, a megoldás kilátásairól, a megyei és a helyi erők szerepéről esett szó azon a kerekasztal-bcszélgetésen, melynek néhány gondolatát vázoljuk fel az alábbiakban. A vita résztvevői: Kőtörő Miklós, a Bács-Kiskun Megyei Tanács pénzügyi osztályvezetője, Magos András, a Szent Imre Utcai Általános Iskola igazgatója, Mészáros István, a Pedagógusok Szakszervezete Bács-Kiskun Megyei Intéző Bizottságának titkára és Papcsch László, a megyei tanács művelődési osztályvezetője. A Petőfi Népét G. Tóth Tímea képviselte. * * * G. Tóth T.: — Néhány hete többfordulós tárgyalás kezdődött a megyei tanács és a pedagógus-szakszervezet megyei vezetősége között. Szülctctt-e már a találkozások kapcsán konkrét eredmény? Papesch L.: Ismert, hogy a szeptemberi, 40 százalékosnak ígért pedagógusbér-emelésből 16 százalék valósult meg. A megyék többsége — lehetőségeihez mérten megtoldotta ezt a központi béremelést. A megyei pedagógus-szakszervezet hatszázalékos hozzájárulást kért, aminek esélyeit mi megvizsgáltuk. Kőtörő M.: — A végrehajtó bizottság olyan, felhasználásra váró összegeket keresett — elsősorban a közművelődés, oktatás területén —, ahol lehetősége van a korábbi terv átalakítására. Ilyennek ítélte a testület a Kalocsára tervezett két tannyelvű oktatás megvalósítására szánt 3 millió forintot, a városi rádiók működtetésére elkülönített 13 millió forintot, s még néhány kisebb tételből kiszakítható 1,5 millió forintot. Az így átcsoportosított, összesen 17,5 millió forinttal lehetőség nyílt az oktatásban dolgozók 3 százalékos bérfejlesztésére. Egyben megegyezés született arról is, hogy ,a testület további 3 százalékos — saját erőből megvalósítandó emelést javasol a helyi tanácsoknak. G. Tóth T.: — Úgy tudom, hogy a pedagógus-szakszervezet első lépesként a megyei bérek országos átlaghoz viszonyított lemaradásának felszámolását, majd az állam- igazgatásban dolgozók bérszintjénck elérését kérte a tárgyalásokon. Papesch L.: Az országos átlaghoz való közelítés szempontjából jelentős lépés a most megvalósült 3 százalék. Amennyiben még a helyi tanácsok is hozzáteszik a javasolt, további 3 százalékot, akkor a lemaradásnál nagyobb kiegészítés történik. Természetesen magam sem tartom ezzel megoldottnak a kérdést, de pillanatnyilag irreális követelés volna az országos átlagtól pozitív irányban eltérő bérátlagok utolérése. Ha például egy'büdájJés- ti és egy kecskeméti pedagógus bérét hasonlítom össze, akár 20-30 százalék is lehet az eltérés. <•. »«n >i Kőtörő M.: — A tanács lehetőségei korlátlanok a rendelkezésére álló eszközök felett. Tehát tulajdonképpen lehetőség volna akár még hat, nyolc vagy tíz százalékkal emelni a pedagógusok bérét. Kérdés csak az, hogy honnan vegye ezt el. A vb-ülést megelőzően elmondtam a pedagógus-szakszervezet képviselőinek, hogy amennyiben nem talál a testület elégséges fedezetet, javasolni fogom az ingyenes tankönyvre elkülönített összeg béremelésre való átcsoportosítását. Ezen az áron már a pedagógusok sem fogadták el saját helyzetük javítását. Mészáros I. Az összegszerűségen túl, erkölcsileg rendkívül fontos számunkra az a tudat, hogy a megyei vezetés számol a pedagógusokkal. Bizonyítja ezt a rendkívül gyors és rugalmas vb-döntés is, mely példaértékű lehet, egyfajta bátorítást adhat a helyi tanácsoknak. Papesch L.: A helyi erők korábban is részt vállaltak, vállalhatlak a helyzet javításából. Jól mutatja ezt, ha összevetjük a Fülöpszálláson és a Tázláron kialakult személyi alapbéreket. Míg az előbbi ugyanis 22,9 százalékkal meghaladja a megyei átlagot, addig az utóbbi 16,4 százalékkal elmarad attól. Kőtörő M.: — Az ötéves terv kiemelt jelentőségű feladata megyei szinten az oktatás feltételeinek javítása. S az a tény, hogy a célkitűzések között - előreláthatóan — az egyetlen terület lesz, ahol maradéktalanul teljesül is a terv, úgy gondolom, ez önmagáért beszél. Magos A.: Csakhogy a fejlesztések elsősorban a tantermek számának növekedéseben jelentek meg, miközben a meglevő intézmények helyzetén alig-alig javítottak. A megye általános iskoláinak a tárgyi feltételei erősen közepesek, vagy még olyanok sem. Vannak viszonylag új intézmények, viszonylag jó körülmények között, s vannak régiek, melyeknek már-már a folyamatos működését kérdőjelezik meg adottságaik. Mészáros I.: — Adalékként mindehhez még annyit: Kecskemét 26 általános iskolájából 7 ér annyit, mint a többi. Papesch L.: — A következő tervidőszakra a szakosztály első helyen a felújításokat, karbantartásokat jelöli meg. Pontosan az a célunk ezzel, hogy amink van, legalább az ne dőljön ránk. Hiszen tudjuk: míg sok helyütt új iskolák épülnek, addig Apostagon, Solton összedőlnek a régiek. S ezek helyett is kell majd újat építeni... Kőtörő M.: — Az, ha egy iskola összedől, nem pénzkérdés, hanem egyszerű mulasztás. Az ötéves terv koncepciójának készítésekor dönteni kellett, hogy az oktatás színvonalát a meglévő iskolák működési feltételeinek javításával, vagy új iskolák építésével emeljük. A döntés akkor úgy szólt s ebben a szakszervezet, a pedagógus- társadalom szava is benne volt —, hogy döntően új iskolákat, tantermeket építsünk. Ebből következett, hogy a meglevők általános színvonalának emelése háttérbe szorult. Most eltelt négy év, a megjelölt feladatot teljesítettük — hozzáteszem, hogy az országban csak Bács-Kiskun megye mondhatja ezt el magáról —, ugyanakkor a meglevő iskoláknál a lehetségesnél kevésbé javult a színvonal. Most, a következő tervek előkészítésekor fokozottan kell figyelni a jó arányok megválasztására helyi és ágazati szinten egyaránt. G. Tóth T.: — Ha az elsődleges cél a tantcrcmépítés volt, ami pedig maradéktalanul teljesült is, akkor mi az oka annak a túlzsúfoltságnak, amely elsősorban Kecskemét általános iskoláiban tapasztalható? Talán az új tantermeket tévesen osztották el? Papcsch L.: — Kecskeméten, a széchenyivárosi 16 tantermes általános iskola építése elmaradt, ami a többi három zsúfoltságát eredményezte. De ez korántsem általános, hiszen vannak iskolák, ahol a tanulócsoportok létszáma 25—30 fő között van, néhol még ez alatt is. Az tehát, hogy általában túlzsúfoltak az iskolák, nem igaz. Azt azonban el kell fogadnom, hogy a megoszlás roppant egyenetlen. Mészáros I.: — Nem kívánom elvitatni a megyei tanács oktatáspárti szemléletét, bár számomra kevésbé szimpatikus, hogy inkább létesítménycentrikusan tette, amit tett. Úgy velem, hogy mennyiségorientáltan közelítette meg a problémákat, miközben az intézmény belső „társailah'ni, technikai és1 szubjektív (tartalmáról megfeledkezett! Véleményem szerint tehát az extenzív fejlesztésről egy intenzív, belső, tartalmi fejlesztésre kell áttérni. Papesch L.: Vannak még ezzel együtt is megvalósításra váró, extenzív terveink. Ezek közül a tornaterem-, a tornacsarnok-építések állnak az első helyen. E fejlesztések azonban eddig sem a szakmai fejlesztések rovására, hanem azok mellett történtek. Számottevően növekedett például a külön szakmai programokra fordítható pénz. Tizenegy kísérlet folyik a megyében, ebből hármat — lehetőség szerint — külön is támogatni kíván a megyei tanács. Eves átlagban 10-16 millió forint körüli összeget fordíthatunk — megyei testületi döntés alapján — szakmai programokra. Jelentős eredménynek tartjuk például, hogy az általános iskolák 7—8. osztályában is csaknem általános a csoportbontás. Ezentúl olyan kérdések is megoldásra várnak még az intenzív programok között, mint például az orosz szakos tanárok továbbképzése. Ki számolhatott ezzel 1985-ben? Tehát az imént már megtárgyalt bérintézkedések értékelésekor külön meg kell említeni, hogy megvalósulásával más, szakmai természetű programok és a munkakörülményekkel kapcsolatos tervek nem szenvedtek csorbát. G. Tóth T.: — Összegeket, százalékos arányokat kiemelve lehet nagy az előrelépés, de eközben mi, állampolgárok, egyre csak a helyzet romlását érezzük. Hiába hallom az adatot, hogy „x” számú tanterem épült a megyében, miközben azt látom, hogy a Széchcnyivárosban tűzveszélyes barakkokban is tanulnak gyerekek. Hiába mondják, hogy javult a középfok helyzete, ha tudom, hogy százszámra utasítottak el jelentkezőket a középiskolák ... Kőtörö M.: — Igaz, hogy akinek rossz körülmények között tanul a gyermeke vagy messzire kell vinnie az iskolába, az nem érzi, hogy bármit is változott volna a helyzet. Akit azonban felvettek az új kecskeméti gimnáziumba, az már igen. Összességében tehát — mint megyei állampolgár - azért érzem a javulást. Papesch L.: — Mindenki a saját terhét érzi a legnehezebbnek. Egy megyei testületnek azonban — felelősen — együtt kell kezelnie valamennyi problémát. Kőtörő M.: — Amikor arról beszélünk, hogy a kitűzött célokat teljesítettük, akkor nem azt fogalmaztuk meg, hogy a célok kitűzésekor abszolút jó és optimális megoldást terveztünk. Már 1985-ben is látható volt, hogy ilyen erőfeszítések mellett sem teremtődnek meg mindenütt a kívánt feltételek. Annyi pénzünk azonban nincs, hogy mindenki megelégedésére, minden meglegyen. Magos A.: —- A problémák kezelésének egy tipikus példája a számítástechnikai fejlesztési program kivitelezése. A hozzánk került számítógép kevés ahhoz, hogy akár csak egy bontott tanulócsoport gyermekei egyszerre kapjanak számítástechnikai képzést, másfelől még ehhez sincs elegendő színes televíziónk. A pedagógust furdalja a lelkiismeret, mert porosodik a drága gép, és segíteni nem tud a helyzeten. Az igazgató — bár munkáltatói feladata volna a feltételek biztosítása — nem tehet semmit, mert nincs pénz a kezében. így lesz holt tőke abból is, ami tulajdonképpen érték. Mészáros 1.: — A pedagógus mindebből következően — feszült hangulatban dolgozik. Fokozza ezt még számos körülmény. így például, hogy míg az áltitláüfls iskolában, óvodában egyfajta pedagógusfelcslcg van kialakulóban, a középfokon túlterhelés fenyegeti a tanárokat. Sok esetben nem is annyira a több pénzről van tehát szó, mint az emberi anyagunkkal, meglevő pénzeszközeinkkel való ésszerű gazdálkodás szükségességéről. Papesch L.: — A pedagógust nyomasztó feszültség okai között első számú problémának én a tanterv-, a tankönyvkérdést érzem. Ennek megváltoztatásához — tudom — kevés a megyei hatáskör, de például a nyolc- osztályos gimnázium bevezetésével, új módszerek, formák alkalmazásával, különböző kísérletekkel ... történnek szűkebb hazánkban is lépések. Ha viszont továbbtekintem a feszültség lehetséges okait, bőven akad még tennivaló. A közelmúltban két, sokat jelentő támogatási forma szűnt meg, mely a korábbinál hátrányosabb helyzetet teremtett, elsősorban a fiatalok között. A pedagógusok lakásépítési kölcsönérő! és a pályakezdők személyi kölcsönéről beszélek. A pedagógusok soron kívüli autóvásárlása minimálisra csökkent, ami ha figyelembe vesszük, hogy 13,4 százalékuk helyközi utazással éri el munkahelyét — ugyancsak feszültségfokozó elem lehet. Kőtörő M.: 11 a csak a gondok felsorolásáig jutunk el, akkor nem lesz követhető irányunk. Ügyelni kell tehát arra, hogy a testület elé terjeszthető, megoldási javaslatokkal ellátott elképzeléseket fogalmazzunk meg, mert azzal, hogy gondterheltek a pedagógusaink, nem igazán lehet mit kezdeni! A prioritás, a sorrend kialakítása a legfontosabb. Ismernünk kell a rangsort, mely elénk tárja: az oktatás területén legsürgetőbb a tantermek vagy a pedagógusok bére, a letelepedés vagy a továbbképzés, a munkaidő csökkentése vagy a túlórák kiváltása, a nyugdíjasok és pályakezdők jobb megbecsülése ... Mészáros I.: — Én az oktatás részesedését az összköltségvetésből komolytalannak tartom. Papesch L.: — Itt közösen kell elérnünk azt — s legyen ebben a szakszervezet is élenjáró —, hogy az oktatás részesedése magasabb legyen abból a bizonyos 300 milliárd körüli összegből, mely a termelés és fogyasztás támogatásának központi kerete. Ez pedig az Országgyűlés hatásköre, ahol vannak pedagógus képviselők ... Kőtörő M.: — A tanácsnak természetesen megvan az a lehetősége, hogy bővítse forrásait. Az országos elosztásokkor igyekszünk elérni, hogy a lehető legnagyobb legyen a megyének szánt összeg. A szakszervezet segítségére leginkább az ágazatok közötti elosztáskor számítunk. Papcsch L.: — A szellemi tőke gyarapítása ügyében feltétíen elmozdulást érzek országos szinten is. Érvként talán elegendő azt az 50 millió dolláros világbanki kölcsönt említenem, melyet az ország a szakképzés fejlesztésére kíván fordítani. Tudom, hogy egyelőre még inkább csak elmozdulás tapasztalható, mint határozott lépés. De hiba volna mindezt lebecsülni. Pontos megyei adatot nem tudok ugyan mondani, de az utóbbi öt esztendőben számottevően növekedett az oktatás részesedése az összköltségvetésből. Magos A.: Az oktatás részesedése rendkívül jelentős kérdés, az arányok ugyanakkor csalókák. Hiszen ebből az Összegből tekintélyes részt olyan kiadásokra kell fordítani, amelyek nem járulnak hozzá a pedagógiai munka eredményességéhez. IJyen például a karbantartás, egyes berendezési tárgyak vagy a társadalombiztosítási hozzájárulás ... Kőtörő M.: A gazdálkodást leginkább az infláció nehezíti, hiszen a költségvetés nem biztosít erre többletet. De a különféle központi intézkedések kiadásnövelő hatását sem ellentételezik. Mindent összevetve: .azt mindany- nyiunknak látnunk kell, hogy az oktatás feltételei valóban és jelentősen akkor fognak javulni, amikor a gazdaság teljesítőképessége. Valójában tehát nem a százalékos arányok számítanak. G. Tóth T.: — Ezzel bezárult az ördögi kör? A gazdaság esélyei ugyanis — jól tudjuk — az oktatás színvonalának jelentős fejlesztése nélkül nem javulnak. Kőtörő M.: Ha az igényeinket úgy fogalmazzuk meg, hogy teljesíthetőek legyenek, a kilátásaink is jobbak. Az ördögi kör tehát akkor zárul be, ha nem vagyunk hajlandók bizonyos realitásokat elfogadni. VETŐMAGJELZÉSEK Kukoricafajtákból hiány várható A Vetőmag Vállalat Középmagyarországi Területi Központ Kecskeméti Főmérnökségének idei, őszi vctömagellátásról szóló tájékoztatóján a szokásosnál jóval kevesebben vettek részt a hét elején. Hogy ez tulajdonképpen az őszi kisebb gondokat jelezte vagy az érdektelenséget, nehezen lehet eldönteni. Az viszont a résztvevők kérdéseiből egyértelműen kitűnt: inkább a tavasziakkal — így a kukoricával — lesznek várhatóan az igazán nagy problémák. A területi központ igazgatója, dr. Harangozó Károly az elmúlt egy és háromnegyed év általánosságban levonható tapasztalatairól szólt. Ennyi ideje vonták össze ugyanis a szolnoki és a kecskeméti területi központot, s alakult ki a mai szervezeti forma. Az azóta eltelt időszakban a főmérnökség személyi állományában sok változás történt, és az eddig veszteséges vállalat július—augusztusi mérlegei nyereséget mutatnak. A kisszállási vető- magüzem terhelése ebben az évben az eddigi 800 tonna helyett 6000 tonnás, egyharmados létszámcsökkentés mellett. Az is igaz viszont — mondta az igazgató —, hogy a termeltetési, forgalmazási elképzeléseik egy része nem valósult meg. Szabó fajos főmérnök az őszi vetésű növények vetőmagjainak országos kínálatát, keresletét vázolta. Az őszi káposztarepcékről — bár ezeket már elvetették — elmondta, hogy a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat (NÖMOV) korrekt és időbeni árajánlata, valamint intézkedései, hogy e növények termelését felfuttassa, meghozták a várt hatást fajtaváltásban, területnövekedésben egyaránt. Országosan 47 fajta, illetve fajtajelölt áll őszi búzából a gazdaságok rendelkezésére, a „vetőcsere” néven meghirdetett akció azonban nem hozta meg a várt eredményt. Ebben exportminöségű kommersz búzáért kínáltak volna másodfokú vetőmagot. A minőségi kifogások miatt minimális mennyiségek cseréltek csupán gazdát. A tavaszi kilátásokról nem sok jót lehet mondani, hiszen jó néhány kukoricahibrid ter- mékcnyülési problémái miatt zavarok várhatók, a gazdaságok nem kapják majd meg a remélt fajtasort. Próbálkozások vannak, például tárgyalások arról, hogy a télen Egyiptomban állítják elő a Kiskun TC—380-ast, a hiányt pótolandó. Éppen ezért — ebben egyetértettek a tanácskozás résztvevői — a megszokottnál jóval hamarabb, lehetőleg novemberben, legalább igény szintjén, fel kell mérni a jövő évi kukorica mennyiségi és fajtakcrcslctet. A főmérnökség helyi adatait Róka Istvánná ismertette. Beszélt arról is, hogy áttérnek a számítógépes adatfeldolgozásra, az őszibúza- diszponálások már így történnek. Rozsból 1400 tonnás megrendeléssel számolnak, keresettek a Dankovskic-fajták, a Kisvárdai 1, illetve a Kisvárdai legelőrozsok. Ezekből és az őszi árpákból még érkeznek a pótrendelések, amelyekre folyamatosan szállítják a vetőmagokat. Az őszi árpákból még a Kompolti korait, a Rachclt és a Rodnikot kereshetik. Őszi búzából, a rendeléseket nézve, az eddigiekhez viszonyítva 60 százalékkal kevesebbet kérnek a gazdaságok, főleg a másodfokú vetőmagokból. Slágerfajta még mindig a GK—öthalom, a GK—Zombor, az MV—15, a Bucsánvi—20 és a Jubilcjnaja. Sokan keresnék az MV— 16-ot, amelyből még csak elsőfokú vetőmag létezik, tehát elsősorban a szaporítógazdaságoknak jut, és a GK—32—82-t, amely viszont — országos gondot okozva — 85-86 százalékban csírázott a vizsgálatok során. A burgonyák vírusmentesítése jól sikerült, a megszokott négy fajtából, a Desiréből, a Kleopátrából, a Romáimból és a Kondorból van elég. Ládi Csaba a kiskereskedelmi forgalmazásról beszélt, mondván, ebben az évben szakítanak az „egy település, egy bolt” elvével. Az idén komoly hiány várható a hazai uborkákból, az áttelelö salátákból és az áttelelő borsóból, amit importtal igyekeznek pótolni. G. E. BÁBA MIHÁLY: Asztalos Ritkuló, sárgásfehér haja közül kövé- redő verítékcsöpp tülekedett elő a műhelybe belopakodó napfényre. Nekilen-. dűlt, utat vágott, átiramodott pergamenszínű homloka ráncain, és megtorpant bozontos szemöldöke sövényében. A verítékcsepp odatapadt a pamacshoz, makacsul, konokul. Gál Ferenc, az öreg asztalos nem törődött vele, tolta egyenletesen a simítógyalut, nézte az eléje göndörödő hártyavékony forgácstincseket, és árválkodva mosolygott, mint a dologtalan kappan. A fűrészporos pókháló gubancából egy sovány pók ereszkedett alá, hogy tiszta, villogó hálódarabkát szőjön, tiszta, szinte láthatatlan csapdát az utcáról betévedt légynek. Gál Ferenc lesöpörte a forgácsot, egy pillanatig széles tenyerével simogatta a tükörsima deszkalapot, ujjai hegyében olyan bizsergést érzett, mint amikor a hosszú özvegységében a kínálkozó combon sikált le meg fel. Meglazította a satu csavarját, kivette a szalmaszőke deszkalapot, odatámasztotta a piszkos, - redves, málladozó falhoz. Az utcáról behallatszott a szomszédos bérkaszárnyán dolgozó kőművesek lármája; a borospincébe igyekeztek. Valamikor legénykorában, de még később, fiatal házas korában is, amikor már a három gyermek ott hancúrozott körötte, felesége rosszalló tekintete ellenére, minden délben és este nagyfröccsel öblítette le a fűrészport. Ezt a szokását akkor hagyta abba, amikor a hőzöngö, forrófejű kamasz fia ötvenhat őszén, tizenöt évesen dobbantott, és csak hónapok múlva, már 57-ben adott életjelt magáról Ausztráliából. Felesége akkor lett igazán először beteg. Először és utoljára. Sohasem lett többet egészséges. Hogy is mondták az O utcai szomszédok? Halálosan belebetegedett abba, hogy az aranyos kis Ferike búcsú nélkül hagyta itt az anyukáját és hajózott át a nagy vizen. Egészsége, mosolya, jókedve úgy fogyott, mint ma4 dárcsontjairól a hús, bőre meg ráncosodott, zsugorodott, mint a szaharai napon száradó szamár bőr. Elcaplatott a.henteshez, főtt fejhúst vett, meg két szelet kenyeret. A zsírtól csillogó bőrű, tokás hentes az öregre csippentett.-— Ne adjak inkább valami mást? Feri bácsi, hátha megosztja valakivel az ebédjét. Kacsintgatott. — Nem osztom meg senkivel. Hát az ágyát ? — bugyborékolt fel a nevetés. Olyan keskeny az már, hogy magam is alig férek rajta. A hentesnek remegett a tokája. — Összezsugorodott, mint a pucikája? a— Össze — mordult. A pultra dobta a pénzt. Nem szerette a hentest. Ha ránézett a tokájára, mintha csöpögő zsírpacnit, hasított hájdarabot látna maga előtt. Világoskék malacszeme elveszett arcában. A gyalupadra dobta a Csomagot, kibontotta. Széket húzott maga alá. Falatozott. Vaktában tört le egy falásnyi kenyeret és kapott be egy húsdarabot. Tekintete kimenekült az utcára, a postást leste, várta. A lánya meg a veje is, aki egy kisváros mérnöke volt, kiment Ferike után Kenguruországba, a kicsi lány meg tanítani a Nyírségbe költözött. Egyedül maradt. Azóta a gyaluk, fűrészek, vésők eltompultak. Sokszor naphosszat hevernek szanaszét, nincs kedve összeszedni, a helyére rakni őket. A törött lábú szék is hiába sóvárog a gyógyító kéz után, a csuklóit karfájú fotel is egyre szürkébben trónol a sarokban, a dobkályhán az enyveslábasban meg jókedvűen tobzódik a penész. A kicsi lány gyakran ír, néha meg felrándul Pestre, hogy felejtse egy kicsit a futóhomokot, kitakarítsa a lakást, kidobálja a hasznavehetetlen, felesleges porfészkeket, rendbe tegye a szekrényt, hetekre bevásároljon neki. Felfordítja a lakást, de elégedetten tűri, mint a szerelmes csípéseket, harapásokat az ember. Olykor be-benyitnak a műhelybe a kuncsaftok. — Mester úr, mikor lesz kész a szék? — Sort kerítek rá. A jövő héten megcsinálom. Mester úr, a múlt héten is ezt mondta. Nem érek rá, ostoba némber, gondolta, a postást várom. Meglesz azért. A postás jött, beköszönt és intett, hogy nincs semmi. Ótthon sokáig nézte a tévét. Mintha a székhez kövesedéit volna. Az újság, a könyv hamar kihullott a kezéből. Neki altatószer volt. Csak Kenguruország //ítii M/iiio^t/. A-------a.. I. l: r. a \ képén ek színei elevenedtek meg előtte, ujjai ide-oda utaztak a zsírfoltos lapon, egyik várostól a másikig, mint egy vicinálison, amit pöfögő kis mozdony vonszol, és fél, remeg az ujja, nedves lesz a szeme attól a gondolattól, hogy nem fut be vele az állomásra, ahol a gyermekei, az unokái biztosan várják. Az asztalosműhelybe bezáporozó napsugárnyalábot árnyék vágta el. A postás tömzsi alakja. Kirúgta volna maga alól a széket, ha bírja, mert lobogó levél úszott feléje. A szőke, lompos baj- szú, zömök ember már le is tette elé a levelet, és „további jó egészséget, Feri bácsi" köszönéssel elviharzott. Reccsen, roppan nyomában a csend. Gál Ferenc asztalos felkapja a gyalupadasztalról a levelet. Szeme szinte elnyeli az arcát. Csupa szem, csupa tekintet most szürke, fűrészporos arca. Es hiába. Azt látja csak: ADÓBEVALLÁSI ÍV. Ezt kapta a gyermekei, az unokái levele helyett. Lesöpörte a fogatlan ínyével el nem majszolt kenyérhéj- meg porcdarabokat, kortyokét nekifeszítette a vastag lapnak, állát tenyerébe csúsztatta, óvatosan, mert félt, hogy ketté roppan a gerince. Hol tévedtem? Hol hibáztam? Hol, mikor követtem el azt a bűnt, amiért magányosságra ítéltek véremből lett véreim ? Két könyöke meglazult, szétcsúszott, mint a jégre futott ostoba kisborjú lába. Koppant a homloka a gyalupad- asztalon. A pók új, tisztán ragyogó hálója már ki volt feszítve. Az ajtót becsapta a hirtelen feltámadt tavaszi szél. Zörögtek a piszkos, poros üvegtáb-
