Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-15 / 218. szám

IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére: Időnként csök­ken a felhőzet, de hosszabb napos időszak csak a déli, délnyugati országrészben várható. Gyenge eső, záporeső többfelé lesz. A leg­magasabb nappali hőmérséklet ma 17—22 fok között alakul. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PBTÓFt Népe AZ MSZMP NAPILAPJA XL1V. cvf. 218. szám Áf3! 4,30 Ft 1989. szeptember 15., péntek KEREKASZTAL-TÁRGYALÁSOK, MSZMP-KONGRESSZUS, NDK-SOK ÜGYE, DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM Nemzeti összefogással a megújuló Magyarországért Interjú Pozsgay Imrével Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP Elnökségének tagja, szerda délután Bács-Kiskun pártkongresszusi küldötteivel tanácsko­zott, majd este politikai nagygyűlésen mondott beszédet. Az alkalmat megragadva, a Petőfi Népe interjút készített a politikussal. — Röpke egy hét alatt Önt balról és jobbról is megtámadták. Debrecenben nem választották pártkongresszusi kül­dötté, Kecskeméten viszont azonnal. Hogyan élte ezt meg? Derűvel és nyugalommal, hiszen már a régi rómaiak azt mondták: aki kimegy a fórumra, annak megszaggat­ják a tógáját. Egy politikusnak számol­nia kell az ilyen eseményekkel is. Hogy milyen tévedés volt benne, mi okozta ezt a fajta döntést, azon érdemes lenne elgondolkodni, de számomra a legna­gyobb tanulság mégiscsak az volt, hogy tízezer párttagból hatezer mindennek ellenére rám adta a voksát, és az a négyezer sem biztos, hogy ellenem sza­vazott. Attól én a demokráciát nem tartom kisebb értékűnek, hogy ilyen megtörténhetett. A körülmények, per­sze, nem voltak megfelelőek a számom­ra: ötletszerűen és a tudtom nélkül dobták be a nevemet isten tudja, mi okból —, meg sem jelenhettem az em­berek között, viszont az ellenem agitá­lok ott voltak, tették a magukét. Min­dent egybevetve: a debreceni vereség nem járt igazi vereségélmény hatásával: az ország minden részéből éreztem a szolidaritást. Debrecenből is. Ha pedig arra gondolok, hogy a városnak van vagy 200 ezer lakosa, akkor arra is gondolhatok, milyen kisebbség tudta itt többséggé manipulálni magát. Szá­momra igazán nagy jelentőségű, hogy Kecskemét azonnal reagált, bizalmuk­ról biztosított, így jóvoltukból kong­resszusi küldött lehettem. — Néhány hónapja, amikor bedobta a köztudatba 1956 új minősítésére a „népfölkelés” kifejezést, szinte az egész társadalmat maga mellé állította. Az a javaslata azonban, hogy a párt vonuljon ki a munkahelyekről, megbukott a Köz­ponti Bizottság ellenállásán, sőt, még az elnök nyilvános rosszallását is kivívta. Sokan és sokféle módon magyarázzák az Ön eljárását, ám az indokáról a szé­les közvélemény nemigen tud. — A javaslattal a célom nem szemé­lyes természetű volt, hanem úgy gon­dolkodtam: a legjobb tárgyalási pozí­ció az, amikor az ember önként adja oda azt, amit egyébként is elvesztene. Elvtársaim ezt nem így látták, és úgy Ítélték meg, túlléptem megbízatásom körét, rossz döntést segítettem világra hozni. — Ezt úgy értsem, hogy erre a javas­latra már nem volt fölhatalmazása? Nézze, a tárgyaláson kialakított pozíció rám volt bízva, de e kérdésben külön nem határoztunk előre. A mun­kahelyi pártszervezetek ügye tárgyalási téma volt, amiről hosszabb ideje folyik a vita. Aki figyelemmel kíséri a sajtó­ban az ország vezetőinek megnyilatko­zását, az a múlt nyár óta hallhatta a prédikációkat, hogy milyen fontos len­ne a lakóterületen dolgozni, és milyen rossz visszavonulni a munkahelyre. Én is így gondolkodtam, csak én ki is tar­tottam emellett. Mások lelkűk rajta itt-ott megváltoztatták ezzel kap­csolatos nézetüket. (Folytatás a 3. oldalon) Munkásgyűlés Debrecenben Egy héttel azután, hogy nem válasz­tották meg a város kongresszusi kül­döttének, csütörtökön délután Debre­cenbe érkezett Pozsgay Imre állammi­niszter, az MSZMP Elnökségének tag­ja. Programjának első állomásán, a Medicor Rt. helyi gyárában munká­sokkal találkozott, s elmondotta: egye­bek mellett azért jött Debrecenbe, hogy megköszönje a rá szavazó több mint 6 ezer párttagnak bizalmát és szembesül­jön azokkal, akik ellene voksoltak. Az államminiszter reményét fejezte ki, hogy a Medicor munkásaival való ta­lálkozás is hozzájárul nézetei megis­mertetéséhez, s általuk is biztatást kap politikai munkájához, meghatalmazást vezetői tevékenységéhez. A Medicor két műhelyében rögtön­zött munkásgyűléseket tartottak, ahol az egyik fizikai dolgozó elmondta: 39 év munka után ma megélhetési gondjai vannak, bére a létminimumot alig éri el, de van még némi türelme, ha garan­ciát kap arra, meddig kell még így él­nie, mikor fordul jobbra az ország sor­sa. Pozsgay Imre válaszában kitért az országos politikai egyeztető tárgyalá­sok munkájára, majd így fogalmazott: ha a békés átmenet sikerül -— s ez nem­zeti érdekünk , a megbízható választ erre a kérdésre még ebben az évben megadjuk. Vagyis: határozott időpon­tot arra, meddig kérünk még türelmet, s mikorra ígérhetjük a gondokból való kilábalást. Pozsgay Imre azt kérte a jelenlévőktől, hívják meg őt a gyárba másfél-két év múlva és kérjék számon tőle mostani ígéretét. A pártelnökség tagja a munkásgyü- lések után a megyei pártbizottság szék­házában a debreceni reformkorok kép­viselőivel találkozott. A megbeszélésen úgy fogalmazott, hogy az idő igazolta a reformmozgalom létjogosultságát, ez az egyetlen párton belüli erő, amely a kongresszuson a nemzet érdekeire ala­pozva radikálisan megújíthatja az MSZMP-t. Pozsgay Imre délután beszédet mon­dott a debreceni Déry téren tartott po­litikai nagygyűlésen, majd a régió kongresszusi küldöttcsoportjainak ve­zetőivel és szóvivőivel folytatott eszme­cserét. (MTI) Parlamenti küldöttség utazott az Egyesült Államokba Szűrös Mátyásnak, az Ország- gyűlés elnökének vezetésével az Egyesült Államok képviselőháza elnökének meghívására parlamen­ti küldöttség utazott csütörtökön az USA-ba. A küldöttség tagjai: Márton János, a Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Kürti László re­formátus püspök, Nagyiványi András, a Villanyszerelő Ipari Vál­lalat vezérigazgatója és Mary György, az Országgyűlés elnöki titkárságának vezetője. A küldött­séget a tervek szerint fogadja George Bush elnök, Thomas S. Foley, a képviselőház elnöke és Pé­rez de Guellar, az ENSZ főtitkára. A látogatás során a küldöttség találkozik a magyar emigráció ve­zető személyiségeivel, valamint az amerikai üzleti élet kiemelkedő képviselőivel. (MTI) 13 ezer keletnémet érkezett hazánkból az NSZK-ba Csütörtökön éjjel újabb 400 olyan NDK-állampolgár érkezett meg az NSZK-ba, aki Magyaror­szágról utazhatott ki. Többségük autóbuszon, kisebb részük magán­gépkocsin utazott. A menekültek felvételére alakult müncheni egyez­tetőbizottság szóvivője úgy vélte: valószínűleg az váltotta ki a mene­kültek számának most tapasztalt újabb növekedését, hogy ellenőriz­hetetlen hírek szerint október 7-éig, az NDK megalakulása 40. évfordu­lójáig állítólag újra lezárják a ma­gyar határt az NDK-állampolgá­rok előtt. A határok megnyitása' óta csütörtök reggelig összesen 13 ezer keletnémet menekült hagyta el Magyarországot és jelentkezett az NSZK-ban. A Deutschlandfunk rádióállomás reggeli híreiben újra idézte a bonni magyar nagykövet kijelentését arról, hogy a fent emlí­tett hírek valószínűleg csak találga­táson alapulnak. A menekültek helyzetét csütörtö­kön megvitatja a bonni szövetségi kormány. A minisztertanács első­sorban azzal foglalkozik, hogy mi­képpen lehet lakást biztosítani a ke­letnémet áttelepülőknek. A Szövet­ségi Gyűlés, a Bundestag szintén tanulmányozni fogja ezt a kérdést. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti küldöttsége a jö­vő héten Berlinbe utazik. Az utazás bejelentését a jelenlegi időpontban a párton belül élénk vita előzte meg. A delegáció szóvivője szerint szó­ba kívánják hozni az emberi jogo­kat és az időszerű német- német " problémákat. Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki ülésén áttekintette a lakosságot érintő, szeptember 18-án életbe lépő devizális intézkedések részleteit. A kormány előterjesztést hallgatott meg a politikai átmenet tör­vénykezési feladatairól. Ä Minisztertanács áttekintette az általános forgalmi adó és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvények tervezett módo­sítását, továbbá a vállalkozási adórendszer korszerűsítését. SZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ Csütörtök délután, miközben a kor­mány még javában ülésezett, Bajnok Zsolt megbízott szóvivő már találko­zott a magyar és a külföldi sajtó képvi­selőivel a Parlamentben. A kormány ülésének addigi fejleményeiről beszá­molva elmondta, hogy a napirenden szerepelt a turistaellátmány rendszeré­nek korszerűsítése, seregnyi olyan kér­dés, amely a Pénzügyminisztérium saj­tótájékoztatóján a közelmúltban már nyilvánosságra került. Mint ismeretes, a devizaellátás korszerűsítésével össze­függő intézkedések szeptember 18-ával lépnek hatályba. A nyilvánosságra ho­zott elképzelésekhez képest nincs lé­nyegi változás a devizarendelkezések­ben. A kormány kötetlen konzultációt folytatott időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről, ami egyben arra is rávilá­gít, hogy a Minisztertanács munkastí­lusában is változások történnek, s mindinkább egyfajta politizáló kor­mányzati munkát kíván meghonosíta­ni. Ezen a többórás konzultáción szóba került hazánk és a Vatikán viszonyá­nak áttekintése. Bajnok Zsolttól Sar- kadi Nagy Barna, a kormány mellett működő egyházpolitikai titkárság ve­zetője vette át a szót, ismertetve a ma­gyar vatikáni kapcsolatok rövid tör­ténetét. Az egyházpolitikai titkárság vezetője felhívta a sajtó figyelmét arra, hogy pénteken jeles évfordulóhoz érkeznek a magyar vatikáni kontaktusok: a ma- (Folytatás a 2. oldalon) A magyar külügy­minisztérium válaszjegyzéke A magyar külügyminisztérium jegyzékben válaszolt az NDK kül­ügyminisztériumának 1989. szep­tember 12-ei jegyzékére, amelyben tiltakozott a Magyarországon tar­tózkodó NDK-állampolgárok har­madik országba kiutazásával kap­csolatos magyar döntés ellen. A vá­laszjegyzéket csütörtökön a Külügy­minisztériumban Kovács László ál­lamtitkár adta át Gerd Vchrcsnck, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetének. 4= * * A Magyar Népköztársaság kor­mánya sajnálattal vette tudomásul, hogy a Német Demokratikus Köz­társaság kormánya megütközéssel fogadta döntését a Magyar Népköz- társaságban tartózkodó, és hazatér­ni nem kívánó NDK-állampolgárok számának növekedése miatt előállt és tarthatatlanná vált helyzet felol­dására. A Magyar Népköztársaság kormánya előzetesen, kellő időben jelezte, hogy ez a lépés elkerülhetet­lenné válik, ha a kérdésben minde­nekelőtt érintett Német Demokrati­kus Köztársaság és Német Szövetsé­gi Köztársaság tárgyalásai, illetve a Német Demokratikus Köztársaság­nak az állampolgárai hazatérését szolgáló erőfeszítései nem vezetnek eredményre. A Magyar Népköztár­saság kormányának döntése azt (Folytatás a 2. oldalon) PARADICSOMSŰRÍTMÉNY MÁR VAN Uborka helyett együnk szilvát! De mire számíthat a konzervgyár? Először fehérpaprika nem volt. Az­tán volt ugyan, de csillagászati áron. Mire a háziasszony elszánta magát, hogy kerül, amibe kerül, töltött papri­kát főz, a paradicsomsűrítmény tűnt el a boltokból. Hetekig hiányzott. Kérdé­semre, hogy miért és meddig, szeptem­ber 11 -én azt a választ kaptam a Kecs­keméti Konzervgyárból: augusztus kö­zepén elkezdték az idei termésből gyár­tott sűrítmény szállítását. A Bács- Kiskun megyeiek ezt azért nem vették észre, mert először Budapest kapott. Szakái Benőné, a gyár áruforgalmi osz­tályának vezetője szerint a sorrend nem valamiféle előzetes megfontolás, ha­nem nagyon is gyakorlati okok miatt alakult így. Attól függően, melyik meg­rendelővel, mikor sikerült felvenni a kapcsolatot. Tény, hogy a kecskeméti Univer ABC-bcn szeptember első heté­ben megjelentek az úgynevezett egy/ ötös (közepes méretű) paradicsomkon- zervek, szeptember második felétől pe­dig megyeszertc kapható lesz. Mi volt a hiány oka? És egyáltalán, mire számíthatunk a télen: lesz elég paradicsomkonzerv, lecsó, savanyúság a boltokban? A kérdés annál inkább indokolt, mivel az idén a legtöbb ház­tartásban a szokottnál jóval kevesebb zöldségfélét tartósítottak. Kevés, rossz minőségű, drága volt az idei termés. Nos, a Debreceni Konzervgyár para­dicsomsűrítményéből került kevesebb a forgalomba, ezért a tavalyi készlet korábban elfogyott, mint máskor. (A debreceni, úgynevezett egy/tízes, azaz a kis dobozos még most sem kapható.) A kecskeméti gyár erre az esztendőre 66 ezer tonna paradicsom felvásárlásá­ra szerződött. Szeptember 11 -éig 22,5 ezer tonnával vettek át, de a szezon végéig sem számíthatnak 30 ezernél többre. Mint Szakái Benőné elmondta: emiatt nem a hazai boltokba került kevesebb a kecskeméti gyár terméké­ből. Tőkés megrendelésük nagy részét mondták le, amikor már nyilvánvaló volt, hogy nem tudják teljesíteni az ere­deti vállalásukat. Az általuk készített paradicsom-ivóléből sem lesz kevesebb a hazai boltokban, mint más években. Lecsókonzcrvre viszont ne nagyon számítsunk. Szerződés szerint 1150 tonna paprikát kellett volna kapjon a gyár, ehelyett 265 tonnával kínáltak fel a termelők. Miért nem vásároltak más­honnan? (A piacra ki szabad menni bárkinek). Erre a kérdésre az osztály­vezető, egyebek között, azt válaszolta: ha felvásárolják a létező áru nagy ré­szét, annak árfelhajtó következménye lett volna. A paprika egyébként nem­csak kevés volt, hanem drága is. Ára nem biztos, hogy „belefért” volna a lecsókonzervért még kérhető értékesí­tési árba. Mindenesetre legalább a szo- cialistaexport-vállalásál megpróbálta teljesíteni a gyár. Ha ugyanis az idén csökkenti a szállítását, jövőre nem szá­míthat több megrendelésre. Alighanem rosszabbul esik minden­kinek, hogy uborka nem lesz. Ebből a szerződés szerinti 4130 tonna helyett (Folytatás a 2. oldalon) • Szeptember 11-én a Kecskeméti Konzervgyár udvarán garmadában állt a paradi­csomkonzerv. Leszámítva az Univer ABC-t, a boltokban még nem volt azon a napon. (Straszcr András felvétele) Politizáló nemzetiségi falu Községvezetői érdekegyeztető fórumok Csávolyon Figyelmet érdemlő levelet kaptunk a közelmúltban a Hazafias Népfront Csávoly Községi Bizottságának titká­rától. Soraiból arra következtethetünk, hogy megélén­kült a politikai élet a nemzetiségiek lakta településen. Ennek egyik megnyilvánulása volt a községvezetői ér­dekegyeztető fórum összehívása, melyet rendszeressé kí­vánnak tenni. Miről beszélgetnek, mit egyeztetnek ezeken a fórumo­kon? Röviden kifejezve: a köz érdekeit. Ezt pedig ebben a községben meghatározza a német és a bunyevác hor- vát nemzetiségiek léte. Már az első fórum — negyven éve nem került sor hasonlóra sikeres volt. A meghívottak közül csupán Hegedűs János körzeti megbízott és Kormá­nyos Gábor, az MDF helyi ügyvezető elnöke maradt távol. Jelen volt: Babits Lászlóné, a Magyarországi Né­metek Szövetségének kongresszusi küldötte, Bíró József, az általános művelődési központ igazgatója, Borsa Ber­talan római katolikus plébános, dr. Csapó Bálint községi orvos, Drávái László, a községi tanács végrehajtó bizott­ságának titkára (a vb egyébként támogatóan csatlako­zott e kezdeményezéshez), Farakas Ferenc, az MSZMP községi bizottságának titkára, Hurheith János, a helyi népfrontbizottság elnöke. Krascsenics József, az Egyesü­lés Tsz elnöke, László Lőrinc, az Építő- és Vegyesipari Kis-szövetkezet elnöke, aki a községi tanács társadalmi elnöke is, dr. Mándics Mihály népfronttitkár, akitől a tájékoztatást kaptuk, továbbá Mándity István, a Magyarországi Délszlávok Szövetsége országos vezető­ségének tagja és ifjú Valuch János helyi ifjúsági vezető. Kifejezésre juttatták, hogy a népfrontmozgalom fő feladatának tekinti az aktívan nem politizáló, de véle­ményt alkotni szándékozó lakosság hangjának „felerősí­tését”, s ennek érdekében a faluközösség rendszeres in­formálását minden közösségi üggyel kapcsolatban. A békés hangvételű „párbeszéd” során több fontos ügyben állást foglaltak. így például abban, hogy — a községi tanács vb határozatának megfelelően 1989. október 6-ára felállítják az Aradi Vértanúk Emlékművét. Szorgalmazták továbbá, hogy a közeljövőben, közpénz­ből és közcélú adományból, felállítják a második világ­háborúban elesettek emlékművét. Számos egyéb, minden csávolyit érdeklő és érintő in­formáció is elhangzott az első érdekegyeztető fórumon. Ilyen az Egyetértés Tsz bútorszalonjának a megnyitása, ahol a csávolyiak kedvezményesen juthatnak hozzá a világszínvonalon gyártott bútorokhoz; várhatóan 1990- ben Paradicsom- és Gyümölcsfeldolgozó Közös Vállalat kezdi meg a munkát; a Vegyesipari Kisszövetkezet mag­netofon-összeszerelő részleg beindítását tervezi, a Szege­di Postaigazgatóság 2000 állomásos automata telefon- központot épít a községben 1990-ben, melyet várhatóan 1991 második félévében kapcsolnak be a hálózatba. A községvezetői érdekegyeztető fórum résztvevői első tanácskozásukon kézhez kapták a helyi népfrontbizott­ság újabb írásos előterjesztését, mely további kér­déseket, kezdeményezéseket, javaslatokat tartalmaz. Ezek megvitatására a következő, októberi fórumon kerül majd sor. A kérdések között szerepel az is, hogy milyen embert találnának alkalmasnak a falu élére? Az újszerű, valóban demokratikus fórumokon elhang­zottaknak a legszélesebb helyi nyilvánosságot biztosítják oly módon, hogy a tanács végrehajtó bizottságának tit­kára levélben, a posta által kézbesítve eljuttatja azokat a lakossághoz. Ugyanakkor hogy a lakosság valós érdekeit tudják képviselni — kikérik a munkahelyi dol­gozók véleményét a falu ügyes-bajos dolgairól. Ebben is megegyeztek az első összejövetelen. R. M. BELGRAD Tanulmányozzák a magyar javaslatot Ivó Vajgl jugoszláv kül­ügyi szóvivő csütörtöki sajtóértekezletén közölte, hogy érdemben még nem tud nyilatkozni a magyar jugoszláv osztrák biz­tonsági és együttműködési határövezet létrehozására vonatkozó magyar javas­latról, mert azt csak most tanulmányozzák Belgrád- ban. „Az MSZMP kezde­ményezését mind a két­oldalú együttműködés, mind pedig az európai biz­tonság szempontjából igen gondosan értékeljük” mondotta a szóvivő.

Next

/
Thumbnails
Contents