Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-29 / 203. szám

1989. augusztus 29. • PETŐFI NÉPE • 3 KONGRESSZUSI KÜLDÖTT Első helyen az erkölcs Zimányi Zoltán a Bajai Mezőgazdasági Kombinátban dolgozik, 46 éves, a Kertészeti Egyetemen szerzett diplomát. A Magyar Szocialista Munkáspártnak 1966-tól tagja, 1982-ben beválasztották a kombinát pártbizottságába, s az idén a fegyelmi bizottság elnöki tisztével bízták meg. A város kommunistái 1081 szava­zattal választották meg kongresszusi küldöttnek. — Miben látja az MSZMP presztízsvesztésének fö okait, a megújulás lehetősége­it? A gazdasági visszaesés fő oka a rossz káderpolitika, a szakmai hozzá nem értés és az ehhez párosuló szocialista összeköttetés, a korrupció, az erkölcsi alkalmatlanság. Mindezek oda vezettek, hogy a párt jelentősen vesztett presztízsé­ből. A hibák kiküszöbölése egyben a fejlődés legfőbb tartaléka. Menedzser típusú vezetőket kell kinevezni vagy megválasztani. Az általam javasolt káderkiválasztás szempontjai a következők: az erkölcsi feddhetetlenség, a szó klasszikus értelmében is, alapvető követelmény. Akire a korrupció, a jogtalan haszonszerzés, a hatalom­mal való visszaélés gyanújának árnyéka ráesett, önként álljon félre. (Ehhez a párton belül meg kell teremteni a légkört.) Ha ezt önként nem teszi, ne kerüljön jelölésre, megválasztásra, sőt, mondjon le a közéletben betöltött tisztségéről is! Véleményem szerint nincs szocialista erkölcs, csak erkölcsi normák vannak. Rend­kívül fontos a szakmai felkészültség, a szervezőkészség és a gyakorlat. Ha ez megvan, legyen alaposan és tervszerűen felkészülve a nagyobb feladatokra. Nem elhanyagolható az emberi alkalmasság, ezen belül a műveltség, az emberség, a mások sorsáért érzett felelősség. Át kell értékelni a politikai megbízhatóság fogal­mát, de erre is szükség van^gy vezető esetében. — Ön szerint melyek az országgyűlési választások előkészítésének legfontosabb teendői? — Az előzőekben vázolt szempontok szerint, haladéktalanul hozzá kell fogni a belső rend, a fegyelem és az erkölcsi követelményrendszer helyreállításához. Az adott, á mondott szó becsületét helyre kell állítani, rövid távon el kell érni az életszínvonal csökkenésének megállítását. Tarthatatlan, hogy a kormányzat csak a lakosság életszínvonalának romlására és vállalati eredmények túlzott központo­sítása révén próbálja stabilizálni a gazdaságot, miközben társadalmi méretekben tovább folyik a nemzeti vagyon ésszerűtlen, pazarló felhasználása. A kormány irritálja a közvéleményt olyan döntésekkel, amelyek elkerülhetők lennének, köz­ben elfogad a parlament olyan indítványt, mint a személyijövedelemadó-táblázat módosítása, amelynek keretében a legjobban fizetett vezetők burkoltan több ezer forint nettó jövedelmet kapnak. Véleményem szerint, egységes nyugdíjösszeget kell megállapítani, amely lehetővé teszi a megfelelő megélhetést minden nyugdíjas számára. — Mit vár a kongresszustól? — Az MSZMP nevének megváltoztatása révén is, de elsősorban érdemi munká­jával és megváltoztatott munkastílusával bizonyítsa, hogy az egész nép pártja, érdekeinek igazságos és erkölcsös képviselője kíván lenni. Fontosnak tartanám, hogy a régi beidegződés szerint, rutinból, színvonaltalanul dolgozó vezetőket gyorsan lecseréljék. — A mezőgazdaság pozíciójáról mi a véleménye; küldöttként mit fog képviselni e vonatkozásban a kongresszuson? — Vállalkozó és menedzser típusú, lehetőleg fiatal, tettre kész embereket maga mellé állítani tudó, szakmailag felkészült vezetőkre van ma szüksége a mezőgazda­ságnak. Meg kell termteni azt a jogi és közgazdasági légkört, amelyben gyorsan, hatékonyan — de ugyanakkor érdemesen is — vállalkoznak. Ehhez feltétlenül fel kell számolni az agrárolló káros hatásait. Erősíteni kell a mezőgazdaság jövede­lemtermelő képességét, megteremteni szektorsemlegességét. A kisebb vállalkozá­sokhoz elfogadható feltételekkel földhöz, termelőeszközhöz, kedvezőbb bankka­mat-feltételekhez és a szolgáltatási igények magas szintű kielégítésével juthassa­nak az emberek. A kézimunka-igényes ágazatokat indokolatlanul és méltánytala­nul sújtja a magas közteher és a bruttósítással megdrágított munkabér, ezt módo­sítani kell... G. G. Kevés a szöveg Rengeteget beszélnek mostanában arról, hogy rengeteg a szó, kevés a tett. De azért nem mindenkinek ez a véleménye, sőt! Délutáni csúcsforgalom. A villamos peronján két csitri társalog mellettem. Pontosabban: csak az egyik, egy szőke, cserfes tündér tart előadást barátnőjének, aki barna hajú, szemüveges és hallga­tag. — Neked azért nincs soha stabil hapsid — magyarázza suttogva a szőke —, mert nincs szöveged. Zsolt is azért húzta fel olyan hamar a nyúlcipőt, váltott át Beához. Lebiggyeszti szája szélét a barna, mit neki Zsolt, nyúlcipő és Bea. — Csak ne tedd magad — folytatja a másik —, az sem véletlen, hogy a Vencel még gyorsabban dobbantott mellőled. Mikor kattan be nálad, hogy a fiúkkal szövegelni kell? Tíz hapek közül kilenc abszolút kuka, ezért kilencven százalékban a csajoknak kell nyom­ni a szpícset. Nem lehet egész nap együtt lógni, némán. Ez nekik az idegükre megy. És akkor felszívódnak. Mint a te Zsófiid most. Megvonja a vállát a barna, tétova mozdulattal igazítja meg szemüvegét az orrán, az az érzésem, hogy az a fiú nagyon is fontos lehet neki. A másik pergő nyelvvel, növekvő hévvel magyaráz. — Lehet a hapsival zenét hallgatni, oké. Lehet vele napozni, úszni, oké. Diszkózni, oké. A hapsival mindent lehet együtt csinál­ni, de mit csinálsz két minden között? Na. Ha csak ültök, ha csak nézitek egymást meg a világot, az gyorsan ciki lesz. De ha van egy akkora sztorid, mint a kisujjam, ha azt kiszínezed, feltálalod, érzi a srác, hogy jó fej vagy. És akkor nem száll át az első mentesítőre. Mint a Zsolt. Lehajtja a fejét a barna. A cserfes szöszi pedig, látván érvei hatását, áttér a gyakorlati útmutatásokra. — Figyelj, nem az a lényeg, hogy mindig nagy sódert szórjál. Ilyen nincs. Azt mindig még én sem tudok. Akkor leszel szuper, ha nem állsz le vele. Ha az egyik szöveged nem jön be, gyorsan a következőt. Ha nem jut eszedbe semmi következő, körülnézel, és arról mesélsz neki, amit éppen látsz. Hogy milyen annak az öreg­lánynak a szerelése, aki szembejön veletek, viszont milyen aranyos az a puli, nektek is volt, hogy azok ott, a kirakat előtt németek vagy angolok, meg ilyesmik. Mindegy, csak ne állj le! Ha valame­lyik szövegre ráharap, akkor hadd beszéljen ő is, te addig pi­hensz ... Én már két hónapja azért tudom konzerválni magamnak Öcsit, mert rájöttem, hogy a sportos dumcsit nagyon csípi. Csak ezért olvasok sportújságot, nézem a tévében a focit meg mindent. . .. Megértetted végre, hogy minden a szövegelésen múlik? Oké? Bólint a másik, és most először szólal meg. — Oké. — Na látod! :— nyugtázza elégedetten a választ a szöszi. Tudsz te is szövegelni, ha akarsz. Most már arra startolj rá, hogy ennél azért egy kicsit többet is mondjál. Oké? Kürti András Jogosak-e az Agrikon munkásainak kö vetélései ? Gyűlés után a tényekről Másfél héttel ezelőtt munkásgyűlést hívtak össze Kecs­keméten, az Agrikon Vállalatnál, a munkások által be­nyújtott követelések megvitatása céljából. Akkor hírt adtunk arról az ötórás eszmecseréről, amelynek a végén abban állapodtak meg a munkások és a vezetők, hogy a fizikai dolgozók képviselőivel leülnek tárgyalni, igyekez­nek olyan megállapodást kötni, amely mindkét félnek megfelel. Híradásunkban csak megemlítettük, hogy 13 pontból álló memorandumot juttattak el a munkásképvi­selők a vállalat vezetőihez, de konkrétan nem fogalmaz­tuk meg, nem elemeztük, milyen követelésekről van szó. Most pótoljuk e hiányt, márcsak azért is, mert hasonló eset, esetek máshol is előfordultak. Bizonytalan prémiumból biztos fizetés Az első kérdéscsoport mind a 13 pontot nem szük­séges felsorolni, úgyis akadnak ismétlések, speciális gyári ügyek így hangzott: „Hogyan történt a vállalat vezető állású dolgozói prémiumának alapbéresítése, kik és mi­kor döntöttek ebben, mennyi annak konkrét mértéke, mi indokolta ezt a döntést?” A dolog még tavaly decemberben kezdődött, amikor a gyár vezetői a vezető állású dolgozók bérét felemelték. Erre január elsején került sor, amelynek során 10 százalé­kos emelés történt a vezető állásban lévőknél, a fizikai munkásoknál az arány ez esetben 13-15 százalék volt. Ezt követően újabb igény jelentkezett a vállalat vezetői részé­ről a vezetők prémiumának átcsoportosítására, illetve a prémium egy részének alapbéresítésére. Ezt a szakszerve­zeti bizottság megvitatta, a bizalmi testület jóváhagyta — anélkül, hogy értették volna pontosan, hogy ezzel egy bizonytalan mozgóbért stabillá tesznek. Ilyen módon a vállalat vezető állású dolgozóinak — 40-50 embernek — április 1-jétől 4-12 ezer forinttal emelkedett a fizetése. Igaz, ez érintette a fizikaiak egy részét — a létszám 10-15 .százalékát, száz ember közül minden tizediket — s igaz, náluk az órabér csupán 5 forinttal emelkedett. Az emel­kedés 40 órára számítva is csupán a 200 forintot érte el. A vezetők a prémium-alapbéresítéssel — abból indultak ki: a prémium teljesítmény, bizonyos munka elvégzése után adható. Miután érezhető volt a fizetőké­pes kereslet csökkenése, az export beszűkülése, az átszer­vezés miatti teljesítmény-visszaesés, úgy okoskodtak, a jövedelem mintegy 50 százalékát kitevő mozgóbér egy részét ami egyáltalán nem biztos béresíteni kell, s ezzel biztossá válik. Az indokot is kitalálták: a fix fizetés és a mozgóbér aránya nincs a helyén. A munka nem jön házhoz A következő kérdés is nagyon húsbavágó volt, amelyet tömören így lehet megfogalmazni: miért nincs elegendő munka? Mielőtt belefognánk ennek taglalásába, le kell szögezni: csőd nincs, válság van. Igaz, hogy a magyar mezőgazdaság — ez az országos pénzügyi politikára ve­zethető vissza — nem tud készpénzzel fizetni a gépekért, a feldolgozóipar sem képes berendezéseket vásárolni, sőt bizonyos exportlehetőségek is beszűkültek. Mindez nem okozhatja azt, hogy egy jól felszerelt — igaz, szakosodott — üzem ne tudna munkát keresni és találni dolgozói számára. Az egyik munkás azon a bizonyos gyűlésén elmondta s miért ne hihetnénk neki lehet, hogy a mezőgazdasági profilban kevesebb a munka, de a gyár­ban a rendelkezésre álló gépekkel mást is lehet gyártani. Bizonyára egy nagyüzem nem ragadhat le különösen ma, a piacgazdálkodás kialakulásakor — a régi termelési szerkezetnél, jellegnél, ami eddig jól jövedelmezett. Vál­tani kell! S ha nem jön a megrendelő silótoronyért, mor­zsolóberendezésért, konzervipari gépsorért, készítsenek mást. Előállíthatnak — élve a munkás szavaival éjjeli- edényfület is, ha éppen arra van igény. Ehhez azonban meg kell mozdulnia a marketingmun­kának, s el kellene kezdeni másképpen gondolkodni. Például olyan gépeket, berendezéseket, alkatrészeket, részegységeket gyártani még ha azokat nem is a mező- gazdaság használja —, amelyekre van fizetőképes keres­let, hasznot hoznak, s a gyárban előállíthatók. A jobb piaci munkára, a* profilváltásra van már jó példa akár kecskeméti nagyvállalat esetében is. A munkát megszer­ző üzletkötőt személy szerint kellene érdekeltté tenni, s urambocsá! nem sajnálni tőle a részesedést, ha ebből a gyár profitál. S talán még egy: nem biztos, hogy a jó üzletek csak Afrikában köttetnek, lehet, sőt kell máshol is munkát találni, akár Magyarországon is. Gépek, emberek nélkül? Nem ok nélkül hangzott el a következő kérdéskör: „Mi indokolja az újabb munkáslétszám-leépítést?” A gyár vezetői szerint, ha ebben az évben 50 munkást elküldenek - de nyilván többről van szó megoldódik a béremelés nagyon vitatott gondja, s jut mindenkinek munka is. Ennek alátámasztására leszögezték: jelenleg nincs kellő mennyiségű munka, nem lehet kihasználni a teljes kapa­citást, s bizonyos helyeken nem hatékony a termelés. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy megálla­pítsuk: ezek nagyon gyenge érvek, amelyeket aligha lehet elfogadtatni a munkásokkal. Ma 50, holnap újabb 50 vagy több munkást küldenek el, s ezzel próbálják szinten tartani a bérszínvonalat. Eközben az üzem kapacitása egyre csökken, növekszik az ottmaradók létbizonytalan­sága, mert senki sem tudja, mikor kerül az elküldendők listájára. Ez a módszer nem lehet a gazdasági kitörés, a nagyobb rendelésállomány megszerzése, a meglévő kapa­citás kihasználásának útja. Az elbocsátásokkal semmit sem oldanak meg, egy esztendő gondjait sem! A vezetők­nek mert mondjuk meg, ez nem a munkások feladata — arra kell törekedniük, hogy a jól képzett szakmunkás- gárdát megtartsák, munkát szerezzenek számukra még a szigorodó feltételek ellenére is nem tagadva ezzel az ésszerű létszámcsökkentést — megélhetést biztosítva szá­mukra. Feltehetjük másképpen is a kérdést: Mit akarnak a munkásokat elküldő vezetők? Szellemgyárat? Ahol gé­pek állnak a pókhálós üzemekben emberek nélkül? A tel­jes automatizálástól még nagyon messze állunk, s külön­ben is: gépek ember nélkül csupán ócskavasak halmazát jelentik. Jogosak-e az Agrikon munkásainak követelései? Nem lehet vitás, ezek a követelések igazak, jogosak, ezekre érdemi választ kell adni! A munkásgyűlésen mint már utaltunk rá — ilyen nem hangzott el. Nyilvánvaló, itt a magyarázkodás aligha segít. A vállalat vezetőinek intéz­kedniük kell! Ez nem csorbítja, inkább növeli tekintélyü­ket. Gémes Gábor RÁDIÓJEGYZET Idegenként önmagunk? Van Illyés Gyulának egy verse a negy­venesévekből: Árpád a címe. A honfogla­lás szorongató élményeit örökíti meg, visszaálmodván magát a költő az ősök korába: űzött hajszolt embertömeg volt az, amelyet a Hősök terén fölállított em­lékmű büszke daliákként merevít lenyű­göző alakzatba. Menni-maradni egyfor­mán veszélyes volt az Illyésnél megeleve­nített magyarság számára. Tudjuk jól, s költőnk másutt ki is fejez­te, hogy Árpád döntése nyomán a Kárpát- medence itt lakó népeivel való elvegyülés nem vált kárunkra, bár elvesztette a bőr keleti „sárgás aranyát", kisimult „a szép hiúzszem-szögellet". Nyertünk itt fölgyü­lemlett tapasztalatokat, tudást; kölcsön­zött szavakba foglalva is. Ám az igazi haladást mindig nyugat felől reméltük (ahová hajdan fegyveresen kalandoztunk, egész az óceánig). Felüle­tesen és mélyen is érvényesül s megnyilvá­nul ez ma is. Köszönni sem igen tudunk a magunk módján. A napszakos jókívánságot férfi­aknál kiszorítja a németből fordított ke­zét csókolom, tegezödve szervuszt mon­dunk, a latin servus humillimus, alázatos szolgája nyomán. Meg sziát a szervusz származékaként, olasz, csaát, és — kiirt- halatlanul angol hellót. Pedig a ma­gyar üdv! köszönés megtenné nagyon is ebben a szerepben. Bőg a Danubius Rádió német nyelvű adása ott Is, ahol egy árva szót nem érte­nek belőle, de mert divatos : hát csak hadd bőgjön. Angol nyelvű popzene, diszkómu­zsika ömlik egész nap a rádióból, tévéből, szórakozóhelyeken, s ez is jobbára csu­kott agyakat bombáz, mert angolul sem túl sokan tudnak Magyarországon. Nines sok köszönet abban sem. ha a Calypso Rádió magyar beszédét hallgatjuk: disz­kó-magyarság ez, idegesen és önkényesen fölkapott szótagokkal, szó közben, szó végén. Teljesen idegen zene — ám ragá­lyoson terjed, s lassan-lassan a közbeszéd is átveszi. Mindeme divatjelenségek már-már nemzeti önazonosságunkat veszélyezte­lik. Kelünk s fekszünk idegen és túl han­gos szórakoztató zenére, s napközben is részünk van belőle, ha kívánjuk, ha nem. Mit lehet csinálni'f Az egyik lehetőség, hogy nyelveket tanulunk, s akkor már a majmolásból megértés lehet, s a divat is visszaszorul, kezdjük ismét nem szégyellni azt. ami ma­gyar. ami a mi hagyományunk. Közeledik a Bées Budapest világkiállítás (én szur­kolok érte, hogy meglegyen!), s akkor nem csak mutogatni kellene a hozzánk érkező külföldieknek. Ilyen-olyan okok­ból az orosz nyelv tanulásának kiszorítá­sára szövetkeznek manapság. Jó, e nyelv kizárólagos tanuralma az iskolában fölös­leges túlzás volt. (Megjegyzem: sok he­lyütt — sajnos — nem jól tanították; az orosztanárok színvonala általában két­ségbeejtő volt Magyarországon.) De azt is látni kellene, hogy mindamellett az orosz: ENSZ-világnyelv, s a Föld jókora darabján el lehet vele boldogulni. A gaz­dasági megújulás nálunk inkább a nyugati nyelveket helyezi előtérbe. Méltán, de azért —* megismétlem —• az orosz vagy más szláv nyelv ismerete remélhetőleg nem válik ezután sem restellni valóvá. Finnugor nyelvű nép vagyunk. Legkö­zelebbi nyelvrokonaink a Szovjetunió területén messze élnek tőlünk, és már olykor csak néhány ezres lélekszámban találhatók. De ott vannak a finnek, az észtek. Az előbbiek a politikai-gazdasági fejlődés világra szóló csodáit produkálják, az utóbbiak is bámulatos kultúrát fejlesz­tettek ki. Mégis: ha finn gazdasági szak­ember. bankár, politikus érkezik hoz­zánk, legtöbbnyire angolul beszélnek vele, az észt meg végképp közvetítő nyelvre szorul. (Vendégeink közül is igen ritka, aki meg magyarul tud.) Miért ne lehetne néhány középiskolában elindítani s kiszé­lesíteni az egyetemen a finn. az észt nyelv oktatását? Miért nem lehet — magyar fordítások révén is — elevenebbé tenni a finnugor összetartozás-tudatot hazánk­ban ? Miért nem indul el egy olyan vállal­kozás. hogy Magyarország mint a leg­nagyobb lélekszámú finnugor haza ff e kultúra központjává váljék? Társtalan- ságérzetünk, melyről költők oly sokat pa­naszkodtak (s az öngyilkossági, alkohol- fogyasztási s más statisztikák is árulkod­nak), csökkenhetne ily módon, nemzedé­kek szívós munkájával. Hát igen, így vagyunk. A jó múltkorá- han figyeltem megdöbbenve, hogy az USA-ból, pár hónapos tanulmányúiról, hazaérkező ijjú magyar filmrendező ide- genszerü kiejtéssel beszélt az anyanyel- , vén. (Talán divatból, tréfából, meghök­kentő célzattal— egyik se mentség.) Míg hosszú-hosszú évtizedek óta idegenben élő magyar művészek, tudósok úgy szólalnak meg rádióban, képernyőn, mintha tegnap mentek volna el tőlünk! Legalább ilyen szintre kellene hoznunk általánosan ma­gyarságunk tűrőképességét! Valami baj van tehát azonosságunkkal, azonosságunk tudatával. Nem véletlenül, hiszen már arról is vita folyik: hol is étünk voltaképp: Kelet-Európábán, Közép- Európában, Közép-Kelet-Európában, vagy Kelet-Közép-Európában ? Jó lenne mielőbb választ találni ezekre a kérdésekre, mert az épülő „Európai Házban" a magyarság csak úgy lehet fon­tos és érdekes, ha hiteles önmagát mutatja ott, s nem valamiféle zagyvalékot, mely erre is, arra is hasonlít, éppen csak önma­gára nem. Kiíháti Zsolt TISZTESSÉGGEL Az arat tetszést, aki a leggorom­bább. A bűz, a botrány, a hangos­ság a fontos. Konjunktúrája van ennek. Mint halálos ellenségükkel fordulnak szembe saját — volt kollégáikkal. Egymást járatják le. Könnyű manipulálni az embereket demagóg eszközökkel. Az a leg­rosszabb ebben, hogy az emberek a hitüket, bizalmukat is elveszítik a sajtó és a publikált szövegek iránt. Nemcsak a kurzuslovagokat nem szeretik, de velük együtt a po­litikából is kiábrándulnak. Ilyen és ehhez hasonló monda­tokat jegyeztem le sebtében abból a beszélgetésből, amelyet a rádió Gong című adásában a múlt héten két alkalommal is Nyakas Szilárd szerkesztő folytatott le Szerdahelyi István kritikussal, az Új Fórum cí­mű folyóirat főszerkesztőjével. Vé­lemények a tömegkommunikáció tisztességéről a címe ennek a soro­zatnak, amelyben mások is meg­szólaltak, igencsak az előbbiekkel egybehangzóan. Azon is töpreng­tek, hogy vajon a következetes ma­gatartás elegendő-e a hitelesség­hez, a bizalom elnyeréséhez. Vagy mindent és mindenkit ki lehet kez­deni, le lehet járatni néhány provo­katív mondattal, gyanúsítgató cél­zással, bizonyíthatatlan vádasko­dással. Csakis az „alulról építkező” tár­sadalom kontrollja, teljes nyilvá­nossága és ellenőrzése segíthet, vél­te Szerdahelyi. Amikor is azonnal elutasításra kerül minden hazug­ság és beigazolódik a teljes igazság. Amíg az ilyen demokratikus társa­dalom létre nem jön, addig utópia a tömegkommunikáció tisztességé­ről beszélni. KISPISTA Mindig szerettem és szívesen hallgattam Kispista István falujáró műsorait. ízes beszédét, csevegő, közvetlen stílusát, sosem leeresz­kedő, hanem együttérző riportbeli jelenlétét, különleges kapcsolatte­remtő képességét. Keresem a nevét a „Ki kicsoda?” című életrajzi lexi­konban — 1981-es kiadás —, de nem találom. Vagyis hát addig nem kapott semmiféle, jegyzésre érdemes díjat, elismerést. így az életkorát sem tudom, csak azt, hogy már nyugdíjas. Néha azért még előtűnik a rádió főleg archív műsorában. Mint a múlt héten is a Szívesen hallgattuk cimű adásban, ahol vá­logatást készített régi műsoraiból. A Séta bölcsőhelyem körül című sorozatát felidézve, olyan jeles em­bereket hozott elénk, mint Szirtes Ádám, Pécsi Sándor, Vujicsics Ti­hamér, Adám Jenő, Szabó Pál, Er­dei Ferenc. Tehát a már eltávozot­tak egy-egy rövidke vallomását ar­ról, hogy mi kötötte őket a szülő­helyhez, s miért ragaszkodtak ha­lálukig — némelyek, mint Erdei — azon is túl az ottani röghöz. A riportok ma is „éltek”, s ne­mes érzelmeket keltettek, a ragasz­kodás, a hazaszeretet hitvallásai voltak. Kispista István, ez a nagy újságíró-művész szinte muzsikált, játszott a számára adatott „hang­szeren”, s az élőszó tiszta akkord­jait szólaltatta meg. Nem is tudom, hogy melyik volt nagyobb élmény, a riportalanyok hajdani megnyi­latkozása, vagy a ritkán hallott ri­porter újbóli jelentkezése. Az ju­tott eszembe, hogy milyen pazarló­an gazdagok vagyunk. Nem adjuk meg az ilyen embereknek az állan­dó jelenlétet — amíg csak élnek. A SZEMTANÚ Huszár Sándor romániai ma­gyar író és lapszerkesztő az ottani kényszerű — hatévi — elhallgatta­tás után végül is ez év márciusában feleségével együtt Magyarországra települt. Barátai segitségével sike­rült kimentenie a harminc eszten­dőn át írt, sokáig rejtegetett, mint­egy 12 ezer oldalas naplóját. Ahogy ő maga mondja: a rendszer bűneinek leltározását. A rádió jóvoltából az elkövetke­ző hetekben, hónapokban ebből kap szemelvényeket a hallgató. Az elmúlt héten, pénteken este, mint­egy bevezetőként hangzott cl az író vallomása a vallomásról. Érdeklő­déssel várjuk a folytatást. F. Tóth Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents