Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-10 / 187. szám
1989. augusztus 10. • PETŐFI NÉPE • 3 Tudnivalók a külföldi gyógykezelésről Az utóbbi időben gyakran olvashattak a Magyar Vörös- kereszt által közzétett felhívásokat, melyekben egy-egy személy külföldi gyógykezeléséhez kérik a lakosság támogatását. Az ilyesfajta kérések nyilvánosságra hozatala után sokan érdeklődnek szerkesztőségünktől a hozzájárulás mikéntjéről, valamint arról, hogyan lehetne kezdeményezni valamely személy külföldi gyógykezelése érdekében a költségtérítés összegyűjtését. Ezzel kapcsolatosan a vörös- kereszt megyei szervezeténél megtudtuk: valakinek a külföldi gyógyintézetbe való kijutását igen hosszadalmas, bürokratikus előkészítő folyamat előzi meg, a lakosság anyagi támogatásának a kérése pedig csak az utolsó lépésben történik. Ha tehát valaki betér az utcáról a Vöröskereszt irodájába azzal a kéréssel, hogy szeretné külföldön megműttetni magát, vagy a hozzátartozóját, s ehhez anyagi segítséget kér, feltehetőleg csalódva, kérése teljesítése nélkül távozik. A külföldi gyógykezeléshez való hozzájárulásnak ugyanis feltételei vannak. A kérelmezőnek elsősorban rendelkeznie kell az Egészség- ügyi Minisztérium szakmai bizottságának javaslatával, valamint a külföldi gyógyintézet fogadó levelével, mely tartalmazza a kezelés vagy a műtét időpontját és a várható költséget. Ezekről egyébként a szakmailag illetékes országos intézet gondoskodik, a beteg kiutazásával kapcsolatos szervezési feladatokat pedig az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdői Főigazgatóság szervezi. A gyógykezelés természetesen egészségügyi vagy szociálpolitikai egyezmény alapján lehet térítésmentes, ha azonban nem az, külön ügyintézést igényel a költség finanszírozásának módja. Szükséges tehát a környezet- tanulmány a kérelmező és családjának anyagi, vagyoni helyzetéről. Ha a beteg, illetőleg hozzátartozója a kezelés költségét részben vagy egészben nem tudja vállalni, akkor az Országos Társadalombiztosítási Fő- igazgatóság e célra elkülönített előirányzatból biztosít bizonyos összeget. Ezen kívül a beteg munkahelye, a tanács és a szakszervezet ugyancsak nyújthat anyagi segítséget. Ameny- nyiben ez nem elegendő és további támogatás szükséges, abban az esetben lehet fordulni a Vöröskereszt vezetőségéhez, amely — a már megtörtént intézkedések után — személyre szóló gyűjtést kezdeményez. Tudni kell persze, hogy a gyűjtések során az adakozók jóvoltából a szükségesnél több pénzösszeg gyűlik össze. így jön létre egy olyan tőke, amelyhez az említett célból bármikor hozzányúlhatnak, ezért egy-egy sürgős esetben az azonnali kifizetés sem okozhat gondot. így például az előző évről kamattal együtt 555 ezer 552 forint maradt. Ebből 1989. július 28-áig 182 ezer forintot fizetett ki a Vöröskereszt segélyként. Januárban két esetben is: először a 18 éves kiskőrösi Torgyik Adrienn Szovjetunióban végzett lábműtétjéhez tízezret, majd a halasi 14 éves Bakos Gitta NSZK-beli gerincműtétjéhez hetvenezer forintot. Májusban a 27 éves halasi Robotka Istvánná kapott hetvenezer forint támogatást, júniusban pedig a 33 éves kecskeméti Dunai Antal ötvenezret. Július végén a 15 éves Vidra Krisztina agyműtétjének költségeihez 42 ezer forinttal járultak hozzá. A január elsején meglévő összegből tehát 373 ezer 552 forint maradt. Ez az összeg azonban nő. Krisztina azóta külföldön van, már meg is műtötték, a befizetések viszont tovább folynak. B. M. Vendégek a L’Unitától A hetet Bács-Kiskun megyében töltik az Olasz Kommunista Párt napilapja, a L’Unitá modenai szerkesztőségének munkatársai. A delegációt Dario Guidi helyettes főszerkesztőt és Ve- nanzi Calpicchi Paula, valamint Nico Roberto Caponetto munkatársakat kedd délelőtt dr. Gál Sándor főszerkesztő tájékoztatta a Petőfi Népe munkájáról. Ezután a vendégek fölkeresték a megyei pártbizottságot, ahol dr. Ba- binyec Ferenc titkárral folytattak eszmecserét az időszaki választások tapasztalatairól és a kongresszusi előkészületekről. A délutáni órákban vendégeink találkoztak dr. Debreczeni Józseffel, Kecskemét szombaton megválasztott új országgyűlési képviselőjével. A L’Unitá munkatársai tegnap a megyeszékhely nevezetességeivel ismerkedtek, majd az Izsáki Állami Gazdaság új, gyógykozmetikumokat gyártó üzemébe látogattak. Gumicsónakkal az Északi-sark vidékén át Amerikába LONDON. Kevin Doran, Rupert Hadow cs Vaughan Purvis motoros gumicsónakkal vágott neki 1989. augusztus 2-án az Északi-sark vidéken át New Yorkig vezető atlanti-óceáni útnak. Hét méter hosszú csónakjukkal 20 nap alatt akarják megtenni a 4300 mérföldcs utat, és ezáltal hármas világcsúcsot kívánnak felállítani. A SZÉP TERV MEGHIÚSUL? — AZ OLASZOK MÁR JÁRTAK OTT Tilos a zarándoklat a „Don-kanyarba” Az ország közvéleménye már hónapokkal ezelőtt értesült a rádióból, televízióból, a sajtóból, hogy a székesfehérváriak kcgyeletes zarándoklatot terveznek és szerveznek a Don mentén hősi halált halt katonák és munkaszolgálatosok emlékére. Az volt a terv, hogy majd fél évszázad múltán a harcok túlélői és az elesettek hozzátartozói valahol a Don mentén letehessék a megemlékezés virágait és letűzhessenek egy kopjafát. Megindult a szervezés, nagy volt az érdeklődés, kapcsolatba léptek az illetékes szovjet szervekkel az emlékűt engedélyezése ügyében. Aztán „robbant a bomba”. No, nem a Don mentén, hanem a Kossuth Rádió folyó hó 6-ai Vasárnapi Újság műsorában: a zarándoklat egyik szervezője bejelentette, hogy a Szovjetunió budapesti nagykövete közölte: nem engedélyezik a tervezett utat. Bárki hozta a Szovjetunió részéről ezt a döntést, ez számtalan egyéb felvethető szempont mellett annál is inkább érthetetlen, mert hasonló zarándoklat megtartását olasz turisták részére először 1976-ban, majd másodszor 1982-ben a Szovjetunió engedélyezte. Pedig akkor még nem volt „glasznoszty” és a reformszellem nem létezett. Lehet, hogy az engedélyezéssel érintett szovjet személy vagy szerv nem tudott a korábbi olasz doni emlékűt engedélyezéséről. Ha így volt, akkor is megdöbbentette a magyar társadalmat az elutasító döntés, aminek okát ugyan nem ismerem, de aligha lehet azt emberileg elfogadható ürüggyel megindokolni. Az olasz zarándoklat során a helybeli orosz lakosságnak és a jelenlevő pópának kimagaslóan emberséges magatartása, megható gesztusa kirívóan ellentétes a most hozott hatósági döntéssel. Viszonylag igen kevesen olvashatták a múlt nyáron „Az utolsó emberig” címmel megjelent doni visszaemlékezésem 319. oldalán „Még egy rendhagyó rekviem” című fejezetemben leírt olasz zarándoklat igen megható eseményét, ezért annak lényegét alább idézem. Olaszországban 1983 elején jelent meg két kötetben a „Fronté russo: c’cro anch’io” (Orosz front: én is ott voltam) tanúvallomás-gyűjtemény, melynek 1400 oldalán közel 300 olasz tiszt és katona írta le „vallomását”. (Kiadó: U. Mursia, Milano.) íme, könyvem vonatkozó fejezetének részlete: Az olasz szerkesztő előszavában megemlékezik arról, hogy először 1976-ban, majd másodszor 1982-ben egy- egy olasz turistacsoport elzarándokolt az 1943 januári súlyos utóvédharcok néhány helyszínére, így Nyikolajev- kára is. A szerkesztő idézi a Julia alpini hadosztály 83. századában szolgált és elesett Giuseppe Battistclla fiának levelét, aki részt vett a zarándoklatban: „Votokonovka közelében elhaladva hamarosan Nyi- kolajevka közeiébe értünk. Megálltunk a falu feletti dombon épült templomnál. Szemünk előtt terült el az a domboldal, ahol az utolsó csatában lerohanlak az alpini katonák az ívben kanyarodó vasútvonal felé. Beléptünk a templomba, ahol az orosz pópa éppen javítgatott vala-, mit. Sok asszony közeledett felénk, amikor csoportunkat észrevették. Meglehet, mi voltunk itt a háború óta az első külföldiek. Amikor afc asszonyok megtudták, hogy olaszok vagyunk, igen megható fogadtatásban részesítettek bennünket. Könnyes szemmel elevenítették fel a régmúlt eseményeket. Elmondták, hogy számos olasz sebesült katonát gondoztak, de ezek közül sajnos sokan nem maradtak életben . .. Ezek az idős asszonyok egybehangzóan elmondták, hogy nem messze a templomtól, egy kis völgyben ásott árokban sok itt elesett olasz katona van eltemetve. A pópa felajánlotta, hogy odakísér bennünket, amint a félbehagyott munkáját befejezte. Addig mi elmentünk a vasúthoz, közben megálltunk az elesett orosz katonák emlékművénél, aztán siettünk vissza a templomhoz. A pópa felvette miseruháját, beszállt egyik autóbuszunkba és elvezetett bennünket a völgyccskéhez, ahol az olasz katonák tömegsírja volt. Odaérve, a pópa igen megható gyászszertartással emlékezett meg az elesettekről. Ennek során a tolmács útján kérte, hogy a jelenlevő hozzátartozók mondják meg elesett szerettük nevét. A pópa egymás után, hangosan kiáltva, megismételte az elesett katonák nevét, áldását adva rájuk. Ezután az egyik elesett alpini katona nővére elhelyezte a tömegsíron a Pasubio hegyről hozott havasigyopár-csokrokat, melyeket nemzetiszín szalag és az Alpinik Nemzeti Szövetségének jelvénye díszített...” Eddig az olasz zarándok levele. Az elmondottakat a könyvben tíz fénykép dokumentálja. Az olasz, zarándoklat leírását azért fordítottam le magyarra, mert az olasz katonák leírásai szerint a jelzett helyen magyar katonák is harcoltak, tehát a tömegsírban olasz bajtársaik mellett bizonyosan ismeretlen magyar katonák csontjai is porladnak. A leírt esemény valójában sokkal több, sokkal nemesebb, megindítóbb, emberibb, mint egy szokásos, ünnepélyes rekviem. Az orosz asszonyokat irgalmukért a magukkal tehetetlen, szenvedő, haldokló, sebesült ellenséges katonák iránt, az orosz pópát fennkölt gondolkodásmódjáért és nemes gesztusáért, hogy a tömegsírban nyugvó ellenségnek évtizedek múltán is megadta a végtisztességet, soha el nem halványuló köszönet és tisztelet illeti. .. Bizonyos, hogy ha sor került volna a zarándoklatra, a Don menti orosz lakosság hasonló emberi együttérzéssel fogadta volna a magyar zarándokokat és az is bizonyos, hogy a fiukat, férjüket elvesztett orosz és magyar anyák sírva borultak volna egymásra soha meg nem szűnő fájdalmukban. Mert mi, akiknek ott kellett lennünk a Don mentén 1942/43-ban és azok, akiknek parancsra ott kellett el- pusztulniok, bizony nem tekintettük ellenségnek a szovjet embereket. Ezt vallom, mint szemtanú így érezte akkor a háború borzalmait átélő szovjet lakosság is és ez részükről nem jelentett semmiféle „kollaborálást”. Egyszerűen emberséges emberek voltak . .. Talán a szovjet Nagykövet Úr tudomására jut az itt leírt olasz precedens és talán megfelelő javaslatot tesz a zarándoklat engedélyezése érdekében. Mert bizony a hozott elutasító döntés merem állítani az ország egész társadalma számára megdöbbentő, kiábrándító, kegyeletsértő, érthetetlen, értelmetlen és kegyetlen . . . Bánfai Szabó László Ha devizáért fuvaroznak, részt kérnek belőle A kisiparosok, és az MNB egyezkedése A kisiparosok érdekvédelmi szervezete méltánytalannak tartja, hogy az árufuvarozásban, illetve a személyszállításban dolgozó vállalkozók, ha munkájuk során devizához jutnak, abból nem részesülnek. Hazánkban jelenleg a 160 ezer kisiparos közül mintegy 40 ezren foglalkoznak személyszállítással és árufuvarozással. Mind nagyobb azoknak a száma, akik külföldön vállalnak munkát, bekapcsolódnak a nemzetközi árufuvarozásba, az ő bevételük hetente átlagosan 3000 márka. Arra is megvan a jogi lehetőség, hogy a külföldi állampolgár a taxit igénybe véve a határon túlra vitesse magát. Ilyenkor a fuvardíjat természetszerűen ugyancsak valutában fizeti. A jelenlegi szabályok szerint azonban a magyar vállalkozó nem jut hozzá ehhez a bevételhez; a külföldi fuvaroztató valamelyik magyar banknak küldi meg a devizát, a kisiparos pedig annak forintértékét veheti át. Arra ugyan megvan a lehetőség, hogy ha a devizaengedéllyel rendelkező kisiparos külföldön dolgozik, a hivatalosan járó napidíj-megtakarítás 75 százalékát elhelyezhesse devizaszámlájára, ám ezt a szállító kisiparosok méltánytalannak tartják, hiszen a szállás- költségre és az élelmiszer-vásárlásra szánt összeget a kisiparos csak úgy takaríthatja meg — a gyakorlat szerint —, hogy magyar konzerven él és a kocsiban alszik. Ugyanakkor az egyedi külkereskedelmi engedéllyel rendelkező kisiparosok visszavásárolhatják devizabevételük 10 százalékát, és így mód van arra, hogy azt korszerű gépek vásárlására fordítsák. A magyar szállító kisiparosok éppen ezért követelik, hogy devizabevételük egy részét valutában kapják meg, és azt szabadon használhassák fel például arra, hogy új tehergépjárművet vásároljanak. A Magyar Nemzeti Bank és a Kiosz Személy- és Teherfuvarozók Országos Szakmai Tagozata megkezdte a tárgyalásokat a helyzet rendezésére, ám egyelőre nem sikerült megállapodni: a kisiparosok mintegy 20 százalékos deviza- visszatérítési igényét az MNB túlzottnak tartja. Szőlőprések Pusztaszabolcsról Pusztaszabolcson a Salina Gépgyártó és Tömítéstechnikai Vállalatnál már a szüretre készülnek: négyféle típusban, 63-tól 350 literes nagyságig hagyományos, illetve hidraulikus szőlőpréseket gyártanak. A szüret c nélkülözhetetlen kellékeiből legtöbbet osztrák és NSZK-beli megrendelőknek szállítanak. (MTI-fotó) BŰNÖZŐK NYOMÁBAN Túrázó ABC-fosztogatók A múlt év őszén verődött össze a kis csapat. A három férfi egy faluból, a fővároshoz közeli Felsőpakonyból való. Ráadásul a 39 eves Vitéz Attila és a 28 esztendős Sárosi Zoltán egy börtönben „raboskodott” Sándorhá- zán. Tavaly év elején szabadultak éppen úgy, mint a társaság harmadik tagja, a 27 esztendős Nagy István. Hármójuk számára nem sok tanulságot hordozhatott a börtönben eltöltött idő. Amint megcsapta őket a friss levegő, ott folytatták ténykedésüket, ahol abbahagyták. Legfeljebb a módszeren változtattak. Bács-Kiskun és Pest megye, valamint Budapest volt a vadászterületük. A zsákmány pedig cigaretta, ital és kávé, kartonszámra. Ám, ha úgy adódott, az illatszereknek, de még a videóknak sem tudtak ellenállni. A beszerző körút első mozzanataként autóba ültek és kisebb települések üzleteit, tanyai vegyesboltokat vettek szemügyre. Miután kiválasztották a számukra legmegfelelőbbet, valamennyien bementek a helyiségbe. Miközben úgy tettek, mintha vásárolni jöttek volna, szemükkel fürgén felmérték a terepet. Távozáskor már tudták, hogy van-e riasztóberendezés, merre található ajtó és ablak, valamint a villanyóra. Néhány nap múlva aztán ismét visszatértek, de éjszaka. Az autóban ott lapult az egyméteres erővágó, ami úgy működik, mint egy olló, s úgy vágja a lakatot meg a rácsot, akár a vajat. Ha volt is a boltban riasztó, meg sem nyikkanhatott, mert elsőként mindig kikapcsolták a villanyórákat. Kizárólag kesztyűben dolgoztak. Legszívesebben Marlborót, Symphoniát és Sopianaet loptak. A szeszes italokból egy rekesznyinél kevesebbel el sem indultak, s ha kávé került a kezük ügyébe, sem álltak ellent. Hogy mit csináltak a rengeteg lopott holmival? Eladták. Nem ok nélkül van az ügynek tizenkét gyanúsítottja! Merthogy megvolt a vevőkörük is néhány trafikos személyében. Ők aztán szívesen kaptak az olcsó árun. Sőt, akadt köztük olyan is, aki a kapzsiságot már Vitézék szerint is túlzásba vitte. Azt vették észre ugyanis, hogy a megbeszélt összeg helyett rendszeresen kevesebbet fizetett. Hogy móresre tanítsák, az újabb szállítmány hét karton cigaretta helyett hét karton falevelet, földdel keverve vittek neki. Ő pedig mit sem sejtve megvette. Persze azóta feléje sem néztek, a trafikos pedig futhat a pénze után — ha mer . .. No, de egyszer aztán vége szakadt a csapat sikersorozatának. Egy figyelmes kereskedőnek ugyanis szemet szúrt a társaság. Vitézék ebbe a kis boltba is bementek terepszemlét tartani. Egyikük Marlborót kért. Az eladó hölgynek különösnek tűntek a férfiak, Amikor kiléptek az üzletből, akkor ért vissza a raktárból az asszony férje. Hallva, hogy a felesége gyanúsnak találta az állítólagos vevőket, gyorsan felírta az épp induló autó rendszámát. A fecnit egy héttel később elővette. Azon a reggelen ugyanis kifosztva találták a boltot, 35-ezer forint értékű árunak nyoma veszett - de nem sokáig. Ügyükben még folyik a nyomozás. Eddig harminc bűncselekményt sikerüli rájuk bizonyítani, az általuk okozott kár pedig megközelíti a kétmillió forintot. Az már bizonyos, hogy egy ideig mindenfajta túrától el kell tekinteniük. Benczc Andrea
